Rendezte: Michael Gracey
A film Mafab adatlapja: A legnagyobb showman - The Greatest Showman (2017)
Megtekintés: Műfaji keretein belül "A legnagyobb showman" nálam simán az év egyik legjobb filmje, pedig még csak január első felében toporgunk!
Michael Gracey a filmes szakmában eddig nem alkotott túl sok maradandót, főleg, mivel inkább csak vizuális berkekben mozgott és reklámfilmekkel múlatta az idejét az elmúlt kb. tíz évben, azonban Hugh Jackman, aki közel nyolc éve legyeskedik a produkció körül, illetve annak létrehozásában, valamiért egy korábbi reklámfilmes munka közben megjósolta, hogy fognak még együtt filmen dolgozni és láss csodát, ez most megtörtént és ami érdekesebb, hogy Gracey elsőfilmesként egy olyan produkciót tudott vászonra képezni, amelyik megfelel a nagybetűs Mozi minden ismérvének, a klasszikus, negyvenes évekbeli Hollywoodból. Majdnem.
Azért elég szemellenzős lennék, ha nem ismerném fel Jenny Bicks ötletében a klisés megoldásokat. Sőt, továbbmegyek: Jenny Bicks és Bill Condon forgatókönyve roppant kevés eredetiséget hordoz magában. Amik a film során tényleg csodaszép pillanatok, azokat is inkább Gracey és a látványtervezők vizualitásához kötném, nem az írókhoz. Mert a film váza, amelyre felhúzták a száz percet - ami sajnálatos módon nekem elég gyorsan elrepült, pedig néztem volna még - unásig ismert panelekből építkezett.
Röviden: A szabó legkisebb fia, P.T. Barnum (Hugh Jackman), pont mint a mesében, megfogadja, hogy elveszi feleségül a helyi gazdag arisztokrata gyönyörű lányát, Charity-t (Michelle Williams). Így is lőn! P.T. igyekszik szórakoztató látványossággal megágyazni egy újfajta cirkuszi világnak, amely sokkal látványosabb - amolyan Cirque de Soleil ősként - mint amihez az egyszeri/egyszerű lakosság szokott. Így is lőn! Folyik a pénz, Barnum végre megtudja, milyen a gazdagok élete, mindent elér.
Azután innen lehet a legnagyobbat esni és így is lőn!
Ám Barnum az az ember volt, aki jó kapcsolatokat ápolt védenceivel és munkatársaival, ezért, amikor minden veszni látszana, közös egységgé kovácsolódva felülkerekednek a problémákon, hogy amit felépítettek és lerombolták, ismét eredeti pompájában tündököljön.
Röviden.
"A legnagyobb showman" egy karriertörténet, kis mértékben életrajzi dráma, musical, fejlődéstörténet, romantikus film és a többi... "A legnagyobb showman" az a film, amit még látnom kell a vásznon, mert néhány megoldása, pillanata igényli, hogy hagyjam magam elvarázsolni a sötét nézőtéren, pontosan úgy, mint az ezernyolcszázas évek közepén tette ezt Phineas T. Barnum, a cirkuszával. És amelyet ez a film gondolom bőven romantizált.
Gracey tehetsége abból áll, hogy a klisés tartalmat megtámogatta egy olyan eredeti látványvilággal, amely feledteti a történet lineáris egysíkúságát és egyszerűségét, hiszen nem arra figyelsz. Tudom én, mennyire kiforratlan a konfliktusok felépítésében és kezelésében a film. Pont ezért száll ki a dívánk a történetből, amikor már kezdene eldurvulni a közjáték. Pont ezért nem foglalkozunk később sem Charity szüleivel és Barnum üzleti jobbkezeként és jobb feleként ügyködő Phillip Carlyle (Zac Efron) szerelme kontra felmenők ügyével.
A film beletúr a drámába a kapcsolatok szintjén, majd elegánsan félreteszi azt, pedig lenne még mit mesélnie - csak akkor lehet, hogy a családbarát száz perc felduzzad. Azután ott van a "szörnyszülöttek" kérdése is. Barnum viselkedése után borítékolható lenne, hogy elpártolnak tőle, hiszen ha úgy vesszük, elárulja őket, ez helyett egy szép zenei betétben lezavarják a stáb mondandóját, hogy miután Barnum megjárja a saját kis delikát poklát, teljes mellszélességgel mellé álljanak - amivel minimum annyit közvetít a film a nézőnek, hogy ezek az emberek bár nem tökéletesek, de erkölcsösek, lovagiasak és ragaszkodóak. Ragaszkodnak a sikereikhez, a barátaikhoz és bármihez, ami erőssé teszi őket, védelmet nyújtva a világ okozta lelki és testi károk ellen.
Ha a negatívumokat kellene a film ellen felhoznom, akkor két dolog jut eszembe, pedig eltelt néhány nap:
1.) A zenei világ talán lehetett volna "erősebb", annyiban, hogy több stílust is elbírtam volna, változatosabb formában.
2.) A történet tényleg elég profán.
Minden más pozitívum.
Rég varázsolt el ennyire film és éreztem úgy, hogy általa kicsit én is több vagyok.
Első randifilmnek kiváló!
A színészek remekek. Efron bőven bizonyított a Disney után, hogy milyen jó színész. A dívát alakító Rebecca Ferguson egészen zseniális gesztusokkal alakít. Talán az egyik legerősebb pillanata neki van a filmben - mikor Barnum szinte szerelmet vall neki, a produkcióját dicsérendő. Ahogyan az a nő néz, az maga a színjátszás. Arról nem is beszélve, mennyit dolgozott azon, hogy tényleg úgy tűnjön, hogy ő énekel a vásznon, mert törekedtek arra, hogy az utószinkron ne legyen észrevehető.
Engem a film tökéletesen magába szippantott. Nagyon fáradtan ültem be a terembe a barátnőmmel, roppant kevés pihenés után. Már kezdtem volna bóbiskolni, amikor a háztetőn táncolós jelenetben a lepedők együtt mozogtak a táncosokkal. És ott megvett a film kilóra. Nem tudom, CGI (gondolom) vagy ügyesen beállított szélgépeknek köszönhető volt az összhatás, de onnantól el voltam varázsolva. Úgy látszik, a sci-fi iránti rajongásom kezd megkopni, ám az igaz szerelembe és barátságba vetett hitem még nem csorbult ki véglegesen.
Zendaya rózsaszín haja eszméletlenül jól áll.
A film remekül elszórakoztat minket Barnum életének azt a részét felhasználva, amikor olcsó szórakoztatásból igyekezett megszedni magát, azonban P.T. Barnum ennél jóval több. A politikai és állampolgári tevékenységei még csak ezután teremtődtek meg és mivel a film nem mereven életrajzi film, sajnos, ezekből már semmit nem kapunk meg. Tehát, ne a film alapján alakíts képet a főhősről. Olvass kicsit utána, mert P.T. Barnum élete megéri a fáradtságot.
A shownak meg mennie kell, tovább!
90%
Ha megnéznéd:
- A legnagyobb showman (2017)
A film egyik legjobb - Oscar-díjra jelölt dalának első próbáját nézheted itt meg. Érdemes Hugh Jackman reakcióját figyelni, ahogyan a színésznő játékára reagál és a színésznőt, aki hagyja, hogy az érzelmei vigyék a karaktert.
