2016. július 11., hétfő

A zátony - The Shallows (2016)

A zátony - The Shallows (2016)


Rendezte: Jaume Collet-Serra

Egy nem túl érdekes poszter.
Megtekintés: A Cápa után már nincs új az állatos-horrorfilm nap alatt, ám ettől függetlenül a mozi egy élvezetes és rövid szórakozást nyújthat a moziteremben, miközben kint rekkenő a hőség.

Egyedül kellett megnéznem hajnalban a filmet, mivel Miló kategorikusan elzárkózik a horrorok megtekintésétől. Ez persze nem jelenti azt, hogy otthon, egyedül ne nézne meg egyet-egyet. Erőt vettem magamon és nekiültem, mert láttam, hogy alig több, mint egy órás szösszenetről van szó.

Collet-Serra stílusjegyei közé tartozott eddig a szűrős, szürkés és szikár képi világ, de ezúttal megdőlt ez, hiszen a Zátony színes és üde és nem érződik rajta az a fajta pesszimista hangulat, amit a direktor korábbi munkáiban felfedezni véltem. A Viasztestek korrekt mozi volt, amelyben a Hilton Celeb kisasszony élete alakítását nyújtotta. Ezt még ma is így gondolom, mert Parish Hilton szerintem abban a pár jelenetében jól hozta a rettegő karaktert. Az árva egy közepes ujjgyakorlat, egyszeri poén befejezéssel, a sokkal érdekesebb "A kéz amelyik a bölcsőt ringatja" nyomdokain. Az ismeretlen férfi egyszeri megtekintés után totál érdektelen volt számomra, míg a Non-Stop, habár a kezdeti misztikusságot hamar felváltja a tucat akciófilmekre jellemző befejezés, egészen jó szórakozás volt és megkedveltette velem Corey Stoll-t.

A zátony egy faék egyszerűségű dráma. Nancy (Blake Lively) édesanyja halála után a sulit hátrahagyva kicsit kiakarja szellőztetni a fejét a családjától és a gondoktól távol, ezért szinte elmenekül arra az egyetlen helyre, amelyről annyit hallott korábban édesanyjától és ahol már egyszer, még anyu hasában már vendégeskedett. Nancy ha éppen nem orvosnak készül, kiváló szörfös és ezért gondűzőnek, kicsit kikapcsolódna a vízen. ahogy hasonló filmeknél megszokhattuk, a kezdeti idillt felváltja a rettegés, mert a Cápa és a Madarak mintájára, itt is az ember kénytelen szembenézni az állattal.

A film gyönyörű képekben meséli el a történetet, feszes a vágás, hangulatos zenével. Ami kissé sovány, az a forgatókönyv és bevallom, fifikásságában sem volt túl ötletes, habár a nyaklánc, fülbevaló varró szett azért hozzátett az érdekességéhez. Ami várható egy ilyen mozitól és itt sem hagyták ki, a halálba küldhető mellékszereplők, akik véletlenül pont belesétálnak a halál torkába, néha szó szerint. Mondjuk mindig furcsállom, hogy egyrészt mennyire üresek tudnak lenni az ilyen hozzáférhető természetes strandok, annak ellenére, hogy milyen éteri szépségűek, azután, mikor már elhiszed, hogy itt szinte a kutya sem jár, észreveszel a parton egy elalvó részeg figurát, aki ki tudja, honnan gyalogolt idáig, hogy részt vegyen a kis kalandodban. (A Cápa elején is van egy férfi szereplő, aki részegen kimegy a partra a kedvesével, de mielőtt barátkozását siker koronázhatná, a fiatalember simán elalszik a fövenyen. Talán a hasonlóan ittas karakterrel előtte tisztelegtek az írók, vagy azért kellett megmámorosítani a figurát, hogy egy elég logikátlan lépéssel belesétáljon a halálába. Ettől függetlenül érdekes, hogy neki sikerült ide elkóvályognia, miközben a környék lakossága, ha nem is túl sűrű, de nem nagyon képviselteti magát a homokos parton.

Talpalatnyi korall. Zorall. 

A zátony egy-helyszínes mozi, amelyet azzal igyekeznek a kamaradráma szűk kereteiből kirángatni, hogy az elején legalább egy részét látjuk az odaútnak és néhány trükkös montázst is kapunk videóbeszélgetésből és óralap mutatásból, hogy ne csak a természet gyönyörű egyhangúságát kelljen néznünk. A humor sem hiányzik teljesen a filmből, mert a részeg pasas rövid etapja groteszken röhejes, míg a sirály szárnypróbálgatás és helyreigazítás simán kedvesen vicces, főleg, ahogyan kis szárnyas barátunk azt meghálálja. De nem viszik túlzásba, hiszen nem komédiáról van szó, hanem egy véres-habos túlélő horrorról. Lively jól játszik és látszik. Nekem nem esetem, munkásságát sem nagyon követtem eddig, (Több filmjét láttam, eddig mégsem ragadott annyira meg.) de férfi rajongóinak elég sokat megmutat vékonyka bájaiból és a lábfétisiszták sem maradnak éhen; comb, vádli, boka, lábujj.

A cselekmény kiszámítható, és soványka, akár a főszereplőnk, a befejezés pedig, bár igyekszenek összezavarni minket, de borítékolható. A CGI cápa pedig még messze van a tökéletestől, bár nem olyan röhejes - vagy nem mindig - mint a nagy kedvencemben, a Háborgó mélységben. A Cápa mellett egy másik félelemre is rájátszik a film; amikor szinte karnyújtásnyira van tőled a menekülés útja, sőt, mások is közel vannak hozzád, de hiába sikítasz segítségért, egyszerűen képtelenek rá. Mi lehet sokkolóbb annál, amikor szinte érzed a menekülés lehetőségét, még-sincs mód elérned azt?


A vérszegény sztori ellenére egyszer élvezetes darab és ajánlott. Ha maga a horror nem vonz minket, már a helyszín szépségéért érdemes adni a filmnek egy esélyt. aki eddig sem kedvelte különösebben a műfajt, ez sem lesz a kedvence és azért legalább olyan paranoiát képes okozni, mint annak idején, negyven éve a Cápa. Én mondjuk elég kockázatkerülő vagyok. Nem úgy, mint a színésznő, akinek arcát tényleg telibe kapta forgatás közben a bója és a vérző arca végül benne maradt a végső vágásban is!

70%

Megtekintés: A  Z Á T O N Y

Nincs amerikai mozifilm divatos és lehetőleg ütős filmdal nélkül, lehetőleg olyan előadótól, akinek fenn van az ázsiója. Sia jelenleg pont ilyen. Bird Set Free


5 megjegyzés:

  1. Köszi az ajánlót, meggyőztél: ma este megnézem :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem inkább szórakoztatott, mint nem.

      Törlés
    2. Ja, és ha tetszett a film meg a cikk, osztani ér és megköszönöm!

      Törlés
  2. Köszönöm az ajánlót! Megnéztem! Én imádom a horror filmeket de 3-4 jelenetet leszámítva inkább a természet filmek kategóriájába sorolnám. Párom aki nem szereti a horrort majdnem elaludt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglátásod helytálló, mert mikor az első húsz percet néztem, nekem is beugrott, hogy olyan, mint egy ajánló, hogy hova menjünk nyaralni. :) A film egyszer nézhető, de spielberg Cápája az etalon, ha műfajon belül keresgélek.

      Törlés

Ide tessék írni, ha van mit: