Ha szoktál szörfözni a világháló, biztos akadtál már néha bizarr cikkekre arról, hogy milyen apróságok miatt pereskednek az elvileg lehetőségek hazájában.
Pl. Ha valaki kezet rázva valakinek ígéretet tesz, akkor egyes államokban az lehet egyfajta szerződés is, ha van tanú, amely kötelezettségekkel jár.
A következőnek felhozott példa alapján már ott simán fejest lehetne ugrani egy pereskedésbe:
Okos Internet kommentelő feldobja a lehetőségét annak, hogy a veséje eladó egy általa megnevezett összegért:
Ugye milyen vicces, hogy három millió forintért megvásárolható Várkonyi úr veséje? Honnan tudjuk?
Ő maga írta ki egy kommentben.
Amikor persze mosoly jel nélkül felhívjuk a delikvens figyelmét rá, mit is tett, azonnal megy a visszalépés. (Épp, hogy azt nem teszi hozzá, hogy feltörték az adatlapját:
Várkonyi Csaba természetesen csak viccelt! Igaz, a két mondatból, amellyel slendrián nyomott hagyott az Interneten, amely mindent megőriz az utókornak, még véletlenül sem volt képes a magyar helyesírás szabályainak megfelelni, ezért feltételezem, hogy a vesével humorkodó fiatalember egy suttyó paraszt.
Milyen kár, hogy egyelőre nincs szükségem a veséjére!
Milyen kár, hogy nincs erre a project-re kerek három millióm!
Milyen kár, hogy ez nem Amerika, mert ott még az is lehet, hogy üres zsebbel perelem be és kártérítéssel és +/- egy vesével lennék gazdagabb!
De neked lehet, hogy van, hát tessék!
Szabad felhasználást kapsz a fotóhoz!
Nem kell a mese, vesére fel!

Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem. Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
2015. július 12., vasárnap
Blog: Nem úgy illenék, hogy ha nevet írnak egy cikkbe, akkor a mellé illesztett fotón a név gazdája szerepeljen?
Természetesen nem, ha magyar bulvár oldalról van szó. Azon már meg sem lepődöm, ha egy cikket egy héten keresztül minden nap átneveznek, hogy újra és újra ráklikkeljenek az olvasók - akik már a második eset után kurva anyázva zárják be az olvasott írást - azonban az még engem is meglepett, hogy egy cikk címében megemlítenek egy francia színésznőt, hogy a mellé rendelt fotón egy amerikai pályatársa szerepeljen, még akkor is, ha volt közös filmjük és a cikk valójában ezt a filmet emlegeti fel.
Íme a nevetséges és újságíráshoz méltatlan párosítás:
Mellesleg a film címe: Az éhség - The Hunger (1983)
Aztán persze lehet, hogy a cikk mellé azért került Susan Sarandon fényképe, mert ő volt az, aki nem kívánt ágyba bújni a francia sztárral...
Ettől függetlenül is cikk(i).

Blog: Egy feltört adatlap margójára
Nagyon szar dolog, amikor az ember facebook oldalát illetéktelenek csak úgy feltörik. Ez, hogy lehetséges?
Néha, elég, ha más is hozzáfér a géphez és a megfelelő helyen megkeresi a jelszót, amely listázva van és akár egy gombnyomásra előhozható.
Máskor, elég, ha rafkós az illető és simán kifigyeli a szerencsétlent, amikor beírja a kódját.
Meg van az, amikor erős a gyanú, hogy kurvára nem törtek fel semmit, de az adatlap mögött eleve egy gyökér bujkál, aki visszaél az anonimitással és kicsal idegenektől bármit.
A következő adatlap eleve gyanúra adhat okot, hiszen alig 26 ismerőssel, egy viszonylag fiatalkorú határát súroló fényképpel (amiből persze csak egy hozzáférhető az adatlapon, amíg nem jelöljük ismerősnek, így innen is védve) máris egy olyan facebook csoport tagról van szó, aki elvileg felnőtt tartalmat használó csoportba keveredett be. Egy amolyan vad vágyakat megosztó csoportba. Mondjuk, a csoport vezetőjének is felelőssége, hogy a csoportjába milyen szűrű szerint verbuvál tagokat. Pl. ha kéretlenül helyez oda be embereket, az sem etikus, vagy erejét fitogtatja, miközben egy dedós szintjét üti meg a helyesírása, az meg nevetségessé és hiteltelenné teszi az egész csoport működését.
Alanyunknak, elvileg feltörték az adatlapját, hogy egy órán belül valami provokálót tegyenek ki a nevében, majd egy órával később, ugyanolyan borzalmas helyesírással arra hivatkoznak, hogy sajnos feltörték az adatlapot és visszaéltek azzal, így csalva ki a jelentkezőktől ilyen-olyan kommenteket és kitudja még mit privátban. Elég kényelmes, nem igaz?
Beizgatjuk a célközönséget, majd kihátrálunk.
Oh, yeah!
Teszem hozzá, a helyesírás megegyező magyartalansága alapján arra merek következtetni, hogy szó sincs feltörésről - egy hacker aki számokon keresztül utasításokat ad és ért annyira a számítógéphez, hogy feltörje azt, általában nem arról híres, hogy egy nyolc éves szellemi szintjén képes használni a magyar nyelvet.
Szóval, ha már találtunk egy érdekes esetet, miért ne osszuk meg veletek, ha érdekel titeket ez a fajta téma?
A felső kép magáért beszél. Van egy állítólagos ifjú hölgy, akinek adatlapját feltörték és nevében feltettek egy vadító üzenetet. Erre a fiúk ugrottak és kb. egy óra múlva a hölgy adatlapján a következő üzenet jelent meg:
"Ne írjon senki, mer fel torték a facémat" - Milyen érdekes. Ahogyan az is, hogy ezek az anonim nethuszárok képtelenek, helyesen, egybe írni az olyan szavakat, mint "feltörték". Komolyan sportot űznek abból, hogy külön írják.
Azért azt is megkérdezem: Ha valaki feltöri egy hülye liba adatlapját és a nevében elkezd valamit, akkor miért tud a hülye liba egy órával később belépni és figyelmeztetni a kommentelőket? A hacker élvezete komolyan kimerült a feltörés után abban, hogy beírja a szexre invitáló felhívást, majd ennyi károkozás után kilép az oldalból, hogy az igazi tulajdonosnak legyen lehetősége a korrekcióra? Hagyjuk már...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)