2014. december 1., hétfő

Igazából szerelem - Love Actually (2003)

Igazából szerelem - Love Actually (2003)


Rendezte: Richard Curtis


Minden idők Top10-es karácsonyi vagy romantikus filmek listájának előkelő helyezettje. Curtis első rendezése egy szívszorító és megmosolyogtató két órás érzelmi hullámvasút, mely végül egy papír-zsebkendő gyűrögető szipogásban csúcsosodik ki. Ezt a filmet már ezerszer láttam és a mai napig nindzsa hagymavágó üzemmódba kapcsolok a végére, amikor Jamie (Colin Firth), a megcsalt krimi író ás Aurelia (Lúcia Moniz), a portugál házvezetőnő és egyben pincérlány végül a fél kisvároskától körülvéve, megcsókolják egymást, miközben vágóképekben végig követhetjük a kis 13 éves Sam (Thomas Brodie-Sangster) versenyfutását a repülőtér termináljai között, míg végül beéri a haza utazni készülő plátói szerelmét, Joanna-t (Olivia Olson) és megtudja, hogy a lányka is szereti őt, habár, eddig egy szót sem beszéltek egymással. Akárhányszor látom a pergő képsorokat, hallgatom közben Craig Armstrong eszméletlenül eltalált és persze azért hatásvadász érzelemkicsikaró eredeti filmzenéjét, a szemem sarkában megjelenik némi fátyolosság...


Pedig azért a film, igazából, bőven tartalmaz negatív érzelmeket keltő eseményeket is, nem csak szerelmet és romantikát. Talán a két egyértelműen pozitív kicsengésű történetszál az, ami végül a film csúcspontját adja és képes a nézővel játszadozni. A többi szereplő kap hideget és meleget.
A film keretes szerkezetű. Curtis-ék kivonultak egy valódi repülőtérre, hogy igazából részesei lehessenek emberek érzelmi kitöréseinek, mikor találkoznak egymással. A kamera által elkapott legszebb pillanatokból montázst vágtak össze és ezzel indul a filmünk, hogy a lezárásban ismét a repülőtéren tegyük tiszteletünket, immár a színészekkel és a forgatókönyv lezárásával. Bár a repülőtér és a karácsony nem feltétlenül alkotnak dramaturgiailag egy párt, mégis működik a kezdés (bár lehetett volna ennyi erővel buszpályaudvar is vagy akár egy kórház, stb.) és a lezárás is a helyén van.



Először megismerjük Billy Mack-et (Bill Nighy), a kiöregedett rockert, aki egy régi sláger nyálas feldolgozásával szeretné promózni az új cd-jét, hogy egy kicsit megint a reflektorfényben sütkérezhessen. Ehhez persze fel kell tűnnie itt-ott. Először felveszik a "Christmas Is All Around" című nótát, később pedig egy rádióműsorban mutatkozik be az excentrikus és öntörvényű figura, akinek megnyilvánulásait menedzsere, Joe (George Fisher) a fejét falba verve veszi tudomásul. Hiába, az öreg Billy nem hazudtolja meg magát. Nyersen fogalmaz, odamondogatva bárkinek, abban a biztos tudatban, hogy igazából leszarja a körülötte lüktető világot, hiszen már az is rég leszarja őt.

Szépen sorjában, rövid jelenetek sokasága alatt megismerjük a többi főbb szereplőnket, akiket a film dramaturgiailag igyekszik egyenlő részben mozgatni, hogy senki se legyen hangsúlyosabb a másiknál, hiszen mi, a kukkolók, mindenkire egyformán kell rálátnunk. Ezért is került pár jelenet a vágószoba padlójára, meg azért, mert a játékidőt valahol két órában szabták meg maguknak az alkotók. Komoly technikai bravúr, hogy a legtöbb esetben néhány percnyi színészi játékra van lehetőség, hogy a megrajzolt karaktereket élettel töltsék meg a művészek és egyfajta elképzelt hátteret varázsoljanak mögéjük.
Van, akinél jobban sikerül, másokról alig tudunk meg valamit. A film ezért eléggé széttöredezett vonalú. Nagyon kell figyelni, mert sok esetben van kapcsolat a figurák között, (hol rokoni szál, hol baráti, hol pedig csak véletlen) csak nem feltétlenül rágják a szánkba.



A film nem egyértelműen pozitív hangulatú, utaltam erre korábban, hiszen van itt temetés, megcsalás, mentális betegség, és ami a legfontosabb, nem az összes történetszál végződik egyértelmű hepienddel. Néhány lebegve marad, amin a film után el lehet gondolkodni; vajon merre haladt tovább a karakterek sorsa?
Sam édesanyja pl. még képen kívül elhalálozik, hogy a fiú és nevelőapja, Daniel (Liam Neeson) kedves mindennapjainak legyünk résztvevői. Karen (Emma Thompson), a középkorú feleség karácsony közben döbben rá, hogy a férjének, Harry-nek (Alan Rickman) valószínűleg viszonya van valakivel és ezzel felboríthat mindent, amiben Karen valaha is hitt, ha a házasság intézményéről van szó. Zseniális a jelent, amikor Emma Thompson belehallgat a férjétől kapott Joni Mitchell (információk a literatura.hu oldaláról) cd-be, miközben a kétség és csalódottság könnyeket csal a szemébe. Harry még nem lépett ugyan félre, ám a szándék már kezd benne megérni és ebben sajnos partner kikapós titkárnőinek egyike, a germán származású Mia (Heike Makatsch). A német dvd borítón simán lecserélték a Natalie-t játszó színésznő fotóját a német színésznő képére.


Az angol miniszterelnök pedig (Hugh Grant), hogy a titkárnőknél maradjunk, simán beleszeret az alatta dolgozó - akkor még persze nem úgy! - Natalie-ba (Martine McCutcheon). Grant a legjobb vígjátéki formáját hozza magával, azaz ugyanazt a figurát alakítja, amit a legtöbb angol romantikus komédiában megszokhattunk tőle. Martine McCutcheon telt titkárnője meg egyenesen imádni való figura.

Van még body double párosunk, akik előbb látták egymást meztelenül, mint, hogy idejük lett volna egy első csókra. A férfi tag a későbbi Hobbit filmek fiatal Bilbóját alakító Martin Freeman. Habár itt elvileg Brad Pitt testdublőrjét alakítja, a teste, nos, nem éppen atletikus.
Egy fotósunk is akad, aki történetesen legjobb barátjának a feleségébe zúg bele fülig, hogy némi hezitálás után, megvallja ugyan szerelmét, de a békesség megőrzésének érdekében, magába fojtja érzéseit. Őt pedig a The Walking Dead rajongói ismerhetnek közelebbről: Andrew Lincoln

És ez még közel sem mindenki.
Azért még kitérnék Rowan Atkinsonra, aki a film két fontos kulcsjelenetében jelenik meg és figurája, amolyan őrangyalként igyekszik két szereplő életét a békesség és szerelem felé vezető úton. Nem teljes sikerrel. (De ezt megszokhattuk már Mr. Bean-től, nem igaz?) Külön öröm volt számomra, amikor az imdb oldalán olvastam utalást arra, hogy jó felé keresgéltem Atkinson figurájával kapcsolatban, mert a forgatókönyv tényleg amolyan angyalként tekint rá. Bár, ehhez nekem párszor meg kellett néznem a filmet. Igazából csak azt nem értem, miért nem gyúrtak rá jobban erre a kissé misztikus vonalra. Lehetett volna erősíteni, mert a két megjelenés még kevés.


Curtis filmje tehát úgy kötelező kelléke a karácsonyi tévéműsornak, hogy közben legalább annyira drámai mint amennyire romantikus komédia. Simán keserű-édes kategória.
Remek betétdalok, letisztult, manírosság nélküli fényképezés, remek mellék és epizódszereplők, akiknek neveinek talán csak a felét soroltam fel.
Ha ezt a filmet nem láttad, mindenképpen pótold. Talán most karácsonykor, hiszen valamelyik csatorna biztos adni fogja. Vagy mind...

100%
(Talán kicsit erősnek tűnhet, de ha karácsonyi romantikus filmeket kellene top10-es listába terelni, nálam ez lenne az első helyen. Bocsi.

Figyeld:
- Laura Linney és testvére keserű sorsát.
- Emma Thompson magánszáma a hálószobában.
- Az angol író és a portugál lány beszélgetései.


A filmből véletlenül kiragadott képek alapján azt kell mondjam, túlteng benne az erotika...

A végére a filmzene számomra legkedvesebb részéből:


2014. november 30., vasárnap

Gyilkos folyó - The River Murders (2011)

Gyilkos folyó - The River Murders (2011)


Rendezte: Rich Cowan

A film posztereinek néhányán nem túl szerénytelenül ezen thrillert David Fincher "Hetedik" című horror felé kacsintgató noir-os thriller drámájához hasonlítják. Ez azonban erős túlzás. A "Gyilkos folyó" annyira közelíti meg színvonalban a Hetediket, mint az Amerikai pite első részéhez mérhető mondjuk a videóforgalmazásra kijött kb. 5. rész. Vagy még annyi sem, hiszen ott azért van szereplő azonosság, meg egyfajta "közös múlt". Jó, hiszen el kell adni a dvd lemezeket ebben a nagy és egyre sorvadó piacon. Cowan krimije nem rossz történet, csak középszerű a megvalósítása és az a bizonyos, nyomasztó hangulat sem jön át a képkockákon, kivétel, amikor gyilkosunk épp erőszakot alkalmaz valakin, ám az ilyen képsorok természetüktől fogva nyomasztják az átlagos nézőt.

Miről van szó:
Jack Verdon (Ray Liotta) középkorú nyomozó, aki többnyire sikeres rendőrnyomozó, egy gyönyörű asszonykával (Gisele Fraga) az oldalán, aki viszont sajnos meddő, ezért gyermekkacagás nélküli házukban tengetik napjaikat. Néha felszínre tör némi feszültség a gyermektelenség miatt, egészen addig, amíg sokkal komolyabb probléma keresztezi életüket. Sorozatgyilkos munkásságára derül fény, aki valami homályos okból Jack múltjának női szereplőit gyilkolja le szisztematikusan, bizarr nyomokat hagyva maga után. Jack persze normális esetben nem nyomozhatna egy őt érintő ügyben - főleg, hogy az FBI egyik szakértője (Christian Slater) is ráállva az ügyre, folyamatosan, kamaszfiút meghazudtoló lelkesedéssel mászik bele Jack érzéseibe, hátha kiderül, a főszereplőnk társ a gyilkosságokban - ennek ellenére Jack főnöke (Ving Rhames), azon kívül, hogy elveszi Jack jelvényét, gyakorlatilag szemet huny afelett, hogy Jack szinte előbb ér a tetthelyekre, mint bárki más. A hullák száma szépen emelkedik, míg végül már sokkal nagyobb léptékkel kell vizsgálódniuk az ügyben. Egy biztos: Bárki áll az események mögött, túl sok eltemetett titkát ismeri a Verdon családnak.

A fiatal rendőrnő (Sarah Ann Schultz) intelligens szerepe egészen addig jól működik, amíg olyan banálisan ki nem írják. Pedig szurkoltam neki.

Oké.
Jack belekotnyeleskedik az ügybe, ahelyett, hogy amíg hitelt érdemlően nem tudja tisztázni magát, házi őrizetbe, vagy hasonló megkötés szenvedő alanya legyen.

Oké.
A gyilkos eszméletlennel precizitással tudja lenyomozni mindazon személyeket, akikkel Jack fiatalabb korában szexuális kapcsolatba lépett. Ez azért is fura, mert saját tapasztalatom, hogy az ember néha még maga előtt is eltitkol ilyen-olyan emlékeket, itt meg előkerül jó néhány, amit csak úgy felfedni, szinte lehetetlen...

Oké.
Az FBI nyomozójának megértem, hogy Jack-et is kötelessége átvilágítani, hiszen akár társsal is megoldhatná, hogy néhány nőt leamortizáljanak, mégis visszás néhány megnyilvánulása. Főleg, amikor előkerül Jack és az anyja között egy lehetséges vérfertőző kapcsolat, mint kérdés. Csoda, hogy a karaktert nem veri agyon a főszereplő ott, rögtön a kihallgató szobában. Persze nem tudhatom, mit ír elő vallatásnál az FBI kézikönyve és simán belefér egy gyanúsított ilyetén vegzálása és ne felejtsük el, szükség van a filmben egy ilyen szereplőre is, aki a hősünk útját megnehezíti, hiszen a környezetében élők egyértelműen kiállnak mellette, hogy megbíznak benne.


Sokat ront még - számomra - film hangulatán és megítélésén, hogy szinte az elejétől látjuk magát a gyilkost is. Semmi titokzatoskodás. Sőt, egy idő után, mintha maga a gyilkos akarna minél inkább szem elé kerülni. Könnyen megteheti mindezt, hiszen a történet egyik "csavarja", hogy miért nem ismeri rendőrünk őt a múltjából. Sajnos azonban ez a "csavar", nem olyan nagy durranás annak, aki valamennyire odafigyelt a film során.

Befigyel még egy kis orvosi csoda is a vége felé, hogy nagyobb legyen az egész ügynek a tétje. (A meddő asszonyka gömbölyödni kezd.) Ez is csak mellékes, hiszen a film alatt nem sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Hirtelen derül ki. Talán ha lettek volna utalások, hogy dokihoz járnak, gyógyszer szednek, vagy bármi, amivel nagyobb súlyt helyeznek erre a szálra.

Az alapötlet nem rossz - igaz, ezer ilyen témájú film porosodik már a polcok alsó soraiban - a megvalósítás kicsit tévéfilmes, olcsó. Ettől függetlenül szeretjük Ray Liottát és örülünk, ha filmben van. Slaternek már kevésbé, mert vele kapcsolatban az ember azt érzi, hogy egy jó színész érdemtelenül elpocsékolja tehetségét, olyan filmekben, mint pl. az unalmas "Árnyék nélkül 2.". Ving Rhames meg nagydarab állat, aki ilyen kis szerepekből építgeti masszív B filmes karrierjét.

50%

Egyszer nézős darab. Hiányzik belőle az a plusz, ami miatt szívesen újra nézné az ember. Egyszer viszont, ha kifogod valamelyik csatorna éjszakai kínálatában, végig lehet ülni.
A "Hetedikhez" hasonlítani viszont erős túlzás...
Csupán, mert a gyilkos egy tucatnyi embert kinyír a játékidő alatt, még nem lesz mitikus ellenség. A stílus hiányzik belőle.

Még azt a ziccert is kihagyják, hogy a végig ellenséges FBI ügynök, amúgy jó klisésen, de a gyilkos keze által vesszen el. Ej, pedig de kívántam.

2014. november 29., szombat

Zombi apokalipszis - Zombie Apocalypse (2011)

Zombi apokalipszis - Zombie Apocalypse (2011)


Rendezte: Nick Lyon

Az „The Asylum” cég neve garancia a minőségre. Első hazugságom a cikkben…
Aki ismeri az Asylumot, tudja, hogy a „szar”, „igénytelen” és a „szánalmas” szavak jellemzik a filmjeit. A cég arról híresült el, hogy amikor a filmes világban elterjed egy várhatóan sikeres film elkészítésének lehetősége, ők azonnal kamerát és statisztákat verbuválnak, majd leforgatják és bemutatják a lehetséges sikerfilm olcsóbb, hasonló című mostohatestvérét. 1992-ben kezdték meg áldásos tevékenységüket, főleg egyéb cégekkel koprodukcióban. Néha a gyártásban vettek részt, néha az amerikai forgalmazásban. Az utóbbi 5-10 évben hajtottak rá ezekre a silány másolatokra. Többnyire ismeretlen arcokra bízzák a szerepeket, de ritkán becsúszik néhány valamikori filmcsillag a stáblistába. Nem hiszem, hogy a nagy zsé miatt, hiszen valamennyi produkciójuk zsebpénzből készült. Kezdetben főleg komédiák, romantikus filmek forgalmazásában vettek részt, majd eltolódott a profiljuk a drámák, thrillerek, horrorfilmek felé, hullámzó kritikai sikerekkel. 2000-től már erősen beleugrottak a mocsokgyártásba. Néhány filmjük az imdb.com-on a három csillag alá ugrott, ami nem kíván komoly magyarázatot.

Válogatás nélkül, néhány cím a repertoárból, mellékelve az azóta, vagy előtte lett sztár nevével, gyártási évvel:
1996 – Close Up – Will Arnett (A meztelen dobos, A gyerekesek, Gru, Horton, A stúdió sorozat)
1997 – Scratch the Surface – Whitney Houston, Brooke Shields, Phoebe Cates (Szörnyecskék)
1997 – Red Meat – Lara Flynn Boyle, Jennifer Grey (Dirty Dancing)
1997 – Pitch – Gérard Depardieu, Whoopi Goldberg – dokumentumfilm
1997 – So This Is Romance? – John Hannah (A nő kétszer, Múmia sorozat, Susannah York (Superman)
1998 – Wrestling With Alligators – Joely Richardson (Kés alatt sorozat, A hazafi, 101 kiskutya)
1998 – 1999 – Jennifer Garner (A királyság, Alias sorozat), Amanda Peet (Azonosság, Nő a baj)
1998 – Viharlovasok – Sonny Chiba
1998 – Soundman – William Forsythe, Wes Studi, Nick Stahl, Tamlyn Tomita, Danny Trejo
1999 – Dill Scallion – Billy Burke (Alkonyat sorozat, Revolution sorozat) Peter Berg (r.: Csatahajó)
2001 – Fish In A Barrel – Jeremy Renner (Avengers, Mission: Impossible – Fantom protokoll)
2001 – Négyes kettes – Colin Firth
2004 – Death 4 Told – Margot Kidder (Superman) – Tom Savini (Horrorfilmek kultikus maszkmestere) imdb 1.6 csillag!!! (Nagy szó ez, 10 csillagból!)

2005-től átmentek pofátlanba. Néhány cím, ami reflektál híresebb őseire. Az se tévesszen meg, hogy néha az Asylum filmek előbb kerültek a boltba, mint amiről koppintották őket.:
A Karib tenger ördöge (2005), Testrabló idegenek (2005), Világok harca – Az invázió (2005), A Da Vinci-rejtély (2006), Snakes on a Train (2006), Transmorphers – Az alakváltók (2007), 666: A szörnyeteg (2007), Omega vagyok (2007), 2012 – Ha eljő a világvége (2008), 100 millió évvel i.e. (2008), Halálos futam (2008), Terminators – Nincs megváltás (2009), Paranormális jelenségek (2009), Harc Los Angelesben – Invázió  a földön (2011), Thor, a legyőzhetetlen (2011).

A személyes kedvencem, 1.8 csillaggal a plagizálás netovábbja: Titanic II. (2010) Ahogy Hofi mondaná: „Azért ez má’ valami, mi?”
Most, hogy kifecsegtük magunkat a „The Asylum” elnevezésű mega-konszernről, pár szó a filmről, amelyet, hogy fikázhassam, természetesen tekerés nélkül kell megtekintenem. Ez, mivel fáj, a másfél órás játékidőt tekintve, nekem kb. 5-6 óra lesz, egészségügyi megszakításokkal. Egyetlen oka, hogy vállalom – mazochista nem vagyok -, hogy elvileg szeretem a zombies horror-filmeket. Ez meg elvileg az. A filmhez megnyerték Ving Rhames-t, aki már vérprofi a műfajon belül, egy zseniális „Holtak hajnala (2004)” és egy felejthető „Holtak napja (2008)” után. 2011-ben Rhames nyolc (8!!!), produkcióban volt látható, ezért nem gondolom, hogy főszerepet kapott. Ettől függetlenül nézzük…


Benyomások a film alatt:
Úgy kezdődik, ahogy lassan megszokhattuk az ilyen filmeknél. Gyors montázs, szereposztással egybefűzve, ami alatt kiderül, hogy a vírus elterjedt, képbevágások, hogy a vírus öl, stb. A régies felvételnek tűnő bejátszásokat épp csak annyira rángatják, hogy ne legyen feltűnő a robbanások olcsó rávetítése. De az.
Erős szél hangját hallani, és kicsi, poros utcát. Néhány túlélő sétikál rajta, csak egyikük szorongat puskát. (Nos, ha tudnám, hogy zombie kór fertőzte meg a világot, biztos, nem egy pólóban és a kezemre kötözött pisztoly nélkül grasszálnék tökömfalván.) A házak néptelen. Látszik, vagy soha nem laktak itt, vagy egy órával a csapó előtt húzták fel az épületeket.
Ettől függetlenül a felütés tűrhető, hangulatkeltés közepes.
A srácok bemennek egy lepukkant üzletbe. A lány rájuk szól: - Srácok, ne menjetek be! (Okos. Akkor mi a faszt csináljanak a városkában? Átkocogás a főutcán és étlen-szomjan tovább? A párbeszédeket már előre látom, szeretni fogom.)
A cukor-automata a célpont, de mivel hangosan buherálják, jönnek a zombie-k, akik eddig a házak mögött várták a rendezői utasítást. A lány sokadik kiabálására a nyílt színen csapnak össze. Logikus, hogy lőfegyver csak az egyiknél van, de azt el is kapják. (Elgondolkodtam, hogy ilyen vérprofi túlélők, hogyan jutottak el idáig?) A lövöldözés a szokásos, mára már megszokott CGI pufogtatás, generált vérrel. Nem olyan gáz.
Szóval, Kevin nyaka oda (Gerald Webb, állandó Asylum színész, főleg az új szarokban), Ramona (Taryn Manning) hordó mögé bújik, Billy (Eddie Steeples – A rákos a „Nevem Earl sorozatból) pedig önfeláldozóan csapkod egy villáskulccsal. Fel tudnám rúgni mindkettőt.
Hirtelen érkezik egy komolyabb csapat, Henry (Ving Rhames) vezetésével és szinte imitált harc közben megmentik a két gyökszit, akik persze összeborulnak, mint fostos tinédzserek. Egész jó az a szilvapálinka, aminek a végét benyomtam.

Még a végén értékelhető lesz a film!


Mellékesen odaraktam egy gulyáslevest, ami úgy érzem, sokkal több örömöt fog nekem okozni, mint ez a film. Ha nem lennék már ilyen jól a megivott rövidtől, leugranék még sörért… Pofátlanság tőlem, hogy jelenleg sokkal több időt fordítok a piálásra és főzésre, mint jelen filmre, de miért ne lehetne így megírni egy véleményt? Az ilyen már-már trash közeli filmeket csak baráti körben lehet igazán élvezni. Összeröhögni a buta dialógusokon, fikázni a szereplők hülyeségeit. Mivel öcsém alszik, a haverok meg élik világukat, abból kell kihoznom a legtöbbet, ami maradt. Iszom, főzök, és néha belepillantok a filmbe. Szubjektív lesz a végeredmény, én kérek elnézést.
Kevin szorgalmasan haldoklik, Ramona igyekszik életben tartani. Szavakkal nehéz. A rákos meg úgy néz ki, mintha egyenesen a Nevem Earl-ből lépett volna át a díszletbe. Semmire sem fogja vinni, ha a frizuráján néha nem változtat. Komikus a feje. Hiába dramatizál egy kihalt amerikai poros városka utcáján. Ramona izgul, hogy Kevin még él. A föld 85%-a halott, de ez a nő olyan hülye, hogy még tíz perce sem megy a mozi, de azt kívánom, valaki lője fejbe. Azután dugja meg. Választható a sorrend.

Hőseink vándorolnak tovább. Épp csak Mordor gyűrűje hiányzik a nagy sétálásban. Néhány ostoba párbeszédet beiktatnak, holmi kilőtt elektromosságról, meg akad némi pisilés, de visszafogottan. Kiderül, hogy a kutya jó zombie ellen, de mégsem. Amúgy az egész olyan, mintha beszabadultak volna a „The Walking Dead” sorozat forgatására.
Kiderül, hogy a zombie-k több generációsak, és az újjak atlétikusan gyorsak. Szereplőink elbandukolnak egy épületig, ahol konstatálják, hogy zombie szag van. (Baszd meg, ezt ki találta ki???)
Ekkor már nem maradt illúzióm. Ez a film, fárasztó.
A túlélők ezután szétválnak, harcolnak, összeakadnak és meghalnak, random mód.




A film leggyengébb részei a CGI szörnyek, mint pl. a zombie-kutyus és a zombie-tigrincs. Valódi fizikai fájdalom mindkét jelenet végignézése. További negatívum, hogy a maszkok semmi logikát nem mutatnak: egyik ilyen, másik olyan. Az arc lehet tök roncsolt, de a ruha alól kivillanó zombie test, karcmentes.
A karakterek ostobák, elnagyoltak. A „The Walking Dead” mérföldekre lekörözi ezt a vackot, mind látványban, mind történetben.
A felétől már csak a végét vártam. Az meg egyszer csak lőn.

30%

Ving Rhames megint meghal. Ez szpojler volt, bár úgy sem nézed meg.