Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megjegyzés: Eszméletlenül elcseszett befejezés, addig pedig unásig látott út vezet.
A Fullasztó nevű sorozatgyilkosról szóló, leginkább a Japán kísértet horrorok nyomvonalán haladó film leginkább a "Rémálom az Elm utcában"-ra hajaz, leszámítva, hogy sokkal kevesebb benne az ötlet, a vér, meg úgy egyáltalán minden.
Madison (Michelle Mylett) kb. egy éve rémálmoktól gyötrődik és azóta úgy meggyűlölte a vizet, hogy eljutott oda, inni is csak infúzióból hajlandó. Mondjuk a tisztálkodásra még említés szintjén sem tesznek említést a filmben, ami azért fura, mert Madisonnak vannak barátnői is, akik biztosan nem tartózkodnának vele egy szobában, ha olyan büdös lenne. De még egy rohadt higi kendő sem kerül elő.
Viszont van egy sorozatgyilkos, aki elvileg már meghalt, a valóságban viszont misztikus erejének köszönhetően, be-betör Maddie álmaiba, hogy egy balul sikerült szeánsz után már ne csak őt, hanem a barátosnékat is megkísértse. Innentől a film a szokásos. Halálesetek váltogatják a kezdetleges nyomozást, melynek lényege, hogy választ kapjanak szereplőink, hogy kerüljék el a haláleseteket.
Van ebben "A kőr-re" utaló áthallás rendesen.
Viszont hangulatosra van fényképezve és a csajok nagyjából mind eye-candy. De ettől nem leszünk boldogak és a film megtekintése után ketten éreztük azt, hogy elvesztegetett idő volt.
Láttuk ezt már jobban elkészítve.
A befejezés pedig a szokásos, nincs vége még képsor, de remélem, nem lesz pénz a folytatásra. Egyszer elég.
Megtekintés: Minden kisgyermekes családnak kötelező darab, hiszen egyértelmű veszélyekre hívja fel a figyelmet.
Az Internet egy remek szolgáltatás, felnőttnek és gyereknek egyaránt. Olcsó, elérhető, bármivel foglalkozhatunk általa. A gond az, hogy az átlagos felhasználók elől az anonimitás mögé bújó identitások kihasználják rajta keresztül a gyengébbet, a védekezésre képtelent. Mert nem csak filmekről lehet véleményt cserélni, vagy megosztani, mi történt a nyaraláson, hiszen vannak torz lelkű emberek, akik rombolni érkeznek, saját ösztönös vágyaikat kielégíteni és ez néha bizony ütközik az etika és morál határaival. Az erőszak sok formája megtalálható a világhálón és ezek közül az egyik, sőt, talán legveszélyesebbel foglalkozik a film; a szexuális ragadozókkal.
David Schwimmer, aki tíz évig volt Ross megformálója Amerika egyik legsikeresebb sitcomjában, bebizonyította, hogy a humoros figura mögött szociálisan érzékeny férfi rejtőzik, aki jó érzékkel képes kényes témához nyúlni. A film csak minimálisan hatásvadász. Pszichológiailag sem teljes, sőt, egy ponton kicsit profán lesz, ennek ellenére átérezhető, szikár darab. annak ellenére kötelezővé kellene tenni minden családnak a megtekintést, hogy besorolása elvileg kizárja a kiskorúakat a megtekintéséből, ugyanakkor róluk és nekik is szól a film. Gyermekeink, nem is sejtjük, de nap, mint nap ki vannak téve az Internet veszélyeinek. Osztálytársak ostorozzák egymást rajta, gyűlöletkeltés eszköze lehet, troll játszótér és olyan embereket is találni rajta, akik szexuális svédasztalként tekintenek rá. Habár a pedofil közösségek, ahogy egy remek cikkből kideríthettem, rendkívül zárt kapcsolati rendszerben működnek, nem kizárható, hogy néhány ilyen motivációval rendelkező egyed a nyitottabb fórumokon keres magának "partnert". A film egy esetet mutat be, de ez nagyjából jól bemutatja, milyen károkat tudnak okozni egyesek, ha visszaélnek ezzel az eszközzel.
Annie (Liana Liberato) alig serdülő tizennégy éves kis hölgy, aki egy korosztályának fenntartott fórumon barátkozik fiúkkal. Aki szemtelenkedik, az azonnal repül a kapcsolati hálóból, míg végül egy tizenhat éves sportoló srác elég közel kerül a kislányhoz beszélgetéseik során. Annyira közel, hogy bevallhatja neki, valójában már nem tizenhat éves, hanem húsz.
Szóval a végül magát huszonnégynek valló fiatalember és a kislány találkozik egy bevásárlóközpontban, ahol kiderül, hogy a mézes-mázosan kedves beszélgetőtárs egy harmincas éveiben járó gyökér, aki lefegyverező gyengédséggel használja ki a kislány sebezhetőségét és formálhatóságát, míg végül egy motel szobában kötnek ki, ahol azután a férfi - ha gyengéden is - de megerőszakolja a gyermeket, aki egyfajta belső tudatmódosítással rózsaszín vattacukorba csomagolja az egész esetet és szentül hiszi, hogy ez így normális, ennek így kellett lennie és Charlie (persze álnév), a férfi, (Chris Henry Coffey) halálosan szerelmes belé, mert ő különleges, és bla-bla... - gondolhatnánk, de nem ilyen egyszerű ez.
Charlie a megfelelő szavakat használja, Annie meg sajnos nincs elég erősen fogva ahhoz, hogy megvédhesse magát. Talán azért ragaszkodik annyira hozzá, hogy ami megtörtént, az gyakorlatilag az ő kapcsolatuk egyetlen szegmense csupán, mert lehet, hogy fél beismerni magának, mekkorát hibázott.
Az eset ki sem derült volna, ha egy barátnő, aki véletlenül észreveszi a randevút, nem értesíti a rendőrséget, mert félti a barátnőjét.
Ekkor elszabadul a pokol.
Charlie eltűnik, a szülők tombolnak és mintha minden félmosoly és pillantás azt akarná közvetíteni Annie-nak, hogy: Tudjuk mit tettél!
A kislány képtelen feldolgozni az eseményeket és mikor kiderül, hogy Charlie rajta kívül több kislányt is megrontott, robban a lelke, amely belekényszeríti egy öngyilkossági kísérletbe. (Igaz ebben segít egy fake pornóoldal is, amit egy kis gyökér iskolatárs szerkeszt Annie-t sértve.)
A család, apa (Clive Owen) és az anya (Catherine Keener) sodródik az árral, értetlenül állva az események előtt, keresve a hibát magukban, a lányukban a világban.
A film mindenkinek egy jutalomjáték.
Owen remek, mint tanácstalan apuka, aki lába alól kiszaladt a talaj. Nagyon jók a kontrasztok a filmben, hiszen a mozi elején láthatjuk egy reklámkampányt összeállítani, amelyben tinik, alig ruhában mutatnak be divatos darabokat. Nem véletlenül.
Keener számomra mindig is a fapicsa kategória volt, mint színésznő és most sem változott meg a véleményem. Jól hozza az erős, független amerikai nőt, aki feleségként is vasmarokkal szorítja a férje tökeit ha kell, aki egyetlen mondattal szerez érvényt akaratának, aki anyuka és feleség, de ugyanakkor egy hülye fúria is.
Liana Liberato nem tudtam eldönteni, hogy ennyire ügyes vagy csupán jók voltak az instrukciók. Elég hihetően alakítja a megtéved báránykát, a tanácstalan és sebezhetőtől egészen az erőszakos kis idegroncsig.
Amikor játékát figyeltem, azonnal eszembe jutott a nem régen megtekintett Agymanók című animációs film és szinte láttam, ahogyan odabent dolgoznak a kis figurák és ütik egymást, miközben Annie arcrezdüléseiből olvasom le, mire gondolhat éppen.
A Charlie-t alakító Chris Henry Coffey pedig borzongatóan szemétláda.
Megjelenik még a mostanában felkapott Jason Clarke, mint nyomozó, aki igyekszik elkapni a szexuális ragadozót, de mindig le marad egy lépéssel. (Tényleg, akik pedofilok az ilyen filmekben és betegek, azért a számítógépes és egyéb álcázáshoz egész jól értenek...)
Az iskolai pszichológus, aki próbálja megérteni Annie reakcióit és visszavezetni őt az életébe, az pedig Viola Davis.
Remek pillanat:
- Mikor anyu és apu összevesznek azon, apu mennyire áll a kislány mellett és anyu lesöpri az asztalt. Részemről, apu amennyire lehet, a lánya mellett van. Igaz, nem az ágya mellett fogta a kezét, hanem Internetes adatokat bújt, de ez is van olyan fontos, ha el akarja kapni azt a köcsögöt.
- Amikor Annie kifakad és védeni kezdi az erőszakolót, míg a szülei értetlenül figyelik a kislány kifakadását.
- Graham, előadja a jóságos Charlie magánszámát, hogy végül egy motelbe vigye a kislányt, ahol kiéli vágyait. Annie pedig "mintha ott sem lenne"...
Megtekintés: Akik rajongói a sorozatnak, erre is beülnek, de ha józanul ítélik meg a filmet, észreveszik, hogy valójában mostanra pukkadt ki a Insidious lufi.
Kezdjük a pozitívumokkal:
Még vannak ijesztő pillanatok a filmben. Nagyjából három olyan jelenet van, amely rendesen frászt hoz a nézőre és egy tucat, ami csak megbizgerálja az ingerküszöböt. Dermot Mulroney-t szeretjük vásznon látni.
Csipázom Leigh Whannell-t.
Ha eszembe jut más is, hozzá írom.
Negatívumok:
Alig két hete néztem meg a filmet és komolyan erőltetnem kell az agyam, hogy a teljes történet eszembe jusson illetve kedvezően tudjak írni a filmről.
Az ijesztgetés nagy részét már unásig ismerjük a J-horror filmekből és a mostanában látott - visszamenőleg mondjuk 8 év alatt - amerikai társaiból.
Pl. van benne olyan is, amit nagyon utálok: Egy teljesen inkoherens pillanatban váratlan hangeffekttel hozzák ránk a frászt. Mondjuk, amikor egy macska beszalad a folyosóra és megjelenését egy hideg-rázós hegedűfutammal támogatják meg. (a macskától nem ijedne meg a néző, de a macska és nyekergés kombó zsigeri félelmet vált ki, csak ez tart kb. 2 másodpercig és a film megtekintése utánra tökéletesen elenyészik. Whannell-nek van érzéke a félelemkeltéshez e nélkül is, most mégis, ragaszkodik az olcsó hatásvadászathoz, mert valószínűleg még a stáb is érezte, hogy az alig nyolcvan perces műben nincs elég kohézió.
A harmadik rész eleve kamu. Előzményfilmet látunk, amelyben szellemvadászaink kooperálni kezdenek egymással. Szellemvadászok? Ne vicceljünk. Egy számítógépes guru, aki a reklámért felelős, egy videós "szakember" aki a helyszínen rendezi be a szellemvadász filmstúdiót és egy néni, aki ha nyugodtan ülhet pár percig egy kényelmes széken, simán átmegy horrorfalvára, hogy tompított fényű lámpákkal körbesétáljon néhány sötét folyosón, míg végül összetalálkozik az aktuális ijesztgető démonnal/lélekkel/szellemmel és rövid jelképes párnacsata után elkergesse a picsába. A néni a szellemet. Kb. ennyi és ez nem vicces, de nem is vicces. Ezért moziba fáradni, megvenni a kukoricát és üdítőt, befurakodni a helyünkre, elnémítani a telefont és elfészkelődni a fotelben, nem nagyon éri meg. De legalább, mire elaludnánk az ügyesen álmosító üzemmódban rendezett fimen, hirtelen vége is lett.
Az Insidious nem éri meg a mozijegy árát. Felületes nézőnek talán maga lesz a film a varázslatos horrorbirodalomból, nagy F-fel. Bárki másnak egyszeri szösszenet, kevés para faktorral és értékelhetetlen végjátékkal.
A röhej, hogy amíg van pénz a sorozatban - tehát, amíg az egyik rész nem hasal el csúfosan a mozipénztáraknál - addig több-kevesebb rendszerességgel várhatóak a következő epizódok.
Quinn (Stefanie Scott - meg kell zabálni és felfedezhető némi Tarantino lábfétise előtti tiszteletadás is a filmben a hölgyön keresztül...) elveszítette anyukáját és mivel úgy érzi, van még valami, amit anyu el akar mondani neki bizonyos poltergeist jelenségeken keresztül, így apja (Dermot Mulroney) nélkül felkeresi az egykori médium nénit, Elise-t (Lin Shaye) aki persze pont mostanra érzi úgy, hogy neki a szellem-bizniszből elege lett.
Néhány jó tanáccsal útjára bocsájtja a kislányt, ami sajnos nem lesz elegendő a szellemi világ ellen, mert lassan kiderül, hogy nem feltétlenül anyu az, aki kapcsolatot keres a kislánnyal, hanem egy gonosz identitás, amely abban a házban vert tanyát, melybe a Brenner család költözött pár hónapja.
Kezdetben Quinn értetlenül áll az események előtt, azután ő már sejt valamit, mire apa áll értetlenül az események előtt. Ekkor hívnak két szellemirtót, akik irtó szellemesek, ellenben választott szakmájukon belül teljesen kezdők. Hamar rájönnek, hogy a csapat csak Elise-sel teljes és szerencséjükre Elise is kapott jeleket, hogy még ne hagyja abba azt, amiben olyan jó.
És miben jó Elise?
Elvileg a gonosz lelkek lenullázásában, bár, a filmből nem sok derül ki. Elise egy szegényes díszletben ténfereg, lökdösődik egyet az aktuális gonosszal, majd simán visszatér közénk. Ennél még a Poltergeist-ben is nagyobb kraft volt.
Részemről a film hatalmas csalódás.
Semmi zsigerit nem éreztem benne. A "Valami követben" igen, itt nem. Mások szerint a "Valami követ" egy unalmas szar - ezekkel a szavakkal illette ismerősöm - de ezzel nem tudok egyet érteni, mert nálam működött az a zsigeri gyomorbaj, amit várok egy filmtől. És abban volt mondani való. Itt hiányoltam a konklúziót.
