2016. május 13., péntek

Kult: Mégis kinek az élete? - Whose Life Is It Anyway? (1981)

Kult: Mégis kinek az élete? - Whose Life Is It Anyway? (1981)


Rendezte: John Badham

A film Mafab adatlapja: Whose Life Is It Anyway? (1981)

Megtekintés: Egyértelmű. Egyrészt, mert nagyon komoly témája van, másik pedig Richard Dreyfuss, akinek egyik legjobb szerepét láthatjuk.

A filmről ezt a cikket pár évvel korábban írtam, de mivel egyik kedvenc magyar filmes oldalam feltette és most már megtekinthető, úgy gondoltam, érdemes elővenni, leporolni és eljuttatni hozzád, kedves nézőhöz. Tudom, néha nagyon tré filmeket is szoktam nektek ajánlani, de azért szoktam ám én értékes filmeket is nézni.

Oké, hogy John Badham, a rendező nem mai gyerek, de, hogy a nyolcvanas évek egyik-másik nagy sikere után az ürge gyakorlatilag 2002-ben készített utoljára mozifilmet, azért az kemény és fájó. Azóta néhány tv film és főleg sorozatok epizódjait - mondjuk, legalább a legtöbb nem rossz sorozat - rendezhette meg. A 2002-es filmje a "Gyilkos rejtvény - Brother's Keeper (2002)" (magam még nem láttam), ha másra nem is, arra jó volt, hogy Jeanne Tripplehorn újdonsült férjével, Leland Orser-rel együtt játszhatott. 2000-ben házasodtak össze!

Elkalandoztam!
Szóval, emeljük át a korábbi cikket:





John Badham
filmjének megtekintése után tudatosult bennem, hogy nem csupán egy filmet néztem végig, hanem valami sokkal többet láttam, kaptam, mint szavakba tudnám önteni. A „Mégis…” egy közepesen erős filmdráma, - mivel nem vették túl melódramatikusra, csöpögősre – egy kivételesen erős mondanivalóval; az élethez való jog kérdéskörével.

Ken Harrison (Richard Dreyfuss) szobrászművész, aki egy nap munka után, hazafelé, véletlen elszenvedője egy autóbalesetnek és ettől a pillanattól mintha elvágták volna az életét. Szó szerint. Gerince megsérül, ezért bár az összezúzott keze-lába idővel meggyógyul, mozogni soha többé nem lesz képes. Ken fokozatosan vagy azonnal – igazából magas intelligenciája miatt nem derül ki – de tisztában van vele, hogy ha nem képes visszatáncolni az előtte felépített életébe, akkor nem marad más út számára, mint a halál.

Dr. Michael Emerson (John Cassavetes) hivatását hasonlóképp profin végző osztályvezető orvos és bár nem fanatikusan hívő ember, aki nem szegi meg a tízparancsolat ötödik pontját – Ne ölj! – ettől függetlenül képtelen elfogadni Harrison álláspontját és annak kérésére, passzív eutanáziát alkalmazni a férfin.

A film a lélek és test elszakadása miatti törés mellett a két férfi mini-gigászi harcáról szól, melyben mindketten bevetnek minden, törvényes fegyvert, hogy felülkerekedjenek a másik akaratán. Azután már csak a néző saját lelki beállítottsága dönti el, végül melyikük oldalát bírnánk hasonló helyzetben képviselni.

A rendező:
John Badham rendező-producerről két dolgot lehet biztosan tudni: 1939.aug.25.-én született Angliában és kipróbálta magát majdnem minden élőszereplős filmes kategóriában. Kezei közül olyan filmek kerültek ki, mint a „Rövidzárlat” a „Dracula” 1979-es változata vagy a „Zsarulesen” két része. Badham a fiatal generációt megnyerte magának a nyolcvanas években, olyan sikerekkel, mint a „Szombat esti láz”, „Kék villám” és a „Háborús játékok”.
Ebből a néhány címből is világos, hogy Badham korrekt iparos, aki a csúcson egyértelműen a hetvenes évek végén volt, azután lassan kikopott a mozifilmek világából. A cikk írása idején már tíz éve nem rendezett filmet a vászonra.

A főszereplő:
Richard Dreyfuss egyébként is nagy kedvenc, olyan filmek miatt, mint a „Cápa”, „Örökké” vagy „Harmadik típusú találkozások”. Dreyfuss kipróbálta magát sok témában, de mostanában valahogy fontos, de kicsi mellékszerepekkel találják meg. Igaz, kevés esetben lehet mondani, hogy egy filmnek abszolút főszereplője volt, mert valahogy mindig keveredett mellé másik húzónév is.
Ebben az alakításában azonban megismerhetjük, milyen jól alakít eszköztelen – ha eszköztelennek merjük tekinteni, a szinte csak az arc mimikájára építő szerepet -  játékkal és olyan közel hozza a figurát, hogy a végén a képzeletbeli mérleget sokaknál könnyen a maga akaratának beteljesülése felé billenti.

Ebben persze nagy szerepe van Brian Clark könyvének, színdarabjának.
Clark aprólékosan, precízen mutatja meg, hogyan juthat valaki el odáig, ahová Harrison eljuthat. A jellemábrázolásban tökéletesen felépített karakter, kötelező tananyag lehetne a szakmán belül dolgozni vágyó, leendő egészségügyi munkások, pszichológusok tanulmányaiban.
Clark elmagyarázza, hogy mitől érezheti végül egy ember azt, hogy nincs többé értelme az életnek, amikor már nincs tovább, mindezt racionálisan, felesleges nyálaskodás nélkül.


Fontosabb mellékszerepet kapott a filmben többek közöt még Bob Balaban (Lány a vízben - az unszimpatikus kritikus), Kenneth McMillan (Düne - Harkonnen báró), Christine Lahti (Rejtekhely - Jeff Goldblum filmbeli felesége) és Thomas Carter (jelen filmben a feka ápoló, de ma már elismert rendező-producer - Szívem érted Rapes, Két túsz között)

Ritka jó film, mely végén a hepiend elgondolkodtatja az embert: Tényleg azt kívánom, hogy ez a remek ember haljon meg, és az mindenkinek jó?
A választ neked kell magadban megtalálnod…

85%

Ha tetszett, adj egy esélyt ennek:
- A szkafander és pillangó - Le scaphandre et le papillon (2007)


Jelenleg a filmnek aktualitást kölcsönöz, hogy bemutatják Rudolf Péter főszereplésével a Centrál színházban, a volt vidám színpadon.
Aktuális cikkek linkje:
http://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/program/52146/megis-kinek-az-elete
http://kuk.btk.ppke.hu/hu/content/mégis-kinek-az-élete
A cikkek lehet, hogy közben elévültek és a darabot sem biztos, hogy játsszák még.

Különvélemény:
A "Bizsergető" után ez volt a második film, amit éjjel megnéztünk J.-vel és neki is tetszett. A végére a sört sem kívánta.

Ha szeretnéd látni: M É G I S  K I N E K  A Z  É L E T E  ?

Töfi:
- Nálunk a nem annyira ismert Tom Conti színházban alakította Ken Harrison-t, New York City-ben és ezért megkapta a Tony síjat.
- Richard Dreyfuss szokott azzal élcelődni, hogy mivel a nyolcvanas években elég komoly fűfogyasztó és egyéb drog pusztítóként élt évekig, nem is emlékszik ennek a filmjének a forgatására.
- A filmet két tesztvetítésen, különböző helyeken mutatták be, színes és fekete-fehér változatban. Végül a színes változat került moziba.


2016. május 11., szerda

Gyilkos páros - Mr. Right (2015)

Gyilkos páros - Mr. Right (2015)


Rendezte: Paco Cabezas

A film Mafab adatlapja: Mr. Right (2015)

- Gyilkolni nem helyes, Sharon!
- De maga mégis gyilkolni van itt!
- Apró jellemhiba. 

Megtekintés: Ennyi számomra kedvelt színésszel egy ilyen közepes film? Pedig sokkal több szeretett volna lenni.

Ez persze csak saját felvetésem. Cabezas nem rossz rendező, de korábbi munkájában sok egyediséget nem fedeztem fel - Tokarev vagy más címen Rage Nicholas Cage egyik feledhető akció drámája - és ez a darab is inkább összekuszálja a műfajokat, ahelyett, hogy egyenletesen használná fel őket. Az egész film egy utánérzés volt, amely egyetlen filmben állt össze számomra, habár ott a történet nagyjából más: A hét pszichopata és a si-cu - Seven Psychopaths (2012)
És még csak nem is szórakoztam olyan jól.
Nem nagyon tudom, ez miféle kevercs akart lenni. akciófilmnek túl komolytalan, vígjátéknak meg nem elég vicces, sőt, néhol infantilis.
Ha be kellene lőnöm a célközönséget, akkor 14-18 éves srácok lennének, az meg nem túl nagy fogyasztói bázis.

Sam Rockwell-nek ez egy jutalomjáték és megint megmutathatja tánctudását., viszont kezd kiöregedni a kölykös főszereplő image-ból. Anna Kendrick meg tündérien bájos, és nagyjából ennyi is. Volt mozi, amiben jobban tetszett, itt nagyon semmilyen.
Ha viszont képregényfilmnek nézem - tudtommal nem az - akkor egészen nézhető marhaság. John Landis fiának azért még van mit tanulnia forgatókönyv írásból, pedig korábbi munkája "Az erő krónikája - Chronicle (2012)" ha kicsit klisésen is, de remekül felépített found footage szuperhős mozi volt és a BeSzervezve sem volt teljesen vállalhatatlan akciómozi. A Victor Frankenstein-en elsőre elaludtam, így arról nem tudok mesélni, viszont a Gyilkos páros nagyjából a Beszervezve történetét helyezi más kontextusba és CIA titkos ügynök helyett itt egy bérgyilkos lett a főhősünk.

A történet darabos, szétszakadozik. Az, hogy logikátlan, számon sem kérem rajta. Bérgyilkos, aki a megbízókat öli? Vajon mennyi megrendelést tudna egy ilyen munkás lezavarni, mielőtt elterjed a rossz marketing és a büdös életben nem kap több munkát?
Miből tartja akkor fenn magát, mert, hogy a munkák elvégzéséért végül nem lesz, aki fizessen, az tuti. Hacsak nem előre kéri a pénzt minden esetben...


Kendrick figurája nem eléggé megalapozott. A kezdetben félős, de őrült lány, aki vér és gyilkosságellenes a végére badass gyilkológéppé változik? Mindezt nagyjából egy kínzásnak és egy késdobáló montázsnak köszönhetően?
Mi lett a tesóval?
Mi lett a lelőtt rendőrrel és az erősítéssel?

A film próbál trendi és jópofa lenni, de inkább fárasztó és klisés. Az egyetlen figura, akit valamennyire csíptem, az RZA által alakított bérgyilkos, aki gyakorlatilag alkalmatlan a munkájára.

Mi volt még?
Ja, egy pókember hommage, gumi óvszerekkel.
Pár nap és nem fogok emlékezni erre a filmre.

Bérgyilkos Patch Adams, akinek nem ölik meg a barátnőjét, sőt, együtt dolgoznak tovább a szakmájukban.

A vége meg egyenesen összecsapott. Ahelyett, hogy kapnánk mondjuk egy remek lövöldözést, mint mondjuk a "Hullahegyek, fenegyerekben", egy összecsapott és unalmas leszámolást láthatunk, melynek nagyját ráadásul Kendrick kezébe adják, akiről a film nem képes elhitetni azt, amit szeretne elhitetni. (Ti: kinyírja a két főgenyát.)

Mondjuk azt sem ártott volna eldönteni, hogy akkor most embert ölni morálisan etikus vagy etikailag megengedhető e, stb.?

Volt benne egy Tim Roth.

Az, hogy nem sokat hallottál erről a filmről és nem volt körülötte hype, azért jelent valamit.

50%

Ha szeretnéd látni: M R .  R I G H T


Deadpool - Deadpool (2016)

Deadpool - Deadpool (2016)


Rendezte: Tim Miller

A film Mafab adatlapja: Deadpool (2016)

Megtekintés: Ajánlott. Nem átlagos szuperhős film.

Amikor először megnéztem, csak azért nem írtam róla, mert hirtelen tele lett cikkekkel és kritikákkal az Internet és egyébként sem ismertem a figura képregényes előtörténetét, így nem nagyon volt olyasmi, amit szívesen írtam volna róla. Mostanra, második megtekintésre sem változott a véleményem, hogy a Deadpool egy szerethető akciófilm, de szuperhős mozinak eléggé lebutított. Biztos, mert igazán nagy szuperhősöket nem szuszakoltak bele -  a büdzsé is közrejátszhatott - így főleg olyan arcokat kapunk, akik verekedésben jártasok a két X-Men meg nem maxolja ki a mutáns skálát meg keveset is szerepelnek, így inkább úgy tekintettem rájuk, mint kicsit hosszabb cameo.

A Deadpool egyértelműen egy szimpla bosszútörténet és mindez egy olyan magyarázattal van felvértezve, amely elvérzik az első elemzés után.

Adva van egy Wade (Ryan Reynolds) nevű ex-katona, aki piti befenyítésekből - kb. mint kezdetben Rocky Balboa - tartja el magát és szabadidejében szívesen ejtőzik egy lepukkant alvilági lebujban, hogy unalmas életét kiprovokált verekedésekkel tegye színesebbé. A bár tulaja barát, akihez akkor is mehet, mikor a többiek előtt bezárt a bazár. Wade ezek mellett nem veti meg a női nemet, szigorúan egy bizonyos kor felett. Bele is fut, majd habarodik Vanessába (Morena Baccarin) aki elsőre hivatásosnak tűnik, ám később erre nem látunk több utalást, csupán azt, hogy a szexualitásban nem nagyon van számára tabu. Most vagy csak tényleg szeretett úgy kinézni, mint egy hajtós ribanc, vagy Wade keresett annyit össze, hogy simán kivette a melóból - a szokásos strici felhajtás nélkül - vagy a lány egyébként is szakmai váltásra készült és Wade ebben kapóra jött. Mindenesetre szépen összejönnek, összebútoroznak és telnek a hónapok, ahogy egy montázsból és Vanessa hajkoronájának hosszából kiderül.
Túl szép is lenne, ha nem jönne közbe valami.



Azután egy rosszullét utáni vizsgálat romba dönti álmaikat, mivel Wade-ről kiderül, hogy elég komoly áttétes rákkal küzd/fertőződött meg a szervezete. Mivel elvileg gyógymód nincs és Wade a csodában meg nem bízik annyira, mint a kedvese, kitalálja a legostobább lépést, amit ilyenkor szerelmes tehet: igyekszik eltűnni a képből és amikor kap egy ajánlatot, amelytől ismét teljes életet élhetnek, azt még véletlenül sem osztja meg a kedvesével, így teljesen kirekeszti őt a közös életükből.
Oké, Wade így védi szerelmét, fogadjuk el.
Egy sötét alak megcsillantja előtte a reményt, hogy kísérleti nyúlként vesse alá magát Wade valami nem túl biztató metódusnak. Mivel Wade a csodákban nem hisz, viszont élni akar, rááll a legjobb esetben is minimum zavaros háttértörténettel rendelkező csoport ajánlatára és az sem risztja végül el, hogy nem egy titkos, csírátlanított laboratóriumban szállásolják el, hanem egy málladozó gyárkomplexumban.

Ennek ellenére a kísérlet sikerül, csak van egy picurka mellékhatása: Wade teljes bőrfelülete égésnyomokat produkál, így miközben a mutáns génjei erőre kapva legyőzik egyszerre a rákos sejteket és megajándékozzák a gyors regeneráció képességével, egyedül a felső bőrrétege az, amivel nem tud a mutáns génje megbirkózni, ezért a továbbiakban enyhe Freddy Krueger külsőt kell hordania magán. Mit tesz ilyenkor emberünk?
Undorodva magától nem mer szerelme elé járulni.
Miért is? Mert ő nincs kibékülve saját külsejével, így esélyt sem ad a korábbi partnerének, hogy eldönthesse, kíváncsi e korábbi fiújára.
Ez a Deadpool elég kicsavartan gondolkodik. Még a Fantasztikus Négyesben kőember is adott egy esélyt barátnőjének, hogy szembesüljön az átváltozással, igaz, a hölgy elmenekült. Még a Darkman is megkereste Julie-t, hogy azután szégyen szemre elinaljon a sikoltozó barátnő elől, de legalább bevállalta. (A Deadpool története jobban belegondolva teljesen Darkman, csupán grandiózusabb.)
Wade, a legtökösebb motherfucker pedig simán berosál és inkább visszavonul.
Hát, barátom.


Azután, mivel Wade kissé másképpen tölti ki agyában a logikai ok-okozati lépéseket, kitalálja, hogy előkeríti teremtőjét, aki Ajax-nak (Ed Skrein) hívatja magát, pedig csak egy Frankenstein Jr., és vagy a külsejét pofoztatja ki vele, vagy lenyisszantja a fejét.
A hála sosem volt a karakter erőssége - szegény dolgozó kisember taxist kétszer is beszopatja ingyen fuvarra - és azzal, hogy a gyávaságát - nem mer Vanessával szembesülni (korábban szerintem a montázs alatt pedig megvolt, csak nem úgy...) - inkább meggyilkolná azt az embert, akinek életét és erősségét köszönheti.
Mit mondjak, sikerült eléggé ambivalens érzéseket kiváltania belőlem a filmnek, főleg tudván, hogy utána milyen erőszakos hajtóvadászatot hirdet az alvilág ellen, amelynek biztos lehetünk benne, vétlen áldozatai is vannak. (Igen, szerintem egy testőr, akit Deadpool - közben felvette e nevet - pusztán azért gyilkol le, mert az illető a munkáját, azaz testőrködést végez, az nálam kimeríti, a gyilkosság fogalmát, főleg, hogy itt a.) Deadpool kezdeményezi a balhét b.) képességei révén sérthetetlen a halandókkal szemben.) Nehéz ezek után nyitott szívvel drukkolnom a figura sikerének, még akkor is, ha egy kedves csóka Ryan Reynolds arca mögé bújt is.

Bár, mintha olvastam volna valahol, hogy pont az Deadpool erőssége, hogy inkorrekt a lehető legtöbb módon.

A hab a tortán, hogy maga mellé vesz egy vak szobatársat, és állandóan szopatja. Igaz, az ő kapcsolatuk tűnik talán a bajtársiasabbnak a film során, mert igazi buddie párosként átkozzák egymást. A vak nő egyébként egész biztosan mutáns, hiszen hogyan tudna már elsőre tanácsot adni a vér és fehér ruha közötti koherens ellentétre? Vagy hogyan olvashatta Deadpool hirdetését, amire jelentkezett? Meg ha már vak, miért megy bele olyasmibe, hogy svéd bútorokat rakosgat össze unalmában? Ez nem klappol, de vicces.


A vicc pedig fontos része a filmnek, kezdve a filmes kikacsintásokkal és a szöveges benyögésekkel. Sajnos, a film igyekszik gyakorlatilag minden fejlövés mellé betenni egy humoros egysorost, ami következtében a végére már soknak éreztem a pofázást és néha bizony cikinek. pl. "A béna Deadpool!" - fejlövés - "Ügyes Deadpool!" beköpés már a Pókember szájából is gyerekesnek tűnne, pedig az egy tini fiú. Deadpool elvileg harcedzett katona, aki megjárta a poklot, így elvárnám, hogy inkább férfiasan vicces legyen, ne infantilis-mód.

A segítők is érdekes figurák. Először erőszakkal is magukkal vonszolnák a gyilkos vöröst, majd később, miután segítenek neki legyilkolni egy csapatnyi kommandóst, másrészt embert, az orosz Kolosszus otthagyja, nem beváltva rajta Deadpool korábbi ígéretét, csak simán legyintve egyet, hogy majd jössz és közénk állsz, ha gondolod.
Srácok, az X-Men-ek mikor jutottak el morálisan arra a szintre, hogy zöld számon hívható bérgyilkosok legyenek?
Oké, főleg Deadpool aprítja az ellent, de ez...

Azt hiszed, panaszkodom?
Igen.
Azért panaszkodom, mert mindezek és egyéb logikai bakik, karakter errorok és hiányosságok ellenére a film egy végig szórakoztató és lebilincselő akció mozi, egy bűnös élvezet, amelyben talán több a hype, mint az igazi művészet és tartalom.

Deadpool-t muszáj szeretni, mert annyira más, mint a korábbi képregényhősök. Gyakorlatilag ő a vegytiszta ellentét. És ez a "muszáj", ami kissé zavar.

70%

Ha szeretnéd látni: D E A D P O O L


Töfi:
- A szereposztás után Deadpool visszatér a fürdőszobából, köntösben és elzavarja a nézőket, ami egyértelmű főhajtás Matthew Broderick "Meglógtam a Ferrarival" című vígjátéka előtt.
- Hugh Jackman szerepét, mint Rozsomák, végül kiírták a forgatókönyvből, így ez az első olyan X-Men film, amiben nem szerepel a karakter, ennek ellenére a színészt sikerült két apró jelenetben behozni a filmbe, fotó formájában.
- Stan Lee tűnik fel a sztriptízbárban DJ-ként.
- A végső összecsapás során Deadpool egy Bob nevű kommandóst nem öl meg, mivel van közös emlékük. A figura visszatérő szereplője a képregénynek.
- A Darkman kapcsolódást az imdb is megemlíti. Francba, azt hittem, nekem jutott először eszembe. :)
- Deadpool a képregényhős 1991-ben jelent meg. Ryan Reynolds 1991-ben készítette első filmes munkáját.

2016. május 9., hétfő

Kilences kód - Triple 9 (2016)

Kilences kód - Triple 9 (2016)


Rendezte: John Hillcoat

A film Mafab adatlapja: Triple 9 (2016)

Megtekintés: Szikár filmdráma, bűnözőkkel, rendőrökkel.

Hillcoat durván négyévente összedob egy mozit - nem számoljuk ilyenkor az egyéb kis melókat - amik, ha nem is lesznek mondjuk kiemelt filmes események, azért okoznak némi szakmai visszhangot. A szó, amivel legjobban tudnám jellemezni, azok fényében, amit eddig láttam tőle - ezért nem reprezentatív - hogy szikár a végeredmény.
Az ajánlat is lassan csordogáló mozi volt, Az út szintén. A témája mindkettőnek erős, a megvalósítás hangulatban, stílusban ugyan erős, szórakoztatásban talán nem annyira. A Fékezhetetlen már jobban elérte a nézők ingerküszöbét, de még mindig nem a tipikus randifilm. Ezek a filmek nem jelenidőben játszódtak, hanem vagy a múltban, vagy egy lehetséges jövőben.
A Kilences kód azonban mai film, mai helyszíneken. Jobb e, mint az elődök? Kommerszebb.

Egy bankrablást izgulhatunk végig, amelynek elkövetői hamarosan egy zűrös zsarolási történetben találják magukat főszereplőként. Több szálon folynak az események, hogy az érdeklődésünk végig fenn legyen tartva. Kőkemény krimi, dráma és akció elegyet látunk, melyben egy idő után bármi megtörténhet, ezért kapunk csavarokat is, igaz, ne várjunk ezektől csodát, hiszen illeszkednek a műfaj keretei közé.
A történetről nem kívánok írni, a maradékról meg nem olvasni kell. :)

Kate Winslet remek és már nem emlékeztet a korábbi fiatal önmagára. Talán a legerősebb karaktere a filmnek a rengeteg férfi mellett.
Nálam a főszereplőnek Casey Affleck tűnt, a frissen az osztályra került rendőr szerepében. Ez a film is bizonyította számomra, hogy mennyivel hitelesebb drámai színész, mint bátyja, Ben. Rágógumi rágása, szótlan tekintete többet árul el a figuráról, mint egy esetleges monológ, amely flashback-eli a múltját.
A másik főszereplő az öregedő Chiwetel Ejiofor, akinek sikerült olyan helyre gyermeket pottyantania, ahova nem szabadott volna. Függetlenül attól, hogy a film összességében mennyire jó, azért elég furának éreztem a figura hátterét, amelyet félmondatokból kell összerakosgatnunk.
Anthony Mackie számomra sokkal hitelesebb szuperhős filmekben. Azért sorsa tudott meglepetést okozni a filmben és talán a legkedvelhetőbb karakter a káoszban.
Woody Harrelson tájszólása megér egy mondatot. Mostanában nem nagyon hallottam eredeti nyelven a színészt, de gondolom, nem így beszél a valóságban, mert ezzel a hanggal, akcentussal az életben nem futott volna be ekkora karriert, kivétel, ha a negyvenes évek cowboy filmjeiben játszhat.
A film létezéséről először Norman Reedus instagram oldalán hallottam először és főleg miatta voltam kíváncsi rá, hiszen szívesen láttam volna végre valami másban is a The Walking Dead-on kívül. Ez a kívánságom nem teljesült maradéktalanul. Még az első trailer is megvezetett kicsit vele kapcsolatban.
Aki külön kedvencem és fontos karakter, az Clifton Collins Jr. Szokás szerint elég mellékes figuraként láthatjuk a vásznon, viszont ez csak az álca. A film végére erőre kap.
Ha homályosnak tűnt eddig, amit olvastál, az nem véletlen. A filmre történő konkrét utalások sokat ronthatnak annak teljes élvezetében.

Elmélázgatás:
A következő sorok amolyan belső gondolattöredékek, amelyeket feltettem magamnak a filmmel kapcsolatban. Nem biztos, hogy igazam van bennük, meg persze, ebben a formában, amit látunk, mind erősíti a drámaiságot, meg volt, amelyik dramaturgiailag lehet, hogy szükséges volt - nem feltétlenül érzem ezt - ennek ellenére, némi szpojlergyanú esedékes.
Michael, aki rendőr, hogyan tudott egy olyan befolyásos hátterű fiatal nőnek gyereket csinálni, akinek a nővére gyakorlatilag a város maffia főnöke? Már amikor kialakult a kapcsolatuk, akkor meg kellett volna, hogy akadályozzák azt a bennfentesek, akár Michael halálával. Vagy Irina azért hunyt szemet az egész felett, mert ennyire szerette a húgát vagy előre gondolkodott, hátha később szüksége lesz a fekete rendőrre?
Egyik sem feltétlenül erős indok, ha beleszámoljuk, hogy Irina gyakorlatilag később az unokaöccsének életével zsarolja Michaelt.
Michael miért volt olyan hülye, hogy benne maradt egy ilyen erősen kétes kapcsolati hálóban?

Gabe (Aaron Paul) miért fogadja olyan "jól", hogy elveszíti a bátyját? A karakter múltját tekintve illetve, hogy milyen állapotban van a jelenben, elvártam volna egy sokkal kiszámíthatatlanabb húzást tőle, amiben bosszút áll. Ami a filmben a sorsa lesz túl direkt számomra. Ettől még nem rossz, csak nem erre számítottam.

A rendőrség tényleg ennyire impotens lesz egy nagyvárosban, ha valahol beérkezik a triple 9 kód? Nos, ha ez hasonlóan működne a valóságban, én nem hoznám nyilvánosságra, még filmben sem. Nem kell ötleteket adni a bűnözőknek! :)

Végig olyan érzésem volt, mintha egy David Michód filmet néznék. Hangulatban a mozi erősen emlékeztetett az Animal Kingdome-ra és az Országúti bosszúra.

65%

Ha szeretnéd látni: T R I P L E  9

Töfi:
- A szereposztás így is impozáns, de akik kiestek, azok sem voltak semmik; Cate Blanchett, Charlie Hunnam, Chris Pine, Christoph Waltz, Jeff Bridges, Shia LaBeouf, Michael B. Jordan

2016. május 4., szerda

Visszaút nélkül - The Final (2010)

Visszaút nélkül - The Final (2010)


Rendezte: Joey Stewart

A film Mafab adatlapja: The Final (2010)

Megtekintés: Figyelmetlenségemnek köszönhetően elkerült ez a film, de pótoltam. Neked is érdemes.

Szükség van ilyen filmekre is. Ebben a témában. Magam utálom a torture horror-t és ez a film eléggé megközelíti a műfajt, mégis, összességében a mondanivalója miatt azt mondom, érdemes megnézni. A felvázolt szituáció szerintem manapság egyértelműen Amerikára jellemző. Nem mintha nem történne hasonló a világ bármely más pontján, de olvasva a híreket és látva, hogy főleg az amcsi filmekben kerül elő a téma, újra és újra, inkább hozzájuk kapcsolnám ezt a filmet. (Meg egyébként is náluk készült...)

Egy csoportnyi középiskolást egy másik csoportnyi középiskolás aláz meg rendre a sulijukban. Egy napon aztán borul a bili és az elnyomottak visszavágni készülnek. Véglegesen.

Colorado állam, Columbine város, 1999 április 20.-a. A Columbine gimnáziumban két tanuló fegyveres ámokfutást rendez. Miután meggyilkoltak 13 embert, magukkal is végeznek. A sebek sosem gyógyulnak be, és Michael Moore egy dokumentumfilmben boncolgatja később, hogy vajon szigorúbb fegyvertartási törvényekkel megelőlegezhető lett volna a tragédia? Az eset indokait felgöngyölítő nyomozás során olyan vélemények is napvilágra kerülnek, hogy a két fiatal azon kívül, hogy szélsőséges nézeteket vallott, ezzel a támadással kívánt törleszteni korábbi vélt vagy valós sérelmekért. Az esettel kapcsolatban a mai napig vannak megválaszolatlan kérdések és azóta egyre-másra hallani híreket hasonló drámákról, melyben fiatalok iskolatársaikra támadnak.

A "Visszaút nélkül" egy olyan verziót mutat be, amely erősen eltér az eddigi esetektől és a torture horror sokkal erőteljesebben jelenik meg. Itt nem egy válogatás nélküli mészárlást kapunk, hanem pontosan és precízen kitervelt bosszút nézhetünk végig, amelyet az iskolai évek alatt elnyomott néhány fiatal tervelt ki erőszakos társaik ellen. A megvalósítás így eléggé fikciós lett ám izgalmas kérdéseket boncolgat.


Nehéz a filmről bármit is mondani szpojler-veszély nélkül. Az első fél óra kicsit lagymatag, de elég feszültség marad a második, hosszabb etapra. Persze vannak karakterek, akik szerintem nem túl hihetően reagálnak az eseményekre - a nagyszájú Bradley (Justin Arnold) egészen addig kiváló karakter, amíg a kezére nem kerül a lánc, mert onnantól egy végtelenül gyáva figuraként szerepel tovább. Arnold a nyegle bajkeverőt zseniálisan hozza, de utána megtörik a lendülete és félelemtől reszkető diákként már közel sem olyan hihető. A többi színész korrekt és még külön kiemelném az Emily-t alakító Lindsey Siedel-t, aki többnyire szinkronszínészként vesz részt produkciókban és itt az álarctól megszabadult, akkupunktúrás kezelést és az utána következő lelki terrort okozó monológjaiban legalább annyira tökéletes, mint Justin Arnold korábban.

Van némi üresjárat, ami nem megy sehova - a helyi rendőr kiír(t)ása szinte mellékes tényezőként jelenik meg - illetve a szereplők nem adják vissza teljesen élethűen azt a pánikot, amit hasonló esetben szerintem egy ember tenne - pl. szokatlanul nyugodtan ücsörögnek a láncaikkal a bokájukon, akkor, amikor sírva, üvöltve kellene ezerfelé futniuk és az ujjlevágós résznél is elvártam volna a nagyobb ellenállást, velőt rázósabb sikolyokat, szóval, kicsit takarékon lángolnak az érzelmek, ami szerintem a rendező hibája: nem tudta elég biztos kézzel irányítani a színészeit.
Azt sem értettem, hogy a csapdába lépő srác miért olyan passzív, miután félrevonszolják a megbűnhődtek termébe, hiszen csupán egyetlen lába sérült meg és a kezeit még csak nem is a háta mögött bilincselték meg. Ahogy fekszik a földön és várja a csodát, az számomra hiteltelen és nem realisztikus. Oké, a többiek többet kaptak, lehet, hogy tényleg mozgás képtelenek, de ő azért nem került teljesen parkolópályára.
Néhol olyan, mintha a forgatókönyv megbicsaklana és nem lenne egyértelmű, merre is akar kifutni a történet. Azt sem nagyon értettem, hogy ha van egy jól felépített rész, mint pl. az arcra kent savas krém, akkor azt miért nem viszik végig az első esetben. Egyik pillanatban rákenik az egyik leányzóra, a másikban meg már tovább is léptünk, hogy Bradley szenvedéseit kezdjük élvezni.
A társaságon belüli hierarchia sem egyértelmű és amikor egyik társukat a vezér kivégzi, hiányérzetem volt a csapat reakcióit illetően.

Ez a második savas akció. Az első lány szőrén-szálán...

Ezektől az apróságoktól eltekintve - amit nagyvonalúan elengedhetünk, hiszen ki tudja, mi hogyan reagálnánk hasonló szituban - a film egészen pofás és élvezhető.
Van a filmnek hangulata. Nem tökéletes, közel sem, de hangulatos.
Az álarcok kifejezetten jók.
Az akciós részeket - nem a kínzásos jeleneteket - csiszolhatták volna, ettől függetlenül van néhány meglepetés és olyasmi, amire nem számítottam.
A befejezés viszont kicsit kiszámítható, viszont valahol sokkoló.
Nem egyértelmű, ki is az igazi áldozat.

65%

Ha megtekintenéd: T H E  F I N A L

2016. május 2., hétfő

Lánytesók - Sisters (2015)

Lánytesók - Sisters (2015)


Rendezte: Jason Moore

A film Mafab adatlapja: Sisters (2015)

"Szóval... ha feldugom a pinámba... látni fogom a képeket???"

Megtekintés: Kellett néhány hosszú perc, mire ráhangolódtam a szabad-szájú és elsőre bugyutának tűnő vígjátékra, de a végére megkedveltem antihőseit. Valamennyire.

A sok átlagos komédia és buddie mozi között elférnek csajos filmek is, amelyek hol keserédesen, máskor vicceskedve mutatnak be olyan női karaktereket, akiket talán mi is ismerünk a szomszédból. A "Lánytesók" főszereplői azonban nem teljesen ilyenek. Szerethetőségük is a néző ingerküszöbére van bízva, főleg, ha férfi az illető. Magam nem kedvelem a trágár nőket. Főleg az olyan trágár nőket, akik élete egyáltalán nincs rendben és a trágárságuk egyfajta feszültséglevezetése a saját életük minőségéért. De ne rajtam töltse ki a hölgy. (Nem állítom, hogy férfiaknál elfogadható ugyanez, de úgy vagyunk kódolva, hogy a férfi az erő, a nő a gyengédség. A férfi vadászik, a nő neveli a gyermeket, stb.)

A történet két főszereplője az Ellis nővérek: Maura (Amy Poehler), aki gondoskodó, kedves, konfrontáció kerülő és párkapcsolatok terén tapasztalatlan illetve egy rosszul végződő házasság miatt még szerencsétlen is, illetve Kate - anyuéknak Katherine - (Tina Fey), aki felelősség-kerülő, nyers modorú, szabados szexualitású és összességében bár egylányos anyuka, de egy bunkó.
A két színésznőnek nem első közös munkája ez és van közöttük működő kémia. (Bajos csajok (2004), Bébi mama (2008))
Jól hozzák a két lánytestvért, akik különbözőségeik ellenére azért hasonlóan reagálnak szituációkra, épp csak a reakciójuk indul két irányból és néha valahol középen találkozik.

A szüleik idős korukra úgy döntenek, hogy fenntartani a családi otthont drága mulatság, ezért inkább eladják, és a megtakarított pénzükből és a kapott vételár egy részéből beköltöznek egy idős emberek részére létrehozott lakóközösség egyik szimpatikus apartmanjába. (Egyébként a fő konfliktust generáló eladásra ítélt házra utalt volna az eredeti címváltozat; The Nest - A fészek - amit végül inkább a két testvérre fókuszáló címváltozatra cseréltek, hiszen fontosabb az ő kapcsolatuk egymással, mint kettőjüké a házzal.) Maura a megbízhatóbb, ezért anyu (Dianne Wiest) és apu (James Brolin) először őt avatják be a tervükbe, igaz, azt vele sem közlik, hogy valójában már eldöntötték a dolgot. Maura eltitkolva az okát, kézen ragadja Kate-et és hazautaznak. Kate kap az alkalmon, mert felelőtlen életvitelének köszönhetően éppen kirúgták társbérletéből, így nem lenne hol meghúznia magát. Mikor hazatérnek, akkor tudatosul bennük, hogy a gyermekkoruk és fiatalságuk emlékeit eladták a fejük fölül és Kate-nek sincs hova költöznie. Nem hagyják, hogy rosszkedvük elhatalmasodjon rajtuk, ezért még a szülői kérések ellenére még szerveznek egy utolsó hatalmas bulit, amelyre szinte az összes volt osztálytársukat meghívják, hogy ezzel tegyenek pontot a fiatalságuk végére.


A bulin persze felvonulnak a legfurább arcok a múltjukból; megjelenik az egykori, mára lezüllött helyi menő csávó (John Leguizamo - ez nem kap már soha egy rendes főszerepet???), egy szomszéd, akivel Maura akár kavarhatna is (Ike Barinholtz), és a korábbi iskolai vetélytárs (Maya Rudolph), aki úgy véli, a közös és csöppet sem barátságos közös múlt után neki jár az, hogy ott legyen az Ellis tesók utolsó partiján. (Mellesleg, bár kifakadása végül is jogos, Rudolph magánszáma kissé erőltetettre sikerült és talán az egyik legkevésbé szerethető figurát hozta a színésznő ebben a szerepében, amit eddig láttam tőle.)

Szóval, a mozi egy, az amcsik számára oly kedves témaként felhasznált fejlődéstörténet, amelyben megismerjük a visszás karaktereket, hogy a film végére erejükön felül végre meghozzanak döntéseket, megváltozzanak, megkomolyodjanak és benőjön a fejük lágya. Ebből a szempontból persze nem mutat semmi újat ez a mozi. Viszont a karakterek legalább nincsenek unásig koptatva, igaz, férfi változatban már elég hasonló darabot láttunk korábban. Ennél fogva nem egy megváltó mű ez a film, viszont legalább azt el tudta érni, hogy két főhőse közül legalább az egyiket igazán megkedveljem a végére és a másikat se utáljam, csak fogadjam el. Mert két jóra való nők ők, akik nem akartak korábban felnőni, hiszen minden, amiért boldogok voltak, ott lakozik gyermek énjükben, a múltban és a családi fészekben.


Persze ebben a filmben is vannak elég vállalhatatlan poénok, amik nélkül úgy látszik manapság nem készülhet felnőtt komédia. A zenélő balerinás baleset például pont ilyen és bár Miló barátom ezen szarrá röhögte magát - és nagyjából másnap már csak erre emlékezett a filmből - ettől még nem hiszem, hogy ez lenne az értékes humor méltó bemutatása.
Másrészt persze vannak olyan dolgok, amelyek a filmben szóba kerülnek és végül értelmet kapnak a végjátékra, mint például a falmászás, amelynek valamennyire fontos szerepe is lesz, hogy anya és lánya közelebb kerüljön egymáshoz.
Azután van olyan poén is, aminek túl sok figyelmet szentelnek és még a szereposztás alatti bakiparádéban sem bírják elhagyni. Az ilyesminek köszönhető, hogy néha nagyon unalmasra sikerülnek ezek a kis összeállítások és lassan le kéne szokni róluk. Nem tudom, ki hozta ezt divatba - én Jackie Chan-ig datálom vissza, de nála működött, mert jó tempóra vágták őket és a viccek mellett drámai balesetek is belefértek, így kb. egy kamera mögötti mini rendezői videónak felelt meg - de4 mostanra elég elcsépelt lett.
Nem egy túl ügyes darab, de valamennyire szerethető.

60%

Töfi:
- Direkt utánanéztem az imdb-n, de ott eddig nem írták, máshol meg nem kerestem rá, de belső utalás, amikor a lánytesók ruhát akarnak venni a drága boltban: - Kate, miután nehezen találnak ruhát és ebben a boltos-kisasszony sem segít maradéktalanul, odasúgja Maurának, akit Amy Poehler alakít, hogy: - Brayla-nak nincsen örömközpont az agyában...! - Ennek a kijelentésnek akkor van jelentősége, ha tudjuk, hogy Amy Poehler alakította örömöt az Agymanók - Inside Out (2015) című animációs filmben, azaz ő kölcsönözte Joy (öröm) hangját!
(Ne is mondd, tudom, hogy nagy király vagyok, hogy ezt észrevettem, még azelőtt, hogy valaki hozzácsatolta volna a Lánytesók adatlapjához, mint kis színest.)

Ha szeretnéd látni: L Á N Y T E S Ó K

Szomorú, hogy a film egyik legemlékezetesebb humorforrása egy kellemetlen végbélkúp jelenet.


2016. május 1., vasárnap

Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)

Káosz karácsonyra - Love the Coopers (2015)


Rendezte: Jessie Nelson

A film Mafab adatlapja: Love the Coopers (2015)

Egy korábbi címváltozathoz készült poszter: Karácsony Cooperékkel.
Megtekintés: Végig utánérzésem volt. Megtekintésre alkalmas, kicsit uncsi keserédes.

Miközben ezt a karácsonyi filmet néztem, végig azon agyaltam, hogy mennyire lehetett szándékos a film szkeccs szerű felépítése, amely erősen hajazott nagy kedvencemre, az "Igazából szerelemre - Love Actually (2003)", aztán bevillant, hogy ez a mozi sokkal inkább közelebb áll Thomas Bezucha keserédes mozijához a "Kőkemény család - The Family Stone (2005)"-hoz.

Mert:
- Itt is inkább egy szűkebben vett család mindennapjaiba - azon belül karácsony - pillanthatunk bele.
- Mert mindkét filmben központi szerepet tölt be Diane Keaton, mint anyuka.
- Mert mindkét filmben fontos szerepet töltenek be olyan "gyerekek", akik kissé kilógnak a családból, pl. azzal, hogy ha kell, szembemennek vele, vagy legalábbis azzal, aki épp a "családfői" tisztséget látja el.
- Mert mindkét filmben olyan házaspár körül bonyolódik a történet, akik több évtizede vannak együtt.
- Mert mindkét filmben van olyan női karakter, aki eredendően egyik férfi karakter révén kerül képbe és egy másik férfi karakternek köszönhetően lesz a család következő lehetséges tagja.
- Stb.

Több szálon futó történet szerint a figurák egy napját követjük nagy vonalakban nyomon, egészen a karácsonyi traktás vacsoráig, amikor korábbi sérelmek kerülnek felszínre. Közben az egyik családtagot egészségügyi probléma utoléri, amely jó ok arra, hogy a drámai történet egy szentimentálisabb befejezésben csúcsosodjon ki, amikor nem mindenki sorsa oldódik meg kielégítően, de legalább attól sem kell tartanunk, hogy képen kívül leveti magát bármelyik karakterünk egy magas épület tetejéről.

A Káosz karácsonyra sajnos közel sem olyan fifikás, mint amennyire szeretne annak látszani, ezért néha a drámai viták egy kívülálló számára inkább csak amolyan feleslegesen felfújt forgatókönyv csomópontnak tűnnek. (Pl. Amikor John Goodman alakította apuka vitázik Keaton anyukával a konyhában, akkor Keaton megjegyzi, hogy "Azt sem tudom, miről beszélsz... Gondolom van egy saját, külön nyelved!" - fakad ki, pedig Goodman karaktere éppen eléggé világosan fejtette ki korábban, hogy miről is beszél, épp, hogy csak nem vágja a pofánkba: "Mi történt azzal a párral, akik negyven éve/évig olyan nagyon szerették egymást és nem savanyodtak be?" - persze, kell a drámázás - ha már keserédes a műfaj - ám mennyivel elfogadhatóbb lenne, ha ezt gavallérosan tenné meg a forgatókönyv és nem otromba, porcelánbolt-elefánt módon.)
Ezek az egyenetlenségek első megtekintésnél talán nem tűnnek fel egyértelműen, de harmadik nekifutásra, amikor már sokkal feltűnőbb, hogy a film kissé uncsi, akkor azért eléggé kivilágítanak ezek a karakter motivációs hiányosságok, amelyeknek nincs kellő mélysége pszichológiailag.


A másik, ami néha kirántott az elbeszélésből és gondolom, a végső eredmény színesítése miatt maradtak a végtermékben, azok a narráció alatt bevágott pillanatképek és speciális effektusok. Mind Charlie (Timothée Chalamet) "szétrobbanása", mind pedig Eleanor (Olivia Wilde) "elfolyása" teljesen fölösleges vizuális hatás, amely ahelyett, hogy elmélyíteni a pillanat fontosságát, szinte kirántott nézőként a cselekményből. Vannak filmek, amelyekben jól működnek az ilyen vizuális hatások, máskor viszont elidegenítőek lehetnek.

Több érzelmi boncolgatás nem hordoz magában elég erős kohéziót. Ezek egyike a számomra teljesen elhibázott Bucky (Alan Arkin), Ruby (Amanda Seyfried) és Hank (Ed Helms) trió idővonala. Nem akarok mélyebben belemenni, de számomra tökéletesen értelmezhetetlen, hogy Ruby, aki egy harmincas nőként valamiféle romantikus vonzódást érez az idős férfi, Bucky iránt (ami kölcsönös, mint kiderül), mikor ott marad a kórházban az idős férfit érő egészségügyi incidens után, a fia, az addig számára totálisan ismeretlen Hank-hoz kezd húzni, pusztán azért, mert Bucky a másik férfi "génjeiben van". Legalábbis nagyjából ez így jön le a vászonról. Egyébként elég suta az a rész, amikor kiderül, hogy Ruby még mindig a kórházban van, miután Bucky-t már ellátták. A lány sírással küszködve kuporog egy sarokban, amíg Hank oda nem megy hozzá, hogy kicsit feloldja a feszültséget. Logikátlan: Ruby lehet, hogy kedveli Bucky-t, de neki a család többi része idegen. Miért maradna a közelükben? És, ha ennyire kikészíti Bucky betegsége, miért a fia mellett "vigasztalódik"?

Továbbiakban hasonlóan erőszakolt probléma Eleanor negatív hozzáállása anyjához, Charlotte-hoz (Keaton) és a fiatalabb húgé, Emmáé (Marisa Tomei) is, szintén Charlotte-hoz. Olyan elsőre, mintha Keaton figurája kulminálna a legtöbb feszültséget a családon belül, holott inkább a többi női karakter vetíti ki rá a saját félelmeit és érzéseit, amikkel nem bírnak maguk megbirkózni.

Mint említettem, első megtekintésnél nem feltétlenül tűnik fel, hogy mennyire hézagos a karakterek felépítettsége. Sokat ment a helyzeten Steve Martin narrációja, amely sokszor oldja a feszültebb helyzeteket, sőt, néha még akkor is megjegyzéseket fűz a látottakhoz, amikor arra talán nem lenne szükség. Feltételezem, - lehet, hogy helytelenül - hogy Martinnak igyekeztek viszonylag sok szöveget a szájába adni, hogy legalább kihasználják az egykor szebb napokat látott színész hírnevét, ha emberi valójában nem is jelenik meg előttünk. Sajnos, a magyar szinkronos változatnál ez az apróság semmilyen formában nem kerül a néző figyelmébe. Martin szerepe kb. annyiban merül ki, mint Robin Williamsé utolsó munkájában, amikor a Simon Pegg vígjátékban, a "Bármire képesN - Absolutely Anything (2015)" egy kutyát szólaltatott meg.

Részemről ez a mozi többet markol, mint amennyit fogni képes.

55%

Ha szeretnéd látni: K Á O S Z  K A R Á C S O N Y R A


Töfi:
- Volt egy olyan címváltozat is, ami tökéletesen semmitmondó és még nem is fedi a film mondanivalóját: "The Most Wonderful Time." - Ezzel a címmel nem sok nézőt fogott volna meg a film. Lentebb utalok rá, honnan jöhetett ez a címváltozat.
- Marisa Tomei szerepét  eredetileg Annette Bening játszotta volna, aki korban közelebb áll a karakterhez.
- Bár a filmben nem nagyon utalnak rá, a család neve Bailey. Egy pillanatra látható, hogy "Az élet csodaszép - It's A Wonderful Life (1946)" című karácsonyi mozit nézik a tévében, amelyben a főhőst szintén Bailey-nek hívják. Annak a filmnek szintén végig van narrációja, igaz, ott nem egy kutya, hanem két angyal beszélgetését követhetjük nyomon, a film nagy részében.