Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A film, amelyikben a nyakon baszlak szófordulatot szó szerint kell érteni!
Megtekintés: Trágya, Közelébe ne menj, mert csak beszennyez.
Ez a roppant fifikás darab azzal kérkedik, hogy valójában egy eddig elveszettnek hitt 1978-ban készült gore, slasher, horror mozi, pedig valójában egy unatkozó és kb. kamasz fiú szintjén megrekedt férfi hozta tető alá perverz álmainak és fantáziáinak manifesztálódását.
Úgy tré, ahogy van. Ami rossz benne, az nem a művészi hatások szándékolt felnagyítása, nem törekedés a nyolcvanas évek trash mozijainak megidézése. Nem. Ez a film csak szimplán egy baromság, amelyre a rendező összecsődítette a környezetében fellelhető összes színésznői vénával rendelkező, lehetőleg meztelenkedést sem megvető ismerősét, fogott egy kamerát - forgatókönyv nem volt, az biztos - és amire fiatalkorában sunyin elbújva verte a répát, azt mozgóképpé varázsolta, majd ránk szabadította. Vannak a témában komoly kritikai sikeres, kultikus hírnévnek örvendő darabok is, mint pl. a hasonlóan felkavaró, viszont ehhez képest már filozófiai mélységekkel bíró "Nekromantik" című német trash-horror-dráma. Annak egyszeri megtekintése (Harminc évvel korábban készült!!!) szűken ajánlott - ha kihagyod sem baj - míg ezt a három szóval jellemezhető darabot - szar, szemét, szar - senkinek nem bírom jó szívvel ajánlani.
Se sörrel, se fűvel.
Ha olyasmiket írnék, hogy a film nyomasztó, akkor az olyan lenne, mintha elismerném, hogy van valamiféle stílusa. Ez nincs így, ezért simán maradjunk annál, hogy idő, pénz és nyersanyag pocsékolás.
Ennél még az is jobb lett volna, ha egy pornófilmet dobnak össze a stábtagok, igaz, akkor a gyerekszínészt ki kellett volna hagyni, pedig talán még ő nyújtja a leghitelesebb pillanatokat.
A lányokért kár, mert pl. Jennifer Lee, aki a stoppost és az arctalan nőt alakítja, legalább kamera szexi, viszont nehezen hiszem, hogy egy ilyen filmes debütálás után bárki komolyan fogja venni filmes berkekben, annak ellenére, hogy fiatalkora óta modellkedik és a szórakoztatóiparban tevékenykedik.
Nézd meg a trailert és a többit felejtsd el.
10%
Különvélemény:
- Nem tudom, miért gondolta azt a rendező és a különleges effektusok készítője, hogy ha egy szemgolyóba beleharap a gyilkosunk, akkor legalább egy deci tejnek ki kell folynia a száján, de nem bírják kihagyni a lehetőséget, hogy fél tucatszor végignézzük, ahogyan a biológia fittyet hány a vászonra. Jó véreset...
- Elvileg, kell lennie egy szintnek, amikor egy ember - a színész szót most nem használnám azokra a népekre, akiket a filmben láthatunk - azt mondja a művésznek: - Bocs, de ezt a szart én nem vállalom! - Sajnos, úgy látszik, itt nagyon szoros lehetett a készítők közötti kapcsolat, mert ezt a szintet nem érik el. Igaz, ha elérték volna, nem készül el ez a remekmű.
Töfi:
- A film elvileg egy "elveszett" 1978-as remekmű. A stoppos lány, akit kb. a 31. percben vesz fel kisteherjébe gyilkosunk, megemlíti, hogy egy Queen koncertre tart, St. Louis-ba. Ha ezt igaz információnak tekintjük, aminek a készítők utánanéztek, akkor a film Missouri államban játszódhat 1974-1978 között bármelyik évben, lévén, a Queen ebben a városban minden évben adott koncertet, igaz, más-más hónapokban.
Fontos koncertinfók a Queen együttestől: Queen Concerts
Megtekintés: Csak olyan horrorbuziknak, mint én és ha tetszeni fog neked, akkor... elmész te a picsába!
Még meg tud lepni, hogy az álomgyár néha milyen vackokat ad ki a kezéből, és, hogy vannak megélhetési színészek, akik ha nem is tehetségük legjavát váltják aprópénzre, de ettől függetlenül cikis dolgokat vállalnak fizetségért. Ugye, Steve Guttenberg?
Mert a Rendőr-akadémia Mahoney-ja mostanra nem elég, hogy eltűnt a mozifilmes halmazból, de egyenesen átteleportálta magát a videótékás szemetek alsó polcára, vagy ismertebb nevén, a Zs kategóriába.
Maze, megélhetési filmes sikeresen összedobott egy slasher közeli horrorfilmet, amely egy helyszínen játszódik, 5-6 karakterrel dolgozik - gyilkos nélkül - és olyan dialógusokat ad szereplői szájába, hogy feltételezi az ember, hogy ha büfé nem is állt a forgatócsoport rendelkezésére, füves cigit azért tudtak körbeadni.
Mert ez a borzalom, olyan, akár egy komplikált mondat értelmezése, totál beszívva: elkezdődik valahol és elveszik valahol.
Az első percekben megtudjuk, hogy a városban egy új sorozat és egyben tömeggyilkos dolgozik. (Bár, azt hiszem, a tömeggyilkosság valahol tíz fölé tehető számban, ettől függetlenül, ha a főcím montázsból indulunk ki, azért gyilkosunk megérdemli a kitüntető címkézést.)
Utána pedig egy olyan kisboltban találjuk magunkat, ahol mind a kiszolgáló személyzet, mind a klientúra a vicc kategóriát erősíti. Ha nem lenne elég, hogy milyen erőltetetten ismerjük meg a karaktereket még vegyük hozzá, hogy ezek az egymástól homlokegyenest eltérő és habitusú népek hála a jó boltosunknak - aki egyébként még véletlenül sem tiszteli egyiküket sem és egyenesen úgy bánik velük, mint a kutyákkal - egy kártyapartiba csöppennek, unaloműzésképp. Hiteltelen és logikátlan az egész, ahogyan a boltos, Steve (Eduardo Antonio Garcia) összetereli a kis csoportot, hogy azután egy ádáznak nem mondható kártyacsatát vívjanak, amelynek egyetlen szereplője, akit érdekel is a játék, legalább három karton hatos sört felhörpölgessen a játékidő alatt. (A vágásos montázsoknak köszönhetően legalábbis úgy tűnik. Na, ez a boltos maga, Steve.)
A helyi aranyszívű lúzer és egyben biztonsági őr szerű figura, Donny (Peter Story) ezen idő alatt legalább ugyanennyi fánkot zabál fel és közben annyira fárasztóan udvarolgat a kelletlen alkalmi prosti Jess-nek (Liz Nicole Abrams), hogy nézni is fáj. Feltételezem ezzel a szállal igyekeztek némi romantikus érzelmeket belevinni a filmbe, hiszen jó az, ha van egy párocska, akiért lehet izgulni. Ha ez volt a cél - kizárt, az teljesen kizárt! - akkor tökéletesen bakot lőttek, mert ahogy sejteni lehet az eddigiekből, sem maguk a színészek nem túl szerethetőek, sem azok a karakterek, akiket alakítanak. Donny például egy elvileg szeretetre méltó és segítőkész mackó, de ne felejtsük el, hogy elég elítélhetően végig fánkokat töm magába és azért az első negyedórában egy homeleszt áttol a bolt bejárati ajtaján, így nehéz szurkolni érte. Jess meg ugyanez fordítva. Aktuális pasijával érkezik és látható, hogy ganénak van nézve, de miután a pasas faképnél hagyja, végig úgy viselkedik, akár egy királykisasszony, aki büdöset szagol. A figura másik különleges képessége, hogy kiszámíthatatlanul véletlenszerű módon lesz gyengéd és segítőkész, majd elutasító és paraszt bármelyik szereplővel. Azonosulni vele sem lehet.
A film kifinomult humora mindenért kárpótolt!
Van egy hatalmas testű feka (Ellia English) telefonszex szolgáltató hölgy is - mindkét női szereplőt a szexiparban tudta a forgatókönyv elhelyezni, ezzel ellentétben egy Hupikék Törpikék epizódban több csöcsöt látsz - és végül egy a cuccról leszokóban lévő fiatal srác (James Duval), aki Steve rokona és olyan kedvesen szolgálja ki a vásárlókat, hogy csoda, hogy volt, akit beevett ide a fene. Ha egyetlen mondatban kellene a történet figuráit jellemeznem, klisésen elnagyoltak és felépítetlenek. Mona, a feka hölgy pl. Donny pepitában, csupán nem a fánkokat zabálja kéjesen, hanem a fagylaltot tömi a fejébe. A pultos fiú Jimmy pedig olyan, ahogyan a kábítószerest elképzeli valaki, aki hozzá sem szagol az ilyesmihez; befáradt, bepunnyadt, és mikor nem kapja meg az új adagot, pár óra alatt komoly elvonási tüneteket mutat, majd ráparázik a csótány kérdésre, egy olyan jelenetben, ami már Hamleti magasságokba emelkedik. Röhögés nélkül nem tudom, hogyan volt képes elmondani a számára írt szöveget?
Az áruszállító pedig, aki főleg az alkohol érkezéséért felelős, maga az isteni Steve Guttenberg, más néven Morty. Meglepő a kontrasztja a többiekhez képest. Először is, nem tűnik olyan manírosnak, mint a többiek és alig szerepel a vásznon, ami a végtermék szempontjából majdnem szerencsés, bár, letagadni így sem tudja, hogy ott volt...
Mivel horrorfilmet látunk, nem kell meglepődni, amikor a szereplők mondvacsinált indokkal elhagyják a kártyaasztalt, hogy azután az egyébként nem túl nagynak tűnő helyszínen egyenként elvérezzenek a gyilkos keze által. Természetese szigorúan egyesével és bár a falakat nem fedi hangszigetelő anyag, míg az egyik éppen hal, addig a többiek erről nem szereznek tudomást. A forgatókönyv roppant elmésen eléri azt is, hogy megmagyarázza nekünk, miért is nem hagyják ott a kellemetlen Steve hátsó szobáját és szélednek haza, vagy legalábbis igyekszik elhitetni ezt a nézővel, aki ha elmúlt hat éves - vagy egy ittas nyolcéves - azonnal átlát a szitán: itt kérem egy ostoba koncepcióra húztak rá nyolcvan percnyi pénzmosást.
A rendező és producer amúgy nagy rejtvény fanatikus lehet vagy csak simán kedvelik az önfényezést, mert a film címe és a rendező meg a producer neve is bele lett rejtve a nyolcvan percbe. (A rendező neve mindjárt a sörmárkába, amelyet Steve olyan vehemensen fogyaszt. Sosem értettem, hogy lehet valaki olyan szomjas, hogy három-négy doboznyi folyadéknál lényegesen többet magába döntsön egyetlen este alkalmával? Steve elvileg tudja a titkot és ehhez képest alig baszik be az ötvenedik percig. Mondjuk azért az is elég érdekes, hogy főleg olyan emberekkel ül le kártyázni, akik sportot űznek abból, hogy ellopják az áruját.
Ami még zavarni fogja az egyszeri nézőt, a végtelenül primitív megoldások a filmben, hogy miért is nem tesznek semmit logikusan. Gondolok itt arra, hogy Steve pl. miközben látják a kamerán, hogy elvileg Jimmy odalent az eladótérben tör és zúz, nem szalad le Donny-val, hogy leszedálja kicsit az egyébként szemlátomást megvonási tünetektől szenvedő srácot. És ez csupán egyetlen baromság abból a megszámlálhatatlanból, amit a filmidő alatt le kellene nyelnünk.
De legalább a trailer ötletesen van megvágva.
Töfi:
- El sem hiszem, de Ellia English alakítását díjazták a New York-i horror fesztiválon egy legjobb színésznő díjjal!
- A 2009-es film weboldala 2016-ban, mikor a cikket írom, még létezik: www.corneredmovie.com
- Egy másik horrorfilm fesztiválon Maze a rendező második helyezést ért el. Nem is akarom tudni, mikkel lehetett versenyben.
Megtekintés: Férfiaknál határeset, hiszen csak egy nőről és egy felmosófejről szól a film.
És nem is lehetnék nagyobb suttyó, ha egy karakterfejlődést és egy sikertörténetet ennyivel intéznék el, mert ez a film nem csak egy felmosóról és egy nőről szól.
Ez a film egy olyan nőről szól, akinek legnagyobb ellensége a családja volt és aki ennek ellenére, segítve őket és nem elküldve melegebb éghajlatra, szembement a világgal egy férfiak uralta területen, hogy végül egy olyan emberré változzon, akire neki magának is szüksége lett volna, még akkor, amikor nehéz és körülményes útját megkezdte.
Ma már tudjuk, hogy Joy Mangano kálváriája nem volt egy sziszifuszi munka, hiszen végül céljait siker koronázta és elismert, befolyásos üzletasszony lett egy olyan piacon, amely főleg az átlagos amerikai családanyák mindennapjait könnyíti meg. Nem kívánok életrajzi tényeket felsorakoztatni, mert ezeket megtalálod a megfelelő oldalakon, ezért inkább az érzéseimet közvetíteném neked a film megtekintése után. Elég annyi töfi (tök felesleges információ), hogy 1956.február.15.-én született meg Mangano kisasszony, abban az évben, amelyet mi legtöbbször történelmi sarokpontként kezelünk és ha már filmes írás, alig két héttel Mangano születése előtt mutatták be nálunk a Körhinta című, Fábri Zoltán filmet!
Ennyit a száraz tényekről.
Különösebben nem érzem magamat Jennifer Lawrence rajongónak. Eddig. Ne kérdezd miért, mert magam sem tudom. Látok egy mutatós lányt, kissé szűk szemekkel - nem vészes - enyhén krumpli orral - nem vészes - pufi arccal, és azon gondolkodom, hogy mennyire tartom jó színésznőnek, így, hogy nem láttam minden munkáját és nem e csak egyfajta hype-ot élvez, mint Bradley Cooper is, aki elvileg egy szexis nice guy-nak tűnt az elmúlt kb. 10 évben, de mostanra, mintha a bugyilehúzós tekintet és kaján fiús mosoly mögött ott is érezném, hogy ezek az emberek bizony jó színészek, csak figyelmemet elterelte az, hogy külsőleg is tetszetősek. Viszont ez az én, a befogadó hibája. Mert kell néhány film ahhoz, hogy lássam a fától az erdőt is. Lawrence-t Oscar-díjra jelölték ezért a szerepéért. Öt röpke év alatt a negyedik jelölés. Ki ez a lány? Egy következő generációs Meryl Streep vagy/és Katherine Hepburn? Tényleg ilyen jó, vagy áll mögötte egy olajozottan működő menedzseri gépezet, amely megfelelő szerepekbe tolja befelé?
Eddig, az imdb oldalán látható adat, hogy Lawrence kisasszony százötven jelölést kapott munkáira és ebből százat le is szüretelt.
Én pedig elgondolkodva nézem, hogy mit nem látok, amit mindenki más észrevett. Lehet, hogy csúnyán előítéletes vagyok a szép emberekkel szemben, mert azt feltételezem róluk, hogy másra nem képesek, mint csak egyszerűen jól kinézni?
Azután végre a Joy rám cáfolt.
Nem azért, mert hibátlan filmnek tartom. (A jogi csűrés csavarásos rész például nekem nem volt teljesen világos, meg azért furcsa volt, hogy adásba küldenek úgy egy teljesen új terméket - és tartom, hogy ilyen hibát felelős cég nem követhet el - hogy a bemutatót végző személy nincs tisztában a termék alapvető funkciójával, működési elvével.)
A film nem hibátlan és gyanítom, sokszor jócskán túldramatizálták, hogy az egyszeri nézőből is kiváltsanak érzelmi hatást, akinek az életét nem a televíziós szappanoperák határozzák meg és nem is a telemarketinges reklám műsorok.
Ezért szükség volt rá, hogy Joy életéből lehetőleg annyit kihozzanak, amennyitől nem csak szimpátiánkat nyerje meg, de izgulni kezdjünk érte és sikereiért.
Ezen mondjuk nincs mit meglepődni, hiszen a film dramaturgiailag simán egy sportfilm felépítését követi, csak itt nem egy olimpiai arany megszerzése a tét, hanem egy találmány eljuttatása egyenesen a tervező fejéből az átlag amerikai háztartásba.
Miló barátomat rákényszerítettem, hogy megnézze velem ezt a filmet, ha már korábban kategorikusan és kategóriára kiterjesztve kijelentette, hogy nem hajlandó horrorfilmet nézni. Az első fél órában nem is nagyon bírt a film behúzni ebbe a világba, amelyről semmit sem tudtam korábban. (Most sem sokkal többet.) Nem tudom miért éreztem, hogy a film pl. valamikor a hatvanas években játszódik... Talán, mert az olasz-amerikai életérzésben van némi konzervatív visszafogottság és mind Joy, mind a környezete egyfajta, a hatvanas évekre jellemző pasztell színű világban él a film szerint. Azután erőteljesen meglepődtem, mikor kiderült, hogy ez az egész felmosórongy őrület alig húsz éve kezdődött. Ennek ellenére nem érzem hibának, hogy megtévesztett a film egy kicsit. (teszem hozzá, Miló kb. hetvenes évekre tette a cselekményt.) Töfi: Miló tippje lett volna helyénvalóbb, hiszen a filmben már megjelenik a Karaoke és azt gyakorlatilag 71-ben fedezte fel egy másik feltaláló, aki végül nem bízva találmányában, nem is védette le azt és így felbecsülhetetlen jövedelemtől esett el: Daisuke Inoue, köszönjük neked innen is!
Szóval, hangulatában a film simán hatvanas-hetvenes évek és ez nagyjából visszaköszön a képi világból, beleértve a fényképezést, színeket, ruházatot, stb.
Nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt e, de ha túl akarom "gondolkodni", akkor azt mondom, azért valósították meg így a filmet, mert Joy egy olyan asszony benyomását keltette, amelyiknek első alakjai valamikor a hatvanas években jelentek meg. Nem a szüfrazsettek (ők sokkal korábbi találmány), hanem az erős akaratú amerikai üzletasszony, aki képes túlélni egy férfias, jogi útvesztőkkel tarkított világban.
Ez magánvélemény.
A másik, ami viszont már enyhe pszichológia és filozófia és utána be is fejezem lassan:
Mennyire volt Joy pozitív "hős"?
Azt mondod, hogy teljesen, hiszen csak a családjáért akart többet tenni és a lezáró narráció még meg is támogat minket ebben, amikor elmeséli, hogy Joy a korábbi gazságok ellenére mindenben támogatta a családját, beleértve gyenge akaratú apját, aki Joy féltestvérének oldalán állt és magát ezt a féltestvért is, akit a forgatókönyv igyekszik elég negatívan lefesteni, állandó akadékoskodásával és szurkálódásaival, hogy néha bizony, a film vége felé egyfajta George R. R. Martin féle elégtételt kívántam venni rajta. Mondjuk egy vérnászt, minimum.
Oké. Joy a pozitív a filmben. A heroika, aki bejárja a neki szánt utat, néha főnixmadárként születik újjá.
Aha.
Azon elgondolkodtál, hogy mennyire gyűlölte Joy anyjának azt a szokását, hogy a nap tetemes részében agymosó romantikus sorozatokat néz, elveszítve ezáltal a kapcsolatát a világgal. A nő gyakorlatilag egy fantáziavilágba menekült és alig lehetett kirángatni a kialakított komfortzónájából.
Kérdés:
De az megfogalmazódott benned, hogy Joy, mikor végre az "égbe szállt", akkor pontosan azt a metódust használta fel, amely az ő anyját uralma alá hajtotta?
Joy egy olyan műsor készítője és részese lett, ami Amerika második legnagyobb nézettséget elérő televíziós műfajában volt érdekelt. A harmadik pedig a vallási műsorok.
Szappanoperák, reklám adások, vallási műsorok. A sorrend tetszőleges.
Ahogyan Joy gyűlölte, hogy anyját rabbá teszik ezek az ostoba műsorok, és odaszögezik a képernyő elé, úgy, később ő is pontosan olyan adásokat gyártott és adott le, amelyek az arra érzékeny Amerikai nézőket az ágyba szögezték és arra sarkalták, hogy költsenek, költsenek és költsenek, így legyenek az USA iparának aktív felhasználói és fogaskerekei.
Vajon hány kislány nézett később haraggal az anyjára, miközben anyu teljes figyelmét egy képernyőnek szentelte, amiben valaki a mágikus moppal mosott fel a stúdióban kialakított hamis konyhában?
Ha már szóba került a mágia:
Van az a pillanat, amikor Joy a hóba sétál a ház előtt, bele a kamerába egy bögrével a kezében és egy pillanatra, mintha a tekintete találkozna a tiéddel, miközben dacosan igyekszik a kapunál álló kocsihoz.
Vissza kellett néznem.
Ez volt az a pillanat, amikor már tudtam, hogy Lawrence tehetséges színésznő.
Ez volt az ő mágikus pillanata.
Annyi viadal, mutáció és dráma után végre, megláttam benne azt, amit eddig nem.
Már ezért megérte végignéznem egy filmet, amiben egy anyuka kitalál egy takarítóeszközt.
Ami kicsit fájó, hogy Robert De Niro, mintha kezdene belefásulni a filmes világba és mivel megöregedett, elkezdett mellékszerepeket kapni, amikben tehetsége nem tud kiteljesedni. Itt sem. Nem éreztem, hogy ezt a karaktert csak egy De Niro tudta volna eljátszani.
Különvélemény:
Engem ez a varázslatos és kimosható mágikus felmosó nem győzött meg. Használat után berakhatom a mosógépbe és kimoshatom???
Micsoda?
Hogy azt a retkes, dzsuvás pamutszálas, szöszölő vackot beletegyem a mosógépbe?
Eleve semmit nem moshatok vele össze, mert szöszös és dzsuvás lesz. Azért egy felmosófejet külön kimosni meg elég nagy luxus.
Még akkor is, ha tényleg úgy tervezték, hogy könnyen leszerelhető a nyélről és mosás közben a szerkezet nem sérül meg a forgódobban való ugrálástól.
Nem véletlen, hogy a felmosó fej használat után eldobható. (Nem kicsit környezetszennyező módon.)
Ezen kívül még nagyjából száz "találmánya" volt Joy Mangano-nak és nem tudni, mennyi egyéb találmány felett bábáskodott.
70%
- Döcögősen fogott meg, ám beszívott a végére.
- De Niro magyar szinkronja - Kőszegi Ákos - szerintem teljesen elhibázott választás volt Reviczky Gáborral szemben. Akárhányszor meghallottam, kirántott a filmből. Ennyit számít a megszokás.
- Jennifer Lawrence arcjátéka. Vannak nagyon jó pillanatai.
