Űrdongó – Bumblebee (2018)
 |
| http://collider.com |
Megtekintés: Kellemesen csalódtam,
bár, ne tagadjam le magam előtt, hogy Hailee Steinfeld neve is
kellett hozzá, hogy leüljek a film elé.
Mert amikor az őskorban bemutatták az
első Transformer filmet, simán bealudtam a mozin, öcsém szerint
hangosan horkolva. Később bepótoltam a hiányt, mert dvd-n
megnéztem a filmet, azonban az volt az utolsó Transformers, amire
jegyet váltottam. Mostanáig.
Nem fikázom Michael Bay filmes
munkásságát. A „Szikla” azon kevés akciófilm közé
tartozik, amely kiemelte az akciófilmet a délutáni szórakoztató
csihi-puhik közül, még a Sean Connery-vel leforgatott suta
akciójelenetek ellenére is, amelyek már a dvd megjelenés idején
idejüket múlták, ellenben minden mással. A „Sziklában” jók
a karakterek, hitelesek a színészek, remek a negatív hős,
megfelelő motivációval. A zene egyszerűen zseniális, a vágás
dinamikus, a fényképezés gyönyörű. A történet végig
izgalmas, üresjárat alig. Ha van Top5 akciófilmem, a „Szikla”
benne van. Elől.
Ám később valami megpattant Michael
Bay agyában és a technika minden szempontból rányomta pecsétjét
a Transformers filmjeire, kiölve mindent, amit szeretni lehetett a
„Sziklában”. A karakterek szinte egydimenziósak, a humor
erőltetett, a színészek már-már ripacs üzemmódban, az akciók
meg szürreálisan elszálltak. Látványfilm? Természetesen!
Szórakoztató? Bizonyára! Azonban én nem tudtam élvezni őket
egészben, csupán néhány akciójelenet mozgatta meg a fantáziám,
azokat meg családbaráttá tompították, pedig nem hiszem, hogy
nagyon boncolgatnom kellene, hogy az emberi tényező mennyire
másodlagos véres massza lenne egy olyan világban, amelyben robot
autók püfölik egymást.
Volt fenntartásom az
„Űrdongóval” kapcsolatban és bár voltak hiányosságai és
talán közel sem annyira emlékezetes, mint mondjuk a nyolcvanas
években látott mozifilmek, amelyek gyerekként egy sokkal
megengedőbb énembe beitták magukat, így is merem állítani, hogy
érdemes beülni egyszer erre a filmre.
Hailee Steinfeld azóta szívem
csücske, mióta „A félszemű”-ben először megpillantottam.
Állítólag nagyon sok fiatal lány közül választották ki őt és
hajlamos kicsit a szájával többet grimaszolni, mint egy koraérett
ifjú hölgytől elvárható, mégis, amit abban a filmben megmutat
színésznői mivoltából, az segít számomra eladni a többi
filmjét. Mert nála már akkor láttam, amit néha egy-egy
színésznél sokkal később fedezek fel: a tehetséget. Mondjuk nem
volt könnyű dolga ezzel a mozival, hiszen a partnerei közül
akivel a legtöbb a közös jelenete, az nem nagyon lehetett más,
mint egy teniszlabda egy rúdon, vagy egy zöldbe bújtatott
pantomimes, tele motion capture kütyükkel. Ennek ellenére
nagyjából jól összejátszik a CGI-jal. Csoda, ha mellette a
többiek mind másodhegedűsök?
Van szerelmi szál, amire azért nem
gyúrtak nagyon rá. A forgatókönyvet hibáztatom, bár lehet, hogy
direkt nem is akarták terhelni ezzel a mozit, hiszen klisés és
sokszor giccses. Ha nem működik a kémia. Itt azonban van egy
kicsi.. Hailee karaktere elég erős ahhoz, hogy elbírt volna egy
tökösebb fiúbarátot. A tesó figura sincs kijátszva, egészen a
végéig. Akkor is súlytalanul, két percben. Pedig megszoktuk már
a gyerekfilmek tipikus rákfenéjét, hogy a felszínen látható
tesó utálat egyfajta védekezés a gyerekektől, saját nehezen
értett érzéseikkel szemben. Sokkal több kikacsintást elbírtam
volna a nyolcvanas évek ikonikus szórakoztatóipari termékeiből,
habár egy-egy sláger, filmrészlet, videojáték vagy poszter
gondoskodik róla, hogy megint tininek érezzem magam a nyolcvanas
évek végén, amikor a világunk kicsit lazult, a videó a háztartás
része lett és amikor a nyugati kultúra, azon belül az amerikai
szórakoztatóipar már nem számított szitokszónak.
 |
| www.straitstimes.com |
Viszont, főleg, hogy a történet
beépíthető legyen a korábbi Transformers filmek közé, a
végeredmény, ha nem vásznon tekinted meg, magán visel nem kevés
tévéfilmes külső jegyet. Kevés a totál plán, sok a közeli,
főleg a színészek arcáról, ami egyedül Steinfeld esetében nem
zavaró, mert őt viszont imádja a kamera és biztos az operatőr
is, mert nagyon sokszor időzik az ő arcán az objektív, hogy a
legkisebb rezdüléséről se maradjunk le. Ez mondjuk jó, mert így
simán beleszeretsz ebbe a suta, nyakigláb barna szemű leányzóba.
Azonban, a helyszíneken és az akción
is érezni némi költségkímélést, hiszen kisvárosban játszódik
és nem mondható grandiózusnak a kőbányában forgatott verekedés
sem és a végén a támaszpont, hajódokk csata helyszíne sem.
Közte pedig igazán nincs túl sok kalandozás.
Azonban mintha ez is a film előnyére
vált volna. Sokkal karakter-orientáltabb, mint korábbi társai és
nem annyira idegesítő, mint három részben a Witwicki család.
Christina Hodson nagyjából követi a
Disney filmes sémát, (Állandóan a Herbie, a kicsi kocsi jutott
eszembe, hiszen arra erősen emlékeztet a film váza.) amelyben
főhős összebarátkozik az idegen entitással, összecsiszolódnak,
jön a kormány és belerondítana és főhős megmenti az idegent,
hogy tovább élje kis életét. (Basszus, ez nem is Disney, hanem az
E.T.!) Pl. van az a jelenet, amikor Űrdongó lezúzza a lakást,
habár nem akarja. Hány filmben is volt hasonló? Az E.T.-ben csak
körbeszédelgett a kis lény, miközben Elliot anyukája rendre
kikerülte. Mondjuk, ott azért más volt a súlycsoport. Itt ezt nem
lehetett véghez vinni, ezért maradt az elefánt a porcelánboltban.
 |
| www.gameaxis.com |
Az egyetlen, amikor a családi filmes,
komédiás határvonalat átlépik, amikor a két álca megérkezik a
földre és biztos, ami biztos, fröccs-öntenek egy amerikai lakost,
a barátnője szeme láttára. Ez azonban nagyon rosszul lett
felvezetve és annyira szánni való a figura, hogy kissé kirántott
a filmből az eset. Itt mondjuk megérdemelte volna, ha az illető
jobban redneck, vagy minimum rátámad a két robotra, mert így
egyenesen hangulatrontó, ahogyan elbánnak vele. Hodson-nak ezt még
gyakorolnia kell.
A lezárás is szimpatikus, mert ha nem
erőltetik, jó ez így, hogy megismertük Charlie-t (HaileeSteinfeld) de más utakra megyünk tovább, egy új autóval,
remélhetőleg, hasonlóan szeretni való hősökkel.
A soundtrack meg egyenesen remek lett.
Napok óta hallgatom, beleértve a Hailee Steinfeld által felénekelt
„Back to Life”-ot, amely erősen Eurovision Festival gyanús
limonádé. A többi szám meg visszarepített a nyolcvanasban, ahogy
ez volt a dolga. A „Weird Science” töredék és az A-ha Take onMe-je is mind felidéztek valamit, ami lassan elveszik, ahogy
öregszem.
Kicsit talán ezt adta vissza ez a film
és ez nagyon jó. Mert végre nem arra koncentráltam, hogy atyaég,
egy film, beszélő robot autókkal.
75%
 |
| www.syfy.com |
