Csapongani fogok.
(A történetben elhangzott szituációkat és neveket a békesség jegyében minden alkalommal megváltoztatom.)
J. a napokban megsértődött rám, hogy sosem keresem, nem hívom buliba. Ez így persze nem igaz, de magyarázd el J.-nek ezt, ha van benne 2-3 sör. Olyankor ő a megmondóember, még akkor is, ha sem logikailag, sem érvekkel, sem etikailag, emocionálisan, sem sehogy nem tudja észrevételeit alátámasztani.
Nem is szeretek vele vitatkozni, ha piás. Szerintem a vitát jó érvekkel lehet megnyerni, nem hangerővel.
Szóval J. lebaszott, hogy nem vagyok a barátja mivel nem szólok neki ha buli van.
Szóltam.
Jött.
Bulizott.
Semmi extra, de világos volt, mire hazaértünk.
A folyosóra lépve már várt minket - inkább J.-t - a barátosnéja.
Ment a fejmosás a felelősségről, stb.
Ha van csajod, hallottál ilyet.
Ha nincs, akkor meg nem vagy rá kíváncsi.
J. megkapta az ukázt, bement, de az asszonyka még odajött hozzám, - egy ismerősöm felugrott pisilni, szintén bulitárs, őt kísértem a lifthez - mikor mentem vissza a lakásba és lebaszott gyors iramban, hogy ilyen buli többet nem lesz, meg, hogy nincs bennünk felelősség, meg az ilyen dolgok.
Nem mondhatnám, hogy ez engem érdekelt volna, hiszen:
1.) Az ő kapcsolatukban a hatalmi játszmákat és egyéb összezördüléseket tartsák meg maguknak. Nem rám tartozik. Nem szólhat bele senki. De ugyanezt én is elvárom. Nekem se szóljon be senki, kivel bulizok, mikor, stb. Mert: 2. pont...
2.) Én részemről szabadnapos voltam másnap, így tudtam, hogy én mit bírok, mások időbeosztásához sok közöm nincs. Mert 3. pont...
3.) Egy 35 év körüli felnőtt emberről beszélünk, aki szerinte és szerintem is, el tudja dönteni, mit akar.
4.) Ha valami gáz van, nem a kapcsolaton kívül kell a felelőst keresni, szerintem. Ha az ember elment bulizni, akkor nem a többi bulitárs a hunyó, hanem az ember, mert az ő döntése volt.
5.) Ha nem szólok az embernek, nem vagyok a barátja, de ha meg szólok, akkor meg az asszonytól kell hallgatnom? Most akkor, hogy is van ez?
Én, mint kívülálló miért is csak hibás lehetek? (Tény, egyszerűbb a harmadik félt hibáztatni.)
És még sok egyéb apróság, ami bizergálja az agyam.
Nyílvánvaló, hogy az otthoni összezördüléseket könnyebb elkenni, ha egy külsőst teszünk meg bűnbaknak.
Persze, lehetek én az ellenség... de leszarom, mert nem fogok két embernek tudni megfelelni, ha a két ember érdekei nem egyeznek meg egy adott kérdésben.
Példa:
A házaspár feltesz neked, a barátnak egy kérdést, amiben vitáznak:
- Lakást vegyünk az albérlet helyett.
- Nem... új kocsi kell!
Ekkor jössz te, hogy dönts helyettük.
- Nem szeretnék beleszólni!
- Hát milyen barát vagy, hogy nem állsz ki mellettem?
(Érzelmi zsarolás...)
Ha kiállsz, az is baj, ha nem, az is baj.
De majd megnyugszanak.
Másrészt, nem értem a kirohanást, mert bár igaz, hogy J. ma nem lesz a toppon a melóhelyén - ami miatt bébi annyira izgul - de gondoljuk már végig logikusan:
Nem lesz a toppon, fáradt lesz, nyűgös és legközelebb nem lesz kedve az ilyen kiruccanáshoz!
- Jössz bulizni?
- Hülye vagy! A múltkor is kész voltam egész nap...
Én pedig vagyok olyan jó fej, hogy nem folyamodom érzelmi zsaroláshoz:
"- Ha nem jössz velem bulizni, nem is vagy a barátom."
Szóval, tegyük hozzá, hogy emberünk az elmúlt hosszú években - tudtommal - nem csinált ilyen reggelig kimaradós bulit, és szerintem, ebből tanulva, nem is fog.
De miért kell az asszonykának rögtön támadnia és azt mondani: - Ilyen többet nem lesz!
Miért akar két fél egy kapcsolatban a másik főlé nyomakodni? Nem hiszem,, hogy megoldja a problémákat, ha simán kötőféket próbálunk a másikra tenni. Ehhez jogunk nincs...
Persze megbeszélhetjük az esetet higgadtan és bízunk abban, hogy az érvek - logikus, józan érvek - hatással lesznek a partnerre, de tiltani valamit?
Hoppá?
Egy ismerősöm úgy járt, hogy a barátnője elvetette vele magát.
Azután eltelt vagy tíz év és a feleség rájött, hogy emberünk nem fog megváltozni, ezért beadta a válópert és lelépett.
Érted: Nem fog változni!!!
De miért kéne változnia?
Az ember már akkor kész egyéniség volt, amikor a nő hozzáment. Miért várná el, hogy a pasas változtassa meg magát, ha egyszer már a nőnek úgy kellett, ahogy.
Ez a baj veletek, csajok!
Kitaláltok valamit és majd a pasi:
- Ki kéne festeni a gyerekszobát! Megcsinálod?
- De egy hete festettem ki rózsaszínre...
- Oké, de nem tetszik.
- Nos, akkor... baszd meg! Nekem sem tetszett az ötlet, de vinnyogtál, most meg megint vinnyogsz. Miért nem nyúlsz a gatyámba, húzod ki a farkam és nyomod bele abba a kurva kaktuszba a verandán? Vagy tudok egy jobbat. Elmegyek a Praktikerbe, veszek hét különböző festéket és a hét összes napján más színűre festem neked azt a rohadt gyerekszobát. És addig teszem ezt, amíg az agyadba bevésődik, hogy melyik tetszik és akkor azt úgy hagyjuk... egy hétig, amíg az agyad nem rebootolja magát és nem találsz ki valami másik faszságot, amivel majd én szopok.
Szóval van baj elég.
Hát csoda, ha annyi házastársi perpatvar valami véres eseménnyel végződik? Két hatalmas ego összecsap és amikor elfogytak az érvek, ideje jön a vérnek... Előkerül egy konyhakés és K. B. Károly, Budapesti lakos harminc késszúrással indította el H. F. Rozált az utolsó útjára, a senki földjére.
És mindezt miért?
Mert Rozi szerint Károly nem a megfelelő időben vitte ki a szemetet...
Károly nem hunyt szemet felette, csak a Rozi... alatta... örökre.
