2016. június 24., péntek

A mi házunk - A Home of Our Own (1993)

A mi házunk - A Home of Our Own (1993)


Rendezte: Tony Bill

A film posztere igyekszik elhitetni velünk, hogy családi vígjátékra számítsunk,
de ne dőlj be, ez filmdráma. Külön sértés, hogy a kalapácsot Bates kezébe tették,
mert a filmben talán kétszer fogja a szerszámot, és minden esetben helytelenül.
Megtekintés: Kathy Bates rajongóinak kötelező, de egyébként is érdemes egy estét rászánni.

Amikor néztem ezt a szívmelengető - máshol kicsit idegesítő - családi mozit, akkor óhatatlanul egy másik hasonló témát boncolgató mozi jutott eszembe, amit már sokkal korábban láttam; Az "Ez a fiúk sorsa - This Boy's Life (1993)" - A mesélő itt is a fiú főszereplő volt, itt is egy anyának kell egyedül helytállnia, igaz, itt hat gyerekkel és ebben is kap némi szerepet az erőszak férfi és fiúgyermek között, Gondoltam is magamban, na, tuti, hogy látták a De Niro, Di Caprio mozit és annak farvizén akarnak készíteni egy filmdrámát. Aztán koppantam egyet, mert a két film egy évben jött ki és igaz, hogy jelen tárgyalt mozi az év végén került moziba, nem hiszem, hogy érdemben alapul vették volna a másik filmet.

Kathy Bates remek színésznő. Eleve az egyik kedvenc Stephen King karakterem. Nem az őrült rajongó, még véletlenül sem. Dolores Claiborne ritka jó alapanyag egy filmhez, amelynek főszereplői nők, de nem egy nosztalgikus, szentimentális mozi, amin férfiember ásítozik. Ebben a drámában is remekül tudja közvetíteni az érzéseit a szemével, játékával, ugyanakkor nem tudok szemet hunyni az felett, hogy ha adva van egy nő, aki dolgos két kezével teremti meg az otthonát, miközben hat gyerek fogja a szoknyája szélét és egyébként is egy kemény asszony, akit pofoz az élet, az miért olyan bénán fogja a kalapácsot, mint a filmben a kedves színésznő. Örültem volna, ha az amúgy tisztelt tehetségnek korábban legalább egy szakértő megmutatta volna, hogyan kell egy szöget szabályosan beverni, mert így azért elég nehéz elhinnem azt, amiről a film akar meggyőzni, hogy a jég hátán is megél.

A gyerekszínészek teljesen rendben vannak. Edward Furlong, a narrátor és legidősebb fiú a családból igyekszik a férfilét és a gyerekkor peremén egyensúlyozva úgy felnőni, hogy megmaradjon saját identitása, de ez elég nehéz, ha öt nála kisebb gyerekkel osztozik az élettéren és azok minduntalan belemásznak az aurájába. Hol a fehér pólóját mossák össze piros zoknival, hogy a tornaórán legyen némi alázás tanár részről, máskor az iskolai könyvét és házi feladatát sikerül leamortizálni, hogy legyen elég feszkó a történetben. Közben az anyuka is, Frances Lacey (Kathy Bates) is igyekszik saját eszközeivel embert nevelni gyermekeiből, ám néha ez roppant nehéz feladat, ha van köztük legalább egy, aki még Dr. House mércéjével mérve is egy igazi kis kretén, és égetnivaló a szó szoros értelmében, ehelyett a családi tűzfészek lesz tűz martaléka.
Persze az sem segít, hogy Frances büszke, mint állat és nem fogad el segítséget másoktól, mert azért, valljuk be, azért felhúzni egy házat, hat gyerekkel és nem túl jól fizető munkákkal, azért nem egyszerű, majdnem lehetetlen.
Másrészt, nem tudom, mire jó ez a büszkeség, ha közben meg szenvedünk, elbasszuk a karácsonyt, mert az ajándékaink silányak, a gyermekeink nélkülöznek és olyan helyzetbe vannak kényszerítve, amely persze később biztos hasznukra válik, épp csak a gyermekkorukat rabolja el tőlük. És nem lehet mindent arra fogni, hogy apuka meghalt, ezzel kell beérned.

A Lacey törzs: Edward Furlong, Clarissa Lassig, Kathy Bates fent, Amy Sakasitz, T.J. Lowther, Sarah Schaub és Miles Feulner lent.

Shayne (Edward Furlong), ahogyan kamaszodik, kezdi érezni, hogy anyu büszkesége más nézőpontok szerint ostoba csökönyösség és lázad is a neki szánt szerep ellen, hiszen, ahogyan idősebb lesz, érzi, hogy egyszer majd más életet kell élnie, nem azt amely anyja és testvérei között gúzsba köti. Szerencséjük van, hogy családi drámája miatt a szomszédjuk, az új lakóhelyük eredeti tulajdonosa, Munimura úr (Soon-Tek Oh) átengedi nekik a ki nem használt földdarabot és hagyja, hogy kialakítsanak rajta maguknak egy életteret. A valóság azonban biztosan nem ilyen szép, még akkor sem, ha amit látunk eléggé szürke életet fest le. A forgatókönyv így nagyvonalúan a film egyik legnehezebb kérdését bagatellizálta el az ajándékozással. Egyszer még anya és fia is összevesznek nézeteik különbözőségén, melyben Shayne kifejti, anyja mennyire nem alkalmas anyának, míg Frances azzal vág vissza, hogy Shayne mehet, amerre lát, mert nélküle is meglesznek, ez azonban - már bocsi Frances - de kurvára nagy tévedés. Épp, hogy csak vegetálnának, ha Shayne keresete nem menne a közösbe és ház nevelésből sem szerepelt anyu túl jól, ha egyik gyermeke olyan hülye, hogy személyes okokból elkövetett budi gyújtogatás után véletlenül leégeti az addig véres verejtékkel felhúzott vityillójukat.

Ezek után a gyorsan összecsapott és szürreálisan idealista befejezés csak hab a tortán, de nem akarok szigorú lenni. A film nem ér fel az abban az évben készült másik általam kedvelt drámával, melyben De Niro-t simán lejátszotta a tejfölös képű DiCaprio, mégis megérdemli az esélyt. Nem lesz olyan maradandó és inkább az abortusz mellett tör pálcát, mint ellene.

Akit még kiemelnék, néhány remek jelenete miatt a nagylány, Lynn Lasey szerepében Clarissa Lassig, aki két egész filmben színésznősködött, de köszöni, jól elvan a családjával.

70%

Ha megnéznéd: A  M I  H Á Z U N K

Töfi - Az alsó sor gyerekszínészei ma már nem a dolgoznak filmekben.
- Az előzetest Edward Furlong youtube csatornájáról emeltem el.
- A film Idahoban játszódik, 1962-ben.
- A film 12 millió dollárt kóstált, de Amerikában kettőt sem hozott vissza.
- Ez volt Furlong második filmje a debütáló Terminátor 2. után!
- Soon-Tek Oh ismerős lehet a Végső visszaszámlálás című sci-fiből, melyben ő volt az a kamikaze pilóta, aki elszabadult a Nimitz anyahajón és végül lelőtték.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: