Rendezte: Guy Ritchie
A film Mafab adatlapja: King Arthur: Legend of the Sword (2017)
Megtekintés: Érdemes adni neki egy esélyt, ha kedveled a kosztümös kalandfilmeket. Szándékosan nem utalok rá, hogy akkor is nézd meg, ha Guy Ritchie fan vagy.Azért az egy jó érzés, hogy a tehetséget nem szívta ki velőig Madonna ebből az emberből, mert így nyomokban a film még megidézi a régi jó féle Guy Ritchie életérzést. Persze, a középkorban játszódó moziba közel sem könnyű azokat a karakterbemutató montázsokat belecsempészni, mint a jelenidejű filmekbe, ettől függetlenül a brit rendező igyekezett megfelelni mind a kalandfilmek kedvelőinek, mind azoknak, akik még mindig reménykedve a nevével fémjelzett filmre ültek be a moziba. Utóbbit kevés/kevesebb sikerrel.
Magam sem tudom, én melyik tábort erősítem pontosan, így lehet, hogy csak a szokásos baromságokat hordom itt össze.
Nem állítanám, hogy nem kötött le Arthur és barátainak kalandja a nézőtéren ülve, ennek ellenére tökéletesen megértem, ha lesznek csalódott nézői a filmnek, mert az Arthur király valahol mintha félrecsúszott volna.
Van egy testvérpárunk, akik közül az egyik a király, a másik meg szomjazza a király hatalmát. A tipikus népmesei felállás. A kezdő negyedórában megismerjük Uther-t (Eric Bana), aki egyedül képes felvenni a kesztyűt a gonosz varázsló ellen. Mert itt kérem valamiért a varázslók úgy vélik, felette állnak az embereknek, lásd Magneto és Loki hasonló vélekedését - és igyekeznek a királyság utolsó, még álló bástyáját egy Gyűrűk Ura szintű csatában a földdel egyenlővé tenni és sóval behinteni. Persze az emberek ontják a vérüket patakvér, hogy gyermekeik és unokáik is látni fogjanak, ám mindez kevés lenne, ha egy szimpatizáns varázsló, Merlin, ne adott volna megfelelő fegyvert Uther mancsába a csata lezárásához. Szerencsére a varázslók trükkjeivel szemben Uther védettséget élvez és a manája elég ahhoz, hogy a fizika törvényeire fittyet hányva egyedül beegye magát a támadók gigantikus elefántot formázó halálcsillagába, majd, ahogy megszokhattuk hasonló filmekben, végül egy szál magában túlélje a trójai ló hadműveletet és serege istenként nézzen fel rá.
Ez megtörténik és csak annyi háborgás van az erőben, hogy Uther testvéröccse, Vontigern (Jude Law) úgy véli, neki kell a trónra ülnie, aminek eléréséhez mindenre képes, beleértve a családon belüli véráldozatot is. Szerencséjére a kastély alatt meghúzódó vizes posványban kívánság teljesítő aranyhal helyett egy csápos-csábos női trió lakozik és lakomázik, akik a terveinek eléréséhez elég kraftot tudnak szolgáltatni, cserébe csupán annyit kérnek, hogy Voltigern vigye el hozzájuk a szerelmét és szúrja már le a picsába, mert mi más kellene ahhoz, hogy köcsög tesó hatalmas legyen?
Az ilyen történetekben pedig a rossz fiúk hatalomvágya mindig erősebb, mint a testvéri szeretet, családi és egyéb kötelékek vagy csak a morális és etikai hozzáállás pozitívuma, lelkiismeret, stb. Talán pont ezért unalmas már megint ezt végignézni számomra. Voltigern is megküzd azért démonaival, amikor beáldozza szívének harmatos rózsáját, azért, hogy a tesó is elpusztuljon, üresen hagyva a trónt, de mivel végül megteszi, legalább megvan, ki ellen kell majd főszereplőnknek harcolnia a film további részében. Ugye milyen jó, ha van egy csápos óhaj-sóhaj teljesítő mitológiai szörny dzsinned az alagsorban?
Apu és anyu a mágikus rontásnak és a klisés forgatókönyvnek köszönhetően kiszáll a filmből - ezzel már megint egy rövid és sablonos epizód szerepre kárhoztatva Eric Banát, akit, mintha valami gonosz erők taszítottak volna a B listás szerepkör leggázabb karakterformálói közé. Ez a srác tényleg sokkal jobb ennél, de valahogy nem tudom, mikor láttam tőle egy igazán jó főszerepet mostanában.
Uther gyermeke azonban valahogy életben marad. A film pedig egy zseniális montázsban meg is mutatja nekünk a következő tizenöt évet, amelyben Vortigern kívánsága beteljesül, Arthur (Charlie Hunnam) felcseperedik és tökös férfiállat lesz belőle, Guy Ritchie pedig megmutatja, hogy ha ütős képsorokkal kell bemutatni egy karakterfejlődést, akkor azt még mindig kirázza a ... kisujjából.
Hogy mi történik a film további részében?
Amire számítasz. A jók és rosszak örök harca, amely emlékeztet Robin Hood kalandozásaira. Szerethető hősök, egy csúnyán mellékes varázslónő (Astrid Bergès-Frisbey), egy Merlin, akivel nem is találkozunk és egy olyan darkos mozi, amelynek eleve az első félórája olyan szűrők és fényképezéssel megtámogatásával lett rögzítve, hogy ez alkalmatlanná teszi kamerás, kalózverzió megtekintése közben élvezni a filmet. Pont ezért az Arthur király első - és mivel egyelőre bukónak tűnik a tervezet - kalandját, amelyet ígéret szerint további részek követték volna, érdemes nagy-vásznon megtekinteni.
Logikailag vannak kívánni valói a történetnek, de nem túlságosan zavaróak. (Mondjuk Arthur birka mentalitását, hogy életét igyekeznék ott folytatni, ahol abbahagyta, miután a kardot már kihúzta a kőből, szerintem elég mellékvágány a karaktertől, mert túlélőként nem hiszem, hogy ilyen hülye vagy naiv lenne, hogy majd Voltigern fejet huny élete felett, miközben a szokásos jóslat szerint ő az egyetlen - ezt is ezer filmben láttuk már - aki az útjában állhat. Ez nettó baromság.)
Voltigern emberei is igencsak barmok, amikor a paranccsal ellentétben a kard kihúzása után nem szurkálják agyon a srácot, mert az "elájult". Mi van??? Voltigern egyszer már parancsot adott, hogy ha valaki sikeresen távolítja el Excaliburt a sziklából, amelynek a mágikus fegyver a fogja, azt agyon kell szúrni. Ez tök logikus. Arthur kihúzza, a fegyver hatalmas ereje összekoccantja a fogait, amire eldől, mint a zsák és a következő, hogy egy tömlöcben láthatjuk, ahol Voltigern, az idióta, akár a James Bond film gonoszai, elmondja azt a srácnak, amit nem kéne, hogy azután magára hagyja. Tudod mit, Voltigern, akkor pusztulj is bele!
Hát eleve nem kellett volna Arthurnak a tömlöcig eljutnia, hisz az embereidnek a test eldőlése után vagy ezret kellett volna a fiúba döfködniük, azután meg jelenteni a királynak, hogy teljesítve a parancs. Nem mindegy, hogy nem álló emberen történt az abszolválása?
Azt sem nagyon értem, hogy Voltigern miután megölte fivérét, miért nem tette el vele láb alól annak megbízható csatlósait? Miért hagyta, hogy elhagyják a királyságot és más utakon járjanak? Ezek mind hű harcosok voltak és mint ilyenek, zavaró tényezők. Voltigern egyébként is meglépte a hatalomért azt, ami már kívül áll a józan észen, nem értem, hogy akkor miért kockáztat azzal, hogy nem nullázza le azok számát, akik ismerik a család történetét és benne voltak a sűrűjében az eseményekben.
Megmondom miért: Mert szükség volt rá, hogy az öntudatra ébredő Arthurt valaki olyan irányítsa, aki egykor benne volt a klikkben, ezért pontosan tudja, hogy a főhősnek miért is kell legyőznie a zsarnokot.
De ha legalább ez a segítség rendesen bujkálna Voltigern elől. De nem. Odáig megyünk, hogy az egyik körözött bűnöző, aki többször megszökött már a fogságból - aha, tehát az egyébként oly heves csatlósok, amikor lehetőség volt rá, csak láncba verték, nem ölték agyon - a másik meg mintha kovácsként kamatoztatná harci tudását.
Az is érdekes, hogy a pöcsös Arthurt a szülők likviditási/likvidálási problémája után nem találták meg tizenöt évig, annak ellenére, hogy egyértelmű az alagsori csáprágók utasítása arra nézve, milyen komoly gátat szabhat a felcseperedő fiú az aktuális uralkodónak. Persze utána meg, mikor már legalább Arthur is megtudta, ki fia borja, akkor állandóan a seggében vannak a martalócok...
Csak tudnám, hogy a korábbi tizenöt év alatt ez a vehemencia merre kódorgott.
Charlie Hunnam jól hozza a félig barbár, félig előkelő mentalitású üzletember figuráját. Nem rajongok azonban érte, mert valahogy olyan ősparaszt életérzés árad a színészből, annak ellenére, hogy ő a pozitív hős. Remélem nem azért érzek így, mert Hunnam-mal az első találkozásom olyan negatív volt... Ő alakította ugyanis a "Hideghegyben - Cold Mountain (2003)" az albínó kiskakast, aki végül lekvittel Jude Law-val egy pisztolypárbajban. (Bocsi, ez szpojleres volt, ha nem láttad a filmet!) Viszont legalább a valóságban is nagyjából tizenöt évvel később megfordultak a szerepek és most nem Hunnam veszített látványosan, hanem Law.)(Bocs, ez megint szpojleresre sikerült, ha nem láttad a filmet.)
Az Arthur király egyszeri szórakozás és egyik hibája szerintem, hogy túlságosan kiszámítható. Mondjuk az az érdektelenség, ami egyelőre a mozikban fogadta, számomra érthetetlen. Amikor beültem rá, hárman voltunk a teremben.
A zenéje kiváló, bár néha túlságosan emlékeztetett a Sherlock Holmes-ra, csak ott azt hiszem a hegedű volt a fő hangszer, itt meg mintha nagybőgő vagy valami más lenne.
A mellékszereplők között találtam ismerős arcot. Külön üdítő pillanat volt amikor megjelent Töki nevelőapja a Kingsmanből, Geoff Bell, aki még egy elég jó jelenetet is kapott. Korábban is láttam tucatnyi filmben, de a Kingsman után most ismertem fel végre. Megjegyzem.
Előkerült Aidan Gillen is, aki mintha Kisujj karakterét egyenesen a Trónok harcából örökítette volna ide.
Djimon Hounsou pedig ismét egy mellékkarakter, amit már megszoktam tőle. Nem tudom, hogy Arthur idejében sok fekete srác koptatta volna a líceum (tudom, hogy mást jelent, nem ódon angol városkát, de tetszett a latinos hangzása...) kockaköveit, de mivel Ritchie középkorába - vagy korábban - még egy keleti harcos is sikeresen integrálódott a gladiátor iskolába, meg sem lepődöm semmin.
Te se lepődj meg, ha ez az értelmezése a kerekasztal lovagjainak köszönő viszonyban sincs azzal, amit korábban olvastál, tanultál róla.
A 3D-től még mindig nem vagyok elájulva. Várom azt a filmet, ami majd elképeszt.
60%
Ha megnéznéd, akkor válaszd a mozit, de ha nincs rá pénzed:
- Arthur király (2017)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: