Amerikai bérgyilkos - American Assassin (2017)

Amerikai bérgyilkos - American Assassin (2017)

Rendezte: Michael Cuesta

A film Mafab adatlapja: American Assassin (2017)

Forrás: amazon.com

Megtekintés: Egy próbát megér, mert vannak benne pozitívumok.

Nem vagyok erős angolos, de kicsit zavaró nekem, hogy az orgyilkos szót bérgyilkosra változtatták, mert az assassin nem azt jelenti. Mitch valójában nem bérgyilkos, hiszen nem pénzért bérlik fel, hogy megöljön egy célszemélyt, de végülis, ez mellékes.

Egyszerűen nem tudom komolyan venni ezt a Jack Ryan koppintást, amely úgy indul, hogy miután egy amerikai srácnak nyaralás közben iszlám terroristák agyonlövik a barátnőjét és őt is megsebzik, durván másfél év alatt, a filmben nem látható háttérsegítséggel vagy annak hiányával, de sikerül olyan mélyen beépülnie egy iszlám sejtbe, hogy gyakorlatilag egy szobába kerül azzal, akinek a parancsára megölték a barátnőjét. Ja, hogy közben felépített egy hamis arab identitást, amelybe nem elég, hogy a nyelv megtanulása is belefért, de még a vallási szöveg értelmezése és elemzése is, ha véletlenül egyik „társa” csak úgy belekérdezne, hogy mit gondol Allahról és a többi, az hab a tortán.

Ezek után a CIA egy akció közben megkaparintja magának és beszervezi egy főleg terror ellenes, enyhébben belső politikai játszmába, melynek tétje, hogy felrobban-e egy atombomba Amerika partjai közelében a hadiflotta közepén, vagy nem.

Ja, és főhősünk az összes létező főnöki utasítással szembe megy, mert a hátszele mindentől megóvja, mondván: a legjobb terrorellenes ember, aki valaha amerikainak született. Mintha azért lenne hátszele, mert a csúnya gaz terrorista bácsik megölték a barátnőjét és ez elég indok lenne arra, hogy tegyen, amit akar, ha a lényege a veszélyes elemek kiiktatása.

Jack Ryant legalább kevésbé hihetetlen körülmények között mutatták be az olvasóknak és viszonylag földhözragadtabb akcióknak köszönhetően sikerült megakadályoznia a világ kvázi pusztulását, míg Mitch Rapp (Dylan O'Brien) már „megszületésével” is igyekszik nagyobbat durranni. Gondolom, azért a könyv – mivel egy tíz rész feletti kém-sorozatról beszélünk – sokkal jobban kezeli a hősét, mert a filmben engem a felütés ellenére gyorsan elveszítettek. Egyszerűen nem tudott Rapp sorsa érdekelni, mert már maga a beépülése is hihetetlen volt számomra. Ha volt rá utalás, hogy már a film elején komoly segítséget kapott, hogy uszkve másfél éven belül oda kerüljön, ahova, ám én ezt a részt egészen biztosan átaludtam. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a világ legzártabb terrorista szervezébe egy fiatal, fehér férfi ilyen rövid idő alatt, belső emberek támogatása nélkül, elérje a céljait. Természetesen semmit sem tudok a terrorszervezetek működéséről és a toborzási szokásairól, amit itt látok, az szerintem nem létezik. (Ja, azután meg kiderül, hogy pedig de és nekem kellemetlen, hogy túlgondoltam a dolgot.) Ezért nem tudtam sodródni a filmmel.

Forrás: nytimes.com

Pedig a színészek jók, Michael Keaton annak ellenére is Pazar alakítást nyújt, hogy eredetileg el sem akarta vállalni a titkos akciókra felkészítő csapatvezető szerepét, mert nem értett egyet a karakter motivációival. Keaton, mostanra rá kellett jönnöm, sokkal jobb színész, mint amit feltételeztem róla a nyolcvanas és kilencvenes években készített filmjei alapján. Hirtelen nem is emlékszem tőle abból az időből hatalmas alakításokra, erre így hatvan körül meg kisujjából kirázza a legkeményebb karaktereket: Spotlight, Birdman és még a Pókember filmben is ellopja a showt. Scott Adkins ismét egy tökös és kiírható/kinyírható keményfiú. Nem tudom, hogyan csinálja, de ha nem főszereplő egy filmben, simán meghal a vége-főcím előtt. (Dr. Strange, Feláldozhatók 2., Amerikai orgyilkos) Ez lassan olyan stílusjegye lesz, mint Mikkelsennek a sérült szem. Pont az ilyen színészek miatt lenne érdemes egy olyan filmes oldalt csinálni, amiben a filmjeik címe mellett jelzik azt is, hányadik percben hal meg.

Dylan O’Brien szakállal sokkal idősebbnek tűnik, mint a „Maze Runner” sorozatban, sőt, legutóbb bemutatott sci-fi kalandfilmjének, a „Love and Monsters"- beli karakternél is, pedig az kb. 3 évvel frissebb. (Talán ezért kellett az a sok arcszőrzet, hogy a kifejezetten kölyökképű fiatal színész a koránál pár évvel idősebbnek hasson.) Simán elviszi a hátán a filmet, bár nem feltétlenül, mert olyan tehetséges színész, hanem mert butaságai ellenére érdekes a történet és a karakterben is van potenciál. De ismétlem, a regényben biztosan sokkal részletesebb az egész karakter háttere. Szomorú, hogy a szerző, Vince Flynn nem élhette meg a bemutatót, mert fiatalon, 47 évesen elhunyt egy igen ritka prosztata rákban. 2012-ig 13 Rapp regényt írt és halálával sem fejeződött be a sorozat, mert Kyle Mills folytatta a Mitch Rapp sorozatot, jelenleg 19 kötetig. Érdekessége a sorozatnak, hogy Flynn nem sorrendben írta meg Rapp történetét, hanem idővel két regényt írt a többi elé, jobban elmélyítve a karaktert és bemutatva a múltját. 

Forrás: movieslackers.com

Olyan apró bakik is feltűntek, hogy pl. az Ibizai lövöldözésnél (Viszonylag komoly változtatás, hogy a könyvben Mitch barátnője egy terrorcselekmény közben hal meg, amikor repülőgépét felrobbantják.), amikor Mitch a káosz közben beleesik egy medencébe, a lövések olyan szögben érkeznek a teste köré, ami lehetetlen lenne. Egyrészt, akkor a támadóknak nagyon közel kellene lenniük hozzá, illetve nem is a medence széléről kellene lőniük, hanem felette lebegve. De legalább látványos képsorok. Nagyon érezhető benne az a pánik, ami hasonló esetben eluralkodna az emberen. Sajnos, egyre inkább ez az a mód, ahogy a terroristák érvényt akarnak szerezni akaratuknak. Az ártatlan civilek minél váratlanabb és drasztikusabb lemészárlása, mert ez – szerintem – félelmet kelt. Egészen biztos vagyok benne, hogy sokan, egy-egy ilyen fikciós történet megtekintése után, egyszerűen kihúzzák Ibizát a lehetséges turisztikai célpontjaikból. Én pl. És ne mondd, hogy ez hülyeség, mert a „Cápa” bemutatója után erősen visszaesett a tengerparti nyaralók turizmusa, hosszú évekre.

Taylor Kitsch ha lehet még mostohább karriert futott be, mind Scott Adkins, és itt megint az antagonista szerepét csípte el, pedig főszereplőként is jól működik akció terepen. (John Carter, Csatahajó) Nem értem a szerepvállalásait, hiszen kifejezetten tökös figurákat bíznak rá, de lehetséges, azért a negatív szerepeket kapja, mert amikor ő volt a főhős, azok a filmek rendre alulteljesítettek a mozipénztáraknál, annál azonban jobb színész, hogy ne alkalmazzák.

Az „Amerikai bérgyilkos” egy gyenge A film, vagy erősebb B mozi. Te döntöd el, mit gondolsz róla. Egyszer érdemes megnézni, de ha valaki találkozott a könyvvel és szerette, elképzelhető, hogy a film annyival kevesebbet nyújt neki.

65%

Forrás: sevendaysvt.com

Close Range - Close Range (2015)

Close Range - Close Range (2015)

Rendezte: Isaac Florentine

A film Mafab adatlapja: Close Range (2015)

http://scottadkinsworld.com

Szegény Scott Adkins talán sosem lesz olyan ismert egy átlagos filmnéző előtt, mint mondjuk a nyolcvanas években befutott Jean-Claude Van Damme, Steven Seagal vagy Dolph Lundgren, akik néha kirándultak A közeli filmekbe, majd főleg B kategóriás (mára akár zs) filmekben öregedtek meg a szemünk előtt. Adkins-nak nincs szerencséje, mert nem sikerült viszonylag fiatalon befutnia. Mert igaz, hogy jelenleg 42 éves, de akcióműfajon belül azért ez már inkább a forrpont, mint a befutás ideje. Van Damme, Ludgren húszas éveikben megkapták a lehetőséget, hogy kedvencekké váljanak.

Adkins neve számomra mostanában – kb. 5 éve – lett ismerős, és megfelelő kezekben kifejezetten élvezhető akciójelenetekkel szórakoztatja a nézőit. Megkockáztatom, hogy néha még attraktívabb produkcióra képes, mint egyik-másik  ismertebb kollégája. Egyetlen hátránya, hogy akkor lett belőle sztár, amikor az emberek kissé belefásultak a B akcióba, és ráadásul minden második stúdió azzal igyekszik bevételt szerezni. Adkins, ha tíz évvel előbb születik, ma már megkerülhetetlen név a szakmában, ám így, egyszerűen abba a korba lett „húzónév”, amikor tucatszám kerülnek a lövöldözős-verekedős filmek a tékák alsó polcára, televízió esti műsorsávjába. Pedig nem rosszabb színész, mint ismertebb, idősebb pályatársai.

Néha még A közeli filmekbe is sikerül bekerülnie, de ezek szégyenletes módon többnyire apró mellékszerepek, ahol sokszor elbukik karaktere. Egy biztos, nem kap annyi játékidőt, hogy rendesen megvethesse a lábát az A ligában, ezért rendre megy vissza olyan filmeket készíteni, amiket egykori híresebb versenytársai is csinálnak öregségükre.
Mostanra Adkins eljutott oda, hogy kis stábbal, saját produceri tevékenysége alatt készít egyszer-nézős filmeket, ami azért szomorú, mert tehetsége megérdemelt volna egy jóval átgondoltabb filmográfiát. Most meg olyan B filmekben rugdossa és veri az ellent, mint a „Close Range”. Bárcsak lenne néhány akció rendező, aki felkarolná. De hova tűntek ezek az akciórendezők is? És hova, a pénzek, amikből régen olyan mozik készültek, mint a „Tökéletes katona”, „Dupla dinamit” vagy „Ölve vagy halva”?

Nagy produkciók ezek? Egyáltalán nem, mégis, valahogy több bennük a „filmművészet”, mint egy ranchon összedobott lövöldözős akciófilmben, ami kiszámítható, mint állat. Az első perctől az utolsóig. Az sem segít az összképen, hogy a kaszkadőrök sokat beletesznek a filmbe, mert a szűk terek és a hamar munka miatt a legtöbb verekedést pisztolylövés zárja le és az amerikai módit már rég túlhaladták az ázsiai akciófilmek, mert „azokban történik valami”.
Így végül a „Close Range” egy fokkal jobb egy 24 sorozat epizódnál. Egy leheletnyivel.
Colton Macready (Scott Adkins) unokahúgát elrabolta a Mexikói kartell. mivel mostohaapja tipikusan a filmes seggfej, aki bekever a főnöknek, hogy utána húzza a belét. Anyu persze rögtön a bátyót hívja, akivel nem felhőtlen a kapcsolat – anyu maradt apu halála után és, hogy ne ússzon el a ranch, kooperált a seftes Walt-tal, különben elúszik a ház és ez nem tetszik Colton-nak, mert szerinte Walt egy seggfej. Ebben igaza is van, csak anyu, Angela (Caitlin Keats) felteszi a megfelelő kérdést, amire Colton is csak a vállát tudja húzogatni: - Te hol voltál, amikor kellettél volna?
Mindegy, mert most, hogy Hailey-t (Madison Lawlor) elrabolták, a tesó hazajön a farmra, hogy kiszabadítsa a lányt a bűnözők fogságából. Mivel katona volt, nem finomkodik a módszerekben és legyilkolja akit ott ér a túszmentés közben. Persze, hogy ez vérért kiált, ezért a kartell minden maradék tagja elindul, hogy leszámoljanak Coltonnal a vélt tartózkodási helyén.

http://scottadkinsworld.com

Ha ez nem lenne elég, Colton kezébe került egy pen-drive, tele olyan adatokkal, amelyek a bűnbanda vesztét okozhatják egy bírósági eljáráson. Mert természetesen olyan hülyék, hogy minden, de minden adatot rábíznak egy apró pen drive-ra, azt meg a csapat legkevésbé ütőképes tagjára. Jó lesz az úgy.
A tipikusan Mexikói bűnbanda pedig elindult a Macready farmra, segítségül hívva a seriffet is, aki mindkét oldalnak tartozik, mert kell a dráma. Meg miért ne legyen már megint negatív az a szerencsétlen Nick Chinlund, aki száz filmben játszik negatív szerepet (pedig ezek felét valamilyen karhatalmi szerv tagjaként teszi) és kettőben maradt életben? Csak be kell piszkolni azt a seriff karaktert, hiába úgy ismerjük meg, hogy a fiával beszél telefonon és arról diskurálnak, hogy apa mennyi rossz-fiút intézett már el. Mondjuk, ha ügyesebb a forgatókönyv, akkor talán kicsit kitolhatták volna ezt a negatív oldalt a film utolsó harmadára valahogy, hogy legyen némi csavar a kapcsolati hálóban, bár, ahhoz kellett volna valaki, aki tud forgatókönyvet írni. Például ebben a filmben láttam eddig talán a leghanyagabbul eltüntetett áldozatot. Colton elkapja az egyik nehézfiút az udvaron, takarásba, majd bevonszolja az épület mögé, hogy ne legyen feltűnő. Egy perccel később a házból kileső gengszterek azonnal kiszúrják a földön fekvő emberüket, mert Coltonnak sikerült őt nagyon, de nagyon elrejtenie...

A klisék iránti szeretet miben is nyilvánulhatna meg jobban, mint a banda neveiben, akiket valamiért úgy érezték, hogy külön felirattal szükséges ellátni, ami oké lenne, ha a nevükön kívül valami személyes megjegyzéssel legalább humort vittek volna a filmbe vagy vizuálisan megdobják. De nem, csak profán módon megjelenik a felirat a figura arca alatt, hogy a negyediknél már kényelmetlen volt olvasni is. El Jefe, Loco, Lobo, stb. – El nem tudom képzelni, mi volt a koncepció mögött, hogy kapunk egy gyakorlatilag „második stáblistát” a kartellről... Ráadásul olyan közhely megnevezésekkel, hogy nekem kellemetlen.

Végül, ahogy sejteni kezdtem, a film, hogy érezzük a szűk pénzügyi keretet, nem nagyon hagyja el a farm területét. Tehát van kb. 10 perc amit felvettek egy hotelben, meg a többi kb. hetven perc, ami egy farmon futkorászás, némi közelharccal, lövöldözéssel körítve. Nos, hogy egy akciókedvelő elcsöppenjen, ennél ma már több kell. Amikor hasonló mikróközösségbe kényszerítették a nagy elődöket, nem mindig sült el jól. (Az Úszó erőd a ritka kivétel, pedig az tényleg egy hajón belül maradt.)

Akciófilmnek tehát ippeg, hogy megáll a film a lábán, de moziba ezért már nem ülne be senki. Nagyobb nevekért sem.
Adkins pedig még várat magára...
Stephen Edwards filmzenéje súrolja a gagyi westernfilmes zenék határát.

50%

http://scottadkinsworld.com

Tűréshatár - Zero Tolerance (2015)

Tűréshatár - Zero Tolerance (2015)

Rendezte: Wych Kaosayananda

A film Mafab adatlapja: Zero Tolerance (2015)

Megtekintés: A kölcsönzési díjat nem éri meg, ám ismerve a kereskedelmi televíziók műsorrendjét, hamarosan este tíz után találkozhatunk ezzel a darabbal. Ha esetleg nem, akkor sincs semmi.

Nem sok említésre méltó van a filmmel kapcsolatban. Az egyik, hogy nem a SEGA konzolra készült lövöldözős játékot dolgozták fel benne, pedig abban volt annyi kraft a hangeffekteknek köszönhetően, hogy bizony, néha eléggé felpumpálta a vérnyomásomat játék közben. Jelen filmnek sokkal több a negatívuma, mint a pozitívum. A zenei alapok egészen kellemesek és néhány montázs - mikor keresgélnek az éjszakában és hasonlóak - egészen tűrhetően néznek ki. Azonban a film teljes középszer. Scott Adkins zsinórban gyártja ezeket a mozikat. Könnyű is úgy évi 5-6 filmet összedobni, hogy abból egyik-másik valójában ürügy egy kis távol-keleti szexturizmushoz. Ebben a filmben Adkins jó, ha összesen tíz percet van vásznon és Gary Daniels, ex-akciósztár is kap műsoridőt, hiszen valamivel el kell adni az amerikai piacra is a filmet. Viszont akciónak eléggé izzadtságszagú. Nem elég szépen kidolgozottak a koreográfiák, nem elég nagyszabású és mintha a kamera is állandóan beletolakodna a szereplők aurájába, ami teljes képernyőn igenis zavaró. Inkább videós az összhatás, semmint mozis, pedig, ha széles vásznú a film és kicsit kreatívabb a fényképezés, akármi is lehetett volna belőle. Az ázsiai színészek viszik a prímet, Adkins karaktere érezhetően töltelék szerep.

A korábban a Kaos művésznévvel is próbálkozó rendező, 2002 óta sem volt képes markáns rendezői stílust kialakítani magának, ezért is olyan középszerű a filmje. A történet unásig ismert:
Angel-t megölik. Sokat nem tudtunk meg róla, hiszen ő csak kulminálója az eseményeknek. A rendőr, aki a holttestet megvizsgálja, hogy felderítse a lány gyilkosát, szerencsésen fel is ismeri őt. Korábban a CIA-nál dolgozott és egykori társa lányára ismer rá. Arról nem nagyon szól a történet, hogy ilyen magasan kvalifikált férfiak köréből hogyan tud kiszakadni a prostitúció világába a kis hölgy, de megtörténik. Ezek után rendőr bácsi és akció apu végigjárják az éjszakai életet - érintve minden távol-keleti országot - hogy felgöngyölítsék a direkt szövevényesre hangolt, amúgy szokásosan faék egyszerűségű gyilkossági okokat. Közben Angel aktuális legnagyobb szerelme - mert az ilyen luxus-lányoknak is van ilyen, mérgesre szívja magát és a nyomozással egy időben menekül a rendőr és apu elől, pedig a néző sejti, hogy hiába szól ellene pár flashback, nem valószínű, hogy ő a felelős a lány haláláért.

Közben apuci, Johnny (Dustin Nguyen) baráti segítséggel - mert az úgy megy - kicsinálja a fél alvilágot, halomra ölve olyan embereket, akik talán közvetve sem találkoztak a lányával. Terminátorosan, szenvtelenül, ahogy egy akciófilmben meg van az írva. Egyik legdurvább akciója amikor egy éjszakai lokál hátsó szobájában végez ki kb. tíz embert és az egyetlen, amit sikerül megtudnia a nézőnek a likvidált fejesről, hogy szerette Angel-t. Bumm, ajándékod egy szívlövés. Mindig is tudtam, hogy nem életbiztosítás az éjszakában dolgozni, de ez a fajta mészárlás már túl van azon, amivel nézőként még azonosulni tudok. Mivel a forgatókönyv és a jelenet nem győzött meg róla, hogy a figurák mind halált érdemelnek.
Ha viszont nem vagyok erről meggyőzve, akkor önkéntelenül is elkezdek a főszereplők ellen hangolódni, ami ilyen filmnél, nem növeli az élvezeti értéket.

Kaos filmje összecsapottnak tűnik, ami, ha úgy vesszük Nomen est Omen a részéről. Már nézése közben érzi az ember, hogy nem fog rá emlékezni, annyira hidegen hagyja a történet. Nincs benne kellő dinamika. A kamera is túl statikus, pedig egy pörgős akciófilm kívánja, hogy az operatőr mozgásban legyen. Ne rángassa a képet, főleg ne bunyó közben, ez rendben van, viszont sokat hozzátesz a képi világhoz, ha néha igenis elmozdul az objektív valamerre.
Ha nem értenéd, miért olyan szétzilált az egész koncepció, arra magyarázat lehet, hogy eredetileg a filmet 2012-ben már elkészítették és három évvel később gyakorlatilag újra vágták és megtoldották Adkins és Kosugi jeleneteivel, hátha majd nagyobbat durran a film, mint korábban. Szóval, szegről végről akár rendezői változatnak is tekinthető vagy egy Remake-nek. Kár, hogy nem érződik a kidolgozottság a koncepción. Az első változat címe Angyalok - Angels volt.

A főszereplők nem kiemelkedőek, hiszen szinte végig mindenki nagyon komor arccal halad a céljai felé. Külön fárasztóak az olyan jelenetek, amikor pl. Adkins egyedül ül a teraszán és nagyon mogorván issza a piát, arra gondolva, milyen bajban van és hova tűnt Angel. Roppant fárasztó lehet az ébren töltött óráinkat végig mérges grimaszolással tölteni, főleg, ha a kamerán kívül senki sem látja. Azért egy erős férfi bírjon már kicsit az érzelmeivel.

Kane (Kane Kosugi) rövid szerepében feltűnik egy volt legenda gyermeke is. Kosugi apukája a nyolcvanas években készített hasonló filmeket - néhányat a Yoram-Globus duónak - és ha nosztalgiával tekintek ezekre a filmekre vissza, akkor úgy érzem, inkább újranézem valamelyik "klasszikust" az apukától, mint a külsőben mostanra hozzá öregedő fiától bármit.

Néha persze belefér, hogy egy ilyen filmre is elpazaroljon az ember másfél órát az életéből. Néha meg sokkal jobban jár, ha berakja mondjuk Schwarzenegger Kommandóját és inkább megnézi azt, hiszen ha már akció marhaság, annak legalább ehhez képest van stílusa.

Ha esetleg mégis rászánod az időt - hiszen én is kibírtam - itt megtalálod: Saját bejáratú tűréshatár!

40%

Különvélemény:
- Fura WTF, amikor a három nyomozó szereplő közül Sammy kilövi a legfiatalabb rendőrt, minden motiváció nélkül, gyakorlatilag teljesen feleslegesen, hogy azután sorsára hagyja a másik két főszereplőt, akik persze kiszabadulnak és elhagyják a helyszínt. Sammy nem izgatja magát, hogy apuka beígért neki egy head shot-ot??? Ha már vette a bátorságot, hogy lelője a fiatal detektívet, miért nem lőtt még kettőt és zárta rövidre a történetet? Ennyire öncélú kivégzést is rég láttam filmben, aminek ennyire nincs funkciója. Legalább nyögte volna be Sammy a másik két karakternek, hogy a lelőtt srác korrupt és sáros.
- Annak ellenére, hogy Angel-t minden karakter okos és intelligens lányként jellemzi, érdekes, hogy prostituáltként akart helyt állni az éjszakában és végül megölték.
 Az okos lányokat nem ölik meg ok nélkül, főleg, ha annyian szerették.
- Végül beigazolódott a gyanúm, amit fent írtam, mivel közben csak megnéztem a filmet.
- A befejezés fényében a főszereplőink cselekedete morálisan erősen megkérdőjelezhetővé vált.
- Scott Adkins figurájának szerepe nem kellően tisztázott.
- A film logikailag sem túl stabil. Pl. Miután Sammy hátrahagyta őket - ami már felért egy baromsággal - hogyan akadtak rá, ha tudjuk, hogy az érdemi kutató munkát pont az a srác végezte, akit Sammy lőtt fejbe???
- Ez a film egy baromság!
- Angel halála pont felülírja mindazt, amit vele kapcsolatban végig lebegtet a film: okos lány!

Legénybúcsúztató - Stag Night (2008)

Legénybúcsúztató - Stag Night (2008)

Rendezte: Peter A. Dowling

Ez a legénybúcsú nem az az agglegény party, amit gyerekkoromban ezerszer végig bírtam nézni, ostoba, egyszerű humora miatt. Nem. Ez mostanában készült, már ismert nevekkel - igaz, B listások a fiúk, nagyjából - ráadásul metrós horror, amit azért szoktam kedvelni a klausztrofób hangulat miatt, meg azért, mert nincs olyan messze a valóságtól... Hiszen utazom metrón. Ki ne gondolkodott már el rajta, hogy miközben A-ból B-be utazik a fülsüketítő járművön, hogy vajon miféle élet folyik a föld alatt, a végtelen alagút rendszerekben és a titokzatos, dokumentumfilmekben néha felemlegetett, elvileg háború esetére létesített óvóhelyeken? Én biztosan. A föld alatti világ, olyan csodaszámba megy az egyszeri városlakónak, mint pl. az idegszanatóriumok zárt közössége. Rálátásunk szinte semmi, ellenben olyan folklór itatja át, amely szájról szájra terjed, pletykákban, városi legendákban.

Az oldalon, ahonnan volt szerencsém beújítani ezt a nem túl friss filmet, sokat nem találtam róla, csupán egy sort és a szereposztást. Abból három nevet is ismerek, így volt némi elvárásom a kész művel kapcsolatban. 2008-ban elvileg azért elég jó kis horrorfilmeket dobtak piacra. Miért ne lehetne ez is egy élvezhető, borzongató darab? Nem lett az.

Komoly buli, amire nem limóval mennek a fiúk.

Cloverfield, Hívatlanok és Engedj be!. Ilyen filmek kerültek moziba. (Meg ilyenek is, hogy az igazán alját se felejtsem ki, amiket valahogy nem tudtam élvezni, vagy kifejezetten csalódások lettek számomra: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága - simán baromság és sehogy sem adta vissza az első három rész utánozhatatlan hangulatát, pedig igyekeztek, - Max Payne - atyaisten, hogy sikerült ez? - Ne szórakozz Zohannal! - sokan kedvelik, de nekem csak egy Adam Sandler sorra gyártott, erőltetett blődlijeiből.

A szereplők közötti három név, ha nem is garancia a minőségre, azért volt szerencsém hozzájuk jó filmekben is. Kip Pardue, aki nekem csak Napocska az Emlékezz a Titánokra! című sportdrámából. Akkor még lehetett volna bárki a srác, mára azonban olyan szutykokban találkozom vele, mint pl. a Hotel sorozat minőségileg elkorcsosodott harmadik része. Aztán a hülye tesó, csöppet sem szerethető szerepében megjelenik Breckin Meyer, aki az 54-ben vagy a Rémálom sorozat hatodik részében még tehetség volt, ám a Garfield sorozatban csak felesleges élő szereplő a show-t ellopó animációs macska mellett, akinek még a hangját kölcsönző Bill Murray is égnek álló szőrzettel ugrott neki. Van az a pénz.
A csoport utolsó, számomra ismert tagja, az a Scott Adkins, aki főleg a téka polc akció szekciójában garázdálkodik, de bár sokkal később lett felkapott sztár, mostanra ugyancsak beért olyan filmeknek köszönhetően, mint a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza, A Bourne-ultimátum vagy a fontosabb szereppel kecsegtető Nindzsa, ahol abszolút főszereplő, vagy az akció veteránjait csatasorba hívó Feláldozhatók 2., melyben a tipikus jobb-kéz karaktert kapta meg a gonosz Jean-Claude Van Damme oldalán. Mellettük még feltűnik két leányzó is, akik nevét még eddig nem jegyeztem meg. Vinessa Shaw neve ismerős kicsit. Halványan. Nem ez a film, ami után örökre bevésődik.

Milyen lehet az a metróhálózat, amelybe csak bejutni lehet, kijutni nem?

A történet unásig klisés horror alapszitu. Néhány haver és melléjük verődött leányzó, mi sem természetesebb, hogy egy kis összezördülés miatt - ami mellesleg kurvára erőltetett, dramaturgiailag olcsó húzással - lekerül a hajnali metróról, hogy a sínek és a lezárt állomások között ingázva keresse a kiutat. Mi sem természetesebb, hogy a metró alvilágából nem vezet ki egyenes út. Bárhová keverednek, az pont egy régi, lezárt szakasz lehet. Mondjuk ég a világítás, a levegő is befúj a gyenge rácsozaton keresztül persze, ugyanakkor olyan éjszakai életbe botlanak a tévelygés közben, ami kihat az életükre. Miért? Mert a Sziklák szeme televágott kannibál közössége miután elhagyta a kietlen sivatagot, pont a város alatti átláthatatlan vasúti és metróhálozat rendszerébe helyezte át a székhelyét. De tényleg! A szakadt csavargok egy szűk közössége emberölésből és kannibalizmusból tartja fenn magát. Hogy erre nem figyeltek fel eddig az éjszakáig sem az egyéb csöves kolóniák, sem az alagút rendszerben néha megjelenő elektromos és egyéb problémákat megoldó munkások, az a film titka. Azért belefér egy metrórendőr kinyírása, akit utána a kutya sem keres, viszont legalább ezzel megnyitja a vérengzés nyolcvan percét, mivel főszereplőink - már akik nem szakadtak le korábban mondvacsinált okból - pár tagja premier plánban nézheti végig a mészárlást. Tudod mi ez, a már említett ősön kívül? Pl. a Halálos kitérő költség és helyszíntakarékos újrája. Komolyan.

A négy fiú és két lány ahogyan megszoktuk és várható, ketté szakad. Sajnáltam, hogy a kisebb csapat - pár - egyik tagja Adkins lett, mert bár tudom, hogy kiváló harcművész, máris kihúzhattam a túlélők listájáról. Persze, hogy elsőnek ölik meg. Kurva kemények ezek a csőlakók. (Az alagút végül is egy nagyméretű cső, nem igaz?) Vele együtt meg a csinosabb ribit is likvidálják. Köszi.

Kik ezek? Sokat nem tudunk meg. Majd a folytatásban. (Ne, kérem, ne!)

A többiek össze-vissza barangolnak, miközben felfedezik az alvilági pokoli létforma különböző stációit. Ez gy részben az emberevő maroknyi fickóból álló csoportosulás, másrészt pedig egy tőlük elhatárolódó, mégis szimbiózisban élő átlag csövi banda, akiket nem abajgatnak az előbbiek. Tök véletlenül a munkaterületen épp csak melósok brigádjába nem futnak bele be a kijáratba, pedig a kép sarkán néha, drámai hatás végett megjelenik az aktuális időpont. Ami alatt végig sétálgatod a teljes 3-as metró vonalát.

A hangulat darkos, videós. Néha, amikor inkább látnám, ami a vásznon folyik - vér!!! - akkor rángatják a legjobban. Így még az ilyen műfajnál kötelező gore is csak olcsó fosnak tűnik. Csókoltatom az operatőrt. Talán később kinövi a művészi hajlamainak ezt a formáját. Ha viszont kötelező koncepció volt, akkor gratulálok. Élvezhetetlenségig fokozták. Nem mintha a sötét helyek miatt nem lenne egyébként is élvezhetetlen az egész. Összességében az elmúlt években láttam pár metrós horrort és ami eszembe jut - nyilván, amire megérte emlékezni - azok pár szinttel jobbak ennél a darabnál. Megtekintésre mondanám, hogy egyszer nézős, mivel fenntartom a véleményem, hogy mindenki döntse el maga, mire bassza el az idejét, jelen esetben a megtekintést azonban nem ajánlom, mert tényleg felesleges. A színészek és egyéb közreműködök már bezsebelték a pénzt, így sajnálatból ne adj ki pénzt rá. Még akkor sem, ha letöltened ingyenes, mert az is idő, az meg pénz.

10%
Még az ismert nevek ellenére sem adok többet.
Nem, mintha ezt a stáb nem szarná le, hisz nem is ismernek.

Metró és horror?
Azt hiszem a téma külön posztot érdemel.