2014. április 8., kedd

Csupán pár sorban 3.

Sötétszoba - Darkroom (2013)

Csinos, fiatal lánynak tele a töke a világgal, holott saját maga a bajának forrása; egy átmulatott éjszakán hazafelé balesetet szenved barátaival. Mivel ő vezetett, ő lenne a felelős, csak nem akarja magára vállalni. Másik vonalon egy nem kicsit pszicho család kaparintja meg a lányt és családi kastélyuk falai mögött bizarr játékot játszanak vele. Míg lineárisan halad az egyszerű történet, megismerjük a motivációkat. Nem túl erős befejezés. Másrészt utálom a torture horror műfaját - tudod, amelyikben embereket kínoznak kegyetlenül - ezért különösebben nem tetszett. Olcsó és üres. 20%




A felvonó - The Blackout (2008)

A "Trónok harca" Kisujja egy orvost játszik aki két emberrel benn szorul egy felújítás alatt álló toronyház liftjében. Visszaemlékezésekből összerakhatjuk mindhárom szereplő utolsó napjait, ami miatt akkor és ott vannak a liftben. Sötét titkokra derül fény és arra, hogy lehet, hogy az a legkevésbé veszélyes a többiekre nézve, aki annak látszik. Nem nagy meglepik, enyhe művészi beütés, jó színészi játékok. Végigülhető. 40%
Azért egy baki is becsúszott a filmbe:
A film első perceiben Karl (Aidan Gillen) a felesége sírjánál ücsörög és a sírkövön jól látható, hogy a családnevet így írták: Madox.
Percekkel később az autóban láthatjuk Karl orvosi belépő kártyáját, amelyen a vezetéknév már így olvasható: Maddox.



A kellékesek nem végeztek túl jó munkát, de a többiek sem, hogy nem szúrták ki...

Fent belenézhetsz a youtube-ra feltöltött filmbe.

A Ganzfeld-vizsgálat - The Ganzfeld Haunting (2014)

A Ganzfeld-vizsgálat - The Ganzfeld Haunting (2014)

Rendezte: Michael Oblowitz

A traileren meglátszik a gondos munka. Iskolapéldája annak, hogyan kell összevágni egy reklámot, egy nagyon gyenge filmhez. (jobbra)

Szpojleres leírás: Horrorfilm a gázmérgezésről. És még mondja valaki, hogy nincs több ötlet Hollywoodban. Igaz, ha csak ilyen ötletek maradnak, akkor kár leforgatni a filmet. Oblowitz 1979 óta dolgozik filmeken és nem véletlen, hogy nem lett nagy nevű rendező. Biztos kézzel gyárt említésre sem méltó B filmeket. Ha egy színész a keze alatt szerepel, az azt jelenti, hogy ideje átértékelni a karrier irányát.

Néhány diák, akik se nem barátok, se nem ismerik egymást túl jól, egy iskolai kísérlet miatt egymásra vannak utalva. Egyikük családjának régi ingatlanába utaznak, hogy a "házi feladatot" ott végezzék el. Becket (Taylor Cole) a legjózanabb köztük, míg Lucky (Rumer Willis) egyenesen a buli miatt érkezik meg, zsebében jókora csomag kokain-nal. Azért van náluk elég alkohol és kevés fű is. (Nem vágom, hogy ha ezek egy iskolai munka miatt ennyi tudatmódosítót visznek magukkal, mit csinálhatnak, ha tényleg elkezdődik egy ereszd el a hajam?)
Töketlenkedik velük két srác, de sokat nem tesznek hozzá, hogy megjegyezzük őket. Amikor beindulhatna némi túlfűtött szex, akkor inkább a csajok leszbikus táncára koncentrálnak, ahelyett, hogy jó keményen...

A helyszínek lepusztultsága néhol egészen mesterkélt.
Azért adnak némi esélyt a kísérlet elvégzésének, igaz, annak eredményessége egyenesen arányos az elfogyasztott drogokkal és alkohollal. Apró emlékkép bevillanásokból áll végül össze a kép, amely egészen Becket gyermekkoráig nyúlik vissza és szörnyű titkokat fed fel mindannyiunk számára. Vagy nem? (Attól függ, meddig húzzuk meg a valóság és gázmérgezés közötti határt)

Ami eszembe jut:
- A film nyelvezete borzalmasan egyszerű. A fuck szó és származékai szinte már "Ponyvaregényes" magasságokat érintenek. Ettől nem lesz jobb a film.
- Billy Zane szerepeltetése erőltetett cameo. A színész kap néhány total plan-t, hogy alig lehet felismerni és olyan halandzsa misztikus okoskodást a szájába, hogy rossz hallgatni. Egy valamikori érdemes színész kapálózása, hogy "képben" maradjon. Ettől nem lesz jobb a film.
- Néhány jelenetsor - buli közben jön a szellemlány - érezhetően unalmas, lassú, erőltetett és álművészi. Hiába na, a digitális technika lehetővé teszi, hogy szarrá szűrjük a képet, legyen benne remegés és vibrálás. Ettől nem lesz jobb a film.
Demi Moore ide, Bruce Willis oda, Rumer feje gáz...
- Rumer Willis feje kuka, ám a teste az nagyon rendben van. Vajon apuka mit szól a lányának alibi filmes karrierjéről. Lucky szerepe, karaktere kidolgozatlan. A film szerint egy narkós ribanc, aki ha iszik eleget, kapható leszbikus szexre is, de mértéket nem ismer. Nehezen tudom elképzelni, hogy Bruce Willis ennyire leszarja, hogy édes kislánya mihez adja a nevét és a testét. Ennél a filmnél sem a színészi játékára fogunk emlékezni, az biztos. Azért amikor vetkőzni kezd és táncol, kapunk elég közelit a popsijáról, így látszik, hogy bár az arca nem éppen a legsikerültebb géneket örökölte aputól és anyutól, az a popsi azért kapott rendesen, ahonnan kell. De nem ettől lesz jobb a film.
A jelenet már-már a soft-pornó határait súrolja.
- Kapunk egy orális nyalakodást is, ami nagyon szépen, realisztikusan van fényképezve. Az ember rendesen kedvet kap. Talán kicsit indokolatlanul hosszú a nyali, de ebben a filmben amúgy is jellemzőek az elhúzott üresjáratok - pl. Lucky tánca, majd részeg sétálgatása a házban - mivel a forgatókönyv olyan ötlettelen, hogy átsüt a vásznon.
Évente elvállalok 30-40 ilyen szerepet... Abból meg lehet élni.
- A film lezárása eléggé pongyola. Hiába tesznek be két olyan színészt, akik más filmekben húzónévnek számítanak. Dominic Purcell (A szökés sorozat, Penge 3.) és Holt McCallany (Gengszterosztag, Alien3) pár perces jelenléte nem dobja fel a filmet, bár, az igaz, hogy a jelenetük az egyik legértékelhetőbb az egész filmben.
- Nem vagy egy filmes gourmand? Ennek ellenére még neked is fel fog tűnni, hogy cicit nem nagyon, de bugyiba bújtatott női popsit annyiszor fogsz látni a film során, ahányszor csak lehetséges. Majdnem annyira tolakodóan tolják a színésznők seggét az arcunkba, mint a magyar komédiáknál a reklámokat. Már nekem volt zavaró. Ha nincs fingom se, mivel töltsem ki a a másfél órás filmidőt, mutass lassítva női seggeket. Nem ettől lesz jó a film.
- Taylor Cole lábait nagyon elverhették a forgatás alatt, annyi folt van rajtuk...

20% (vannak benne seggek.)

A filmet egyik kedvenc oldalamon keresztül megtekintheted! Megfelelő link itten kérem!

2014. április 7., hétfő

Szívszaggató - Heartstopper (2006)

Szívszaggató - Heartstopper (2006)

Rendezte: Bob Keen

Bob Keen tinédzser kora óta munkálkodik a filmes pályán. Sok területen kipróbálta magát, készített miniatűr modellek, maszkokat, másod-operatőrködött és néha filmeket rendez. Sajnos, rendezései nem képviselik azt a magas minőséget, mint amikben benne volt a keze nyoma. A "Szívszaggató" bugyuta, kiszámítható és enyhén müvészieskedő produkció. A megtekintés után kb. percekkel felejted el. Észrevétlenül fog elsüllyedni a horrorfilmek áradatában, mert nincs benne eredetiség és a minőségi gore jeleneteket leszámítva bugyuta az egész.

Jonathan Chambers (James Binkley) igazi gyökér sorozat gyilkos. Vagy tömeg. Vagy e kettő kombinációja. Éppen a kivégzését tartják, mint a kisváros legnagyobb buliját, csak nem sikerül tökéletesen a munka. Chambers meghal. Nem teljesen. Mert horrorfilmben így szokás.
Átviszik a kórházba, és közben a mentőautóba felvesznek egy öngyilkosságra hajlamos fiatal nőt is. Tininek próbálják beállítani a filmben, de senki nem fogja elhinni. Míg beérnek a kórházba, kitör egy hatalmas vihar. Chambers-et vizsgálgatni kezdi a patológus, azután helyet cserélnek. Chambers miután kiszaggatta a patológus szívét, valami, a néző számára ismeretlen vudu mágiának köszönhetően visszaszerzi az arcát és gyilkolászni kezdi a kórház személyzetét és betegeit. Láttunk már ilyet.
A kórház persze a vihar miatt félházas, ember alig lézeng, a fények pislákolnak, stb.
Az emberek fogynak a megmentett fiatal nő pedig együtt menekül egy szúrt sebbel bevitt afroamerikai sráccal.
Vér... vér mindenütt.
Hosszúnak tűnt a film.
Nem tetszett.
Nem is emlékszem már.

Feltűnik Robert Englund a filmben, alias Freddy Krueger, mint seriff.
A tetoválásnak fontos szerepe van, csak nem derül ki, mi az.

30%