2016. április 13., szerda

Ördögi kör - Southbound (2015)

Ördögi kör - Southbound (2015)


Rendezte: Roxanne Benjamin, David Bruckner, Patrick Horvath, Radio Silence (ők többen vannak)

Megtekintés: Bár erős a hangulata, valójában filmes hiányosságai miatt kihagyható. De nem neked. (Ezalatt a horrorfilm kedvelőket kell érteni.)

A szkeccs film külön műfaj, al-műfajokkal. Sosem volt a kedvencem és bár vannak benne sikerültebb darabok is, vagy olyanok, amiket valamiért kedvelek, ez a mozi nem sokáig fog emlékezetemben megmaradni.

Rögtön kezdeném a pozitívumokkal, mert vannak. A fényképezés eléggé egységes képet mutat, szó szerint is, habár valamennyi rendező másik operatőrt hívott segítségül munkájához. A filmet szélesvásznú változatban láttam, ami segít integrálni, mint moziélményt. A film zenéje közel áll hozzám, hiszen olyan stílusú szintetizátor zenét használ, amit a nyolcvanas években örökre megkedveltem. Néha minimalista, máskor ijesztő, vagy ezek együtt. Sajnos, egyelőre ez az egyetlen munkája a "The Gifted" formációnak, amelyről az imdb jelen pillanatban semmilyen érdemi formációt nem tárol. A színészek is kiválóak, a legkisebb szerepekre is sikerült tehetséges, többé-kevésbé ismert neveket - műfajon és tévés munkákon belüli persze ez az ismertség - összeverbuválni.

A történetbe nem mennék bele, mert az viszont egyrészt erős közepes, másrészt, jelen esetben teljesen felesleges lenne, ha nem kívánom őket elemezgetni. Legyen elég annyi, hogy végig feszült történetekről van szó, amelyeknek azonban, mondhatni, néha se füle, se farka. El is érkeztünk az egyik negatívumhoz, ami a forgatókönyv/ek.
A történetek egymásba fűzése sikerült, néha túl direkt módon, máskor teljesen érthetetlenül, viszont ha nem törekszünk megérteni csak befogadni a látottakat, akkor kellemes lehet a végeredmény. Nekem persze okoz hiányérzetet, ha a megtekintés után több kérdésem van, mint amire választ kaptam és itt ez történik. Találgatni nem merek és az eredeti cím sem segített a feldolgozási folyamatban.
A narrátor, aki egy rádiós mesélő, kicsit hozzátesz a történetek drámaiságához, de az sem feledteti el velünk, hogy az azonosuláshoz szükséges lenne a szereplő karaktereket nem csak nevén nevezni, de jobban is megismerni, hiszen a horror lényege, hogy az izgalom ne személytelenül játszódjon le a szemünk előtt, hanem köthessük valakihez és drukkoljunk valakiért.
Erre a film alatt nem nagyon lesz módunk, mert egyik történetből in medias res lépünk a másikba, a befejezést tekintve egészen ügyesen keretbe foglalva a látottakat, csak az egyes szegmensek lényegét nehéz dekódolnunk számunkra és valamiféle koherens értelemmel felruházni.


Aki viszont szereti, ha egy film a drámaiságot túltolja, még akkor is, ha közben kicsit elveszik belőle a kohézió, annak szórakoztató és kielégítő darab lehet. Részemről akkor már inkább a V/H/S mozik. Ha a film nem erőszakolta volna linearitásba a történeteket olyan görcsösen, hogy sikerülhessen a film végi csavar/hurok, akkor lehet, hogy egy sokkal szórakoztatóbb filmként emlékeznék rá kicsit később.

Biztosan hatásosabb lett volna a végeredmény, ha a random félelemkeltés és történések helyett kapunk néhány választ is és nem lóg minden annyira a levegőben, mint pl. azok a démoni lények...
Ettől függetlenül hangulatos próbálkozás és megéri egyszer adni neki egy esélyt.

65%

Ha szeretnéd látni: S O U T H B O U N D 

Az alaptörténetet, ha megnézted, és láttál hasonlót, kérlek oszd meg velem.
Kifejezetten a hasonlóan, önmagukba csavarodó filmekre lennék kíváncsi.


1 megjegyzés:

  1. Ez a film egy kibaszott nagy tripp, én imádtam, de nem a józanul nézős kategória.:) Míves darab, habár látszik David Lynch hatása, erősen, de na...élveztem valamiért. Néha azért jó dolgok sülnek ki értelmezhetetlen filmekből, apropó, a kategóriában a Donnie Darko is megérdemelne egy kritikát, habár 16 évbe telt, de elvileg megfejtetem.:)...vagy csak azt hiszem.:)

    VálaszTörlés

Ide tessék írni, ha van mit: