A lány utána kicsit mindig magányra vágyott. Önmagába fordult, eltávolodott. Most egészen az ablakig jutott. A fiúnál volt, de vagy felöltözik és hazamegy, mint oly sokszor, vagy marad, kicsit félrevonul és úgy osztja meg vele a gondolatait.
Ha a fiú elfogadja az elméjét, talán ő is könnyebben elfogadja a fiú lényét.- Amikor kinézek a holdra, néha úgy érzem, nekem ragyog.
- Igen, néha én is így érzem. - suttogta a fiú a sötét szoba mélyén.
A lány meztelenül állt a hatalmas panorámaablak előtt, kicsit a függöny fehérsége mőgé bújva, hogy az utcáról vagy a másik épületből ne láthassák meg.
A fiú arcát vörösesre festette a megszívott cigaretta parazsa. A hamutartó a mellkasán nyugodott, bal karja pedig a feje alatt. Eltelt a lány illatával, hangjával, jelenlétével. Boldog volt. Már amennyire ismerte a boldogság fogalmát.
- Ilyenkor szeretnék repülni. Fel, a csillagok közé.
- Mit keresnél a csillagok között? - kérdezte a fiú. Szemét nem vette le a lágy körvonalakról. Váll, csípő, vádli.
- A földről elszállt lelkeket. Akik meghaltak, most odakint keringenek, a semmiben.
- Nem érnél rá akkor felrepülni, amikor már te is csak egy lélek vagy?
- Néha úgy érzem, nem. Az ilyen csodálatos éjszakákon, mint ez. Amikor… amikor…
- Kiteljesedtél?
- Amikor eggyé olvadtunk… vagy, igen, kiteljesedtünk.
A fiú elnyomta a cigarettát és félretette a hamutartót. A vastag kerámiatárgy megkarcolta az éjjeliszekrény lapját. Érdesen csúszott.
A fiú kikászálódott az ágyból, de nem a lány felé indult, hogy átölelje, és ezzel együtt talán kissé el is riassza, hanem a fürdőszoba felé.
A lány amikor a lépteket távolodni hallotta, visszafordult az éjszakai kép vizsgálásából.
- Hova mész?
- Felfrissítem magam és a szám. Tudod, utána jól esik a cigi, de a szaga… Meg szomjas is vagyok. Neked hozhatok valamit?
A lány hirtelen nem tudta, inna-e vagy sem. Inkább megrázta a fejét: - Köszönöm, nem kérek semmit.
A fiú érezte a határozatlanságot a hangjában, de erőszakos sem akart lenni, ezért kivárt néhány pillanatot és utána ment a dolgára.
A lány megint az éjbe bambult.
Menni akart és maradni.
Sétálni és aludni.
Ha ő sem tudja mit akar, mire számítson a szerelmétől.
Kinyitotta az ablakot.
Meztelen talpa a hűvös erkély kövére simult. Egyet lépett, majd még egyet és már el is érte az erkély szélét, a magas mellvédet. Faragott, szürke oszlopok, amik a derekáig érnek.
Valami hívogatta felfelé.
Jobb lábával az erkélyre hágott. Felemelkedett. Azután lépett egyet tovább. Majd még tovább. Fel. Magasra.
Azután nevetni kezdett, ahogyan a fák fölé reppent. Boldogan kacagott, mert a vágya nem vágy volt többé.
Lassan emelkedett a hold sápadt arca felé. Végre elérkezett az idő, hogy megmutassa neki magát.
Arra gondolt, hogy a hold csak neki világít.
Kacagása a szellővel halt el.
A fiú sokáig ivott a csapból. Mintha sosem ivott volna azelőtt. A szobába visszatérve megcsapta a beáramló, hűvös levegő. A lány eltűnt. Holmija a földön szétszórva hevert.
Gyomra összeszűkült az izgatottságtól, miközben kiszaladt az erkélyre és lenézett a ház elé.
Azt hitte, ott fog feküdni a lány. Talán megcsúszott és lezuhanva összezúzta csepp testét.
A ház előtt egy bágyadt lámpa eresztette ki a fényét, néhány kopott járművet fényárba vonva. Semmi rendkívülit nem tapasztalt odalent.
Ekkor felpillantott a hatalmas sápadt holdba és mintha messze tőle, nagyon messze, egy apró, fekete alakot látott volna az öreg hold felé lebegni.
Egy apró, de kecses alakot.
A kisgyermek
Kisfiú játszik künn a porba,
Faággal a port kotorva,
Megrajzolja kedvesét,
Hallgatnád e kis mesét?
Hallgatnád e azt figyelve,
Mit grimaszol az őkelme?
Vígsága mért fene nagy?
Vajon akkor békén hagy?
Dehogy hagyna, csak mesélne,
Míg az este eljön végre.
Ágyba fekszik, és szól érte:
Mondanál e kis mesét?
A gólyamadár
Gólyamadár, szép a csőröd,
Látom tollad van, s nem szőröd.
Kémény csúcsán, ott tanyázol,
És friss békát vacsorázol.
A kislányok, ha meglátnak,
Szerte-szana szaladgálnak.
Megmozgatnak minden hegyet,
Hogy ne kapják be a legyet.
Szegény gólya, pusztul, habár,
Évek óta védett madár!
Szalma fészek közepében,
Tojást óvja a csőrében.
Jelképe ő a parasztháznak,
Rá csak rossz fiúk vadásznak.
Csecsemőt a gólya hozza.
A kis gólyát meg tán a posta?
A férfi magába roskadva olvasgatta a levelet. Egy bírói végzés volt. A tárgyalásra nem tudott elmenni. Orvosi problémák. Az ügyvéd ott volt. Semmit sem ért.
A papírlap mázsás súlyként húzta a kezét.
A gyermekei, akikért élt, akik a boldogságot jelentették, akikért tartotta magát, ezután csak akkor látogathatták, amikor az anyjuk hagyta.
Az anya, aki már a házasságuk első éveiben meggyűlölte, nem segített neki ebben. Új férj, új város, messze.
A férfi pedig elvesztette az autóját. A pénze meg elfolyt, mióta az asszony a nyakára szabadította az ügyvédeit. Az új férj ügyvédeit.
Talán könnyebb lett volna, ha iszik. De nem ivott. Ne szedett gyógyszert, nem voltak káros szenvedélyei.
Csak egy: A Box.
A box volt, ami néha kicsit elszórakoztatta.
Kezdetben azért regisztrált, mert azt hitte, egy Internetes társkereső maga lesz számára Ali Baba kincsesládája.
Megtalálja álmai asszonyát és új életet kezdhet.
De a randik nem sikerültek, aztán elmaradtak és maradt a chat és a fórum.
Meg néhány érdekes ember, akikkel elbeszélgetett.
Nem lettek igazi barátok persze, de azért voltak jó piallanataik.
Nem tudtak róla mindent. Ó, nem uram, még csak az kéne.
Azért vigyázott, ne legyen túlságosanm őszinte. Mert itt is vannak, akik csak örülnek más bajának.
Arról mesélt, hogy üzletember, aki egy jó ajánlatra vár, hogy elhagyja az országot.
Puszta mese volt, de megtette. Ha kérdezték, akkor mesélt róla, de csak a fantáziájában élt ez a Hotelmenedzseri munka.
Itt volt az ideje, hogy attól a pár embertől elbúcsúzzon, akiket kedvelt és értékelt.
Közel harminc levelet írt. Nem volt két egyforma, de a tartalmuk nagyon hasonló volt:
"Nagyon őrülök, hogy megismerkedtünk. A külföldi munka beütött, amire vártam. Holnap utazom. Sajnos, többet nem jöhetek ide. Nem aktuális. Vár egy jobb világ."
Búcsúlevél volt. Nem formális, de ha valaki a sorok közé olvasott…
Mikor befejezte az utolsó levelet kilépett az oldalból. Bezárta az Internetet és kikapcsolta a gépet.
A nap folyamán már kitakarította a lakást. Rendbe tett minden sarkot. Valamiért így érezte helyesnek. Ne vegyék a szájára ezután, hogy milyen rendetlen ember volt, aki apának sem való. Ezért igazán ne.
A legszebb öltönyét vette fel.
Írt egy utolsó levelet. Most a gyermekeiknek, azzal a meghagyással, hogy csak a temetés után olvashatják el nekik.
A kötelet a ház konyhájában vetette át a keresztgerendán. A hatalmas ebédlőasztal fölött, ahol annyi kellemes vacsorát költöttek el a gyerekekkel. Az ő gyerekeivel. A kincseivel.
És ezek a kincsek elvesztek. Elragadták tőle őket.
Tudta, az asszony csak fájdalmat akart okozni azzal, hogy kiharcolta a felügyeleti jogot.
A hurokot harmadszorra sikerült rendesen megkötnie.
Sokat olvasott előtte az akasztásról. Félt tőle. Hallotta, hogy van, aki összepiszkítja magát, vagy elélvez közben.
Nem akart úgy elmenni, hogy a mocskot hagyjon maga után.
Az utolsó, amit látott, a gyermekei képe volt a konyha meszelt falán. Kirugta a széket, ami lebucskázott az asztalról és széttört a csempénzett padlón.
Közel egy percig szenvedett.
De nem csinált mocskot.
Csillámló szívű,
Legutóbb láttuk: 2005-03-31, 21:20
Több mint egy éve nem járt erre!
A történet onnan ered, hogy van egy ismerkedő oldal, ahol néha megfordulok. Ott találkozni olyan regekkel, amelyek jó ideje nem látogattak vissza. Ennek vannak okai, amiket mi többiek, nem tudhatunk.
Innen jött egy lehetséges dráma ötlete.
