A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poszter-mustra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: poszter-mustra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 4., kedd

Remake: Legenda vagyok - I Am Legend (2007)

Legenda vagyok - I Am Legend (2007)

Rendezte: Francis Lawrence


Kissé félre magyarázott poszt-apokaliptikus dráma, direkt az átlagfogyasztó - főleg itt az amerikai nézőkre gondolok, igen, lenézően - kedvére formázva.

Robert Neville (Will Smith) katonai kutató orvos, egyedül maradt élő ember New Yorkban. A kulcsszó: ember. Rajta kívül még sokan élnek a felszínen kihaltnak tűnő városban; a kutyája, Sam, őzek, oroszlánok, valószínűleg a New York-i állatkert teljes kiszabadult állománya, és a fertőzöttek. A fertőzöttek valamikor ugyanolyan emberek voltak, mint Robert Neville. Egy balul elsült orvossági mellékhatásának következményei ők, akik/amik miatt végül az egész várost evakuálták és elzárták a külvilágtól. Robert a káosz közepén hagyta volna el a várost, de mivel a mentőakció közben a családja odaveszett egy szerencsétlen balesetben, a fertőző és mutáns vírusra immúnis orvos végül jobb ötlet híján a városban marad egy viszonylagos védett épületben és folytatja kutatásait, hogy kiküszöbölje a gyógyszerből eredeztethető, vírusként terjedő kórt. Közben éli a magányos "hős" mindennapjait. Eszik, iszik, elüti az időt. A városban autókázik vörös sportautóján  - egy Ford Shelby GT500 Mustang (amúgy a film egyértelműen Ford reklám... - dvd tékába jár, házakat kutat át, miközben élelmet szerez és néha befog egy-egy fertőzöttet, hogy a kutatásokkal is haladjon. Miközben lassan kezd beleőrülni a magányos mindennapokba, rá kell döbbennie, hogy a fertőzöttek, akiket gyakorlatilag agyatlan hordaként képzelt el, sokkal "okosabbak", mint tudni vélték a káosz előtt. Vagy egyszerűen a vírusnak köszönhetően ők egy következő evolúciós lépés az ember fejlődésében. Legyen számunkra ez a fejlődés bármilyen leírhatatlanul alkalmatlan.

Sajnos, az 1970-ben leopciózott regény ezen forgatókönyv változata szinte teljesen elfelejti az eredeti Richard Matheson regényének koncepcióját. A filmből nem derül ki - sőt, a végével kapcsolatban egy elég leegyszerűsített magyarázatot kapunk arra, Robert Neville miért lett végül maga a legenda... Matheson 180 fokkal arrább keresgélte a választ és mennyivel érdekesebb az ő verziója; gyakorlatilag a fertőzött emberek - akik egy idő után előlépnek az uralkodó fajjá, mivel Neville egyedüli képviselője a homo sapiensnek - közösségi életet kezdenek élni, és az éjszaka mélyén, tábortűz mellett, mesélni kezdenek kölykeiknek egy lényről, aki módszeresen vadászik rájuk, gyilkolja őket. Neville így lesz rémálom mesék mumusa, ahogy telik az idő és az egyéni tudat kollektív emlékezetté alakul, a mumus legendává érik. Maga lesz az ördög, ha úgy vesszük.
Apuci azért betolta kicsi csillagát a filmbe...
Azért ez érdekesebb hozzáállás, mint ami végül a 2007-es verzióra maradt. Ne felejtsük el, hogy a történetnek már készült korábban két kevésbé kommersz változata, majd egy Asylum szar verzió:
1964-ben Vincent Price-szal a főszerepben elkészült a történet első filmes adaptációja "Az utolsó ember a földön - The Last Man on Earth". Technikailag talán nem túl erős változat, fekete-fehér, szinte kamaradráma, erős világvége hangulattal. Látni kell, már csak Vincent Price játéka miatt is, hiszen az úr gyakorlatilag harminc éven keresztül képviseltette magát az amerikai filmművészet legfontosabb horror filmjeiben.
Az 1971-es "Az omega ember - The Omega Man" sokkal populárisabb, már csak főszereplő választása okán is; Charlton Heston közel hetven éves mozis pályafutása alatt a Ben-Hur című ál-történelmi dráma hatására Amerika egyik üdvöskéje lett, majd szinte minden műfajban kipróbálta magát. Talán ebben a verzióban emelik ki legjobban azt, amit Matheson mondani akart...
És a cseresznye a tortán - bár kukacos és savanyú - az ugyancsak 2007-ben forgatott Asylum fos, az "Omega vagyok - I Am Omega" című Mark Dacascos nevével eladott trágya, mely csak gyakorlatilag az alapszituációt vette át és talán egy tucat zombivá maszkírozott kaszkadőrt. Megtekintésre nem ajánlom, még akkor sem, ha a jól sikerült ajánló poszter igazi mészárlást ígér.

Este a páros a kádban fekszik le... majd milyen érdekes, az ágyban, párnák között ébred.
Szóval, a "Legenda vagyok" kissé egyszerűsítette a filozófiai mondani valót, hogy ne kelljen rajta sokat moralizálni, ami szerintem nem tett túl jót az egyébként érdekes alapötletnek. Helyette kapunk egy fele részben hangulatos poszt-apokaliptikus drámát, amit azután (szerintem) átemelnek egy bűn rossz CGI munkával beoltott akció filmbe.

Fikázós rész:
CGI. Valamikor a kilencvenes években a számítógépnek köszönhetően a széles vásznat elöntötte a generált figurák garmadája. Nem csak űrhajókat készítettek vele, hanem őslényeket, idegen fajokat, űrlényeket, fantázia szörnyeket, majd végül akár embereket, tereptárgyakat, hátteret, füstöt, repedést, szakadást, robbanást. Vagy csak szájmozgást... malacoknak. Eltelt 15 év az első komoly felbukkanástól és 2007-ben Francis Lawrence drámájában olyan gagyi munkát kapunk - mind az animált állatok, mind a lények figurájának kidolgozása terén - ami nem válik a film előnyére. Itt igaz lett volna a mondás; a kevesebb, több.
A film első 5 percében már azt kell látnunk, hogy silány minőségű négylábú csorda cikázik egy sportautó elől, fedezéknek használva a csúcsforgalomban leragadt autók között. A sportkocsi sem lassú, de amit ezek a szarvasok és őzek véghezvisznek, az azt sejteti, hogy a trükktechnikusok vagy nem láttak szaladó patást, vagy véletlenül kétszeres sebességgel vizsgálgatták a referencia anyagot.
Azután jön egy oroszlán támadás. Ez is villámcsapás gyorsaságú. Persze, hogy az őz nem tud menekülni. (Mondjuk furcsa, hogy a vírus terjedése óta eltelt három év alatt ezek az állatok a természetes közegük helyett, a vadontól távol, gépkocsik között cikázva érzik jól magukat. Beleértve az állatkertből valahogy megszökött vadállatokat.
Azért hangulata van a filmnek. Köszönjük neked: New York!
Végül megismerjük a fertőzötteket. Sok fórumon lezombizzák New York új lakóit, de szerintem ők inkább a fertőzött filmes mumus kategóriát képviselik. Amikor például csoportban állva "lihegnek" kifejezetten fenyegető. Amikor támadnak az viszont a valóságtól és a fizikai tényezőktől, szabályoktól teljesen elrugaszkodott látványosság. Oké, a vírus miatt gyorsabbá mutálódtak. Oké, szomjazzák a friss húst, vért. Oké, ipari alpinistákat megszégyenítő testmozgást visznek véghez bármelyik jelenetükben. Oké.
De azért, hogy a vírus még biológiailag is elbassza őket... Példa: Néha üvöltés közben akkorára tátják szájacskájukat, amit utoljára nyolc évvel korábban "A múmia" című kalandfilmben láttunk Imotephtől. Csontozatuk ugyancsak erősen megnyúlik. A CGI miatt teljesen átmennek emberből gibbonba. Jó, írjuk ezt a vírus számlájára. Nem csak viselkedésüket, hanem külsejüket is mutációnak teszi ki.
Majd ott vannak a CGI kutyák. Már öt évvel korábban a "Resident Evil"-ben jobban néztek ki a kutyák, mint itt.
De azt is baromságnak tartom, amikor a kutyusok a fénytől félve, mintegy sorompóként tekintenek a lenyugvó nap utolsó sugaraira. Szerintem egy ösztönlény kutya nem sokat szarozik, ha ellenséget lát. Ugrik egyet és máris túl van a "napfordulón" (Ha láttad a filmet, tudod, mire gondolok.)
Oké, a fertőzöttek vezére tanul Neville módszereiből és felhasználja ellene a saját csapdáját. Neville meg vakon sétál bele... És ha ilyen okosak vagy ravaszak ezek a fertőzöttek, miért nem csillan meg ez a ravaszságuk egyéb jelenetekben? Vagy csak a vezér volt aggyal eleresztve?

Neville három évig, minimum hetente ad le vészjelzéseket a rádión, mikor végül két túlélőt talál - illetve azok találnak rá - hisztis gyerekként ragaszkodik álláspontjához, miszerint nincs több túlélő.
És tényleg, amikor beütött három éve a szar, mi történt, miután lezárták a várost?
Hova lett az a rengeteg ember?
Lebombázták a hidakat... Hogyan jutott be a városba sértetlenül a két idegen, Anna (Alice Braga) és Ethan (Charlie Tahan). (A kivágott jelenetekből kiderül, hogy az egyik híd amolyan utolsó hátvédként sértetlen maradt, de ezt csak akkor tudom meg, ha látom a kivágott részeket... nem abból kéne megtudni, hanem a mozi változatból, nemde?)
Hova lett az a rengeteg ember, katona, repülőgépek pilótái, kormányzás, a röpke három év alatt?
Egyáltalán, hogyan ette be magát a kusza növényzet és enyészet röpke három év alatt a nagyváros falai közé?
CGI szarvas: Amíg nem mozdul, tűrhető.
Egy egyértelműen félig feka nő , hogyhogy nem ismeri, nem hallott Bob Marley-ről??? Talán ez rasszista megjegyzés tőlem, de milyen hiteltelen már? Ez olyan, mintha egy fehér nem hallott volna Elvis Presley-ről!
Ha Neville immúnis volt a fertőzésre, miért csak az utolsó pillanatokban jött rá a megfejtésre? A vérében biztos ott volt minden a gyógyuláshoz, ő meg kutató orvos volt. A három év alatt még egy házat is össze tudott kapirgálni, amiben a kutatásait elvégezhette. A fali képek alapján, nem egy fertőzöttet szedett már össze, hogy meglelje a gyógymódot. (Oké, filmes klisé)
A kísérleti patkányok hogyhogy még nem szabadultak ki a plexi ketrecekből, amikor az alatt az egy perc alatt, amíg Neville vizsgálgatta őket, kettőt is megrepesztettek?
Anna és a gyerek - egyik sem tűnt nagy túlélőnek - mit csinált a három év alatt, hogyan éltek mindent túl?
Anna honnan tudta, merre keressen túlélőket? A fiolában lévő vérrel vajon tudtak mit kezdeni a túlélők?
A túlélők városkáját alig 5-10 méter magas fal védte. Oké, a hideg a fertőzöttek ellensége, de komoly védelemnek gondolták azt a kb. 10 méteres falat olyan lények ellen, akik a mennyezeten is képesek négykézláb mászkálni?
Ha Neville kivételével a város összes lakója fertőzött lett a három év alatt, miért voltak olyan kevesen?
Ha nem, akkor hova tűnt a többi kimenekített ember?
Neville miért nem erősítette meg a három év alatt módszeresen a ház falait is? Miért csak a nyílászárókat? Az ajtót például miért csak keresztzárral toldotta meg, ami kb. egy nyomorult galerit tartana kint, nem a fertőzötteket?
CGI fertőzött: Bármit csinál, ciki. Egy ilyen drága filmtől ez kevés.
Ha nem erősítette szarrá a falakat, miért telepítette a bombákat a házhoz olyan közel, hogy krízis helyzetben majdnem ő is otthagyja a fogát?
Amikor a fertőzött vezér ráengedi a kutyáit Neville-re, miért nem támad az embereivel? (Vagy már akkor arra várt, hogy majd Neville elvezeti az elrabolt Alfa nőstényhez?
Anna és a kölyök az éjszakában hogyan tudta megközelíteni Neville-t a stégen, ha közben ezer fertőzött szabadult a sötétséggel a városra? A kocsi lámpái megállították őket, de a film végén a reflektorok már nem?
Neville a pincében "elrejti" Annát és Ethan-et egy elvileg szenes gödörben. Azután robban minden. A két ember, hogy éli túl a forróságot és a levegőtlenséget? Egyáltalán, amikor kijönnek, hogyan hagyják el a várost, hiszen Neville gyakorlatilag szarrá robbantotta a teljes utcát, ezzel elpusztítva a saját járművüket is, fertőzőtek meg biztos maradtak elegen a városban, hogy a két ember ne nagyon tudjon mihez kezdeni.
Anyway...

Az 1971-es "Az omega ember" posztere

'7 1964-es "Az utolsó ember a földön" posztere

A 2007-es Asylum fostalicska posztere
A "Legenda vagyok" érdekes film. Már többször megnéztem, több esélyt adtam neki, hogy szeressem ezt a filmet, de sosem sikerül, mert hibái vagy számomra vélt hibái kiragadnak a fantázia világból, melyben játszódik.
Will Smith első közel órás self marketingje szerintem egészen jó lett. Hihetőek a megmozdulásai, van kellő feszültség, annak ellenére, hogy nincs kivel megosztania a vásznat. Az utolsó fél óra túlságosan összecsapott katyvasznak tűnik. Mintha sietve akarták volna befejezni a mozit, hogy valamiért gyorsan kerüljön bemutatásra.
Kár, hogy végül ez lett belőle. Kár, hogy Ridley Scott-nak nem sikerült a saját változatát elkészítenie Arnold Schwarzenegger-rel, bár nem ez az első eset, hogy egy hollywoodi kacsa röppenjen fel, majd essen alá. Valószínűleg Schwarzenegger legendája sem nagyon sokat hagyott volna meg Matheson kettős, tudathasadásos befejezéséből.

Érdekességek, az imdb felhasználásával:
A Warner Bros. már 1970 óta ült a könyv filmjogain, ennek ellenére a forgatás előbb kapott zöld utat, minthogy a forgatókönyv végleges változata a stúdió fejesei elé került volna.
Will Smith a forgatás után szerette volna megtartani a német-juhász kutyust, a Sam-et játszó Abbey-t, de a trénere nem vált meg tőle.
Sam-et két kutya alakította a filmben: Abbey és Kona.
A film elején a doktornő, aki a stúdióban a gyógyszerről tart előadást, Emma Thompson.
A film visszatérő motívuma a pillangó, ami talán bújtatottan visszahozza Matheson értelmezését:  a változás nem feltétlenül rossz, vagy legalábbis, nem mindegy, honnan nézzük...

50%
Ehhez képest az imdb: 7,2 2014. februárjában. Szerintem sok érte...

2014. január 26., vasárnap

Poszter-mustra: 15 lengyel ordenáré

Emlékszel még a nyolcvanas évekre, amikor kis hazánkban házi készítésű poszterekkel reklámozták a külföldi filmeket? Egyik másik olyan jól sikerült - sírok - hogy kártyanaptár készült belőlük vagy a feketepiacon árulták, gyűjtőknek.
De nem csak nálunk készültek remekművek. 15 lengyel filmposztert gyűjtöttem össze, melyek egyik-másika igazi képrejtvény a filmet illetően...

1. Rosemary's Baby - Rosemary gyermeke (1968)
Anyuci pici sátán fiának érkezése felbolygatja a steril lakóépület nyugodt mindennapjait és őrületbe kergeti anyucit, aki a film végéig nem tudja eldönteni ébren álmodik-e.
A poszter érdekessége, hogy vörös körömlakkot hordtak fel anyu (Mia Farrow) körmeire, miközben a karakter a filmen belül mellőzött minden "nőiességet" kihangsúlyozó pluszt és a sminkje is minimális volt. Gondolom a vörös szín jelképezi a démoni csábítás színeit.
Ettől függetlenül egy értékelhetőbb munka.


2. Tootsie - Aranyoskám (1982)
Dustin Hoffman filmje mára kultikus művé nőtte ki magát a szerepcserés vígjátékok között. Annak idején erre a munkára futotta a lengyel illusztrátor-iparnak köszönhetően és itt is találunk egy apró érdekességet: A főszereplő, Dorothy Michaels aka Michael Doorsey még véletlenül sem viselt szakáll-t, hiszen Hoffman világéletében kölyökképű színész volt. Szerintem a festő ezzel tudta egyszerűen jelképezni, hogy a rúzst egy férfi használja. A kép hátránya, hogy olyan, mintha valami homoszexuális témájú Fassbender filmhez készült volna...



3. Star Wars V. - Empire Strikes Back - Birodalom visszavág (1980)
Míg Amerikában csodálatos festményekkel adták el a sorozatot, addig a szomszédban erre a gyerekrajra futotta. De legalább két fontos ikon rákerült a rajzra: Yoda és a lépegető.







4. The Fly - A légy (1986)
Készíthettek volna egy minimál posztert a filmhez, mint az eredeti, amelyen egy légy pihen csupán, fekete háttér előtt, de nem, meg kellett bonyolítani, hogy jobban kihangsúlyozzák a horrort. Brundle-légy éppen gyomornedvet okádik. Sajnos elsőre a kép inkább röhejes, mint ijesztő.
Nem vagyok benne biztos, de a fordítva írt cím utalás a szereplőre, aki később a mennyezeten sétálgat. És jól olvasom, hogy a cím magyarul úgy hangzik: mucsa???
Talán a muslicából eredeztethető...



5. Crocodile Dundee - Krokodil Dundee (1986)
Mi sem illik jobban egy színes és kalandos vígjátékhoz, mint egy ilyen egyszerű fekete-fehér piktogram.
Kedvet nem nagyon csinál a filmhez, de legalább nem rontották el a képet. A hüllő fogai pedig enyhén New York városát szimbolizálják, ahová főhősünk elkalandozik.



6. Weekend at Bernie's - Hóbortos hétvége (1989)
Enyhén szólva zseniális kép. De ha nem tudnánk, melyik filmhez készült, megkockáztatom, magunktól nem jövünk rá.
Legalább nyomokban felfedeztem benne az utalást a bábként rángatott ex-főnökre, igaz, ilyen formán nem találkozunk a témával a filmben.





7. Gremlins - Szörnyecskék (1984)
Láttad a filmet? Látod a posztert? Valószínűleg kisiskolásoknak adhatták ki a témát bérmunkába és ez lehetett a díjnyertes alkotás...
Azért rákerült a karácsonyi hangulat, a szörnypofa, Hulk színben, ami annyira nem volt jellemző az első részben - a másodikban már inkább.
Az álarc motívum talán azt jelképezi, hogy a kis Mogwai milyen édes teremtmény, amíg nem szegjük meg a tartásához tartozó három applikációt, mely után viszont vérre szomjazó dögevők lesznek. Szóval az álarc lehet a "kettősség".



8. Eyes Wide Shut - Tágra zárt szemek (1999)
Stanley Kubrick filmjét egyszer láttam. Azóta nem éreztem megtekintésére ingerenciát, de kemény, maradandó filmélmény volt számomra. Akárcsak a lengyel reklám... Az álarc, mint motívum itt is visszaköszön, de legalább a filmben tényleg volt funkciója.
Az áll pedig a filmmel ellentétben nem Tom Cruise álla. Az nem lehet...





9. Short Circuit 2. - Rövidzárlat 2. (1988)
Az ötös számú robot, Johnny 5 kalandjait ilyen édesen is be lehet reklámozni, mint a mellékelt poszteren.
A filmre nem nagyon emlékszem már, így nem tudom, hogy a seriff csillag, Johnny mellén, jelent e valamit, vagy csak amolyan technikai túlkapás.






10. Fanny och Alexander - Fanny és Alexander (1982)
Ingmar Bergman munkássága sokkal komorabb, mint ez a Fidesz beütésű ajánló, mely alapján azt gondolnám, valami elcseszett bábfilmre számítsunk, de megszokhattuk már, hogy a lengyelek a komoly témákhoz is képesek röhejes képeket mellékelni.
Az álarc-álca motívum talán itt sem véletlen.



11. Kaijuto no kessen: Gojira no musuko - Godzilla fia (1967)
Nem tudom mik azok a nagy pöttyös labdák Godzilla szájánál - vagy ez már a fia... - de legalább a gyermeteg végtermék közel áll a japán szellemiségű kultikus sorozat bármelyik epizódjához.







12. Willow (1988)
Ez simán a hányinger kategória!
Nem a Beatles "Sárga tengeralattjárójához" készült fos festmény, hanem egy amúgy egészen élvezhető fantasy kedvcsinálója. Megkockáztatom, ha nálunk ezzel a szarral tapétázták volna ki a várost, akkor én a mai napig nem nézem meg Willow Ufgood remek, mára megmosolyogtató kalandjait.

13. Neverending Story - Végtelen történet (1984)
Ez egy másik gyöngyszem. Ha oldalt nem biggyesztik oda az angol címet, nem tudom, mire gondoltam volna...
A kalpag és a reneszánsz korszakot idéző körgallér meg rejtély számomra. Bár Fuhur, a sárkány ábrázolása is megérne egy csonkítást.



 14. Alien - Nyolcadik utas: a halál (1979)
Eljutottunk a 'Hú, baszd meg" kategóriáig. A képen látható bordázatba öntött véredény hálózat nem tudom milyen koncepció alapján hozható összefüggésbe a filmmel.
Ridley Scott egészen biztosan nem bólintott rá erre a plakát-tervre.
És azok a kék szemek...
Hú, baszd meg!




15. The Terminator - A halálosztó (1984)
A lengyel poszter kb. a magyar címváltozatnak felel meg. Lényegre törő, közel van a jelentéshez, semmi komplikáció.
A piros gömbök - melyek szintén visszatérő rajztechnikai bravúrjai a lengyel posztereknek - pedig legalább emlékeztetnek a gépek vörös szemeire.









Remélem tetszett ez a ciki összeállítás, de mielőtt fikáznál, ne felejtsd, mi is ilyesmiket csináltunk anno.
A röhej, hogy míg az Amerikai poszterművészek már akkor csodálatos festményeket készítettek, nekünk csak ezekre a torz gyerekrajzokra futotta.

Csupán pár sorban 1.

R.I.P.D. (2013)
- Men in Black az élet után, földönkívüliek nélkül, de legalább olyan ocsmány ellenségek ellen. Ryan Reynolds ifjú titán seggébe állítják az öreg kurázsis ex-élő, de aktív zsaru Jeff Bridges-t. Ellenségnek ott van Kevin Bacon, aki utálja a koreai kaját vagy mit és szokás szerint a világ leigázására készül, mint bármelyik gonosz. Ha tervei sikerülnek, gondolom meghal mindenki és a holt lelkek majd tort ülhetnek egy lepusztult világon. Szerencsére a gonosz győzelme ritkán jön el. Olcsó CGI, buta koncepció, ráncosodó Marie-Louise Parker. Egyszer nézős.
40%






Salt - Salt ügynök (2010)
- Tudathasadásos Emlékmás történet, melyben girnyó néni (Angelina Jolie) legyakja a legkeményebb és legtitokzatosabb orosz gyilkoszervezetet, melynek tagja volt, de beépült a csillagsávos lobogó alá. Úgy látszik az orosz kémszervezet sem mindig végez precíz munkát. Látványos, pörgős és hihetetlen. Fizika náne.
60%








The Heat - Női szervek (2013)
Hőhullám közeli állapotban hormontomboló kerek zsarunő (Melissa McCarthy) és karót nyelt nem kóró ügynök néni (Sandra Bullock) buddie movie-ja, kevés humorral és akcióval, éppen csak karcolgatva a férfi néző ingerküszöbét. Egyenjogúság ide vagy oda, a férfiak ennél halálosabb fegyverek, még akkor is ha utoljára cserkésznek.
40%






Almost Famous - Majdnem híres (2000)
Goldie Hawn lánya (Kate Hudson) gruppie-vá nőtt, kölykök fejét csavarja el és együttes gitárosa tekeri meg. 15 éves péló (Patrick Fugit) turné közben veszíti el ártatlanságát, hogy megírja tényfeltáró cikkét a rock halál közei állapotáról, miközben arany testű istenek (Billy Crudup) még nem világítottak halvány kék fényben, hogy azután Dr. Manhattan-nek nevezzék őket. Alvin és mókusainak gazdija (Jason Lee) színpadon énekelget és mindenki annyira retro.
80%

2013. október 31., csütörtök

Kultfilm: Tremors - Ahová lépek, szörny terem (1990)

Tremors - Ahová lépek, szörny terem (1990)






A poszter magyar változata


Rend.: Ron Underwood
Zene: Ernest Troost
Forgatókönyv: S. S. Wilson, Brent Maddock
Fényk.: Alexander Gruszynski

Főszereplők:
Kevin Bacon - Valentine McKee
Fred Ward - Earl Bassett
Finn Carter - Rhonda LeBeck
Michael Gross - Burt Gummer

Első áldozat: Fred apó (Michael Dan Wagner) - az első áldozat holtteste nem ad magyarázatot a rejtélyre, hiszen nincs rajta semmilyen külsérelmi nyom. Az öreg Fred egyszerűen felmenekült egy elektromos toronyra és kiszáradt. (Mondjuk puska volt nála, így az is rejtély, miért nem hívott segítséget puskalövésekkel, hiszen Perfection City nem túl hatalmas területen fekszik, hegyektől övezve. Egy lövés mérföldekre elhallatszik.)

Ha készítenék 10-es listát az állatos horrorfilmekről, akkor ez a mű egészen biztosan szerepelne rajta, annak ellenére, hogy a benne szereplő "állatok" a valóságban nem léteznek. A film felépítése erősen emlékeztet két másik lista tagra; A cápa, Madarak.
Ebben is megismerünk szimpatikus szereplőket, fokozatosan, mérnöki pontossággal adagolják a feszültséget, lassan kihullik pár mellékszereplő és végül a főhősünk leszámol az ellenséggel.
Hirtelen összedobva egy hármas listát talán pont ez a három, különböző évtizedben készült film kerülne a listám első helyeire.

A második áldozat, Edgar (Sunshine Parker) halála csak tovább növeli a rejtélyt, de annyit már tudunk, a veszély a talpunk alól várható.

Történet:
Val(entine) McKee (Kevin Bacon) és cimborája Earl Bassett (Fred Ward) trógerolnak a hegyek által körbevett poros kisvárosban. (City of Perfection, lakosság 14 fő, alapítva 1902-ben) Szó szerint elvégeznek minden szar melót, míg végül elegük lesz a céltalan és hasztalan feladatokból. Felcuccolnak, hogy áttegyék székhelyüket a következő, több élettel kecsegtető Bixby-be. Alig indulnak el, amikor az alig tucatnyi szomszédság egyik tagjának holttestére bukkannak. Elsőre értetlenül állnak az eset előtt, és mivel újabb rejtélyes gyilkosság történik, másodszorra is. Már csak az az egyetlen céljuk, hogy elhagyhassák a városkát, ami sajnos furcsa és véres véletleneknek köszönhetően, nem sikerül. (Az egyetlen kivezető utat eltorlaszolja egy sziklaomlás.)
Mire megismerjük a riadt közösség valamennyi tagját, kiderül a veszélyforrás kiléte is. A cselekmény nyílegyenesen halad a végső "csata" felé, közben pedig néhányan elhullanak. Vajon sikerül e Val-nak és Eral-nek eljutnia a több állással és pénzzel kecsegtető Bixby-be, vagy mindannyian az ismeretlen állatok áldozatai lesznek?

Burt (Michael Gross) közelről megnézi Earl kisteherjére tekeredett Grabboid-ot. Walter (Victor Wong) később erősen próbálkozik a névadással. "Kígyórém"

A film eszméletlenül precíz szerkezettel rendelkezik. Nagyon tudatosan építették fel. Szépen adagolva ismerjük meg mind a lakosságot, és ugyanolyan kimérten kapjuk a haláleseteket is, míg végül megismerjük azok okozóit, az "állatokat". Talán ezért is többször újranézhető a film.
Néhány karakter kapta az áldozat szerepét, őket nem ismerjük meg, de ahogyan haladunk előre a cselekményben, az áldozatok mind többet tudnak magukból megmutatni. (Az első áldozat már eleve halott, mikor ráakadnak. Amit megtudunk a karakterről, az néhány mondat a főszereplők szájából. A második áldozat ugyan még él a jelenet elején, de szövege nincs. A harmadik áldozatok, az útépítők már reakcióba kerülnek főszereplőinkkel, legalábbis abban, hogy Earl-ék megszólítják őket, csak azután hallnak meg. A negyedik áldozat, a dokiék, akikkel pedig korábban főhőseink már komplett párbeszédet folytatnak le. Tehát szépen emelkedik a fontossági faktor, míg végül már olyan áldozata lesz a támadásnak, aki érzelmileg is közel tudott kerülni a nézőhöz. Ez a tudatosság jellemzi a filmet végig. A gondos előkészítésnek köszönhetően ismerjük meg a hegyek között szeizmográfokat vizsgáló egyetemista lányt, Rhonda LeBeck.et (Finn Carter), akivel Val kezdetben nem szimpatizál, míg végül az események hatására közelebb kerülnek egymáshoz, a csókig jutva.
A szörnyeket szintén lineárisan ismerjük meg. Kezdetben csak sejtetik őket, hogy ott van "valami". Azután egy kisebb részüket látjuk, míg végül szerencsénk van az egész döghöz.

Earl és Val szerencsének köszönhetően halálba hajszolják az első Grabboid-ot. Rhonda pedig, ha már ott van, kicsit tanulmányozza a szörnyet.


Ron Underwood első mozifilmje volt a Tremors. Tehetsége nem a védjegyszerű stílus felépítésében látszik meg, hanem a jól kiválasztott történet aprólékos, precíz felépítésében. Későbbi filmjei két kivétellel, sem sikeresek, sem kultikus rangba nem emelkedtek. Mert bár lehet, véleményünk nem egyezik, a Tremors igenis kultikus darab. Könnyed kikapcsolódás a borzongani vágyóknak és aki szereti a humort, az is talál benne kedvére való momentumot.
Underwood két sikeresebb mozifilmet dirigált le később: Az "Irány Colorado!-t és a "Joe, az óriásgorilla" 1949-es kalandfilm újráját (remake). Rögtön utána dirigálta le Eddie Murphy legvitatottabb filmjét, a Pluto Nash-t, amely a filmes világ dobogós buktája lett és kettévágta Underwood pályáját. A Murphy sci-fi pénzügyi sikertelensége után a rendező nem kapott többé lehetőséget a bizonyításra és megrekedt a B filmek, televíziós produkciók és sorozatok háromszögében. Ha nem akart volna olyan sokat markolni Murphy nevével, talán még ma is gyártja a közepes, ám szórakoztató mozikat.

A főhőseinket felkergették egy sziklára. (Fred Ward, Finn Carter, Kevin Bacon)

Kevin Bacon ekkor már jegyzett színész volt az "Étkezde" című enyhe "American Grafitti" utánérzésnek és a "Footloose" - Gumiláb című zenés-táncos őrületnek köszönhetően, de még az "Egyenesen át" előtt. Utána pedig becsúszott az A listás liga perifériájába. Később volt interjú, melyben ezt a "földalatti férges filmet" karrier-jének a mélypontjaként értékelte. A hálátlan kutya! :)

Fred Ward ekkor már közel húsz éve dolgozott a szakmában, mégis, talán a "Remo Williams" filmet leszámítva, ez volt az igazi jutalomjátéka. Mióta ebben a filmben láttam, azóta jegyeztem meg a nevét és kedvelem.

Finn Carter 2005-ben játszott utoljára filmben, ám a legsikeresebb munkája a "Tremors" maradt. Kár, mert bár nem klasszikusan szép nő, van benne báj. Illetve... volt.

Megemlíteném még a Walter Chang-ot játszó Victor Wong-ot, aki a kilencvenes évek videokazetta másolós időszakának fontos darabjaiba csúszott bele; "Nagy zűr kis-Kínában", "A sötétség fejedelme", "Az aranygyermek"
A másik, akiről egy mondatot írnék, Michael Gross, aki az első részben mint Burt Gummer írtja az ellent, de később egyéb karakterként tért vissza az eseményekbe. Egy kedves sorozatot leszámítva "Családi kötelékek" ez a sorozat lett Gross legismertebb munkája.

Michael Gross és Reba McEntire páros nagyon jól működik, mint fegyvermániás házaspár. Reba McEntire amúgy country-énekes és ez volt az első filmszerepe.

A film utóélete:
Az első rész nem túl hangos sikere után további három epizód készült el, már videókiadásra és egy hamar kifulladó sorozat, 2003-ban. Az egyetlen összekötő kapocs az egész franchise-ban Michael Gross, aki végigvitte mind a négy részt és a sorozatot is, előbb fegyvermániás mellékszereplőként, míg végül már főszereplője lett a szörny-irtásnak.
Bacon egyeztetési okok miatt kiszállt a második részből és ugyan Fred Ward még benne maradt a második folytatásban, harmadszor már nem tudták rávenni a mókára, mert a színészt nem érdekelte többé a project és a beskatulyázást is el akarta kerülni.

A villás emelő viszonylagos biztonságából lehet céllövőldézni a szörnyre.

Érdekességek:
A film a mozibemutatója jócskán elmaradt a sikertől, viszont a videómegjelenés megháromszorozta a bevételeket.
Leforgattak egy alternatív befejezést, amelyben Val és Rhonda nem "jönnek össze".
Ez volt a Burt feleségét alakító Reba McEntire, amerikai country énekesnő, első filmszerepe.
A filmbeli, völgyben meghúzódó porfészket "Perfection Valley"-nak nevezik és két hónap alatt építették fel a forgatáshoz.

Figyeld:
- A szépen felépített cselekményt és Bacon-Ward párost.
- A szög beverése a karóba emlékezetes pillanat. (Hogy sikerült annyiszor mellé ütni, míg végül az utolsó lendületes ütéssel beverték?)
- Victor Wong, mint bepróbálkozós üzletember: - Hallod, hogy zörög a hűtő? Mi lehet? Lehet, hogy kikoptak a csapágyak?

10/9

Poszter mustra: A világhálón itt-ott fellelhetőek rajongói munkák a "Tremors" témában. Ezekből szemezgettem:










Az amerikai változat, amelyen kicsit megváltoztatva szerepel a szörny, amolyan "Jaws - Cápa" utánzatként.










Ez a változat talán a legminimalistább mind közöl. Csupán a felirat M betűjébe rejtett szeizmográf kilengést imitáló villám, ami azt sugallja...
Valami van a föld alatt...
Egyszerű és zseniális.




Még mindig a minimalizmus jegyében, a "Kígyó" játékot idéző kialakításban. A szörnyeteg alulról közelíti meg az embert jelölő piros pontot. Eszméletlen kifejező.












Még mindig egyszerű, de azért már több az információ ezen a változaton. 













Egy fesztiválra készített plakát változat. Még mindig nem túl bonyolult. 











Akár egy képregény borítója, amire ez a poszter emlékeztet. Már szerepelnek rajta hőseink és a cikk-cakk vonal egyszerre jelzi a szörnyeket és a föld repedéseit. A fekete-fehér rajzon jól kijön a szörnyeket megkülönböztető sárga szín.












A film egyik jelenetét alapul vevő, fekete-sárga (veszélyt jelent az állatvilágban ez a kombináció, gondolj csak a méhekre) színekből rajzolt változat, amelyen hőseink a sziklákon menekülnek a szörnyek elől. A rajz fekete alakzatai egy halálfejet formáznak. Később rengeteg horrorfilm használja fel majd a halálfejet, egyéb formákba, képekbe rejtve: pl: A barlang)











Ismét egy poszter, amelyik a film egyik fontos jelenetét idézi meg, a sziklákon való ugrálást. 










Leginkább flash játékra hajazó változat, ez a platformjátékokat megidéző, oldal nézetes, menekülős poszter. A nyolcvanas évek játéktermei tele voltak az erre a koncepcióra kihegyezett, olcsó és buta játékokkal. Balról menekülsz, jobbra tartasz és az ellenség mögötted érkezik.
A felirat pedig: Kő, papír, olló, halál...










Kicsit a hetvenes évek olasz giallo posztereit megidéző rajzos variáció. A képen a mellékszereplő Mindy (Ariana Richards) ugrál önfeledten a városka főútján, mögötte pedig érkezik a rettegés. Később a kislány végig sikította a Jurassic Parkot.

2013. október 25., péntek

Plágium? - Amigos... - This Is The End

Két filmposzter és nagy hasonlóság.
A 2011-es Amigos...
Három jóbarát?


A 2013-as "This Is The End"
Az amerikai fiúk mindjárt dupláztak, de nagy a hasonlóság.