2018. december 4., kedd

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)


Rendezte: Robert Lieberman

A film Mafab adatlapja: Fire in the Sky (1993)

www.imdb.com
Nekem ez a film majdnem kimaradt. Ezt úgy értem, hogy anyám látta, mert földönkívüli mániás volt, a szomszédunk látta, mert ő is földönkívüli mániás volt, én pedig egyszer sem láttam az elejétől a végig, pedig anyám dicsérte. El kell hinnem neki, hogy nagy UFO mániás körökben ez egy kult filmnek számít és még az sem lehetetlen, hogy ha annak idején valahogy én is végignézem, akár kedvencem is lehet, bár ezt kötve hiszem.
Mert mai szemmel a film fantasztikus jelenetei még egészen jól működnek – nem a tisztáson játszódó vörös fényes balhé, hanem amikor a főhős rémálma (?) megelevenedik és felébred az űrhajóban (?) – sőt, talán az egész film legerősebb része az, amikor Travis felébred a gubóban, majd igyekszik elhúzni a belét ebből az inkább földi elemekből épült létesítményből, amelynek funkciójára, eredetére a film nem ad választ. Azonban a mozi, annak ellenére, hogy az elején megjelenik a hangzatos „Megtörtént események alapján” felirat, mégis több sebből vérzik, vagy a hegyi redneck népek valójában annyira hülyék, mint a film bemutatja.

Ott kezdem, hogy pár sorban elmesélném a történetet, azután kiegészíteném az észrevételeimmel:
Travis (D. B. Sweeney), barátja, Mike (Robert Patrick) és néhány társuk fakitermeléssel foglalkozik a hegyekben. Egyik nap a bagázs rémülten és Travis nélkül jelenik meg a kisvárosi kocsmában, miután végeztek és egy igen zavaros történetet adnak elő róla, hogy Travist meggyilkolta egy vörös jelenség a hazaúton. Senki nem hisz nekik és napokon belül elterjed a pletyka, hogy a fiúk végezhettek a társukkal, de mivel nem nagyon hajlandóak felidézni az emlékeiket, ráerősítenek a szóbeszédre. Végül Travis napok múlva – mikor szinte már jóvátehetetlen károkat okozott a fiúk magatartása – előkerül Travis, aki nem igazán tudja megmondani, hogy az eltelt öt napban – szerkesztési szempontból sokkal több időnek éreztem, igaz, nem utalnak nagyon erre semmivel – merre járt, ám végül mintha egy terapeuta képes lenne transzban felfrissíteni az emlékeit. Az először gyilkossági ügynek tűnő eltűnési ügy nyomozója, Frank Watters (James Garner) akit az állam rendelt az ügyre azonban szkeptikus, de nincsenek bizonyítékai a fiú(k) ellen, meg valójában nem is történt bűntény. De igaz amit Travis és a srácok állítanak, vagy egy hoax az egész, amit azért találtak ki, mert unalmas városkájukra akarták fordítani a figyelmet?

www.imdb.com

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de nem érzem megválaszoltnak a film végén látható jelenet ellenére sem, hogy mi az igazság.

Viszont zavart néhány apróság:
A hegyekbe menő brigád miért választ be olyan zűrös és homályos múltú alakot, Allan Dallis-t (Craig Sheffer) maguk közé, aki a.) eleve vándormadár, b.) alig tudnak róla valamit, c.) pár hete érkezett, így vele ilyen veszélyes munkát vállalni minimum felelőtlenség, d.) a társaság egyetlen tagját sem tiszteli és gyakorlatilag úgy viselkedik, mint aki keresi a balhét?
Tényleg ennyire önsors-rontó a csapat, hogy egy ennyire negatív kisugárzású, veszélyes alakot kell magukkal vinniük terepre, mert egyszerűen nincs más?

Ráadásul Dallis úgy viselkedik, hogy az nem csak a seriffnek (Noble Willingham), de az egész városnak bogarat ültet a fülébe. Oké, hogy kellett egy karakter, akire rá lehet terelni a gyanút, de ha ezt a vonalat fejtegetjük, akkor a filmben is elhangzik, hogy a többi négy férfi miért fogná be a száját és hagyná Dallis-t szabadon kóricálni, ha valóban köze van egy esetleges bűntényhez?
És innen megyünk tovább abba az irányba, hogy ezek a hegyi emberek tényleg ennyire elutasítóak, amikor a nyakukon a kötél? Rendben van, hogy egyszer elmesélték a seriffnek, hogy mi történt velük és maguk sem nagyon hiszik, de úgy érzem, hogy utána az elutasító hozzáállásuk a nyomozás során szintén dramaturgiai okokat szolgál a feszültség fokozása és a játékidő megnövelése miatt, mert a forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a történésekkel.

www.imdb.com

A film első fele bemutatja a főszereplőket, helyzetüket és erősen haladunk egy dráma, esetleg thriller műfaji film felé. Talán az egyetlen esemény a filmben, ami előrevetíti, mintegy rejtetten, hogy a megoldás sokkal fantasztikusabb, amikor a helyszínre érkező Watters hadnagy autója előtt lecsukódik a vasúti átjáró sorompója és csak annak a fényeit látjuk először az autó szélvédőjén tükröződni, meg az autóban elképedő Watters hadnagyot. Bár, az elképedése szimplán a nézők átverése, mert nincs az a bűnügyi nyomozó, aki ne látott volna még lecsukódó, vörösen világító sorompót. Nekem ne mondják...

Később, mikor már a város már lincshangulatban van – a film nem nagyon tér ki rá, hogy öt nap alatt még valószínűleg több száz ember kutatna az erdőségben Travis után, beleértve a brigád többi tagját, mégis annyi minden történik velük a továbbiakban, hogy tényleg megvezetett a film idővonala és azt hittem, hetek teltek el.

Aztán megjelenik egy igazságügyi szakértő is, hogy hazugságvizsgálatnak legyenek a fiúk alávetve, megtámogatandó a rejtélyes mesét az erdő felett utazó vörös fényről, amelyik elvileg „lelőtte” a bátran alá rohanó Travist. (Aki tényleg ennyire hülye?) Persze, megint értékes játékidő megy el arra, hogy a Mike és a többiek egyszerűen nem akarnak kibújni a képzeletbeli hurokból és makacsul a sértődöttet játsszák, míg végül a forgatókönyv megkönyörül rajtuk és együttműködnek – roppant rövid ideig – a hatósággal.

thelastblogontheleft.com

Aztán Travis is visszaérkezik és nem voltam maradéktalanul boldog ettől a megoldástól sem. Mike-ék telefonja késő este csörög. Mike felveszi és a központ interurbán kapcsolja neki Travist, aki segítséget kér és homályosan megadja a tartózkodási helyét, ahová érte mennek. És kit hívnak először a srácok, hogy előkerült Travis, körmére kéne nézni.

A seriffet! – mondanád. Tévedsz.
A hadnagyot, aki a fejüket akarja! – vágod rá. Tévedsz.
Nem. Mike az UFO kutatót hívja oda szakadó esőben, hogy ugyan két Travisnak feltett kérdés után azon vitázzanak, hogy a srácnak pihenésre van szüksége és kórházba kellene juttatni... Hülyék ezek? Hát eleve már a seriffet ugrasztom ki az ágyból és vele egy autóban megyek a helyszínre, nemhogy őket értesítsem utoljára. Vicc az egész.
Szóval, ezzel apróbb és nagyobb sebből vérzik ez a mozi közeli tévéfilm. Elhiszem, hogy 1993-ban nem volt ez rossz, de ne felejtsd: Abban az évben jött ki a Jurassic Park! és a két film között óriási a minőségi különbség.
Mai szemmel ez megkopott, vásári mutatvány, amely nem nagyon találja a helyes irányt és arányt.

50%

2018. november 29., csütörtök

A vadőr - The Ranger (2018)

A vadőr – The Ranger (2018)


Rendezte: Jenn Wexler

A film Mafab adatlapja: The Ranger (2018)

www.traileraddict.com
Nézem a film poszterét, rajta egy vadőr fejével és elsőre úgy vélem, megint belenyúltam a tutiba, mert ez egy szórakoztató horrorfilm lesz. Tanuljuk meg (Akarom mondani: Tanuljam meg!), egy nihilista poszter még nem jelenti azt, hogy a film, amit elad, hasonlóan jól kitalált darab lesz.
Azért a kezdés csendes percei után a főcím üvöltő punk zenéje kicsit felkavart. Halkabbra is kellett vennem a filmet. És igen hamar újra tudatosult bennem, hogy vannak forgatókönyvek, amik nem működnek megfelelően.

Jelen filmünk egyik legnagyobb hibája, hogy a felvezetése sem különösebben érdekes – mert nem folyik vér? Ja, lehet...! – de utána abba a hibába esik, hogy bemutatja a szereplőket és egyetlen figura nincs közöttük, akiért tudnék izgulni. Persze, ilyenkor elgondolkodom, hogy a koncepció része, hogy amennyivel gusztustalanabbak a legyilkolandó szereplők, annál érdekesebb és „szerethetőbb” lesz a gyilkosuk, a nemezisük, uram bocsá’, mert itt franchise építés készülődik és a vadőrnek lesz még folytatása.

Csakhogy ahhoz nem elég megutálnom öt perc alatt a tini karaktereket, habár a forgatókönyv ebben nagyon ügyes, sőt, egyfolytában rátesz egy lapáttal. A végén az ember már direkt kívánja, hogy nyírjanak ki mindenkit és elindíthassuk a következő mozit.

A főszereplőnk Chelsea (Chloe Levine), akinek megjelenése kompenzálhat valamit. Punk csaj, punk barátokkal. A film nem tudom, jól mutatja-e be ezt a számomra tökéletesen idegen szubkultúrát, de ebből nézve 5 percet és visszasírom Bery Ary és Gombóc dalait a „Szerelem második vérigből”. Mert akkor egy punk legyen akkor már ilyen. Lázadjon a világ ellen, de ne falja fel magát elevenen. Chelsea barátai, köztük a fiúja, Garth (Granit Lahu), aki olyan szinte tenyérbemászó, hogy azzal még a többieket is magával rántja. Ha ez a karakter a banda feje, pusztuljon mind.

variety.com
A Punkjaink nem tisztelnek a világon semmit, sőt, még vadőrünket (Jeremy Holm) sem, de, hogy még egymással is maximálisan genyók, elgondolkodom rajta, hogy ez az önsors-rontó életforma tényleg bejön néhány embernek?
Mindegy... Régen elég volt, hogy a karakterek elszívjanak egy füves cigit vagy szexeljenek. Most viszont egyenesen a gyilkosunk arcába vágják, hogy mekkora kretén és én csodálkoztam, hogy ők csodálkoztak...

Chelsea régi, fájdalmas emlékeket őriz magában, melyekkel lehet, hogy ideje leszámolnia. Kapóra jön, hogy Garth egy razzia alkalmával pusztán féltésből leszurkál egy zsarut, ezzel mentve meg magukat egy estétől a dutyiban, illetve Chelsea-t a sitt-től, hiszen véletlenül pont a lánynál volt egy évi drogmennyiség a hátizsákjában. Miután megszöknek és történetesen Chelsea múltjából hátramaradt viskóhoz veszik a menekülési irányt, már csak annyit kívántam, hogy előbb nyírják ki őket, mint elszívnák a cuccot. Szóval ilyen film ez „A vadőr”. Simán rávezeti a nézőt arra, hogy bármit is csinál majd gyilkosunk, arra rábólintsunk. Még Chelsea sincs biztonságban, mert mint mondtam, akinek ilyen a baráti köre, az megérdemli a hal... jaj, miket nem írok. Szóval nehéz nekik drukkolni.

Lehet, megérne egy filmet – mint ahogy biztos van is olyan – hogy megtudjuk, egy gyerekkori trauma hogyan viheti félre egy lány életét – Ilja 4ever pl. – és arra rágyúrni, de Jenn Wexler tojik a drámára. Marad a horror, ám ahhoz viszont meg a film kevés. Rosszul keveri a kártyákat, az filmen belüli távolságokkal és idővel is elég lazán bánik, így egy idő után olyan érzésem volt, hogy vadőrünk teleportálni is képes és mindig ott jelenik meg, ahol éppen szükség van rá. Mondjuk ezzel felvonultatja az összes hasonló horrorfilmes klisét. Már-már természetfelettinek hinném. Végül, ahogy sejthető, közte és Chelsea között játszódik le a végjáték és bár nagy csavarokat nem tartogat, van benne egy kisebb meglepi, bár, annak megfejtése is hamar dekódolható, ha valaki odafigyel.

www.joblo.com

A gyilkosságok nem túl ötletesek, a leszámolás meg nem haladja meg mondjuk a Péntek 13. végi összecsapást, ami azért gáz, mert az meg egy közel negyven éves film.
Szóval, a várakozásaimat jócskán alulmúlta ez a végül középszerű gyilok mozi. Ha csak egy kicsit jobban rágyúrnak, lehetett volna élvezetes slasher, ám maga a karakter, a vadőr, akinek nincs álarca sem, és beszél az áldozataihoz, elcsépelt figura. Láttunk már ilyet, hogy csak az őrült zsarus horrort ki ne hagyjam, aminek most a címe sem jut eszembe, de az a film ennek az idősebb bátyja. És annak lett második része.

Remélem nem így lesz és a befejezés sem erősíti ezt meg, de simán elképzelhető, hogy vadőrünk még borsot tőr az orrunk alá. Majd egy-két év múlva.
Bár inkább ne így legyen. Középszerűségből elég...

50%

2018. november 27., kedd

Tébolyult - Unsane (2017)

Tébolyult - Unsane (2017)

Rendezte: Steven Soderbergh


A film Mafab adatlapja: Unsane (2017)

www.imdb.com
Steven Soderbergh szeret kísérletezni, mind új, számára kevésbé ismert műfajokkal, mind a filmezéshez használt technikai eszközökkel, vagy magával a filmcselekmény mesélésének módjával. Éppen ezért általában figyelem övezi a filmjeit, ha elkészülnek, néha szinte egyenesen a semmiből. Előfordul, hogy épp moziba kerül valami nagyobb horderejű alkotása, ám közben összedob egy sokkal kisebb tervet. Az Unsane pedig egy ilyen kisebb méretű film. Nincs világra szóló marketing – majdnem, hogy szálról-szájra terjed a híre – bemutatják ilyen-olyan fesztiválokon, de semmi flanc. Világsztárok sehol – Matt Damon rövid szereplése inkább amolyan kabala lehet – a főszereplők épp kezdik megvetni lábukat a filmkészítésben. A film fő negatív karaktere pedig pont olyan súlytalan megjelenésű figura, mint a film másik „ellenségképe”, az arctalan pszichológiai problémákra szakosodott ellátó rendszer.

Ezzel a két ellenséggel kell hősünknek megküzdenie és ha a koncepció nem olyan gyáva, és kicsit elhúzzák a leleplezést, akkor szinte végig hihetnénk, hogy Sawyer (Claire Foy) tényleg önön démonaival küzd, amelyben nincs segítségére az egészségügy. Sajnos azonban a „démont”, ideje korán leleplezik és az addig erősen görbe tükröt tartó társadalomkritika átcsap egyfajta feszült thriller-horror-ba, amelyben izgulhatunk a lányért, hogy legyőzze a fiút. Pedig néhány mondat rásegítéssel egy iszonyúan hihető és nyomasztó konteo részesei lehettünk, melyben azt fejtegetik, hogy bizonyos intézmények, megfelelő állami támogatásokért képesek arra, hogy embereket „erőszakkal” tartsanak falaik között, fittyet hányva a személyes szabadságra és jogokra, pusztán, mert az egészségügyi biztosítok fizetik a kiszámlázott és elfogadott kezeléseket. Gondolom, azért a valóságban talán nem ennyire lecsupaszított ez, amit a filmben látunk, mert ha csak megközelíti a valóságot, akkor roppant potenciális veszélyben van bármelyik polgár, akinek jó a biztosítása.
Már ennyi történet szerintem elég lett volna egy koherensen felépített drámához, azonban a két forgatókönyvíró kicsit sokat akart markolni és beleépített a cselekménybe egy plusz főt, Sawyer korábbi nemezisét, aki rátelepedett az életére és akitől a nő végül bírósági eljárás útján (sem) tudott megszabadulni.

variety.com

Ami kicsit meglengette nálam a hülyeség faktort, hogy David (Joshua Leonard) észrevétlenül be tudott épülni a szanatórium személyzete közé és ott folytatni ármánykodásait, ahol korábban abbahagyta a törvény erejének köszönhetően. Szóval, megfelelő kidolgozottsággal kettő filmet kapsz egy áráért, így azonban összemosták őket kissé. A gyilkos kontra lány közötti cselekmény egy klisésebb történet, az intézmény kontra lány vonal viszont erősen háttérbe szorul, mikor feltűnik David és csupán a végén kapunk egy mellékes lezárást.

Nagyon erősen indul az Unsane, majd megtörik a lendülete. Sokat segít, hogy a főszereplő Claire Foy remekül hozza a figurát és a többi mellékszereplő is jól asszisztál mellé. A nyomasztó érzés ugyancsak végig kitart, aminél rezgett azért a léc, mikor felfedték David karakterét.
Persze borítékolom, hogy a mozi tényleg sokkal maradandóbb élmény lenne, ha egészen az utolsó felvonásig nem tudjuk eldönteni, hogy egy betegség okozta rémálom főszereplőjének hallucinációit látjuk vagy megtörténik vele minden, de ezt betudom annak, hogy forgatókönyvíróink a könnyebb utat választották.

Joshua Leonard messzire jutott az Idegleléstől. Claire Foy pedig hamarosan elég ismert név lesz, hiszen idén Ryan Gosling feleségét alakíthatta az "Első emberben".
Néhány húzónév is került a moziba, de Amy Irving (Carrie), Matt Damon és Juno Temple sokat nem tud a produkcióhoz tenni.

70%