2014. július 7., hétfő

Blog: Celebriadó - Tomai Beatrix

Egyszer már írtam egy magyar celeb-jelenségről, a Tomai (Tomay?) lányról, aki villantott az X-faktorban, majd más, nívós műsorokat emelt fényével, míg végül, valaki levadászta a neten, hogy bizony a testével is képes keresni a kenyerét, ha éhes. Nem csinálja persze olyan okosan, mint Kelemen Annácska, de legalább annyira öntudatos a "művésznő".

Hogy honnan tudom?

Elmesélem.

Átlagos vasárnap volt. Harminc fok, ember sehol, vagy alig. Kb. déli egy óra. (Ha lehet ezt mondani.)

Beatrix, (Trixi) belép az étterembe és rendel magának egy söröcskét. Azonnal felismertem. Az ember felismeri azt, akiről már írt egy lehúzós "cikket".

Lehúzós cikk itt olvasható!

Ugyanakkor örültem is neki, hiszen ő egy CELEB. Egy szőke, a szó igazi értelmében.

A sörrendelésén nem lepődtem meg. Szereti a pociját, ez kiderült az x-faktor videóból, hiszen miután a négyes fogat leikszelte, bánatát egy zaftos hamburgerbe fojtotta a tévé házának büféjében, közben pedig elmondta, hogy benne megvan az x. (A lábai nem azok, azt megnéztem...)

Kiült a teraszra és iszogatott. (Egyedül, a legnagyobb asztalhoz, mert úgy kell. Ilyenkor nincs kéznél az a rohadt foglalt tábla...)
Tudtam, hogy kell vele egy közös fénykép!
Már milyen jól megtámogatná a róla írt sületlenségeimet. (Amik természetesen mind megtalálhatóak róla a neten. Igaz, nem kevés rosszindulattal fogalmaztam meg gondolataimat, amiért szégyellem magam.)

Végül felajánlottam neki egy üzletet:
- Meghívlak egy korsó sörre, ha csinálhatunk két közös képet magunkról!
- Rendben van. - gondolkodik el egy pillanatra, és azonnal folytatja. - De csak az én fényképezőgépemről és majd én küldöm át neked e-mail-ben. Előtte persze finomítok rajta. (ennél kicsit hosszabban fogalmazott, de ez a lényeg.)

Azt hittem, a pofám leszakad.
Mintha egy világhírű színésznőről beszélnénk.
Elgondolkodtam, hogy Scherer Péter, Hevér Gábor vagy Zámbó Krisztián, és a többiek a kérésre csupán ennyit mondtak, kisebb-nagyobb eltéréssel: - Oké, hogy a fenébe ne!

Erre itt ez a értékítéletében megtévedt hölgy és jön ezzel a dumával.
Na, gondoltam, ezen két fényképet, ha megcsináljuk, majd akkor fogom látni, amikor Sandra Bullock seggét az ágyamon.
Azért keserű szájízzel elkészítettük a fotókat és mentem a dolgomra.
Később Trixi (Beatrix) bejött elköszönni és távozott.

Azután, hajnalban hazaértem és a postafiókomban ott volt a két fénykép és egy nem kicsit fellengzős levél, melyben utasítások szerepeltek a fénykép felhasználását illetően.
Ezeket, mivel van személyiségi jogi törvény, meg bunkó sem akarok lenni (én... aha) tényleg nem teszem közszemlére. Az egyiket majd fellövöm a facebookra, az étterem oldalára, de a saját találmányú, kétfelé nézőst, azt megtartom magamnak.

(Ugyanis kigondoltam egy újfajta, neten terjeszthető őrületet, a Janus-picture-t. Ennek lényege, hogy a két, képen szereplő személy, nem a kamerába néznek, hanem lehetőleg egymástól kifelé, hogy ne tűnjön úgy, hogy beszélgetnek, vagy akár ismernék egymást. A legjobb akkor, ha úgy tűnik, éppen akkor vesztek össze... )

Honnan az ötlet?

Annyi baromsággal próbálkoznak már az emberek. Van kilincset nyalogató fénykép, van bikini hidas, van olyan, amikor fekszenek a levegőben. Miért ne lehetne akkor ilyen is. Kétarcú kép.

Szóval, Trixi teljesítette, amit ígért, így én is teljesítem, amit ígértem: Nem posztolgatom szarrá a netet a fényképpel.

Janus-Picture: Hevér Gábor és én...

2014. július 3., csütörtök

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Támadás a Fehér Ház ellen - Olympus Has Fallen (2013)

Rendezte: Antoine Fuqua

Fuqua az a rendező, akinek láttam a filmjeit, de van bennük valami elemi komorság, amiért enyhén léleklehúzós filmélményként emlékszem rájuk. A nagyjára. Nem rosszak ezek a filmek, sőt, némelyikbe kerül annyi realizmus, amitől úgy véli a néző, hogy kellő hozzáértéssel nyúltak a témához, mégis, miután elég idő eltelt, az emlékezetben olyan filmélményként emlékszem Fuqua darabjaira, amit nem nézek meg évente, hanem sokkal ritkábban. A komor hangulat miatt? Vagy a témák lavírozna az ingerküszöböm határán? Nem tudom. Mégis, ha egy poszteren azt látom: Antoine Fuqua filmje, akkor tudom, hogy bár jó filmet fogok látni, nem lesz a kedvencem.






A "Kiképzés - Training Day" nem szégyellt az isteni Denzel Washingtonból gonosztevőt csinálni, mindezt úgy, hogy ő a rend derék őre. Ha vallatásról van szó, egészen biztosan ő lenne a rossz zsaru... Korrekt film egy újonc beavatásáról, mégis, az egy napot feldolgozó zsarufilm nem a kedvencem. A korábbi "Gyilkosok gyilkosa - The Replacement Killers" szórakoztató akciófilm, de kicsit túl sok, kicsit túl John Woo-s lett. Egyszer végig lehet ülni, ám inkább pergős kaszkadőr videóklipp, mint fontos darab. "A nap könnyei - Tears of the Sun" randifilmként nagyon nem jött be és mivel annyira emlékszem belőle, hogy szinte végig sötétben játszódótt, szintén nem nőtt a szívemhez. A témaválasztás sem volt annyira érzékeny számomra, mint mondjuk a Hotel Ruanda, pedig hasonlós feketéket vegzáló film az is. Az "Artúr királyt - King Arthur" az sem mentette meg számomra, hogy tele pakolták minőségi színészekkel. Annyi lovagos feldolgozás után ez nem tudott lekötni. A sok szűrő a lencsén... talán. Bealudtam rajta. Az "Orvlövész - Shooter" végre már belemászott az ízlésembe, igaz, nem ez volt az első, elnökös-merényletes-átverős film, így az alaptörténet nem túl eredeti, viszont Mark Wahlberg jó színész és lehetett izgulni. Fuqua még mindig él-hal a szűrőzésért, de legalább ez a filmje tetszett annyira, hogy többször megnézzem. És 2013-ban jött a "Támadás a Fehér Ház ellen".

Történelmi háttér:
A filmbe belekevert észak-Korea valós fenyegetés. Ha más nem, dél-Koreának egészen biztos. 2014-ben pl. rakétákat lődöznek, fenyítik a dél-Koreai hadsereget és amerikai turistákat tartóztatnak le, valószínűleg koholt vádakkal. Észak-Korea korábbi vezetője, Kim Dzsongil, közel húsz éves uralma alatt megtett mindent, hogy Amerika eltörölje a föld színéről, ha egyszer egy elnök rosszul ébred. Politikai nézeteit terrorcselekményekkel is megtámogatta, ha kellett, és hosszú uralkodása alatt szinte minden létező, befolyásos, politikai címet megszerzett magának. Aki gátolni próbálta... az valahogy rosszul járt. A szomorú, hogy miután meghalt, gyermeke vette át a helyét és ahelyett, hogy haladva a korral és civilizációval, virág gyermeke legyen és hamburgert zabáljon, élvezve apja megszerzett vagyonát, inkább folytatja a megfélemlítést és lebegtetést, hogy bizony, ha kell, megnyomja a gombot és akkor mindenki reszkessen. Bár elemzők szerint ez inkább csak egy nagy farkú páva násztánca és Kim Dzsongun egy fogatlan kopó, nagy étvággyal. Ha érdekel észak-Korea történelme, kutass a wikipédián:
Kim Dzsongil
Első öt perc: Megfelelő hátteret generálni a szereplők kapcsolata mögé. Pl. ügynök nem tudja megmenteni az első asszonyt, így apa csalódott és mérges, meg egyébként is, ha meglátja ügynökünket, eszébe jut az asszony...
(Bár, az asztalon álló fényképek is megteszik ezt.)

Történet:
Mike Banning (Gerard Butler), a jelenlegi amerikai elnök legjobb ügynöke, aki a személyes védelméért felelős. Még Mike is kevés azonban egy téli balesetben, hogy megakadályozza a First Lady halálát és hiába az elnök, Benjamin Asher (Aaron Eckhart) és Mike szabadidejükbe is átnyúló barátsága, a hőst parkolópályára teszik. Az adóhivatalnál koptatja a széket, amikor a dél-Koreai miniszterelnök tiszteletét teszi a Fehér Házban. A barátságos tárgyalás, néhány beépült terroristának köszönhetően hamar átfordul egy többlépcsős, ellenséges támadásba. Az elnök fogságba esik a védelmére épített bunkerben, az épületben szolgálatot teljesítő fegyveres erőket szétcincálják és egyedül Mike az, aki rendet tud teremteni, miután beszivárgott az épületbe. A film felépítése tökéletesen megfelel egy "Die Hard" kalandnak. Ha ez lett volna az ötödik Die Hard film története és nem a Moszkvai lövöldözős, Csernobili helikopterezés, most nem fanyalognának a rajongók, hogy Willis eladta McClane figuráját bagóért.
Butler legalább hasonlóan karizmatikus, mint Willis volt egykor és ha dráma kell, vagy őrült fény a szembe, akkor is jól teljesít. Kicsit pocakosodott a "300" óta, ám gondosan behúzza hasát, ha futni kell, vagy verekedni. Egyetlen hibája, hogy "túl cool". Oké, kommandós volt... meg egy igazi patrióta.

A túszdráma után lehet tiszta lappal indulni, avagy, még emlékeztetsz rá, hogy asszony meghalt, de mivel én meg élek, ismét barátkozhatunk. Nem csak az elnök sántikál, hanem a pszichológiai okfejtés is.

Aaron Eckhart szintén szimpatikus színész, ebben a filmben sajnos nem tud eleget mozogni - főleg, mivel a film játékidejének zömében kikötözik egy korláthoz. Azért, ha érzelmeket kell visszaadni, nagyon jól használja az arcát.
A First Lady nyúlfarknyi szerepében Ashley Judd hozza, amit öt percben lehet.
Ha már a fiatalabb generáció van az akció középpontjában, kívülre, a megfigyelő és töketlen szekcióba is kell néhány név. A házelnök szerepében: Morgan Freeman. Vannak mások is, ám a kamera figyelmét ez a közel hetvenes fekete színész vonja el.
Persze van kötelező töketlen katonai vezető és az elmozdított ügynökkel szimpatizáló fontos pozíciójú ember is, hiszen hasonló filmek miatt tudjuk, hogy ez a klisé.
Fuqua használja itt is a barnító szűrőt és nem kevés CGI füstöt küldd a néző szemébe, ettől függetlenül és a filmben maradt ilyen-olyan hibák ellenére a film élvezhető, izgulható és szerethető.

Se szűrő, se utólag befestett lövedékek és vérfoltok. Jól látszik, hogy a testőrség csak úgy "odadobja magát".

Kiemelném a Fehér Ház elfoglalását, mely húsz perc igazi akció csemege. A valóságban persze az ügynökök nem futkároznak ki a nyílt terepre a védett épületből, hogy agyaggalambként lőjék őket szarrá, ám akkor miről szólna a film? Egy átlagnézőt egyébként sem zökkent ki az olyasmi, hogy a délelőtti beszélgetésnél még frissen borotvált a Mike, de mire bejut a Házba, már tesztoszterontól vastag szőr van a képén. Az sem nagy gáz, hogy a légtérbe anélkül be tud repülni egy baszom nagy és névtelen repülőgép, hogy a légierő análisan szét ne vegzálná. Idejében. Amikor meg megjelennek, eléggé impotensen kezelik a helyzetet. Az is aranyos, hogy az áthelyezett Banning a korábbi kódjaival be tud lépni a Fehér Ház számítógépes rendszerébe és nem elég, hogy a kést forgatja jól, később a terrorista hacker lánnyal is kibabrál. Ja és Banning miután elkezdődik a támadás, munkahelyét gyalog és futva hagyja el, hogy barátja, az elnök segítségére siessen, ami Forrest Gump-nak is dicsőségére vált volna, hiszen Banning iroda ablakából látjuk, hogy az események, kissé arrébb kezdődnek. Ettől függetlenül még idejében odaér, hogy a falat berobbantó terroristákat végül leelőzze és eltűnjön a Fehér Ház bejárati ajtaja mögött.
De ez egy film.
Ha már támadás a Fehér Ház ellen, kell bele egy robbanás, ami után lesz munkája az ácsnak.
Majd elfelejtettem: A forgatókönyv azért vigyáz rá, hogy ne észak-Korea legyen az egyértelmű ellenség, hiszen a terrorista vezérről kiderül, hogy nem a kormánynak dolgozik, hanem szabadúszó.

70%

Fuqua, csak így tovább. Kevesebb komor fény szűrést.

Ha tetszett:
- Die Hard első két része
- Az elnök végveszélyben (Mely ráadásul egyszerre készült ezzel a filmmel.) - White House Down
- Az elnök különgépe - Air Force One

2014. július 2., szerda

Blog: Sérv és ellen(s)érv.

Múlt héten, miközben felültem az ágyban, hasam közepén egy kis dudorra lettem figyelmes. Nem tetszett. Ilyen dudort az ember fia maximum a boxer alsójába kíván. (Nem a kutyáéba.)
A para belém is költözött ezerrel. Hallottam már a sérvről, amely eléggé el tudja baszni az ember napját. Minden napját.
Gondoltam, gyorsan utána kérdezek, mert negyven évesen kurvára nincs kedvem sérvkötőben dolgozni, meg operáltatni magam, meg feküdni, meg az a sok szar, ami ezzel járhat.
Szerencsémre, következő hetem több szabadnappal kezdődött.
Az elsőn nem volt bent a dokim. (Ha tudtam volna, hogy nem kell ragaszkodni név szerint senkihez...) Menekültem kifelé, de tudtam, nem úszom meg ennyivel. Majd holnap.
Kedd: A világ közkedvelt Semmelweis napja! Egy évben csak egy ilyen van. Amikor orvoshoz mennék. Elvileg dátumhoz van kötve, de szerintem, akkor van, amikor egy évben, egyszer, magamtól orvoshoz mennék.
Szerda. Na, ez az én napom. Megfürödtem, felvettem egy bő pólót, hogy ne kelljen sokat vetkezni és elindultam az ítéletre.
Természetesen nincs olyan nap, amikor ne kétezer ember állna előtted a sorban, és másik ezer mögötted, bár azt leszarod.
Felszabadult a középső ablak és odaugrottam. Nem a bal oldali fiatal hölgyhöz, vagy a jobb oldali negyveneshez, hanem a hatvanashoz, aki középen ült. Amelyik süket. Tudtam meg...
- Tessék?
- Sérvgyanúval jönnék a háziorvosomhoz.
- Elnézést, még egyszer?
(Már elsőre is nehezen nyíltam meg ennek a néninek. Nem véletlen, hogy problémáimat inkább kiírom magamból, nem mindig emberekkel beszélem meg.)
- Sérvgyanús vagyok, a háziorvoshoz jöttem.
A néni valamiért jobbra fordul, a fiatal nőhöz. Beszélnek valamit, de a plexitől nem hallom. Nem is érdekel, hiszen van magam baja. Felém fordul és harmadszor...
- Nem értettem jól, milyen ügyben?
(Kezdett az egész egy szürreális poénhoz közelíteni. A hangmagasságom persze kissé emelkedni kezdett. A csalódott düh éledező erejével ismételtem magam harmadszor)
- Sérvgyanús vagyok és a háziorvoshoz jöttem.
A hölgy ekkor balra fordul, a nekem jobbra lévő negyveneshez. Valamiről beszélgetnek és már érdekelne, mi olyan kurva fontos, amikor velem foglalkozik, de a plexi nem lett vékonyabb. Ami ezután történt átrepített Kafka földjére. Már tudtam, hogy operálni fognak, csontvázamat kitépik testemből, fellógatják a kerti fára és hagyják lecsöpögni.
- Nem értettem jól. Megismételné?
(Na, most, ha nem lenne ilyen szűk az a kurva lyuk a plexiden, átnyúlnék, baszd meg és az olcsó gyöngysorodnál fogva húználak ki az aulába. Másrészt, kurvára örülök, hogy nem pöcscsöpögés okán kerestem fel nemes gyógyintézményeteket, mert nem kicsit lenne ciki, ennyi sorban álló nő között hangosan kimondani, hogy "trippergyanús a tököm". Mellesleg árulja már el valaki, hogy a mögöttem várakozó kétezer emberből miért közel kétezer a nő??? Jó, leszarom, eddig suttogtam és félhangosan szóltam, de van én nekem sztentori hangmagasságom is, baszd meg...)
- SÉRVGYANÚ, VIZSGÁLAT?
(Kérdezz még valamit! Kérdezz még valamit és esküszöm, visszajövök érted egy késsel és Jóker maszkkal!)
- Négyes ajtó, szólítják majd. - és mutatja - De várni kell, mert most takarítottak.
Leülök. A röhej, hogy míg az ablaknál nők sorakoztak, mellettem négy pasas ül le a padra. Mind később.
Valamiért, mégis, mire felszárad a műtő... izé, vizsgáló, és jönnek a nővérek, egy később érkező, nem fehér férfit hívnak be. Törött láb gyanú. Most már tudom, miért értem előbb a padhoz.
Bemegy. Remélem, letörlik utána a heverőt, amire fel kell feküdnöm, mert ez olyan büdös, mint a trágya.
Kijön.
Megint szólítanak egy férfi nevet.
Egy egész roma család megy be. Ha a pocaklakót számolom, akkor négyen. Fantasztikus.
Egy név, egy család... biztos a kisgyerek és ketten kellenek, hogy lefogják...
Kijönnek.
Jövök én.
Felfekszem. Felülök. Pocak dagad.
Doki:
- Aha. Nos, ezt nem kell megoperálni.
(Úgy elernyedek, hogy épp, hogy nem fingom el magam. Nem a gáztól, a megkönnyebbülés miatt. És ezt, csak így, asztal mellett ülve, ránézésre. Hiába, aki orvos, az tud!)
(Eszembe jut a kutyás nőismerős, aki már operációról és beépített hálóról tartott kiselőadást és az is eszembe jut, hova kívánom most a kutyás hölgyet.)
- De azért nem jó. Megernyedt a... izomzata... sorvadás... fogyókúra... stb. bla-bla-bla.
(Ebből a fogyókúrát értem.)
- Vissza lehet csinálni?
- Nem, de fogynia kell. Meg finoman terhelni, stb... orvosi rész... bla-bla-bla.
- Köszönöm.
(Furcsa érzés volt lebegve elhagyni az épületet. Többen utánam néztek, ki ez a súlytalan ürge.)
Akkor most elmegyek tüdőszűrésre is, ha már elbasztam a napomat.
Itt hívtam fel Cic-cet.


(folyt.köv.)

Saigon - a tiltott zóna - Off Limits (1988)

Saigon - a tiltott zóna - Off Limits (1988)


Rendezte: Christopher Crowe

Bizonyos szempontból nálam a Saigon - a tiltott zóna megfelel a Lángoló Mississippi testvérfilmjének. Több okból is, amelyeket hevenyészett módon fogok felskiccelni neked:
Mindkét film egy nyomozásról szól, melyet leginkább "fentről" próbálnak megakadályozni, nem vallási értelemben. Gyilkossági ügy áll a történet középpontjában, ám a felszín alatt a filmek a fajgyűlölet, rasszizmus kérdéseit is erősen boncolgatják. Mindkét film az amerikai történelem egyik csúfos időszakának idővonalán helyezkedik el. A főszereplők itt is, ott is, két nyomozó, akik valamiért szakmájukon belül eredményesek. (Különbség, hogy a másik filmben a tapasztalt róka vs. elméleti szakember, míg itt két dörzsölt és izgága szereplőnk van.)
Az áldozatok mindkét filmben egy elnyomott közösség tagjai, akiket agyon lőnek, mindkét film 1988-ban készült, hatvanas években játszódik, szuggesztív zenét használ (bizonyos jeleneteknél nagyon jól aláfesti a történést, a feszültséget) és sok konfliktust mutat be a két rassz között. Egyikben a fekete és fehér közösség, másikban az amerikai katonák és a vietnami lakosok. És persze Willem Dafoe!


Kell ennél több hasonlóság a két filmhez? Nem hinném...
Mindkét filmet megszoktam pár évente nézni. Érdemes, mert nagyon jó a régi, eredeti szinkron - nem tudom, készült e friss, de ha igen, ennél nem lehet jobb. (Az eredeti szinkronban a Lime Green nevű thai biztonsági főnököt csak simán takonyként szólítják meg, ami jól mutatja, mennyire sértőek tudtak lenni az amerikaiak, ha akartak.) Tetszik a miliő, amit felfest a vászonra. A főszereplők és mellékszereplők. A dráma és az érzések, amelyeket felébreszt bennem a két film.

Támadás utáni sokk-hatás.

Nem akarok visszatekintést írni, milyen volt a Vietnami háború. Nem vagyok hiteles történelem tanár, amit tudok, főleg filmekből "szedtem össze". Aki meg akar, utána olvashat a neten, hiszen gugli a barátunk. Egy biztos; mint említettem, ez az amerikai történelem egyik lemoshatatlan szégyenfoltja.
A végére gyakorlatilag olyan nagy volt a paranoia az amerikai katonák között, hogy már csak azért is ki kellett őket vonni a térségből, mert félő volt, hogy kárt tesznek mindenkiben.

Történet:
1968, Saigon: Gregory Hines) kapja az ügyet és nem azért, mert annyira együttműködőek, vagy ügyesek, hanem mert nem nagyon van más a térségben, aki alkalmas lehet az eset felderítésére. Neki is látnak, ám az egyetlen szemtanút, aki képes lenne azonosítani a gyilkost, szabályosan kivégzi egy banda, és mivel az áldozat és a mellé rendelt védőőrizet is amerikai katonákból áll, kissé felbolydul a hadigépezet. Az idő hirtelen luxuscikké lesz; gyors eredményeket kell felmutatni, mert ha híre megy, hogy egy magas rangú, katonai tiszt sorozatgyilkosként tizedeli az őslakos nőket, az nagyon rossz hírét vihetné a hadseregnek. (Nem mintha, maga a háborús tevékenység nem lett volna rossz reklám a hadseregnek... nemde?)
Valaki öli a bangkoki, a piros lámpás negyed kurváit. Szex után az illető agyonlövi a lányokat. Két tapasztalt katonai nyomozó kapja a kevés nyommal kecsegtető ügyet, mer a gyanú szerint egy katona tiszt lehet az elkövető. Buck McGriff (Willem Dafoe) nyomozó és társa, Albaby Perkins (


Buck és Albaby mind mélyebbre ásnak, ahol már az erőszak és az őrület az úr. Maguk sem tudják, tippjük sincs, ki lehet olyan magas rangú, hogy kivégzéseket rendeljen meg, vagy kellő befolyással bír politikai erőkre, hogy embereket mozdítson el, akik esetleg tudnak valamit. A puzzle darabkákból nagyon lassan alakul ki a kész válasz, nem kevés meglepetéssel. Egyetlen segítségük a hátukat néha bevédő felettesük, Dix (Fred Ward), akinek van annyira jó a pozíciója, hogy ne kelljen megtorlástól félnie, ha kiborul a nyomozati-bili.

Érdekesség:
Dafoe volt az első, aki leszerződött a stábhoz, míg Gregory Hines-nak lobbiznia kellett a szerepért.
Az alacsony költségvetés miatt heti hat napot, sokszor 16-18 órákat forgattak.
A piros lámpás negyed felvételeit eredeti helyszíneken forgatták.
Hines sokszor improvizált a jeleneteiben. Pl. a bemutatás középső ujjal, vagy a farokletépés megkezdése hirtelen "jött".
A helikopterből bábukat dobáltak ki. Együtt a rendező, Christopher Crowe, a színész, Scott Glenn-nel. (Scott Glenn munkásságát rengeteg hasonló, nem egyszerű karakter jellemzi.)
Amanda Pays - egy időben valami hajsampon reklámban vagy hasonlóban név szerint említik a művésznőt a magyar tévében - kevés mozis munkáinak egyike.

Szereted a filmzenéket? - Hallgass bele a film soundtrackjába oldalt!

75%

Egy kicsit kommerszebb, mint a korábban tárgyalt Lángoló Mississippi

Ha megnéznéd:
- Saigon (1988)

2014. július 1., kedd

Lángoló Mississippi - Mississippi Burning (1988)

Lángoló Mississippi - Mississippi Burning (1988)


Rendezte: Alan Parker

Sok film készül/készült már az amerikai rasszizmusról. Volt, amelyik giccsesre sikerült, volt, amelyik száraz és realista. Jelen darab egészen jól egyensúlyozik a dráma és történelmi betekintés kötelén. Valóban ilyen volt akkor az élet? Talán. Talán tényleg voltak városok, megyék, ahol hétvégi program volt a négereket megfélemlíteni. Sőt, talán ma is találunk ilyen, eldugott városkákat. Ezt Európai szemmel nehéz megérteni, feldolgozni, hiszen a fajgyűlölet ilyen formáját, átlagos európai ember nem ismerheti. És addig jó neki. Volt egyszer egy diktátor, aki saját népét uszította egy vallási csoport ellen, de ott egybefonódott egy háborúval, így elég nehéz külön szedni az eseményeket. Amerika más tészta. Ott egyik bevándorló népcsoport nyomott el egy másik bevándorló, behurcolt népcsoportot. Az őslakosokról már nem is beszélve. (Ők tudnának még mesélni, milyen is amikor az embert saját földjeiről üldözik el, mészárolják halomra.

Alan Parker filmje azonban nem akar nagyot markolni. A hatvanas évek rasszizmusát tálalja egy gyilkossági nyomozás mögé bújtatva. Nem lehet azonban eldugni. A gyilkossági ügy igazából mellékes, a lényeg a két oldal és a közöttük meghúzódó demarkációs vonal, amely valójában, a politikától megtámogatva, harcol ez ellen.

1964. Három polgárjogi aktivista rossz helyen kezdi terjeszteni nézeteit. Miközben elhagynák Jessup megyét, néhány fehér csuhás férfi - ki más, mint a Klu-Klux-Klán - megállítja őket és rövid úton lemészárolja. Mivel aktivisták, komoly felelősségük van és szigorú ütemtervük. Nem jelentkeznek be idejében, hogy jól vannak. Utolsó ismert tartózkodási helyük a magnólia virágáról híre Jessup megye. Rövid úton két FBI ügynököt eresztenek a forró nyomra, hiszen elvileg a fiúk még valahol a megyében lehetnek. Valószínűleg holtan.

Frances McDormand fontos mellékszerepben
A két nyomozó tökéletesen megfelel a rendőrös buddie filmek karaktereiknek. Egyikük az öreg róka, a tökös "helybéli", Rupert Anderson (Gene Hackman), aki már mindent látott és pontosan ismeri, hogyan működik a világ az isten háta mögött. Társa az ambiciózus, de végletekig előírás követő, nyalka és kissé nyálas Alan Ward (Willem Dafoe) detektív. Két világ.



Még rendesen összeszokni sem volt idejük. Tudják, amit tudnak és, hogy hova mennek. Anderson kicsit nagyobb rálátással rendelkezik az ilyen ügyekre, valamiért mégis a hozzá képest zöldfülű Ward a megbízott főnök. Ennek köszönhető, hogy a film folyamatosan egyfajta tanítási folyamat. Anderson végig tanítja, okítja fiatalabb társát, míg az egyfajta erkölcsi iránymutatóként fogalmazza meg a néző számára a necces kérdéseket. Anderson álláspontja fokozatosan elnyomja Ward-ét, hiszen ő "van otthon" ezen a terepen. Ward végül eljut arra a pontra, mikor már nincs több kérdése, és így alárendeli magát tapasztalt társának. Ez jó, mert így végül eredményeket is tudnak elérni.

Nagy kedvencem, Brad Dourif a nyegle seriffhelyettes
Az egy helyben topogást megnehezíti a városka felső vezetése és a teljes büntetés végrehajtás. Mivel a dramaturgia nem sokáig hagyja a nézőt kétségek között, hogy kik a tettesek és kik állnak mögöttük, inkább rágyúr a feketék és fehérek közötti feszültséggel terhes hangulat megfestéséhez. Parker fokozatosan adagolja a gyűlöletet és erőszakot és már-már a csúcsig járatja. Éppen csak elkerüli a giccses hatásvadászat szélét. Azért megkapirgálja. Olyan jelenetekkel, mint pl. amikor a főcím alatt láthatjuk, hogyan is oldották meg annak idején a nyilvános csapok használatát. Aki nem élt benne nem tudhatja, ám vannak, akik még emlékeznek a boltokra felfüggesztett plakátokra: "Zsidóknak belépni tilos!" - mert így megy/ment ez.

Jessup megye maga a pokol a feketék számára. Mint néző, felvetődött bennem a kérdés, hogy ez a sok megfélemlített ember vajon miért nem költözött kevésbé viszontagságos területre, hiszen '64-ben azért már nem mindenhol lehetett tetten érni ezt a fajta gyűlöletet.

Michael Rooker már pályája elején jól hozta a köcsögöt.
A nyomozás sosem hozna eredményt, csak bizonyítékok gyűjtésével. Ehhez szerencse kell, meg fifika. Anderson pedig hozza az öreg zsaru trükköket.

Precíz film. Szépen felépítve, kevés üresjárattal. Talán, ha pár erőszakosabb jelenetet összevonnak, rövidebb lehetett volna.
Gene Hackman még egy enyhe romantikus szál is jutott. Ő a főszereplő. Willem Dafoe meg tökéletes partner.
A zene Trevor Jones feszült munkája.

80%

Ha tetszett, nézd meg:
- Amistad - Amistad
- 12 év rabszolgaság - 12 Years A Slave
- Saigon, a tiltott zóna - Off Limits
(Mert ezekben is van rasszizmus és erőszak)

Blog: Társkeresés felsőfokon, avagy a Badoo rákfenéje 1. nekifutás

A Badoo egy egyszerű alkalmazás társkeresésre. Vannak alapszabályok, amiket be kell tartani és akkor lehet szépen használni. Facebook aloldalként is működik.
Ilyenkor megnyitjuk és szépen klikkelhetünk a hölgyek fotói mellé tett piktogrammra: szívecske vagy kereszt.
Kell vagy nem.
Ha a másik oldalon a hölgy is klikkel, akkor egyezés áll fenn és lehet kezdeni ismerkedni. Eléggé lebutított egy lehetőség, de minek is több, hiszen...
...kurvára nem működik helyesen.

Egyre többször vettem észre, hogy ismerősök is fent vannak - természetesen a nőismerősökről tudok nyilatkozni, mivel beállított keresőm miatt őket látom - anélkül, hogy tudnának róla. Ami, egy társkereső esetében elég komoly gasoline...

A cikkben látható fényképeket mind a badoo, facebookon keresztül elérhető applikációjából mentettem le és valamennyi esetben jeleztem az ismerősöm felé, hogy fent van.
Az ismerősök pedig, valamennyi esetben visszaírtak, hogy az LEHETETLEN, mivel a.) nem ismerik az alkalmazást b.) nem használják az alkalmazást c.) már törölték magukat az alkalmazásról.

A feltett képek csupán illusztrációk. A rajta szereplők nem élnek a badoo adta lehetőséggel.


A fent látható adatlap "gazdája" kb. egy hete már törölte magát a badoo-ról. Szerintem sikerült neki, mert ez egy másik adatlap, mint amit korábban láttam. Csupán egyetlen fotója van fent rajta és az adatlap nem jelöli, hogy lenne közös ismerősünk, holott van vagy 2 tucat. A hölgy már jelezte nekem, hogy egyszer, régen kipróbálta az oldalt, azután levette a regisztrációt, amely két változatban fent maradt idáig. Ez a puritánabb, egyetlen fotós.

Azért látni, hogy sok lehetőségünk nincs.
Tudunk szívecskézni vagy tovább lépni. A badoo sajnos más módot nem kínál, hogy jelezzük az adatlapon megjelenő hölgynek, hogy bizony itt van. Személyesen kell ismernünk az illetőt, mert a Márk, név sokat nem segít egy idegennek.

Van olyan nőismerősöm, akinek sommás véleménye egy mondatban ennyi volt, mikor megtudta, hogy valaki egy fényképét felhasználja az oldalon: "a kurvannyát". - csak így, sallangmentesen. De igaza van.

Egy másik probléma:


A képen látható hölgy úgy került egyetlen fotójával a badoo adattárába, hogy a kisasszony életében nem hallott róla, hogy van ilyen. Mikor meg kellett volna keresnie, hogy ellenőrizze, miért van rajta, beírta: badu.
Szóval, valaki, vagy valami - mondjuk egy kifinomult kereső robot - elcsente oldaláról a fényképet és katalogizálta a társkeresőbe. Erről a fiatal hölgy nem tudott, nem is tudhatott, hiszen koránál fogva sincs keresni valója ezen az elvileg már érett felnőtteknek kínált felületen.

Írtam is badoo kapcsolatának, hiszen személyesen ismertem a kislányt és anyukáját. Írtam, hogy az adatlapját szüntessék meg.

Kaptam is egy levelet a Hot or Not funkció nevében:

"
Válasz a kérdésére
Kedves Tamás!

Köszönjük, hogy megkeresett minket.

Ha úgy érzi, egy másik Badoo-tag vétett Közösségi Irányelveink ellen (http://badoo.com/guidelines/), jelentse őt nekünk. Utánajárunk az ügynek, és eldöntjük, milyen további lépések szükségesek. Kérjük vegye figyelembe, hogy döntésünkről nem áll módunkban Önnek tájékoztatást adni.

Visszaélés bejelentéséhez lépjen a kérdéses felhasználó adatlapjára, és a név alatti gombok közül kattintson a sor végén található „vagy”-ra. A lenyíló listából válassza a „Jelentem!” opciót, és írja le röviden a bejelentés okát.

Az ügyet a lehető leggyorsabban kivizsgáljuk. A vizsgálat eredményét sajnos nem tehetjük közzé, de minden esetet komolyan veszünk. Köszönjük, hogy tájékoztat minket.

Kérjük vegye figyelembe, hogy amennyiben indokolatlanul jelentett fel valakit, fenntartjuk a jogot, hogy profilját töröljük.


Írjon bátran, ha további kérdése van.
Kérjük ne válaszoljon erre az e-mailre. Ha további kérdése van a témában, kattintson a linkre:https://hotornot.com/support.phtml?rid=8413097:29h21rDoS2xEdMLs
Válszoltunk a kérdésére? Igen - Nem
Üdvözlettel,
Zsuzsa - Hot or Not Ügyfélszolgálat"

Szóval, még lehet, hogy engem törölnek.
Erre elküldtem nekik anyuka telefonszámát és facebook elérhetőségét, hogy esetleg egyeztessenek vele, mivel anyukát bosszantja, hogy gyermekének fényképével visszaélnek és esetleg, ha nem történik érdemi lépés, hivatalos síkra tereli az ügyet.

Azóta eltelt két hét és a hölgyet, valamiért, nem hívta fel a badoo ügyfélszolgálata.
Szerintem így elég nehéz leellenőrizni valamelyik adatlap hitelességét.
Nos, lehet, hogy a badoo persze törölte a sérelmezett adatlapot, de ez még nem nagy segítség, hiszen azóta is, nap, mint nap botlok bele adatlapokba, melyeken ismerőseimet látom és akik miután rákérdezek, nem értik, mit keresnek fent a rendszerben.

A badoo-nak meg így nem sok értelme van, mint társkereső, hiszen én boldogan nyomathatom a kis piros szíveket, ha azokat olyan adatlapokra küldöm el, melyekről a rajtuk szereplő hölgyek mit sem tudnak!

Egyelőre itt tartunk...
Folyamatosan nyomkodom a gombot, mert kíváncsi vagyok, Zsuzsi adatlapját leszedték e. Mivel névre nem lehet a badoon belül keresni és Zsuzsi adatlapjához még kor sincs megadva a szűkítéshez, ez a módszer marad, ami viszont lassú és időigényes.

Kedves facebook-os hölgyismerőseim:
Ne legyen illúziótok!
Fent vagytok, csak még nem találtalak meg.

Azt sajnos nem tudom - mivel a programozáshoz nem értek annyira - hogy egy adathalász program gyűjti csokorba a csajokat, vagy valaki ezzel szórakozik. Az emberi tényezőt annyiban kizárnám, hogy egy facebook fiókhoz egyetlen badoo-s belépés rendelhető hozzá, így nem hiszem, hogy valaki azért csinál csak facebook adatlapokat, hogy tele szemetelje az oldalt. (Másrészt az iwiw-nél történt hasonló jó-pofaság, csak az iwiw adminisztrátorai magasról leszartak, amikor megírtam nekik az észrevételemet.)

Ha viszont a badoo készítői basztak el valamit és ezért az oldalukra valami módon átteleportálnak fényképek, hozzájuk azért köthető névvel a társkeresőbe, az gáz.

A badoo másik irányelve, hogy ne tegyünk fel gyerekes fotókat. Ennek ellenére minden harmadik adatlapon van kölök.


Bátorkodtam közel száz fényképnél jelenteni az irányelv sérelmeket. Na, az is érdekes lesz, ha azzal foglalkoznak.

Blog: Sérv?

Hát nem vagyok éppen 100%-os.
Pár napja, miközben felültem, nem tudtam nem észrevenni, hogy a pocakom nem úgy feszül meg, mint máskor/régebben. Középen bizony egy kis alien igyekezett kitörni belőlem. Nem fájt, oké, de, hogy nem is normálisan dudorodott, az biztos.

Volt, akinek szóba hoztam. Főleg egy ismerősnőnek, akinek hülye szokása volt, hogy gyomron basszon. (Talán be kéne perelnem...) Esténként a kutyájával járja körbe a környéket, eljut hozzánk, és néha beszélgetni kezd...ünk. Ilyenkor van, hogy csiklandozni akarja az embert, vagy barátságosan gyomron bassza. Én viszont most kurvára nem akarom, hogy a szeretet legcsekélyebb jelére se basszanak gyomron. Van elég bajom.
Persze, az ilyen utcai ismerősök a legkeményebbek, ha lelki erőt kell a másikba tölteni. Rá is kezdett:
- Hú, bazzeg, sérv? Az nagyon szar! Felvágnak, és beültetnek egy gyomorhálót...
Innentől már nem érdekelt a vigasztalása. Valahogy, vannak emberek, akiknek kurvára nincs hozzá érzékük. Mint nekem az udvarláshoz.

Később 'Drás megnyugtatott, hogy bár a sérv tényleg szar, én még messze vagyok tőle. Előbb vizsgálat, stb. Azután lehet, hogy sérvkötővel és megfelelő terápiával visszahúzódik, begyógyul.
Legyen így! (Negyven évesen inkább sehogy se legyen.)

Hétfőn nem volt orvos.
Kedden, természetesen a híres Semmelweis napot tartották kis hazánkban, így azért nem indultam el, kivizsgáltatni magamat.
Szerintem holnap, be fogok szorulni a liftbe...
Mindig így van...