Meg a filmekben, amiben van a nő, meg van a pasi, meg van a szerelem.
Tökéletesen elhatárolódunk az ilyesmitől.
Romantika?
Azt is csak azért találták ki, hogy némi feminizmust varrjanak a nyakunkba. Gyertya... illatos, meg vörös kendő a lámpaburára. Meg csokika, egy kis plüss lófasz az ágyra. Andalító zene.
Hát mi ez?
Mi pasik nem vagyunk szerelmes típus. Nem hiányzik ez a napi robot, meg a sör mellé. Nem fér bele.
Meg kagyló és zeller, hogy álljon a dorong. Meg egy kibélelt bilincs, vagy egy nagy libatoll, amit húzogathatunk a nő hátán.
Meg az a töménytelen mécses. Lehetőleg eltérő illatanyaggal, hogy öt perc után hánynom kelljen.
Meg a ciróka és maróka. Nyakba lihi - mentolos szájjal, hogy ne borzadjon el.
Reggelire kalács, kakaó, amerikai pinkék.
Nehogy már!!!
Mi nem vagyunk az a szerelmes típus.
Csak azt tudnám, hogy amikor meg meglátom őt, miért kezd a szám mosolyra húzodni és miért lesz a két szemem könyörgő kutya tekintet?
Miért akarom megsimogatni?
Miért akarok olyasmiket mondani, amiket hallva azt mondja magába: - Hú, ez a pasi kell nekem! Ez egy romantikus pasi!Ez tudja mitől döglik a légy!
Holott, szerintem nem tudom... csak makogok, ha meglátom, idétlenül vigyorgok és arra gondolok, hogy nincs másik nő a földön, csak ő...
csak ő...
csak ő...
Pedig - azt hiszem - mi pasik nem vagyunk az a szerelmes típus!
