Keresés – Searching (2018)

Keresés – Searching (2018)

Rendezte: Aneesh Chaganty

A film Mafab adatlapja: Searching (2018)

www.imdb.com

Megtekintés: Azt hiszem, idén nálam benne a Top5-ben.

Nem különösebben voltam John Cho színészi kvalitásaitól elájulva.  Persze, volt az a kultikus figurája a Harold és Kumar filmekben, amitől kirázott a hideg. Igen, számomra nem volt az a kihagyhatatlan komédia és a mellékszereplők is jobban tetszettek, mint a két ázsiai gyökerekkel rendelkező főhős. Aztán láttam Doktor House epizódban, néhány mostanra homályba vesző B filmben és a Star Trek sorozat rebootjában, ami viszont végre nem volt egy rossz körítés mögé, de a show-t nem ő rabolta el, hanem Chris Pine enyhén bandzsításra hajlamos szemei és Zachary Quinto füle. Most viszont rendesen meglepett a fiatalember, mert végre, úgy vettem észre és ez a filmes eszközöknek köszönhetően eléggé erősen a néző képébe van tolva, de John Cho egészen jó drámában. Mindemellett megkockáztatom, hogy a „Keresés” elég erős mozi ahhoz, hogy be merjem tenni az év legjobb filmjeinek tízes listájába. Be is teszem.

Eleve ott kezdődik kapcsolatom a filmmel, hogy a bemutatók és kisebb kritikai művek mind felcsigáztak. Ismerem a found footage mozik hatásmechanizmusát és a „Keresés” bőven ezen a kategórián mozog, még-ha kissé más is a közvetítő médium, hiszen itt nem „meglelt” felvételek megtekintése közben áll össze a történet, hanem gyakorlatilag közel száz percen keresztül egy monitort figyelünk, amelyen főleg az egér segítségével láthatjuk a megfelelő részletet, hogy felépüljön egy roppant feszült thriller. És meg kell mondjam, le a kalappal, annyira sikerült feszültséggel megtölteni a játékidőt, apró finomságokat, töredék információkkal, amelyekből végigizgulhatunk egy eltűnési ügy nyomozását, hogy eljussunk egy gyilkossági ügyhöz, melynek lezárása elképzelhető, hogy örök nyomot hagy a szereplőinken.

Aneesh Chaganty és Sev Ohanian – nevüket már leírás közben elfelejtettem, bocsi – forgatókönyve nem mondhatom, hogy teljesen eredeti, sőt. Először is, aki látott már néhány hasonló tematikájú mozit, azoknak nem új ez az egész, monitor figyelés közben összeáll a kép a morzsákból dramaturgia.

variety.com

Talán ezért is figyeltem olyan feszülten, mert megtanultam, hogy a műfaj sajátossága, hogy sokszor mellékesnek tűnő momentumok, megjegyzések, elejtett mondatok vezethetnek a megoldáshoz, pont, mint most a filmben, ahol viszont az apuka, David Kim (John Cho) keresi kétségbeesetten a lányát és ezért minden apró és számára elérhető bizonyítéknak kulcsszerepe lehet a kínzó titkok megfejtésében., miközben a keresésben nincs más segítsége, mint egy számítógép, amelyet hárman használtak, három külön fiókkal. Ezek böngészésével lépeget kockáról kockára David, hogy egy szövevényes puzzle összerakásával felébredve az első sokkból, amely szembesíti azzal, mennyire nem ismeri a saját lányát, keresztülverekedje magát több nap eseményein, versenyt futva az idővel, mert feldereng egy apró reménysugár, hogy talán a lánya még menthető, miközben már Margot (Michelle La) a szó szoros értelmében is lecsúszott a gödör aljára. A film, azon kívül, hogy morális kérdéseket is feszeget – diákok egymással való viselkedése, titkok, amelyeket a családtagok nem osztanak meg egymással, talpra állás egy családtag elvesztése után, stb. – néha nem fél egy-egy pillanatra humoros is lenni, habár, ezek annyira leheletvékony tréfák, amik nem teszik tönkre magát a történetet és annak egyre erősebben borongós és feszült hangulatát.

Ennél fogva remek a forgatókönyv tempója és amikor a vége felé olyan, mintha kissé leülne, akkor nem ül le, szimplán erőt gyűjt, hogy az utolsó etap annál nagyobbat szóljon.
Torin Borrowdale zenéje néha kicsit talán betolakodik a képkockák alá – főleg az első, felvezető részben, erre azonban van szükség, mert a rendező Chaganty tudja, hogy sok nézőtől még mindig idegen, ha a történetmesélés speciális – jelen esetben monitoron keresztül – módon jelenik meg. Sokakat elidegenít a látottaktól ez a mód, ezért a klasszikus filmzene képek alá rendelése kicsit visszaszerzi a filmszerűséget. Bevallom, ez sokat segít, hogy a végeredmény fogyaszthatóbb legyen és ne legyen olyan érzése az egyszeri nézőnek, hogy valójában nem egy mozit néz, hanem a szomszédja íróasztalánál ülve, annak válla felett figyeli, ahogyan az szörfölget a neten, bejátszásokat és fényképeket nézegetve.

tune.pk/video

Aztán, nem megyek el szó nélkül az mellett sem, hogy – nagy pacsi az íróknak – de pofátlanul lenyúlták az „Up! – Fel!” című animációs film kezdő képsorainak hatásmechanizmusát, igaz, olyan vérprofi módon vezetnek be minket a Kim család mindennapjaiba, hogy kegyesen felülemelkedtem rajta, hogy szinte egy plágium gyanús felvezetést nézek. Főleg, mivel a történet további része semmilyen hasonlóságot nem mutat a másik művel, illetve, kellett is a felvezetés, hogy megértsük, vagy legalábbis közelebb érezzük magunkhoz a főszereplő apuka ragaszkodását gyermekéhez, azon felül, ami elvárható egy szülőtől hasonló helyzetben.
Csillagos ötös tehát a felvezetésért is.

A nyomozónő szerepébe sikerült Debra Messinget behozni, ami egyrészt nem nagy szám, hiszen egy közepesen ismert, közepesen kihasznált színésznőről beszélünk, aki nem lopja el Cho elől a show-t. Meglepődtem rajta, hogy mennyire nem ismerem Messing munkásságát, leszámítva valami romantikus komédiát, de azt sem most láttam.

Tetszik az a rész is – a film fele – ahogyan Kim apuka újra és újra rácsodálkozik, mennyire nincs tisztában azzal, hogy lánya milyen életet él a „háta mögött”. Néha bizony még engem is sikeresen megvezetett a forgatókönyv, szóval nagy pacsi a fordulatok egy részéért.
A befejezés azonban minden perccel egyre borítékolhatóbb lett számomra és nem róhatom fel hibának, hiszen már magam is azért drukkoltam, hogy David Kim megtalálja a lányát. És ne pongyola módon, in medias res, hanem tegyen érte, ahogyan a film címe is ígéri: keresse meg!
Megtette!

Egy remek filmélménnyel lettem gazdagabb! Nálam az idei év Top5-ben benne van. Néha olyasmi gyomorszorítást éreztem, ahogy peregtek a képsorok, amiket a a „Valami követ” megtekintése alatt éreztem, pedig ne felejtsük, az a film már négy éve volt!
Ráadásul úgy, hogy a „keresés” vállaltan nem horrorfilm, hanem inkább egy thriller. Azon belül, a szűk térnek köszönhetően pedig egyértelműen kamaradarab. Annak viszont kiváló!

85%

http://www.miastogier.pl

Töfi:
- A film hasznos-anyag forgatása összesen 13 napot vett igénybe, ám az összes egyéb feladat, mint előkészítés és utólagos munkák, kettő évig tartottak.
- Volt akkora profizmus a stábban, hogy a filmben látható számítógépes képernyőn látható szövegezést 5 nyelvre - köztük német és orosz - lefordítsák.

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Rendezte: Robert Lieberman

A film Mafab adatlapja: Fire in the Sky (1993)

www.imdb.com

Nekem ez a film majdnem kimaradt. Ezt úgy értem, hogy anyám látta, mert földönkívüli mániás volt, a szomszédunk látta, mert ő is földönkívüli mániás volt, én pedig egyszer sem láttam az elejétől a végig, pedig anyám dicsérte. El kell hinnem neki, hogy nagy UFO mániás körökben ez egy kult filmnek számít és még az sem lehetetlen, hogy ha annak idején valahogy én is végignézem, akár kedvencem is lehet, bár ezt kötve hiszem.
Mert mai szemmel a film fantasztikus jelenetei még egészen jól működnek – nem a tisztáson játszódó vörös fényes balhé, hanem amikor a főhős rémálma (?) megelevenedik és felébred az űrhajóban (?) – sőt, talán az egész film legerősebb része az, amikor Travis felébred a gubóban, majd igyekszik elhúzni a belét ebből az inkább földi elemekből épült létesítményből, amelynek funkciójára, eredetére a film nem ad választ. Azonban a mozi, annak ellenére, hogy az elején megjelenik a hangzatos „Megtörtént események alapján” felirat, mégis több sebből vérzik, vagy a hegyi redneck népek valójában annyira hülyék, mint a film bemutatja.

Ott kezdem, hogy pár sorban elmesélném a történetet, azután kiegészíteném az észrevételeimmel:
Travis (D. B. Sweeney), barátja, Mike (Robert Patrick) és néhány társuk fakitermeléssel foglalkozik a hegyekben. Egyik nap a bagázs rémülten és Travis nélkül jelenik meg a kisvárosi kocsmában, miután végeztek és egy igen zavaros történetet adnak elő róla, hogy Travist meggyilkolta egy vörös jelenség a hazaúton. Senki nem hisz nekik és napokon belül elterjed a pletyka, hogy a fiúk végezhettek a társukkal, de mivel nem nagyon hajlandóak felidézni az emlékeiket, ráerősítenek a szóbeszédre. Végül Travis napok múlva – mikor szinte már jóvátehetetlen károkat okozott a fiúk magatartása – előkerül Travis, aki nem igazán tudja megmondani, hogy az eltelt öt napban – szerkesztési szempontból sokkal több időnek éreztem, igaz, nem utalnak nagyon erre semmivel – merre járt, ám végül mintha egy terapeuta képes lenne transzban felfrissíteni az emlékeit. Az először gyilkossági ügynek tűnő eltűnési ügy nyomozója, Frank Watters (James Garner) akit az állam rendelt az ügyre azonban szkeptikus, de nincsenek bizonyítékai a fiú(k) ellen, meg valójában nem is történt bűntény. De igaz amit Travis és a srácok állítanak, vagy egy hoax az egész, amit azért találtak ki, mert unalmas városkájukra akarták fordítani a figyelmet?

www.imdb.com

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de nem érzem megválaszoltnak a film végén látható jelenet ellenére sem, hogy mi az igazság.

Viszont zavart néhány apróság:
A hegyekbe menő brigád miért választ be olyan zűrös és homályos múltú alakot, Allan Dallis-t (Craig Sheffer) maguk közé, aki a.) eleve vándormadár, b.) alig tudnak róla valamit, c.) pár hete érkezett, így vele ilyen veszélyes munkát vállalni minimum felelőtlenség, d.) a társaság egyetlen tagját sem tiszteli és gyakorlatilag úgy viselkedik, mint aki keresi a balhét?
Tényleg ennyire önsors-rontó a csapat, hogy egy ennyire negatív kisugárzású, veszélyes alakot kell magukkal vinniük terepre, mert egyszerűen nincs más?

Ráadásul Dallis úgy viselkedik, hogy az nem csak a seriffnek (Noble Willingham), de az egész városnak bogarat ültet a fülébe. Oké, hogy kellett egy karakter, akire rá lehet terelni a gyanút, de ha ezt a vonalat fejtegetjük, akkor a filmben is elhangzik, hogy a többi négy férfi miért fogná be a száját és hagyná Dallis-t szabadon kóricálni, ha valóban köze van egy esetleges bűntényhez?
És innen megyünk tovább abba az irányba, hogy ezek a hegyi emberek tényleg ennyire elutasítóak, amikor a nyakukon a kötél? Rendben van, hogy egyszer elmesélték a seriffnek, hogy mi történt velük és maguk sem nagyon hiszik, de úgy érzem, hogy utána az elutasító hozzáállásuk a nyomozás során szintén dramaturgiai okokat szolgál a feszültség fokozása és a játékidő megnövelése miatt, mert a forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a történésekkel.

www.imdb.com

A film első fele bemutatja a főszereplőket, helyzetüket és erősen haladunk egy dráma, esetleg thriller műfaji film felé. Talán az egyetlen esemény a filmben, ami előrevetíti, mintegy rejtetten, hogy a megoldás sokkal fantasztikusabb, amikor a helyszínre érkező Watters hadnagy autója előtt lecsukódik a vasúti átjáró sorompója és csak annak a fényeit látjuk először az autó szélvédőjén tükröződni, meg az autóban elképedő Watters hadnagyot. Bár, az elképedése szimplán a nézők átverése, mert nincs az a bűnügyi nyomozó, aki ne látott volna még lecsukódó, vörösen világító sorompót. Nekem ne mondják...

Később, mikor már a város már lincshangulatban van – a film nem nagyon tér ki rá, hogy öt nap alatt még valószínűleg több száz ember kutatna az erdőségben Travis után, beleértve a brigád többi tagját, mégis annyi minden történik velük a továbbiakban, hogy tényleg megvezetett a film idővonala és azt hittem, hetek teltek el.

Aztán megjelenik egy igazságügyi szakértő is, hogy hazugságvizsgálatnak legyenek a fiúk alávetve, megtámogatandó a rejtélyes mesét az erdő felett utazó vörös fényről, amelyik elvileg „lelőtte” a bátran alá rohanó Travist. (Aki tényleg ennyire hülye?) Persze, megint értékes játékidő megy el arra, hogy a Mike és a többiek egyszerűen nem akarnak kibújni a képzeletbeli hurokból és makacsul a sértődöttet játsszák, míg végül a forgatókönyv megkönyörül rajtuk és együttműködnek – roppant rövid ideig – a hatósággal.

thelastblogontheleft.com

Aztán Travis is visszaérkezik és nem voltam maradéktalanul boldog ettől a megoldástól sem. Mike-ék telefonja késő este csörög. Mike felveszi és a központ interurbán kapcsolja neki Travist, aki segítséget kér és homályosan megadja a tartózkodási helyét, ahová érte mennek. És kit hívnak először a srácok, hogy előkerült Travis, körmére kéne nézni.

A seriffet! – mondanád. Tévedsz.
A hadnagyot, aki a fejüket akarja! – vágod rá. Tévedsz.
Nem. Mike az UFO kutatót hívja oda szakadó esőben, hogy ugyan két Travisnak feltett kérdés után azon vitázzanak, hogy a srácnak pihenésre van szüksége és kórházba kellene juttatni... Hülyék ezek? Hát eleve már a seriffet ugrasztom ki az ágyból és vele egy autóban megyek a helyszínre, nemhogy őket értesítsem utoljára. Vicc az egész.
Szóval, ezzel apróbb és nagyobb sebből vérzik ez a mozi közeli tévéfilm. Elhiszem, hogy 1993-ban nem volt ez rossz, de ne felejtsd: Abban az évben jött ki a Jurassic Park! és a két film között óriási a minőségi különbség.
Mai szemmel ez megkopott, vásári mutatvány, amely nem nagyon találja a helyes irányt és arányt.

50%

A vadőr - The Ranger (2018)

A vadőr – The Ranger (2018)

Rendezte: Jenn Wexler

A film Mafab adatlapja: The Ranger (2018)

www.traileraddict.com

Nézem a film poszterét, rajta egy vadőr fejével és elsőre úgy vélem, megint belenyúltam a tutiba, mert ez egy szórakoztató horrorfilm lesz. Tanuljuk meg (Akarom mondani: Tanuljam meg!), egy nihilista poszter még nem jelenti azt, hogy a film, amit elad, hasonlóan jól kitalált darab lesz.
Azért a kezdés csendes percei után a főcím üvöltő punk zenéje kicsit felkavart. Halkabbra is kellett vennem a filmet. És igen hamar újra tudatosult bennem, hogy vannak forgatókönyvek, amik nem működnek megfelelően.

Jelen filmünk egyik legnagyobb hibája, hogy a felvezetése sem különösebben érdekes – mert nem folyik vér? Ja, lehet...! – de utána abba a hibába esik, hogy bemutatja a szereplőket és egyetlen figura nincs közöttük, akiért tudnék izgulni. Persze, ilyenkor elgondolkodom, hogy a koncepció része, hogy amennyivel gusztustalanabbak a legyilkolandó szereplők, annál érdekesebb és „szerethetőbb” lesz a gyilkosuk, a nemezisük, uram bocsá’, mert itt franchise építés készülődik és a vadőrnek lesz még folytatása.

Csakhogy ahhoz nem elég megutálnom öt perc alatt a tini karaktereket, habár a forgatókönyv ebben nagyon ügyes, sőt, egyfolytában rátesz egy lapáttal. A végén az ember már direkt kívánja, hogy nyírjanak ki mindenkit és elindíthassuk a következő mozit.

A főszereplőnk Chelsea (Chloe Levine), akinek megjelenése kompenzálhat valamit. Punk csaj, punk barátokkal. A film nem tudom, jól mutatja-e be ezt a számomra tökéletesen idegen szubkultúrát, de ebből nézve 5 percet és visszasírom Bery Ary és Gombóc dalait a „Szerelem második vérigből”. Mert akkor egy punk legyen akkor már ilyen. Lázadjon a világ ellen, de ne falja fel magát elevenen. Chelsea barátai, köztük a fiúja, Garth (Granit Lahu), aki olyan szinte tenyérbemászó, hogy azzal még a többieket is magával rántja. Ha ez a karakter a banda feje, pusztuljon mind.

variety.com

A Punkjaink nem tisztelnek a világon semmit, sőt, még vadőrünket (Jeremy Holm) sem, de, hogy még egymással is maximálisan genyók, elgondolkodom rajta, hogy ez az önsors-rontó életforma tényleg bejön néhány embernek?
Mindegy... Régen elég volt, hogy a karakterek elszívjanak egy füves cigit vagy szexeljenek. Most viszont egyenesen a gyilkosunk arcába vágják, hogy mekkora kretén és én csodálkoztam, hogy ők csodálkoztak...

Chelsea régi, fájdalmas emlékeket őriz magában, melyekkel lehet, hogy ideje leszámolnia. Kapóra jön, hogy Garth egy razzia alkalmával pusztán féltésből leszurkál egy zsarut, ezzel mentve meg magukat egy estétől a dutyiban, illetve Chelsea-t a sitt-től, hiszen véletlenül pont a lánynál volt egy évi drogmennyiség a hátizsákjában. Miután megszöknek és történetesen Chelsea múltjából hátramaradt viskóhoz veszik a menekülési irányt, már csak annyit kívántam, hogy előbb nyírják ki őket, mint elszívnák a cuccot. Szóval ilyen film ez „A vadőr”. Simán rávezeti a nézőt arra, hogy bármit is csinál majd gyilkosunk, arra rábólintsunk. Még Chelsea sincs biztonságban, mert mint mondtam, akinek ilyen a baráti köre, az megérdemli a hal... jaj, miket nem írok. Szóval nehéz nekik drukkolni.

Lehet, megérne egy filmet – mint ahogy biztos van is olyan – hogy megtudjuk, egy gyerekkori trauma hogyan viheti félre egy lány életét – Ilja 4ever pl. – és arra rágyúrni, de Jenn Wexler tojik a drámára. Marad a horror, ám ahhoz viszont meg a film kevés. Rosszul keveri a kártyákat, az filmen belüli távolságokkal és idővel is elég lazán bánik, így egy idő után olyan érzésem volt, hogy vadőrünk teleportálni is képes és mindig ott jelenik meg, ahol éppen szükség van rá. Mondjuk ezzel felvonultatja az összes hasonló horrorfilmes klisét. Már-már természetfelettinek hinném. Végül, ahogy sejthető, közte és Chelsea között játszódik le a végjáték és bár nagy csavarokat nem tartogat, van benne egy kisebb meglepi, bár, annak megfejtése is hamar dekódolható, ha valaki odafigyel.

www.joblo.com

A gyilkosságok nem túl ötletesek, a leszámolás meg nem haladja meg mondjuk a Péntek 13. végi összecsapást, ami azért gáz, mert az meg egy közel negyven éves film.
Szóval, a várakozásaimat jócskán alulmúlta ez a végül középszerű gyilok mozi. Ha csak egy kicsit jobban rágyúrnak, lehetett volna élvezetes slasher, ám maga a karakter, a vadőr, akinek nincs álarca sem, és beszél az áldozataihoz, elcsépelt figura. Láttunk már ilyet, hogy csak az őrült zsarus horrort ki ne hagyjam, aminek most a címe sem jut eszembe, de az a film ennek az idősebb bátyja. És annak lett második része.

Remélem nem így lesz és a befejezés sem erősíti ezt meg, de simán elképzelhető, hogy vadőrünk még borsot tőr az orrunk alá. Majd egy-két év múlva.
Bár inkább ne így legyen. Középszerűségből elég...

50%