Elmélkedő: Mi lesz Chekov sorsa a Star Trek sorozatban?

Itt-ott már lehet olvasni róla, hogy J.J. Abrams megszellőztette, hogy nem kívánják lecserélni Chekov (Anton Yelchin) karakterét másik színészre a sorozat következő etapjában, hanem más, alternatív megoldást keresgélnek. A legvalószínűbb, hogy a karakter a filmben valamilyen akció során - talán egy olyanban, mint amit a film első perceiben már megszokhattunk - elhalálozik és ez a haláleset erősen rányomja majd a bélyegét az epizód hangulatára, amely így megfelelő búcsú lesz, mint a karakternek, mind a fiatal színésznek.

Ha én lennék az író, nem is bonyolítanám túl a szerep megírását, hanem előkerítenék egy "családtagot" a Chekov famíliából, egy fiatalabb srácot, vagy akár húgit, aki felnézett a testvérre korábban és büszke volt Csillagflottás sikereire, és hasonlóan Kirk-höz (Chris Pine) az első részben, egy igazi vadócot képzelek el, aki keresi a balhét, mint Kirk az első részben, így Kirk szerepe elmélyülhet abban az aspektusban, hogy most ő lép az idősebb - neki Pike kapitány (Bruce Greenwood) volt az - mentor szerepébe.

Ezzel elég sok irányba elmehet a figura beépítése a történetbe. Kicsit többet megtudhatnánk végre a főbb szereplők múltjáról és hátteréről, amire a három rész során szinte csak érintőlegesen volt eddig lehetőség. Gyakorlatilag eddig csak Kirk és Spock az, akiről halvány fogalmaink lehetnek, míg a többiekről alig valamicske információval szúrták ki eddig a szemünket. (Ebből a szempontból Simon Pegg forgatókönyvi újítása volt eddig a legérdekesebb lépés a sorozat során, amikor a harmadik részben megtudtuk, hogy Sulu (John Cho) egy gyermeket nevel azonos nemű párjával.
Ezzel a húzással tisztelegni kívánt a színész-író nagy kedvence, George Takei előtt, aki az eredeti, 1966-os sorozatban alakította Sulu karakterét, hiszen az álomgyárban nem új hír, hogy Takei homoszexuális. Ami viszont meglepő, hogy Takei nem örült különösebben ennek a karakterábrázolásnak, hiszen bár ő maga meleg, a figura, Sulu kapitány, akit évekig játszott, már nem és szerinte teljesen hetero.

Nos, nem tudjuk, még mit hoz a jövő, mert egyelőre az tűnik csak biztosnak, hogy lesz negyedik rész.
Ha esetleg valami olyasmi lesz benne Chekov és utódjának sorsa, mint amit felvázoltam, ne feledjétek, hogy hol olvastátok ezt először!!! :) (2016.07.27.18:54)

Főgenya: Patrick Kilpatrick

Már a neve is beszédes... kiejtve: Patrick öli Patrick-ot!

Nem emlékszem már, melyik filmben figyeltem fel erre az antipatikus arcú, zsigerből rossz fiúkat alakító színészre, de a nevét, furcsa dallamossága és (számomra) "rejtett" jelentése miatt (kill = öl) nagyon hamar megjegyeztem. Csak a nevét kellett memorizálnom, mert a fizimiskája felejthetetlen. Kiállásának köszönhetően a nyolcvanas évektől alakíthatta blockbusterekben és zs-filmekben az ellenséget, vagy már-már cameo szintű mellékszereplőt. (Akit többnyire megöltek)
Jó szerencséje a filmes univerzumban predesztinálta arra, hogy Hollywood szinte összes nagyágyújával összemérhette erejét.

Az ifjabb Robert Donald Kilpatrick 1949.aug.20.-án született Virginia államban, Orange megyében. Harmincas évei derekán járt már, amikor első filmszerepét megkapta az azóta kultikus szintre emelkedett, nagyjából underground szinten mozgó, trashfilmben, a „The Toxic Avenger” – Toxikus bosszúálló című, alacsony költségvetésű, Troma produkcióban. A film egyetlen erénye – ha csípősek akarunk lenni - , hogy itt mutatkozott meg először Marisa Tomei is, teljes valójában. Ők ketten lettek a legismertebb nevek a szakmában. Leroy szerepe gyakorlatilag beskatulyázta a művészt az elcseszett rosszfiú szerepkörbe. Ekkor alakult ki a nevével való szójáték: Kill-Patrick!

Rengeteg műfajban és sorozatban kipróbálta magát, de erőssége a sci-fi és az akció világa.

Második filmjében már Tony Curtis mellett sofőrködik (A színésznő és a relativitás), a harmadik mozis munkájában pedig az angol James Bond filmek válaszának kikiáltott Remo Williams képregény-filmben akciózott, Fred Ward ellenlábasaként. (Fegyvertelen, de veszélyes) A film nem lett egyértelműen siker, ezért nem készült folytatása. Kilpatrick ebben a filmben találkozott össze először Kate Mulgrew színésznővel, akivel a sors, később ismét összehozta a „Star Trek: Voyager” sorozat két egymástól távol álló epizódjában.

A nyolcvanas évek végéig letudta televíziós sorozatban a krimi, western és a misztikus témákat, mellette pedig építeni kezdte negatív karakterű image-át. 1990-ben egy B akció sci-fi mellett (Kiborgtanárok) összeverekedett Jean-Claude Van Damme-al a „Börtöncsapdában”. Kétezerig letudta Chuck Norris-t, Schwarzeneggert és Steven Seagal-t. Egyik kedvenc karakterem ezekből az évekből való, Ray Booth, a vidéki tahó, Stephen King nagy sikerű világvége meséjében, a „Végítéletben”, valamint egy főszerepet a kritika által lehúzott „The Cellar”-ban.

Fiatal és lázadó korában alig élt túl egy autóbalesetet. Ha akkor bevégzi, egy markáns főgenyával kevesebb lenne ma a világon.
Kilpatrick tenyérbe mászó arca ellenére, két diplomás (történelem, angol) újságíróként indult, jelenleg pedig két gyermek apukája, aki szabadidejében verseket olvas, barkácsol és allergiás a cicákra, amiket ettől függetlenül nagyon kedvel.
Kevés főszerep, rengeteg filmes halál, sokszor csak percek a vásznon, mégis jellegzetes mozis arc annak, aki még videón kezdte a filmek habzsolását.
Dolgozott Peter Hyams-től, Spielberg-ig fontos rendezőkkel, élvonalbeli színészekkel, Sean Connery-től, Tom Cruise-ig szinte mindenkivel.

A Hollywoodi filmálom egyik ragyogó kis csillaga. Ahol megjelent, ott szikrázott a tűzeső, ám ettől függetlenül, hiába a fontos születési dátum, nem miatta gyűlünk össze Budapest közepén, hogy megcsodáljuk a tűzijátékot és szikrázó csillagokat, melyből egy már neki is érik a hírességek sétányán, a „Walk of Fame”-n.

Álmodj rózsaszínt - Pretty in Pink (1986)

Álmodj rózsaszínt - Pretty in Pink (1986)

Rendezte: Howard Deutch

A film Mafab adatlapja: Pretty In Pink (1986)

Megtekintés: Ezt a filmet és hasonló társait - amerikai tinikről szóló életviteli kérdéseket feldolgozó, ifjú tehetségeket felvonultató mozi - még a nyolcvanas években meg kellett volna néznem. Mostanra a mondanivaló talán nem avult el, de a film, sajnos igen. Ez biztosan.

Sosem gondoltam volna, hogy a két centis ínyű, három centi fogú, hófehér bőrű és mellette szeplős Molly Ringwald, aki a száját az előbb felvázolt adottságok miatt képtelen volt becsukni (Bőrt húzni a fogára.) ilyen komoly tényező volt akkoriban Hollywoodban, hogy javaslatokat tehetett a rendezőnek akár fiú szereplőket, akár betétdalokat illetően. Mikor ezeknek utánaolvastam, kissé elképedtem - mivel magam nem vagyok Ringwald kisasszony zsenijéről meggyőzve, főleg, hogy nevét mostanában nem nagyon hallom számomra is érdekelt produkciókkal kapcsolatban - ,hogy ha úgy vesszük, Ringwald amolyan tini múzsája volt John Hughes-nak. Igen, jól látod, Hughes-t írtam és nem Deutch-ot, mert habár Deutch rendezte a mozit, ez egy ízig-vérig Hughes film. Hughes nem csak rendezett tini filmeket, hanem írta és pénzügyileg támogatta is őket. Az "Álmodj rózsaszínt" esetében a rendezőt eleve ő hozta a produkcióba és bár neki magának sem volt korábban sok filmes tapasztalata, Deutch-nak ez volt a rendezői debütálása. Hogy mennyire jól sikerült? Annyira, hogyha beilleszted a filmet a többi Hughes mozi közé, amik akkoriban moziba kerültek, simán beleolvad a repertoárba, megtévesztve a felületes nézőt. Tehát ha a Hughes stílust és életérzést kellett visszaadni, akkor Deutch remek munkát végzett. (Miközben lassan tíz éve nem rendezett mozifilmet, csak televíziós sorozatok epizódjait, ami szerintem, bár emelkedik a tévés szériák ázsiója, ettől még egy visszalépés a korábbi mozifilm rendezőknek.)

Itt még Hughes ontotta magából a tinikkel foglalkozó, főleg párkapcsolati problémákat és a világban való helyükért vívott "csatákat" bemutató filmjeit. Volt, amelyik jobban sikerült (Meglógtam a Ferrarrival! - Ferris Bueller's Day Off (1986) - többek között mivel ezt rendezte, így nem maradt ideje a másik filmre direktorként - és akadt olyan is, amelyik kissé cikis (A John Candys marhulások). Hughes-nak volt érzéke a fiatalok problémáinak felvázolásában, ezért mai szemmel sokkal kiforrottabbak azok a mozijai, amelyben nem felnőttek, hanem fiatalok, gyerekek a főszereplők.

Az extrém boltok (lemezbolt, képregénybolt, süteményes, stb.) több jó filmhez adtak karakteres hátteret, amelyben pl. a felnőtté válás és a párválasztás központi téma. Egy boltban könnyű különféle karaktereket "ütköztetni", így van akár nevetés, akár dráma.

A nyolcvanas években, mikor még Hughes is pályájának elején járt, rövid ideig a lieblingje volt Molly Ringwald és még azokba a "filmjeibe" is be tudta tolni, amelyeket nem ő rendezett. Cserébe Ringwald egy generációnyi amerikai tinifiú elérhetetlen és közel sem hibátlan nedves álma lett. Később ebből a skatulyából kitörnie nem sikerült, és ez lehetett az oka, hogy főleg mellékszerepekben találkozunk vele olyan filmekben, amik még nálunk sem kerülték el a moziforgalmazást; pl. Már megint egy dilis amcsi film - Not Another Teen movie (2001) - Bosszúból jeles - Teaching Mrs. Tingle (1999)

Hughes gyerekfilmjei többnyire mindenki által ismert és ezért a nézőt könnyű azonosulásra késztető szituációkból építkezett: Félelem a jövőtől, felnőtté válástól (Nulladik óra - The Breakfast Club (1985) - egyedül, idegenek ellen (Reszkessetek, betörők! - Home Alone (1990) - a szülők teljes elidegenedése hogyan hat a lélekre (Meglógtam a Ferrarival) stb.
Ilyen szempontból az "Álmodj rózsaszínt" egyenesen banális témákat boncolgat, mert van benne társadalmi különbségeket érintő kérdés - gazdag fiú és szegény lány között kialakulhat e igazi szerelem - illetve kapunk egy olyan mellékszereplőt is, aki végtelenül szerelmes hősnőnkbe, gyermekkoruk óta, de szerelme tárgyának életében csupán mindig a legjobb barát helyet töltheti be, amit ugye, sok fiú olvasónknak nem kell bemutatni, mennyire egy szar szitu. - Legyünk barátok! - a leginkább olyan kijelentés, amelytől még a hátunkat is kirázza a hideg.
A filmben ez a hálátlan szerep Kacsának (John Cryer) jut. Végig szerelmének tárgya mellett áll, bármit megtenne érte, mégis az örök visszautasítás a jussa. Mikor végül kénytelen látni, hogy kapcsolatuk sosem lesz számára is megfelelő, először rosszul reagál - ahogy mi is sokan - és felhánytorgatja Andie-nek (Ringwald), hogy más sosem fogja úgy szeretni, mint ő, a boldogságuk egy talmi egynapos "csoda", stb. és valljuk be, ez inkább Kacsa saját egojának helyreállítását célzó, ösztönös kijelentés, nem tapasztalatból épülő kijelentés, hiszen nem tudhatja, hogy a másik fél mennyire is szereti Andie-t, nem is tudhatja. Csak később, miután higgadtan megrágta az eseményeket, nyújt baráti jobbost Andie-nek és választottjának, beletörődve, hogy "szerelmének" életében neki csak ekkora és mellékes szerep jutott. Ez is ismerős lehet sokunknak a való életünkből és nem feltétlenül kellemes emlék, amit a film ezzel felszít. Nekem is volt álmatlan éjszakám hasonló esetben, amikor én voltam a nem nevető harmadik. Volt, hogy mosolyogva álltam félre, mert magam sem éreztem fontosnak az affért, de volt olyan is, hogy igenis sérültem lelkileg és a részemmé vált, amit átéltem. Aztán éltem tovább és az a valami ott lappang bennem azóta is.
Ha ebből indulunk ki, Kacsa egy tragikus hős, mert ha nincs végig Andie mellett, nem vele nő fel, simán lehetett volna akár ő is a szerencsés kiválasztottja - főleg azután a táncos, tátikázós magánszám után, amire Jon Cryer külön felkészült a meghallgatásra.

A főszereplők akkor: Molly Ringwald, Andrew McCarthy, Jon Cryer

Akik Kacsával fognak azonosulni - kevesen lesznek talán, mert legtöbben inkább végül azt a fiút helyettesítenénk, aki elnyeri Andie szívét, még akkor is, ha egyébként a saját életünkben, tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy csak "Kacsák" vagyunk - azoknak sem Andie, sem a másik főszereplő, Blane karaktere (Andrew McCarthy) nem lesz olyan szimpatikus, habár, a színészek és a forgatókönyv is igyekszik őket kihozni a pozitív hősöknek. Mai szemmel eszméletlenül banális és röhejes lesz az a jelenet, amikor Blane bemegy a lemezboltba és Andie azt se tudja, hogy hova nézzen, milyen gesztusokat tegyen meg, hogy ne tűnjön komplett hülyének a srác előtt, sőt, felkeltse az érdeklődését. A lányok nyilván ezzel a résszel fognak azonosulni, meg McCarthy játékával, aki igyekszik "csillogó szeműre" venni a figurát és nem is teljesít rosszul.

Mondanunk sem kell - ej, de fellengzősen fogalmaztam, de marad, hogy van a filmben néhány szokásos mellékszereplő, mint pl. a kedves, de még maga is gyerekes apuka (Harry Dean Stanton - nagyon kedvelem), az idősebb és tapasztaltabb barátnő (Annie Potts - titkárnő az ős Ghostbustersből) vagy a túlzottan is ellenszenvesre kreált, ám az életben is megtalálható, hasonlóan nyomoronc lelkivilágú intrikus, Steff (James Spader) aki kezdetben hevesen udvarol - helyesebben inkább csak ráhajt egy dugás lehetőségéig - majd kikosarazás után ott tesz Andie és az elvileg barátja, Blane kapcsolatának keresztbe, ahol csak megjelenik és ártani tud. Közben világ fájdalmával nyomatja demagóg dumáit arról, mennyire nem illenek ők össze és közben még barátjának is nevezi Blane-t, aki egy idő után rádöbben, hogy ilyen barátokra nincs szüksége. (Neked sem, kedves olvasó. Ha egy ismerősöd csak elszívja az energiádat és érzelmileg gátol, nem feltétlenül tettekbe, azzal nem kell ápolnod a kapcsolatot. Nincs miért!)

Steff - jelen esetben nem öcsémre utalás, de ironikus, hogy nekem is volt egy hasonló ismerősöm, akik ugyancsak Steve névre hallgatott és nem feltétlenül akart nekem jót, akármit is állított. A csúcs kapcsolatunkban az volt, amikor Steve tudva, hogy éppen melyik nőismerősünknek udvarolok, kihasználva a lány italozását és azt, hogy valószínűleg ő is inkább a Kacsát látta bennem, nem Blane-t, félrevonult Steve-vel egy kis orális szexre, amit azután hamar meg is bánt. A lány utólag szánta-bánta, és maga sem értette, miért is ment bele ebbe a lealacsonyító szituba - én sejtem, hiszen Steve akkoriban formailag sokkal kívánatosabb pasas volt, mint mackós jómagam - de később bevallotta, hogy már az egyoldalú aktus közben undorodott magától. Ez mondjuk nem vigasztalt és megspóroltam magamnak egy elképzelhetően nem tartós kapcsolatot. Steve sokkal profánabb volt, amikor erről kifejtette a véleményét: - Én csak neked akartam jót, mert láttam, hogy szórakozik veled és gondoltam, megbosszullak! - mondjuk, ez a hihetetlen önfeláldozó jóság sem vigasztalt és meg is kértem - bár, ilyeneket kérhetsz - , hogy a továbbiakban inkább "ne segítsen" nekem, ha nőügyről van szó.

A főszereplők harminc évvel később.

Szóval, Hughes forgatókönyve ezeket a kérdéseket boncolgatja és még egy esetleges folytatás is szóba került beszélgetés szintjén, ahol a karakterek kicsit tovább viszik a szituációkat, úgy tíz év múlva, amikor kiderült volna, hogy Blane és Andie kapcsolata nem állta ki az idő próbáját, de Kacsa sem járt volna jobban, mert karakterét elmélyítve, hogy miért is volt olyan jó barát és miért "áldozta fel végül" magát, mikor félreállt a párocska útjából, kiderült volna, hogy meleg/homoszexuális.
John Hughes-nak olyannyira nem tetszett a film vége, habár jelentős befolyása volt az elkészültére, lévén, hozott anyag, és annyira sajnálta a hoppon maradt Kacsa karakterét, hogy 1987-ben írt egy olyan történetet - Valami kis szerelem - Some Kind of Wonderful (1987) - amelyben rehabilitálta volna Kacsa történetét, egy hasonló karakteren keresztül. Molly Ringwald viszont nem vállalta ezt a filmet és annyira megromlott a producer-rendező és a színésznő közötti kapcsolat, hogy soha többet nem dolgoztak együtt. Szerintem Ringwald magával szúrt ki.

Hughes történeteiből persze nem készült több tucatnyi tinifilm, alig pár darabról van szó, mégis, mostanra főleg ezekhez a témákhoz kapcsolható a 2009-ben, 59 évesen elhunyt filmes neve. Örökségét olyan pályatársak öregbítették, vitték tovább, mint az említett Deutch, Chris Columbus, Nick Castle vagy Stephen Herek. Ők hasonló stílusban és témákban készítették mozijaikat. Többnyire szórakoztató, közönségbarát limonádékat, kalandfilmeket.

Ha valakivel beszélsz a filmről és felemlegeti, hogy korának mennyire generációs mozija, ne lepődj meg ezen, hiszen Amerikában egyértelműen az. Ettől függetlenül témája egyetemes, szinte bármelyik országra kivetíthető.

A Kacsa-tánc pedig eszméletlenül sikerült. Sajnálatos, hogy manapság Jon Cryer zsenije apróra lett váltva egy Két pasi - meg egy kicsi című sorozatban, igaz, abban elég jól hozza a karakterét.

Töfi:
- A filmet ugyanabban a középiskolában forgatták, miben a Grease-t is.
- Molly Ringwald kedvenc saját mozija. (Én jobban szeretem tőle az Űrvadászt - Spacehunter.)
- Anthony Michael Hall visszautasította Duckie (Kacsa) szerepét, mert úgy vélte, a film túlságosan hasonlít a korábbi Ringwald-dal közös filmjére a Tizenhat szál gyertyára - Sixteen Candles (1984).
- Eredetileg James Spader-t is felkérték Blane szerepére, de a színész inkább a sokkal érdekesebb negatív karaktert választotta.
- Jon Cryer több szövegét improvizálta. Többek között a lányok vécéjében az automatás kifakadást is.
- Lányok, akik nem kapták meg Andie szerepét: Lori Loughlin, Diane Lane, Jodie Foster, Ally Sheedy, Tatum O'Neal, Brooke Shields, Justine Bateman, Sarah Jessica Parker, Jennifer Beals.
- Eredetileg a forgatókönyv Blane szerepét egy sokkal markánsabb, férfiasabb karakterben képzelte el, de mivel Ringwald-nak volt befolyása a szereplőválogatásra, egy sokkal lágyabb típust választott, aki személy szerint is inkább tetszett neki, hiszen sok múlt a főszereplők közötti kémián is.

Nem tartom hibátlannak, sőt, mostanra elavultnak érzem, de azért:
70%

Ha szeretnéd látni: P R E T T Y  I N  P I N K (1986)