Csak hajnalban jönnek a gondolatok. Ebben mindig segít egy finom pohár - üveg - rosé bor. Most is bontottam egyet, hiszen kellett valami, ami plusz erőt, kedvet, ihletet ad, hogy a.) írjak egy hölgynek pár kedves bókot, mert úgy érzem, ketten, együtt, egészen jól tudnánk érezni magunkat b.) gyorsan lerendezzem a facebook marhaságaimat c.) egy blogbejegyzés elkészítésénél jól jön némi folyékony szőlő.
Sosem voltam az a borissza fajta. Például, pár héttel ezelőttig azt sem tudtam, hogy a minőségi rosé-nak nem lehet a kora idősebb mondjuk úgy kb. 1-1,5 évnél. Igen, te is tanuld meg, hogy ha egy bolt polcán nagyjából két éves rosé bort látsz, akkor ott valami komoly baj lehet, hiszen a rosé bor, jellegét tekintve, egy friss borfajta, amit fiatalon kell élvezni. (És ezt nem büntetik!!!) Most sem érzem magam törzsgyökeres kultúr- bor-sznobnak. Egyszerűen csak rá kellett döbbennem, hogy egyetlen üveg bor megivása eltompítja, más irányba tereli agyam tekervényeit és nem szükségképpen rossz irányról beszélünk. Nem az a sötét, ökörnyáltól terhes, erdei irány, amikor a fák lombkoronái között, nemhogy napfény nem sejlik át, de még egy levelet sem tudsz kivenni az árnyas tömegben, akkora vöröses masszává olvad össze az egész.
Nem.
Egy finom, szűz hós, (bebaszcsiztam, hiszen mind tudjuk, hogy a helyes szócska itt a "
havas"), ropogós irányba kalandozom el.
Szóval, felbontottam egy üveg 2014-es, száraz Merlot rosét. A szekszárdi borvidék napsütötte lankáin kucorogva (ez itt kérem részeg, hiszen a helyes szó a kuncogva!) végigszánkázó, orgazmus utáni mosolytól kedves napfény érlelte szőlőn hizlalt rosét.
Rosé, melynek ízében a kacarászó szőlőtaposó lányok bokájának vastagságát érzem, amely keveredik a hollywoodi filmkészítés legjavának, klisés forgatókönyvi csavarjainak lezárásával és az afrikai gyermek gerillák halálfélelmével, amikor gépfegyverük az ellenségre fogva üresen kattan.
Fura, de lassan kortyolva érezni lehet a gyümölcsös aromát, amely csak az alfa centauri eldugott gázfelhőinek legtávolabbi sarkában realizálódott halon gáztól terhes csillag-ösvényein érezhető még ennyire tisztán, ha véletlenül szkafander nélkül szeretnénk elnyammogni némi holdközetet.
Ebben a roséban egyszerre van jelen a százötven év török elnyomás, a közel ötven év orosz felügyelet és némi giccses Andy Warhol féle tizenöt perc lecsengése is.
Ez a rosé tisztán képviseli mindazt, amit ember a szőlőtermesztésről és a borkészítésről csak tudhat.
Ez a rosé az a fajta gyermeki varázslat, amelyet akkor érezhetünk, amikor a földön ülve felnézünk azokra a hatalmas bútorokra, melyeket évekkel később egyetlen kézzel tudunk a sarokba dobni.
Ez a rosé olyan élményekkel gazdagítja a magyar embert, amelyeket sem a Grand kanyon átúszásával, sem a Góbi sivatag megmászásával nem lehet elérni. Pedig az nem kicsi.
Amikor a dugót kihúzom a Danubiana KFT által palackozott üvegből, a szobámban hirtelen szétárad a japán kertek tiszta fehér zamata, Iluska hajának illata a János vitézből - vagy hogyan hívták a némbert , és megcsap kicsit a Balatoni hétvégék házi kolbászos sütögetése is, amiben legközelebb akkor lesz részem, ha nyerek a lottón és rászánok némi pénzt egy hétvégére, valami bezárásra ítélt, egykori SZOTT üdülőben, ahová az összes számomra kedves ismerősömet meghívom.
A félretett dugó koppanása egyszerre hajaz egy lökhárító hangjára, amely lágyan megpendít egy a fényszóró elől menekülő mókust és egy royal flösch-re, melyet büszkén dobunk a másik játékos elé.
A pohárba zúduló bor egyszerre idézi meg a Niagara vízesés kanadai oldalát és Józsi bácsit, amikor a kert végében könnyít magán. Gyorsan, de csöndesen... csak a holtak és vakondok kelnek tőle fel.
És mindez benne van ebben a borban.
Amit mindig érzek, amikor nem húzom fel kólával.
De felhúzom, mert tisztán igya meg a faszom.
Mert amikor a kólát felnyitom, annak erőszakos szisszenése felidézi a tradicionális
dzsessz zenei alapjait, melyet egyenesen New Orleans utcáiról hoz felém a...
