Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Ó, már megint sikerült belenyúlnom - köszönet érte kedvenc filmes oldalamnak a trashbmoviehorrorbloodydeathgoremassacre-nek!
Napi rendszerességgel nézek fel ide, mert hol minőségi, hol mennyiségi néznivalót találok itt. Néha belenyúlok, mint most is, egy jó történetbe.
A "donkey Punch" (magyarításom röhejes, de kb. megfelel a lényegnek) egy szex közben elkövetett kisebb testi "fenyítés". A hölgyet hátulról abajgatjuk, majd amikor már fent vagyunk a csúcson, a nyakszirtre csapunk egy kedveset, amitől partnernőnk backdoor-ja heves rángásba kezd és mi ennek nagyon örülünk.
Nos, sejtésem szerint, aki ezt a módszert kitalálta, nem nagyon tisztelte a nőket, vagy a forgatókönyv agyszüleménye egy átfüvezett forgatási meeting-en. Megkockáztatom, hogy a magyar nők vannak annyira emancipancik, hogy hasonló akció esetén egy emberes visszakézből indított sallerral honorálnák szexuális kísérletünket. Megérdemelnénk.
- Most komoly? Én vetkőzöm először és én is halok meg???
Három angol csajszi világ körüli turnén nyomja. Belebotlanak néhány hasonszőrű hapsiba, akik feldobják a vakációt egy kis hajókázással, nem kevés droggal és annak lehetőségével, hogy később a csajok a tükörbe nézve köphessenek egyet; hiszen a nagy bulizás hamarosan meztelen orgiába fullad, kamerával, izzadtságszaggal.
Már Murphy is megmondta: ami elszaródhat, el is szaródik. A társaság egyik tagja, Bluey (Tom Burke) még az ismerkedős fázisban, frivol történetmesélgetések közben feldobta a tarkó-pacsit, mint lehetséges biológiai kísérletet, ám akkor a bagázs csak röhögött a sztorin. A nagy kefélés közben azonban az egyik fiú - kis ráhatással - alkalmazza a társaság egyetlen igazi szőke nőjén a kínai akkupunktúrás pont ököllel való izgatását, amelynek hatására a szöszi nyaka nyeklik-nyaklik és a bulinak vége.
A szereplők egymásra mutogatnak, hiszen ki vállalná be szívesen, hogy gyilkosságban bűnrészes? Ahogy megszokhattuk a hasonló tematikájú filmektől, innentől kezdve a paranoia és erőszak folyamatosan kúszik a képzeletbeli barométer csúcsáig, míg végül elszabadul a pokol.
- Ha ide jössz, én odabaszok!
A lányok félnek persze, hiszen a fiúk a holttest éltüntetése mellett voksolnak. Szöszi mehet szirén üzemmódba, abroszba csavarva a mély vízbe, oszt jól van. Ezzel persze nincs megoldva az ügy, hiszen van fél tucat szemtanúnk, meg lelkiismeret is, elvileg.
A bulifilm drámából pedig átvált horrorba.
Színészeink lehetnének kicsit erősebbek. Jó érzékkel a legkevésbé kifinomult színészi játékkal rendelkező hölgyet pont addig tartják játékban, ameddig a kamera szükségét érzi. A szöszi teste rendben volt, a mimika már hiányos, lehet szépen kiírni a filmből. A többiek valahol az erős közepes tájékán nyomulnak. Az összhatás rendben van. Sajnos, viszont elég egyszer nézős. Spanyolország meg ettől függetlenül vonzó turistalátványosság...
- A bulinak lőttek!
60%
Enyhén "Ronda ügy - Very Bad Thing" (1998) utánérzés, csak egy helyszínnel.
Nanu-nanu... mondta Mork.
Carpe Diem! - mondta John Keating!
Te voltál az a szép gondolat! - szólt Peter Banning
63 éves korában - feltételezhetően fulladás következtében, elhunyt a világhírű humorista és színész, Robin Williams.
Tíz kedvenc filmjével búcsúzom tőle:
Négy éven keresztül, 1978-tól, 1982 ig volt adásban Mork és Mindy. Mork egy idegen bolygóról jött a földre, míg Mindy pedig egy amerikai fiatal nő volt. Mork, egy kisgyermek lelkesedésével vetette bele magát a világ dolgaiba és Mindy segített neki eligazodni a számára fura dolgok között. A sorozatot nálunk is bemutatták és a korábbi Stand-up-os fiatalembert megismerte a szakma.
Te most viccelsz velem?
Ennél még a Matthew Broderick féle szentimentális múltidézés is izgalmasabb volt. Komolyan! És ez a kijelentés szerintem nem nekem ciki.
A Godzilla filmek semmi másról nem szólnak, mint a gyermekkori rombolásvágy felnőttkorba manifesztálásról. Amikor kicsik voltunk, volt lego-nk, fakockánk, homokozónk. Néha építettünk hatalmas várakat - képzeletünkben legalábbis annak tűntek - és miután benépesítettük őket láthatatlan emberekkel, jöhetett a pusztító erejű cunami, földrengés vagy óriás szörny. Már akkor ilyesmiket játszottunk, amikor még az 1954 óta japánból importált Gojira mozikról nem is volt tudomásunk. Kis kezünk izgatott gyönyörrel pusztította le mindazt, amit korábban felépítettünk és akkor az nekünk tetszett.
Közben azért felnőttünk és úgy gondolom, egy két órás film nem lesz számomra csupán azért izgalmas és tartalmas szórakozás, mert a játékidő nagy részében CGI városokat, épületeket rombolnak a földig.
Pedig sajnos Edwards filmje a trailerben talán többet ígér, ám sajnos, keveset vált be ebből. Gareth Edwards elkészített egy low budget szörnyes sci-fit, ami sikeres volt a "kertek alatt". Lehetőséget kapott egy nagyobb projekt-re. Nem élt vele. Ezt már egyszer megcsinálta, kevesebből...
Az indulás unásig ismert katasztrófafilmes klisé. A kis átlag család tök jól elvan, épp készülnek egy ünnepségre, amikor beüt a mennykő. A szülők veszélyes iparban húzzák az igát. Mi sem természetesebb, mint, hogy egyikük még az első tíz percben elhalálozik, hogy a drámaiságot és a későbbi érzelmi kavarodást legyen mivel magyarázni. Anyu, akit nem mellesleg egyik kedvencem, a francia Juliette Binoche alakít, rosszkor van rossz helyen. Atomvihar, kénkő és pokol. Apu, a Breaking Bad című kultsorozat főszereplője, Bryan Cranston hirtelen özvegy lesz, akinek egyedül kell nevelnie a fiát. Nem tudjuk meg, hogyan birkóznak meg a traumával, mert ugrunk tizenpár évet az időben. A kisfiú felnőtt, katona lett, saját családdal, ami nem funkcionál túl jól.
Apa pedig kicsit visszavonult a világtól, hogy azután annál nagyobb elánnal ugorjon az események közepébe, amikor hasonló baleset történik, mint amiben anyuci meghalt. Kiderül, hogy a baleset csupán megágyazott két hatalmas őslény(?) érkezésének, akik képesek kiütni az elektromosságot és rádióaktív sugárzással szeretik megszívni magukat.
Mindeközben persze rombolják a várost, hullanak a statiszták - vigyáznak, hogy sok borzalmat azért ne lássunk - a katonaság pedig beindul, ahogy ilyenkor szokott. Egyetlen fegyver, amiben látják a szörny kérdés megoldását, nem fogod kitalálni, fordítva fog elsülni! Már nem azért kell izgulni, hogy vajon sikeresen likvidálják-e a szörnyeket, hanem azon, hogy mennyi lesz a polgári áldozat.
Ha nem volt eddig elég a leomló épületekből, mellékesen megjelenik a film sztárja is, a Godzilla. Akit alig látsz, mert szisztematikusan csak akkor hajlandó szerepelni, ha vagy minden úszik a füstben és/vagy ködben, vagy ha este/éjszaka van. És ebben a városban nincs ám telihold. Fény meg ugye azért nincs, mert a két Moto-szörny kioltja az elektromosságot. A kurva anyjukat! (Ez nem az a film, amit egy percig élvezni lehet kalóz másolatú, mozis verzióban: Kérjük vegye meg a film eredeti lemezét és támogassa a hollywoodi filmipart! Köszönjük!)
Bryan Cranston kapott húsz perc játékidőt. Többet érdemelt volna. Mind a színész, mind a karakter.
A karakterek kihasználtsága konvergál a nullához. Nem túlzok. Ken Watanabe egy álmodozó szemű, tátott szájú szörnykutató szerű professzor, akit a katonaság azért tart, hogy ha valami mozgást látnak a szörnyek körül, legyen kit megkérdezni, vajon mi történik. Professzorunk, akinek elvileg semmilyen előképe nincs ezekről a roppant méretű szörnyekről, pedig bőszen osztogatja okosságait, amik valahogy mindég betalálnak.
A felnőtt kisfiú, aki történetesen bomba specialista lett időközben - és ezen képességét még csak nem is tudja később kamatoztatni, mert... - a Ha/ver-ből megismert Aaron Taylor-Johnson játssza. Ugyanúgy. Végig. Egyetlen, egyenletes szúrós nézéssel, majdnem végig ugyanazzal a merev grimasszal, mint aki épp felszívta magát egy torta elfújásához. Vagy fingana, de sok csinos csaj állta körbe autógrammért, ezért ciki lenne kiereszteni a galambot.
Elizabeth Olsen szerepköre ennyiben merül ki.
A forgatókönyvet egyértelműen egy kezdő író gányolta össze. Max Borenstein nem ért a feszültségteremtéshez. Annyit még ő is tud, hogy veszélyes szituációba gyerekeket dobni az eléggé felfokozza a néző adrenalin szintjét. Ennek érdekében több látványos és veszélyes szituációban megjelennek gyerekek. Hol a főszereplőnk kisfia, hol egy vágott szemű kisfiú, hol egy mesztic forma kislány. A lényeg, hogy legyen rombolás és ennek közepén egy gyerek. Csak ez kurva kevés.
A kis feleség, Elizabeth Olsen kálváriája szintén kimerül annyiban, hogy míg körülötte omlanak a házak, addig ő riadt szemmel bóklászik épületből az utcára, utcáról a házba.
Mennyivel elegánsabb volt az 1998-as Godzilla kamerása, Hank Azaria, aki miután a hatalmas dög átsétál felette, önkéntelenül világgá üvölti szerencséjét, hogy még él. Abban a pár másodpercben többet tudunk meg a figuráról, mint fiatal anyuról az egész filmben. Szégyen.
Aaron Taylor-Johnson nagyjából ezzel a szigorú fizimiskával akciózza végig a filmet.
Sokat elárul számomra egy filmről, ha nem vagyok képes elsőre, egy ültemben végignézni. Ezt többszöri nekifutás után sikerült, mert nem kötött le. Nagyon nem. A szürke szűrű, amit szinte végig használnak a filmben, simán álomba ringatott. Olyan eső alatti hangulatot árasztott, ami miatt nekem aludnom kell picit. Ami meg ahhoz elég, hogy ne lássam a filmet.
Mikor végre végig néztem, végig éreztem, hogy ez nekem nem tetszik, unalmas.
A szereplőkről alig tudok meg valamit. Nincsenek benne karaktererősítő pillanatok.
Annyit megtudtam, hogy a fiatal apuka kisfiának sasszeme van. A végén kiszúrja az anyját egy stadionban, már vagy 100 méterről, miközben a vágásokból látszik, hogy azért az nem lehetett kis munka. Kis X-men...
A katonai vezető semmilyen alakját pedig kiosztották egy másik nagy kedvencemnek, David Strathairn-nek. Strathairn kiváló színész, de a nem megírt figurával ő sem nagyon tud mit kezdeni. Felmondja a szövegét és annyi. Egy gesztust nem tesz hozzá, hogy közelebb hozza a nézőhöz a szereplőt.
A hadsereg pedig tökéletesen inkompetens. Egyetlen lépésük nincs, amivel véget vethetnének a pusztításnak. Ezt a forgatókönyv meghagyja a szörnyeknek. Kb. 10 percben.
Rég csalódtam már ilyen agyon hype-olt filmben.
Ha jól akarsz szórakozni, ajánlom a 98-as változatot, amely bár sokkal korábban készült, semmivel sem rosszabb, még látványilag sem.
Az új Godzilla egyedül csak trükk vonalon képes megállni a helyét, ami viszont 2014-ben már nem számít(hat) dicsőségnek.
30%, ha az összképet nézem.
70%, ha csak a rombolást - és szörnyeket - nézzük.
Ahogy öregszem, egyre kevésbé tudnak elszórakoztatni az animációs filmek. Vagy a történet unalmas, esetleg bárgyú számomra, vagy a karakterek nem szimpatikusak.
A Volt esetében azonban nagyjából minden telitalálat. A magyar címválasztás egészen ötletes. Csavar vagy villám helyett a feszültség mértékegysége lett a cím: Volt.
Feszültség pedig akad bőven ebben a buddy and road movie-ban.
Volt (John Travolta) kutya sorozatsztár, aki egy Penny (Miley Cyrus) nevű kislánnyal az oldalán kerül James Bond-ot megszégyenítő kalandokba. Penny-t állandóan el akarják rabolni, hogy tudós édesapját így zsarolja a gonosz zöldszemű lator. Az apuka már be van zsákolva, de a kislány folyton kicsúszik pribékjeinek elektromos karmaiból, mert mellette üget hűséges és gén manipulált kutyusa, aki kiharapja vagy kiugatja szorult helyzetéből. A film épp aktuális kalandjukkal indít. Látványos üldözés után Volt szuper ugatása ártalmatlanná teszi a zord ellenséges hadsereget.
Csakhogy kilóg a lóláb, mert belóg egy mikrofon...
Mert Volt egy színész kutya, Penny pedig színésznő.
Penny ezzel tökéletesen tisztában van, míg kutyusa - hála a speciális effektes brigádnak és a jó rendezésnek - elhiszi, hogy amit a kamera előtt produkál, arra valójában is képes. (Apró logikai baki, hogy a film akció jelenetét elvileg egyben vették fel, hogy beszippantsa a nézőt az akció és látvány, de ne felejtsük el, hogy az ilyen bonyolult jelenetsorokat a valóságban részletenként rögzítik, aprólékos munkával, azzal Volt kutyusnak tudnia kellene, hogy az egész miskulancia csupán színház. Ám hunyjunk szemet ez felett.)
Volt és Penny kalandjait eleinte zabálta a közönség, mára kissé megcsappant az érdeklődés. Ráadásul, a sorozat egyik gonosz macska szereplője a kutyával ellentétben tisztában van azzal, hogy milyen fonák a helyzetük és ezt kihasználva, belehajszolja a kutyust egy kis balhéba, melynek következtében Volt nagyon messzire kerül a stúdió falaitól, beleértve filmbeli gazdiját, Penny-t is és a lehetséges folytatás forgatásáról is hiányzik.
Penny menedzsere persze ütné a vasat, amíg meleg. Számára egyik kutya olyan, mint a másik, érzelmileg nem kötődik a négylábúhoz. Egyedül a pénz és csillogás motiválja. Penny viszont szomorkodik, hogy kis kedvence kámforrá vált. A show-nak viszont muszáj folytatódnia, ezért előkerül egy kutya dublőr és lehet szépen rágyúrni a következő, grandiózus epizódra.
Cicus igazi kis vándorcica, azután csak kiderül, mi terheli lelkét.
Volt közben Amerika távoli szegletében találja magát, ahol félreértések miatt magával ragad egy girhes cicust, mert szerinte ő vissza tudja juttatni Penny-hez. Ez részben igaz, hiszen Cicus (Susie Essman) Volt-tal ellentétben a földön jár, tudja mitől döglik a légy és bár nem érzi magát kutyául, képes Volt-ot kutyává tenni. Igazi kis kedvenccé, nem holmi talmi sorozat sztárrá. Erre szükség lesz a hosszú barangolás alatt, hiszen Volt kezdetben a filmben használt trükkjeihez folyamodna, hogy szorult helyzeteiből - mert lesz pár - kiszabadítsa magát. Szerencséjükre hozzájuk csapódik egy aranyhörcsög, aki viszont a filmsorozat első számú rajongója. (Hörcsögök között) T-Rex (Mark Walton) igazi Volt guru. Ismeri a sorozat valamennyi részét, tudja, mit kell tenni. Épp csak az a gond, hogy T-rex annyira beleéli magát a sorozatba, hogy bár tévén keresztül követi az eseményeket, legalább annyira hisz bennük, mint a főszereplő kutya.
Ha nincs a Cicus, talán a két sorozatfüggő karakter sosem érne célba.
Viszont hárman szépen kiegészítik egymást és ahogyan végig utaznak a hatalmas országban, minden a helyére kerül. Volt pl. lassan megérti, mi a való élet, mire képes és mire nem.
A cél ettől függetlenül: visszaérni Penny-hez, hisz ha nem is valódi az, ami velük történik általában a filmben belül, attól még a kislány is és a kutyus is úgy gondolja, hogy ők összetartoznak.
- Volt, addig ugatsz, amíg berekedsz, mert én le nem megyek innen!!!
A film már az indítással levett a lábáról. Az első 5 perc látványos és ötletes. Azután meg - vége csapó!
Hoppá. Meglepődtem. (Első megtekintésnél, persze.) Szeretem a film a filmben koncepciókat.
Kicsit talán a járművekről leesést sokalltam, de amúgy a történet rendben van, a figurák fejlődnek.
A lezárás kissé esetlen, többet vártam Volt végső "megmérettetésétől". Ettől függetlenül is jól szórakoztam a mesén, ami nálam már nagy szó, hiszen benne vagyok a negyvenben.
- Gyerünk Cicus, nem olyan nagy távolság ez... láttad a térképen is csak néhány mancsnyi!
70%
Figyeld:
- A felütés roppant erős
- Volt szembesülései, amikor a "képességei" cserben hagyják
- Cicus megtanítja főhősünket kutyának lenni.
A poszter látványos, de Dorff, mint fegyveres
akciósztár, kurvára nincs jelen!
Szerintem, ez úgy nézett ki, hogy:
- Mr. Dorff, épp egy Afrikában játszódó akciófilmet készítünk elő és arra gondoltunk, hogy...
- Egy milla.
- Hát, annyit nem engedélyez a büdzsénk.
- Mennyit engedélyez?
- Kb. 100.000 dollárt...
- Nos, ennyiért maximum 20 percet vagyok hajlandó egy filmben szerepelni.
- Az nekünk pont elég!
- Mi van?
Paul (Stephen Dorff), hiéna kutató. Illetve nem a hiénákat kutatja fel, mert azok szabadon kórincálnak, hanem megfigyeli őket, természetes közegükben. Azután csupa olyan áltudományos dumát terít elénk és filmbeli lánya elé, amit még az a néző is ismer, akinek előtanulmánya ezidáig az Oroszlánkirály című rajzfilm volt. Hát kösz.
Paul nem minta apuka, hisz vagy az asszisztensét döngeti szabad idejében, vagy Afrikában dekkol, valahol a halál tökén. De keményen nyomja, mert egyedül kutatgat, vagy az asszisztensével, mindenféle rabszolga teherhordó kiegészítők nélkül. Kiépít magának néhány sátrat, fél napot henyéli, a másik felében meg kiautózik a még nagyobb halál tökére - mintha még lenne messzebb - és látcsővel, kamerával figyeli a hiénákat, hogy azután megfigyeléseit, - melyet mi magunk már összeszedhetünk akár két fél órás National Geográfus epizódból - leírja és különféle tanítási intézményekben terjessze.
Mellette Paul elég szar apa, így lányát többször nézi webkamerán keresztül, mint a vacsoraasztalnál. Pedig gáz van, hiszen Josie (Maisie Williams) tizenpár éves kamasz, akit a suli kevésbé, a drogos piálás annál inkább érdekel. Anyu rá is parázik a kölyökre és kitalálja, hogy Paul apu és Josie kis dög nyara akkor lesz személyiségfejlődésben a legerősebb, ha a nyarat együtt töltik. Afrikában.
Paul húzza a száját, hiszen akkor több vizet kell vinniük és mivel a kutatóbázis falai főleg vesszőfonatból állnak, vissza kell majd vennie a szexből is, amit amúgy nagyon szorgalmasan gyakorol gyönyörű, kelet-európai beütésű asszisztensnőjével, Tally-val/vel (Svetlana Metkina).
Ám, mivel Paul szeretné, hogy lázadó csimotája elfogadja a bájos gazellát, rábólint az amúgy eléggé hevenyészett ötletre és viszi magával apuci szeme fényét. Mindkettőt.
Ki, Afrikába. Aha.
Még teljes az idill.
Ott, azután kapunk néhány perc kezdő biológiát és megnézhetjük, milyen izgalmas a szavannákon egy nyaralás, két kutatóval. Hát, mit mondjak, kurva unalmasnak tűnik.
Josie lázad, amennyire csak egy filmes tini lázadni tud. A valóságban már rég elcsattan egy atyai, itt azonban az írók visszavettek a tempóból és a rettenthetetlen Afrika kutató átvedlik diplomatává, aki egyszerre szeretne megfelelni mindkét nőjének. Hank Moody a Kaliforgiából az egész szitut lerendezné két beköpéssel, míg Dorff színészi játékának legjavát beleteszi az első etapba.
Nem jön össze.
Josie olyan kiállhatatlan, hogy még úgy is nehezen szerethető a karaktere, hogy előtte végig néztük a teljes Trónok harca sorozatot. Míg ott Arya Stark-ot formázza a művészkisasszony és talán a sorozat egyik legszerethetőbb figuráját, addig itt különcnek tűnő - de nem az - kamaszt alakít, nem túl hihetően. Néz a boci szemeivel, beszólogat Tally-nak, éppen csak látszik, hogy ez a viselkedés nem a sajátja, idegen tőle. (Előbb nézem ki belőle, hogy leszúr egy hasonló korú fiút - mint ahogy tette azt a HBO nagy sikerű sorozatában.)
Josie tipikus lázadó tini. Már csak a piercing és tetkó hiányzik...
Paul feladja és összecsomagol vadóc lányának, hogy elvigye egy reptérre - vagy honnan lehet a kölykök a világ végéről hazateleportálni?
Tally pedig vár rájuk, de a köcsög hiénák betörnek az élelmiszer raktárba és tönkre teszik a vízkészletet. (Kötelező része az állatos filmeknek, hogy már-már intelligensnek tüntessék fel a simán csak kárt okozó állatokat és csupa olyasmit basznak szét, amire nagyon nagy szüksége lenne a szereplőknek.) A vízzel együtt odavész a rádió is, így Tally-nak nincs más lehetősége, mint, hogy megkeresi a legközelebbi lakott területet. Vándorlásai során belebotlik Paul fejre állt dzsipjébe, benne a rossz minőségű Paul-lal (Köszönjük, Mr. Dorff, tessék hazamenni!) és az élő kislánnyal. Josie persze rá van utalva az idősebb nőre és persze, ahelyett, hogy befogná a száját, utálva kóstolgatja a szerinte hibás nőt.
- Ha te nem vagy, apa még most is élne!
Ez mondjuk eléggé kifacsart forgatókönyvi gondolkodás, ha tudjuk, hogy pont Josie beilleszkedési képtelensége miatt kellett apjának kocsiba ülnie. Eh.
Ha a tragédia nem lenne elég, gyorsan kiderül, hogy Paul tartós fejfájását egy illegális ügyletekkel foglalkozó férfi fegyveréből kilőtt golyó okozta. Egy milliós üzlet forog kockán, ezért a férfi és társai vadászni kezdenek a kislányra és ha már van vele egy idősebb nő is, akkor arra is. Nem túl nagy elánnal, nem túl ügyesen.
Tally-ról kiderül, hogy egy született túlélő, hiszen ahonnan az államokba érkezett, ott mindennapos volt a harc a túlélésért. Ez szépen hangzik, csak valahogy Miss. Svetlana-ból nehéz kinézni, hogy fegyvert ragad és férfiakat aprít. Viszont a forgatókönyv szépen a csinibaba alá dolgozik, így szinte hihető, hogy miért ő öli meg az első vadászt és nem fordítva. Jaj, de butus...
- Apád már meghalt a hülyeségeid miatt, én nem fogok!!!
A továbbiakban a film menekülés és gyér akció keveréke, mely közben a két ember, kislány és szerető, kényszerűség hatása alatt megkedveli, megismeri egymást.
Nos, a film Afrikában játszódik, de dögöljek meg, ha a stáb eljutott a földrészre. Az egész helyszín, a tábor, mind olcsóság szagot áraszt. Szerintem valahol teljesen máshol kerestek külső helyszíneket, talán valahol Amerikában, hogy Mr. Dorff-nak ne kelljen sokat utaznia, ha már olyan kurvára mellőzik a film játékideje alatt. Végül is csak egy nagy név. Az Afrikai helyszín még annyira sem hihető, mint a Drew Barrymoore, Adam Sandler marháskodásban, a Kavarásban. Az egész, úgy ahogy van, túl csöves.
A film, Dorff szerepén kívül, klisés és kiszámítható. És unalmas. Talán pont ezért nem szórakoztató. Ezen még Peter Stormare - megélhetési színész, mostanában ott van mindenhol, vagy tíz éve - jelenléte sem segít sokat. Maisie, akit amúgy nagyon imádok, nem túl hiteles, még nem elég érett színésznő, ha pl. a rettegést kell a néző felé közvetíteni. Svetlana Metkina is inkább szép és dekoratív, mint tehetséges. Az akcentusa jó, ám az meg hozott áru.
Szódával elmegy:
35-40%
Evelyn Purcell azt hiszem nem lesz a kedvenc rendezőim egyike. Nem túl tehetséges rendező. Tévéfilmes körökben mozog és nem sok vizet zavar.
Műfajilag elég nehezen sorolom be. Drámának erőltetett, akciónak kevés. Természetfilmnek meg... hagyjuk.
Mondjuk, logikusan mit is várhatnánk egy sivatagban játszódó filmtől, melynek főhősei két nő?
Nyilván semmi Kung-Fu-s marhaságot. Ennek ellenére, ami marad, az is logikátlan, ötlettelen és unalmas. Egyszerűen nem tudtam izgulni a szereplőkért és ebben a dramaturgia, a rendező, a forgatókönyv írója mind hibás. Másfél órás nyögve nyelés.
Eric England horrorfilmje pontosan olyan, mint egy szűzkurva. Felizgat, alád nyúl, kicsit megbolygatja a golyszikat, majd mikor már feszülsz és ürítenél, hirtelen elkapja a kezét és sűrű elnézések közepette elhagyja a helyszínt.
A Madison County teljesen jól indul, mint B horror. A nem lehet, mert sem a rendező neve, sem a szereplők neve nem ismerős sehonnan.
A fényképezés erős közepes, a zene ott van, valahol a képek alatt.
5 fiatal egy horror-doku írót igyekszik meglátogatni. Valahol a halál... messze.
Annyira mégsem, hiszen nem hetekig tart az utazásuk a kisbusszal, csak néhány órácskába. Szerencsések, hogy a kiválasztott diploma munka itt van a szomszédban. Egyikük szívügye egy kimerítő interjú. Sajnos az interjú alanya nem nyit ajtót papucsban, otthonkában, sőt, kezdetben nem is nagyon találják.
Aztán meg, mire ráakadnak, addigra elindult a logikátlan hírig.
Van itt minden. Helyes arcú kis csaj, imádni való barátnő. Vesztes típus, a mindenki kedvence szomszéd srác és az indokolatlanul gizda csávó. Együtt, öten utazgatnak a városkába, amely nem nagyon nyitott a fiatalokra és egyben idegenekre. Az egyetlen közlékeny - mégis hasznavehetetlen félinformációkat közlő helybéli - személy, egy kifőzde és benzinkút nyugdíjas korú matrónája, aki szívesen tépi a száját, ugyanakkor valahogy semmit sem mond. A többi redneck csak rágja a kajálda kínálatát és bambán, ellenségesen bámul fiatal szereplőinkre. Ami szerintem hülyeség. Nehezen tudom elképzelni, hogy az amerikai életforma szerves része legyen a tökéletesen előzmény mentes utálat. Pedig több tucat B kategóriás horror film - és dráma, western, stb. - operál azzal a dramaturgiai húzással, hogy a világ végi étterembe betérő idegeneket simán kinézik a helységből. Hát ott nem kell a forgalom? A beltenyészet elég a számlák befizetésére?
A fiatalok nem sok autókázás után célba érnek, szétválnak, ahogy megszokhattuk és erőszak áldozatai lesznek. Ötlettelen és hányaveti erőszaknak.
Ráadásul - ami viszont poén - olyan sorrendben, amit elsőre nem tudtam megjósolni. Ez pozitívum.
Viszont levonás azért, mert akit imádni kezdtem, az viszonylag gyorsan kiesik a képből. Szemetek...
A Madison County elköveti az átlag B horrorok összes alapvető hibáit. Klisés, a nagyja, a másik fele meg, ami eredeti lenne, annak nincs értelme. Simán olyan érzés, mintha sorozatban gondolkodnának, csak a kellő kohézió hiányzik a kész műből hozzá. Erőtelen, ötlettelen, ami meg van, az minek???
A Madison County simán koppint olyan elődöktől, mint pl. a slasher műfaj egyik királyától, a Péntek 13 sorozatból. A maszkos sorozatgyilkos ugyan nem a nyolcvanas évek hatalmas ötlete, de biztos, hogy a legtöbbet a kaszabolós tini horrorokhoz az olyan filmek tettek hozzá, mint a Péntek 13 sorozat vagy a tematikailag teljesen hasonló Halloween franchise. Azután, a sokadik rész után mindkettő sorozat elindult a mese-fantasy irányába. Mikor már nem volt elég a lineáris fiatal mészárlás, igyekeztek ilyen-olyan alapot beleépíteni a történetbe, hogy bővítsék, teljessé tegyék a mondát.
A Madison County már alapból egy kicsit bekavar az egyszerű értelmezésbe, hiszen vannak itt viháncoló meztelenkedő csajok, miközben az egyik főszereplő - ellentmondás, hisz akit elsőnek ölnek meg, nem lehet FŐSZEREPLŐ - találkozik a maszkos gyilkossal, azután a kisváros - vagy falu - egyetlen éttermének roggyant vezetője, az öreg hölgy megy át gyilkoló géppé.
Szóval a film sokat markol, keveset fog, van, aki megmenekül, más, akinek meg drukkolunk, martalékká lász.
A kérdéseink megy gyarapodnak és választ vagy egy rendezői kommentártól várhatunk, vagy egy esetleges folytatástól - aminek meg se híre, sem hamva.
Madison County...
Kihagyott ziccer.
50%
Figyeld:
- A kis szőke, a kerek fejével és belyukadó arcával egészen kellemes kellék. Kár, hogy olyan ötlettelenül írják ki.
- A befejezés: WTF?
- A vége felé előkerül az író, de... nem nagyon érteni, miért történik vele az, ami. Még a sötét szoba sem volt képes elkendőzni tanácstalan összenézésünket a szomszédommal: Most mi van?
Gondolom, ami kérdésem maradt, az majd elő kerül a lehetséges folytatásban.
Mert szinte kiált érte.
Az a malacálarc meg!
Már csak az hiányzott.
Kár, hogy mostanában ez a filmek alibije. Álarc, ha nincs ötlet, ki legyen a gyilkos.
A nyolcvanas években az égi csatornáknak köszönhetően a magyar ifjúság is részese lehetett az amerikai krimisorozatnak, amely egy (vagy több?) közoktatási intézményben beépült rendőrökről szólt. Jómagam talán csak a főcímre emlékszem halványan, mert abba belebotlottam. A sorozatot nem néztem. Gondolom, nem kötött le a neon-pop art kora. Vagy milyen style volt akkor divatos?
Amerikában a sorozat azonban örvendett akkora kultusznak, hogy megérte néhány embernek pénzt feccölnie bele és mozivászonra vinni a sulis zsarukat.
Már az első rész is sikeresen figurázta ki az összes hasonló buddie movie-t. Plusz a sorozatot. Plusz a beépülős mozikat. Gyakorlatilag egy percre nem lehetett komolyan venni.
A második rész rátesz egy lapáttal. Sőt, sok lapáttal.
Van ebben minden, ami az ironikus paródiától, kifigurázástól kezdve, kikacsintós belső poén, reklám és a többi...
Visszatekintünk az első részre, a következőre (ha lesz, ha nem). Szinte már werkfilm szerű párbeszédeket kapunk, a büdzséről, a forgatókönyvről. Csúszik be burleszk, angol humor, és az amerikai baromkodás.
Jenko (Channing Tatum) és Schmidt (Jonah Hill) a gimnáziumi narkós ügy megoldása után mehetnek az egyetemre, mivel smink nélkül kinéznek vagy negyvennek és csak ide tudják beépíteni őket. Ismét kábítószer van a középpontban; az új drog segít a tanulásra összpontosítani.
A fiúknak be kell illeszkedniük, akár az első részben.
És fordítva.
Tehát vannak poénok, amiket megismételnek az első rész után, egy tucat másikat meg teljesen kifordítanak.
A film egészen az infantilis végjátékig egészen jól teljesít. Talán kicsit szájbarágósan giccses, ahogy főszereplőink szoros kapcsolatát igyekszik "megmagyarázni" a mozi.
Ettől függetlenül szinte végig röhögős, a megfelelő társasággal.
Néhány jelenet meg egészen zseniális.
70%
Figyeld:
- Az első találkozás az ikerpárral, miután kiderül, hogy főszereplőink között is van egy tökéletesen müködő mentális kapocs, hogy kitalálják a másik gondolatait. :)
- Golyót kapni a másikért...
- Beüt a cucc. A fiúk véletlenül kipróbálhatják a fókuszerősítő anyagot. Érdekes trip.
Látni kell. És nagyon odafigyelni, mert ennyi belsős poént filmben nem láttam.
