2016. február 13., szombat

Zombi apokalipszis kisokos, cserkészeknek - Scouts Guide to the Zombie Apocalypse (2015)

Zombi apokalipszis kisokos, cserkészeknek - Scouts Guide to the Zombie Apocalypse (2015)


Rendezte: Christopher Landon

A film Mafab adatlapja: Scouts Guide to the Zombie Apocalypse (2015)

A poszter nem véletlenül idézi meg a '80-as évek kalandfilmjeit stílusában.
Megtekintés: Gyorsan átment rajtam, mint kacsán a traktor.

Egyre-másra készülnek a gyerekekkel és egyéb szörnyekkel operáló horror-komédiák, melyek színvonala erősen ingadozik, akár Frankenstein szörnye. Landon már első forgatókönyvírói munkájával komoly kritikai sikereket ért el, - "Még egy nap a paradicsomban - Another Day in Paradise (1998)" - hogy azután elnyelje a kritikailag silányabb horrorfilm dömping a Parajelenségek sorozat néhány epizódjával. Gondolom, ezek az erősen közepes minőségű Found Footage mozik nem elégítették ki maradéktalanul, ezért párosította a gyerekfilmet a horrorral, hogy történjen valami. Néhány kisvárosi srác viszonylag jól érzik magukat a cserkész csapatukban és tanult rafinériáik jó segítséget nyújtanak nekik, mikor a közeli kutatólaboratóriumból kiszabadul az aktuális zombie kórság és annak áldozatai.

A film nem túl logikus - értem ez alatt, hogy míg egyéb szereplők röhejesen ostoba módon esnek áldozatul, addig főszereplőink néha hihetetlenül szerencsésen botladoznak keresztül törmeléken, beleken és játékidőn, hogy végül kapjunk egy közepes lezárást, megtoldva hepienddel.

Amikor a kövér srác összekulázza magát... Kötelező jelenet.

Van kötelező dagadt gyerek, filozofálgatás barátságról, kitartásról. Van kamaszszerelem, komikus felnőtt karakter - David Koetcher mostanában válogatás nélkül mindenben benne van. Meglepett, hogy itt hajjal látom... de kiderült, paróka. Vannak gyalogáldozatok, jó nő, köcsög aktuális pasi. Van összeveszés, összeborulás. Meg felkészülős montázs, Schwarzenegger módra. (Amikor magukra aggatnak minden szart csatába indulás előtt, mint a Kommandó című filmben.)
Az egész film olyasmi, mintha a "Kincsvadászok - The Goonies" kölykeit belerángatták volna egy zombie-s, túlélő horrorkomédiába, annak előnyeivel - könnyebb izgulni a főszereplőkért, mivel gyerekek - és hátrányaival - a film így kicsit bugyutább is, mintha eleve felnőtt film lenne, hiszen a célközönség az átlagtini. A felemlegetett gyermek-kalandfilmnek amúgy 2015-ben volt a harmincadik évfordulója, ezért a film amolyan tiszteletadás is lehetne a kisvárosi fiúbarátság előtt.

A film előnye, hogy egyszer szórakoztató. A hátránya, hogy pár hete láttam és csak homályos emlékeim maradtak róla.

55%

Csetlő-botló kamaszfiú (Tye Sheridan) és dögös nő (Sarah Dumont). Természetesen elcsattan a tanítónénis első csók is.
Megtekintés: S C O U T S  G U I D E
Több lejátszó jelenik meg majd ha a megfelelő feliratra klikkelsz. Válaszd azt, amelyiket a legtöbben használták.

2016. február 9., kedd

Sakáltanya - Coyote Ugly (2000)

Sakáltanya - Coyote Ugly (2000)


Rendezte: David McNally

A film Mafab adatlapja: Coyote Ugly (2000)

Megtekintés: Szirupos, amcsi, hepiendes és bűnös élvezet.

Gondoltam, ráhangolódom a filmre, amit évente egyszer megnézek annak pozitív hajrá-optimizmusa miatt, amit végig sugall magából és nem volt nehéz dolgom. Leültem és már az első percekben elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor Violet-et (Piper Perabo) egy jókívánsággal ereszti apja (John Goodman) az útjára, annak ellenére, hogy valamennyi porcikája ódzkodik tőle, hogy a lányát a nagyvárosba - New York - engedje. Megjegyzem, eredeti lakhelyük sem egy egyutcás putri, ez kiderül abból, ahogyan Violet-et búcsúztatják. Van ott élet rendesen.
Egy cseppet sem eredeti az ötlet, hogy a legkisebb hercegkisasszony elhagyja a vidéki életet, hogy a nagy városban próbáljon szerencsét és végül megdicsőülve, nyertesként, vörös szőnyegen vonuljon vissza a kis porfészekbe, ahol mindenki szerette vagy más esetekben, senki nem hitt a sikerében. Akkora klisé, mint a ház. Hogy akkor mégis miért olyan élvezet nézni ezt a filmet?
Nem tudtam megfejteni, de pl. az a jelenet nagy kedvencem, amikor a balhé elszabadul a kocsmában és Violet, félénk kislányként, együtt énekel a zenegéppel, hogy az őrjöngő tömeg lassan elcsituljon és a kedves hangra figyeljen. Vagy amikor Violet a két veszekedő férfi közé lép és egy mondattal és tíz dollárral elejét veszi egy verekedésnek, majd a főnöknője (Maria Bello) ad neki még egy esélyt a pult mögött. Mind kedves jelenet a vendéglátás egyik arcáról, ami a valóságban ugyan nem létezik, de ha dolgoztál ilyen helyen és végül otthagytad, azért az emlékeidet ilyen rózsaszín vattapamacsos emlékek lengik be és magad is elhiszed, hogy előfordulhat.

Azért van a filmnek egy másik oldala is. Először is, Violet végül bedobja a pincérköntöst. Ez oké, hiszen többre vágyik, ideje indulni. A valóságban azonban elég szemét húzás azt munkaidő közben, random megtenni, mintegy megunva az utolsó vendég hülyeségét. Ez nem jellemző a későbbi Violet karakterére, és azt se felejtsük el, hogy ezer éve él a városkájában, szereti mindenki - amennyire látszik az első percek eseményeiből - ezért menekülése nem szükségszerű.
Aztán, az a negyven mérföld amit a nagyvárosig megtesz, nem véletlenül nem lett megmutatva, mint road-movie, hiszen amekkora távolságok vannak Amerikában, ahhoz képest az a kb. 55 kilométeres távolság lófasz. Mégis azt akarja elhitetni velünk a film, hogy ez a lány most kiszakad az eddigi életéből, holott, csak inkább kissé átköltözik. Sokkal érdekesebb vagy történetileg drámaibb lett volna, ha a fél kontinensen átutazik, csak akkor olyan dramaturgiai húzásokat nem tud a film meglépni, amiket a kötelező drámai, zsebkendős jelenetek miatt kitaláltak, hiszen így még apu épp ellátogathat leánykájához, hogy szemrehányóan szembesüljön vele, milyen fertőben keresi önmagát a gyermeke a pult másik oldalán.


Violet egyébként sem gondolta ezt végig, hiszen dalt szerezni otthon is tudna és nem kopogna át a szomszéd lakó három másodpercre rá, hogy hagyja abba. Persze, amikor később már a tetőn billentyűzik, akkor a kutya nem jön fől hozzá és küldi el a picsába onnan, ami megint nem logikus. Meg az sem, hogy az otthoni ismert környezet helyett bepróbálkozik egy olyan szórakozóhelyen, amilyet életében nem látott még. Pont pincérnő nem akart kis városkájában többé lenni, ha jól emlékszem, erre végül csak az lett, egy másik formában. Csak kevesebb az étel, több a pia és a fárasztó vendégek. (De ez sem igaz, mert a Coyote Ugly bár vendégköre ritka válogatott figurákból áll, akik nyugodtan veszik, ha pofán öntik őket, letépik ruhájukat vagy lecsippentik a hajkoronájuk egy részét.)

Hát nem csupa mókás álomjelenet?
Még szerencse, hogy azután megérkezik a drámai szál a fiatalember, Kevin O'Donnell (Adam Garcia) képében. Ja, nem is. Ő egy igazán kedves srác, aki csak ilyen filmekben létezik. Az sem baj, hogy egy hölgy kettőszáz ötven dollárért hazaviszi és ebből nem lesz szex, csak egy nagy beszélgetés - fordított esetben hatos karton óvszer fogyna el, az tuti, mert a férfiember csak akkor ad direktben nőnek pénzt, ha utána...
Meg az a két eset, amikor félreértésből végre a két szerelmes között kialakulhatna némi komoly feszültség, túlságosan gyorsan lesz lecsapva, kihagyott ziccer. Az első esetben másodpercek alatt derül ki, hogy a titokzatos zacskó mélyén nem krack vagy fű lapul, hanem egy képregény. Ilyen cuki srác nincs.
Meg olyan sem, aki random megy halat válogatni készpénzért vagy juttatja be kedvesét egy amúgy már-már múzeum jellegű terembe, amelyben azután lehet zenélni, pszichologizálni és szeretkezni is.
Annyira minden klappol!


A kolléganők is mind jó fejek. Oké, kicsit megcsipkedi a hely keménykötésű jó csaja (Bridget Moynahan), de kb. ez is csak percekig tartó rivalizálás és ahogy hasonló filmektől megszokhattuk, elmélyül barátságként.

Jó fej az apuka (Olyannyira, hogy a tesztközönség ragaszkodott hozzá, hogy még írjanak a filmbe plusz jelenetet Goodman-nek, amit a végső vágásnál illesztettek a filmbe!), jó fej a gyermekkori barátnő, jó fejek a kollégák és a szerelem. Egyedül azok a seggfejek nem jó fejek, akikhez a lány megpróbálja bejuttatni tehetségét, mert a kísérletek már a recepción megbuknak. Szerencsére, a filmben maradt annyi vér, hogy ne az első percekben találjon magának Violet producert, mert akkor semmi izgalom nem maradt volna a filmben és nem lett volna kiket utálni. De még ezeket a kishalakat sem tudtam megutálni, mert pár másodperces megjelenésükbe is sikerült a forgatókönyvnek annyit bemutatnia, hogy bizony, valamikor ők is emberek voltak, akik itt ragadtak a pokol eme bugyrában és ezért inkább szánni valóak, nem utálni.

Szóval azért szeretem a filmet, mert egyszerűen alig van benne konfrontáció, gyakorlatilag egy kedves film arról, hogy merj álmodni és kevés szerencsével sikeres lehetsz. Pont nem úgy, mint a való életben.


Érdekességek:
A film zenei albuma több, mint három millió példányban fogyott el és a filmben Perabo énekhangját végig LeAnn Rimes szolgáltatta.
Első kőrben a főszerepet Jessica Simpsonnak ajánlották fel, de ő nem vállalta azt a sok szexjelenet miatt. A sors fintora, hogy a végső változat erősen meg lett fosztva a Perabo-val leforgatott szexjelenetektől.
A film címe abból a mondásból ered, amikor reggel felkelsz valaki mellett, akivel este ittál és kiderül, hogy inkább lennél akár egy sakáltanyán. Valójában a mondás inkább olyasmit jelent, hogy reggel kelve a partneredről kiderül, hogy olyan csúnya, hogy inkább lerágnád akár a végtagodat is, csak, hogy úgy tudj lelépni tőle, hogy ne vegye észre a szökésed. (Sakál-ronda) Nálunk a mondás valószínűleg a rókákra lenne kivetítve, hiszen a hiedelemben az terjedt el, hogy ez a kis állat képes a vadász csapdájából úgy menekülni, hogy lerágja a fogságba esett végtagját. Szóval a film magyar címe lehetne akár Róka csapda is... Tudtam, hogy a filmes magyarázat valahogy sántít Maria Bello szájából.
Violet szerepére szóba került: Izabella Miko, de ő végül Cammie figuráját kapta meg, January Jones, Britney Spears, Jewel Kilcher.
Zoe (Tyra Banks) karaktere rendesen fel van rakva a mozi posztereire, miközben a filmnek csak az elején és a végén láthatjuk, hiszen pont az ő kilépése miatt üresedik meg a munka Violet számára.
A film készülésének évében még egy filmben játszott együtt Goodman és Perabo: Rocky és Bakacsin kalandjai - The Adventures of Rocky and Bullwinkle (2000)


Ha szeretnéd te is látni ezt a kedves kis mozit: S A K Á L T A N Y A

75%
Engem magával tud ragadni, annak ellenére, hogy egy pillanatig nem tudom komolyan venni. Talán ezért nem tudom a drámai műfaj skatulyát ráhúzni.

2016. február 5., péntek

Mesék meséje - Il racconto dei racconti (2015)

Mesék meséje - Il racconto dei racconti (2015)


Rendezte: Matteo Garrone

A film Mafab adatlapja: Il racconto dei racconti (2015)

Megtekintés: Az elmúlt pár év egyik legzavarbaejtőbb, legparádésabb felnőtt mesefilmje.

Alig pár perce ment a film, amikor megjegyeztem Milónak, hogy ez a film nem lehet Amerikai. Egy bohóc jelmez szerű ruhában ténfereg egy alak a poros várudvaron, körülötte jelmezes emberek. Egy férfi bikát vezet kantáron. Késdobálók a háttérben. Egyszerűen éreztem, hogy ezt nem egy kommersz rendező dobta össze, mert ahhoz túlságosan festői, költői volt a látvány. Azután jöttek az ismert színészek ám ennek ellenére sejtettem, hogy akárki rendezte a filmet, nem született amerikai lesz, az biztos. Argentin és spanyol volt a tippünk, azután kiderült, Garrone (néha ittam azt is...) olasz. Ciki, de ez nem jutott eszembe, pedig kézenfekvő lett volna.

Garrone egy a késői reneszánszban született író-költő, Giambattista Basile mesekönyvéből szemezgetve állította össze filmjét, amely három különböző történetet mutat be, a félszáz meséből, lineárisan egymás mellett haladva. Mindhárom történetben fontos szerepet kapnak uralkodók, akik környezetében valamilyen átoknak lesz fontos, központi szerepe. Basile könyve - Pentameron: A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása, 2014-ben - magyar nyelven is megjelent. A kész mű amolyan szkeccsfilm is lehetne, ha a három mese egymástól jól elválasztva, széttagolná a filmet. A sokkal néző barátabb megoldás a történetek közötti ugrálást választotta rendezőnk és a forgatókönyvírók, hogy ne unjunk bele egyik szálba sem, ha esetleg nem kötne le minket valamelyik történés. A rendező nem következtet, nem áll egyik szereplője mellé sem, nem akar szájba rágni, csak elmeséli amit Basile papírra vetett. A konklúziót mindenkinek magának kell kitalálnia, mert egyik-másik történetszál mintha hézagos lenne, esetleg magyarázatra szorulna. Ezen "hiányosságok" ellenére is remek szórakozás a két órás mozi. Aki szereti az igényesen megfilmesített késői reneszánsz korból ránk maradt írói munkákat, annak kötelező darab.

A történetek néha teljesen más irányt vesznek, mint amire akár számíthatnánk: A bolha című mesében azt hinnénk, majd a megnőtt állatnak esetleg bármi szerepe lesz az idő múlásával, ám közel sem a bolha lesz az érdekes, hanem az Ogre, aki elviszi magával Violet-et a barlangjába, hogy sok rettegés után a hercegnő vérrel mocskolva elmeneküljön. (Gyakorlatilag, végül akár egy bolha, az óriás nyakába csimpaszkodva vérét veszi...)


Az első mese Longtrellis királyné (Salma Hayek) gyermektelenségével kezdődik, majd egy varázsló tanácsára belehajszolja férjét (John C. Reilly) egy küldetésbe, amelynek köszönhetően lesz gyermeke éppen csak mindent elveszít, hogy a gyermek boldog lehessen. (Bár sokkal előbb láttam és olvastam John Wyndham "Elátkozottak faluja" című filmjét/regényét, van némi hasonlóság a kalandos születés utáni albínó ikerpár ragaszkodása és Wyndham angol kisvárosi sci-fi történetében.)

A másik mese Highhills királyról (Toby Jones) szól, aki ahelyett, hogy agyonnyomná a vérét szívó apró bolhát, saját testéből táplálja kutyaméretűre, míg a rovar/állat (?) hatalmas súlyának terhe alatt elpusztul Ekkor a király lenyúzza a bőrét és kitalálja, hogy Violet (Bebe Cave) nevű leánygyermekét ahhoz adja, aki képes megállapítani a kiterített bőr eredetét. Mondjuk elég nagy baromság, csak, hogy a király kiszórakozza magát, így nem meglepő - mesei fordulattal - hogy egy Ogre (Guillaume Delaunay) érkezik az udvarba, aki/ami állatok bőrének nyúzásával foglalkozik egyébként, ezért hamar megmondja a megoldást, ezzel elnyerve a hercegkisasszony kezét. Kalandjaik itt nem érnek véget, mert a kezdetben gyenge és életképtelen kisasszony végül kiáll magáért és drasztikus módszerekkel kiszabadítja magát a fogságból.


Az utolsó történet is eléggé kacifántos. A kéjsóvár Strongcliff királya (Vincent Cassel) dekadens örömködés közben meghallja egy öregasszony énekét és mivel fiatal lánynak véli, udvarolgatni kezd a hang gazdájának. Az öreglány persze kapva az alkalmon, igyekszik profitálni az eseményből, míg végül húga bájait ajánlja fel egy éjszakára, igaz, ragaszkodva a sötétség leple alatti szerelemhez, hiszen mindkét hölgy eléggé aggocska és sorvadt. A királyi szex után a kíváncsi uralkodó gyertyafénynél meglesi új hódítását, ám mivel a látottak elborzasztják, hamar kidobatja palotája égbe nyíló ablakán a szerencsétlen öreglánykát. A zuhanás azonban nem halálos és mivel egy unatkozó boszorkány talál az ágak közé csavarodott elalélt testre, gondoskodik róla, hogy a cselekmény némi varázslattal megbonyolódjon... amit majd megnézhetsz a filmben.


A lényeg, hogy pazar a film. Kellemes Alexander Desplat visszatérő főmotívuma (Hallgasd meg a fenti videót!) a filmzenében. Nagyon szép a fényképezés és ötletes is a szűrők használata - vízalatti felvételek. A színészek pedig egészen remekek és nem feltétlenül a legismertebb nevek.
Toby Jones arcjátéka eszméletlen és a két öregasszonyt alakító színésznők - Hayley Carmichael és Shirley Henderson - alakítása is parádés. Az arcuk, hangjuk. Nagyon érdemes eredeti hangon megnézni a filmet.

Matteo Garrone első angol nyelvű filmje igazi kosztümös mozi, annak összes előnyével. Hátránya nem sok van a filmnek, talán kicsit hosszú.

90%

Szeretnéd látni! M E S É K  M E S É J E


Sziklák szeme 2. - The Hills Have Eyes Part II (1984)

Sziklák szeme 2. - The Hills Have Eyes Part II (1984)


Rendezte: Wes Craven 

A film Mafab adatlapja: The Hills Have Eyes Part II (1984)

Megtekintés: Nem igazán. Még akkor sem, ha Craven első számú rajongója vagy.

Miért?
Mert bármilyen középszerű is néhány korai munkája - ötlet, támogatás vagy pénzhiány miatt - ezen a filmen egyértelműen érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, ha egy kicsit is van érzéked a mozihoz. Én éreztem valami hasonlót és ebben megerősített az is, hogy utána olvasva megtudtam, hogy maga Craven is elhatárolódott ettől a filmjétől.
A film a korai slasher horrorfilmek egyik fércmunkája, bugyuta történettel, logikátlan, erőltetett húzásokkal. Tényleg az a fajta mozi, amit miközben nézel, érzed, hogy nem méltó a "gazdájához". Ha ugyanabban az évben a Rémálom az elm utcában nem lett volna akkora siker. Craven nem kapott volna a gyártó stúdiótól elég pénzt, hogy befejezze a forgatást, pedig akkor már a film közel kétharmada dobozban volt, csak valahogy elveszett a kohézió...

Kb. nyolc évvel az első rész eseményei után vesszük fel a történet fonalát. Bobby (Robert Houston) alig élte túl a családját érintő mészárlást és azóta is pszichiáterhez jár, hogy megszabaduljon félelmeitől. Ruby (Janus Blythe) akinek a családja kannibálként élt a sivatagban, azonban miután segít Bobbynak elmenekülni a sivatagból, viszonylag könnyen beilleszkedik a városi életbe és egy baráti társasággal motorversenyre készül.
Nálam már itt elvérzett a történet, hiszen Ruby először is miért maradt Bobby közelében az eset után? A túlélők nyilván elmesélték menekülésük történetét az események után, mégis olyan, mintha ennek nem lenne nyoma a filmben. Eleve, a baráti társaság, akik elvileg Bobby cimborái, miért nem ismerik Ruby történetét? Ruby később a film alatt meséli el, hogy mi történ nyolc évvel korábban. Az egész olyan összecsapott. Mintha az lett volna a cél, hogy valami kierőszakolt okkal visszatérhessünk az első rész helyszínére, de valami ostoba erőltetett ok miatt, nem teljesen új történetet mutatunk be - lett volna rá mód - hanem az első rész szereplőit, eseményeit szuszakolnánk rá a nézőre, hogy lineárisan folytatódjon a történet. Erre mi szükség?
Főleg, ha később a Ruby szál olyan kurtán kerül lezárásra. Arról nem is beszélve, hogy az előkerülő új gyilkos szereplő semmilyen formában nem került említésre a korábbi részben, így ez is megtöri a folytonosságot.
Erőltetett és buta.

Bobby tehát idegrohamot kap, így nem megy versenyre készülő barátaival, csak Ruby. A szereplők a tipikus klisés fiatalok. A vicces feka, az állandóan negatív csávó, a könnyű vérű lány, a sportos hősszerelmes és jelen esetben a vak szöszi, mint Final Girl. Aranyosak, hogy elviszik magukkal a motorversenyre, hiszen majd hallgathatja a motorok zúgását. Mindegy, a csapat többé-kevésbé össze van szokva. Nekem nagyon csak az állandóan negatívkodó gyerek lógott ki. Megszokhattuk, hogy mindig van a filmekben legalább egy ilyen karakter, akinek semmi sem jó, aki senkit nem kedvel, aki mindig beszól valamit, amivel elbassza a bulit, de ettől függetlenül, következetesen, majd' az összes hasonló és egyéb moziban, amiben több főt számláló csoport a főszereplő, egyszerűen kell egy ilyen "Janka néni" figura.
Ruby egészen szépen elvan a társasággal és egyáltalán nem látszik rajta, hogy korábban - igaz nyolc éve már (elmúltnyolcév) - de együtt élt egy kannibál törzzsel. Sőt, talán a vak lányt leszámítva ő a legkonszolidáltabb tagja a társaságnak.
A motorverseny természetesen nagyon messze is van, meg a nyolc fős brigád egyetlen tagja sem állította előre az óráját, így menet közben jönnek rá, hogy ha a spécin feltuningolt motorjaikkal szeretnének díjat és pénzt szerezni, kb. egy órányi utat kell levágniuk, na hol máshol...? A sivatagon keresztül!
Mondjuk ez még jópofa oknak mondható, csak erőltetett.
A kisbusz lefordul a sivatagos, köves útra a figyelmeztető táblák ellenére, a többit kiszámolhatod. Mondjuk, az is fura, hogy veszélyre figyelmeztető táblákon kívül semmi nyoma, hogy esetleg az amerikai nagybácsi bármilyen formában azon a környéken rendet tartana és védené adózó állampolgárait.

Egyáltalán nem logikus, hogy a két motoros fiú a vélhetően veszélyes gyilkos után vetik magukat a motorjaikkal. Ahogyan borítékolható, ez egy olcsó dramaturgiai fogás, hogy a csoport szét legyen széledve. Azért, amikor a kannibál gyilkos szinte leiskolázza a fiúkat terepmotorozásban, azért az erős.

Az első rész kopasz Plutója mellett (Michael Berryman) megjelenik a Kaszás (John Bloom) becenevű legnagyobb tesó és ők ketten röhejesen ötlettelenül és hiteltelenül elkezdik lemészárolni a szereplőket, beleértve Ruby-t is, aki viszont egy ideig derekasan állja a sarat és meglepően tökösen verekszik meg az egyik beltenyészet tesóval.

Az egész filmen érződik az olcsóság szag. Annak idején az első rész egészen jól muzsikált. Viszont olyannyira nem volt ötlet egy kerek történethez, hogy a játékidő elnyújtása miatt még az első részből is kellett pár perc flashback-et átemelni és többek között ez az oka, amiért Bobby figurája helyet kapott a film elején. Ha már az első részt vele zárták és a menekülésével, kénytelenek voltak belepakolni ide is, hogy a néző emlékezzen, mi volt korábban. Viszont a színész nem volt oda az ötletért, hogy ismét a sziklák között rohangáljon - mostoha körülmények a sivatagi forgatás során - ezért leszögezte, hogy a karaktere rövid úton kiszáll a meséből, így a pánikroham utáni búcsúzásban maradtak, mert annak leforgatása volt a legegyszerűbb. Mint korábban írtam, ha Freddy Krueger figurája nem elég nagy siker, ezt a filmet nem fejezik be. Utólag Craven sem nagyon értette, minek vágott bele a forgatásba.

A Bobby-t alakító színész, Robert Houston, sokak meglepetésére - kivétel aki látta őt játszani - valójában nem volt képzett aktor és inkább a rendezés felé kacsintgatott. Már 1980-ban elkészítette élete fő művét, egy szamurájos akciófilmet, japán színészekkel, majd egyre rosszabb produkciókat adott ki a keze közül, míg végül átnyergelt rövid dokumentumfilmek készítésére. Közel tizenkét éve nem nagyon van jelen filmes vonalon, igaz, utolsó ismert munkája elnyerte kategóriájában az Oscar-díjat! (Mighty Times: The Children's March (2004))

Janus Blythe 1974-től, 1991-ig, tizenöt év alatt elkészített 22 produkciót, majd a csinos és energikus lány visszavonult a filmes szakmától, pedig, színészi kvalitása gyorsan fejlődött.

A vak lányt, Cass-t alakító Tamara Stafford sem sokáig volt jelen Hollywoodban. Négy munkája közül az utolsó volt jelen filmünk. Hozzáment Steve Stafford rendezőhöz, szült egy színészpalántát, de ő maga nem erőltette annyira, hogy "képben" legyen. Viszont férje révén, aki hivatásos pilóta, közeli ismerősei Harrison Fordnak és férjének édesanyja meg Sir Arthur Conan Doyle keresztlánya volt!

30%
Arra jó, hogy tud, mi a nem jó! :)

Ha szeretnéd látni: W E S  C R A V E N  G Y Ü L Ö L I

A film befejezése, a tűzgyűrűvel, kimeríti a röhejes fogalmát. Az abból való menekülés pedig még rá tudott tenni egy lapáttal. Nem tudom, ki gondolta komolyan ezt a befejezést és a vak lány akcióit?

2016. február 2., kedd

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)

A lezárt szoba titka - The Keeping Room (2014)



Rendezte: Daniel Barber

A film Mafab adatlapja: The Keeping Room (2014)

Megtekintés: Ugyan egy erős dráma, de lassú is. Nem biztos, hogy megéri az idődet.

A film egy háborús (western) filmbe csomagolt roppant szikár és erős filmdráma. Csak sajnos, valahogy nem bírtam teljesen ráhangolódni, ami az én hibám.
három déli nő - két fehér és egy afroamerikai - együtt tengetik napjaikat az Amerikai polgárháború vége felé. Férfi alig akad a földeken, azok is többnyire harcképtelenek. Augusta (Brit Marling) igyekszik embert/asszonyt faragni húgából, aki inkább lázadó szellem. Ennél fogva a film legütnivalóbb karaktere Louise (Hailee Steinfeld) lesz, a húgi, aki dolgozni nem akar, viszont állandóan sértegeti a harmadik lányt, Mad-et (Muna Otaru) aki korábban a család rabszolgája volt, mostanra viszont, mivel csak egymásra számíthatnak, szinte egyenrangú félként áll mellettük és igyekszik gondozni a földeket. Louise hozzáállása az életükhöz eléggé kívülálló, viszont mégis Augusta testvére, így el kell viselniük. Louise, ha már a földeken nem képes hasznosat tenni, megmaratja magát egy mosómedvével, hogy legalább legyen valami történés.
Augusta körbenyargal a vidéken és gyógymódot keresgél. Szerencsétlenségére a támadó hadsereg két megtévedt báránykája (Kyle Soller, Sam Worthington) épp a környéken folytat ámokfutást, legyilkolászva a délieket, akik útjukba kerülnek. A lány és a két katona útja keresztezi egymást, ezért a többit ki tudod találni.

Lassú film és nem is túl bonyolult. A színészek hozzák a kötelezőt, ám sokat nem segít nekik a forgatókönyv, mert végig megtörtek, fáradtak, leharcoltak, így szinte csak egyetlen arcukat ismerjük meg a játékidő alatt. A valóságtól legalább nincs túlságosan a cselekmény elrugaszkodva, bár lehetséges, hogy ha egy pergő akciófilmet hoznak össze a minimális szereplőgárdával, nagyobb figyelemre tartott volna számot a film, mint így, mert ez - a többség szórakozás iránti igényeit figyelembe véve - elég unalmas lehet.


Barber korrekt rendező, a képek szépek és jól meséli el a történetet. Ennyi és semmi több. Nincsenek érdekes képi megoldások, semmi átlagostól eltérő. Egyszeri megtekintésre merem csak ajánlani, Hailee Steinfeld kedvelőinek.
Sok csavart ne várj.
Sajnos a végeredmény erős közepes.
Ami sokat dob rajta, az az utolsó másodpercek, ahogyan a kamera az égő házat mutatja.
Nekem az élvezeti értékéből sokat levont, hogy teljes képernyős változatot láttam, mert a helyszínek, tájak igényelték volna a széles vásznat.

50%

Megtekintés, ha érdekel: T H E  K E E P I N G  R O O M

2016. február 1., hétfő

Sodrásban (1964)

Sodrásban (1964)

Rendezte: Gaál István

A film Mafab adatlapja: Sodrásban (1964)

Megtekintés: Ha előítéletesen és kategorikusan elzárkózol a magyar filmektől (Jujj, ez régi és fekete-fehér!) akkor pont ilyen alapművekről fogsz lecsúszni, mint Gaál filmje.

Félve ültem neki ennek a drámának, mert itt-ott olvastam róla - csupa jót - viszont bennem is van egyfajta ostoba beidegződés, hogy kerüljem ezeket a porosnak tartott, megkopott filmeket, amikre az ember leginkább nosztalgikus műsorokat sugárzó, erősen specifikus csatornákon tud megtalálni. Azután percek alatt meg lettem véve.
Nem kívánom párba állítani Gaál István drámáját az ugyanabban az évben készült Szabó István mozival, mert ezt megtették már korábban olyanok, akik mindkét filmet látták és jobban tudják, mit beszélnek. Én, mint filmrajongó, nem vagyok képes mélyebb elemzésre, de igyekszem az érzéseimet és észrevételeimet kevésbé sznob módon tálalni, mint ahogyan én találkoztam a világhálón a filmmel kapcsolatban.





Kötelező körök:
A film 1963-ban forgott, és rá következő év első negyedében mutatták be Magyarországon, állítólag egy korábbi, francia ősbemutató után. Hatalmas siker volt a formailag és témájában is megújuló mozi. Gaál István Sára Sándor operatőrrel és Szőllősy András zeneszerzővel egy sokat látott témát - gyermekkor elhagyása, felnövés, felelősség vállalása - gyúrt egybe egy erős alapötlettel - egy véletlen halálos baleset -,hogy azután egy korrajzot láthassunk a vásznon.

Érzéseim:
Egy kis csapat egyetemista fiatal, hat fiú és két lány önfeledten élvezik a vakációjuk utolsó napjait a képzelt, ám ugyanakkor akár létezhető Tiszanyárád nevű kisvárosban. Az apró lakótelepek és kulturális intézmények jól megférnek itt a vidéki parasztházakkal és tanyákkal, pont, mint a szereplőink, akik közül van, aki itt lakik, mások Pestről látogatnak ide. Ami összeköti őket, - egyetlen kivétellel - az a nyár. Régebben, gyerekként a múlt is, de mostanra kapcsolatuk kezd kiforrni, hiszen lassan ki fognak lépni a felnőtt életbe és egyáltalán nem biztos, hogy a gyermekkori barátságuk elég erős kötelék marad a továbbiakban.
Ezt megerősítendő, miközben önfeledten lubickolna a hűvös tiszai vízben, egyikük megfullad, mindezt úgy, hogy a többiek a hiányát csak jóval később észlelik. Már ez is elegendő ok lehet arra, hogy egy viszonylag összeszokott társaság kapcsolati hálója meglazuljon és ebből a lazulásból épül fel a film, amely a felnőtté válás szomorú tanmeséje lesz.


A fiatal felnőttek, vagy inkább tinikorból kilábaló fiatalok a film elején gyermeteg mókázással szórakoztatják magukat. Nem gondolnak a jövővel, pusztán az utolsó szabad napjaikat igyekeznek boldogan eltölteni. Ez azonnal megváltozik, amikor ráébrednek, hogy figyelmetlenségük és felesleges hősködésüknek, butaságuknak egyik társuk áldozatául esett.
A rendőrségi nyomozás ugyan hamar lezárul és kizárja az esetből a szándékosságot és idegenkezűséget, de addigra a szereplőink lelkét már megfertőzte a kétley, a fájdalom és a felelős keresése, mert egyedül egyikük sem képes még magára vállalnia annak a terhét, hogy esetleg közvetve felelőssé tehetőek a halálesetért.

Nincs két egyforma reakció és mindenki igyekszik magát jobbnak feltüntetni a többiekhez képest, hiszen, zavaros lelkük csak akkor nyugszik meg, ha képesek magukban találni bármilyen apró momentumot, ami felmentheti őket a többiek és ami talán még fontosabb, önmaguk előtt. Egyikük pl. már másnap megkezdi öngyógyító tevékenységét, amelyet még arra is felhasznál, hogy talmi népszerűségét kenegesse némi kappan hájjal. Édesapja hentesboltjában szórakoztatja a vásárlókat a tragikus eset túldramatizált elmesélésével, miközben önön szerepét jóval nagyobbnak és fontosabbnak tünteti fel, mint az valójában megtörtént. Ez a mellőzött emberek olcsó önfényezése. Csak akkor reked meg a történet mesélésében, mikor egyik társa is megjelenik és nincs mód a hazugságot tovább ragozni. Ideiglenesen.

Éjjel keresik a folyóban a holttestet. Mesteri, ahogyan a reflektor végigsuhan a parton állókon.

Az egyik lány a párjában keresi a bűnöst és végül ez adja meg neki az utolsó lökést, hogy kiléphessen abból a felszínes kapcsolatból, amelyet valójában már ő maga sem tud, miért kezdett el korábban. A párja pedig görcsösen kezd ragaszkodni hozzá, hiszen mostanra tudatosul benne, hogy az élet mennyire tünékeny jószág. Még arra is képes lenne, hogy akár feleségül vegye a korábban az érzéseit őszintén és talán a kelleténél durvábban előadó lányt, aki viszont közben nem tud megbékélni a haláleset rá eső felelősségmorzsájával, ezért hátra akar hagyni mindent. Barátokat, falut, gyermekkort.

A többiek szintén egyénileg és kétségek között keresik a választ a továbbra és miértre. A buta játékosság eltűnik belőlük és a helyét a keserűség és a jövőtől való rettegés veszi át.
Stb.

Gaál és Sára művészi rangra emelte a film elkészítését. Ehhez segítségül kérték a zenét és a vágást, valamit az operatőri munkát. Gyönyörűen megkomponált képekben láthatjuk a fiatalok környezetét. Érdekes beállításokban szemlélhetjük meg, hogy a boldog gyermeki lélek hogyan vált át a komorabb hozzáállásba.
Ehhez a képi világ segítséget nyújt olyan beállításokkal, amiben az emberi alakok aprónak látszanak, miközben a környezet hatalmassá nő. (Nagymama a kenyérrel sétál a fák között.)
Az egyik legjobb pillanat a filmnek, amikor a rendőrségi kihallgatás után a fiatalok némán sétálnak vissza a kisvárosba a Tisza partjáról és közben vádló tekintettel nézi egymást. Szavak nélkül is érezni a feszültséget, ahogyan pálcát törnek a többiek felett.

Csodálatos a jelenetsor, amikor a vízbe fulladt Gábor nagymamája egy furcsa népi hagyományt elevenít fel a kenyér vízbe engedésekor.
Azután ott van a filmzene használata.
Néha csak disszonáns klimpírozás, máskor ária vagy paraszti siratóének. Néha a zenét még képi montázzsal is megtámogatják, azzal mutatva be a zaklatottságot, hiábavalóságot és ürességet.
Roppant nehéz film is lehetne a Sodrásban, hiszen sok művészi fogást használ fel a cselekmény elmesélésében, mégsem lesz unalmas.
Tele van olyan finom utalásokkal, mint pl. amikor a fiatalok elkísérik a nagymamát a holttest azonosítására és közben a háttérből gyermeksivalkodás szűrődik be a komor képek közé, amivel emlékeztet minket a rendező, hogy szereplőink is kb. innen indulhattak el, ebbe nőttek bele, hogy azután örökre tovább lépjenek.

A barátok lassan szétszélednek hazafelé tartva a rekonstrukció után. Már nem olyan szertelenek, mint a film elején. Remek képsorokban mutatják be a nézőnek a bizalmatlanságot, kétséget és neheztelést, amely a szereplőket emészti.

Sajnálatos módon az imdb oldala eléggé mostohán bánik a filmmel, így a nyert díjai szakasz jelenleg teljesen hiányos, habár egyes Internetes források szerint 1964-ben megosztott fődíjat kapott egy másik filmmel Karlovy Vary-ban.
Külön sajnálatos, hogy jelenleg nincs olyan kiadó, amely felkarolná az ilyen fontos magyar filmeket és mondjuk egy gyűjtői kiadványban megjelentetné esetleg a filmdráma zenei anyagát.
A filmben olyan fiatal művészeink szerepelnek, mint a később főleg kellemes hangjáról ismert Moór Marianna vagy Kozák András.

85%

Más oldalak anyagai a teljesebb képért:
szikfilm: Sodrásban
est.hu: Sodrásban

Ha szeretnéd megtekinteni: S O D R Á S B A N

Diablo - Diablo (2015)

Diablo - Diablo (2015)


Rendezte: Lawrence Roeck

A film Mafab adatlapja: Diablo (2015)

Megtekintés: Az előzetes felületes megtekintése után vártam a filmet. Az elvárásaim és amit kaptam, nem fedték egymást.

Roeck néhány éve egy dokumentumfilm forgatásának apropójából megismerkedett az Eastwood klánnal és első két filmjéhez meg is nyerte őket. A Diablo a második olyan nagyfilmje, amelyben Scott Eastwood is részt vett. A film árnyalja az Eastwood csemete tehetségét - van még mit fejlődnie azért - és nem lesz közönség kedvenc sem, de azt nem lehet elvitatni, hogy összességében van hangulata a filmnek és rengeteg pozitívuma is, csak a lezárás az, ami teljesen felbaszarintja az embert, aki nem számított ilyesmire.

A film in medias res indít. A farmer, Jackson (Scott Eastwood) birtokát megtámadja négy mexikói bandita és elrabolják gyönyörű feleségét (Camilla Belle). A férfi alig ocsúdik fel a támadásból, azonnal utánuk indul. Közben szürreális találkozásokba keveredik a kies környéken élő farmerekkel, indiánokkal. Végül sikerül utolérnie az emberrablókat, de addigra már kissé megfordult a történet iránya.

Van potenciál a történetben, ám, amiért végül csalódott voltam, hogy túl keveset tudunk meg a főszereplőnkről - gondolom, a lényeget tekintve a szűkszavúság egyébként elég - és a befejezés túl negatív számomra. Hepiendet keresve sem találtam a filmben. Tudom, ez legyen az én hibám, de egy western filmdrámánál azért elvártam volna. Nem érzem, hogy olyan nagy újítás lenne, hogy a végén nem az "győz", akinek a néző addigra szurkol.
Sajnos, a film játékideje alatt a legtöbb szereplő motivációja és cselekedetei nem túl logikus. Ezek egy részére persze választ kapunk, más karakterek viszont a levegőben lógnak.
Több a kérdés, mint a válasz. Ez oké, egy szintig, ha misztikus magasságokba emeljük a történetet, de itt pont, hogy amire építhették volna a cselekményt, túl hamar eldurrantott patron. Voltak korábban hasonló filmek, amelyek a fordulóponttal jól kufárkodtak, és ezzel elképesztették a nézőt. Itt kissé hányaveti az egész és az elvileg nagy csavar kitalálható és még talán túl korán is lövik el.

Walton Goggins fegyver fog Scott Eastwood-ra.

A film jó abban a tekintetben, hogy gyönyörűen van fényképezve, remeks színészeket vonultat fel, egészen apró szerepekben is - az első banditát pl. Joaquim de Almeida alakítja, akinek nevét több mint 120 film stáblistáján láthattuk és ebben vannak szinte főszerepek is: Végveszélyben, Desperado.

Scott Eastwood néhány gesztusával kísértetiesen közel hozza hozzánk az öreg Clint arcmimikáját, színészi játékát, igaz, fia még nagyon az elején van, ezért hiányzik még belőle az apjára olyannyira jellemző szikár játékmód. Néhány villanásában tiszta apja. (Szájhúzás, grimaszra egy az egyben.) Ettől még nem derült ki, hogy jó színész e. A Diablo erre nem nagyon ad módot.
Ettől függetlenül az Eastwood csemete félszáz western forgatókönyvből ezt választotta első western filmjének. annak ellenére, hogy ebben azért erős a pszicho-dráma vonal is.

A show-t ellopja a mostanában nagyon felkapott Walton Goggins. Itt azért nem hozza azt a már-már ripacs előadásmódot, amivel az "Aljas nyolcas"-ból szinte kilógott. (Igaz, ott szinte mindenkinek volt legalább egy ripacskodós magánszáma.) Goggins remek karakterszínész. Ne riasszon el minket az se, hogy kezdetben kissé érthetetlen a jelenléte vagy motivációja. Idővel minden kiderül.

Scott Eastwood fegyvert fog Danny Glover-re.

Néhány pillanatot olyan filmes öregek is kapnak, mint Tzi Ma vagy Danny Glover. Kár azonban, hogy ilyen remek színészek, akik korábban Hollywood tehetséges munkásai voltak, mostanra főleg ilyen piti szerepekben kénytelenek helytállni. Egyszerűen olyan, mintha ők már túl lennének a szakmájuk delén.

Konklúzió:
Az összkép kellemes és ha megfelelően van megírva a forgatókönyv - Roeck és Carlos De Los Rios (Rios első munkájától folyamatosan és egyenletesen hanyatló minőségű tendenciát mutat.) - nagyon ütős is lehetett volna. Így egy kicsit megtörik a lendülete és a lezárás feleslegesen lett olyan, amilyen. Dark.
Mondjuk, akinek a nyers és logika nélküli erőszak letöri a pozitív lelkét, annak erős lesz a film és nyomokat is hagyhat az emlékezetében. Ha ez volt a cél, akkor viszont remek a film és a lezárás meg szinte dicséretes.
(Csak én jobban szeretem a pozitív lecsengésű mozikat.) (Enyém bajom!)

45%

Ha szeretnéd látni a filmet: D I A B L O

Scott Eastwood fegyvert fog...
Ha megnézted, írd meg kommentben, ki éli túl a filmet - mindenkit! - és, hogy ki az a Diablo! :)