Sorozat: Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Orvlövész - Shooter (2016-2018)

Felelős: John Hlavin

Főszereplők: Ryan Phillippe, Shantel VanSanten, Omar Epps

Meglepetés vagy érdekesebb nevek: Josh Stewart, Tom Sizemore, Beverly DeAngelo, Desmond Harrington, Rhea Perlman, Nestor Serrano, Tony Plana, William Fichtner, Dee Wallace, Corin Nemec

A sorozat MAFAB adatlapja: Orvlövész (2016-2018)

Ajánló: Nem jellemző rám, hogy sorozatokat ajánlok, ami szerintem a lustaságomból ered. Oda kell figyelni rájuk és mégsem 100-200 percről van szó. Aztán az is előfordul, hogy a szinkronos soratok egy részét nem a képrenyőnek feszülve nézem meg, hanem leginkább evés közben, vagy háttérben hallgatom, fél füllel és néha bizony, epizódikus felépítésű krimi sorik esetében, simán be is alszom és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy ébredés után visszaugorja a kimaradt részekre. Ezért néha teleklyukak alakulnak ki bennem és nem érzem szükségét betömni ezeknek. Ez egyébként szerintem a legrosszabb sorozat darálási módszer.

Az Orvlövész azonban nem is volt hosszú a három évaddal, érdekelt is és mivel a rohadék stream gazdi baszott leszinkronálni, a felirat miatt kénytelen voiltam odafigyelni. Ezt sokkal nehezebben teszem meg 6-8 évadok mellett, mert hacsak nem tényleg nagyon erős munkáról van szó, simán elveszítem az érdeklődésem. A harmadik évad végére már éreztem is, hogy figyelmem lankad, ezért örültem, hogy nem húzták tovább és ezért Ryan Phillippe-től elnézést kérek. (De Ryan, azért nem te vagy a kedvencem, azt bevallom.)

Hölgyeim, semmi extra problémám nincs vele, egyszerűen nem érzem elég karizmatikusnak ahhoz, hogy miatta megnézzek egy hosszabb sorozatot. Ryan Phillippe a legenyhébben sem hiszem, hogy kiemelkedő színész lenne, mondom ezt minden sértés nélkül.

Az Orvlövész sorozat Stephen Hunter könyvsorozatából készült és már 2007-ben kapott egy mozifilmes feldolgozást a "Point of Impact" kötet, Antoine Fuqua rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével. Ajánlott darab és évente legalább egyszer újranézős akciófilm. Talán Fuqua egyik legjobban megrendezett filmje. Tudom, hogy nem ezzel ért a csúcsra, akkor is így gondolom. Mark Wahlbergnek meg annyira tetszett a regény, hogy producerként beszállt a sorozatba, csak a főszerepet hagyta meg kollégájának. 

Ha valahová sorolnom kellene a sorozatot, akkor leginkább Jack Reacher mellé tenném. Bob Lee Swegger talán nem olyan erősen maszkulin terminátor, mint Reacher, de pont úgy végigviszi a harcait, mint papírhős kollégája.

Az első évad erősen a "Point of Impact" kötetre épít, de néhány dolgot megváltoztat benne, a korábbi mozifilmhez képest. A könyveket nem ismerem, így ahhoz nincs viszonyítási alapom. A történet szerint Swagger egy veterán katona, aki leszerelt, feleségével és kislányával él és felajánl neki korábbi katonatársa egy feladatot, amit Bob Lee a kisujjából kiráz. Ahogy sejthető, a munka egy összeesküvés része és Swagger bepalizására szolgál, mert szükség volt egy balekra, akire rákenhető a balhé. Az exkatona kénytelen néhány kormányember bevonásával kinyomozni, kik álltak a kusza ügy mögött és bizonyítania ártatlanságát. Szerintem ezer ilyet láttunk már. Amiben ez más, hogy mostanra már eljutott arra a szintre az amerikai sorozatgyártás, hogy szinte moziminőséget kapunk, feszes tempóval. Ha tippelnem kellene, mindhárom évad befejezését úgy készítették el, hogy a kasza lehetősége a fejük felett lebegett, mert bár hoztak be bizonyos fokú rejtélyeket, azért úgy érzem, a lezárásokat nem spilázták túl és az adott évadok lezárása, azért nagyjából korrektül sikerült, ha esetleg nem néznéd tovább.

Évadonként hoznak be fontos ellenfeleket, akik valahogy kapcsolódnak a főhős múltjához és nem minden esetben csak a katonaihoz. Kapunk néhány érdekes mellékkaraktert, akik Swagger mellé csapódnak és segítenek neki, hogy legyen kiért izgulni és a tipikus szereplőket is megkapjuk, akiket egy-egy epizódban csak kb. azért mutatnak be, hogy el is köszönjünk tőlük. Itt is hullanak az emberek, mint a legyek, mert az amerikai sorozatok, előszeretettel ölnek meg karaktereket részenként akát 3-4 esetben is. Főleg olyanokat, akik lekicsinylik a főpszereplőt. Ők rendre elhullanak nagyképűségük okán.

Valamennyi családi drámát is kapunk harcosunk mellél, hiszen, amíg ő a "kertek alatt" futkározik az igazáért, néha az otthonmaradottakra is rájár ezért a rúd. Persze itt is kapunk sajnálni való epizódistákat, de akad olyan szereplő is, aki annak ellenére, hogy a hátán egy hatalmas lapra ráírták, hogy "Ide lőjjetek!" valahogy mégis végigbukdácsolja a sorozatot, már-már vicces karikatúraként.

És most, ha már kiemeltem néhány nevet a szereposztásból, akikre jól vagy rosszul emlékszem korábbi filmes karriejükből, megemlíteném őket egy-egy mondat erejéig.:

Josh Stewart - A kifejezetten szomorú szemű és nagyjából mosolyképtelen Stewart a Collection és Collector című horrorből ismerős, mint aki végül felül kerekedik egy brutális sorozat- és tömeggyilkoson, de rövid jelenése volt Nolan több filmjében is, néha csak valaminek a hangjaként!

Tom Sizemore - Annyit mondok Horvath őrmester. Ha nem segített, akkor nézd meg a Ryan (Nem Phillippe) közlegény megmentése című Spielberg mozit, amiben Sizemore a toppon volt. A sorozat forgatása közben azonban történtek körülötte kellemetlen dolgok, ami miatt végül kurtán-furcsán kiírták. 

Beverly De'Angelo - számomra a "Vakáció" filmekből ismert, hiszen Chevy Chase mellett ő volt a feleség és Bukowski szerelmét alakította a Hair musicalban. És a bulvárnak is adjunk egyet: Ikmreket szült Al Pacinonak, akihez sosem ment hozzá.

Desmond Harrington - Először a Halálos kitérőben láttam főszerepben, azután felbukkant itt-ott, míg egy időben ő alakította Debra Morgan lehetséges pasiját a Dexter sorozatban.

Rhea Perlman - Leginkább komikai szerepeiről ismert apró, de annál impulzívabb színésznő. Talán azért, mert csak így tudja felvenni a tempót Danny De Vitoval, aki 1982 óta a férje!

Nestor Serrano - Ha a neve nem is mond semmit, biztos, hogy tucatnyi filmben láttad rosszfiút vagy rendőrt alakítani a kilencvenes-kétezres években. Véletlen, a napokban nézem a Mentalista sorozatot és abban is benne volt egy epizódban. Azután kinyírták, képen kívül. (Ami nem teljesen igaz, mert a bűneset visszaídézésénél már láthatjuk mi történt vele. Csak néhány cím, amiben láthattad: Halálos fegyver 2. (Na, itt zsaru volt!) A zűr bajjal jár; Bad Boys; Daylights; Nincs alku; X-Akták; Az ítélet eladó; Holnapután; 24; Alias; CSI; Gyilkos elmék; Esküdt ellenségek, stb.

Tony Plana - Akárcsak Serrano, ő is eljátszott mindenféle kétes alakot, míg megöregedve lett egy komoly üzletember vibe-ja és a sittesek után elkezdett "normális" figurákat játszani. Pl. T. J. Hooker; A három Amigo; Ápolandó ápolók; Miami Vice;21 Jump Street; Bizánci tűz (A meleg besugó, Benjy Klopzik); A zöldfülű; JFK - A nyitott dosszié; Vészhelyzet, Gyilkos sorok, A legbelső félelem;Az elnök emberei; Monk, stb.

William Fichtner - A 2010-es években nagyon ment Fichtner szekere és ebbe fontosabb és epizódszerepek is belefértek. Néhány alakítása: Szemtől szemben; Kapcsolat, Armageddon; Viharzóna, Pearl Harbor - Égi háború; A sólyom végveszélyben; A sötét lovag, Féktelen harag, stb.

Dee Wallace - Ne őrjíts meg, hogy nem tudod: Ő volt Elliot anyukája az E.T.-ben!!! Mellesleg benne volt a Törjön ki a frászban is!

Corin Nemec - A neve és fura feje miatt emlékszem rá, hiszen ő volt Parker Lewis, aki sohasem veszített és Stephen King Végígtélet minisorozatában (Nem ebben az új szarban, hanem a régiben) ő volt Harold Lauder, aki talán az egyik legtragikusabb alakja volt a regénynek)

A sorozatot inkább ajánlom, mint nem. Nem ez lesz életed sorozata, de azért le lehet darálni. Elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam, mint pl. az FBI nyomozónőjét, de mivel a nevét a sorozat megnézése közben sem tudtam megjegyezni, várnom kell vele, hogy majd később foglalkozzam vele. Páran még így jártak, mint pl. a fekete seriff vagy az összeesküvés szervezőit alakító színészek, akik között akadt ismert arc is.

65%

A McMullen család - The Family McMullen (2025)

 A McMullen család - The Family McMullen (2025)

Rendezte: Edward Burns

A film Mafab adatlapja: The Family McMullen (2025)

Megtekintés: Különleges film, fura kapcsolódás.

Nézem a McMullen családot és emlékszem az Ő az igazira, de van, amit nem tudtam: Ez a harmadik film a mostanra sorazatban! Ciki, de hiába kedveltem a második filmet, ha egyszerűen semmit nem tudtam, hogy volt korábban egy első rész is. A McMullen fívérek nekem teljesen kimaradt. Ezt azért érzem cikinek, mert az Ő az igazit legalább jháromszor láttam és kifejezetten kedvelem, olyannyira, hogy mikor megtudtam, hogy jön egy új epizód, azonnal meg kellett néznem. Erre felnézek imdb-re és ott az információ, hogy egy évvel korábban, 1995-ben már volt egy film, amelyben Burns felvezeti a McMullen család életét. Úgy is vehetem, hogy ez egy kései karácsonyi ajándék, mert most lesz mit megnéznem az év utolsó napján.

Az Ő az igazit, mint mondtam, szerettem. Nem állítom, hogy emlékszem rá, leszámítva néhány töredék részletet, de az megmarad az emberben, hogy kellemes volt az emléke. Ha nem így lett volna, nem sietek megnézni az új részt.

Első körben, hihetetlen, de majdnem 30 év eltelt mióta megismerhettük a McMullen családot! Max. 20 évet tippeltem volna, de a tények makacs dolgok. A McMullen fívérek 30 éves, a folytatás, az Ő az igazi pedig 29! Mostanra hőseink elhullatták nemcsak a tej, de valamennyi fogukat. A szereplők egy része nem tudott visszatérni, mert az eltelt évek alatt így vagy úgy elvesztettük őket. 

Az apát alakító John Mahoney sajnos 2018-ban elhunyt, a fontosabb női színészek pedig mind kicsekkoltak, kivétel nélkül, így már csak maximum említés szinten hallunk Jennifer Aniston, Cameron Diaz, Amanda Peet és Leslie Mann karaktereiről. Azonban visszatért Connie Britton, akit szerintem a Tiszta szívvel fociban ismertem és kedveltem meg. A három film egy felnövéstörténet és lehet, jobb lenne megnéznem az első részt, ami eddig valami csoda folytán nekem kimaradt és frissítenem egyet a második résszel, mert hiába láttam többször, talán pont a történet profánsága miatt nem emlékszem egy erős és szoros történetre, inkább, mint egy halvány tablóképként maradt bennem, habár a filmtörténelem egyik legviccesebb boxmeccsét is ebben a filmben láttam.

Szóval 29 évvel később vesszük fel a fonalat, amikorra mind Barry és mind Patrick (Michael McGlone) átnyergelt a szingli létre, ugyanakkor eltemették a szüleiket és az idősebb bátyjukat, Jack-et.

Két középkorú, elvált üzletember, akiknek az üzleti életben nincsenek gondjaik, azonban a párkapcsolataik csődbe mentek, ha nem számoljuk bele, hogy azért gyermekeik születtek. A történethez ott csatlakozunk, hogy Jack elvált és testvére válófélben van valamint párkapcsolati krízisben lévő lánya és szingli fia különféle okokból ideiglenesen hozzá költöznek. Barry ennek részben örül (csemetéi) részben pedig nem annyira (tesó). Mindenesetre a szíve arany a ház meg nagy, ezért a kényszelrakótárs szerepét bevállalja. A szokásos építkező, párbeszédcentrikus módon megismerjük a gyerekeket, akik egyébként már felnőttek és előkerül néhány szereplő, akik keresztezték az útjukat korábban, hogy miközben Barry ismét magára találjon és megtalálja a kapcsolatot a gyerekeivel, mi is megismerjünk mindenkit és együtt szúrkoljunk a McMullen családnak az egyesülésért, amely ilyen-olyan mód megtörténik.

Patty (Halston Sage) kedvese, Terrence (Bryan Fitzgerald) egy rossz ötlet hatására kitalálja, hogy a házasság előtt, amit amúgy már megbeszéltek, lehet, hogy mindkettőjüknek élnie kellene kicsit, ami konkrétan annyit jelent, hogy Terrence szeretne félre dugni. Barry fia, Tommy (Pico Alexander) nem találta meg az igaziját és inkább a hobbijainak él. Patrick meg valóságtagadásban él, és képtelen elfogadni, hogy a felesége nem akat többet vele élni, de legalább, rá nem jellemző módon, nem megy az agyára az örökös nyafogásával, és kesergésével, amit inkább a testvérének tartogat. Amíg úgy tűnik, hogy Patti kapcsolata tönkremenni látszik, addig Tommy lehet, hogy megismerte álmai nőjét, akinek az édesanyjának közös múltja van Barry-vel. Ez is oka a feszültségnek. Patrick-nak is ideje felnőnie és ezért pont kapóra jön neki, hogy elhunyt apjuk háza, amely a McMullen fiúk gyermekkorának helyszíne volt, eladásra került.

Szóval ismét egy párbeszédekben bővelkedő, enyhén feel good mozit nézhettem végig és egy jazz betétnek köszönhetően megvilágosodtam, hogy Burns filmes példaképe egészen biztos Woody Allen, hiszen a film(jei) leginkább ezt a stílust adják vissza. Ha megkérdeznéd Edward Burnst, hogy ki inspirált legjobban, egészen biztos vagyok benne, hogy Woody Allen nevét mondaná ki. 

Bárm ennyire is melankólikus a mozi, a végkifejlett már igazi Hollywoodi love stori befejezést kepott, korrekt módon elvarrt szálakkal, így megkockáztatom kijelenteni, hogy ezzel a filmmel Burns lezárta a McMullen trilógiát.

Halston Sage-nek külön örültem, mióta láttam őt kapcsolódni a Star Trek univerzumhoz. És igen, pontosan tudom, hogy eddig nem játszott Star Trek filmben, viszont 17 epizódon keresztül alakította Alara Kitant az Orville sorozatban, ami kb. megfelel egy Star Trek sorozatnak! (Néhány percig gondolkodtam is, hogy melyik sci-fi sorozatban ismertem meg a színésznőt, mert azt ugyan tudtam, hogy nem igazi Trekker filmben láttam, de a figura mintha abból az univerzumból érkezett volna.

Pico Alexander munkásságát nem ismerem, de kedves karaktert alakít, akit nem lehet nem kedvelni. A Patrikot alakító Michael McGlone szerintem nem öregedett olyan jól, mint Edward Burns és a karakter sem olyan tenyérbemászó, mint a korábbi filmekben. (Amiből az egyiket még mindig nem láttam...) 

A filmet mindenképpen ajánlom, de ti ha lehet, időrendben nézzétek meg a három filmet. Nálam az Ő az igazi olyan 80%, ez pedig legalább 70%-os.

Ha hibát találsz, kérlek jelezd kommentben! :)

Remek és Remake: A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Rendezte: Curtis Hanson

A film Mafab adatlapja: The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Megtekintés: Ha fiatal vagy annyira, hogy először a 2025-ös variációt fogod látni (Nem nagyon lehet remake-nek nevezni.) akkor kap értelmet az olyan boomer kijelentés, hogy régen minden jobb volt. Történetesen ki lehet jelenteni, hogy erre a mozira tökéletesen igaz.

Curtis Hanson rendező valamikor a kilencvenes években ragyogott a zeniten. A minőségi szórakoztatást simán a nevéhez lehet társítani, olyan rendezők mellett, mint John Badham vagy Richard Donner, azaz nem az a liga (Bár, Richard Donner esetében inkább tévedek!) de azért minőségileg szórakoztatott. Voltak kiemelkedő műfaji mozijai, mint a jelen tárgyalt pszicho-thriller, a Veszélyes vizeken, esetleg a Szigorúan bizalmas. Munkásságat leginkább Taylor Hackfordéhoz tudom hasonlítani, akivel rendesen keverem is. Mielőtt szóvá teszed a 8 mérföldet, jelzem, hogy Eminem filmes bemutatkozását a mai napig nem láttam és ez picit égő!

A Kéz, amely a ... egy tökéletes thriller, precíz, mesteri forgatókönyvvel és ha vannak is hibái, olyan dodró a lendülete, hogy nincs nagyon időnk mélyebben vizsgálgatnunk ezeket. Van az átlagamerikai család, akik belekeverednek egy kellemetlen helyzetbe és nem is tudnak róla. Lehet, hogy a filmnek köszönhetően alakult ki bennem, hogy nem szeretek embereket kirúgatni, még akkor sem, ha jogos is lehetne, mindenesetre, tudtommal sosem tettem ilyesmit és fórumokon is elítélem. Ugyanakkor itt azért volt alapja és innentől leszek szpojleres. (Ne felejtsd, ha a filmet eddig nem láttad, az nem az én hibám és ha csak most nem kapsz kedvet hozzá, ki tudja, megnéznéd-e valaha!)

Calire (Annabella Sciorra) szülés előtt álló kismama. Egy költözés után új szülészorvost kap (John de Lancie), aki a nő érzése szerint, visszaél kiszolgáltatott helyzetével. Egy pillanatra Claire és férje is elgondolkodik azon, hogy a feleség nem téved-e, értett félre valamit, de mivel nem egy pereskedésről szól a film (Habár, abban is lenne potenciál.) egyértelművé teszik a nézők számára is, hogy Dr. Mott sajnos egy szexuális ragadozó, igaz, nem a legelfajzotabb fajtából, amin persze lehetne vitatkozni. Azonban Claire feljelentésének nyomán haladva előkerülnek korábbi csontvázak is a szekrényből és a jó doktor rövid úton tesz pontot az ügy végére. Itt érdemes megjegyezni, hogy a férjet alakító színész és a negatív főszereplő, Rebecca De Mornay, nem találkoztak a forgatáson! Külön filmmisztika, hogy mindkét színész nevében ott vagy apró de szócska is, igaz egyikük kis betűvel, másikuk naggyal írja! (Filmmisztika, ez tetszik! Ne felejtsem el később is használni ezt, hasonló haszontalanságok miatt!!!)

Azzal, hogy Claire jogi útra terelte az ügyet, szegről-végről felelős lesz azért, hogy a doktor családja liírtásra kerül. Nyersen végiggondolva ez borzalmas. Arról van szó, hogy miután Mott doktor agyonlötte magát - a forgatókönyv nem avat be minket a családjuk életébe, ezért nem látunk közös jelentet a feleségével, ami tudatos döntésnek tűnhet, hogy lehetőleg minél jobban eltávolodjunk Peyton (De Mornay) karakterétől és könnyebb legyen majd ellene szurkolni, hiszen a doktor felesége kb. mindenórás. A férj elleni ügy miatt egy tárgyaláson a friss özvegy lába alól szó szerint kicsúszik a talaj és közben elvetél.

Fél év telik el, mire ismét találkozunk szereplőinkkel és mikor Peyton, a korábbi özvegy a Bartel családhoz csapódik, mint egy lehetséges dajka, és egyértelmű, hogy nem pozitívak a szándékai. Innentől a film a kilencvenes években megszokott műfaji filmek gerincét magába olvasztva halad a tragikus és erőszakos végkifejletig. Ha otthon vagy az éra mozijaiban, talán eszedbe jutnak olyan, hasonló mozik, mint az Egyedülálló nő megosztaná (szintén 1992) vagy a Csendes terror (1990).

Amanda Silver, az író, egészen mesterien építi fel a cselekményt, megidézve Patricia Highsmith munkásságát, akiről csak szexistán, de elismeréssel tudok nyilatkozni, mert Agatha Christie mellett a thriller irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, annak ellenére, hogy NŐ! És itt azért emelem ki, hogy nő, mert megtisztelem ezzel! (Feminista fröcsögést nem kérek!) Ráadásul Highsmith még élt a film forgatásának idején, így akár láthatta is azt. Highsmith nevéhez fűződik Tom Ripley karaktere, akinek neve lehet, hogy így semmit nem mond neked, pedig kifejezetten tehetséges egy fickó volt és több filmen keresztül gyilkolászta azokat, akik az útjába álltak. Silver regénye mintha csak fejet hajtan tehát Highsmith előtt, annyira feszesen lett megírva, épp, csak minimális halállal, de magas izgalomfaktorral. Valójában, a filmben nem is látunk vért. Hanson nem tobzódik az erőszakban, sőt, talán pont ebben a leggyengébb, ennek ellenére mégis tudunk szurkolni Bartel családnak, de egy ideig azért Payton Flanders (Rebecca De Mornay) céljait is érthetjük. Végül azért az őrület lesz a karakteren úrrá és nem marad más lehetőség, hogyha nem érkezik ki a rendőrség, egyszerűen meg kell szabadulni az elmeháborodott nőtől.

Rebecca De Mornay talán soha nem volt ilyen jó és gyönyörű! Azzal, hogy végül őt választották, millió férfiszívet állítottak az oldalára, a barna és sokkal visszafogottabb szépségű Sciorra mellett. A férjet játszó Matt McCoy, aki idén májusban töltötte be a hetvenet és láthattuk Hanson más filmjében is, jól játszik alá a női karaktereknek és a forgatókönyv is óvatos, nem koszolja be a figurát, habár, könnyen megtehette volna. Én simán elbuktam volna ott, ahol ő nem! De De Mornay, abban a vizes hálóingben...

Fontos mellékszereplők még a család barátja és Michael Bartel korábbi szerelme, Marlene Craven (Julianne Moore) akinek ez az első mozifilmes szerepe! Fontos mellékszerepben még feltűnik Ernie Hudson is, aki 76-tól színészkedett, de 1984-ben a Szellemírtókkal lett viszonylag világhírű. Solomon, az enyhén értelmi fogyatékos kertész és ács karaktere, néhány perces jelenlétével is belopja magát a nézők szívébe. A család elsőszülött gyermekét, Madeline Zima alakítja, aki Moore-hoz hasonlóan először szerepelt filmben, de később inkább a tévésorozatok világában lett ismert és többek között megdugta, David Duchovny karakterét a Kaliforgia sorozatban. Igen, jól olvastad! Ő dugta... végeredményben.

Hanson ügyesen lavírozik a mozi és tévéfilm határán. A forgatókönyv ugyanis annak ellenére, hogy gyönyörűen építi fel a cselekményt, azért nem túl nagy volumenű darab. Ennek ellenére a beállítások és vezetés tekintetében nem lett a végeredmény unalmas, és mint említettem, talán csak a lezáró jelenetsor lett egy kicsit egyszerűbb, túlzásoktól mentes. A gore semmilyen formában nem jelenik meg a filmben, de ez a kilencvenes évek mainstream filmjeire nem is volt jellemző. A legdurvább jelentek egyik például csak annyi, hogy egy férfi levesz a kezéről egy gumikesztyűt. Mondjuk, ahhoz, hogy értsd, látnod kell a filmet. 

Azután eltelt több, mint 30 év és valaki jó ötletnek gondolta, hogy készítsen egy Remaket a filmből, ami inkább egy Reboot. Vagy még az sem. Értem, hogy mit látok, de megnézve a friss Bölcső filmet, számomra inkább csak egy változat volt.

The Hand That Rocks the Cradle (2025)

Egyszerűen nem tudok Remake-ként gondolni a 2025-ös filmre. Már eleve a felütése egy enyhén álomjelenetnek tűnő lakástűz, ami sejthetően ha nem álom, vagy előrevetíti a jövőt, vagy megidézi a múltat. Tippeltem az egyikre. Tévedtem! :) 

In medias Res megismerjük a két főszereplőt és a jól felépített 92-es kezdését felejtsük is el gyorsan, mert ez a feldolgozás teljesen más alapokra helyezi a történetet, alig hagyva meg valamit abból a drámából, aminek a végén a teljes Mott család kiírtásra került. Persze itt is lesz motiváció és talán még árnyaltabb, kinek kellene szurkolnunk, de a forgatókönyv képes lenne arra, hogy mindkét oldal felé szimpátiát gerjesszen, nem használja ki a lehetőségeit és bár kicsit meginogtam a végére, de azért tudtam, hogy kinek szurkoljak.

Caitlin Morales (Mary Elisabeth Winstead) embereknek ad jogi tanácsokat szociális ügyekben. A filmből tudtam meg, hogy a főbérlő nem emelheti csak úgy meg a bérleti díjat! Nem tudom, ez mennyire valóságos és gondolom, lehetnek államonként eltérések, de nem hiszem, hogy ezeket a jogvédőket nagyon kedvelhetik feléjük. Épp egy friss kliensnek, Pollynak (Maika Monroe) ad tanácsokat, hogyan ússza meg a lakbéremelést és már az első jelenetben érezni, hogy ez a két nő összességében gáz. Két tehetséges színésznőről van szó, de már az első snittben érezni, hogy harapható  a feszültség, pedig az ilyen pszicho mozik lényege lenne, hogy lassan építkeznek fel (kép)kockáról-(kép)kockára. Itt azonban amint meglátjuk őket, valami zsigeri balsejtelmem volt. Ennek okán elgondolkodtam, hogyha valakinek van egy sötét folt a múltjában és az elméjében dúló vihart nem képes elcsitítani, akkor, hogyan tud annyira funkcionálni, hogy frigyre lépjen egy olyan pasassal, akivel nem érezhető semmilyen kémia az égadta világon és szűlt neki gyereket is? 

Caitlin-t ugyanis az első perctől mikor megismerjük, valami mardossa belül. Mert így írták meg. Én elhiszem, hogy van az úgy, hogy tettünk valamit, ami miatt képtelenek vagyunk társadalmilag és szociálisan elfogadhatóan funkcionálni, de ahogyan a főszereplőt megismerjük, olyan érzésem volt, hogy aki ilyen traumán van túl (És akkor semmit nem tudunk a trauma természetéről) az sosem lesz képes feldolgozni azt és ezért olyan mélyen dolgozik benne a negatív érzés, hogy olyan pozitív lépések, mint tartós kapcsolat kialakítás, házasság és gyermekvállalás, eszméletlen távol álljon tőle. Azonban Caitlin a forgatókönyv szerint ezek ellenére valahogy egyben maradt. A karakterről azok a horrorfilmes szereplők jutottak eszembe, akik a többiekkel együtt mennek befelé a baljóslatú házba, de míg a többiek nevetgélnek, kiabálnak és pattintják a sört, addig a főszereplő (mert általában pont ő lesz az) idegeskedve nézi a ház oromzatát, amely ház közben elnyeli a társait, akik azután persze majd meghalnak, ahogy kell és én csak azon gondolkodom, hogy vajon mi történik a szereplő fejében, hogy már most ideges, amikor senki más nem az?

Rövid idő múltán Caitlin közelében megjelenik a korábban kitanított Polly, aki munkát keres és mivel Caitlin épp nincs túl jó bőrben (valszeg sosem volt) kap az alkalmon és alkalmazza a lányt, aki körül nincs minden rendben.

Nem nagyon kell beszélni a filmről, de tudok. Szóval, mint Remake, teljesen értelmezhetetlen. Ami feszültség van benne, az főleg a vágásnak és a zenének köszönhető, mert anélkül inkább csak lassú és unalmas. A szereplők főleg néznek.

Azután mivel egy Disney filmet nézünk előkerül egy kis gender-lobbi és bevallom, mostanra kurva unalmasnak érzem ezt. Ráadásul rendesen propaganda íze lesz az egésznek, mikor a gyereket is belekeverik, igaz, dramaturgiailag legalább kihasználták annyira, hogy a szereplők között könnyebben robbanjon a feszültség. A férj, Miguel (Raúl Castillo) pedig talán az egyik legrosszabb férj ever, legalábbis az a fajta támogatás, ami a korábbi Bölcsőben épp csak megingatta Michaelt, Miguelnél folyamatosan generálódik, azaz alig érezni, hogy támogatja a feleségét, pedig akkor talán a családért is jobban izgulnánk. Eleve elbaszottnak érzem, hogy egy olyan jelenettel indít a film, ami elviszi a fókuszt. Az első filmnél is bemutatták, mi a katalizátor, de ott a jelenben vagyunk és így sokkal frissebb a cselekmény háttere, mint itt. Valahogy egyenetlen az egész történet felépítése, senkivel sem lehet azonosulni. Ide is beraktak egy barát karaktert, aki segít megfejteni a múltat és hasonló a sorsa, mint Marlene-é, de közel sem olyan karizmatikus jelenség (konkrétan egy tutyimutyi pasas) ellenben legalább, ha már nem olyan érzékeny a forgatókönyv, bele is tehettük azt a gore-t, amit 92-ben kispóroltak. 

Egyértelmű, hogy a két film közül a régebbit ajánlom, a 25-öset csak akkor, ha tudni akarod, milyen, amikor egy történetet frissítenek és annak egyáltalán nem volt értelme. Nem nézhetetlen, de felesleges újrázás.

Kéz, amelyik (1992) (80%) és Kéz, amelyik (2025) (45%)

r