Remake: Elátkozottak faluja - Village of the Damned (1995)

Elátkozottak faluja - Village of the Damned (1995)

Rendezte: John Carpenter

Szeretem Carpenter munkásságát. Annak ellenére, hogy nem tartom különösebben jó rendezőnek. Néha sikerült belenyúlnia a tutiba, egy jól visszaadott hangulattal (A dolog), vagy egy önmaga paródiájába hajló őrülettel (Nagy zűr kis Kínában) esetleg izgalmas témát választott a videózás aranykorában, amivel az átlagnézőt meg tudta fogni (Menekülés New Yorkból). De sajnos a legremekebb munkái a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években készültek. Azóta bármit csinált, középszerű lett, átlagos. Nem ő lett rosszabb. Sőt. Carpenter egyszerűen semmit sem változott az évek folyamán, míg a nézői elvárások kinőtték őt és valahogy steril filmjeit. Mert Carpenter filmjei valahogyan sterilek. Nála még a kosz és a graffiti a falon is olyan... színházas.

Az "Elátkozottak faluja" már bőven a kilencvenes évek, amikor Carpenter képtelen volt frissülni stílusán. A film korrekt munka, ám közepes horror. Az alapötlet John Wyndham* elgondolkodtató regényéből készült, melyet a hatvanas években kétszer is feldolgoztak. Egy kisvárosban, a föld sok hasonló összetételű városával egyetemben, a teljes lakosság elájul, hosszú órákra. Nem elég, hogy az eset alatt sokan meghalnak, hamarosan kiderül, hogy a fogamzás képes nők, egytől-egyik terhesek lettek az ájulás ideje alatt. Magyarázat nincs az esetre, hiába érkezik egy orvos csoport többek között a helyszínre, csak mind rejtélyesebb esetek. A gyerekek gyorsabban fejlődnek a többi, normális kölyöknél, és különleges képességeik vannak. Ezek a képességek meg valahogy a többi ember halálát képesek okozni. Szóval, bármi is termékenyítette meg a hölgyeket, logikus, hogy nem barátságos.




Wyndham mindig valahol a paranoiás hangulatban érezte jól magát. Másik többször feldolgozott története a "Triffidek napja" enyhén hasonló cselekményvázra épül. Ott a föld majdnem teljes lakossága vakul meg egy meteorzivatar megtekintése után (vagy üstökös átvonulása - nem emlékszem pontosa, ha utánanéznék, az meg olyan lenne, mintha átvernélek, olvasó) és ha a vakság nem lenne elég probléma, még egy emberevő növény is kifejlődik a sugárzásnak köszönhetően, hogy a maradék 10 százalék populáció se érezhesse jól magát. Nyomokban jelen tárgyalt filmünkre emlékeztet...

Szóval a regényből film készült 1960-ban "Elátkozottak faluja" és mellesleg ez volt az első Wyndham regény megfilmesítés, majd alig négy évre rá, ki tudja milyen indíttatásból, már készült egy Remake vagy átdolgozás "Elátkozottak gyermekei" címmel, 1964-ben. Viszonylag ritka, hogy ugyanazt a történetet ilyen rövid idő után újra rendezik. Mellesleg valamiért Wyndham könyvének a címét egy esetben sem vették át a filmek készítői, holott keresve sem lehetne jobb választásuk, hogy azzal felidézzék a mondanivalót; The Midwich Cuckoos.
Azaz a Midwich-i kakukkfiókák. Ha tudjuk, milyen elven "neveli" fiókáját a kakukk, a címválasztás azonnal értelmet nyer. A slusszpoén, hogy a könyv magyarul "Szemünk fényei" címmel jelent meg. Nem értem, mi a baj az eredeti címmel... John Wyndhamról bővebbet a Galaktika oldalán itt olvashatsz: Wyndhamról.

Nagyot néznek!

Carpenter összeszedett pár nevet akik nem sokkal korábban még húzó névnek számítottak, ám a kilencvenes évekre ázsiójuk erősen csökkent: A főszerepben Christopher Reeve, aki Superman eljátszása után főleg tévéfilmekben kapott szerepeket, egészen tragikus balesetéig. Sosem tudjuk meg, milyen hírnevet szerezhetett volna magának a mozi történelmében, nekünk már csak örökre a Superman marad. (Négy epizódban röpködött kék-pirosban)
A másik ismert arc Kirstie Alley aki épp a csúcsról készült leesni (Nicsak ki beszél sorozat) erőteljes súlyproblémáinak köszönhetően. Ennek ellenére máig filmezik, főleg televíziós sorozatokban tűnik fel.
Bekerült még a stábba Linda Kozlowski, akinek a Krokodil Dundee című ausztrál-amerikai kalandfilmsorozaton kívül alig találunk értékelhető darabot a filmográfiájában. Nagyjából hasonló karriert futott be Alley-vel, szóval ő sem túl szerencsés.
Totálisan fölösleges a nyolcvanas évek szépfiúját, Michael Paré-t betenni (pedig Carpenter beletette) a szereposztásba, főleg, azzal a három perccel. Paré kb. itt már mindent elvállalt, hogy "képben" legyen, ami odáig fajult, hogy ő lett az antirendező, Uwe Boll egyik személyes kedvence.
Akit még megemlíthetünk, a Star Wars filmek által világhírű, majd egyéb munkái miatt mind komolytalanabb filmszínészi státuszt kivívó Mark Hamill. Sajnos, ez is csak egy olyan szerep volt számára, amivel annyit közvetített rajongói felé: még élek!!! (Akik néznek Batman rajzfilmeket, eredeti nyelven, viszonylag sokat találkozhatnak a hangjával. Hamill egy balesetben csúnyán összetörte az arcát, ami miatt Luke ikonikus szerepe is veszélybe került, talán ezért is nyergelt át a szinkronizálás műfajába.) Hamill filmográfiája a legtermékenyebb a stábból, igaz a 250 munkájának nagy része szinkron hang animációs filmekben. Elvileg ő is feltűnik majd a már nagyon várt új Star Wars mozikban.

A felnőttek eldobták magukat...

A gyerekek közül számomra egyedül Thomas Dekker neve ismerős, aki később eljátszotta John Connor szerepét egy nem túl sikeres sorozatban, a Sarah Connor krónikájában.

50%

Kicsit teátrális darab, kicsit döcögős.
Ha szereted Carpentert, ezt is megnézed, igaz, ez már a mester hanyatlásának idején készült.

* John Wyndham életrajzára mutató linkért köszönet a galaktikaboltnak, amely a cikk frissítésének idején részletesebbnek bizonyult, mint a magyar nyelvű wikipédia idevágó linkje. Köszönet RV-nek, és a fictionkult.hu-nak.

Blog: Vasárnapi pincepörkölt

A vasárnapi pincepörkölt valójában már pénteken elkezdett "készülni". Az akciós husit megvettem és tudtam, hogy lesz belőle valami. Így kezdődik, kicsiben.
Persze, ahogy szoktuk, vásárlás közben megint elfelejtettünk valamit: hagyma. A pénztárnál jutott eszembe, de Jana meggyőzött, hogy nekik van otthon egy mázsa, majd hoz belőle. Közel három kiló húshoz. Az azért nem kevés hagyma.
Azután Jana, mielőtt filmezni (gy. k. este megnézni valami horror-t, vagy mást) kezdtünk volna, átszaladt némi vacsoráért (gy. k. sokszor nálunk eszi meg a kajáját) és hozott hagymát.

4 kis fej hagymácska a pörkölt alapba.

Jana már régebben mesélt róla, hogy néha, hétvégenként ő szokott bográcsban főzni a többiekre. A 4 db hagyma érkezése után ezt elég nehéz elképzelnem. Aki szokott főzni, főleg bográcsban, az tudja, hogy az étel alapja - magyar ételről beszélünk - természetesen a sok hagyma. Nem egy kiló, hanem a sok. Pl. amennyi a hús, kb. annyi a hagyma is. Az adja a vastag szaftot. (Ezek után megkérdőjelezem Jana szakácsi kompetenciáját. Feltételezésem szerint a nők dobálják a holmikat a bográcsba, Jana közben issza a sört és néha belekavar a masszába, ami nála kimeríti a főzés fogalmát. Csak így lehet...)

Szóval a négy hagymácska további legalább két kiló hagymácskát kívánt, ha tényleg oda akarom tenni a pörköltet.

Szombaton erre esély sem volt; dolgoztam. Stefivel, kedvenc öcsémmel. Van egy másik is, de ezt most hagyjuk. Stefivel dolgoztunk és meccset néztünk azzal a három vendéggel, aki meccset jött nézni. 

Utálom a focit, alig tudtam magam lekötni... amíg nem kezdtem takarítani. Hajnalban Miló érkezett és gondoltuk, megyünk Tecsóba. Az kellett, a hagyma miatt. Meg ami még eszembe jutott. Hiszen pörkölt, jó pörkölt, nem készül csak húsból és hagymából.

Vettem egyéb összetevőket. Miló kirakott otthon én felbattyogtam a cuccal és körbenéztem a konyhában.

Borzadályos kupleráj.

Koszos konyhában nem lehet finomat főzni. Vendéglátós tapasztalat. Szakaszosan kezdtem takarítani és előkészíteni az anyagot. Néha megszakítottam egy cigivel, a kora reggeli várost bámulva. Nem voltam éppen friss, de tudtam, ha lefekszem, csak este kelek fel, lustán és a melegtől bágyadtan, főzéshez kedv nélkül...

Szóval, mosogatás.

Itt már a nagyját kidobáltam, de mosogatni kellett.

Néha eszméletlen dolgokat találok a csapban.

Mennyivel egyszerűbb lenne a papírtányér.

Igazi agglegény pult.

Ezeket a képeket nem teszem ki nagyban. Nekem kellemetlen.

Azután pedig előkészülés.

Tűzhely lemosva, lábas kimosva. Persze, mikor kipakoltam a hozzávalókat, kiderült, hogy kicsi lenne az edény. előkerült hát a "nagy".

Hagyma, paprika, a többit nem is mondom...

Ennek köszönhetően hosszú percekig könnyeztem az erkélyen. Már azt hittem, többé nem tudom kinyitni a szemem, annyira égett, hogy egész éjjel fent voltam. Meg csípte a hagyma is.

Azután pedig lehet főzni...

Hagymás alap.

Recept:

Kevés olaj, kb. 30-40 dkg csécsi szalonna.

Ha nem emlékeznél, a csécsi szalonna az a piros szar!

Apróra vágva.

Rá a hagyma, fűszerek, pirítani kezdem, de már dobálom rá a felvágott lecsó paprikát. Nem sokat, 5-6 darabot.

Amikor lepirult, akkor mehet rá a kockára vágott hús...

...megkavarom és kész is. Rászedtem a tésztára és faltam, befelé...

Ja, elfelejtettem, hogy én bealudtam és Cic fejezte be a főzést.

Pedig fontos részlet!

A pincepöri viszont kiváló lett és Cic most nem sózta el.

Rendőrsztori 2013 - Jing Cha Gu Shi 2013 (2013)

Rendőrsztori 2013 - Jing Cha Gu Shi 2013 (2013)

Rendezte: Sheng Ding

Ding filmje kissé tartozkodóan fényképezett, videótékás darab. Nem unalmas, de a közel két órás játékidő nem indokolt.

Jackie Chan megöregedett. Kár mit szépíteni ezen. Tisztességesen öregedett meg, millió sziporkázó, kedves pillanatot okozva nekünk. Már nem várhatjuk el tőle, hogy fiatalságának legjobb formáját felidézve pattogjon, akár egy gumilabda. Megöregedett, megráncosodott, kicsit lelassult. Viszont drámai színészként legalább olyan jó, mint akció sztárként és ha verekedni kell, még oda tud ütni.
Azoknak az időknek sajnos vége, mikor úgy indult egy Jackie Chan film, hogy kedvencünk falakon ugrált fel és alá, tucatnyi hasonlóan mozgékony figurával keveredett adok-kapokba és jobb esetben még valaki/valami fontosat is megmentett. Jackie most már a főbejáraton megy be a vipera fészkébe, inkább beszél, mielőtt pofozkodna és az is kérdéses, hogy akár saját magát képes e megmenteni. Még tíz évvel ezelőtt is Chan volt az egyik legjobb, ha akcióról volt szó, ám közben, ne felejtsük el, hatvan éves lett!
Ha egészségét megőrzi és isten is úgy akarja, simán elélhet akár kilencven éves koráig, megajándékozva minket pár drámai alakítással. Ha jól kufárkodik erejével, még hosszú évekig velünk marad. Ám fogadjuk el; a fiatal hősből nagypapa lett.

Aki azt várja el, amit 1985-ben a Rendőrsztoriban kaptunk, mélységesen csalódni fog. Aki azt várja el, nem fog azonosulni a ballagó idővel. Az igazi rajongók azonban élvezni fogják a filmet, nem a pörgős koreográfiák miatt, hanem Chan, a színész miatt. Én élveztem.
Ebben segített, hogy amit itt elvesz az élet, ott hozzátette a forgatókönyv. A Rendőrsztori 2013 fifikás darab. Nem állítom, hogy nem találkoztam hasonló felépítésű darabbal - sőt, keresgélek is az agyamban, mert valami nagyon hasonlót láttam nemrég - ám szórakoztatóan idézi meg az egyik nagy elődöt, a Kurosawa féle "A vihar kapujában"-t. Ezt nem lehet letagadni. Főhősünk egy gyilkossági/öngyilkossági? ügybe keveredik, melyet csak úgy lehet feloldani/megoldani, ha az összezárt szereplők felelevenítik a múltat és összerakják a mozaik darabkáit. Néha becsúszik egy-két pofon, a hangsúly azonban a drámán van.

Zhong Wen (Jackie Chan), törődött, megfáradt rendőr, akit meghívnak egy szilveszteri partira. Az egyetlen ok, amiért részt vesz a szórakozóhely kínálta mulatságon, az, hogy a tőle mind inkább eltávolodó lánya szintén hivatalos az eseményre. Apa és lánya egy családi tragédia miatt kissé eltávolodtak egymástól. Wen szeretné kapcsolatát rendezni lázadó leányával, amikor a bulinak helyet adó romos épületet hermetikusan lezárják és egy erőszakos banda terrorizálni kezdi a bent lévőket. Azután persze kiderül, hogy okkal vannak ott és akkor, csak ki kell bogozni a szövevényes múlt szálait. Közben telik az idő, a bomba pedig ketyeg.

Szépen fényképezett, bűnügyi dráma. Chan helyt tud állni a komoly szerepben, a többiek meg... mindegy, hiszen kedvencünkre fogunk figyelni és a történet csavarjaira.

75%

Figyeld:
- a narráció és a látott képek néha nem fedik egymást.
- Chan játékát.
- a lázadó ifjúság milyen butaságokat talál ki, hogy lázadjon...