Legénybúcsúztató - Stag Night (2008)

Legénybúcsúztató - Stag Night (2008)

Rendezte: Peter A. Dowling

Ez a legénybúcsú nem az az agglegény party, amit gyerekkoromban ezerszer végig bírtam nézni, ostoba, egyszerű humora miatt. Nem. Ez mostanában készült, már ismert nevekkel - igaz, B listások a fiúk, nagyjából - ráadásul metrós horror, amit azért szoktam kedvelni a klausztrofób hangulat miatt, meg azért, mert nincs olyan messze a valóságtól... Hiszen utazom metrón. Ki ne gondolkodott már el rajta, hogy miközben A-ból B-be utazik a fülsüketítő járművön, hogy vajon miféle élet folyik a föld alatt, a végtelen alagút rendszerekben és a titokzatos, dokumentumfilmekben néha felemlegetett, elvileg háború esetére létesített óvóhelyeken? Én biztosan. A föld alatti világ, olyan csodaszámba megy az egyszeri városlakónak, mint pl. az idegszanatóriumok zárt közössége. Rálátásunk szinte semmi, ellenben olyan folklór itatja át, amely szájról szájra terjed, pletykákban, városi legendákban.

Az oldalon, ahonnan volt szerencsém beújítani ezt a nem túl friss filmet, sokat nem találtam róla, csupán egy sort és a szereposztást. Abból három nevet is ismerek, így volt némi elvárásom a kész művel kapcsolatban. 2008-ban elvileg azért elég jó kis horrorfilmeket dobtak piacra. Miért ne lehetne ez is egy élvezhető, borzongató darab? Nem lett az.

Komoly buli, amire nem limóval mennek a fiúk.

Cloverfield, Hívatlanok és Engedj be!. Ilyen filmek kerültek moziba. (Meg ilyenek is, hogy az igazán alját se felejtsem ki, amiket valahogy nem tudtam élvezni, vagy kifejezetten csalódások lettek számomra: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága - simán baromság és sehogy sem adta vissza az első három rész utánozhatatlan hangulatát, pedig igyekeztek, - Max Payne - atyaisten, hogy sikerült ez? - Ne szórakozz Zohannal! - sokan kedvelik, de nekem csak egy Adam Sandler sorra gyártott, erőltetett blődlijeiből.

A szereplők közötti három név, ha nem is garancia a minőségre, azért volt szerencsém hozzájuk jó filmekben is. Kip Pardue, aki nekem csak Napocska az Emlékezz a Titánokra! című sportdrámából. Akkor még lehetett volna bárki a srác, mára azonban olyan szutykokban találkozom vele, mint pl. a Hotel sorozat minőségileg elkorcsosodott harmadik része. Aztán a hülye tesó, csöppet sem szerethető szerepében megjelenik Breckin Meyer, aki az 54-ben vagy a Rémálom sorozat hatodik részében még tehetség volt, ám a Garfield sorozatban csak felesleges élő szereplő a show-t ellopó animációs macska mellett, akinek még a hangját kölcsönző Bill Murray is égnek álló szőrzettel ugrott neki. Van az a pénz.
A csoport utolsó, számomra ismert tagja, az a Scott Adkins, aki főleg a téka polc akció szekciójában garázdálkodik, de bár sokkal később lett felkapott sztár, mostanra ugyancsak beért olyan filmeknek köszönhetően, mint a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza, A Bourne-ultimátum vagy a fontosabb szereppel kecsegtető Nindzsa, ahol abszolút főszereplő, vagy az akció veteránjait csatasorba hívó Feláldozhatók 2., melyben a tipikus jobb-kéz karaktert kapta meg a gonosz Jean-Claude Van Damme oldalán. Mellettük még feltűnik két leányzó is, akik nevét még eddig nem jegyeztem meg. Vinessa Shaw neve ismerős kicsit. Halványan. Nem ez a film, ami után örökre bevésődik.

Milyen lehet az a metróhálózat, amelybe csak bejutni lehet, kijutni nem?

A történet unásig klisés horror alapszitu. Néhány haver és melléjük verődött leányzó, mi sem természetesebb, hogy egy kis összezördülés miatt - ami mellesleg kurvára erőltetett, dramaturgiailag olcsó húzással - lekerül a hajnali metróról, hogy a sínek és a lezárt állomások között ingázva keresse a kiutat. Mi sem természetesebb, hogy a metró alvilágából nem vezet ki egyenes út. Bárhová keverednek, az pont egy régi, lezárt szakasz lehet. Mondjuk ég a világítás, a levegő is befúj a gyenge rácsozaton keresztül persze, ugyanakkor olyan éjszakai életbe botlanak a tévelygés közben, ami kihat az életükre. Miért? Mert a Sziklák szeme televágott kannibál közössége miután elhagyta a kietlen sivatagot, pont a város alatti átláthatatlan vasúti és metróhálozat rendszerébe helyezte át a székhelyét. De tényleg! A szakadt csavargok egy szűk közössége emberölésből és kannibalizmusból tartja fenn magát. Hogy erre nem figyeltek fel eddig az éjszakáig sem az egyéb csöves kolóniák, sem az alagút rendszerben néha megjelenő elektromos és egyéb problémákat megoldó munkások, az a film titka. Azért belefér egy metrórendőr kinyírása, akit utána a kutya sem keres, viszont legalább ezzel megnyitja a vérengzés nyolcvan percét, mivel főszereplőink - már akik nem szakadtak le korábban mondvacsinált okból - pár tagja premier plánban nézheti végig a mészárlást. Tudod mi ez, a már említett ősön kívül? Pl. a Halálos kitérő költség és helyszíntakarékos újrája. Komolyan.

A négy fiú és két lány ahogyan megszoktuk és várható, ketté szakad. Sajnáltam, hogy a kisebb csapat - pár - egyik tagja Adkins lett, mert bár tudom, hogy kiváló harcművész, máris kihúzhattam a túlélők listájáról. Persze, hogy elsőnek ölik meg. Kurva kemények ezek a csőlakók. (Az alagút végül is egy nagyméretű cső, nem igaz?) Vele együtt meg a csinosabb ribit is likvidálják. Köszi.

Kik ezek? Sokat nem tudunk meg. Majd a folytatásban. (Ne, kérem, ne!)

A többiek össze-vissza barangolnak, miközben felfedezik az alvilági pokoli létforma különböző stációit. Ez gy részben az emberevő maroknyi fickóból álló csoportosulás, másrészt pedig egy tőlük elhatárolódó, mégis szimbiózisban élő átlag csövi banda, akiket nem abajgatnak az előbbiek. Tök véletlenül a munkaterületen épp csak melósok brigádjába nem futnak bele be a kijáratba, pedig a kép sarkán néha, drámai hatás végett megjelenik az aktuális időpont. Ami alatt végig sétálgatod a teljes 3-as metró vonalát.

A hangulat darkos, videós. Néha, amikor inkább látnám, ami a vásznon folyik - vér!!! - akkor rángatják a legjobban. Így még az ilyen műfajnál kötelező gore is csak olcsó fosnak tűnik. Csókoltatom az operatőrt. Talán később kinövi a művészi hajlamainak ezt a formáját. Ha viszont kötelező koncepció volt, akkor gratulálok. Élvezhetetlenségig fokozták. Nem mintha a sötét helyek miatt nem lenne egyébként is élvezhetetlen az egész. Összességében az elmúlt években láttam pár metrós horrort és ami eszembe jut - nyilván, amire megérte emlékezni - azok pár szinttel jobbak ennél a darabnál. Megtekintésre mondanám, hogy egyszer nézős, mivel fenntartom a véleményem, hogy mindenki döntse el maga, mire bassza el az idejét, jelen esetben a megtekintést azonban nem ajánlom, mert tényleg felesleges. A színészek és egyéb közreműködök már bezsebelték a pénzt, így sajnálatból ne adj ki pénzt rá. Még akkor sem, ha letöltened ingyenes, mert az is idő, az meg pénz.

10%
Még az ismert nevek ellenére sem adok többet.
Nem, mintha ezt a stáb nem szarná le, hisz nem is ismernek.

Metró és horror?
Azt hiszem a téma külön posztot érdemel.

Valéria és a csodák hete - Valerie a týden divu (1970)

Valéria és a csodák hete - Valerie a týden divu (1970)

Rendezte: Jaromil Jires

A "Valéria és a csodák hete" habár nem aposztrofálható egyértelműen horrorfilmként - sokkal inkább dráma, szürreális fantasy - mégis helyet kapott a "101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz" című tematikus gyűjtésben. Egy ideig keresgéltem is eme cseh remeket, hogy lássam már, mi az a film, ami egy lapon, illetve könyvben van említve olyan darabokkal, mint mondjuk az ős Dracula, Nosferatu vagy a frissebbek(?) közül, mint a Halloween.

Vítezslav Nezval regényét nem ismerem, amiből ez a rendhagyó "mesefilm" készült, ezért nem is tudom érdemben kielemezni, hiszen, ismerve az írott szavak erejét, úgy vélem, a könyv változat sokkal részletesebben tud minket elkalauzolni a tizenhárom éves, első menstruációja megélésével felnőtt korba lépő Valérie fantázia világában.

Az 1970-ben készült, új-hullámos cseh film zavarba ejtő mű. Még mai szemmel is. Nagyon keveset mutat nyíltan, erősen lent tartva az erotika szintjét - talán egy kiskorú nem is látja át, miféle képzettársítások jelennek meg a képkockákon. Van ebben enyhe vérfertőzés, leszbikusság, pedofília és ha még hozzá teszem, hogy a vámpír mitológiába is beleharap, akkor a nekrofília is megtalálható. Mindez 1970-ben. Csak azért nem döbbentem meg, mert eszembe jut, annak idején Jancsó Miklós munkássága, amelynek jellemzője például tökéletesen visszaköszön a Valérie utolsó képkockáin; a film összes szereplője körbe táncolja a kislányt, aki mosolyogva sétál közöttük egy tisztáson, majd befekszik az ágyba, hogy kivilágosodjon a kép és tudjuk, hogy valószínűleg egy rémálom szekvenciát láttunk.

Valerie szembesül a felnőtté válással. Olyan kapu nyílik meg ezzel, amelyen átlépve örökre elhagyja a gyermekkort.

Valéria (Jaroslava Schallerová - pofonosztó?) nagyanyjával él az öreg kúriában. Kevés szórakozása van. Néha elalszik a téli kertben, miközben Orlikról (Petr Kopriva), a környék egyetlen "vajon mire használható" ifjújáról álmodozik, máskor a réten sétál pongyolában, egymagában. Még az első percekben - jelképes képekben - összevérez egy margarétát. (Vagy kamilla?) Nagylány lesz. Rögtön a film elején, mint Carrie White, Stephen King első könyvében, melyben szintén egy fiatal, nővé érett lány kálváriáját kísérhetjük nyomon, miközben a környezete egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, míg végül elszabadul a pokol. A "Valérie..." főszereplője hasonló utat jár be. Hirtelen megváltozik körülötte a világ. Fenyegető lesz, tele szexualitással, felnőtt férfiakkal, akik "csak azt" akarják. Nagyanyja halálos beteg, de a múltjából visszatért hozzá egy sötét alak, aki lehet, hogy egy közeli rokon vagy maga a halál, az elmúlás, melyet szeretne a nagyi lefizetni, hogy tegye őt újra olyan boldoggá, mint egykor, vagy ha lehetséges, fiatalítsa meg, mert valahogy nem élet az élet, hogy Valérie élvezi azt, míg ő már nem.

Valérie szinte csak sodródik az árral, sokszor az utolsó pillanatban menekülve meg szorult helyzetéből. Máskor elevenen ég meg a máglyán, miközben a csalárd pap - egyfajta kritika a vallást terjesztő papokról? - a kisváros lakosait feltüzelve mocskolja a valójában még gyermeket, amiért a paráznaság bűnébe akarta csábítani. Holott ez hazugság.

Legális pedofília? Schallerová igen lengén. Szükséges ez a történet megértéséhez? Egyáltalán szükséges gyereklányokat mutogatni hiányos öltözetben?

A "Valérie..." szól a felnövésről, a elhagyásról, kihasználásról. A félelemről, hogy elmúlunk, hogy nem vagyunk urai magunknak. Szól a társadalomról, amely helytelenül működik. A férfi elnyomja a nőt. A férfi határozza meg a nő értékét. A férfi kihasználja és eldobja a nőt. A nő nem más, mint egy szexuális játék, mely csak időt nyerhet, de nem menekülhet, hisz ha eljön az ideje és éretté válik, megkörnyékezik és letörik őket, akár Valérie a véres virágot a mezőn.

Szól a leszbikus szerelemről. A nők, akik csak egymás között lehetnek biztonságban. Valérie barátnője, esküvője után, a kislány - bocs, már nagylány - karjaiba menekül, hogy kicsit fellélegezzen és öreg férje ne abajgassa. Azután megcsókolják egymást. Ez kicsit meleg, hiszen eltérő a koruk, azonos a nemük és egyikük még szemtelenül fiatal, alig tizennégy éves.

Azzal, hogy megértjük: felnőttünk, egyúttal elfogadjuk, hogy a halál jogot formál ránk?

Egy másik hasonlóan erős jelenet, amikor Valérie édesanyja megérkezik a kúriába, és akit eddig a gyermek még nem is látott, de ennek ellenére egy számomra nem túl anyai csókkal fogad. Oké, amerikai filmekben is megy a szájra puszi, de nekem ez kicsit fail. Itt meg egy szájnyitós csókot látunk. Igaz, nyelveket nem. Aztán a háttérben is mennek a csajos szájra puszik, így a film egyfajta polgárpukkasztó leszbikus reklám is. Bár, amikor készült, már kezdtek megenyhülni a cenzorok és mind több film kóstolt bele a szapphói gyönyörök legalizálásába. Hetvenes évek! Hippi korszak, szabad szerelem, Európai, nyílt ábrázolás és szemlélet. (Erre a japán filmek viszont ugyancsak rávertek.)

A film végig egy rémálom, mely csaknem elnyeli a női főszereplőt. Az egyetlen pozitívum, hogy végül rádöbbenünk, hogy valószínűleg csak álmodja az egészet. Jaroslava Schallerová első filmszerepe - utána rögtön egy magyar filmben jelenik meg tizennégy évesen a "Szép lányok, ne sírjatok!-ban. Nem mondhatnám, hogy remekel, mint színésznő, hiszen többnyire inkább az arca beszél és a szemei. Szinte végig sétál a díszleteken, néha körbenéz, párszor szól. Még az erkölcsileg megkérdőjelezhető jelenetekben a legerősebb. Korát meghazudtolva játszik együtt a felnőttekkel az erotikusabb pillanatokban. Csoda, hogy a szülei hagyták, hogy végig csinálhassa a forgatást.

Szerencsére tapintatosan csak néhány vágást látunk a két barátnő közös alvásából.

A film fényképezése a szürreális és a érdekes beállítások között váltakozik. Sok közeliben csodálhatjuk meg Schallerová szemeit és érzéki száját. Kár, hogy a kilencvenes években felhagyott a filmezéssel, egy ilyen kultikus filmmel a háta mögött.
A film zenéje borongós gyermekvers és gyönyörű, ám van benne valami fájdalmas, ború keltő. Talán Riz Ortolani klasszikus Cannibal Holocaust tételéhez hasonlíthatnám, annak volt ilyen kettős szerepe. A kellemes összekötve a bizarral, félelmetessel.

70%

Fantázia képek az álmon belül: Egy nő magát és egy fát - fallikus szimbólum - simogat kéjesen. Valérie felfedezi a testét?

Különvélemény:
A világ egyre inkább elkorcsosul. Ezen az úton halad jelen filmünk is, mert bár tudjuk, hogy száz-kétszáz éve, társadalmilag megszokott volt, hogy gyereklányok mentek férjhez és szültek gyereket, azért ha vásznon látunk ilyesmit, egészségesen elítéljük.
A mai paparazzo fotók simán alájátszanak ennek a média által irányított, beteg világnak, melyben kiskorú modellekkel reklámoznak fehérneműt vagy épp alig fiatal színésznők bugyiját kapják nyál csorgatva lencsevégre, hogy az idősebb rajongók otthon nyál csorgatva nézzék a darabka textilt.
A "Valérie..." egyik oldalon egy jellemfejlődést, érést mutat be, de másik oldalon nem lehet elmenni az mellett, hogy a karakter is fiatal, ám a színésznő is az volt, még gyermek.
Mégis, mind a sminkkel, frizurával, több jelenetben pedig a kosztümmel mind az elfojtott vágyakat kívánták felkorbácsolni, talán, hogy még felkavaróbb legyen a mondanivaló.
Amikor a pap beoson Valérie hálószobájába és megmutatja szőrös mellkasát, majd a félmeztelen lány derekába kapaszkodik, az egyszerre hányinger keltő és megbotránkoztató.
Pedofília a művészet leple alatt.

Ha megnéznéd:
- Valéria és a csodák hete (1970)

Kettőt egy csapásra: Förtelmes főnökök 2. - Horrible Bosses 2. & Dumb és Dumber kettyó

Förtelmes főnökök 2. - Horrible Bosses 2. (2014)

Rendezte: Sean Anders

Kedves Sean Anders! Örülök, hogy kaptál rá lehetőséget, hogy agymenéseidnek teret adhass és, hogy egyik forgatókönyvedből, mindjárt megrendezhesd a filmet is. Egy napon belül két munkádat volt "szerencsém" látni és el kell mondjam, nem ájultam el tőle(d). A "Förtelmes főnökök 2." alapsztorija nem lenne teljesen tré, ha a főszereplők az első rész óta nem mentek volna át egy "hogyan legyek még kreténebb" gyorstalpalón. Már az első részben is elég zavaró volt, hogy egyszerre pofázik mindhárom színészünk, de mostanra hatványozottan zavaró, ahogyan az aktorok egymást túllicitálva igyekeznek elhadarni a baromságokat, amit a szájukba teszel és ezért a harmadát lehet a filmbeli szövegnek érteni. (Azét, akire a néző nagyon figyel.) Ettől függetlenül ez a folytatás nem sikerült annyira, hogy többször megnézzem, főleg nem háromszor. Az első rész egészen pofásra sikeredett, főleg a váratlan gyilkossággal, amivel az egyébként mostanában nem annyira pörgő Colin Farrell egy egészen érdekes karaktert tolt a vászonra. A mostani etap sajnos teljesen kiszámítható volt és Chris Pine, akinek bugyiáztató szemei vannak és nagyon jó komédiás, - de jobban szeretem ha Kirk kapitánykodik, - szinte teljes egészében átemelte a szerepét a Stretch című enyhén akcióba oltott vígjátékból, amit volt szerencsém előbb látni pár héttel. Mindegy, melyik került előbb mozikba. Nem is lenne baj, hogy Pine figurája és vele együtt az apukát egy ideig zseniálisan alakító Christoph Waltz bekerült a képbe és ismét meg kellett valakinek halnia, ha mostanra a főszereplők nem lennének annyira idegesítőek. Komolyan, ez a három ember, akiből kettő full kretén, képes lenne egy közös vállalkozás elvezetésére? Már megkajáltam volna, csak azután jön egy közös, szétdumálós jelenet és nem hiszek a filmnek. Miért kell fullban nyomni a kretént. Még Jason Bateman az, aki valamennyire értelmes gondolatokat tud közvetíteni. Jason Sudeikis szinte csak azért van jelen, mert az első részben is benne volt, míg Charlie Day egy akkora idióta, hogy el sem hiszem, hogy a két epizód között be tudott csajozni. Hogy dicsérjek is: eszméletlenül jól dolgoznak egymás alá, amikor kell.

A film első fele nem sok eredetiséget tud felmutatni, ahogy a három cimbora vergődve igyekszik pénzzé tenni egy ötletet, majd megszopatják őket. A második fele is kiszámítható, viszont van benne némi akció. Jó érzés, hogy az első rész fontosabb karakterei ismét kaptak értékes perceket a vásznon; Jennifer Aniston vérbő komikája telitalálat és Kevin Spacey erősen keretbe zárt figuráját is jól esik ismét látni. Waltz tökéletes, mint mindig. Chris Pine meg egy fiatal srác, aki nagyon lezserül tudja adni a hülyét. Jamie Foxx, az anyabaszó nigger problémamegoldó pedig végre elhagyja a törzshelyét, hogy amikor a forgatókönyv már feladná főhőseinket, kicsit kisegítse az akadozó történéseket.

Néha felröhögtem, mert azért vannak vicces pillanatok. Érezni, hogy a stáb igazán elszórakozott forgatás közben. Ettől függetlenül, jobban szeretem, ha a megszeretett főszereplők valóságosabbak, nem vadbarmok, akik szinte sodródnak az árral.

Pozitívum:
- Jennifer Aniston, bár kicsit döcögősen kerül a képbe.
- Újra látni az "álmos-képűt", akit annak idején, kb. harminc éve, Eddie Murphy keresztül vágott egy ebédlőasztalon a "Beverly Hills-i zsaruban". aka Jonathan Banks.

Az első rész valahogy beütött a nézőknél. A második talán ugyancsak sikeres lesz, de inkább csak azért, mert megkedveltük a szereplőket az első részben. Ha ez lett volna az első rész, nem lett volna akkora siker, mert sokkal klisésebb, mint a párja.

50%

Dumb és Dumber kettyó - Dumb and Dumber to (2014)

Rendezte: Bobby Farrelly, Peter Farrelly

Nem vagyok különösebben nagy Farrelly tesó fan. Kedvenc filmem tőlük a "Tökös tekés", mely a remek karakterek mellett némi ötletes történetet is épített a kiváló színészek és felejthetetlen parókák köré. A Dumb és Dumber, kifejezetten bugyuta szórakozás volt már húsz éve is. (Húsz év!!! Még létezett Flamex kiadó, amely ontotta magából a középszerű videó filmeket, néha beletenyerelve a sikerfilmekbe, és volt még Kossuth mozi, amely később felvette a Kossuth4 nevet, hogy végül dicstelenül egy ALDI üzletnek adjon otthont. Kár.)
Miről is szólt? Valami olyasmi, hogy két kretén talál egy táska pénzt, amit vissza akarnak juttatni a tulajdonosnak, közben meg költenek és hülyén viselkednek. Párszor nézhető marháskodás lett belőle. Talán azért tudtam kedvelni a filmet, mert magam is egy húszassal fiatalabb voltam, így sokkal igénytelenebb, ha tömegszórakoztatásról volt szó. Ma már az ős Dumb és Dumber sem rángatna magával mosolyfalvára és az amúgy melós folytatás sem fog. A célközönség nem annyira azokból áll, akik látták az első részt, mert ha igen, feltételezik, hogy a nézők sem fejlődtek az elmúlt két évtizedben, de az meg sértés lenne rájuk nézve. Az újaknak viszont nem mond majd semmit a vak kisfiús-papagájos jelenetsor és az sem, hogy Zsilett barátunk a végén leszorítja a főszereplőket az útról.

Nem akarok szőrös szívű lenni. Végig bírtam nézni, igaz, sokszor jelent meg az arcomon őszinte, vidám nevetés helyett egyfajta bágyadt, nosztalgikus mosolygás. A fiúk - Jim Carrey és Jeff Daniels - egyszerűen megöregedett. Nem olyan vicces két kiöregedett öregfiú, mint hajdanán. Azért még maradt bennük némi szufla. A levél feladójához utazás első szakasza például nálam már megközelítette a térdcsapkodós poént.

Van a filmben némi félrevezetés is, de ha arról írnék, azzal erősen spojlerezném a sztorit. Azért annyit lehet, hogy egy apasági tesztet elvégeznék a kislányon, mert bármit is mond az anyuka, nekem gyanús. Vagy abban a kisvárosban, ahonnan Lloyd

s Harry származik, valami kemény biológiai anyagot toltak a vízbe és az eléggé kihatott az ott született kisbabákra.

Várom a Farrelly-k feltámadását, mert ez csak lappangó komolytalanság.

50%