2018. február 21., szerda

Fekete Párduc - Black Panther (2018)

Fekete Párduc - Black Panther (2018)


Rendezte: Ryan Coogler

Megtekintés: Nem állítom, hogy nem csalódtam kicsit ebben a filmben.

Valójában a "Fekete Párduc"-nak már ez előzetesei sem győztek meg nagyon arról, hogy ezt a filmet meg kell néznem. Hiába a Marvel univerzum és a képregény világ hátszele, eredetileg úgy gondoltam, hogy egy feketékről szóló mozi Amerikában nem lesz nagy siker. A bemutató utáni adatok azonban bőven rácáfoltak a véleményemre, sőt, rengeteg filmes oldal az egekig magasztalta a filmet, én viszont, igaz, el nem aludtam rajta, de ki merem jelenteni, hogy különösebben nem is szórakoztam rajta.
Számomra egy korrekt, de nem több mozi és ha már hasonlítanám, akkor, több összetétele miatt is leginkább egy James Bond mozihoz hasonlítanám, amelyben a királynőt - itt Wakandát - védi a legjobb ügynökük - itt királyuk - miközben megjelenik egy antagonista akivel le kell számolni, mert a világ sorsa a tét.
És nem több!

Félre kell tennem a képregényes múltat. Arra vannak mások, hogy kielemezgessék, mi került bele a füzetekből a filmbe és mi maradt ki. Én bár imádom a képregény műfaját, mire igazán nekiállhattam volna a gyűjtésüknek, már sem anyagilag, sem tárolás szempontjából nem tudtam bevállalni ezt a költséges hobbit.
Ennél fogva rendkívül hiányos a képzettségem képregény-hősökből, de ez már akkor kiderülhetett számodra, amikor a trailerről írtam és rám tett szinte semmilyen hatásáról. Illetve kicsit talán mégis hatott rám: Soknak éreztem. Sok szín, karakter, mozgás, akció.
Azután a film rám cáfolt.
Színes, szagos, néha már-már pszichedelikus és mindezek ellenére sem nem túl érdekes, sem nem túl akció-dús.

A rendező, Coogler korábbi filmjeit sokan dicsérték, ahol belebotlottam, ám úgy vélem, ez a munkája talán kicsit kirángatta a komfort zónájából. Ez mondjuk nem csoda, hiszen vannak franchise darabok, amelyek egyszerűen nem azt a filmes világot képviselik, mint amivel egy átlagos, nevet még nem feltétlenül szerző direktor könnyen tudna kezdeni valamit. Ilyenek pl. a képregény filmek, James Bond, a Star Trek vagy Star Wars univerzum filmjei, stb.
Egy Marvel film is pontosan ezért komoly szakmai kihívás, amit vagy megugrik az a direktor, akinek bizalmat szavazott a stúdió, vagy készül egy korrekt és azzal annyi mozi. Ez néha még olyan művészeknek is sikerülhet, akik korábban komoly hírnevet szereztek valamilyen területen Hollywood-ban, hogy azután egy képregény-filmbe beletörjön, vagy minimum kicsorbuljon a bicskájuk. Ezt a sort nálam gyarapítja pl. Kenneth Brannagh királydrámába oltott Thor (2011) mozija, ami persze nem unalmas és élvezhetetlen, mégis kissé alatta maradt az elvárásaimnak. A termet mégsem hagytuk el, hiszen azért a látványvilág, egyes színészek, események szórakoztatóak annyira, hogy első megtekintés alatt ne fészkelődjünk a fotelben. Hogy többször nézős darab lesz e számomra, mint mondjuk a Galaxis őrzői vagy a Thor: Ragnarök, azt meg majd az idő dönti el.


A történet sok évre nyúlik vissza, amikor egy Vibránium meteorit becsapódott Afrika egyik szegletébe, a Wakandai királyságba és ott eggyé olvadt a földdel és kicsit a faunával is. A Wakandai nép igen hamar rájött, hogy az idegen anyag mennyi pozitív hatást tud kifejteni az országra, minden területen. A fém segítségével a helyi király természetfeletti erőre tett szert és még a technikai fejlődésük is beelőzi - tiszta pol-korrekt - a világ többi részét. Wakanda uralkodói családi ágon váltják egymást. Az aktuális király T'Challa (Chadwick Boseman), akinek apját egy a Bosszúállók közeli esemény közben érte halálos merénylet. Fiának először a szokásjog miatt kell megmutatnia, hogy érdemes a trónra, később pedig egy homályos múltú, mégis rokonság közeli fiatalember, Eric Killmonger (Michael B. Jordan) trónkövetelési igényét kell semmissé tennie, hogy mind királysága, sőt, talán az egész bolygó békéjét megőrizhessék a továbbiakban.

T'Challát az is nyomasztja, hogy a hatalmas erő, amelynek birtokosa, talán az egész világ fejlődését elő tudná segíteni, ugyanakkor, ha nem dönt jól, apró ámde hatalmas királyságát is veszélybe sodorhatja, hiszen hiába tenne ő jót a világgal, ha a világ esetleg mohó és többet akarna. Kétségeit anyjával, testvérével, apjának szellemével és egyéb segítőivel is megosztja, plusz még apjának gyilkosa is a látóterébe kerül, ha esetleg hősünk kicsit unatkozna.
Lassan kibontakozik egy klisés királydráma, amely ismét bizonyítja, hogy ahol nincs demokrácia, mennyire talmi a hatalom. (Tényleg itt van egy ennyire gazdag ország, ilyen fejlesztésekkel, várossal, technikával és jöhet egy rokon, aki igényt tart a trónra és sima közelharcban eldőlhet, hogy az ország sorsát ki egyengeti tovább? Persze, láttunk sok Afrikai filmet, gyilkos csapatokról, amelyek néha saját, máskor a szomszéd népeket gyilkolják halomra, mégis meg kellett hagyni ezt a egyértelműen a térségre jellemző "hagyományt" ebben a képregény moziban is?) (Mit is beszélek, hiszen Shakespeare III. Richárdja is kb. ilyesmiről szól...)

A film egyik legrosszabb jelenete. Mintha két fűnyírógépember püffölné egymást.

A nagy öregek, mint királynő anyu, Ramonda (Angela Bassett) és a királyi jobb kéz és mágiaügyi miniszter, Zuri (Forest Whitaker) nem kapnak/kaphatnak elegendő és minőségi játékidőt. Hogy ne csak feketék szerepeljenek - és ezzel elveszítsenek sok fehér nézőt, ide sorolva az esetleges fajgyűlölő amerikai képregény kedvelőket is, akik nem is tudom, hogyan reagálhatnak arra, ha egy már bejáratott képregény univerzumban feltűnik egy fekete bőrű hős - komikus mellékszereplőnek, bár, a történet szempontjából kihagyható lenne, betették a mostanra már eléggé ismert - köszönd a Hobbitnak és a Sherlock sorozatnak - Martin Freeman-t, aki korábbi Marvel filmekből hozta Ross ügynök figuráját.
Ha ő nem lenne elég szerethető és vicces, akkor rásegít erre T'Challa hugicája, Shuri (Letitia Wright) akinek képességei vetekednek mind Tony Stark, mind Lucius Fox, mind Q technikusi szakértelmével. Azaz kisujjából ráz ki olyan fegyvereket és egyéb kütyüket, ami, már koránál fogva is a korábban említett három úr fölé helyezi a hölgyet. Mondjuk, hitelessége a karakternek legalább annyira komolyan vehető, mint a "Világ nem elégben" Denise Richards atomtudósa. Azon még ma is "sírok".
Ross ügynök és Shuri között legalább működik egyfajta kémia, pedig alig akad közös pontjuk.
Ezt a kémiát már sokkal jobban hiányoltam T'Challa és korábbi és egyben következő szerelme, Nakia (Lupita Nyong'o) kapcsolatából. Talán nem véletlen, hogy a film egyéb karakterei folyamatosan ezt erősítve utalnak rá, hogy béküljenek ki...
A végtelenségig a trónhoz lojális női amazon szerepe, Okoye (Danai Gurira) pedig jól jött az őt alakító színésznőnek, hiszen nem játszhatja a végtelenségig Michonne karakterét a "The Walking Dead"-be, ezért amikor épp a sorozat forgatási szünetben van, el kell vállalni ezt-azt mellette, a jövőre gondolva. Egy Marvel karakter pedig pont megfelelő erre. Hogy legyen kis dráma a jók oldalán, persze szembe állítják a szerelmével, hogy lássuk, milyen, amikor valaki nem az uralkodóra, hanem magára a trónra esküszik fel, miközben kedvese, W'Kabi (Daniel Kaluuya) ideológiai problémák miatt a harctéren lehet, hogy pont szembe kerül vele.
És a sok bába közt nem veszik el a fehér "holló", Andy Serkis! Az angol színész sikeresen kikapta magának a film egyik fontos negatív szerepét, még akkor is, ha olyan logikátlanul hullik végül a porba a végén. Addig viszont szórakoztató látni, hogy a színész mit művel, ha épp nem takarja ki a CGI.

Honnan ismerős?
Nem ez lesz a kedvenc filmem a Marveléktől, mert mind a humor kevés benne, mind a dráma nem nagyon fogott meg. Az akciót hiányoltam és azt sem nagyon értem, ha olyan szépen elgyakorolnak egy harci koreográfiát, ami hosszú másodpercekig tartóan is látványos a werk filmben, azt a moziba kerülő változatban mi a francért kell élvezhetetlenné vagdosni? Volt a film elején az a dzsungel harc, amikor komolyan elgondolkoztam rajta, hogyha ebben a szellemben fogják a film verekedéseit prezentálni, akkor inkább elhagyom a termet, annyira zavaró volt, hogy semmit nem tudtam követni az eseményekből a vászonhoz viszonylag közel ülve. (Barátnőm fogta a kezem, erősen... így nem bírtam felállni.) Ahogyan több kritikában utalnak rá, a film néhol közel kerül az "Oroszlánkirályhoz" is. A végső verekedésben pedig az egyik ugró-kapaszkodó jelenetsor pedig egyértelműen már vászonra lett festve az első X-Men filmben, amikor Farkast a szabadságszobor tetején eldobja Kardfog, és Farkas a levegőben átfordulva kapaszkodik a szobor fejét övező szent korona hét ágának egyikében. Itt T'Challa kerül azonos szituba és kapaszkodik egy elektromos gerendába.

A film sok jelenetében idéz meg korábbi mozikat, teljesen kiszámítható. Viszont a főgonosz már majdnem szimpatikus.

Töfi:
- Nevek, akik végül nem lettek T'Challa: Chiwetel Ejiofor, John Boyega, Wesley Snipes (Évekkel korábban szerette volna, de kiöregedett), Djimon Hounsou, Anthony Mackie, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Noel Clarke. Volt, aki egyeztetés miatt, volt, akit a stúdió utasított el, volt, aki már szerepelt más Marvel filmekben és volt, aki kiöregedett.
- T'Chaka szerepét egy apa-fia páros alakította, értelemszerűen, mikor, melyik kornak megfelelően.
- Michael B. Jordan a rosszul teljesítő "Fantasztikus Négyes" rebootban játszott már. A "fekete Párduc" karaktere egy "Fantasztikus Négyes" képregényben mutatkozott meg, a hatvanas években.
- Angela Bassett már játszott egy "Fekete Párduc" című filmben, amely fekete bőrű polgárjogi aktivistákról szólt, 1995-ben.

Esti Corvin program. 

70%

Ha megnéznéd:
- Fekete Párduc (2018) (Hamarosan)

Innen ismerős...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: