2016. december 9., péntek

Jajveszékelés - The Wailing - Goksung (2016)

Jajveszékelés - Kokszongi sirató - The Wailing - Goksung (2016)


Rendezte: Hong-Jin Na

A film Mafab adatlapja: The Wailing (2016)

Megtekintés: Embert próbáló feladat és bár jó hírét keltik a világban, szerintem erősen túlértékelt darab.

A film dél-Koreai darab. Dél-Koreáról pedig kb. annyit tudok, hogy "ferde-szeműek" és a Samsung legalább három gyárat működtet országunkban. A Samsung jelenleg a legnagyobb dél-Koreai konglomerátum.
Ezen kívül készítenek filmeket is, mint kiderült.
A "The Wailing" nem lesz soha a szívem csücske, mert bár próbáltam megkedvelni - tényleg sok jó kritikával találkoztam vele kapcsolatban - azért egyhuzamban végigülni a két és fél órát, még egy pörgősebb mozinál sem egyszerű. Ehhez képest ez a misztikus drámai horror meg lassan csörgedezik, épp, hogy csak nem zárul el a csapja.

Goksung - innen az eredeti koreai címe - városában mind több megmagyarázhatatlan és bestiális gyilkosság történik. Családi erőszakok, késelések, öngyilkosságok. A hatóság viszonylag hamar felfedezi a brutális eseteket, viszont azok megfejtéséhez semmilyen támpontjuk, segítségük nincs. Jong-Goo (Do Won Kwak) a helyi erők alacsony beosztású tisztje hamarosan személyesen is érintett lesz az esetek nyomozásában, mivel a kislányán is jelentkeznek azok a tünetek, amiket a korábbi gyilkosságok elkövetőin is észrevettek.

Mit lehet még elmondani erről a filmről, hogy ne nagyon szpojlerezzünk?

Egyfelől megjelenik benne az idegenektől való félelem. A japán férfit (Jun Kunimura) eleve ellenérzéssel fogadják, amikor még nem is tudják, hogy segíteni érkezett e vagy hátráltatni a nyomozást. Kunimura amúgy egy rendkívül foglalkoztatott Japán színész. Ugyan a lábát nem tudta megvetni Amerikában, de Tarantino Kill Bill-jébe még becsúszott.

A másik pontja a filmnek, a gyermekek felnőtté válása, elszakadása a szülőktől, amely itt "késsel fogható" formát ölt. (Gyilkolt...)
Itt jegyzem meg, hogy a kislányt, Hyo-Jin-t megformáló Hwan-hee Kim nagyon tehetséges gyerekszínész. Az ő erős játéka nélkül bukna az egész film. Ehhez még tudni kell azt is, hogy a kislány fél évig gyakorolt különböző táncstílusokat és testmozgást, hogy játékával hitelesebbé tudja tenni az ördögi megszállottságot. Method Acting, fiatalon.


Aztán, nem nehéz észrevenni, mennyire más a koreai színjátszás, mennyire színpadias az Amerikai horrorfilmekhez, sőt, a világ talán bármilyen színjátszásához képest. Ami nem valamilyen keleti. A keleti népek, azt kell észrevennem, néha túljátsszák, már-már ripacskodásik feszítik a mimikák, gesztusok és a szöveg visszaadását a nézőnek. Ez néha egészen zavaró is lehet és egy egyszerű Európai nézőt simán ki tud zökkenteni. A szinkronszínészeket sem irigylem, amiért ilyen filmeket kell magyarítaniuk.

A fényképezés szép, a hangulat nyomasztó. Hogy ne felejtsük el, mennyire a világ peremén történnek az események, gyakran megmutatják a helyszínül szolgáló hegyeket is.
Nem kiáltanám ki az év legnagyobb durranásának a filmet - megteszik ezt mások helyettem - és olyan kiemelkedőnek sem látom, mint a kiéhezett filmkedvelők, akiknek biztos felüdülés volt a sok kommersz munka után.
Azért Amerikában megvették forgalmazásra, ami nagy szó.

55%

Ha megtekintenéd:
- The Wailing (2016)


Sully - Csoda a Hudson folyón - Sully (2016)

Sully - Csoda a Hudson folyón - Sully (2016)


Rendezte: Clint Eastwood

A film Mafab adatlapja: Sully (2016)

Megtekintés: Clint Eastwood megkímélte a nézőit és pont annyi ideig tart a filmje, amíg nem válik unalmassá.

2009. január 15.-én, egy hideg, csütörtöki napon, miközben épp felszállt a Chesley Sullenberger (Tom Hanks) kapitány által vezetett Airways 1549-es járata, egy csapatnyi madárral ütközött, amik szerencsésen tönkretették mindkét hajtóművet. A kapitány lélekjelenlétének, rutinjának és gyorsaságának köszönhetően azonban a gépet sikeresen tette le a Hudson folyó közepén, megmentve ezzel mind a 155 lelket, aki a gépen utazott. Ezt sokan - főleg a túlélők - csodának tartják. Ez nem is csoda, hiszen nagyon kevés valódi esetet jegyeztek fel, amikor repülőgép szerencsésen és emberi élet elvesztése nélkül landolt vízen.

A film ezt a történetet igyekszik kalandosan elmesélni, kissé bemutatva a Sully kapitányt és a nyomozást, amelyet a landolás után lefolytattak "ellene". Elsőre tényleg boszorkányüldözésnek tűnik, ahogy a bizottság a kákán is csomót keres és igyekszik megállapítani a legénység és főleg a kapitány felelősségét a veszélyes helyzet - szerintük - nem megfelelően kezelésében. A nézőnek nincs is más választása, mint, hogy a szimpatikus ötvenes mellé álljon. Gyakorlatilag a film egy buksiveregetés, amiért egy férfi, aki egész életét a repülés bűvöletében töltötte, egyszer, egy nehéz szituációban helyt tudott állni és ezért hőssé magasztosult, még ha ő maga elhatárolódik ettől a kifejezéstől.

Az egész film úgy korrekt, ahogy van, de néha olyan érzésem volt, mintha a nem is olyan régen moziba küldött Denzel Washington mozi, a "Kényszerleszállás - Flight (2012)" alkoholmentes drámájának a lebutított változatát nézném, kevesebb drámával és téttel. Talán ezért sem húzta annyira el a játékidőt Eastwood mester, mert amit ebben a témában elmesélni érdemes, azt korábban Zemeckis megtette a saját filmjében. És valóban, ha a filmben nem emlegetnék fel sokszor és sok szereplő szájából, hogy mennyire lehetetlen küldetés volt a gépet a folyó felszínére egyben letenni, akkor úgy vélhetné az átlag polgár, aki talán egyszer ült repülőn, ellenben tucatnyi filmet látott a témában, hogy nem is olyan nagy etwas a művelet. Szégyellem magam, de én is hajlamos voltam többször elfelejteni a film megtekintése közben, hogy Sullenberger kapitány vérprofi, aki ha akkor nem ül a pilótafülkében, akkor simán elképzelhető, hogy 155 holttestet kell a jeges folyó szürke vizéből kiemelni. Megnéztem volna pl. hasonló szituban John Travoltát, akinek, mint tudjuk, van pilótaengedélye és maga is tapasztalt pilóta.


A lényeg az, hogy január 15.-én ezeket az embereket egy hihetetlen tapasztalat örökre összefűzte.

Tom Hanks remek, mint mindig. Sajnálatos mód, a másodpilóta szerepében, Aaron Eckhartnak már nem jut annyi szerep, tényleg eléggé másodpilóta. Majdnem annyira markáns része a díszletnek, mint amikor a filmen belül egy talk-show vendégeként teli szájjal mosolyog és igyekszik szimpatikus benyomást tenni Amerika nézőire. A zenéért Eastwood felelős, de hiába kellemes a képek alatt, eléggé felejthető a score.
A fényképezés nagyon szép, a CGI egészen rendben van.
Aki nem ismeri a hasonló esetek metódusát, annak kiábrándító lehet a felügyeleti bizottság működése, mert kezdetben tényleg olyan, mintha direkt bűnös keresnének és az nem lehet msá, mint pont az, aki az egész szituációt megfelelően kezelte. Azért szerencsére később kiderül, hogy a felügyelet valójában korrekt, csak végtelenül alapos és szőrözős.
Ettől függetlenül úgy vélem, egy szervezetnek könnyű irodákban, asztalok és gépek fölött görnyedve keresgélni a bűnöst, a felelőst, miközben a pilótáknak éles helyzetben sokszor másodperceik maradnak csak, hogy felmérhessenek egy helyzetet és annak a pillanatnyi állásnak megfelelően reagáljanak. Főleg akkor visszás az egész, ha tudjuk, hogy az eset végül szerencsésen zárult - igaz, anyagi károk jelentkeztek és a biztosítási pénzek is megcsappanhattak.
A hepiend borítékolt.

Talán az egyetlen hibájának azt rónám fel a filmnél, hogy nem eléggé Eastwood-os, hiányzik belőle a rendezőre amúgy jellemző némi plusz. Viszont néha kis szerepekre is jó színészeket sikerült mozgósítania és a mellékszereplők is egészen hitelesek a figurákban.


Azért az röhej, hogy 5 dollárt kóstál egy Snickers a hotel minibárjában. Mintha nem is eladásra lenne ott az a sok termék, hanem drága dekorációnak. Nem csoda, ha minden hoteles filmben elsütnek egy ezzel kapcsolatos poént, de úgy látszik, a szálloda ipar egyszerűen nem akarja venni a lapot!

Töfi:
- Az igazi Chesley Sullenberger el volt ragadtatva Hanks játékától. A forgatás előtt többször találkoztak, hogy a színész minél jobban megfigyelhesse a kapitányt.
- A filmbeli feleségével, Laura Linney-vel nincs közös jelenete a képernyőn Tom Hanks-nek.
- A filmben sok olyan plakát, tereptárgy benne maradt az utcaképekből, amik 2009-ben még nem léteztek. Pl. Boradway bemutató, a taxi, amivel Sully utazik, szórakozóhely külső, stb.

55%

Ha megnéznéd a filmet:
- Sully - Csoda a Hudson folyón (2016)
- Kényszerleszállás (2012)
- Airport  (1978)
- Airplane (1980)

Árnyékban - Under the Shadow (2016)

Árnyékban - Under the Shadow (2016)


Rendezte: Babak Anvari

A film Mafab adatlapja: Under the Shadow (2016)

Megtekintés: Akik úgy szeretik a horrort, hogy közben nem folyik patakvér, azoknak ez ideális lesz.

Babak Anvari nevét jó lesz megjegyeznem. Felteszem, hamarosan le fog csapni rá Hollywood. Lehet, hogy ezzel sokat veszít majd identitásából, de ez a munkája bőven megéri a ráfordított időt.
Első nekifutásra semmilyen fogalmam nem volt a moziról. Elkezdődött egy felirattal, amely rögtön történelmi kontextusba helyezte a történetet. 1980-tól elkezdődött az Irak-Iráni háborúskodás. Érdekel engem ez az időszak? Különösebben nem, mert úgy érzem, tőlem távol álló eseményeket dolgoz fel. (Ami baromság, hisz ezen a bolygón élünk mind és minden összefügg mindennel.) Engem valahogy jobban vonz a második világháború és Európa, mert az ebben az időszakban játszódó háborús filmek valahogy jobban tetszenek nekem.

Anvari filmje azonban - rosszul tippeltem - nem a háború poklára koncentrál, sőt, alig látunk katonákat a filmben, mégis jól kufárkodik a drámai szituációkkal.
Rögtön benne találjuk magunkat egy olyan beszélgetésben, amelyből kiderül, hogy a főszereplőnőnk nem ostoba, de egy botlás miatt egész jövője kérdőjeleződik meg. Shideh (Narges Rashidi) korábbi iskolájában egyezkedik az igazgatóval, hogy esetleg folytatná orvosi tanulmányait, de mivel korábban politikai kilengései voltak, a férfi központú társadalom egyik rostája - maga az igazgató - megtorpedózza törekvéseit és eltanácsolja az egyetem befejezésétől. Shideh ezek után nem találja a helyét. Jellemző, hogy mennyire elnyomottak a nők ebben a világban: Férje magára hagyja a problémáival a nőt és gyermeküket, hogy dolgozni menjen a háborúba, míg egyedül Shideh női szomszédjai igyekeznek együttérzésükről támogatni.

Lánya, Dorsa, (Avin Manshadi) megbetegszik. Shideh problémáikkal egyedül marad a kiüresedő házban, mert a háborús helyzet fokozódása miatt egyre több szomszéd pakol fel és költözik nyugodtabb vidékre. Dorsa és Shideh pedig amolyan mondvacsinált ürüggyel húzza az időt és nem költöznek el rohamtempóban a férje szüleihez.
Shideh-nek megvan rá az oka: Férje érzelmileg rátelepedett és a nő úgy véli, hogy ha az apósékhoz átköltözik lányával, akkor ez a szorongató kapcsolat megmarad, csak épp a férje helyett a szülők részéről. Shideh saját anyjához nem tud elmenni, mivel az anyukája fél évvel korábban elhunyt. Anya és lánya így inkább kivárnak az elnéptelenedő házban, amiben viszont megmagyarázhatatlan események veszik kezdetüket. Mivel Shideh "modern nő", igyekszik a lehetőségekhez mérten függetleníteni magát.

Lánya pedig simán csak azért akar a házban és azon belül megtépázott lakásukban maradni, mert elveszítette kedvenc babáját. Shideh, jó ürügyként ezt fel tudja használni az időhúzásra, azonban egyes jelek arra utalnak, hogy démoni erők kezdenek eluralkodni a csonka családon, amelynek egyik kulcs a baba.


Felesleges magyarázni, hogy a történelmi háttér egyfajta kivetülése a házban történő eseményeknek. Shideh és Dorsa kálváriája arról is mesél, hogy abban a történelmi közegben és időben, milyen reménytelen élete volt egy nőnek a lányával. Annyira más a szocializálódás, a szokások. Gyakorlatilag ebben a világban ha probléma van, a nő egyedül marad, segítséget alig kaphat. (Remek jelenet, amikor Shideh elmenekül Dorsával az éj leple alatt, mert az entitás rájuk támadt, nekik viszont azért kell remegniük, mert a helyi csendőrség begyűjtötte az anyát, fejkendő nélkül, ami náluk viszont egyértelműen szentségtörés.)

Az "Árnyékban" több szinten is remekül működik. Azért is élvezetes, mert stílusában leginkább egy társadalmi drámára emlékeztet a felütése és egyre inkább átmegyünk a misztikum, a pszicho-horror világába. Igaz, jut bele némi olcsó ijesztgetés, ám a félelem és rettegés egyre inkább rájuk telepedik, míg végül ha úgy vesszük, Shideh, ha meg is menekül, valahol mégis elbukik.
Ezt pedig remekül sugallják az utolsó képkockák, amelyeknek a démoni erőkkel kapcsolatban lesz jelentőségük.

Spojler:
Arra akartam kilyukadni, hogy eredetileg a démon azokon tudja hatalmát gyakorolni, akiknek elragadja valamilyen személyes tárgyát. Dorsa babáját pedig ugyan Shideh vissza tudja szerezni, de anyukájától kapott és tanulmányai elvégzéséhez szükséges könyvet a démon megszerezte. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár a lányának van esélye egy jobb életben felnőni, Shideh lehetőségeit már feladta és inkább választja a kényszerű rokonlátogatást, ezzel feladva álmait és önállóságát.


A zene hangulatos a képek alatt. A fényképezés szintén magába szippantja az embert. A trükkök lehetnének jobbak is, de enélkül is működik a film. Shideh alakítója, Rashidi remek színésznő.

Az "Árnyékban" az év egyik meglepetésfilmje volt számomra és bár bizonyos szempontból a "A mumus - The Babadook (2014)" testvérfilmje is lehetne, annál jobban tetszett a visszafogott dramaturgia miatt.

75%

2016. december 7., szerda

Porcelánhold - China Moon (1994)

Porcelánhold - China Moon (1994)


Rendezte: John Bailey

A film Mafab adatlapja: China Moon (1994)

Megtekintés: Csodálkozom, hogy nem zavartam le ezt a filmet korábban. Na, nem mintha katartikus élmény lett volna.

Kedvelem Ed Harris munkásságát. Madeleine Stowe-val nincs komolyabb gondom. Benicio Del Toro-t meg egy zseninek tartom. Ennek ellenére, ezt a filmjüket korábban nem láttam, csupán a címe volt eddig ismerős. Az alapján azt hittem, holmi társadalmi dráma, pedig egy nem túl fifikás bűnügyi thriller.

Ed Harris két Stephen King film forgatása között (Hasznos holmik / főszerep, Végítélet / nagyon kis mellékszerep) állt kamera elé, hogy a Roy Carlson forgatókönyve alapján készült filmben eljátssza Kyle Bodin nyomozót, aki beleszeret a "titokzatos" nőbe, majd kirántják alóla a szőnyeget. Carlson nem vitte túlzásba az írást, hiszen ez a film volt a harmadik forgatókönyve és azóta nem emelte tollát mozis munkához. A rendező, Bailey is inkább operatőrként lett ismert és keresett név, mert rendezni négyszer volt eddig kedve, és látva a végeredmény, amelyben van némi tévéfilmes íz is, meg néhány ritmustalanság, pl. a befejezés hirtelen összecsapottsága, nem hiányolom a direktori munkákat tőle. A "Porcelánhold" pusztán egy erősen közepes krimi, amelyet az húzott ki az erős középszerből - igaz, fulladozik - hogy a főszerepekre sikerült akkori sztárokat és egy még tejfeles képű Del Toro-t megnyernie. Nem ez az első olyan krimi-thriller, amiben ismert és markáns színész - általában pont azok, akik akkor vannak sikereik csúcsán és még tehetségesek is - egy szövevényes bonyodalomba keverednek, amiből igyekeznek kimászni, mert sokszor a karrierjük, rosszabb esetben az életük a tét. A teljesség igénye nélkül, hirtelen két film jutott eszembe, erősen hasonló témában, amiket ajánlok is megtekintésre: "Időzavarban - Out of Time (2003) Denzel Washingtonnal, amelynek a címe is beszédes, vagy "Az ideális gyanúsított - Under Suspicion (1991)", Liam Neeson-nel. Mindkettőt csak ajánlani tudom, mert ehhez a filmhez képest, tényleg jobban kufárkodnak a feszültség és információk rétegeivel.

Madeleine Stowe, ha valaha is mondhatunk olyat, hogy karrierje fent volt az égben, akkor az a kilencvenes évek, amikor "Az utolsó mohikán - The Last of the Mohicans (1992)" miatt sokan megismerték a színésznőt. A kilencvenes években egyre kevesebb főszerepet kapott, magam pedig nem nagyon emlékszem, hogy találkoztam volna vele az elmúlt kb. tíz évben, megfelelő produkcióban*.
* - Amire érdemes lenne emlékeznem.


Benicio Del Toro A kilencvenes években kezdett ismertségre szert tenni, ma meg már sörreklámokból mosolyog ránk. Annak idején főleg epizód szerepekben láthattuk, néha fontosabban, máskor mellékesben. Viszonylag ritkán kapott abszolút főszerepet, inkább amolyan második, harmadik ember szokott lenni a stáblistán. Ha a független, korai filmjeit nem számolom bele - mivel nem ismerem mindet - akkor talán az első, és egyértelműen Del Toro film a Che Guevara életét bemutató, két részes életrajzi dráma, a 2008-ban készült, "Che - Az argentin - Che: Part One" és a "Che - A gerilla - Che: Part Two" volt. Hogy mégis sokan ismerjük ma a nevét, és még kedveljük is, az annak köszönhető, hogy a nem túl fontos szerepeiből is képes volt néha kihozni a maximumot, a jól eltalált gesztusainak köszönhetően. Ebben a filmben és van két jelenete, ami előre vetíti a tehetséges Del Toro-t: Az egyikben kimegy a parkolóba a tárcájáért, de közben még áttáncol a táncparketten, a másik jelentben meg, ahogy ujjal belekavar a limonádéjába. Így csak egy nagy színész tud belekavarni az italba...

Ed Harris pedig azt hiszem "A mélység titkával - The Abyss (1989) lett nagy kedvencem, amit "A szikla - The Rock (1996) című filmben nyújtott katonai alakításával erősen elmélyített. Fájdalom, hogy ahogyan öregszik, egyre kevesebb nívós szerepben találkozom vele. Sokszor azok is negatív feladatok, bár, fizimiskája alapján mindig is volt egy jó karakterszínész és nem egy szívtipró bájgúnár.

Akit még érdemes kiemelnem, az a Rachel Munro (Madeleine Stowe) férjét alakító Charles Dance, aki a kilencvenes évben az általam látott filmekben ritkán hozott - Az utolsó akcióhős, Az aranygyermek, Ali G - pozitív karaktert. Talán nem is ugrik be gondolkodás nélkül más, mint a "Végső megoldás a halál - Alien3 (1992)" sittes orvosa, Clemens, de ha beleszámítjuk, hogy nagyjából orvosi műhiba miatt vezekelt a Ripley által "meglátogatott" börtönbolygón, akkor az sem pozitív karakter. Másodvirágzását meg a Trónok harca sorozatnak köszönheti, ahol ismételten egy negatív figurát hozott.


A történet röviden, mert úgy is ismered már, hiszen mint írtam, pár évente készül egy ebben a témában, annyi, hogy a nyomozó, Kyle, megpillantja élete vagy épp álmai nőjét. Egy csapásra vagy szempillantás alatt beleszeret. A nő persze először titokzatos, mert az plusz játékidő. Majd összejönnek. Majd kiderül, hogy rossz a sorrend, mert előbb nem ártott volna tudni, hogy a nő férjnél van. Majd a férjről kiderül, hogy csapnivaló, több értelemben is. Aztán persze a nő rágni kezdi a nyomozónk fülét, nem pusztán szexuális célzattal, hogy bizony mennyivel jobb lenne, ha a férj nem néha, hanem állandóra lenne néhai.
Van, hogy főszereplőnk maga kezdeményezi a kényes szitut, hogy elteszi az egyenlet kellemetlen részét láb alól, van, hogy csak sodródik az árral és igyekszik kárt menteni. Kyle mivel történetesen gyilkossági nyomozó és azon belül meg felső polc kategóriás, pillanatok alatt összerántja a tökéletes tervet az időközben elhunyt férj eltüntetésére.
Aztán aggasztó jelek kezdenek szaporodni, hogy esetleg nem véletlen balesetről van szó, amit elsikálnak a szerető és exnej, hanem valami összeesküvés, amelynek persze, hogy az a szenvedő alanya, aki az egész szarból a nehezét magára vállalta. Köszi, baby!

Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy lehetőleg a főszereplőnk élete nem menjen visszavonhatatlanul gallyra. Vagy tönkre. Ez általában a probléma nagyságától függ.

Különvélemény:
- Megfigyelted, hogy a legtöbb hasonló témájú filmben pont egy nyomozót vagy hasonló munkát végző férfit hálóznak be? (Pl. Elemi ösztönben is zsaru volt... Az Időzavarban rendőr, az Ideális gyanúsítottban magánnyomozó.
Vajon miért jár együtt sokszor a hasonló dramaturgiájú történet ezzel a foglalkozással?
Gondolom, mert egy nyomozónak viszonylag nagyobb tere van a szálak kibogozásához, mint egy péknek, mondjuk...


Töfi:
- Tök véletlen, hogy ebben a filmben és talán a legnagyobb sikerének minősülő Az utolsó mohikánban is Munro-nak hívják Stowe-t.
- A film porosságához az is hozzáadódott, hogy eredetileg már 1990-ben elkezdték forgatni, de mivel az eredeti gyártó cég 1991-ben csődöt jelentett, így további forgalmazási idő telt el, míg végül 1994-ben bemutatták a filmet.
- A filmben látható csónakot, amit Ed Harris használ, Del Toro édesapja készítette a forgatás előtt pár héttel.

50%

Ha megnéznéd:
- Porcelánhold (1994)
- Időzavarban (2003)
- Az ideális gyanúsított (1991)

2016. december 4., vasárnap

Ben-Hur - Ben-Hur (2016)

Ben-Hur - Ben-Hur (2016)


Rendezte: Timur Bekmambetov

A film Mafab adatlapja: Ben-Hur (2016)


Megtekintés: Nézd meg inkább a második feldolgozást, ami 1959-ben készült. (Igen, már 1925-ben elkészült az első komolyan vehető adaptáció.)

Ha hallasz egy ismerőstől egy jó viccet és tudod, hogy nem vagy feltétlenül olyan jó előadó, akkor hagyod, hogy az ismerős mesélje el azt a barátaidnak és te vele nevetsz, még véletlenül sem erőlteted magad a mesélő helyébe.
Ha megfilmesítenél egy már elkészített filmet, tehát Remake-re készülsz, akkor a minimum, hogy jobban meséld el, ami már korábban jól elkészítettek. A "Ben-Hur" esetében ez sajnos felesleges vállalás, mert a Charlton Heston főszereplésével készült 1959-es epikus és klasszikus változatot szinte lehetetlen méltó módon újraforgatni.
Miért?
Mert amikor elkészült William Wyler kosztümös filmje (Wyler, bármilyen hihetetlen, de részt vett egy korábbi feldolgozás, az 1925-ös verzió elkészítésében is), akkor az volt a csúcs és filmkészítési sajátosságok miatt, manapság szinte lehetetlen abban a minőségben újra elkészíteni, modern lehetőségekkel. Pl. mert manapság, költségkímélő szempontok miatt sok filmet szarrá számítógépeznek, CGI-jal, ami egy epikus filmnél, ha nem kellő szakértelemmel készül, a szép képek ellenére is lehet művi és élvezhetetlen. Másrészt, fényképezési technikák is fejlődtek, változtak és az 1959-es változat egy remek, szélesvásznú mozi lett, amit manapság simán felvált a digitális filmezés, amivel lehet tűéles képet produkálni, ám mélységében és kiállásában közel sem lesz olyan grandiózus, hogy rácsodálkozva élvezzük.
Vagy baromságokat hordok össze, mert gyerekkoromban láttam a Heston félét és meghatározó filmes élmény lett számomra - nagymamám vitt el rá, aki nem tudta, hogy mennyire hosszú film lesz, de nem nyafogtam, pedig nem voltam tíz éves sem - és örökre beégett mind agyamba, mind retinámba.
Egy biztos; amikor hallottam, hogy az orosz fenegyerek, Bekmambetov kapta meg a rendezői széket, kirázott tőle a hideg. Nem azért, mert rossz rendezőnek tartanám. Egyedi stílusa van, kicsavart látásmódja. Viszont nem tartom megfelelő személynek arra, hogy egy ilyen, epikus darabot megrendezhessen és, hogy olyan hatást érjen el, amilyet a történet megkíván. Nem is sikerült.

Tényleg ő a legalkalmasabb Ben-Hur figurájának eljátszására?

Két jelenetet vártam nagyon a filmmel kapcsolatban és jól sejted, hogy a két legepikusabbat: a hajók összecsapását és a fogatversenyt.
A hajók közötti csata sajnos nagyon elnagyolt lett, beleértve Judah Ben-Hur "kalandjait" is a fedélközben. Nem csoda, hiszen az új változatban szinte fele játékidő állt rendelkezésre, hogy szépen, kereken meséljék el azt, amit korábban sem sikerült kevesebb percben. (Már az 1925-ös is két és fél órásra sikerült, 1959-ben meg három és fél órát áldoztak a történetre - nálunk gyerekkoromban szünettel játszották, hogy kicsit felfrissítsük a zsibbadó valagunkat.)
Ami szembeszökő változás volt, hogy a korábban számomra dramaturgiailag fontos és egyik kedvenc karakteremet - a megmentett, magas rangú római centúriót, Quintus Arrius (Jack Hawkins) egy az egyben kihagyták az új változatból, ezzel semmissé téve egy amúgy meseszerű elemet, amit nagyon szerettem: Arriust a csata után Hur kimenti a vízből és segít neki életben maradni, amiért hálából a római, fiává fogadja a férfit, aki így teljes jogú rómaiként léphet fel Messala ellen.
Ez nekem fontos része volt a történetnek, még akkor is, ha - a könyvet nem olvastam, ami azért szégyenletes, mert meg is van, meg a filmet nagyon szeretem - nem így írta meg Lee Wallace a könyvben.
Ha Arrius szerepel a regényváltozatban, akkor kihagyása miatt fekete pont jár az új változat íróinak. Oké, belátom, hogy karaktere kileng a mesebeli fordulat jelző felé, viszont mint figura, fontos része a kerek egésznek.

A fogathajtás elkészítése meg egy egyenesen lehetetlen vállalás. Tudom, hogy manapság 1-esekkel és 0-ákkal bármire képes egy arra szakosodott szakember, de... Ne felejtsük el, hogy amikor 1959-ben Wyler és a szekérversenyt leforgató second unit (Andrew Marton, Yakima Canutt) összedobta tehetségét, akkor csupán makettek és kaszkadőrök voltak a filmesek segítségére, ezért, a hihetetlen munka, amit a vásznon látunk, elismerésre méltó. (Nagyját élesben forgatták.)
Bekmambetov, annak ellenére, hogy több fórumon hangot adott annak a véleményének, hogy a fogatversenyt a lehető legrealisztikusabban akarja elkészíteni, és visszaszorítja a számítógépes technikát a kaszkadőrmunka javára, mégis rengeteg CGI effekteket használt és nem tagadom, bár éreztem némi feszültséget a fogathajtók versenye alatt, a végeredmény mégis kicsit papírízű számomra, köszönhető talán annak, hogy a képek és beállítások sokszor mesterkéltnek hatottak nekem. Ettől függetlenül, Hur visszamászása a sérült szekérbe elég izgalmasra sikerült. A verseny befejezése azonban szerintem nem lett olyan katartikus, mint amikor Messalán 1959-ben áthajtott az egész lovas miskulancia.

Tényleg ő a legjobb Messala figurájának eljátszására?

Érdekes húzás volt Jézus beépítése is a filmbe, hiszen korábban vigyáztak arra, hogy a figurát ne tegyék teljesen kézzelfoghatóvá: Claude Heather, aki Jézus alakította, nem tudott profitálni a film sikeréből, lévén, hogy alakját a dramaturgia homályban -vagy épp vakító napfényben - hagyta. 2016-ban azonban Rodrigo Santoro, Brazil szappanoperasztár kapta a megváltó szerepét és mivel több jelenetben szerepel - itt ő ad vizet Judah Ben-Hurnak és nem fordítva (Bár, jobban belegondolva, mintha az 1959-ben is benne lett volna, csak nem emlékszem teljesen...), a misztikumot ki is ölték ebből a történetszálból. Arról nem is beszélve, hogy amikor a vizet úgy adja oda Hurnak, hogy közben egy katona végül nem ugrik neki, akkor kicsit bugyutának éreztem a megoldást. Gondolom, egy elvakult római katona magasról tojt volna a szakállas fiatalemberre és magánakciójára, hogy a fogolynak vizet adjon; leszúrta volna, mint a disznót.
Azért a Jézus ábrázolás még mindig kérdéses, ezért Santoro jelenteit eléggé "elszerkesztették" a világ azon egységein, ahol vallás tiltja pl. a megváltó realisztikus megjelentetését.

Szóval, amit el lehet mondani erről a változatról, hogy kevésbé markánsak a színészei, sokkal modernebb, a zene tökéletesen jelentéktelen - Rózsa Miklós muzsikája fülbemászó, grandiózus és minden, ami egy filmzene lehet - és benne van Morgan Freeman. Freeman? Nagyjából ugyanazt a karaktert kapjuk tőle, amit a Gladiátorban Oliver Reed nyújtott, ennélfogva felesleges volt a figura és a történethez is alig tett hozzá, viszont húzónévnek legalább felhasználhatták a színész hírnevét, mivel a főszereplők csupa, eddig másodvonalbeli színész, akik ettől a filmtől sem léphettek az A ligába - pedig a téma igényelte volna.

Tényleg ő a legjobb...? Santoro véletlenül egy remek színész,
de a közel-keleten és muszlin országokban ebből nem sokat tudunk meg,
hiszen ott vallási okokból nem ábrázolják filmen Jézust.

Ben-Hur film, igazi, markáns, férfias főszereplő nélkül? Tudom, Charlton Heston karizmáját nem nagyon lehet megközelíteni, de ha nem jól választunk főszereplőket egy ilyen munkához, a színvonal erősen konvergálni fog egy költségesebb Hallmark produkció szintjéhez. A végeredmény kb. ennek lett megfelelő.
Ben-Hur szerepében Jack Huston, akinek nem idegen a római kor és fontos filmes átöltetések, hiszen első mozis megmérettetésében pont a Spartacus 2004-es televíziós feldolgozásában játszotta a fiatal Flaviust. Miért rossz választás egy ilyen fontos, filmtörténeti szerepre? Mert tíz éve van a szakmában, közel negyven produkcióban vett részt és még sem tudtam, kicsoda. Hát köszi.
Azért, kíváncsi lettem volna, mit hoz ki ebből Loki, azaz Tom Hiddlestone, hiszen neki is felajánlották a film főszerepét, de az új King-Kong film miatt (az is kötőjeles című lett volna, ha kiírják a majom nevét és az is kultikus darab.) nem vállalta. Jó érzékkel.
A filmben a karaktere meg sokkal negatívabban adja vissza számomra azt a kettős meghasonlást, hogy az "árulók" mellé álljon vagy a testvéreként szeretett és vele együtt felnőtt Messala oldalára. Eleve nem szimpatikus számomra, hogy valakinek az életére annyira rátelepedjen a vallás és hit, hogy bár elvileg az illető erőszak ellenes és igyekszik magát a politikán kívül helyezni, mégis szembefordul a barátjával, amikor az egy kényes kérdésben, ami az életével kapcsolatos, segítséget kér tőle. Egyenesen megfoghatatlan volt számomra az a forgatókönyvi fordulat is, hogy saját és családja életét semmibe véve elengedi a lázadó merénylőt, amikor az korábban visszaélt a vendégszeretetével. Hát, ne legyünk már ennyire elvhűek, hogy hagyunk mindent veszni, amikor nekünk lenne választásunk. Egyértelmű, hogy Messalának abban a helyzetben nincs másik lehetősége.
Ebből kifolyólag, úgy vélem, tényleg csak magát okolhatja Ben-Hur a történtek miatt.
Az 1959-es változatban azért igyekeztek élesebben elhatárolni egymástól a sötét és világos oldalt és sikerült is. Ott Messala inkább tűnt egy bosszúálló és kikosarazása után sértett római katonának, mint itt, ahol jobban látszik, hogy gyakorlatilag a jövője múlik azon, hogy megregulázza a lázadókat és ebben Ben-Hur nem partner.

Valahogy az egész egy költséges tévéfilmre emlékeztet.

Apropó, Messala.
A Messalát alakító Toby Kebbell pontosan 2004-ben kezdte a mozis karriert - bár 2000-ben már dolgozott filmes produkción - mint Jack Huston és jelenleg ugyanúgy 38 produkció részese volt, mint főszereplő társa, viszont sokkal érdekesebb, számomra is ismert munkákban. Ennek ellenére őt sem ismerem jobban és fizimiskája valahogy végig elidegenített Messala karakterétől. Már csak halványan emlékszem az 1959-esben játszó Stephen Boyd-ra, de sokkal erősebb jelenségnek tűnt, hitelesebb alakítással. Kebbell néha egy elhagyott bernáthegyire emlékeztet szomorú szemeivel és eszméletlen nagy szájával. Nem érzem benne a kisugárzást, amit Messala szerepe megkövetelt volna. Bár, azt szinte senkiben nem érzem.
A női szereplőkről még kevesebbet tudok elmondani, ami meg szintén a forgatókönyv elnagyoltságának köszönhető.
Bekmambetov persze interjúkon hangoztatta, hogy számára a film annyiban más a korábbi feldolgozástól, hogy itt a történet lényege a megbocsátás. Ez jól hangzik, de ha végignézzük a filmet, láthatjuk, hogy az a rész, ami megmozgatta a rendező fantáziáját, kb. 3 percet tesz ki a filmben és ezért leforgatni a többi két órát, hát, simán időpocsékolás.
Ez a film számomra csalódás és elmondhatatlan, mennyire felesleges.
Ha utánozol valakit, csináld jobban!
Ha nem megy, minek utánoznád?
Hogy egy halovány másolat legyél?
Szükségtelen!

45%

Ha megnéznéd:
- Ben-Hur (2016)
- Ben-Hur (1959)




2016. december 1., csütörtök

Bezárva - Shut In (2016)

Bezárva - Shut In (2016)


Rendezte: Farren Blackburn

A film Mafab adatlapja: Shut In (2016)

Megtekintés: Kerüld el messzire. Naomi Watts csukott szemmel írhatta alá a szerződését ehhez a filmhez.

Szeretem a thriller műfajt. Nincs azzal semmi baj, ha egy film nem horror. Van annyi más műfaj is. De ez egy nagy büdös kamu.
Eleve gyanús számomra, ha egy mozifilm vasággyal együtt sem éri el a másfél órát. Az vagy pörög vagy nem volt elég ötlet, amit beleszuszakoltak a forgatókönyvbe. Itt az utóbbiról van szó.
Az alapötlettel nem is lenne bajom, hogy egy mostohaanya egy házba szorul lebénult, katatóniás nevelt fiával, miközben a rettenet odakintről érkezik és támadja őket. Csak itt olyan rosszul rakosgatták össze a filmes puzzle-t, hogy a végeredmény egy aránytalan és unalmas kamaradráma lett, hiteltelen befejezéssel.
Ja, az még szódával elmegy.

Ez van akkor, amikor a forgatókönyvet egy nő írja. Teljesen máshová kerülnek a hangsúlyok. Itt is inkább az örökbefogadás és lélekölő mindennapi rutin került előtérbe és a thrilleri vonalat két jump scream volt hivatott kipótolni.

Mary Portman (Naomi Watts) férje és kamasz nevelt fia (Charlie Heaton) autóbalesetet szenved. A férj elhalálozik, Stephen pedig folyamatos, gondos ápolásra szorul. Mary ameddig tudja, igyekszik ellátni a kataton és gyógyulást sem remélő fiút, de egy nap betelik a pohár és tovább szeretne lépni. Ennek oka az életében felbukkanó kisfiú, Tom (Jacob Tremblay). Mary úgy véli, Stephen esetében már megtett mindent és nincs mód a gyógyulásra, míg Tomot esetleg sikeresen tudná rehabilitálni. Két gyermek ellátására azonban nincs ereje, ezért komolyan fontolóra veszi Stephen intézetbe való beadását.

Tom azonban nehéz eset és kiszámíthatatlan közjátékok után eltűnik a házból. Mary az eset után hallucinálni kezd, rosszat álmodik és a valóság összefonódik az álmaival. Nem nagyon érti, mi történik körülötte, amíg rá nem döbben, hogy valami felette álló erő befolyásolja az életét.


Ugye, milyen jól hangzik?
Nos, a film ehhez képest egy szánalmas kis próbálkozás, hogy ne altassa el az egyszeri nézőt. A forgatókönyvíró, Christina Hodson, egy nem túl bonyolult történetet sem tud elég érdekes prezentálni számunkra. Az arányokat sem érzi nagyon, az ijesztgetéshez is kezdő. A film legriasztóbb jelenetei valójában fake pillantok és a nagy jelenet, aminek ütnie kellene, ritmustalanul került a filmbe, ennél fogva nem is hat különösebben a nézőre, akik a felszín alatt, mintha sejtett volna valamit.

Nem szívesen lőném le a film poénját, ezért nem elemezgetem azt tovább.

Sajnálatos mód, Oliver Platt színészt egyre ritkábban és egyre kevésbé érdekes szerepekben látom. A filmben a karaktere annyira klisés, hogy azt szavakba nem lehet önteni. A végén, mikor megjelenik a krízis helyzetben, természetesen előbb, mint a rendőrök, pedig, azoknak elvileg előnye is lenne, az valami ostoba vicc. Ilyen a világon nincs. Elhiszem, hogy izgul védence miatt, de ezt??? Komolyan? Tudja, hogy szar van a palacsintában, értesíti is a helyi erőket, és utána átfurikázik a szakadó esőben a fél államon - nem a szomszéd utcából jön - és meg sem várja az erősítést, csak bemegy a sötétbe, hogy kapjon, mint öreg szakács a Ragyogásban???
Ezt férfi nem írhatja!!!
Nem is.

Tehát, lenne egy nem rossz ötlet, amit le lehetett volna forgatni egy húsz perces Alkonyzóna epizódnak, ehelyett kapunk egy elnagyolt, egész estés mozifilmet, amely, mivel több sincs benne, unalmas, mint állat és a szereplőivel sem nagyon tud mit kezdeni. (Tom a kedves pszichológusnéni kezét félrelöki, mikor megsimogatná, de a gonosz gyámügyis néni már simán ráteheti a buksijára a kezét.)

Amit lehet, azt Naomi Watts kihozza a szerepéből. Nem is benne van a hiba.

Amekkora hype-ja volt a filmnek - legalább két helyen is belebotlottam a neten korábban - akkora csalódás volt. Nálam jobban már csak azok csalódhattak ezen a semmiségen, akik mozijegyet váltottak rá.
Kedves olvasó, gondolom, te is érzed, hogy nem nagyon tudok mit írni erről a filmről, hiszen szószátyár stílusom egészen vissza lett fogva, pedig még be is pálinkáztam.
Mit is írhatnék, hegy kamaradarabról, amiben semmi érdekes nincs és csupán egyetlen egy fordulat?

30%

Megtekintés:
- Bezárva (2016)


A Kaliforniai kölyök - The California Kid (1974)

A Kaliforniai kölyök - The California Kid (1974)


Rendezte: Richard T. Heffron

A film Mafab adatlapja: The Californian Kid (1974)

Megtekintés: Sima országúti bosszútörténet.

Majdnem a szokásos, a hatalom visszaél erejével, kisvárosi mese. A gonosz seriff, erejét fitogtatva a városkába tévedő valamennyi gyorshajtót - de legalább egyenlő a bánásmód - csípőből megbüntet. A gond az, hogy néhányan úgy vélik, meglóghatnak a törvény szigora elől, mivel az eszményi - tyúkszaros - Clarksberg városkától alig pár mérföldre húzódik az államhatár. A probléma az, hogy a seriff verdája sokkal erősebb, mint az idetévedő és eltévelyedő gyorshajtók, ezért, rövid üldözés után, a helyi halálkanyarban a seriff rásegít a lökhárítójára szerelt plusz vassal a sebességre, és menekülő autóból hamar szakadékba bukfencező autó lesz.

A film elején, hogy legyen mire építeni az amúgy roppant sovány történetet, megismerünk két tengerészt, akik hazafelé tartanak, de Clarksberg közelében sem vesznek vissza a tempóból, ezért a seriff (Vic Morrow), hamar rájuk tapad és halálos díszkíséretet biztosít a két fiatalembernek. A korábban említett kanyar elnyeli a menekülő járművet és a város halálozási statisztikája azonnal megugrik két fővel. Az egyik áldozat testvére (Martin Sheen) pár héttel a tragikus esemény után a városba érkezik, hogy elégtételt vegyen. Persze, ez nem olyan egyszerű, ha minden adu a helyi seriff kezében van és hősünk nem kíván törvénytelen eszközökkel - vagy csak igen behatárolt keretek között - élni.

Az amerikai tévéfilmes költségek, amennyire megfigyeltem, kedveznek az autós üldözős filmeknek. Sokkal inkább, mint mondjuk igényes westerneknek, vagy egyéb történelmi tematikájú történeteknek. Mert mi kell az izgalomhoz egy átlag amerikainak? Verdák, erőszak, leszámolás. Mivel autókból jól állnak - beleértve a hozzá tartozó utakat, földutakat - és a többihez meg nem kell túl sok forgatókönyves tehetség, beleszaladhatunk sok olyan moziba, amely a kanapén ülő nézők szórakoztatására készült. Ez a darab is ilyen. Spielberg mindjárt kettő ilyen filmet is elkészített (Sugarlandi hajtóvadászat (1974), Párbaj (1971). Az amerikai filmművészet híres arról, hogy az autóiparban rejlő lehetőségeket - értsd. sok összetörhető kocsit ontanak a futószalagok - kiaknázza. Ezek mellett még az is kedvelt téma a tengeren túl, hogy valaki visszaél a hatalmával - pl. seriff, kormányzó, helyi kiskirály - és érkezik egy idegen, lehetőleg a messzi homályból, aki - megfeleltetve a magyar népmesék legkisebb fiútestvérének, vagy hercegének - megleckézteti a hatalommal visszaélőket.
Ebből kifolyólag rengeteg olyan film készült, amikor egy kisváros seriffje, úgy véli, felette áll a törvénynek és a lakosságot valamint az odatévedő idegeneket, amolyan csicskásnak tekinti és bizonyos okok miatt - néha, csak mert gyökér - rendszeresen megszívatja. Általában nem is kapunk magyarázatot, miért lesz valakiből ilyen figura, mert ha nincs indok, sokkal jobban működik a nézők azon viselkedési normája, hogy a főszereplő mellé álljanak.
Itt azonban a film felénél kapunk egy választ a seriff viselkedésére és ezzel már sokkal jobban árnyalják a figurát, megkockáztatva azt, hogy némi morális pozitívummal ruházzák fel. Szerencsére azért nem teljesen, hiszen elég blőd dolog lenne végül a nyilvánvalóan gyilkos seriff oldalára állítani a nézőt. Viszont legalább kaptunk egy hihető indokot, aminek köszönhetően, egy másik filmben, kissé más beállításban, akár maga a seriff is lehet a jó fiú. (Nos, ami azt illeti, készült is egy ilyen mozi. A címe pedig Mad Max (1979).)

Ettől függetlenül, az arányok és karakterek felfestésével most a seriff lett a genyó és a titokzatos lovas - aki jelenleg autón érkezett - az, aki felszabadítja a városka lakosságát. Mi ez, ha nem egy western mégis, csak lovak helyett autókkal?


Különvélemény:
Ha nagyvonalúan kezeljük a történetet, akkor Martin Sheen tévés munkája emlékeztet fia későbbi videós sikerére, az Interceptor (1986) című, mostanra negyvenesek körében amolyan bűnös élvezetnek számító sci-fi, akciófilmre. Ebben a testvér érkezik a városba, hogy megtalálja a bűnöst és revánsot vegyen, a másikban maga a meggyilkolt fiatalember jön vissza - amolyan Holló parafrázis, hiszen annyira emlékeztet Brandon Lee későbbi sikerére és egyben utolsó filmjére - és vadássza le azokat, akik haláláért felelősségre vonhatóak.

Az egyszerű történethez rövid játékidő dukál. Alig 73 perces alkotásról beszélünk és biztosan lehetett volna mélyíteni a karaktereket és azok motivációit, ám a lényeg elmeséléséhez ennyi is bőven elég. Mondjuk, a forgatókönyv szándékosan nem tér ki a közösség reakcióira, pedig ha máskor nem, akkor illet volna felhördülniük, amikor a seriff balesetbe hajszolja a városka két fiatal lelkét, amelyből az egyik meg is hal. Gondolom, legalább ekkor ki kellene nyílnia a lakosok szemének és rövid úton visszahívni a seriffet - vagy visszahívatni, ha a polgármester jelölte ki esetleg - mert az, hogy idegenek úz a halálba, még hagyján, de amikor saját földijeit, akkor ott komoly gondok vannak szigor terén.

Sajnos, a másik, amit fájlaltam, hogy a hetvenhárom percbe nem fért bele, hogy Martin Sheen csendes és kimért autótulajdonosát - a Kaliforniai kölyök cím nem az ő származására utal, hanem a sportjárművének a neve - jobban megismerjük. Annyi bizonyos, hogy ért a nyomozáshoz és a vezetéshez, valamit a bosszú vezérli, igaz, hidegen tálalva igyekszik azt elfogyasztani, egyáltalán nem forrófejű. Mikor végül is elégtételt vesz, végletes megoldásként belehajszolva a seriffet a saját csapdájába, ahogy érkezik, egy agyőt dobva hátrahagyja a városkát, pont, akár a westernfilmek magányos lovasai, akik belelovagoltak a naplementébe.

60%

Ha megnéznéd:
- A Kaliforniai kölyök (1974)