A bíró - The Judge (2014)

A bíró - The Judge (2014)

Rendezte: David Dobkin

Megtekintés? - Igen. Egyik filmsztár végszavazik a másiknak.

Szeretem a tárgyalótermi drámákat. Szeretem, amikor van egy ügy lehetőleg gyilkossági - és a főszereplőnk csavaros módon, lehetőleg az utolsó pillanatban, kitalál valamit, amivel a védencét, akit addig valamennyin bűnösnek véltünk, sikeresen kiszabadít a villamosszékből. Jók az ilyen filmek. Még akkor is lekötnek, ha másfél órán keresztül nem szólnak másról, mint beszélgetésről, lásd. 12 dühös ember. (Jó, ott sokat hozzátett az élvezethez a különböző karakterek látásmódja, stb.)
Dobkin filmje nem mindenben felel meg ennek. Szerethető darab lenne, ha nem lenne szinte végig látható egyfajta Donkin Donuts fánkos cukormáz a képkockák alatt. Ettől függetlenül nem rossz film, csak kicsit... Amerikai.

A három tesó: Vincent D'Onofrio, aki valamikor nagy baseball reménység volt, de közvetve, öccse hibája miatt abbahagyja a sportot, Robert Downey jr., a tékozló fiú, aki sértettségében nem nagyon tartotta a kapcsolatot a családdal és a legkisebb Jeremy Strong, aki kicsit lassú, viszont állandóan rögzíti a körülötte zajló eseményeket.

Hank Palmer (Robert Downey jr.) fiatalkorában lelépett otthonról, hátra sem nézve. Két bátyját és szüleit hátrahagyva, ügyvédként kezdett új életet egy nagyvárosban. Van egy csodálatosan szép lánya és mellé egy összeomló házassága. Nincsenek barátai, ellenben a legtöbb ügyét megnyeri, mert okos, megalkuvást nem ismer - kivétel ha vádalkuról van szó - nem hagyja, hogy az érzelmei elragadják. Downey remek a szerepben, ám végig olyan érzésem volt, mintha Tony Starkot, a vasembert hozná, csak kevesebb hatalommal, szuper főellenség nélkül.
Hank egy fontos tárgyalás közben kap hír róla, hogy édesanyja elhalálozott. Azonnal hazautazik, nem mintha különösebben kíváncsi lenne az apjára, viszont van a múltjukban valami sérelem, ami miatt szeretne elégtételt venni.
Nem elég a temetés, még az apját is meggyanúsítják azzal, hogy egy régi ügyének vádlottját halálra gázolt az éjszakában, majd segítség nyújtás nélkül tovább hajtott. Csakhogy ez gyilkosság! Hank apja (Robert Duvall) meg államának elismert bírója, igaz, nyugdíjhatár közelében.
Hank-nek félre kellene tennie a vélt és valós sérelmeit, hogy segítsen az apján, aki egyszerűen nem tud, vagy nem akar emlékezni a gyilkosság éjszakájára. Megkezdődik a versenyfutás, mely sok félig behegedtnek tűnő sebet szakít fel. Ha mindez nem lenne elég, Hank fiatalkori szerelme, Samantha (Vera Farmiga) ismét megjelenik, oldalán egy lánnyal, aki talán Hank gyermeke.
De szép is visszatérni a szülővároskánkba.

Apa (Robert Duvall) és fia, (Robert Downey jr.) általában távolodó állásponton vannak. Mindkettőjüknek engednie kell.

A színészek remekek. Az egyik legjobb jelenet, amikor a kemoterápiás kezelés után Duvall és a tékozló fiú egy fürdőszobában próbálnak eljutni a kádig, miközben - vulgáris, de ennél a betegségnél sajnos előfordulhat - az öreg bíró nemes egyszerűséggel összefossa magát. Ebben a jelenetsorban benne van minden. Duvall színészzsenije, hogy bevállalta, a két színész közötti összhang, a drámaiság és humor kettőse.

A film elvileg dráma, ám a forgatókönyv és a rendező dolgozott rajta, hogy a sok feszültséget itt-ott humorral oldják. Talán ezért a sziruposságért nem lesz a film igazi klasszikus, csak egy párszor nézős korrekt dráma.

Samantha (Vera Farmiga) a tipikus első diák szerelem. Vajon lobog még a tűz?

Nem kívánok belemenni a szövevénye karakterek hátterébe, vagy a karakterek szövevényes  hátterébe. A film több, mint két órája alatt pont annyit foglalkozik karakterekkel, amennyit kell. Némi hiányérzetünk azért marad, mert a gyerekkori szerelem kislányának szerepe pl. teljesen elsikkad a film végére, drámája és a vele járó "felelősség" egyáltalán nem kerül a filmben többé szóba, pedig a valóságban ez nem így működik. Vagy mégis?

A lezárás szerintem nagyjából reális. Nincs hepiend, nincs nagy ügyvédi csavarral járó kavarás és katarzis.

Figyeld:
- Vincent D'Onofrio az idősebb báty. Jó néha látni.
- Billy Bob Thornton körül mintha megcsappant volna a nagy hype, mióta elvált Angelia Jolie-tól. Rövidke szerepében is sokat hozzá tud tenni a vádló ügyvéd szerepéhez. (Az összecsukható pohár gondolom saját ötlete. De nem olvastam a könyvet...)

70%

Hank első megjelenése megidézi Jack Nicholson-t a farkasból. Egy férfi, aki pontosan tudja mit akar. Egy férfi, aki határokat és barátokat lép át. Már ha vannak barátai.

Egy ponton a filmben megemlítik Atticus Finch nevét, aki egy ügyvéd karakter neve volt a "Ne bántsátok a fekete rigót" című Gregory Peck drámából. Robert Duvall egyik első filmszerepe ebben a filmben volt!!!

Blog: Bőr-shop, avagy a jövő jövedelmező szolgáltatása

- Á, üdvözlöm szerény kis boltomban a képviselő urat.
- Ön ismer engem? Sosem jártam még itt...
- Mi sem természetesebb. Mióta önök mosolyognak le az összes épület óriásposztereiről.
- Értem. Milyen bolt ez? Azt olvastam kint: Bőr-shop. Valójában egy ismerősöm hívta fel önökre a figyelmet...
- Igen, igen. Teljesen új piacra nyitottunk, úgy negyven éve és komoly ágazattá nőttük ki magunkat. Testbőrt, szöveteket, testrészeket árulunk. Nagyon nagy keletje van pl. a hátról lenyúzott bőrnek. Lehetőleg sérülés mentes eltávolítás után. A tiszta, szőrtelen, hibátlan pigmentációjú bőr éri a legtöbbet. Semmi forradás, sérülés, heg, tetoválás...
- De mire jó ez?
- Van akiről már az utolsó utáni bőrt is lenyúzták a rendelkezések. Ők, hitelre, vásárolhatnak maguknak némi bőrt a hátukra, amelyet más, szintén szegény, de bőrre nem annyira igényt tartó, más személyek adtak le.
- Tehát szegények veszik és adják.
- Csak ez maradt nekik. Nem is hinné mekkora a körbeforgás ezen a szegmensen. Egyik nap egy ötvenes bányászon nyugszik, másnap egy harmincas brókerre kerül, ha épp megint ötszáz fölé emelkedik az euró.
- Figyelemreméltó. Tudna mutatni valamit?
- Kérem. Kövessen a vitrinhez. Ez itt, egy különleges vitrin. Folyamatosan párologtat odabent. A bőr egy zsíros, zselé szerű anyaggal van kezelve. Akár itt fel lehet húzni. Némi méretezés után, olyan, mintha magára öntötték volna. Ez az első vitrinben egy családfő lenyúzott bőre. A szokásos történet: banki tartozás, rezsicsökkentés - a saját rezsijüket akarták csökkenteni. Nem sikerült. A számlák felhalmozódtak. A négy kereket már bukta, de volt három kölyök, akik enni kértek. Egy hete adta le itt a bőrt, amit látunk.
- Hihetetlen.
- Igen. De mára mindennapos. Nézze csak a következőt. Ez egy negyvenes háziasszonytól származik. Kicsit macerásabb eladni a gerinc tövénél látható cet tetoválás miatt. Állítólag, valamikor tíz éve, amikor csináltatta, vékonyabb volt és a rajz egy sellő. Mostanra cet lett. Viszonylag stria mentes. Valószínűleg gyűjtő fog rá lecsapni.
- Mik vannak? Mi a helyzet testrészekből?
- Azokat nem nagyon tartunk itt, hiszen azonnali felhasználást igényelnek. A szegények és gazdagok között igyekszünk kapcsolatot kialakítani. Van egy külön vendégkönyvünk, melyben a leadott szervek után kapott köszöneteket lehet olvasni. Rengeteg milliomos csemete életét tettük rendbe áldásos tevékenységünkkel.
- A szegényekkel mi lesz? Már azokra gondolok, aki olyan szerveket adnak le, ami elengedhetetlen az életükhöz.
- Ó, gyors procedúra. Aláírnak egy szerződést és a család kapja a nagy pénzt. Mi, amolyan csendes társak vagyunk. Meg persze jó áron próbáljuk értékesíteni mindazt, ami fenn marad a testből. Ami nem használható - és higgye el nekem, mostanra alig van ilyesmi - azt a belső egészségügyi szabályzat szerint elégetjük.
- Hallottam már erről a helyről, ezért kellett látnom. Nem hittem el.
- Pedig az ön elvtársai komoly forgalmat bonyolítanak le a vállalkozásunknál. Mit gondol, nagy vezérünk hogyan képes folyamatosan hetven éve kis országunk élén kormányozni? Állandó fogyasztónk. Nem véletlenül nem öregedett ötven éves kora óta. Folyamatosan ad nekünk munkát. Volt kérem májcserén, háromszor kapott új gerincet és egyszer agyat is. Igaz, azon a területen van mit fejlődnünk még...
- Magam még hezitálok. Mi a leginkább kelendő szolgáltatás?
- Tudja, a sok elégedetlenkedő és tüntető miatt, megugrott az arccserékre való igény. Amikor egy politikusunk valami égbekiáltó baromságot talál ki, - ami általában új adót jelent - utána rögtön megjelenik nálunk és kevésbé "ismert" arcra cseréli a sajátját. Nagyon sok verést el lehet így kerülni. Az utcán nem ismeri fel az illetőt a zúgolódó tömeg, a parlamentben meg úgy is ujjlenyomat alapján ellenőriznek. Pont ezért a leginkább kevés bevételt az ujjak cseréjével sikerül elérnünk. Csak azért foglalkozunk vele, mert néha bizony, egyet-egyet leharapnak családi perpatvar közben...
- Van elvihető prospektusuk, amiből válogathatok?
- Persze. Ebben inkább csak a szolgáltatások árai vannak. A szervek annál gyorsabban cserélődnek. Ajánlom, a friss érkezések miatt, csatlakozzon facebook oldalunkhoz vagy kérjen hírlevelet e-mail-ben.
- Köszönöm. Nézze, pénzem van dögivel, mióta a kormány belső csoportjának dolgozom. Szeretnék egy kicsit felfrissülni. Mit ajánl elsőnek.
- Talán egy arcvastagítást.
- Azt kihagynám. Köszönöm, még van bőr a képemen.
- Akkor, van a nyelvnémítás.
- Elnémítanak???
- Nem, csak a keserű ízt érzékelő receptorokat eltávolítjuk a nyelvből, így bármikor, bármeddig be tudnak nyalni a felettesük seggébe. A teljes belső kőr megcsináltatta már. Tulajdonképpen ez volt egy időben a legsikeresebb szolgáltatásunk.
- Rendben. Utána olvasok és jelentkezem.
- Köszönjük, hogy nálunk járt. Kifelé menet tekintse meg a jobboldali vitrinben a golyó gyűjteményt. Aki tökösebbnek akar látszani, abból is rendel...
- Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.

Találd ki, ki jön vacsorára - Guess Who's Coming to Dinner (1967)

Találd ki, ki jön vacsorára - Guess Who's Coming to Dinner (1967)

Rendezte: Stanley Kramer

A poszter olasz változata.

Megtekintés? - Persze, hisz még ma is aktuális.

- Találd ki, ki jön vacsorára? - Ez biztos benne van azon kérdések top 10-ébe, amitől egy átlagos férj spontán lépfenét kap... - Jaj, csak nem az anyós??? Mivel Kramer filmje nem vígjáték, hanem sokkal inkább társadalmi dráma - abból is a velősebb fajta, melynek van mondanivalója, nem csak úgy felböfög valami, oszt te meg néző, légy elnéző, kérőzzé' rajta.

Tegyük fel, átlagos magyar családapa vagy. Mint ilyen, inkább fehér, mint nem. Délután érkezel a munkából és a lányod, aki legyen mondjuk húsz éves és sejtésed szerint egy édes kislány, más források szerint viszont igazi fasztarisznya, haza állít ezzel a dumával,: - Találd ki, ki jön vacsorára? - te meg mielőtt belemennél a hülye játékba, szembesülsz vele, hogy az illető egy roma srác. Ezt még akkor sem biztos, hogy könnyen megemészted, ha mondjuk életében liberális nevelésben részeltetted a lányod, meg a kedvenc színészed csupa fekete bőrű komikus, és a nejed ősei között ingyánok voltak. Szóval, elvileg, te világpolgár vagy és elnéző és peace meg szúsza. Azért gondolj bele: Ha gyerekkorodban nem te voltál Maugli és csak örökbe fogadva fehéredtél ki öreg korodra, nem biztos, hogy rajonganál, ha szemed fénye egy enyhén mattabb árnyalatúval boronálná magát.

Sidney Poitier a kedvenc fekete színészem Denzel Washington mellett.

Kramer filmje pontosan erről szól. Mert Kramer és a főszereplő, a színészisten - Sidney Poitier, aki nagy kedvencem, habár mára neve is ő maga is kikopott a filmezésből - ha együtt dolgoztak, igyekeztek mindig az adott korban olyan témákat a nézők elé tálalni, amelyek abban az időben foglalkoztatták az össz.-amerikai népeket. 1967-ben pontosan ilyen téma volt a fajkeveredés. (Ami azért faszság, mert nem fajok keverednek, hanem azon belüli fajták, azaz rasszok. Ha nem kedveled a másik rasszt, akkor vagy a rasszista. Az én demagóg olvasatomban...)

Tehát, 1967-ben, amikor forrongott az USA, mindenféle, holmi polgárjogi aktivisták kiabáltak a tévében és lövették le magukat, ha úgy hozta a sors és ezzel későbbi, Oscar-díj érzékeny filmeknek adtak alapsztorit. 1967-ben, sok déli államban még simán belebotlott az ember olyan nyilvános vécékbe, ahol külön helység volt a fehéreknek és a feketéknek. A buszon sem feltétlenül ülhettek egy helyre, hanem egyik szín előre, másik szín hátra.

Katharine Hepburn és Spencer Tracy munkakapcsolatát kilenc film őrzi.

Természetes, ha néhányan elkezdték kinyitogatni a csipákat, megmakacsolták magukat és ezekből lettek forrongások, lázadások, néha pedig véres lincselések. Amerika azonban mivel maga is kevert nemzet, amolyan teljes-világi trutyi, kész volt rá, hogy egy homogén emberfolyammá változzon a szabadság és világbéke árnyéka alatt, ezért kénytelen volt teret engedni a összes nyomásnak, melyet polgárai a fejükbe vettek és kiterjesztettek hazájukra, a kis kerítéseiken kívül. Ezek egyike volt a megkülönböztetés elhagyása. Minden ember egyenlő! Egyelőre! Ez azóta olyan jól működött, hogy amivel akkor még a filmben Kramer és Poitier humorizált, már valósággá lett: fekete amerikai elnök!

1967-ben azonban ez nagyon nem így volt. Egyes helyeken ha fekete voltál, kinéztek, máshol meg ekéztek. Ma fordítva van; egyes fekete negyedekbe ha fehér vagy, be sem teszed a lábad. 1967-ben, északon még csak-csak, de ha USA délibb vidékein tettél látogatást, egy dolgot nem láttál: fekete pasi oldalán fehér asszonyt. (Ma meg Magyarországon is elég, ha megtámasztod a hátad a Starbuck's oldalánál és előbb-utóbb megjelenik egy ilyen párocska. Elröpült ötven év, helló!

A fekete fiú szülei sincsenek elragadtatva először: Roy Glenn, Beah Richards

Joey Drayton-nak (Katharine Houghton) hatalmas híre van, amikor a suli szünetében hazatér a szüleihez. Szerelmes! Egy doktorba! Egy érett, intelligens, okos férfiba! Aki fekete! Anyu (Katharine Hepburn) mindjárt mellé ül a kanapénak és első sokk után már csak arra kíváncsi, vajon apuka nála rosszabbul fog e reagálni? Mintha titkon ki akarná nyírni a jó öreget, hiszen ismeri a hozzáállásukat a világhoz, de ha ő ennyire meglepődik a papa vajon nem fog???

Ma már könnyen tréfálkozom ezzel az akkor kényes témával. Mert a film sztorija eszméletlen friss ma is. Ötvözi nem tudom mit a 12 dühös emberrel, csak itt kevesebb szereplőt kell meghallgatni, hogy a végén az egyetlen, akinek tényleg számít a szavazata a párocska jövőjét illetően, végül fejet hajtson a "nép" akarata előtt.

Joey apukája, Matt Drayton (Spencer Tracy - nagyon betegen forgatta le ezt a filmet, melynek bemutatója előtt néhány héttel elhunyt. Alakítását poszthumusz jelölték díjakra.) életében soha nem mondott ellen a lányának. Eddig erre nem is volt szükség, mert szabad szellemben nevelték a kicsi lányt és tudták, soha nem fog rájuk szégyent hozni. Azért, amikor beállít a nála közel tizenöt évvel idősebb özvegy (Érted: Már eltemetett egy asszonykát, ami azért plusz para!) doktorral, hiába a fene nagy liberalizmus, erősen rezegni kezd a léc. Az első sokkból segít felépülni, hogy a doktor, John Prentice (Sidney Poitier) külsőre szimpatikus, végtelenül türelmes és figyelmes, nevelésében klasszikus, tanult ember. Nem tudni, először mi fordul meg a papa fejében, (A feketéknek tényleg harminc centis? És ha a lányom csak egy-ötven magas, nem szakad ketté, amikor ez a fiatalember magába húzza?) hogy mi lesz a kislányával, amíg a szereplők szavakba nem öntik fenntartásaikat, véleményüket. A film második felében megjelennek a fekete szülők is, Joey szervezésének köszönhetően, hiszen a lány bár fiatal és kicsit hebrencs, nem akar a végtelenségig várni, hogy a négy szülő mikor adja áldásukat rá, hamar le akarja zavarni a viziteket és a várható mini-családi-harcokat.
Lassan több oldalról körüljárjuk a témát és megismerjük az álláspontokat.
Erről többet írni kár.
Látni kell!

Bár a család nem erősen vallásos, azért a barátok között egy katolikus papot is találunk, hogy legyen egy másik nézőpont is, amivel lehet filozofálgatni. 

Kramer filmje időtlen klasszikus. A régi szinkron nem rossz, de ráférne a filmre egy komoly felújítás.

A színészek remekek:
Houghton végig olyan szeretettel néz Poitier-re, hogy elhiszem, fülig szerelmes belé. Poitier kisujjból hozza a felső osztálybeli kívülállót. Tracy, aki életében sosem volt egy néző mágnes, ugyanakkor alakításai miatt ma már zseniként tekintenek rá a ... sznob(?) mozisták, ebben a szerepében is hihetetlen pillanatokat ad át a kamerának. A film végi monológját megkönnyeztem, pedig még csak nem is állítom, hogy direkt túl érzelgősre írták volna.
Hepburn meg a film közepe táján olyan profizmussal rúgja ki a helyettesét egy jelenetben, hogy ez alapján megértem, miért is kapott életében az a nő négy Oscar-díjat. Azt a jelenetet látni kell!

90%
Miért csak ennyi, ha tetszett?
Mert nem lepődtem meg a végén. :)
Bár nem az volt a cél, gondolom, azért vártam kis meglepit még.
Azért így sem rossz a mozi, hiszen mindjárt három Oscar-díjas színész hozza benne a főbb szerepeket. Houghton kisasszony pedig ezzel mutatkozott be.
Ami a "kislánynak" az első volt, az a "papának" az utolsó...

Érdekesség:
Siettek felvenni Tracy jeleneteit, hiszen a producerek már tudtak a betegségéről és eleve nem vele akartak forgatni. Kramer ragaszkodott hozzá.
A forgatókönyvet William Rose írta, aki főleg fura hangulatú komédiáiról volt ismert. Talán eredetileg ez a darab is egy családi vígjáték lett volna, csak közben Kramer keze alatt váltott át egy komolyabb hangvételű drámába. Azért mosolyogtató pillanatok is maradtak benne.
Sidney Poitier és az apját alakító Roy Glenn között alig tizenhárom év eltérés van. Az anyukát alakító Beah és Poitier között alig hét év a különbség. (Ezek a színészek olyan fiatalon kezdik...)
A second unit egyik rendezője Ray Gosnell Jr. volt. Hogy ki ő? Raja Gosnell apukája. Tudod: Raja Gosnell rendezett olyan filmművészeti remekeket, mint az élőszereplős Scooby-Doo filmek, a Hupikék törpikék hasonlóan félanimációs két része, és a trágya Gagyi mami. Messze esett az alma a fájától???

Ezt a filmet mindenképpen látnod kell: T A L Á L D  K I, K I  J Ö N  V A C S O R Á R A