2014. július 21., hétfő

Átemelés: Szellemhajó - Ghost Ship (2002) Ha megnéznéd:

Szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Erről a filmről néhány napja már leírtam jelenlegi gondolataimat. 2003-ban, a moziplussz.hu oldalán is megtettem. Összehasonlíthatjuk, mennyivel szöszölősebb voltam régen...


A szinte már kedves főcím hamar átmegy hentelősbe...

A horrorfilm a sokkolás művészete és a félelemkeltésé. Az ember szeret félni. Én is szeretek félni, persze csak a fotelemben ülve. Önmagunkban gerjesztjük a félelmet. Gyermekként mumusokat képzelünk a sötét gardróbszekrénybe. Láthatatlan barátokat teremtünk magunknak és harcolunk velük. Fantáziánkban ezernyi rémség tanyázik.
1928-ban sokkolta a közönséget egy rövidfilm. Ebben egy borotvapenge átmetsz egy szemgolyót. Az Andalúziai kutya megosztotta a közönséget. Szerették, gyűlölték, de kevesen értették meg. Bevallom, én sem. Akkor mindenki azt gondolta, hogy ennél nem lesz durvább! 1976-ban az Ómen című filmben egy elszabaduló üveglap levágja egy térdelő férfi fejét. David Warner a fotós extrém halála emlékezetes maradt. Aztán a második részben ismét olyat mutattak, amit előtte még senki. Egy afroamerikai tudóst kettészel egy liftsodrony. És lett még durvább!
Mára elszabadult a pokol. A Péntek 13 filmekben válogatott kegyetlenségeket mazsolázhattunk. A sejtben az üveglap lovat szeletel fel, míg a 13 kísértetben csupán csak kettévág egy ügyvédet. A kockában vasrács aprít rögtön a kezdő képsorokban, a Kaptárban pedig lézernyalábok teszik meg ugyanezt egy négyfős kommandós egységgel. És lehet-e durvább?
Ezt is lehetett fokozni.

Emily Browning, még az "Álomháború" előtt, Julianna Magulies a "Vészhelyzet" után


A 2002-ben készült Kísértethajó olyan látványos trancsírozós effektussal kezd, hogy még az én zombi filmen edződött gyomromat is megdolgozta. Le a kalappal a rendező, Steve Beck és a forgatókönyvíró, Mark Hanlon előtt! Hogy mi történik az első öt percben, inkább nem mesélném el, mert mint a film végignézése után megtudtam, hogy sajnos az első kőkemény öt perc maradt a csúcspont. A továbbiakban ezt a hihetetlenül látványos adrenalin bombát nem tudták fokozni a filmben, de állítom, ez a végéig kitart.
A különleges hajómentő csoportot egy érdekes ajánlattal környékezi meg egy szimpatikus fiatalember: a tengeren hajó hánykolódik, de miután a közös vizeken imbolyog és senki sem ad róla életjelet, aki kapja, marja állapot lépett fel. Ha sietnek, és persze találnak rajta valamit, akkor az övék a zsákmány, legálisan méghozzá. Az ajánlat csábító, így nem teketóriáznak soká rajta. Kalandra fel!  Amint megpillantják a hajót, amely szó szerint a semmiből bukkan eléjük, vérszemet kapnak, hisz egy rég elveszett luxus óceánjáróba botlottak, a hatvanas években eltűnt Antonia Grazia-ba.  Innentől előtérbe kerülnek a klisék, és minden olyan lesz, mint bármely más horrorfilm. Egy nagyon kellemes Flashback jelenetet még láthatunk, ami közben a főszereplő nőnk Julianna Margulies megvilágosodik és megtudja, hogy mi történt a hajó eltűnésének napján, de itt azonnal eszembe jutott, hogy ilyet, láttam, már a Törjön ki a frász!-ban, ezért ez sem túl eredeti. Ettől függetlenül mindenféleképpen ajánlom!
Gabriel Byrne, mint Murphy nagyon jó, bár szerepe nem sok teret enged neki, hogy kibontakozzon és vitathatatlanul nem a Kísértethajó a pályája csúcsa. Julianna, mint Epps, a csapat egyetlen női tagja nagyon kemény karaktert játszik, kissé már túl belevaló. Mint tyúkanyó védi az övéit, és bizony rátermettebb társainál, akik hozzá képest nyeretlen kétévesekként viselkednek. Feltűnik a Vészhelyzetből ismert Ron Eldard, aki a sorozatban éppen a barátját alakította Hathaway nővérnek, akit véletlenül szintén Julianna Margulies alakított. Tehát ezt tekinthetjük valami jutalomjátéknak. Greer teljesen mellékes szerepében a könnyen elcsábítható Isaiah Washington szenved. Őt láthattuk a Mocskos pénzben (Dead Presidents) és az Öld meg Rómeót!-ban (Romeo Must Die). A hajómentő csapatot a kísértethajóra csábító szerencsevadász, Ferriman szerepében pedig Desmond Harrington szerez nekünk kellemetlen perceket. Legismertebb filmjei között megtalálható a Katonák voltunk (We Were Soldiers) és a Luc Besson film, a Jeanne d‘Arc.
Amiért érdemes megnézni a filmet.
A rendezőt már fentebb említettem. Mint művészeti rendező részt vett olyan filmek munkálataiban, mint a Mélység titka (The Abyss), valamint a kultuszfilmmé avanzsált Vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October). Első rendezése a 13 kísértet (Thir13en Ghosts) szintén “szellemesnek” bizonyult a kivégzéseket illetően. A forgatókönyvírók közül Mark Hanlon az 1999-es Buddy Boy-t jegyzi, míg társa, John Pogue már ismertebb a szakmában. Pogue tollából került ki a Koponyák (The Skulls) az Életre-halálra (U. S. Marshals) valamint a Rollerball 2002-es feldolgozása, ami csúnyán megbukott. A zene John Frizzell. Tisztességes munka, de sajnos nem elég erőteljes. Frizzell nem új a filmszakmában. A teljesség igénye nélkül néhány munkája: Dante pokla (Dante‘s Peak), A végső megoldás a halál (Alien: Ressurection), Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Know What You Did Last Summer), Hivatali patkányok (Office Space). A helyszínek nyomasztó világát hűen adja vissza Gale Tattersall, és a vágások is egészen jók, pergőek.
Ez a film a Dark Castle sokadik kísértet históriája. Remélhetőleg ennél egyre jobb filmekkel jelentkeznek a jövőben, mert a mércét technikailag nagyon magasra tették ezzel a művükkel. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek, aki beül arra a röpke másfél órára, de a pattogatott kukoricával és sajtszószos tachoval várjatok a tízedik percig!

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)

Átemelés, Remake: A kör - The Ring (2002)

A kör - The Ring (2002)
Rendezte: Gore Verbinski
A lelkek itt keringenek körülöttünk, és segítséget kérnek néha, hogy ne kelljen örökké bolyonganiuk, és ennek a célnak az eléréséért bármire képesek. Ez a lélek néha jó, máskor gonosz, de csak az vezeti őket, hogy megnyugvást találjanak, és osztozzunk fájdalmukban. Hol egy tárgyat használnak közvetítőnek, esetleg egy helyszínhez kötődnek, és ott hívják fel magukra a figyelmet. Aki kineveti, vagy félvállról veszi őket, az magára vessen, de ha érzik, hogy meghallgatjuk őket, akkor talán, de csakis talán, megnyugodnak, és elhagyják a földet.

Rachel (Naomi Watts) pont az a fajta, törtető újságíró, aki az utóbbi időben nem koncentrált eléggé a munkájára, ezért a kirúgás árnyéka fenyegeti. Amúgy sem egyszerű életét tetézi, hogy egyik nőrokona rejtélyes körülmények között szörnyethal, minden különösebb ok nélkül. Illetve, olyan okokból, melyek lassan körvonalazódnak ki Rachel előtt, és az életét is veszélyeztetik, a közeli hozzátartozóival együtt.
A jó riporter mindig készen áll a sztori várva. Rachel kinyitja fülét, és hihetetlen események részese lesz. Ismeri a városi folklórt, a mítoszokat, melyek a fiatalok körében keringenek, hogy feldobják az éjszakát, és félelmet keltsenek, mely felpezsdíti ereiket. A félelem a legjobb drog.
Az új történet azonban felér egy aranylövéssel, és aki belekeveredik, rövid időn belül elhalálozik. Rachel miután kap egy videokazettát, amely a babona szerint a megtekintése után hét nappal a néző halálát okozza, beavatja egy barátját, hogy segítsen a végére járni az ördögi esetnek.
Lassan, mint puzzle játék, úgy kapnak választ ezernyi kérdésükre, versenyt futva az idővel, mivel már nem csak a saját, de Rachel gyermekének élete is a tét.

A kör kőkemény thriller, ami meg-felel a mai nézők elvárásainak. Megdolgozza az agyat, beleerőszakol a fotelba és megijeszt. Mindenből táplálkozik, ami leköti a figyelmet. Egy kicsit hatodik érzék, egy kicsit rossz álmok, egy kicsit temetetlen múlt és éppen ezért, mivel a legjobb ötleteket foglalja magában, nagyon intenzív filmélmény.

A rendező, Gore Verbinski, többek között az Egértanyát, és a Mexikóit rendezte, így számíthatunk egy kicsit egyéni stílusra tőle, mert szereti az abszurditást, és kicsit komor a világlátása. Ehren Kruger neve egyre ismertebb a forgatókönyvírók között. Szereti a csattanósabb befejezéseket, (Hulla, hó, telizsák, A szomszéd, Sikoly 3) és talán ez az eddigi legjobb munkája, bár az Imposztort még nem láttam. Amit még ki szoktam emelni, a zeneszerző, jelen esetben Hans Zimmer úr. Na, őt igazán nem kell bemutatnom. Most ugyan nem készített olyan fülbemászó zenét, mint mondjuk az Esőember (Rain Man) főtémája, vagy a Lisa Gerrard-dal közösen komponált Gladiátor, de nagyon jól simul a filmhez, szőrszálakat borzolgatva.
Naomi Watts rikoltozik, de sokkal talpraesettebb karaktert alakítva, mint a megszokott cicababák. Karakán lányt játszik, aki szembe mer szállni félelmeivel. Rengeteg szerepet játszott, de igazán a Mulholland Drive-ban ismerte meg a szakma, mint Betty Elms, illetve Diane Selwyn. Bár a film eredetileg egy tervbe vett sorozat pilot epizódjának készült, később elve-tette a stúdió, így Lynchnek kissé át kellett formálnia a filmet. A férfi főszereplő, Martin Henderson, alakítja Noah-t. Őt legutóbb a Fegyverek szavában láthattuk, Nicholas Cage mellett.

Akit még kiemelnék, az Jane Alexander, akit már a Kramer kontra Kramerben alakított háziasszonya óta megszerettem, és Brian Cox, aki többnyire rossz fiúkat alakít, mint a X-Men 2.-ben, vagy a Láncreakcióban, vagy halálra ítélt mellék-szereplőt, mint az Utánunk a tűzözönben, ahol hallhatunk tőle néhány remek dialógust.
Jó szórakozás lesz a film mindenkinek, aki fogékony a spiritualizmusra! Kellemes borzongást!
(Ez a cikk 2004-ben jelent meg a moziplussz.hu oldalán.)

Átemelés: A fiú - Le fils (2002)

A fiú - Le fils (2002)

Rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne

Az alábbi cikk már megjelent egyszer, a moziplussz.hu oldalán.
Mivel saját írás, átemeltem ide.




Olivier (Olivier Gourmet) jó munkásember. Történetesen ő egy középkorú, átlagos francia férfi, de bárhol megtalálhatjuk az alteregóját a földön. Az életből, a döntések útvesztőjéből a munkájába menekül. Bútorasztalos mester, akinek kisujjában van a szakma. Kicsit olyan, mint egy autista. Egyetlen pillantással képes felmérni a távolságokat. Csak rápillant egy lécre, és szinte centi pontossággal megbecsüli annak hosszát. Szinte csak dolgozik, mert az segít felednie a múltat.
Volt idő, amikor Olivier házas ember volt. Feleségével élték egyszerű életüket, csak a jelenre koncentrálva. Egyetlen egyszer kalandoztak el a jövő bizonytalanságába; amikor neje terhes lett. Felépítettek egy szép légvárat, de abból kártyavár lett. Egy szinte még gyermeknek köszönhetően a nyugodt életet érő házaspár elveszíti gyermekét. A kártyavár, ahogyan elrendeltetett, összeomlik. A házasság tönkremegy, a válást kimondják.


Olivier dolgozik ismét. Léceket mér, furnér lapokat szab. Egyetlen keresztmetszetről megmondja, melyik fa része. Mindig a megfelelő szöget veri az anyagba. Csendes, visszahúzódó, igazi magának való ember. A feladatait rituálisan végzi. Ebbe menekül sikertelen élete elől. Meg persze a tanításba, mert nem utolsó sorban tanítja is a szakmát. Diákjai tisztelik és figyelnek rá. Egyfajta, nem túl szoros, apa-fiú kapcsolatot alakít ki velük. Törődik velük, fuvarozza őket.

Szüksége van erre a mesterséges idillre, mert érzi, hogy élete nem teljes, de egy napon veszélybe kerül magánvilága.
Új tanulót ajánlanak neki. Sose tett még ilyet, de most hevesen tiltakozik, amikor felismeri benne azt a fiatalembert, akinek köze volt gyereke halálához. Határozottan elutasítja, hogy életébe tolakodjon ez az ember, és elirányítja másik területre, hogy többé ne kerüljön útjába. Megfutamodik a kihívás elől. Gyáván visszavonul.
Otthon, egyedül aztán gondolkodni kezd, és megkapja a végső lökést. Volt feleség terhes új partnerétől.
Olivier csendes világa kifordul sarkaiból. Amennyire kerülni akarta a keze alá jelentkező fiút, most annyira akarja, hogy taníthassa. Vajon mi motiválja ebben a döntésében? Vajon a feleségén akar bosszút állni? Vajon saját gyermeke elvesztése miatt akarja, hogy annak halálának szereplője nála vezekeljen? Egyszerűen csak magát akarja ostorozni?

Ezekre a kérdésekre keresi ez a remek kis francia gyöngyszem a választ. Akinek tetszett mondanivalójában a “Zongoratanárnő”, vagy mondjuk képi stílusát tekintve a “Táncos a sötétben”, annak mindenféleképpen csak ajánlom ezt a filmet. Zene nincs, viszont van mozgó kamera, ami mindig a főhős közelében tartózkodik, szinte a vállára telepszik. Még mondja valaki, hogy gyengül a francia film. A főszerepben alakító, enyhén Mézga Gézás színész brillírozik szerepében. Nagyon nehéz téma, és gyakorlatilag semmi látványos cselekmény. Minden a fejben játszódik le, az agyban.
Már eltelt egy hét, hogy láttam a filmet, de még most is a motivációkon agyalok. Mi alapján hozunk döntéseket? Ki dönti el, hogy éppen rossz, vagy jó az a döntés?
Azoknak javaslom a film megtekintését, akik szívesen bújnak más bőrébe, és tudnak mások problémáival azonosulni.
Kár, hogy ez az erény manapság kihalóban van!
Türelmet igénylő dráma: 70%

Non-stop - Non-Stop (2014)

Non-stop - Non-Stop (2014)


Rendezte: Jaume Collet-Serra

Valójában nem tudom, mit akarhat jelenteni a film címe: Non-Stop.
Ez a cím sokkal inkább illett volna Liam Neeson korábbi, "Elrabolva" című akciófilmjéhez, mert ott az akció valóban folyamatos, szünet az náne...
Vagy az éjszakai repülő útra lenne utalás a Non-stop? Az sem igaz, hisze nem egy 24 órás útról beszélünk. De mindegy.

Liam Neeson szépen lassan bevánszorgott a hatvanasak táborába, hogy szikár és összetéveszthetetlen fizimiskájával végül akciósztárként érjen be. Ami nem baj, mert még így is hihetően hozza a karaktereket, amiket mostanában aggatnak rá. Elhiszem, hogy képes arra, amit a vásznon látok. Sokkal inkább elhiszem, mint Stallonéról vagy Schwarziról, akik ha nem is kétségbeesetten, de igyekeznek márkanévként létezni Hollywood-ban. (Sikerül nekik, hisz annyi rajongójuk öregedett hozzájuk.)
Neeson egy nagydarab, ír fickó, aki ha kell, tud eszméletlenül durva lenni, ha kell, leguggol egy kisfiúhoz és remeg a hangja. Talán nem ezek a szerepek mutatják meg színészi tehetségét, amiket mostanában sóznak a nyakára, de helyt áll ezekben a filmekben, az biztos. Az is igazolja, hogy komoly anyagi sikerek a filmjei, a mozit szórakozásként megélő nézők körében, akik inkább az egyszerűséget és akciót helyezik a minőség és művészies megoldások elé.

A Non-stop nem hibátlan alkotás, viszont végig izgalmas és szórakoztató, apróbb - számomra - logikátlanságainak ellenére. Érdemes egyszer megnézni, hiszen felidézi a Hicthcock-i thrillerek legjobb megoldásait, összefűzve a technika mögé bújt társadalommal, egy sivár, már-már kamaradarab jelleget közelítő helyszínen. A film végig egy repülőgépen játszódik és finoman játszik a nézővel, annak figyelmével. A kezdő percek pedig még némi jellemrajzot is felmutatnak, mikor a Neeson alakította légi Marshall körbepásztázza tekintetével a terminálban várakozó utasokat. Az első öt perc segít megismernünk a karaktert, hogy a film végéig ne bizonytalanodjuk el; vajon benne van?
Mert azért gyanús, az tuti.
A rendezőnk azonban nem lépi meg a pofátlant, ezért főszereplőnk végül erkölcsileg megtisztul és még egy lehetséges szebb jövő felé is kikacsint.
- Szépen mindenki leül a seggére a film végéig!

Collet-Serra már első filmjével - Viasztestek - megmutatta, hogy van tehetsége az izgalmas filmekhez, jól tudja adagolni a feszültséget. A Hilton lány halála meg az egyik kedvenc részem volt...
Rendezőnk stílusa folyamatosan csiszolódott, mostanra beért. Fémes színvilágával, színészvezetésével, eltalált beállításaival, vágásaival mostanra a középszerből lépeget kifelé, ezért további munkái várósak.

A történetről röviden:
Bill Marks (Liam Neeson) kissé megkopott, befelé forduló, megtört, stb.-stb. légi Marshall. Múltja nem annyira sötét, leszámítva lánya elvesztését, ami után már nem volt ugyanaz az ember. Ivott, magába fordult, feladatait nem látta el megfelelően. Seggét addig rugdosta egy barátja, míg végül elhelyezkedett egy repülőgép társaságnál, így egy lett a közel négyezer légi biztonsági erőből, akik szeptember 11. óta az amerikai gépek biztonságát óvják, általában titokban és névtelenül.
Marks ugyan már nem az az alkoholista, aki volt, mégis, sokan nem bíznak benne és, hogy helye van a gépen. Erre pedig ráerősít, hogy a felszállás után, valaki vagy valakik, megfenyegetik Marksot, hogy ha nincs pénz egy számlán, rövid időn belül, elszabadul a pokol a gépen.
A számlaszám viszont elvileg Marks nevén van.
Ezt és múltját tekintve, csoda, ha mind kevesebb segítséget kap a földről? Szinte egyedül marad a problémával, miközben az utasok fogyni kezdenek, akár egy jó krimiben.
A film felépítése emlékeztet Agatha Christie egyik legsikeresebb krimijére, a "Tíz kicsi néger" című kamaradarabra, melyben tíz szereplő és tíz áldozat van, akiket megöl V.A. Lucky... (Valaki?)
Néhány benne még megbízó személyen kívül egyedül kell helyt állnia a paranoiás környezetben.


100 perc izgalom, néha kevés üresjárattal.
De Non-Stopnak azért kevés.

70%
- Maga szerint ez mi lehet? - Egy mobiltelefon???

Corey Stoll az ír zsaru kap rendesen.
Szpojler:
Egyetlen bajom az indok.
Ennyi erővel lemehetek az utcára, lelőhetnék egy tucat embert és belekiálthatnám a levegőbe: Látjátok milyen veszélyes, ha van fegyverünk???
Túl csinált.

A mellékszereplő zsaru viszont, akinek Marks betöri az orrát, viszont nagyon jó figura, szerethető karakter. Egy esetleges folytatásban simán lenne helye!

Ja, és benne van Julianne Moore.

2014. július 19., szombat

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)


Rendezte: Steve Beck

Steve Beck a reklámiparban tevékenykedik, ám valamiért a kétezres évek elején kipróbálta magát a filmrendezés területén, azon belül pedig a horror műfajában. Nem mondhatnám, hogy kirívóan eredeti rendező, két filmjében mégis szép példáit láthatjuk reklámfilmes múltjának, a pergő akciók során. A vérrel sem spórol különösebben és komoly hangsúlyt fektet a díszletekre. A filmjeiben, ha akcióra kerül a sor, akkor tetten érhető zsenije. Gyors és hangulatos vágások, váltások. Jelen tárgyalt filmjének egyik legjobb jelenete - a film első halál scénáját leszámítva - a visszaemlékezéses jelenetsor, melyben szembesülünk a szellemkislány szemén keresztül, milyen mészárlás történt egykor a luxushajón. Beck ügyes iparos csak sajnos egyáltalán nem termékeny, ha a mozi világáról van szó. Néhány blockbusterben vett részt ilyen-olyan technikai feladatok megoldásával, majd rendezett két horrort a Dark Castle cégnek és azóta reklámokat gyártó cégének sikerében dagonyázik. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, miért nem rendez filmeket, hiszen produkciói azért a közepes felett teljesítettek és világviszonylatban elég jó bevételeket hoztak. Talán kipipálta a bakancslistáján a rendezés sorocskát, talán valakinek odamondott, akinek nem kellett volna, vagy egyszerűen nem érezte a nagyfilmet a saját közegének. Mi, átlag horror fogyasztók fanyaloghatunk ezen. Ugyan sem a "13 kísértet Remake", sem "A szellemhajó" nem a kedvenc horror mozim, ettől függetlenül néha újranézhető, hangulatos darabok.





A borzalmasan sikerült blue-ray borító
A film megtekintésének apropója, hogy egyik kedvenc - nem, a kedvenc - horror és trashfilmes blog oldalamon frissen feltették, így újra kedvet kaptam hozzá és ha már előző héten szóba került a "13 kísértet" úgy véltem, ez lesz a legjobb alkalom, hogy erről is írjak pár sort.

1962-ben egy olasz luxustengerjáró szőrén-szálán eltűnik. Vizes berkekben sokan puszta legendának tartják, hogy a hajó az óceánon kering, amolyan kísértethajóként. Aki esetleg rátalál, nemzetközi vizeken, jogot formálhat rá, hogy megtarthassa.
Főszereplőink tengeri búvár mentő és javító csapat, akik nem riadnak vissza a kemény fizikai munkától. Összeszokott klikk, akiket arra fújj a szél, ahol szükség van szakértelmükre, legyen az szimpla roncs felkutatás, vagy akár olajfúró torony renoválása. Egyik sikeres bevetésük után sörözgetnek, adomáznak és rövid szabadságról álmodoznak, amikor egy fiatalember, Ferriman (Desmond Harrington) aki pilótának adja ki magát, megkörnyékezi őket egy lehetséges kecsegtető ajánlattal, amelyre először majdnem nemet mondanak, de kíváncsiságuk erősebbnek bizonyul.

A csapatvezető, Murphy (Gabriel Byrne) a csendes visszavonuláson elmélkedik, a többiek álmaikat kergetik. Az új feladat pedig nagy hasznot hajthat, ezért megszavazzák, hogy vállalják, hogy felkutatják Ferriman tippjét, egy elvileg a Bering tengeren elsüllyedt hatalmas hajót.
Az odaút eseménytelen, ám a helyszínen az 1962-ben eltűnt Antonia Graza várja őket, mellyel egykor az európai elit krémje utazott utolsó útjára. A baljós előjelekre fittyet hányva a csapat birtokba veszi a hajót, ahol valami rejtélyes erő sorban végez velük.
Murphy fogadott lánya, Epps (Julianna Margulies) versenyt fut az idővel, hogy megfejtse a hajó halálos titkát, mielőtt a gonosz entitás, amely egykoron birtokba vette a járművet, valamennyiükkel leszámolna.

Desmond Harrington, Gabriel Byrne, Karl Urban

Különvélemény:
A film ritka hangulatosan indít. Kellemes, nyugalmat sugárzó nóta, komédiákra jellemző címfelirat, mosolygó emberek. Beck törekszik arra, hogy a nézőt megnyugtassa, elandalítsa, hogy annál brutálisabban vágja az arcunkba az első gyilkosságot, amely nagyjából felül múlja a horror műfaj tömeges öléseinek kb. 95%-át. Ilyen pusztítást előtte - nem emlékszem hirtelen - sehol nem láttam. Nem szpojler elárulni, hogy a hajó utasait megtizedelő drótsodronyos mészárszék, előkelő helyet foglalna el egy horrorfilmes top 10-es listán, ha brutális kivégzésről van szó. Az események közepében ácsorgó, fiatal Emily Browning itt még bontogatta szárnyait. Amikor először tekintettem meg a filmet, elismerően csettintettem ennél a résznél. Szépen van felvezetve. Egy baja van: ez lett a film csúcspontja, amit még a film végi szellem-flashback sem tudott megugrani. Horror filmnél pedig az első öt percben ellőni a puskaport, nem túl szerencsés rendezői húzás. A filmet többször meg kellett ahhoz néznem, hogy később emlékezzem a többi jelenetre is, ne csak erre a szépen megkoreografált vérengzésre. Azért az olasz színésznő későbbi megjelenése, ruha nélkül, még adott munkát a férfiak szemének.


A véres nyitányt megtekinthetitek ezen a videón:

A buli olyan jól sikerült, hogy a vendégek szó szerint eldobták magukat...

Értetlenkedéseim:
A lezárást illetően, úgy érzem, kevés kulcsot ad a forgatókönyv. Nem lettem sokkal okosabb, Ferriman szerepét illetően, illetve, hogy kiknek gyűjti a lelkeket vagy milyen célból. Csak tippjeim vannak, de a homályban tapogatózom.
A másik, ami zavart, az Dodge (Ron Eldard) kurtán-furcsán kiírt karaktere. Megküzd Ferriman-nel, mellbe lövi, majd... hova tűnik és mit csinál vele Ferriman, azon kívül, hogy átveszi az alakját, hogy Epps-et félrevezesse?
Mi szerepe van a bőrbe égetett, horog formájú billognak, melyet a gonosz helyez el Francesca (Francesca Rettondini) testén, miután az végzett a bűntársával, akivel szövetkezve kiirtották a hajón utazókat? Ferriman tudja, hogy gonosz a nő, mi szüksége megjelölni?
A két pincérnek álcázott rabló, aki Katie-t, (Emily Browning) a kislányt bevonszolta a mészárlás közbe a hajókabinba, miért pont - hangulatkeltésen kívül - akasztással szabadultak meg a kislánytól? A többi utast lelőtték, megmérgezték, borotvával kaszabolták le. A kislánynál miért volt erre az indokolatlan gyilkosságra és miért vitték vissza ehhez a kabinjába, ahelyett, hogy a táncparkettes vérfürdő után csak simán lelőtték volna?
(Mert így volt egy jó oka a rendezőnek, hogy a vérengzést kamerán keresztül láttatva a néző is végigkísérhesse a borzalmakat.)

Pár szó a színészekről:
A Dark Castle eredeti koncepciója, horrorfilm ügyben, szerintem nagyjából az lehetett, hogy legalább egy Oscar-díjas, vagy közeli, öreg rókát és több, televízióból, egyéb produkciókból ismert arcokat pakoljanak a filmjeikbe.
"A szellemhajó" szereplői közül, Byrne a legnagyobb húzónév, bemutatni nem kell. Julianna Margulies és Ron Eldard rövid ideig egy párt alkottak a "Vészhelyzet" című orvos-sorozatban. Egyéb tevékenységeik nem számottevőek, leszámítva Margulies stewardess szerepét a "Kígyók a fedélzeten" című akciómarhaságban. (amit mellesleg szeretek) Karl Urban kb. innentől nőtte ki magát akciófilmes húzónévvé. Harrington pedig a "Dexter" sorozat stábját erősítette, egyéb horrorfilmek mellett. Isaiah Washington szintén orvos-sorozatból lehet ismerős: "A Grace klinika" és akciófilmek.

65%

Figyeld:
- John Frizzell gyönyörű zenéje és a süllyedő hajóról távozó, felszabadított (?) lelkek
- Karl Urban játéka
- Gabriel Byrne viszonylag fontos szerepe (Feltételezem, őt csak a jól csengő neve miatt győzték meg erről a szereplésről.)
- Francesca vörös ruhája és halála

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)

Trónok harca: Westeros GoT Talent


2014. július 17., csütörtök

Phillips kapitány - Captain Phillips (2013)

Phillips kapitány - Captain Phillips (2013)


Rendezte: Paul Greengrass

Tom Hanks szerintem az a színész, aki ahogyan öregszik és egyre bölcsebb lesz, nehezen tud mellé nyúlni, ha témaválasztásról van szó. Már nem az a kis muris képű ficsúr, akit megismertem az "agglegény party" című pofon egyszerű, mégis többször nézős, agyament komédiában, vagy a felnőtté válásról mesélő "Segítség, felnőttem" bohókás, felnőtt testbe bújt kölyke. Ahogyan, én mint néző öregszem, úgy öregszik velem együtt Tom Hanks, a színész. Bizonyítania, hogy kiváló művész, aki ezer karakter bőrét képes magára húzni, hiszen ő megcsinálta azt a bravúrt, hogy egymás utáni években produkálta magát Oscar-díjas alakításban. Túl van mindenen... szinte.

Ahogyan az évek járnak el felette, mind érettebb karaktereket keres magának, feladatot, amely kihívás. A megtörtént esetet feldolgozó, szomáliai kalózos, kontra Alabamai Maersk szállító hajó története kisujjból kirázott etap számára. Feszült, alkudozik, kiabál, izzad, sír és kétségbe esik. Valahogy mégis az az érzésem, hogy nem Phillips kapitányt látom, hanem Tom Hanks-et, aki eljátssza a kapitány szerepét. Talán, mert annyira eszköztelen a figura kialakítása. Annyira benne van. Tom Hanks maga Phillips kapitány?

Paul Greengrass, ha nem Matt Damon-nal akciózik, akkor megtörtént, drámai eseményekbe tolja bele a kameráját. Nekünk, más dolgunk nincs, mint hátra dőlni és követni az eseményeket, hiszen Greengrass tesz róla, hogy oda kerüljünk. A zrí sűrűjébe. Ezt tette velünk a "Véres vasárnap" alatt vagy az Amerika ártatlan szüzességének elveszítését fájón felidéző "United 93-ban". Most ismét olyan eseményeket tol elénk két órában, amely a közelmúltban címoldalra került. Ha nem is nálunk...

Az Amerikai teherszállító óceánjáró kifut a szomáliai vizekre. Már jó előre felkészítik a legénységet, hogy azokon a vizeken mi várható. Semmi extra: kalóztámadás. Az e-mail-es üzenet befut, a kalóztevékenységről a térségben, miközben az Alabamai Maersk hajó csak szeretne a legrövidebb  időn belül eljutni, A-ból B-be. A rossz hír, azonban, hogy a kalózok nem csak túl óvatoskodó, rémhír, hanem valóság. A hajó alig teszi meg útjának negyedét, amikor támadás éri. Kezdetben sikerül kivédeniük, kis szerencsével az attakot, azonban ez a szerencse kérész életű. A kalózok - alig maroknyi, girhes fegyveres - feljutnak a hajóra és birtokba veszik azt. Phillips kapitány (Tom Hanks), a történetünk egyik főszereplője, minden kurázsiját és bölcsességét latba veszi, hogy megfékezze a támadókat és megóvja legénységét. Ez lesz a veszte, mert a türelmüket vesztett fegyveresek, a kis zsákmány miatt végül túszként magukkal hurcolják, hogy a zsíros váltságdíjból fedezzék megélhetésüket.


Muse (Barkhad Abdi) minden reggel kimegy a partra, hogy munkát kapjon, amiből eltarthatja a családját a szomáliai sivatag közepén. A munkája pedig törvényen kívül helyezi őt, hiszen Muse, egyéb képessége nem lévén, kalózkodásból, rablásból tartja fenn magát. Adósságai, kötelezettségei vannak, ezért szükséges a törvényes utakat elhagyni. A leggyorsabb pénzszerzési lehetősége, hogy hatalmas teherhajókat fosztanak ki, hogy a zsákmányból néhány hétig elvegetáljanak. Nem túl okos ember, nem is gonosz. Egyszerűen a hazájának áldozata, ahol nincs elég élelem, víz és munka. Áldozat, a sok millió éhező afrikai között, aki fegyvert ragad és az erőszaktól sem riad vissza. Nem azért mert gonosz, hanem mert ebbe született és ebben él.

E két ember találkozik a Maerks teherhajón és életük rövid időre összefonódik. Véresen, erőszakosan. Muse és Richard Phillips párbaja a film, mely nem végződhet jól.
Végül kinek drukkoljunk. Morálisan és etikailag nem kérdés, hogy az amerikai tengerész az, akiért izgulnunk kell, ugyanakkor Muse állhatatossága és kitartása miatt végül az ő sorsát is feszülten izgulhatjuk végig és bizony, kicsit megsajnáljuk, az útja végén.

80%


Ettől függetlenül, mivel nem fiktív akciófilm és kevés benne a pörgős lehetőség, nálam nem a sűrűn megnézős kategória és lesz, akinek a sok kiabálás és terror nem fog tetszeni.

Különvélemény:
Barkhad Abdi, az 1985-ös születésű - mára színésszé avanzsált úr pedig egyenrangú partnere az Oscar-díjas színésznek.
A forgatás alatt, a tengerészek és a kalózok külön étkeztek, és nem nagyon találkozhattak Hanks-sel sem, hogy a köztük kialakuló feszült légkör még hitelesebb legyen.