Raze (2013)

Raze (2013)

Rendezte: Josh C. Waller

Hajnalban értem haza, tevékeny hétvégi munkás élet után. Hullafáradtan, égőn szemmel ültem a gép elé, mert a szemem kívánta az ágyat, a testem többi része még nem. Ha lefekszem, elveszítek fél napot... Meg tevékenykedni akartam a neten. Egyik kedvenc filmekkel foglalkozó oldalamon botlottam bele eme filmecskébe. A borítón virító Zoe Bell nevét ismertem már Tarantino csajos-autós-pofázós filmjéből, ahol Bell vagy tíz percig egyensúlyozik egy száguldó kocsi motorház-tetején, miközben egy őrült kaszkadőr próbálja őt és társait a halálba taszítani. Bell csinos volt, markáns - nem szép, de dögös - laza és hiteles. Megjegyeztem a nevét. Most meg felismertem.

Elolvastam a film szinopszisát, ami elsőre megfogott. Igazi agyatlan hentelés! Egy titkos társaság - hasonló, mint a "Motel" című sorozatban - embereket - nőket - gyűjt össze, majd halálos párviadalra kényszerítik őket, amelyet ha esetleg megtagadnak, a szeretteik látják a kárát. Rajtuk kívül.

Egyszerű, mint a fing. Persze a történetben benne van, hogy a másfél órás film unalmas adok-kapokba torkollik, amitől kezdetben féltem. Erre rácáfolt az ügyesen adagolt feszültség és információ, a flashback-ek alkalmazása, a karakterek bemutatása. Nem a kedvenc műfajom, amikor embereknek hosszú ideig szenvedniük kell. Nem szórakoztat... A "Raze" azonban még éppen a számomra elfogadható tűréshatáron belül lavíroz. Ráadásul a verekedések egyáltalán nem macska harcok. Általában az ilyen témájú mozik - amikben színésznők verik egymást - ott véreznek el, hogy a csinos pofijú actressek nem képesek reálisan egymásnak esni. Mímelik a kemény verekedést. Miért? Mert kevés a jól verekedő női akciósztár. Hirtelen két név jut eszembe: Cynthia Rothrock és Gina Carano. az első hölgy legenda a második meg jelenleg kezd felfutni a film világában.

A "Raze" azonban jól teljesít akcióban. Zoe Bell miatt eleve nem izgultam, ám a többi szereplő, karakteren belül, hozza amire számíthatunk. A verekedések pergőek, és oké, hogy rendesen meg vannak vágva - ami sokat tesz a csonttörő akciókhoz - mégis hihetőek, élvezhetőek. Nincsenek erős túlzások, ami meg maradt, az kemény, gyors és véres. Ráadásul elég sok lehetőség van a párbajokban, amiket kihasználnak, rendesen. Nincs rá idő, hogy megunjuk a harcokat, mert nem nagyin ismétlik magukat, igazodnak a történethez, karakterekhez, kreatívak, pedig maguk, a harcok egy kúton belül játszódnak le, ami megnehezíti a kreatív ökölharc tartalmas pörköltté rottyantását. Szerintem sikerült.

A történettől persze nem várhatjuk, hogy az agytevékenységünket komolyan megterhelje, sőt, elég sok kérdésem maradt a megtekintés után, amik főleg a "szervezet" körül forgott. Kik ezek? Mit akarnak? Mennyien vannak? Hogyan épült ki a rendszer? Honnan az ötlet? stb.

A film másfél órás. Szépen egyenletesen van felépítve. Rétegesen, mint a rakott palacsinta. Dráma, bunyó, flashback, karakter, dráma, bunyó, flashback, karakter, dráma... Nagyon finom a forgatókönyv. Szép munka.

Zoe Bell 2000 óta dolgozik a filmiparban. Főleg kaszkadőrködik, néha pedig apróbb szerepeket fogad el. Furcsa, mert ahhoz képest egészen jól játszik. Arra akartam kilyukadni, hogy ráfért egy abszolút főszerep. (A "Django elszabadul" című Tarantino filmben pl. végig egy kendő takarja az arcát, csak a szeme látszik, így olyan, mintha "ott sem lenne".) Ebben a filmben a produceri teendőket is magára vállalta. A film ugyan alacsony költségvetésű, minimál helyszínen játszódó akció mozi, az átlagos B filmek fölé emelkedik valamennyivel.

Elmondom, szerintem miért:

- Egyrészt nagyon jól kiválasztották a szereplőket. A csajok vagy csinosak, vagy jól verekednek, vagy jól játszanak, sőt, van, amelyik több pozitív tulajdonságot magába applikált. 

- A gonoszok között legalább egy markáns karaktert találunk. (Doug Jones pl. Guillermo del Toro filmjeiben szokott maszk mögé bújni)

- Feszesre vágott akciók, ötletes kivitelezés.

- Jól felépített drámai figurák.

- Rebecca Marshall, Phoebe szerepében eszméletlen! Még Zoe Bell-t is majdnem lemossa!

- Rosario Dawson cameója.

- A vége leszámolás, ami alatt előre dőlve szurkoltam. 

- A Twin Peaks-ben még viszonylag végzet leánya, Sherilyn Fenn mostanra csúnyán elveszítette hamvasságát.

- Hát, az "Száguldó bosszúban" még egy bombázó voltál...

- A film zenéje, Frank Riggio első munkája néhol elképesztően szuggesztív. Nem tudom, honnan jött a fiatalember, de ha ezt a szintet tartani fogja, még meglephet minket a filmzene világán belül.

- Dylan O'Brien pedig ügyes operatőr. 

Hezitáltam, hogy 60 vagy 70 %-os a film nálam. Nem tudom. Valahol kettő között. Nem könnyű darab, valakinek erősen feszegetheti az ingerküszöbét, de ettől függetlenül egyszer mindenképpen ajánlhatom megtekintésre.

Ha szeretnéd látni: R A Z E

Tiszteletem Mr. Robert Shaw!

Kedves Mr. Robert Shaw bácsi !

Évekig nem volt szerencsém a filmjeihez, azután, tök véletlenül, barangolásaim közben, hirtelen többet is láttam egymás után. Volt, amit már régebben láttam, volt amibe most futottam bele először. Csak szeretném méltatni színészi munkásságát, hogy pár szót írnék ezekről a filmekről.

1927-ben tetszett születni és fél évszázadosan tetszett itt hagyni minket, alig 56 filmszereppel a filmográfiájában. Sajnos, mondhatjuk, kevéssel... 1978-ban, 51 évesen... Mégis, néha olyan érzésem van, ön meghatározó alakja lett az amerikai filmnek. A tökös, kemény vágású, kőszikla arcú, macsó pasas. És az is volt. A kornak megfelelően macsó.



1963: Oroszországból szeretettel - From Russia With Love


Ha úgy vesszük, egy James Bond filmben a gonosz jobbkezének lenni, nem nagyon szórakoztató, hiszen a főhős még a film vége előtt lealázza az embert. Ön Grant szerepét kapta, a hatalmas, szőke bérgyilkosét, akit Lotte Lenya, a Spectre apró termetű, szadista, feltehetően leszbikus mumusa simán bordán csap egy bokszerrel. Ön pedig állta, hiszen a James Bond gonoszok nem átlagos fizikumú figurák. Kicsit karikatúra szerűek. Azután ahogy sejteni lehet, ön és Sean Connery összefutottak egy vonat kupéjában és addig verték egymást, míg valahogy a Bond maradt felül. Pedig ő nem bírta volna ki a bokszeres hasi-pacsit. Na mindegy. Nem volt főszerep, de emlékezetes. Egyet megtanultunk: megfelelő húshoz, megfelelő bort kell rendelni.



1973: A nagy balhé - The Sting

Sosem fogjuk megtudni, hogy lett a "Fullánk" című filmből a magyar keresztségben "A nagy balhé". Biztos, mert két világsztár tobzódott benne és átverték önt, mint a szart. Hát igen, Paul Newman és Robert Redford mellett önnek nem sok esélye maradt. Igaz, nem ölték meg, de lehúzták anyagilag, rendesen. Talán ha kevésbé lett volna olyan mohó. Hiába, a maffiózók, akik pénzt szagolnak, könnyen becsaphatóak. Itt bejött. Ettől függetlenül szerethető a film. Talán majd máskor több szerencséje lesz.



1974: Hajsza a föld alatt - The Taking of Pelham One Two Three

Nem tetszik tudni, de ebben az évben születtem! Ugyanakkor ön pedig részt vett ennek a remek kriminek, sőt, akciófilmnek az elkészítésében. Persze megint bűnöző játszott! De legalább csupa zseniális színésszel dolgozott együtt. Már ezért és a remek párbeszédekért érdemes megnézni ezt a mára sem sokat kopott filmet. Tudja, hogy Quentin Tarantino ebből a filmjéből lopikálta el a színek szerinti karakterek megnevezését? Igen! Olyan remek emberekkel mókázta végig ezt a metrós túszdrámát, mint Walter Matthau, Martin Balsam, Hector Elizondo vagy Ben Stiller apukája, Jerry Stiller! Később Remake-je készült az önök filmjének, de Shaw bácsi, szerintem a maguké jobb! Csak azt nem értettem, miért kellett végül megrázatnia magát az árammal??? Hát megérte azért a kevés pénzért... amit még el is bukott???



1975: A cápa - Jaws
Az állkapcsokból itt meg cápa lett a magyarítás, hogy fenyegetőbb legyen. Ön ebben a filmben simán ellopta a "Shaw"-t, érti... show-t, mint Quint, az öntörvényű, véres múltú cápavadász. De tényleg. Amikor először megjelenik a filmben és körmeit végighúzza a táblán. Atyaég! Azután, ahogyan nyomja a shawdert, Roy Scheider-nek és Richard Dreyfuss-nek. A monológ, amit a bomba ledobásos akciójukról és cápákról mesélt. És mindezt improvizálta! Le a kalappal. Milyen kár, hogy a film végén felfalta önt a nagy fehér. Valakinek mennie kellett és hármójuk közül ez volt a várható... Sajnáltam!



1978: Navarone ágyúi 2. - Az új különítmény - Force 10 from Navarone


Nem rossz ez a háborús filmje, Shaw bácsi és még a fiatal Harrison Ford-ot is megkapta maga mellé. Az külön vicces, hogy egy James Bond mozi két szereplője szintén tiszteletét tette maga mellett. Barbara Bach és Richard Kiel egy évvel korábban egymás ellen harcoltak "A kém, aki szeretett engem" című Bond filmben. Igaz, hogy a filmje elvileg a Navarone ágyúinak a folytatása, de sok köze nem volt hozzá, leszámítva, hogy háborús akciófilm. És végre ön a főszereplő! És túlélte!!! Ez a filmje szintén tetszett! Szerencsés vagyok, hogy egy hónapon belül 5 jó filmjébe botlottam bele. Ismerem a nevét!
Tudom, hogy ennél sokkal több és egyik-másiknál jobb vagy fontosabb filmje is van. Mindent meg fogok tenni azért, hogy amennyit lehet, megnézzek. Komolyan!

Köszönök minden kellemes percet!!!

Last Passenger (2013)

Utolsó utas - Last Passenger (2013)

Rendezte: Omid Nooshin

Nooshin filmje egészen szórakoztató thriller a kevésbé durva fajtából. Semmi nagy felhajtás, csak néhány ember, szorult helyzetben, egy titokzatos gyilkossal, akinek homályosak a céljai és talán nem derül ki a végére a titka.

Omid Nooshin furcsa filmes. A kilencvenes években készített néhány ígéretes rövidfilmet, majd 14 év hallgatás után lehetőséget kapott rá, hogy vonatos történetét vászonra vigye. Tisztességes filmet hozott össze. Semmi extra, de amit látunk, az tetszetős, élvezhető szösszenet.

A főszerepben a méltatlanul alul értékelt Dougray Scott alakítja a doktor apukát, aki véletlenül egy éjszakai járaton ragad hét esztendős fiával, hogy egy gyilkos játékszere legyen... a vonat mellett. Rajtuk kívül még néhányan a vonaton maradnak és tanácstalanul igyekeznek életben maradni és segítséget kérni a külvilágtól. Szerencsére a sok klisé mellett nem fárasztják olyasmivel a nézőt, mint, hogy a robogó vonaton nincs térerő... mert van.

Cuki, de fura a mosolya

Az ellenség kiléte végig homályban marad, talán nem lényeges. Nooshin filmjében a karakterekre koncentrálunk, akik kénytelenek összefogni, hogy túléljék a kéretlen kalandot. Ez a forgatókönyvi húzás sajnos csak félig lesz sikeres, mert a karakterek hézagosan lettek feltöltve. De legalább az egyetlen kalauzt leszámítva, nem teljesen töltelék áldozatokat kapunk. A film kissé egyenetlen, logikátlan, a vége sem tökéletes lezárás, ettől függetlenül egyszeri izgalom nyugodtan ajánlható.

A fényképezés (Angus Hudson egészen remek hangulatot kölcsönöz a filmnek) a trükköket leszámítva szépek. A vonat, mint helyszín, jól működik. Néhány lehetőséget kihasználnak, ami benne rejlik, máshol indokolatlan furcsaságok történnek - pl. miért olyan szűk az alagút és hova tűntek a rendőrök, miért golyóálló a vezető fülke ablaka, stb. - még az élvezhető határon belül.
A film zenéje néhol egészen fülbemászó, máshol meg jól egészíti ki az izgalmas képsorokat. Liam Bates főleg rövidfilmekben dolgozott közre. Jelen munkája erős közepes, kicsit felette áll.

A kevés látványelem egyike.

A főszereplőn kívül megemlíteném még Sarah Barwell szerepében Kara Toiton-t, aki nagyon szexi nő, de nekem valahogy kilógott a film egészéből. Talán a furcsa, teliszáj mosolya miatt. Ettől még dögös, csak valahogy nem idevaló. Még említést érdemel a takarítót játszó, Izraeli születésű Iddo Goldberg. Talán az ő figurája van legjobban kidolgozva a filmben, pedig első megjelenése közben az ember legszívesebben televerné a fejét.

- Megismert? Én voltam a fő gonosz a Mission: Impossible II.-ben!

60% körül