A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thriller. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 25., hétfő

Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

 Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)


Rendezte: Brian Duffield

A film Mafab adatlapja: No One Will Save You (2023)

Megtekintés: Ez ismét egy olyan horrorfilm, amelyik azoknak a fogyasztóknak fog tetszeni, akik képesek egy filmben meglátni a mélyebb rétegeket és van érzékük mind a pszichológiához, mint a filozófiához. Aki azonban egy hentelős, UFO-s home invasion mozira számít, az nem fog tudni mit kezdeni a hozzá adott plusz rétegekkel, ami szomorú, mert ez a film sokkal több, mint gondoltam, az első percekben.

Brynn (Kaitlyn Dever) egyedül éldegél egy amerikai kisvárosban, saját álomvilágában. És ezt itt szó szerint kell érteni, mert Brynn hobbija reflektál a valóságra. Innentől pedig, mivel kicsit szétszórt leszek, egyszerűbb, ha úgy vesszük, a teljes cikk szpojleres, így csak azután gyűrkőzz az olvasásnak, ha túl vagy rajta és megnézted. A benyomásaimról fogo beszélni és tippeimről, amely nagy részt okoskodó konyhapszichológia lesz, így sokaknak terhes hülyeség, de ha úgy veszed, hogy gondolatjáték és inkább "verselemzés" kategória, csak filmmel, mint egy kritika, akkor lehet, hogy szórakoztató lesz számodra.

Brynn tehát egyedül él egy álomvilágban. Két dologgal szórakoztatja magát:  a városka makett változatának felhúzásával és egy 1956-os slágerrel, amik végül kiderül, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással. A lány külsőre egy igazi kisvárosi lány, semmi szexuális kisugárzással és mintha ez is a koncepció része lenne, hogy nőies, de véletlenül sem erotikus, sem külsejét, sem öltözékét tekintve, hanem mintha az általa választott korra reflektálna minden porcikájában.

Azonban, mikor kiteszi a lábát a házából és kapcsolatba lépne a város többi lakójával, hamar kiderül, hogy a lány múltjára egy elképesztő teher nehezedik, mert a városka lakóitól semmilyen támogatást nem kap. Ez jó felütése a filmnek, mert Brynn ránézésre egy törékeny, tényleg ártatlan kisugárzású fiatal nő és erre azért is szükség van, mert ahogyan halad előre a történet és felfejtjük a titkokat, szükségünk lesz rá, hogy a hősnővel szimpatizáljunk, hiszen róla szól a film, azonban ha nem végtelenül pozitív a kisugárzása, nem kapcsolódunk eléggé rá ás a film végén esetleg nem működik a varázslat és felfeslik az igazság, hogy bizony, Brynn valójában nem pozitív személy és a város lakói jó érzékkel tartják magukat távol tőle.

Brynn egyik nap egy gyűrű forma kiégést vesz észre a gyepén és még aznap este tanuja lesz annak, hogy valami nem evilági lény igyekszik becserkészni őt a saját házában. Brynn pedig nem kérhet segítséget, mert egyrészt, senkire nem számíthat, másrészt, ahogy benne nem bízik senki, úgy ő sem bízhat senkiben a továbbiakban. A lány egy inváziós esemény középpontjába kerül  és minden erejére és szerencséréjére szüksége lesz, hogy ne legyen ennek az eseménynek az áldozata. Mikőzben egyre kérlelhetetlenebbül haladunk a vgéső forrpont felé, homályos utalások útján mind többet tudunk meg Brynn múltjáról és arról, miért nincsenek barátai.

Kaitlyn Dever


Ha ez nem lenne elég izgalmas, a film a gyönyörű fényképezés és remek hangi világ mellett egy különleges atmoszférateremtő megoldást is kitalált magának:  a filmben alig hangzik el beszéd, azok egy része pedig nincs fókuszban, mintha Brynn süket lenne, de inkább csak ez egy formai nyelv, hogy még jobban elidegenedjen a saját közösségétől, miközben valódi "idegenek" kezdenek begyűrűzni a lakók közé és erről úgy tűnik, egyedül a lánynak van tudomása. Az nem derül ki, hogy ez Brynn szerencséje miatt, végtelenül erős akaratereje vagy valamilyen mentális állapot problémájára vezethető vissza, azonban végül a kívülállósága és a múltja lesz a legfőbb okai, hogy "megmenekül" szorult helyzetéből, ha lehet ilyet mondani. A film kvázi némasága igen irritáló lehet első olvasatra és még azoknak is megterhelő kicsit, akik nyitottak a különleges hangulatteremtésre. Magam is elszórakoztam a gondolatával, hogy milyen lehetne mondjuk egy Walking Dead epizód, amiben a szereplők 45 percen keresztül nem szólalnak meg és elsőre érdekes és vicces ötletnek tűnik, azonban, a filmélményt befolyásolhatja azoknál, akik inkább profán módon, a szövegek értelmezésével szeretik szórakoztatni magukat, mert nekik megterhelő lesz a beszéd hiánya, és ezen nem segít a dalbetét sem. Kb. olyan érzés lehet, mint amikor azért nem élvezel egy filmet, mert a moziélményt számodra erősen bekorlátozza az, hogy egy zárt térben játszódik a film és nem nyit a "világra", míg te a zárt teret inkább elfogadod egy színházi darabtól, de nem egy nagy váésznas filmtől.

Brynn lépésről-lépésre vívja meg mikrocsatáit az idegenekkel, míg végül már olyan szintre emelkedik ellenállása, hogy az ellenség tudatosan dönt arról, hogy elengedik és nem próbálják megtörni, persze azok után, hogy ráébrednek, a lány akaratereje részben egy traumatikus élmény hatására ért benne meg, vagy inkább mondjuk azt, hogy olyan mértékben áll ellen a vele szemben alkalmazott erőszak legkisebb formájának is, hogy azt még a barátaival szemben is kénytelen kelletlen megtorolja és kétséget nem hagy az felől, hogy ezt akkor azokkal szemben is megteszi, akiktől csak fél. Az idegenek talán hamarabb szabadulnának tőle, ha egyszerűen megölnék, de úgy tűnik, ők nem teljesen vallják a lány pszichéjének működését és bár lenne miért eltörölniűk őt a földről, inkább választják azt a lehetőséget, hogy felkínálnak neki egy helyet a jövőjükben, ami pedig szerencsésen összecseng Brynn gondolatiságával és direkt a kedvére való. 



Ugyanis, Brynn-t az idegenek által megszállt emberek már kedvesen fogadják, és a lány, úgy tűnik, teljesen jól érzi magát a külsőségekbe bujtatott kedveséggel, nem szükséges számára a mély érzelem, ami kicsit felül írja azt is, vajon mennyire volt a múltban elvesztett barátnője a barátnője, vagy csak az volt az utolsó valódi emberi érzése, amit sikeresen felülírt azzal, amikor megtette azt, ami miatt mindenki ferde szemmel nézett rá. Most viszont, Brynn szintet léphetett és nem csak egy apró makettváros az amiben elfelejtkezhet, hanem a saját városkája is, hiszen végre kiléphet az utcára, együtt lehet a többiekkel, mintha a város is a saját tulajdona lenne ettől fogva és akik eddig nem szóltak hozzá, most már kedvesek vele, amit a lány akkor is élvezettel fogad el, hogy amúgy tudja illetve tudnia kell, hogy a város lakóit megszállta egy  entitás és saját kénye kedve szerint irányít mindenkit.

Ez persze tényleg azt a kérdést teszi előtérbe, vajon Brynnek mennyire van szüksége a városra és a közösségre, ha ennyire mindegy számára, hogy a testen belül ki vagy mik lakoznak és ekkor értjük meg, hogy Brynn valójában teljesen ellenne egyedül is és nem azért akart beilleszkedni, mert egyedül érzi magát, hanem mert ez az elvárt társadalmilag és akkor tud végre megint nyugodtan élni, anélkül, hogy a közösség kitaszítaná. Miközben neki nincs rájuk szüksége.

Brynn tehát minden, csak nem egy pozitív hősnő és története egy, a háza falain belül létrejött álomvilág után egy olyanban folytatódik, amelyik kitágította a ház falait és bekebelezte a városát is. Erre utalás az is, amikor egy kis kék ház formájú madáretetőt erősít fel egy közeli ház tornácát, amelyik színben és részben megegyezik az épülettel. Ezzel szinte jelzi számunkra, hogy Brynn kilépett otthona falai közül és most már az egész városkára igényt tarthat valamilyen formában. Hiszen, azzal, hogy csak ő ember, míg a többiek talán mind idegenek, az semmivel sem másabb, mint korábban, hsizen, eddig is idegenként élt a többiek között.

Az év egyik meglepetés mozija!

80%



2023. április 19., szerda

A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

 A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

Rendezte: Brian Goodman

A film Mafab adatlapja: Last Seen Alive (2022)

Megtekintés: Ezt a filmet nem láttam jönni. Ettől függetlenül adtam neki egy esélyt, hiszen Gerard Butler azért egyelőre nem B listás.

Azután kiderült, hogy valóban lehet Butler A-listás színész úgy is, hogy becsúszott közben ez a B mozi. És nincs ezzel semmi baj, csak éppen a puszta másfél órás szórakoztatáson kívül nem is nagyon jó másra.

Nem tudom, van-e neve annak az alműfajnak, amikor a főszereplő környezetéből hirtelen eltűnik valaki, akinek rejtélyes eltűnésének a kinyomozása lesz a cselekmény a továbbiakban, de ez az a szubzsáner. Vannak remek és kevésbé jó filmek ebben a témában és "A nyoma vesztett" inkább az utóbbi tábort erősíti. Nem tudom, melyik lehet az első ilyen mozi, ami erről szól és, hogy pontosan milyen témák férnek bele, de maradjunk akkor azon a cselekményvázon belül, hogy az eltűnés többé-kevésbé rejtély és az eltűnt személyt kell felkutatni, legyen akár szimplán egy túszdráma, zsarolás vagy földönkívüli szituáció. Úgy veszem, hogy az összes ilyen film alapja Hitchcock "Londoni randevúja" (The Lady Vanished (1938)). Ezt a mozit akkor is érdemes megnézned, ha nem szereted a régi filmeket, mert Hitchcock, európai rendezőként, sokkal figyelmesebb a történetmesélésben, mint az amerikai direktorok és forgatókönyvírók. Mire gondolok? Arra, hogy azon kívül, hogy a cselekmény nagyon ügyesen van felépítve, mellette eleget foglalkozunk a mellékszereplőkkel is, ahhoz, hogy aikor szükséges, tudjunk nekik szurkolni. A film lényegében egy kémfilm, melynek középpontjában egy vonatutazás áll, ami alatt egy fiatal amerikai lány friss ismerőse, egy idős hölgy, egyik percről a másikra nyomtalanul eltűnik, miközben a vonat nem állt meg. A fiatal nő pedig kiegészülve egy kotnyeles zenetörténésszel igyekszik előkeríteni az idős hölgyet, bár, kezdetben minden jel arra mutat, hogy a fpőszereplőmőnk lehet, hogy csak képzelte a találkozást.

Szerintem, ebből építkezik fel nagyjából az összes hasonló alapú mozi, legyen bár sci-fi, amelyben valami kísérlet a ludas az eltűnésekben, (Felejtés - The Forgotten (2004)) vagy egy bűnszervezet igyekszik pénz zsarolni (A félelem országútján - Breakdown (1997)) vagy egy pszichopata gyilkos rabolja el a szívünk hölgyét, esetleg a gyerekünket (Nyom nélkül - The Vanishing (1993), Fogságban - Prisoners (2013) és a többi. Szegről végről ide erőszakolhatnám az "Elrabolvát" (Taken (2008)) vagy akár Schwarzenegger "Kommandóját" (Commando (1985)) de ezeknél a műveknél nincs vagy szinte nincs rejtély, csak a hős útja, amíg visszaszerzi azt, akit elraboltak tőle, míg a jelen tárgyalt film az akció mellett némi rejtélyt is megenged magának, ám valójában valahol az arany középúton halad. És teszi mindezt nagyon kiszámíthatóan és egyenletes tempóban, néha nem is túl logikusan. Marc Frydman forgatókönyve klisés és bár a táma korábban elég izgalmas volt a felsorolt filmekhez, itt alig tartja fenn az érdeklődést, hiába igyekszik néhány flashback-kel és egy időben korábban mutatott jelenettel fenntartani az érdeklődést. A mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit, a szülők karaktere eszméletlenül ostoba, a férjet pedig olyan módon támogatja a helyi seriff, ami csak akciófilmekben lehetséges. Nem derül ki, hogy Butler karaktere pontosan milyen múlttal rendelkezik, de, olyan pontosan halad előre a felkutatásban és annyira szerencsés, hogy nagyon izgulni sem tudtm érte. Valahogy az egész mozi olyan átlagosan tévéfilmes. Erre mondod azt, hogy egynek jó. Butler persze most is jó, de a többiek közepesnek érződnek és a forgatókönyv azt sem nagyon részletezi, hogy a barátnője miért is olyan, amilyen, így csak tippelhetsz, hogy talán a depresszióját valamilyen született álapot, pl. borderline befolyásolja.

A film majdnem lehetne egy remek akciófilm is, ha csak picit több a pénz és akció, így azonban, épp, csak nem érzed a végén kidobott időnek a megtekintését. Talán nem kellett volna két héten belül összecsapni és nem ártott volna több idő a kidolgozásra is.

Ja, azt nem is mondtam, miről szól! De szerintem, mostanra már te is tudod... Esetleg, a bejegyzésben megemlített filmek közül nézd meg bármelyiket, ez helyett.

45%

2022. szeptember 30., péntek

Lou - Lou (2022)

 Lou - Lou (2022)


Rendezte: Anna Foerster

A film Mafab adatlapja: Lou (2022)

Megtekintés: Ha kedveled Allison Janney munkásságát, ezt ne hagyd ki belőle.

Nem szeretem filmekre rátenni a soviniszta jelzőt, mert az Amazonnal kapcsolatban az FB egyik HBO-s posztjában kifejezetten irritált, amiket összehordtak, hogy lehúzzák a sorozatot, mivel "férfigyűlölő" néhány férfi kommentelő szerint, így én sem tenném most ezt a bélyeget, de elvitathatatlan, hogy miután megnéztem és azt is megtudtam, hogy a rendező és részben a forgatókönyvíró is nő, nem tudtam olyan szemmel rátekinteni, mintha egy férfi stáb alkotta volna. Mert már lehet, hogy engem is megfertőztek valamennyire ezek a "férfiak", akik azért rínak, mert néhány filmben a nők kiélik az elnyomásukat. Persze megkaptam, hogy miért támogatom, hogy most meg a nők legyenek azok, akik a férfiakat húzzák le mozifilmekben, de bevallom, nem nagyon érdekel, hogy mozgalmak feszülnek egymásnak azért, mert a társadalomban még mindig nincsenek egyenlőre hozva a férfiak és nők. Én szórakozásból nézek meg filmeket és hacsak nem irritál egy főszereplő, nekem nagyjából mindegy, hogy nő vagy férfi rúgja szét a gonoszok tökét, bár tény, azt néha én is észreveszem, hogy azért a női hősöket nem feltétlenül helyezik olyan szituációkba, amiből egy pasi még vígan kivágja magát.

Allison Janney-t az "Elnök emberei" sorozatban fedeztem fel és utána már felismertem, ha belebotlottam. Még akkor is, ha olyan szépen elcsúfították, mint például az "Én, Tonya" című életrajzi filmben (töredék életrajzi, hiszen egy sporotló életének csak egy botrányos szakaszára fókuszált.) Janney egy tipikus amerikai nő érzetét kelti bennem azóta is, bár, ezt főleg annak a nadrágkosztümös karakternek köszönheti, akit megszemélyesített az elnökös sorozatban.

 film másik főszereplője meg Logan Marshall-Green, aki meg nem tudom miért, de szimpatikus színész számomra, habár, szerepei között negatívra is van azért példa (Pókember: Hazatérés) és néha a forgatókönyv sem túl hálás vele szemben (Prometheus).

Lou (Allison Janney) egy megkeseredett vénkisasszonynak tűnik, akinek egyetlen elfoglaltsága, hogy a gondjaira bízott olcsó ház után beszedje a bérleti díjat. A közösségben tisztelik, bár, ezt inkább csak a seriffel folytatott barátság szerű kapcsolatukban elhangzó párbeszédekből szűrhetjük le. Lou a legtöbb interakciót a szomszédjában lakó fiatal egyedülálló anyukával, Hannah-val (Jurnee Smollett) és kislányával, Vee-val (Ridley Asha Bateman) folytatja le, bár, nem lehet azt mondani, hogy kedvelnék egymást.

Lou azonban úgy tűnik, sötét titkokkal van megterhelve és mikor megismerkedünk vele, egy lépés választja el attól, hogy golyót röpítsen a fejébe. A sajátjába.

Allison Janney, Jurnee Smollett

Azonban előkerül valahonnan Hannah erőszakos, katona múlttal rendelkező férje, Philip (Logan Marshall-Green) és az anyuka valamint a mogorva szomszédasszony utána erednek a vihar miatt elhagyhatatlan sziget sűrű erdőiben, hogy visszaszerezzék a gyermeket.

Az útjuk ugyan nem hosszú, ellenben legalább részben kalandos, hogy a nézőt nem nyomja el a buzgóság. Lou karakterét árnyalja az is, hogy két marcona fickót elintéz közelharcban egy viskó falai között, bár, bevallom, akárhogy próbáltam megérteni, nem igazán értettem, hogyan és miért kerülnek oda. Illetve, mindkettőre kapunk némi szűkszavú választ, ám végig úgy éreztem, szerepük csak annyi, hogy egy kis akciót hozzanak az egyébként komótosan haladó, nem túl pörgős történetbe. Arra legalább jók, hogy az ember ellamentáljon azon, hogy Allison Janney-ből is lehetne egy közepes akciósztárt csinálni, ha a stáb megfelelő mögötte.

Jó, nem állítom, hogy ez a mozi azért készült, hogy a férfiakat lejárassa, bár, utánaolvasva a rendezőnő filmográfiájának, lehetne konteót gyártani arra is, hiszen Anna Foerster rendezett már Jessica Jones epizódot, Az idegen sorozatban is volt jelenése, amiről nézői tudják, hogy szintén egy erős női karaktert helyeznek a középpontba, de készített a rendezőnő Underworld mozit is és a sorozatrendezéseiben megtalálható egy "Katonafeleségek" epizód is, így le sem tagadhatná, hogy vonzódik a harcos női karakterekhez.

Jobban belegondolva, ez egy női-soviniszta alkotás! Le a női sovinizmussal! Le az akciófilmekkel, amiben törékeny nők tőrnek össze sziklakemény férfiakat. Jó, ha Luc Beson csinálja ezt egy-egy akciófilmben, akkor kussol mindenki és max. azzal tüntet, hogy a mozipénztáraknál elbuknak ezek a mozik. Persze nem azért, mert nők a főszereplők, hanem azért, mert néha olyan akcióba kerülnek, amit a gyomrunk nem vesz be. Nem véletlen, hogy nem örülnék, ha egy 80 kilós női tűzoltó jönne be értem, ha ki kellene vonszolni a testem egy lakástűzből.

A Lou egy szépen fényképezett alkotás, igaz, eleve szép, hogy ennyit látunk a természetből. Az akciók sajnos nem túl erősek, de rövidségük ellenére még a hihető határon belül maradnak. A sziget seriffjében pedig egy szintén, számomra szimpatikus színész, Matt Craven jelenik meg, aki szerintem, akárhányszor aláír egy forgatókönyvhöz, az első kérdése az lehet, hogy hányadik percben ölik meg a filmben. A zenéje sem kiemelkedő darab számomra, pedig szerintem sokat emel egy filmen, ha a zenéje jobb, mint a középszer.

A Lou nem egy kiemelkedő darab, és valahogy kicsit a motivációk is sántítottak számomra, de azután az ember elolvas néhány cikket bekövetkező családi tragédiákról és mindjárt jobban elfogadja azt, amit elé tesznek. Ettől függetlenül, a Lou nekem csak egy erős közepes.

55%

Logan Marshall-Green


2022. szeptember 19., hétfő

Fall - Fall (2022)

Fall - Fall (2022)


Rendezte: Scott Mann

A film Mafab adatlapja: Fall (2022)

Megtekintés: Ha tériszonyod van, ez a te filmed!

Évente kijön néhány olyan mozi, amiben igen szűk térben, az emberi félelmekkel néznek szembe a főszereplők. Itt, ugyan eredendően a két női főszereplő nem fél a magasságtól, ellenben én, a néző, még a fotelban ülve is belekóstoltam, hogy mi is a tériszony és milyen érzéseim vannak, ha szembesülök vele. Mert az egészen biztos, hogy magam sosem fogom keresni a necces szitukat, hogy érezhessem, ahogyan a heréim visszahúzódnak a gyomromba. A "Fall" ezt az érzést adta meg nekem a lakás biztonságában. Talán ezért érzem úgy, hogy a tucatnyi mozi közül, ami hasonló alapszitut mesél el, ez a film nekem egy picit emlékezetesebb marad.

Félre ne érts, a "Fall" nem különösebben egy jó film. Nagyjából végig kiszámítható és a csavar is (mert mibe ne tennének már egy picit csavart a stáblista előtt?) olyasmi, amit mostanra már legalább egyszer láttál másik moziban. Azt sem állítanám, hogy a főszereplők különösebben jól átadnák számomra a karaktereik érzéseit és az egyetlen, számomra ismert névként a forgatókönyvbe erőszakolt Jeffrey Dean Morgan szereplését sem érzem nagyon indokoltnak. A helyszín megválasztása és egyébként az alapötlet egynek elmegy és abban sem vagyok biztos, hogy a CGI tökéletes lenne (ezt addig nem is fogom megtudni, amíg személyesen nem mászom fel egy ilyen magas adótoronyba) mégis, rendesen behúzott a mozi és egy percig nem éreztem unalmasnak, még akkor sem, amikor picit leült e cselekmény. Oké, mostanában már láttam néhány filmben olyan jelenetet, amiben női hősök rúgták fel a fizika szabályait és olyan akrobatikus mutatványokat végeznek el, amiket egy valódi ninjának sem hinnék el (emlékeztetnélek itt Chloë Grace Moretz repülőgép szárnyán tett kirándulását az "Árny a felhők között" című, enyhén abszurd háborús drámájában) ezért azon már meg sem lepődtem, hogy egy szöszi harminc közeli biztosító kötél nélkül ugrál fél kilométer magasságban. Nyelek egyet ilyenkor és ha a kamera közben perspektívát váltva még jó pillanatban is mutatja meg az őrjítő magasságot, behúzom fülem és farkam, utóbbit szó szerint.

Azért amikor elkezdődött a film és kiderült, hogy száz percet is tudnak mesélni arról, amit szinopszis alapján nyolcvan percre lőnék be, tudtam, hogy lesz kötelező drámázás, felszínre kerül némi eltitkolt ellentét is, ami már ismerős lehetett a "Barlang"-ból is és talán a legkomolyabb konfliktust generálta abban a remek horrorban. A kezdő képsorok meg, szolgaian nem másolták a "Függő játszma" vagy a "Jég és Föld között" kezdő képsorait,mégis visszahozta azoknak a moziknak az emlékét. Mondjuk, én szeretem, ha eszembe jutnak korábban látott filmek, miközben valami aktuálisat nézek, így, ha neked is van pici hajlamod a nosztalgiára, lehet, hogy belefutsz az érzésbe.

Grace Caroline Currey

Szpojlerezni nem akarok és nem érzem indokoltnak, hogy mély-elemzést kanyarítsak a film mellé, így annyit jegyzek még meg, hogy a színésznőknek van még hova fejlődni, ellenben kifejezetten eye candy-k voltak és egy pötty horrort is sikerült belecsempészni az egyébként túlélő drámába. Szerintem még érdemes megemlíteni néhány cápás filmet is, amikor emberek vízbe esnek és nehezen menekülnek ki a szituból, de itt csak az empatikus képességeimet citáltam ide, hiszen sem az "Elsodródva", sem hasonló tartalmú társait nem láttam még. Egyszerűen, csak érzem, hogy a reménytelenség a menekülésre ott is ennyire erősen van jelen. (Azok alapján, amit hallottam a filmről)

Virginia Gardner

Ahogy először írtam, ezt a filmet látnod kell. Ha nem azért, mert kihagyhatatlan filmélmény, akkor azért, mert ha fogékony vagy, érzéseket fog belőled kiváltani. Nekem masszív gyomorideget sikerült okoznia, főleg, amikor a kamera megmutatta, amit korábban csak az álmaimban láttam. Márpedig, gyermekként visszatérő álmom volt, hogy hasonló magasság vagy mélységből tekintek a világra. És néha bizony, elveszítettem az egyensúlyom, ami után csak repültem... vagy zuhantam.

65%

Egy youtube videó, amiben kiéltem kezdő kreativitásom:



2022. június 18., szombat

A 19. sor - Row 19 - Ryad 19 (2021)

 A 19. sor - Row 19 (2021)


Rendezte: Alexander Babaev, Samantha A. Morrison

A film Mafab adatlapja: Row 19 - Ryad 19 (2021)

Megtekintés: Az ázsiai és orosz filmeknél van bennem egy kicsi plusz érdeklődés. Nem másért, hanem mert ezektől a művektől sosem tudhatjuk, mit fogunk kapni. Pl. egy orosz slasher nem olyan, mint egy amerikai. Azt hiszed, de mégsem... Ez a thriller nem egy kiemelkedő darab a horror mezőnyből és valójában egyetlen előnye, hogy felhívta rá a figyelmem, hogy esetleg érdemes lenne egy toplistát szerkeszteni a repülőgépen játszódó horrorfilmekből. Annak tökéletes.

A végeredmény azonban nagyon emlékeztet egy korábbi mozira, ami, szégyen, nem szégyen, most nem vagyok biztos benne, hogy amerikai vagy ázsiai darab volt-e, nem mintha elvileg olyan egyformák lennének. Csak öregszem, bassza meg. Ott a lényeg az volt a végén, hogy a szereplők gyakorlatilag nem kaptak elég levegőt a repülőgépen és a csökkentett oxigénszintnek köszönhetően hallucináltak össze mindenféle baromságot. Az orosz filmben ez nincs, helyette van egy hasonló megoldás, ami miatt, mint írtam, egy korábbi mozi jutott eszembe. Ezek után ne kérdezd meg, mennyire tartom eredeti koncepciónak. (Mint amikor végignézed a filmet, majd, befejezésként kiderül, hogy a főszereplő álmodta az egészet. Ritka patkány megoldás, embernek nem ajánlom, hogy ilyet írjon filmforgatókönyvben!)

Az orosz film szépen, de nekem kicsit túl statikusan van fényképezve. Ezalatt azt értem, hogy a kamera nem nagyon kezd bele semmilyen mozgásba. Sem mélység állítás, sem ide-oda, sem semmi. Pont, akár egy tévéfilmnél, ahol nem foglalkoztak azzal, hogy kicsit játszadozzanak a végeredménnyel. Itt sincs ilyen. A színészek kifejezetten korrektek, amit azért nem fogsz feltétlenül érezni, mert a forgatókönyvben a párbeszédek néha viszont eszméletlenül szembe mennek mindennel, amit két ember végezhet beszélgetés közben.

A cgi jelenetek talán kevésbé sikerültek, de a helyszín és nagyjából az egész hangulat rendben van. Túl sokat nem is érdemes a filmről összehordani - lehet mondjuk, hisz ismersz - helyette ajánlom egyszeri megtekintésre, mert hivatkozási alap nem lesz belőle, sőt, gyanítom, a héten elfelejtem, hogy láttam - pedig már szombat van - ettől függetlenül, pont oroszsága miatt ajánlom, hiszen ha más nem, ez nem egy tipikus amcsi tömegárú. Még akkor sem, ha az a tipikus russia íz nem érződik annyira, csak talán a színészek fizimiskájában.

Gondolom, rájöttél, hogy a "Row 19" egy tucat darab, semmi kiemelkedő pillanattal. Nem is méltatom tovább. A trailernél a youtube-on kiírták, hogy moziba került, de ha ez meg is történt, nem hiszem, hogy komoly visszhangja lett volna. Még egyszer kiemelném, hogy a fényképezés (Nikolay Smirnov) sterilsége ellenére is nagyon szép. A sterilség, nem feltétlenül pozitív megállapítás részemről, hiszen, más megközelítésből az ötlettelen szinonimája is lehetne, azonban Smirnov miatt legalább nem kell epilepsziás rohamot kapnunk. 

Katerina (Svetlana Ivanova) gyermekkorában egyetlen túlélője volt egy tragikus repülőgép szerencsétlenségnek. Mintha tragikuson kívül lehetne bármi más, egy repülőgép szerencsétlenség... Miután eltelt vagy 20 év, kislányával ismét eljött az idő, hogy repülőre kell szállnia (szállnia, érted...) és ahogyan sejted, történik valami megmagyarázhatatlan. Illetve több ijesztő esemény. Katerina pedig verseny fut az idővel, hogy lehetőleg előbb rájöjjön a rejtélyre, mielőtt az végez vele és gyermekével.

Soha rosszabb orosz horrort, de hozzá teszem, nem egy kiemelkedő darabról van szó.

50%



2022. május 17., kedd

Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

 Tűzgyújtó - Firestarter (2022)


Rendezte: Keith Thomas

A film Mafab adatlapja: Firestarter (2022)

Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?

Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük. 

A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.

A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...

Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.

A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.

És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű. 


És unalmas.

A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.

Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba. 

Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája. 

A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.

A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.

Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között. 

Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.

35%

- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!


2021. november 28., vasárnap

Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)

 Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)


Rendezte: Darren Lynn Bousman

A film Mafab adatlapja: Spiral: From the Book of Saw (2021)

Megtekintés: Lehet, hogy az alkotók agyondicsérik a Fűrész franchise aktuális leágazását, mégis úgy gondolom, hogy legalább annyira felesleges, mint a Kőr sorozat hasonlóan félre vitt epizódja, a "Körök (2017)" volt. Pedig elhiszem, hogy Chris Rock a szerelemgyerekének tekintette, csak a végeredmény tűnik nekem úgy, hogy az eredeti sorozat farvizén igyekszik még néhány dollárt kisajtolni a márkanévből, vagy egy korábbi krimiötlethez csak így tudtak pénzt szerezni.

Azt leszögezem, hogy a Fűrész sorozat alapötlete nem eredeti, ha emlékszünk a "Hetedik (1995)" című drámára. Az alapokat már abban is bőven lefektették, sőt, ahogyan a végén Mills detektívnek le kellett volna győznie a haragját a film végén, hogy elbukjon a gonosz, az kb. megfelel doktor Gordon végső harcával önmagával, hogy van-e benne elég kurázsi levágnia a saját lábát. És, ahogyan a jó doktornak a végén nem sikerült megállnia a saját lábán, úgy a folytatások is egyre ingatagabbak lettek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam jól, de az érdeklődésem minden résszel egyre inkább mérséklődött és bár érdekes ötlet volt Rock és Samuel L. Jackson megjelenése a franchise sokadik részében, végig olyan érzésem volt, hogy ez a film nem Fűrész mozi, hanem egy rejtélyes krimi, amelyet átfazoníroztak, hogy beleférjen a koncepcióba. Rock egyébként egy interjúban említette, hogy ehhez a mozihoz erős inspirációt adott az előbb említett "Hetedik", meg a 48 óra című Walter Hill krimi-akciófilm, bár annak megjelenését annyira nem éreztem a kész filmben.

Talán, mert annyira más a hangulata. Talán, mert annyira túlhaladottak azok a csapdák, amelyek a nézőt igyekeznek elborzasztani. A korábbi részekben is voltak necces szerkentyűk, de itt gyakorlatilag mind olyan brutálisan kegyetlen, hogy végig az volt az érzésem, elszaladt a ló a két forgatókönyvíróval. 

A történet szerint most a titokzatos gyilkos a nagyváros rendőrei közül szedegeti össze az áldozatait, miközben Ezékiel nyomozó (Chris Rock) versenyt fut az idővel, hogy az ügyben érintett példaképét és egyben exnyomozó apját (Jackson) kimenekítse a gyilkos karmaiból.

A történet azonban kicsit erőltetett, a gyilkos motivációja még csak-csak, de módszerei erősen brutálisak, míg a végső magyarázat egyenesen röhejesnek tűnik a korrupciós szálra terelve. Néhány kikacsintás még belefér, többek között említésre kerül egy olyan New Jack City, amiben Rock még a szárnyait bontogatta, mint visszaeső kábítószerfüggő. 

Rock igyekszik a kemény zsarut hozni, Jackson már kicsit fáradtnak tűnik, a gyilkos leleplezése pedig egyáltalán nem üt, nem lep meg és nem is érdekes. A rendező ragaszkodott a bábu témához, így azt marionett változatban sikerült belecsempésznie a filmbe. A stáb néhány jelenetet engedély nélkül rögzített a városban, más helyszíneket a film sztárja szerzett meg, némi rábeszélésnek köszönhetően. A metró helyszínt pedig miután a büdzsé nem engedte meg, de Bousman ragaszkodott hozzá, némi vizuális trükközéssel építettek meg egy pincében.


Jelen esetben teljesen feleslegesnek érzem, hogy elkészült ez a film és a látottak ellenére sem tudom a sorozat részeként kezelni. Pont olyan érzésem van ezzel a mozival kapcsolatban, mint a Friday 13 5. részének a leleplezésénél, aminek végső csavarja rendesen megbolygatta a rajongók idegeit. Ha ismered azt a sorozatot, sejted, mire gondolok. (Ha nem ismered, akkor itt jegyzem meg, hogy az 5. részben nem Jason a gyilkos és ez teljesen kizökkentette azokat, akik Voorhees miatt ültek be a moziba. Ennek ellenére a film nem hasalt el a kasszáknál.)

Egyszeri szórakozásnak éppen megfelel, de ahogyan a rendező koncepciója is az volt, hogy kicsit más legyen a film stílusa, mint a korábbi Fűrész filmek, ezt szerintem sikerült annyira elérnie, hogy nem is tekintem a sorozat részének.

55%

2021. július 5., hétfő

Hóhalálában - Till Death (2021)

Hóhalálában - Till Death (2021)




Rendezte: S.K. Dale

A film Mafab adatlapja: Till Death (2021)

Megtekintés: Nem Megan Fox az, aki miatt elindítok egy filmet. Most sem így történt, mégis jól szórakoztam.

S.K. Dale
eddig rövidfilmekkel szórakoztatott minket, azonban kapott lehetőséget, hogy egész estés filmben is megmutassa tehetségét. Felemásnak érzem a végeredményt: Dale-nek szerintem van érzéke a feszültség megteremtéséhez, ellenben úgy érzem, a színészvezetésben van hova fejlődnie. Nem a Nem a Hóhalálában lesz az a film, amiből megtudom, Megan Fox kiemelkedő színésznő.
Fox már akkor sem volt a szívem csücske, amikor először találkoztam vele a "Transformers" című moziban. Tipikusan annak az amerikai nedves álomnak tűnt, akit mindenáron lenyomna a torkunkon Hollywood, hogy tessék, ilyenek a lányaink.
Nekem meg el kell hinnem, hogy tökösebb a főhősnél, varázstükör szerint is a legszebb a környéken, úgy javít kocsit, mint Lajosbá' és a végén a suli különcét is ágyba viszi. Mindezek, nem az ő hibái, valahogy mégis sikerült egybemosnom a karaktert a színésznővel. Nem volt nehéz, mert külseje adott volt a sztereotip, hím-soviniszta hozzáálláshoz. Fox külsőre az a nő, aki nem tud úgy elmenni egy építkezés mellett, hogy a védősisakos, izzadt apu-testek ne füttyögnének utána elismerően. Persze, lehet, ha egyikükre rámutatna, hogy "Gyere szépfiú!", akkor zavart hallgatás lenne a válasz.
Mindegy, ezek a saját, szubjektív paráim, amikre nem lehet építeni.
Ha ezeket feldolgozom, még akkor is ott marad, hogy nem tartom kiemelkedő színésznőnek, sőt, inkább a testi adottságait sejtem az álomgyárban betöltött valutája mögött, nem a színészi teljesítményt. Ezt olyan jól eltettem egy üvegbe, hogy ha meglátom a nevét egy poszteren, nem hagy ki a szívem, egy ütemet sem. Szerintem most is elengedtem volna ezt a másfél órás történetet, ha nem olvasok bele a szinopszisba, ami viszont, annak ellenére, hogy első blikkre hajazott Stephen King "Bilincsben", című, általam kevésbé kedvelt regényére, úgy véltem, adok neki egy esélyt. 
Általában ugyanis, van valami titokzatos izgalom abban, hogy az ember belekerül egy olyan szituációba, amit a bemutató felfestett. Tudniillik, hogy a főszereplő úgy ébred, hogy mellette egy holttest van, és ezek után össze kell rakni a kirakós darabkáit, akár emlékszik valamire korábbról, akár nem.
Persze, a rend kedvéért megemlítem, hogy a film szinopszisa több ponton is hibásan lett megfogalmazva, így, kicsit átvertek, hogy megnézzem, ám nem hiszem, hogy ez szándékos lett volna. Egyszerű figyelmetlenség.

Tehát, nekiültem egy thrillernek és horrornak aposztrofált, leginkább tévés filmnek tűnő másfél órának és tudtam, hogyha nem éri el az ingerküszöböm, akkor hamar feladom a megtekintését. Végül, nem kellett ez miatt bosszankodnom, mert Dale filmje, ha sem sokat nem is markolt, sem nem is fogott, egészen élvezhető kis filmecske lett, apró, általam vélt hibái ellenére.



A történet szerint, Emma (Megan Fox), aki történetünk idejére sikeres üzletasszonnyá nőtte ki magát, párjával ünnepelni készül az este folyamán. A férje, Mark (Eoin Macken), sikeres ügyvéd, aki főleg bűnözőket mosdat ki a szarból és első mondataival elhelyezi magát egy olyan karakter bőrébe, ami miatt sejtjük, hogy a férj és feleség közötti kapcsolat egy erős függőségi viszony, csak nem tudni még, kinek mennyire. Azonban Emma viselkedése és arcjátéka annyira merev és kellemtelen, hogy még a legvakabb pasas is érdeklődve kellene, hogy arról faggassa, mi ez a világfájdalom. Ellenben Mark valamiért nem erőlteti a dolgot, ami egyrészt utalhat arra, hogy ez a fajta nihilista figyelmetlenség az oka annak, hogy Emma nem érzi jól magát vele, vagy - szpojler - Mark csak ma nem reagált a hűvös viselkedésre, mivel a későbbiekben kiderül, hogy már megvolt az aznapi A terve.
Az biztos, hogy igen hamar feltettem magamnak a kérdéseimet, hogy milyen érzés lehet nőként olyan férfi mellett élni, aki ennyire kontrollmániás, férfiként meg azon agyaltam, hogy hacsak nem vagyok egy szociopata vagy aspergeres személy, végig ülnék-e egy vacsorát egy olyan hideg és savanyú nővel, amilyennek Emma tűnik. És ez csak az első tíz perc. Azonban a feszültség érezhető és kifejezetten tetszett, hogy a főcímben bemutatott lüktető világváros után az egész történetet kihelyeztük a pusztába, bár, ez költségkímélés éppen úgy lehetett, mint a covid miatti megkötés.

Mark, a régi szép - egyáltalán volt nekik olyan valaha? - idők emlékére elviszi az asszonyt egy, az életük korábbi szakaszában fontos szerepet betöltő hétvégi lakba, ahol, úgy tűnik, hogy Mark tesz egy erőtlen kísérletet, hogy kicsit rendbe hozza a közöttük kialakult hideg viszonyt. Ezen az sem segít, hogy Emma egy kicsit poszt-traumatikus stresszben szenved, miután majdnem megölte egy férfi, akit a napokban engednek ki. 

Nem szívesen szpojlereznék tovább, mert sokat rontana a film befogadásán, de elég az hozzá, hogy vannak feszült és kifejezetten jó pillanatok, ám akadnak olyan megoldások is, amiket a valóságban szerintem borzalmasan nehéz lenne így kivitelezni, ám, befogtam a számat és igyekeztem csak sodródni az árral.
Néhány apró csavarra így is fussa, meg szinte feleslegesen beszuszakolt mellékszereplőre - Emma szeretőjének szerepe kb. "A ragyogás" Hallorann-jának a minőségét idézte meg - és a szűk tér behatárolt környezetében nagyjából sikerült végig egységes izgalmi szintet fenntartani, bár, volt, ahol rezgett a léc. Csak egy példa: A filmekben sokszor használt jelenet, amikor a negatív szereplő meghallja, hogy mocorog valami a helységben, de mire oda ér és a sarok vagy szekrény mögé les, addigra a korábban ott bujkáló főszereplő addigra elhúzta onnan a belét. Ráadásul olyan csendben, hogy elképzelhetetlen számomra, hacsak a másik nem süket. Igen, szerintem nesztelenül eltűnni egy tereptárgy mögül, miközben egy szobában vagyunk, ami nem nagyobb, mint 4-5 méter, ne tudjon már valaki másodpercek alatt elsunnyogni úgy, hogy a másik nem észleli, még akkor sem, ha esetleg a környezet odakint kifejezetten zajos. Itt meg még azt sem mondhatjuk, hogy kitört egy komolyabb hóvihar.

Úgy gondolom, Mark motivációja is bőven túlírt és esetleges a végeredményt tekintve, de ez a forgatókönyvíró sara, aki igyekezett összeállítani egy érdekes és feszült thrillert. Rengeteg hasonló mozit sikerült már látnom és a "Hóhalálában" egyáltalán nem a legrosszabb próbálkozás. Nem feltétlenül eredeti vagy kiemelkedő, azonban, ha egy ültemben végig bírtam nézni, annyira nem lehet rossz. (Még-ha ez egy igen gyenge érvelés is mellette.)

65%

Volt bennem félsz az indítással kapcsolatban, hogy túlságosan emlékeztet majd a "Gerald szenvedélyére", ám félelmem alaptalannak bizonyult.




2021. május 19., szerda

Oxigén - Oxygen (2021)

Oxigén - Oxygen (2021)



Rendezte: Alexandre Aja

A film Mafab adatlapja: Oxygen (2021)

Megtekintés: Aja, ha elengedte magát, elég jó kis véres mozikat dobott össze, pedig a "Magasfeszültség" nem is lett kedvencem, mégis kedvelem, mert ha más nem, legalább egy jelenetbe becsempész valami kis beteg gore-t. Erre mondjuk nem lehet építeni egy karriert és szerintem, én is inkább a hangulata miatt kedvelem azokat a filmjeit, amiket láttam. Aja a már majdnem szerzői filmes rendező. Akinek már majdnem van egy utánozhatatlan stílusa. Majdnem.

Christie LeBlanc forgatókönyve nyomokban más, hasonló klausztrofób történeteket tartalmaz magában. Ha van összehasonlítási alap, az nem véletlen, hiszen a zárt térben forgatott mozik elég réteg műfajt képviselnek, nem is nagyon koptatták el még a témát, talán azért sem, mert egy mikrokörnyezetbe zárt karakter köré nehéz egy nagy volumenű mozit felépíteni. Egyszerűen, ha nincs elég ötlet, vagy a megvalósítás nem túl ügyes, unalomba fulladhat az egész, ráadásul, sokan nem azért néznek egy apró "dobozt" szórakozásképen, hogy abban a történet egy apró dobozon belül bonyolódjon. LeBlanc nem túl tapasztalt író, hiszen ez az első komolyabb munkája -értsd. egész estés mozi - így van benne nagyot markolás, megfelelni akarás, érdekes ötletek, jó, bár kiszámítható csavarok, enyhe logikátlanság, stb. Amolyan, most megmutatom darab, amin még lehetett volna csiszolni. Nem is maradt meg minden apróság fejben, pedig alig pár napja néztem meg. Ettől függetlenül érdekes a koncepció, ami miatt érdemes adni neki egy esélyt, ráadásul, csak egy Aja.

Azt itt kiemelném, hogy Robin Coudert erős és szuggesztív zenéje nélkül fele annyira sem hatásos a mozi, még akkor sem, ha az operatőr, Maxime Alexandre nagyon sokat ki tudott hozni a szűk helyszínből, illetve az egyéb flashback jelenetekből, a külső felvételekről nem is beszélve, amikből néhány különösen szépen sikerült, csak ha többet írnék, lehet, hogy lelövök pár poént.

A történet szerint, ami nem bonyolult első percben, egy fiatal nő (Mélanie Laurent) felébred egy különleges koporsóban és a beépített mesterséges intelligenciával folytatott párbeszéd és néhány, a koporsóból kezdeményezett híváson keresztül igyekszik kitalálni, ki ő, mit keres az apró fülkében és mi történik vele. Mindez, másfél órában, a lehetőségeket nagyon ügyesen kihasználva, az ilyen rejtély megoldó filmekre jellemző egyenletes tempóban, amikor minden percben egy új mozaik darab kerül a hős kezébe, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz, de ahhoz nem elég, hogy egyszerre legyen minden világos sem számára, sem a nézőnek. Felületes megtekintésnél néhány logikátlanság is előkerülhet, azonban szerintem, ha odafigyelünk, sok részlet a helyére kerül végül és bár a lezárásban is van egy kis kérdőjel, azért kielégítő lehet a lezárás is.

Laurent ha nem is liblingem, de a "Becstelen brygantik" óta kedvelt színésznő. Már abban a filmben is elég tehetségesnek tűnt, bár, az nem egy nagy etwas, hiszen Tarantino kifejezetten erős gárdát hozott össze háborús drámájában. Az Európai színészek kifejezetten erősek benne. Itt szinte a teljes játékidő rá épít, hiszen pont az a lényeg, hogy egyedül, a nulláról építi fel a történetét. Az a néhány flashback vagy hang, akik szólnak hozzá, nem képesek ellopni a show-t, de ez jobb is. Laurent néhány jelenetben kifejezetten erős és ami plusz, hogy voltak olyan kifakadásai, amik szerintem megfelelnek a valóságnak is, ha mondjuk velem történik ilyesmi.




A környezet igényes, a trükkök - nem sokra volt szükség a film szempontjából - kifejezetten jól sikerültek. Aja jól kufárkodik az alapanyaggal, bár, szerintem annyira nem terepe ez a fajta minimál környezet. Főleg nem a "Sziklák szeme" után. Azonban, ujjgyakorlatnak kiváló és megmutatta, hogy a direktor egy kamaradarabot is képes izgalmasan elkészíteni.

Noomi Rapace producerként jelent meg, miután a főszerepet nem tudta elvállalni. Talán nem is baj, hiszen a Prometheus-ban már megkapta a saját szarkofág jelentét.
Akinek még a színészi játékát nem fogják tudni értékelni a magyar nézők, az a francia Mathieu Amalric, aki a koporsó intelligens vezérlőegységének kölcsönzi a hangját. A Netfilxen ugyanis szinkronnal is elérhető a mozi, ami miatt valószínű, hogy sok magyar néző nem fogja hallani a színész kellemes orgánumát. Amalric-tól egyébként sem állnak távol az ilyen fura, képen kívüli szerepek, mert amikor pl. a "Szkafander és pillangóban" alakította az agyvérzésben (?) lebénult szerkesztőt, szinte végig az "Ő", szemszögéből látjuk csak a környezetét, így itt is főleg a hangjára, mint belső monológra hagyatkozhatunk. Ettől függetlenül, ha szereted a James Bond mozikat, találkozhattál a színésszel, mert az egyik legrosszabbnak kikiáltott "A Quantum csendjében" ő volt a fő antagonista. 

Azért, néhány éve - fenét, 11!!! - Ryan Reynolds már készített egy kifejezetten erre a darabra emlékeztető filmet, "Élve eltemetve" címmel. Mégis kicsit profán lenne kijelenteni, hogy LeBlanc onnan orrozta volna el az ötletet magát, hacsak az alapkoncepciót nem. Az nem segít, hogy mindkettőben a legfontosabb tényező az oxigén elfogyásának veszélye. 
Már 2002-ben is készült egy film, amely a kifejezetten szűk teret használta a cselekmény helyszínének, a "Fülke" címmel. De ezeken kívül is egyre-másra jönnek ki a hasonló, igen szűk térben játszódó filmek, például a pár éve bemutatott, dán, "A bűnös" című thriller, amely egy diszpécser irodájában bonyolódott. Persze, rengeteg címet tudnánk bedobálni, amelyik a zárt teret használja - többnyire egy szobát, házat, hogy elmeséljen valamit, azonban ezt a fajta, szűk környezetet, sokkal kevesebb és jellemző is az ilyen filmekre, hogy ha más nem, a szereplők gondolatban járnak távol, és emlékeiket, képzelgéseiket kiviszik a szűk térből. Lásd, pl. az "Ördög" című horrort, amely elvileg egy liftben ragadt néhány ember sorsát meséli el, mégis látunk egyéb eseményeket az épület körül, vagy pl. az ágyhoz kötött Jessie (Carla Gugino) szenvedései a "Bilincsben" című Stephen King adaptációban, ahol meg a gyermekkori emlékek és hallucinációk emelik ki a nézőt a szoba fogságából.
Hiába, a szuper-kicsi környezet elég necces, ha a figyelmet akarjuk fenntartani.
Alfred Hitchcock is tervezet egy ilyen koncepcióra épített filmet, de végül nem tudta megvalósítani azt.

A legteljesebb szórakozást a mozi akkor tudja nyújtani, ha előtte nagyjából semmit nem olvasunk a filmről, sőt, elkerüljük a bemutatókat is. Egy rosszul megválasztott vágás felfedhet valamit, ha más nem, tudat alatt és oda a cselekménybe épített meglepetés. Aki sok olyan filmet nézett már meg, amiben fontos a történetet tovább gördítő csavar, így is elképzelhető, hogy idő előtt kitalál fontos részleteket. Szóval, inkább kerüljük el az ilyen cikket is, mint amit most olvasol, ha a filmet még nem láttad!

Miután végeztél, azért előkerülhetnek kérdések a cselekménnyel és a logikával kapcsolatban. Ezekkel majd valamikor máskor foglalkozunk.

60%



2021. április 3., szombat

A pénzszállító - Le Convoyeur (2004)

A pénzszállító - Le Convoyeur (2004)




A film Mafab adatlapja: Le Convoyeur (2004)

Megtekintés: Kezdek rájönni, hogyha nem tucatfilmet akarok látni, akkor el kell felejtenem a hollywood-i mainstream áradatot és vagy független filmeket kell nézegetnem, vagy rácuppanni az Európai filmművészetre.

A francia filmekre például. A franciák képesek új ötletekkel, nem a bevett panelekben gondolkodva készíteni filmeket. Vagy talán nem annyira bevétel orientáltak, mint inkább, művészi kifejezésbe hajlóak a filmjeik. Mert amíg Amerikában teljesen rátelepedik a mozicsinálásra a stúdió és a producerek hatalma, addig Európában szerintem az alkotók sokkal nagyobb teret kapnak, hogy elképzeléseiket megvalósítsák. Ezekből a személyes darabokból pedig olyan érdekes hibridek állnak össze, mint ez a film is, ami már-már szatíra, enyhe komédia beütéssel, hogy az akció műfajba és a drámába is belecsípjen.

A továbbiakban szpojlerek előfordulnak:
Alexandre (Albert Dupontel) új fiú a pénzszállító cégnél. Pont akkor sikerül állást kapnia, amikor küszöbön áll a francia cég fúziója egy amerikai vállalattal, amely vagy jobb feltételeket hoz majd magával vagy a privatizáció nevében kirostálja az alkalmazottak nagyját. Egyelőre senki nem tud semmi biztosat, de a rémhírek pusmogással terjednek az öltözőben. Alexandre-t ez különösebben nem izgatja, mert olyan okok miatt vállalta el a munkát, amelyet a többiek előtt eltitkol és a néző is csak apró flashback jelenetekből és egyéb információmorzsákból kénytelen összerakni. Természetesen a titokzatoskodás csak ebben a formában működik, mert ha lineárisan ismernénk meg ami a múltban történt, az a kevés misztikum is kiveszne a történetből, amit így sikerült bele tenni.

Alex nem töri nagyon magát, hogy összebarátkozzon a többiekkel, de van valami a kisugárzásában, ami miatt elég jól befogadják, pedig, bizonyos okok miatt nagyon nem kellene a cégnél dolgoznia és ebből csak az egyik az, hogy ez a fajta veszélyes munka, alapból érezhetően nem a férfi világa. Azonban, ahogy telnek a napok és hetek, gyorsan rádöbben, hogy nem csak ő lóg ki a csapatból, hanem nagyjából mindenki. Az egész cég biztonsági személyzete kimeríti a rossz vicc kategóriát. Miközben Alex megismeri kollégáit, szállodai szobájában a falon rendezgeti az összegyűjtött adatokat róluk. Egy olyan szobában, ami havonta többe kerül, mint amennyit pénzszállítóként megkeres. És ekkor már több utalás is van rá, hogy a környezetét fürkésző férfi határozott céllal érkezett a céghez.

Röpke másfél óra alatt fel is épül egy egyáltalán nem szokványos bosszútörténet, amely bővelkedik drámai pillanatokban és váratlan fordulatokban, melynek végén közel sem biztos, hogy az igazságérzetünket kielégíti a mozi.
A rendező és Eric Besnard közösen jegyzett forgatókönyve komótosan halad a végkifejlet felé, amikor viszont elszabadul a pokol és olyan vérengzés tanúi lehetünk, ami ritka a bűnügyi filmekben, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan is. Másrészt erősen kifigurázza a pénzszállító szakmát, mert talán egyetlen olyan figurát sem mutat be a karakterek között, akivel tudnánk szimpatizálni. Nem feltétlenül rossz emberek, de mindenféleképpen billegnek a jó munkás ember és a diszfunkcionális munkaerő meghatározásának határán.




Szpojler megent!!! Előbb nézd meg a filmet!

A pénzszállítót azért néztem meg ekkora késéssel, mert amikor belebotlottam Jason Statham új akciófilmjének trailerébe, egyik filmes oldal megemlítette, hogy az új film ennek a 2004-es francia akció-drámának a remake-je illetve ennek alapján készült. Persze, gondoltam, akkor csak megnézem az eredetit, mert a trailer tetszett és kíváncsi voltam, korábban milyen film készült az ötletből. Azt hittem, kapok egy számomra ismeretlen francia akciósztárt, aki ledarál mindenkit, ahogyan az amerikai változat reklámja sejteti. Ehelyett kaptam egy viszonylag lassan építkező filmdrámát, amely alig volt másfél óra, mégis, szinte egy órán keresztül csak a szituációnak és karaktereknek ágyaz meg, hogy a végén profán módon odaverjen a nézőnek a homlokára, hogy "Nesze, ezt nem láttad jönni!"

Valóban nem. 
Alexander ugyanis korábban véletlenül belekeveredett a cég egyik pénzszállító autójának kirablásába, mely során megöltek minden szemtanút, és őt is meglőtték. A férfi azonban nem halt bele a sérülésbe és bár valaki mást elveszített a támadás során és felesége is félkatatón állapotba került, a férfi életcélja ezek után az lett, hogy felderíti, ki állt a rablás mögött, mert a nyomozási munka ugyan nem tudta bizonyítani, de sejthető, hogy volt belső ember.
Alexander, aki korábban tehetős polgárnak számított - nem derül ki pontosan mivel foglalkozott, ám néhány utalást kapunk rá, hogy a felső tízezer tagja lehetett - mostanra mániákusan keresi a válaszokat a kérdéseire, mindezt úgy, hogy valójában mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy elbírná a rá nehezedő nyomást, ami mind a munkával, mind a lehetséges válaszokkal kapcsolatban rá nehezedne.

Azonban végül sikerrel jár és csak épp annyit késik, hogy már nem tud érdemben lépni, hiába tudja meg az igazságot. 

Valójában nem derült ki számomra, Alexander mit szeretne a válaszokkal kezdeni. Az egyértelműen kiderül róla, hogy nem harcra termett ember, így azt feltételezni róla, hogy hidegvérrel bosszút álljon sorsáért, az kizárt, hiába sejtette számomra ezt a remake bemutató összeollózott képsora. Azt gondoltam, hogy a francia változat lényege is az, hogy emberünk beépül és amikor megjelennek a rablók, hanyag eleganciával likvidálja őket, egymás után.
Azonban Alexander nem olyan ember, aki gondolkodás nélkül agyonlőne bárkit is.
Kezdeti bénázásait betudtam annak, hogy szerepet játszik a kollégái előtt, hogy ne jöjjenek rá egyszerű és esetleges tervére, hogy amikor arra kerül sor, mindenkit elképesztve megölje, akit kell.

Nem ez történik, mégsem mondhatjuk, hogy nincs végül leszámolás és bosszú, igaz, a franciákra jellemző kaotikus módon, miközben nem vagyunk benne biztosak, hogy mindenki megkapta a jussát.

Ilyen lezárást kifejezetten szerzői filmesektől kaphatunk, akiknek nem liheg a fülébe egy pénzember, aki végig azt duruzsolja, hogy talán kevésbé legyen pesszimista a befejezés és legyen egyértelműbb, ki fog végül élve kikecmeregni a drámai befejezés romjai alól. Nem vagyok benne biztos, hogy az alapötletet leszámítva Statham filmje sok mindenben emlékeztetni fog erre a francia mozira. Itt a karakter az erős, amott meg az akció lesz, annyi már a reklámból is látszik.

Remek francia színészek alakítanak excentrikus figurákat, köztük is kiemelkedik Albert Dupontel, aki végi érezhetően adja a kisembert, akinek van valami homályos terve. Arcjátéka, szemei, ahogyan csendben figyeli a többieket, nagyon erős pillanatok. Közben mellékszálként összeismerkedik a hotelben dolgozó takarítónővel, akinek szerepe számomra teljesen homályos, főleg a befejezést illetően érzem kihagyott ziccernek. Talán akkor lehetne értelme szerepének, ha kiderül, hogy a végén ő az a női támadó, aki örökre megváltoztatta az életét, azonban pusztán a szeméből ezt nem tudtam megállapítani, így épp úgy lehetett a nő a takarítónő is, aki a gyerekét egy raktárban neveli, mint egy teljesen idegen random női karakter, akit egyébként nem látunk a filmben, csak amikor maszkban van. (Azért lehet, hogy most visszanézem a filmet, hátha...)

Az sem derült ki számomra, hogy a nyárspolgár férfi mikor növesztett tököt magának, hogy saját kezébe vegye kvázi az igazságszolgáltatást, bár, nem derül ki, hogy az összegyűjtött anyaggal magát okosítja vagy azért gyűjt annyi infót, hogy átadhassa a rablási és gyilkossági ügyben nyomozó rendőröknek - akikről a film nem beszél egy percet sem.
Mivel ilyen kérdések is felmerülnek a film alatt, kicsit abszurd is a történet. (Pl. koncepció, hogy a cég, amikor lenyomozza Alexander előéletét, nem akad rá, hogy ki ő valójában, és ezzel azt akarják megmutatni, hogy mennyire felületes és inkompetens a cég, ahová bekerült vagy tényleg egy forgatókönyvi baki, hogy az állítólagos átvilágítás nem hozott eredményt a férfival kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy az nem derül ki, hogy lenne elég anyagi tőkéje és tudása hozzá, hogy eltüntesse a korábbi életének a nyomait.)

Néhány apróság ellenére azonban érdemes megnézni ezt a filmet, mert hamar elrepül a másfél óra és egy érdekes történettel leszünk gazdagabbak. Nem világmegváltó, de szórakoztató mozi. A befejezés pedig enyhén Tarantino közeli.

70%




2020. augusztus 27., csütörtök

Öröklés - Inheritance (2020)

Öröklés - Inheritance (2020)


Rendezte: Vaughn Stein

A film Mafab adatlapja: Inheritance (2020)

Megtekintés: Simon Pegg rajongóknak kötelező, de a befejezés megér egy misét.

Kísért a múlt. Rengeteg irodalmi mű és film épül erre az egy, apró, mára közhelyes mondatra. A múlt előbb-utóbb visszaköszön és benyújtja a számlát, meg hasonló okosságok.
Ez a film felvezet egy remek történetet, amelyben a múlt titkai ránehezednek egy fiatal nő vállaira és mikor válaszokat kap a kérdéseire, rájövünk, hogy egy blöff az egész és a titokzatos történet – habár hasonló esetek előfordulnak a világban, lásd a német nevű kislányt, aki felnőtt nőként szabadult ki fogságából – valahogy az egész történet erőltetett. Tegyem hozzá: számomra!

Simon Pegg moziról van szó. Kedvelem Simon Pegg-et, ezért megnézem az új filmjeit, ha tudok róluk. Erről hallottam, így nem volt kérdés. Azonban nem szórakoztam túl jól és rádöbbentem, hogy a kedvenceink pont ugyanúgy megöregednek, mint bárki más. Igaz, Pegg már a kilencvenes években sem volt kölyök, most azonban látni rajta a kort és nem tetszik. A Shaun vagy az első Star Trekkes Scottyt szeretném látni, nem ezt a közel hatvanas (Ennél hatalmasabbat is ritkán tévedek, mert Pegg épp csak betöltötte vagy tölti idén az ötvenet.), ráncos fószert, arról nem is beszélve, hogy Pegg a humorban erős, ezért, amikor drámai szerepeket húz ki a fiókból, azokért nem tudok annyira rajongani. Mert szívesen röhögök rajta és vele, ha egy jó moziban csillogtatja meg tehetségét. Az Inheritance azonban egy magát titokzatosnak mutató darab, amely kb. addig érdekes, amíg el nem kezdik a múlt titkainak szövevényeit kibogozni, mert elég hamar kiderül, ha ügyesek vagyunk, hogy mire is megy ki a játék, ráadásul annyira hihető a váz, hogy kb. folyamatosan kiestem a történetből, amikor végiggondoltam.

Szpojleresen fejtegetnék:

Lauren (Lily Collins) édesapja (Patrick Warburton nyúlfarknyi szerepben, ahogy mostanában találkozom vele.) meghal és elég hűvös viszonyukat már nem tudják rendezni. A végrendelet felolvasása további sebeket ejt a lányon, de ha ez nem elég, apu egy sötét titkot is rábíz, aminek felfedését a nyilvánosság előtt kategorikusan megtiltja, illetve, inkább erősen célozgat rá, hogy nem kellene. Tehát, úgy ad valamit, hogy egy füst alatt szóváteszi, mennyire nem kellene, hogy ez a titok kiszivárogjon és Lauren temesse el mélyen - ami, mint kiderül, egyébként is a föld alatt van. (Gyakorlatilag, átpasszolja a felelősséget a lánya vállára. Vagy nem is?

Kérdem én: akkor miért nem hagyta apu a picsába az egészet, minek szánt rá időt, hogy kiszivárogjon bármi is. Ezzel még oda akar szúrni a lánynak, hogy tudja, miért nem volt a viszonyuk jobb?

Na, nem titkolózom: A külön örökség, amelyet a család többi részével apu nem osztott meg, hogy a birtok egyik szélén – a birtokon, amelyet amúgy anyu örökölt meg, hogy nehezebb legyen esetleg a későbbiekben, ha „úgy van” – egy pincehelyiségben elrejtett egy férfit (Simon Pegg), nagyjából harminc éve, és homályos okokból azóta életben és egyszerre fogságban tartja.

Hogy nem túl életszerű, az szerintem kis szó. Megoldható? Meg, hiszen a történelemben a bulvár sajtó foglalkozott is hasonló történetekkel, vagy a „The Room - Szoba (2015)” című, nyomasztó alkotás is, néhány éve. Szóval igen, a jelenség elképzelhető, de itt valahogy nem értettem, mi szükség volt minderre és egyáltalán...

A pince már korábban kész kellett legyen, hiszen mégsem kezdhette akkor megépíteni – építtetni – az ügyvéd úr, mikor elhatározta, hogy cimboráját oda temeti el élve, néhány „apróság” miatt. Oké, de akkor meg mi a fene funkciója volt ennek a helynek és a család miért nem tud róla, miért nem érdeklődik? Apu, amikor vette a házat, nem említette senkinek, hátha jóleszazmég valamikor? Elképzelhető, hogy viharpince volt, még akkor is, ha ebben az államban nem jellemző? Vagy egyfajta pánikszoba, amit valamiért a háztól távol ástak ki?

Lily Collins amikor lesétál az eldugott pincébe, amit apjától "örököl", azzal ajtót nyit a múltjára.

Azonban ha később építi meg, akkor addig hol rejtegette a Pegg alakította figurát, Morgan-t?

Oké, elrejtette, elfogadom.
Oké, harminc évig senki nem kapta rajta, hogy ételt vagy bármit visz le oda, mert apu nagyon ügyesen csinálta, ami azt jelenti, hogy egy logisztikai zsonglőr.
Oké, Pegg túlélte a harminc évet azzal, hogy elég élelmet kapott és naponta nyomta a fekvőtámaszt. Oké, apu valahogy mindig megoldotta, hogyha a családdal esetleg két hétre lelépett, akkor se haljon éhen a foglya, habár, elég puritán a pince, így sem komoly fürdésre, sem egyéb tevékenységre nem nagyon alkalmas.
Oké, Pegg a harminc év alatt nem kapott el semmilyen nyavalyát, ami miatt orvoshoz kellett volna vinni, habár harminc év egy szürke pincében, pont nem az a környezet, ahol ez megkerülhető.

De a legdurvább, hogy mindezt végül egy nagyjából mondvacsinált okkal tette apu és nem értem meg, hogy miért nem lett volna kézenfekvőbb, ha eldobja a kulcsot, és mondjuk tér vissza öt-tíz év múlva, amikor már csak egy kis múmiát kell zsákba kaparni és eltemetheti pont oda, ahová az eset egyik katalizátorát is temette – egy véletlenül elütött fiatalembert.

Miért?

Mert apu egy jó ügyvéd és nem gyilkos???

Hát, ezt így már nem nyelem le. Nem bírom. Lehet, hogy az író furfangosnak és tökösnek érzi magát, de nekem ez a történet légből kapott, esetleges és a befejezése egyenesen nevetséges. Sőt, dühítő!

Nem mondom, Pegg megmutatta, hogy drámai színésznek sem utolsó, ám ettől még nem tudom jobban elhinni és ráhangolódni arra, amit látok. Azért megsüvegelendő, hogy egy fél éves edzésprogramot zavart le, hogy lefogyjon a szerepért. A végeredmény állítólag 8%-os testzsír-mennyiség megmaradása volt.

Ügyvéd apu tehát felvállalta, hogy olyan életet él, amelyben állandó jelleggel lesz a háttérben egy titka, amit a családja sem tud. Ehhez megvolt a pénze, ideje és technikája is. Sőt, a hagyatéki felvétel szerint még friss videót is készített a lányának azzal a néhány mondattal, amit az ügyvédnél helyezett el letétben. Gondolom, ezt évente leforgatta ezek szerint.

És, hogy miért utálom, hogy Lauren bele van kényszerítve egy nyomozásba?
Mert nekem, nézőnek csinálják a műbalhét. Győzzenek meg róla, hogy apu tényleg úgy véli, néhány homályos utalással engedi a búcsút útjára, a lánya meg tegyen, amit akar?
Tényleg így csinálna egy felelősségteljes „apuka”?
Kicsim, van valami szar a pincében, amiről nem beszélnék és később, ha láttad, te se tedd. Ja, hogy ki az és miért, azt nem mondom meg, mert majd hagyom, hogy emberünk tegye meg, magától.

Mondjon, amit akar arról, hogy hogyan lett fogoly.
Megreszkírozva azt is, hogy majd hazudik erről, apu meg már nem lesz ott, hogy rávilágíthasson erre.
Szóval, bezavarod a kölyköd egy kígyókkal teli verembe, lámpa és fegyver nélkül, mondván, ha sikerül kijönnöd, ne csinálj semmit, csak hallgasd el. Okos.

Persze Lauren karaktere úgy van megírva, hogy rövid úton szerez információkat az ismeretlenről, aki pedig belekezd egy mesébe, amit vagy elhiszünk, vagy nem. És a végén nem tudom, hogy melyik történet a nagyobb baromság, amely elmagyarázza, miért is kellett harminc évre kivonni a forgalomból: az, amit ő mesél el, vagy az, ami végül kiderül.

Mert egyik sem tűnik olyannak – pedig erőlködik a forgatókönyv, kegyetlenül – ami legitimmé tesz egy ilyen tortúrát. Egyszerűen, nem értem, minek vesződne ilyesmivel bárki is?

Mindegy, fátylat rá, mert a színészi játék korrekt, a hangulat, fényképezés helyre, zene a képek alatt oké. Egyben van.

De azután kell a drámai lezárás, amit megkapunk egy olyan jelenettel, amivel lustábban lezárni sem lehetett volna a filmet és sok kérdésem maradt utána. Legalább anyu (Connie Nielsen) is kap néhány percet, hogy valami olyasmit tegyen, amit 30 éve is megtehetett volna.
Ami szomorú, hogy valahogy egyik sem igazán érdekes és fontos. Pont, mint a film, amely többnek akart látszani, azután egy butaság lett belőle.

50%

Azt a pitét lehet, hogy megsütöm...

Többek között ahogy itt kinéz, gondoltam Pegg-et sokkal idősebbnek. Vagy remek a maszkmester munkája, vagy több italt fogyaszt, mint a filmben. Bár, ott csak annyi az instrukció, hogy lehetőleg harminc éves legyen az itóka.