Rendezte: Dean Israelite
A film Mafab adatlapja: Project Almanach (2015)
Az írás komoly spojler elemeket tartalmaz.
A világ legjobb időutazós sorozata - számba véve sok összetevőt - a Vissza a jövőbe sorozat. Israelite filmje tiszteleg is előtte rendesen, de sajnos, a kedv ugyan megvan, az erő sajnos nincs. A forgatókönyvíró Jason Pagan és Andrew Deutschman nem tanulta meg rendesen a leckét, amikor felmondták, így ujjgyakorlatuk kb. annyira sikeres, mint amikor Quinn (Sam Lerner) a film egyik kölyke felelni kénytelen kémiaórán. És pont ez volt az ominózus jelenet, ahol számomra hitelét vesztette a film.
Kifejteném bővebben:
Többféle időben utazós filmet ismerünk és ezeket keveri is a forgatókönyv. Van a sima időutazás, amikor teszünk valamit a múltban és ez fodrokat vet - Emmet Brown szépen elmagyarázta ezt a második részben Marty McFly-nak - a jövőben. Bármit teszünk, kihatással lesz a jövőnkre.
Azután van egy speciális "időutazás", ami másik nagy kedvenc idő manipulálós filmben, az "Idétlen időkig-ben" lesz boncolgatva: nem valódi az időutazás, ugyanis főszereplőnk, Phil Connors (Bill Murray testhezálló szerepben) folyamatosan ugyanazon a napon ébred fel, de reggelre újrakezdve a napot, nem találkozik önmagával, hiszen, gyakorlatilag, ha úgy vesszük, nem időt utazik, csak újraéli a napot, igaz, beavatkozik annak kimenetelébe.
A kettőt nem szabad keverni.
Ha idő utazunk és nem sikerül egy felelés és ezért bemagolva a válaszokat, hiába ugrunk a felelés elé, felkészültebben, hiszen először gondosan félre kellene önmagunkat állítani, hogy ne felelhessünk rosszul, ami hibából elvileg tanulva, újrafelelnénk! Ördögi kőr mi?
Vagy a felelés előtt hirtelen sorszámot tépve jelenik meg annyi önmagunk, ahányszor késztetést éreztünk, hogy visszaugorjunk a felelés napjára.
A film viszont elegánsan megkerüli ezt a fajta idő-paradoxont, míg más szituációban pedig hasonlóan elegánsan megemlíti azt, mikor arról van szó, hogy az idő utazó én és a korábbi én egyszerre szerepeljen a képernyőn - és ezzel felidézze az "Időzsaru" dilemmáját, tudniillik, hogy megszűnhet a világegyetem vagy szerencsés esetben csak a mi naprendszerünk, ha ugyanaz a test tölti ki egyszerre ugyanazt a teret.
Követhetetlen? Annyira nem.
Quinn felelése nem sikerül, így másnap újra visszamegy. Egy esetben még veszik is a fáradtságot rá, hogy korábbi Quinn-t ne engedjék az osztályterembe, ám a felvétel tanulsága szerint annyiszor ugrik neki Quinn a periódusos rendszer visszaböfögésének, hogy valóság Quinn sereget kellene, visszafordítani a terem ajtajából, nehogy bekavarjanak az ötös jegyért vívott harcban.
A másik hasonlóan felépített jelenetsor, amikor David és Jessie (Sofia Black-D'Elia) a nagy buli emlékfalánál romantikázik. David újra és újra megérkezik, hogy úgy irányítsa a lányt, hogy végül ... legyen, ami lesz.
 |
| Sufni tunning időgép |
A film nagy vonalakban karcolgatja az olyan, átlagember képzeletében is megforduló gondolatokat, hogy vajon mit tennénk, ha lenne időgépünk? Befolyásolnák az életünket? Sikeresek lennénk e a megismert információk birtokában? Alakítanánk e a szerelmünket?
És megnyernénk e az ötös lottót?
Nyilván meg!
És nagyon gondosan írnánk le a nyertes számokat...
Nem nagyon értettem a saját maguk által lefektetett szabályokat sem: Miért szükséges, hogy ők öten mind jelen legyenek, ha visszamennek a múltba? Nem mindegy, ha egy ember is tudja a jövőt úgy megváltoztatni, hogy abból mind az öten profitáljanak?
Egy ember, ha nem vakegér, mint én, bőven elég, ha előre ugrik egy hetet és felírja egy papírra a helyes lottó számokat. Nem kellenek ahhoz mind.
Hacsak nem akarnak együtt öregedni.
De eleve, ha visszamennek az időben és bármit is csinálnak, ha öten vannak, nem ötször nagyobb az esélye, hogy eltapossák azt a képzeletbeli pillangót, amelyiknek pont a szárnysuhogása kellett volna egy a világ másik oldalán gerjesztett tornádóhoz? Pontosan ezekkel a gondolatokkal játszott el a remek "Pillangó-hatás" és a kevésbé remek "Mennydörgő robaj" - atyám az a címfordítás!!!
 |
| Egy idő után ki tudja hányadik első csók. |
David (Jonny Weston) tíz évvel korábban a születésnapján elbúcsúzott apjától, aki megígérte, hogy csak elugrik valahová és többé nem látta őt a gyerek. David évekkel később cimboráival nézegeti ráérős idejében a szülinapi videót és felfigyel egy apró anomáliára: a felvétel tanúsága szerint a tizenhét éves énje is megjelent a buli hátterében egy pillanatra.
Szakértő néző háta itt jólesően megborzong - mint a 12 majomban, mikor Willisék felhívják a szőnyegboltot vagy az Időrésben a régi pergamenen feltűnnek a jelen idejű professzor segítség kéréseit megerősítő feliratok - és előre sejti, lesz balhé rendesen.
A film szépen követi a hasonló témájú és felépítésű, found footage műfajú Az erő krónikája című művet.
Kezd olyan érzésem lenni, hogy Hollywoodban készült egy found footage számítógép program, beírnak néhány kulcsszót és abból készülnek a forgatókönyvek. Mintha ugyanazt a pizzát ennénk, alig váltakozó feltétekkel.
Nem rossz a tészta, szeretjük is épp csak kezd megszokott és uncsi lenni.
A főszereplő ott meghasonlik önön hatalmától míg itt kis tudósunk kénytelen a kezébe venni találmányát, hogy helyre hozza, amit a jó isten állandóan el akar rontani.
Szerencsére érdekesen van tálalva a mozi és szerethetőek a karakterek, különben az ember nem nézné szívesen végig a sokadik ilyen filmet.
Illetve, ha korábban láttad az Erő krónikáját, lehet némi Deja Vu-d.
A befejezés megint csak felemásra sikerült szerintem, mert számomra kimaradt az a rész, hogy végül is az apja hova is tűnt, miután David simán elégette a találmányt. Hogy ő a paradoxon miatt kámforrá vált, az oké, de az apja most akkor letiplizett a buliról valahová?
Csak megnézem a végét még egyszer, bár eléggé kapkodósnak tűnt a lezárás.
És mintha a kamera is indokolatlanul mindig a helyén lenne!
Hiába tolták a premiert jó egy évvel el, még lett volna csiszolni való.
Pl. a B-52-es balesetét felhasználni és később kegyeleti okokból kivenni elég gyerek hiba egy filmnél, melynek sikere a megjelenés gyorsaságától is függ.
50%
Érdekes alaptörténet, logikai bakik, kellemes "gyerekszereplők".
Ezek az új Found Footage filmek kezdik elveszíteni a "megtalált szalag" érzést.
 |
| Igen, még az unásig eljátszott jelenet is megidéződik amikor már majdnem elkapnak, de te még az utolsó pillanatban el tudsz idő utazni... |
