A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert de niro. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: robert de niro. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 24., vasárnap

Joy - Joy (2015)

Joy - Joy (2015)


Rendezte: David O. Russell

A film Mafab adatlapja: Joy (2015)

Megtekintés: Férfiaknál határeset, hiszen csak egy nőről és egy felmosófejről szól a film.

És nem is lehetnék nagyobb suttyó, ha egy karakterfejlődést és egy sikertörténetet ennyivel intéznék el, mert ez a film nem csak egy felmosóról és egy nőről szól.
Ez a film egy olyan nőről szól, akinek legnagyobb ellensége a családja volt és aki ennek ellenére, segítve őket és nem elküldve melegebb éghajlatra, szembement a világgal egy férfiak uralta területen, hogy végül egy olyan emberré változzon, akire neki magának is szüksége lett volna, még akkor, amikor nehéz és körülményes útját megkezdte.

Ma már tudjuk, hogy Joy Mangano kálváriája nem volt egy sziszifuszi munka, hiszen végül céljait siker koronázta és elismert, befolyásos üzletasszony lett egy olyan piacon, amely főleg az átlagos amerikai családanyák mindennapjait könnyíti meg. Nem kívánok életrajzi tényeket felsorakoztatni, mert ezeket megtalálod a megfelelő oldalakon, ezért inkább az érzéseimet közvetíteném neked a film megtekintése után. Elég annyi töfi (tök felesleges információ), hogy 1956.február.15.-én született meg Mangano kisasszony, abban az évben, amelyet mi legtöbbször történelmi sarokpontként kezelünk és ha már filmes írás, alig két héttel Mangano születése előtt mutatták be nálunk a Körhinta című, Fábri Zoltán filmet!

Ennyit a száraz tényekről.

Különösebben nem érzem magamat Jennifer Lawrence rajongónak. Eddig. Ne kérdezd miért, mert magam sem tudom. Látok egy mutatós lányt, kissé szűk szemekkel - nem vészes - enyhén krumpli orral - nem vészes - pufi arccal, és azon gondolkodom, hogy mennyire tartom jó színésznőnek, így, hogy nem láttam minden munkáját és nem e csak egyfajta hype-ot élvez, mint Bradley Cooper is, aki elvileg egy szexis nice guy-nak tűnt az elmúlt kb. 10 évben, de mostanra, mintha a bugyilehúzós tekintet és kaján fiús mosoly mögött ott is érezném, hogy ezek az emberek bizony jó színészek, csak figyelmemet elterelte az, hogy külsőleg is tetszetősek. Viszont ez az én, a befogadó hibája. Mert kell néhány film ahhoz, hogy lássam a fától az erdőt is.
Lawrence-t Oscar-díjra jelölték ezért a szerepéért. Öt röpke év alatt a negyedik jelölés. Ki ez a lány? Egy következő generációs Meryl Streep vagy/és Katherine Hepburn? Tényleg ilyen jó, vagy áll mögötte egy olajozottan működő menedzseri gépezet, amely megfelelő szerepekbe tolja befelé?
Eddig, az imdb oldalán látható adat, hogy Lawrence kisasszony százötven jelölést kapott munkáira és ebből százat le is szüretelt.
Én pedig elgondolkodva nézem, hogy mit nem látok, amit mindenki más észrevett. Lehet, hogy csúnyán előítéletes vagyok a szép emberekkel szemben, mert azt feltételezem róluk, hogy másra nem képesek, mint csak egyszerűen jól kinézni?
Azután végre a Joy rám cáfolt.


Nem azért, mert hibátlan filmnek tartom. (A jogi csűrés csavarásos rész például nekem nem volt teljesen világos, meg azért furcsa volt, hogy adásba küldenek úgy egy teljesen új terméket - és tartom, hogy ilyen hibát felelős cég nem követhet el - hogy a bemutatót végző személy nincs tisztában a termék alapvető funkciójával, működési elvével.)
A film nem hibátlan és gyanítom, sokszor jócskán túldramatizálták, hogy az egyszeri nézőből is kiváltsanak érzelmi hatást, akinek az életét nem a televíziós szappanoperák határozzák meg és nem is a telemarketinges reklám műsorok.
Ezért szükség volt rá, hogy Joy életéből lehetőleg annyit kihozzanak, amennyitől nem csak szimpátiánkat nyerje meg, de izgulni kezdjünk érte és sikereiért.
Ezen mondjuk nincs mit meglepődni, hiszen a film dramaturgiailag simán egy sportfilm felépítését követi, csak itt nem egy olimpiai arany megszerzése a tét, hanem egy találmány eljuttatása egyenesen a tervező fejéből az átlag amerikai háztartásba.

Miló barátomat rákényszerítettem, hogy megnézze velem ezt a filmet, ha már korábban kategorikusan és kategóriára kiterjesztve kijelentette, hogy nem hajlandó horrorfilmet nézni. Az első fél órában nem is nagyon bírt a film behúzni ebbe a világba, amelyről semmit sem tudtam korábban. (Most sem sokkal többet.) Nem tudom miért éreztem, hogy a film pl. valamikor a hatvanas években játszódik... Talán, mert az olasz-amerikai életérzésben van némi konzervatív visszafogottság és mind Joy, mind a környezete egyfajta, a hatvanas évekre jellemző pasztell színű világban él a film szerint. Azután erőteljesen meglepődtem, mikor kiderült, hogy ez az egész felmosórongy őrület alig húsz éve kezdődött. Ennek ellenére nem érzem hibának, hogy megtévesztett a film egy kicsit. (teszem hozzá, Miló kb. hetvenes évekre tette a cselekményt.) Töfi: Miló tippje lett volna helyénvalóbb, hiszen a filmben már megjelenik a Karaoke és azt gyakorlatilag 71-ben fedezte fel egy másik feltaláló, aki végül nem bízva találmányában, nem is védette le azt és így felbecsülhetetlen jövedelemtől esett el: Daisuke Inoue, köszönjük neked innen is!


Szóval, hangulatában a film simán hatvanas-hetvenes évek és ez nagyjából visszaköszön a képi világból, beleértve a fényképezést, színeket, ruházatot, stb.
Nem tudom, hogy ez tudatos döntés volt e, de ha túl akarom "gondolkodni", akkor azt mondom, azért valósították meg így a filmet, mert Joy egy olyan asszony benyomását keltette, amelyiknek első alakjai valamikor a hatvanas években jelentek meg. Nem a szüfrazsettek (ők sokkal korábbi találmány), hanem az erős akaratú amerikai üzletasszony, aki képes túlélni egy férfias, jogi útvesztőkkel tarkított világban.
Ez magánvélemény.

A másik, ami viszont már enyhe pszichológia és filozófia és utána be is fejezem lassan:
Mennyire volt Joy pozitív "hős"?
Azt mondod, hogy teljesen, hiszen csak a családjáért akart többet tenni és a lezáró narráció még meg is támogat minket ebben, amikor elmeséli, hogy Joy a korábbi gazságok ellenére mindenben támogatta a családját, beleértve gyenge akaratú apját, aki Joy féltestvérének oldalán állt és magát ezt a féltestvért is, akit a forgatókönyv igyekszik elég negatívan lefesteni, állandó akadékoskodásával és szurkálódásaival, hogy néha bizony, a film vége felé egyfajta George R. R. Martin féle elégtételt kívántam venni rajta. Mondjuk egy vérnászt, minimum.

Oké. Joy a pozitív a filmben. A heroika, aki bejárja a neki szánt utat, néha főnixmadárként születik újjá.
Aha.
Azon elgondolkodtál, hogy mennyire gyűlölte Joy anyjának azt a szokását, hogy a nap tetemes részében agymosó romantikus sorozatokat néz, elveszítve ezáltal a kapcsolatát a világgal. A nő gyakorlatilag egy fantáziavilágba menekült és alig lehetett kirángatni a kialakított komfortzónájából.

Kérdés:
De az megfogalmazódott benned, hogy Joy, mikor végre az "égbe szállt", akkor pontosan azt a metódust használta fel, amely az ő anyját uralma alá hajtotta?
Joy egy olyan műsor készítője és részese lett, ami Amerika második legnagyobb nézettséget elérő televíziós műfajában volt érdekelt. A harmadik pedig a vallási műsorok.
Szappanoperák, reklám adások, vallási műsorok. A sorrend tetszőleges.
Ahogyan Joy gyűlölte, hogy anyját rabbá teszik ezek az ostoba műsorok, és odaszögezik a képernyő elé, úgy, később ő is pontosan olyan adásokat gyártott és adott le, amelyek az arra érzékeny Amerikai nézőket az ágyba szögezték és arra sarkalták, hogy költsenek, költsenek és költsenek, így legyenek az USA iparának aktív felhasználói és fogaskerekei.
Vajon hány kislány nézett később haraggal az anyjára, miközben anyu teljes figyelmét egy képernyőnek szentelte, amiben valaki a mágikus moppal mosott fel a stúdióban kialakított hamis konyhában?


Ha már szóba került a mágia:
Van az a pillanat, amikor Joy a hóba sétál a ház előtt, bele a kamerába egy bögrével a kezében és egy pillanatra, mintha a tekintete találkozna a tiéddel, miközben dacosan igyekszik a kapunál álló kocsihoz.
Vissza kellett néznem.
Ez volt az a pillanat, amikor már tudtam, hogy Lawrence tehetséges színésznő.
Ez volt az ő mágikus pillanata.
Annyi viadal, mutáció és dráma után végre, megláttam benne azt, amit eddig nem.
Már ezért megérte végignéznem egy filmet, amiben egy anyuka kitalál egy takarítóeszközt.

Ami kicsit fájó, hogy Robert De Niro, mintha kezdene belefásulni a filmes világba és mivel megöregedett, elkezdett mellékszerepeket kapni, amikben tehetsége nem tud kiteljesedni. Itt sem. Nem éreztem, hogy ezt a karaktert csak egy De Niro tudta volna eljátszani.

Különvélemény:
Engem ez a varázslatos és kimosható mágikus felmosó nem győzött meg. Használat után berakhatom a mosógépbe és kimoshatom???
Micsoda?
Hogy azt a retkes, dzsuvás pamutszálas, szöszölő vackot beletegyem a mosógépbe?
Eleve semmit nem moshatok vele össze, mert szöszös és dzsuvás lesz. Azért egy felmosófejet külön kimosni meg elég nagy luxus.
Még akkor is, ha tényleg úgy tervezték, hogy könnyen leszerelhető a nyélről és mosás közben a szerkezet nem sérül meg a forgódobban való ugrálástól.
Nem véletlen, hogy a felmosó fej használat után eldobható. (Nem kicsit környezetszennyező módon.)
Ezen kívül még nagyjából száz "találmánya" volt Joy Mangano-nak és nem tudni, mennyi egyéb találmány felett bábáskodott.

70%

- Döcögősen fogott meg, ám beszívott a végére.
- De Niro magyar szinkronja - Kőszegi Ákos - szerintem teljesen elhibázott választás volt Reviczky Gáborral szemben. Akárhányszor meghallottam, kirántott a filmből. Ennyit számít a megszokás.
- Jennifer Lawrence arcjátéka. Vannak nagyon jó pillanatai.

Ha szeretnéd látni: J O Y

2015. december 15., kedd

A kezdő - The Intern (2015)

A kezdő - The Intern (2015)


Rendezte: Nancy Meyers

A film Mafab adatlapja: The Intern (2015)

Megtekintés: Mivel De Niro korára való tekintettel lassan már nem fog tehetségéhez méltóan nívós szerepeket kapni - vélhetően - így be kell érnünk ezekkel a mellékszerep-főszerepekkel, amelyek legalább filmográfiájának terjedelmét növelik. Van egy olyan érzésem, hogy De Niro már rég leforgatta azokat a mozijait, amik miatt az emberek szívesen fognak munkásságára emlékezni. Az utóbbi években mintha rendre csupa olyasmit készítene, ami súrolja a "muszáj képben maradnom" kategóriát. Ha ez a film is ebbe a sorba tartozik - majd később válik el - akkor egészen biztos, hogy a sikerültebb munkái között lesz.

És még a film sem rossz. Csak olyan "női" mozi. Bár Robert De Niro a címszereplő, ez a film nem róla szól. Egy üzletasszonyról mesél, akinek élete legnehezebb időszakában sikerült rátalálnia a belső nyugalmára egy olyan férfi szemén és fülén keresztül, aki nagyapja lehetne.

Túlságosan biztonsági játék ez a mozi. De Niro karaktere nem létezik. Nincs még egy ilyen joviális, kedves fickó, aki hetven évesen, unatkozó magányában ennyire könnyen alkalmazkodjon, aki ilyen simulékonyan végezze munkáját, akinek minden szava, ha nem is éri el Buddha bölcsességét, de árad belőle a tapasztalat, logika és nyugalom. Ben Whittaker (Robert De Niro) felesége halála után megspórolt pénzéből világi kalandok felé fordult. Körbeutazza a világot, mert a mondással ellentétben, bárhol jobban érzi magát, mint az asszony nélkül, az üres házban. A négy fal egyszerűen agyonnyomná. Ezért, ha csak teheti, csupa olyan szabadidős tevékenységgel múlatja a még hátramaradt idejét, amely elvonja figyelmét és nem köti a kandalló mellé. Mivel a múlton keseregni a lassú halál lenne számára, ezért nyitottan a világra rója az utcákat és érdekli minden, ami az útjába kerül. Most például egy kereskedelmi cég keres senior korú marketinges munkatársakat, hogy eleget tegyenek a trendnek és megítélésüket pozitívabbá tegyék.


Ben elragad egy oszlopon lógó hirdetést és indul szerencsét próbálni. A bemutatkozó videója olyan sikeres lesz, hogy a munkaügyiek azonnal be is hívják és véletlenszerű feladatot választanak neki. Mi más lenne ez a feladat, ha nem pont a cég pörgős vezetőjének, Jules-nak (Anne Hathaway) egyik asszisztensi feladatkörét kapná meg tanulási szempontból. Ez Ben-nek tökéletesen megfelel, hiszen korábban negyven évig tevékenykedett hasonló vonalon, mint most női főnöke és így egy teljesen más szemszögből figyelheti meg, hogyan lehet egy vállalkozásból pénzügyileg hasznot hozni. Jules viszont kezdetben nincs elkápráztatva a marketinges fiúk ötletétől, hogy egy trottyot kelljen pátyolgatnia, miközben amúgy is van tennivalója munkában és otthon is, de hamarosan be kell látnia, hogy tökéletesen az előítéleteinek rabja lett. Ben ugyanis külsejében tűnhet trottynak, de belül, fejben, olyan, akár egy félisten. Valahogy mindenre tud egy megoldást, vagy egy megfelelő mondatot. Kezdetben a feladatkörében fellépő hibákat Jules figyelme nélkül is képes elhárítani, ám hamarosan kiderül, hogy ahogy változik Ben a munka hatására, úgy a környezete is változik Ben hatására és ez alól már Jules sem képes kivonnia magát.

Ha a két szereplő korban közelebb lenne egymáshoz, akkor egészen biztos egy romantikus drámát látnánk a vásznon. Valójában így is. Ez elsősorban egy olyan romantikus film, amelyben a két főszereplő között kialakul egy olyan szoros kapcsolat, amelyet más filmekben a testiség pecsételne meg, itt azonban a tökéletes bizalom és egymás életébe való beengedésben teljesedik ki. (Ben a film végére egyértelműen egy amolyan pót-nagypapája lesz a családnak.)

Ha nincs ilyen nagy korkülönbség, talán a kialakuló kapcsolat is más irányba terelődik el.

Ez a film, jelenleg nagyon sikeres bemutatón van túl. Kellemes történet, rengeteg érzelemmel, nem az alpári humorral telepakolva.
(Hatalmas különbség lehet két női rendező stílusa között is: Elizabeth Banks aki megrendezhette a Tökéletes hang második részét, egy sokkal nyersebb, profánabb vonulat, míg Nancy Meyers nőiesebb rendező és sokkal jobban fókuszál a karakterekre, azok függőségi viszonyaira, hátterére.)
A film végig egységes, nyugodt hatást kelt. A felmerülő problémákat is - SZPOJLER (?) - úgy mint házasságtörés illetve átadjam e a cégem irányítását valakinek? - finoman kezeli, nem nagyon erőszakolja a néző figyelmébe. Szóval, utal rá, hogy van, amikor borul a bili, ám végül olyan megoldásokkal zárja a filmet, hogy érezzük, hogy a bili borulása után még van esély feltakarítani.

Robert De Niro kiválóan hozza a kedves öregurat. Szomorú azonban azt olvasni, hogy állítólag a filmsztár mostanában enyhe demenciában szenved. Nem tudni, ez reklámfogás e vagy csak a sajtó tudatos hírferdítéseiből épített kacsa, azonban ha igaz, akkor elképzelhető, hogy De Niro egyik jutalomjátékát láthattuk és lassan el kell búcsúznunk a legendától. (Sean Connery hasonló okokból hagyott fel a filmezéssel, pedig utolsó filmjében még úgy tűnt, ereje teljében van: A szövetség (2003) (!) és Robin Williams halálának ügyében is szóba került, mint lehetséges ok, a demencia.

Anne Hathaway figurája kedves és könnyen szerethető. Most ő hozza a kemény kezű női főnököt, de ahogy telik a játékidő, kiderül, közel sem olyan könyörtelen munkaadó, mint neki volt Meryl Streep "Az ördög Pradát visel" című komédiában.

JoJo Kushner a tündéri kislány

Egyedül Rene Russo karaktere nem túl mély. A játékidő nem tud mit kezdeni nagyon a kedves masszőrnővel. Tudjuk, hogy ki fog közte és Ben között valamilyen kapcsolat, ám annak felépítése és levezetése kissé egyszerűen lett bemutatva. (Amennyire tudom, az okleveles masszőzök - legalábbis New York-ban - nem létesítenek romantikus kapcsolatot a klienseikkel, mert az az engedélyükbe is kerülhet, azonban nagyvonalúan lépjünk ezen az apróságon túl...) Kicsit olyan, mintha Russo azért lenne benne, mert szükség volt már megint egy filmet csinálnia. Mondjuk, rá amúgy sem jellemző nagyon, hogy állandóan kamera előtt akar szerepelni, csak úgy érzem, hogy ha már játszik, ennél fontosabb szerepeket is vállalhatna. (Pl. Éjjeli féreg - Az egy fontos karakter volt. Nem mellékszál.)

A mellékszereplők mind kedves figurák, beleértve a férjet is. Igazából nem nagyon van kit utálni ebben a filmben. Egy igazi szeretetbonbon az egész mozi. Nem annyira erősen, mint az Igazából szerelem, mégis kedvelhető mozi.
Kiemelhető a férjet alakító és a munkamániások sorozat egyik oszlopos tagja, Anders Holm, vagy Zack Pearlman, aki Davis-t alakítja és Ben lakótára lesz.

Popcorn mozi. Első randira kiváló választás. Érzelgős és mégsem annyira.

70%

Ha szeretnéd megnézni: A  K E Z D Ő

Érdekességként:
- Jack Nicholsonban gondolkodott a rendező, De Niro előtt. Biztosan másmilyen film lett volna.
- Harmadik közös filmje De Niro-nak és Rene Russo-nak.

2014. augusztus 5., kedd

Pokoli lecke - Sleepers (1996)

Pokoli lecke - Sleepers (1996)


Rendezte: Barry Levinson



Barry Levinson szinte minden műfajban kipróbálta tehetségét, főleg dráma és komédia szekcióban, de tett kirándulást a horror és fantázia birodalmába is. Szereti kibontogatni a karaktereket, néha apró gesztusokkal is sokat el tud mondani róluk. Ez jó, mert minél közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket, annál könnyebben azonosulunk velük, annál jobban tudjuk élvezni a filmet. Ennél a darabnál, a téma súlyossága miatt, ez fontos. Valakivel a szereplők között azonosulnunk kell. Nem feltétlenül mind a négy kölyökkel, hiszen kettejük később - talán a múlt titkai miatt (sőt, biztos) - letért a helyes és követendő útról. Azért is azonosulnunk kell a szereplőkkel, mivel a motivációjuk a bosszú és ez mint negatív érzelem, nem feltétlenül szimpatikus mozgatórugó a néző számára.








Az "alvókban" (eredeti cím) ezt a karakterépítést olyan szintre emelte, hogy szinte a fél film erről szól. Egyik főszereplőnk, a jelenleg cikkeket írogató Lorenzo Carcaterra (Jason Patric) szemén és emlékezetén keresztül ismerhetjük meg ő és három barátja történetét, ahogyan gyermekkorukban, egy ostoba "tréfának" köszönhetően, hogyan kellett végül bejárniuk a poklok poklát. A magyar cím a történetből erre a részletre fókuszál, ami azért nem teljesen szerencsés címadási bravúr, mert a fiúk bár tényleg tettek olyat, amiért megérdemlik a büntetésüket, amit kapnak, az morálisan abszolút elítélendő, ezért nem is hívhatjuk leckének. A lecke, mint kifejezés, pejoratív értelemben oké, másrészt, van enyhén olyan felhangja, mintha a történések jogosak lennének. (De ez csak az én hülyeségem.)

Egy gyerekcsínnyel kezdődött

Másrészt, szerintem sokkal érdekesebb, kevésbé szájbarágós lett volna egy mozaikos, flashback-es elmesélés, ami párhuzamosan a gyilkosság miatt futó ügyet és a fiúk gyerekkori hátterét meséli el. Így sem rossz, csak sajnos, kevés rejtély marad a film kimenetelét illetően és morálisan nem környékezi meg a nézőt, hiszen mire eljutunk Nokes (Kevin Bacon rövid, de erős szerepben) megöléséig, egyértelmű, hogy a néző mit várjon el és kinek az oldalára áll. Szóval egy fifikásabb forgatókönyvvel egy sokkal feszesebb és izgalmasabb filmet kaphattunk volna. Ha valaki viszont szereti a bűn melegágyában játszódó filmeket, annak hangulata miatt nem lesz az első óra unalmas vagy vontatott. A hatvanas évekkel induló film szépen adja vissza a kor hangulatát olyan remek színészek tolmácsolásában, akiket élvezet nézni, régi, klasszikus zenékkel megtámogatva.

Az utolsó vacsora

Azután ott van a Monte Christo hasonlat, amely végig kíséri a filmet, mégis sántít, hiszen M. C. ártatlanul került börtönbe, a fiúk ellenben jogosan kaptak büntetést. Ekképpen a történet írója - aki megváltoztatta a történéseke időpontját, helyszíneit és a neveket - kicsit felmagasztalja önön szerepüket. Értem én, hogy gyerekek voltak, azt is, hogy a nézőnek egyértelmű állást kell foglalnia mellettük, mégis, a fiúk, ha gondatlanságból is, de ostobaságuk - és rosszindulatúk betetőzésképp - megöltek egy ártatlan embert. (Már csak az hiányzott volna, ha kiderül, hogy akit elcsapott a tréfásan lépcsőre engedett hot-dogos kocsi, az egy bűnöző, vagy bérgyilkos.)
Azután azért is sántít a M. C. hasonlat, mert a regény szereplője, egyedül és a szerencséjének köszönhetően teljesíthette be megtervezett bosszúját. Itt a fiúk négyen viszik végig a nem túl bonyolult tárgyalótermi drámaként funkcionáló második etapot. Nem annyira a jogi csűrés-csavarás segít eljuttatni a pert a megnyugtató felmentésig, hanem a nagyon sok hasonló filmben felhasznált "hülye a tanú" kártyával. Ez annyit tesz, hogy a keresztkérdések közepette a tanuk vagy simán ostobák és butaságuk miatt nem lesz az esküdtszéknek illetve a bírónak, vagy megtörnek az elvileg feszült kereszttűzben és kifakadva, sírva, de maguk alatt vágják a fát. (Ilyesmi történt pl. egy másik kedvenc filmben, az "Egy becsületbeli ügy" című, hasonló tárgyalótermi drámában, ahol egy katonát úgy elvernek társai, hogy az belehal a sérüléseibe. Végül mi az ami a bíróságon kulcsmomentumként eljuttatja a tárgyalást a forrpontra? Hogy a vádló jogász addig kiabál a vádlottal, míg az gyakorlatilag hirtelen haragjában beismerő vallomást tesz, egyetlen odavetett mondatban. Kényelmes és hanyag megoldás.)

Dustin Hoffman, a nem véletlenül alkalmazott védőügyvéd.

A bosszú és igazságszolgáltatás. M. C. hosszú évekig senyved börtönében, azután hasonlóan hosszú ideig tervezi meg a bosszúját.
A fiúk - habár gondolataikban, ahogy említik is, vártak rá, hogy visszaadják a kölcsönt kínzójuknak - mondhatni kapva kapnak egy alkalmon, hirtelen felindulásból követik el bűneiket és azonnal rács mögé kerülnek. Szóval az a finom és kérlelhetetlen, lassú szenvedés, amelyet Edmont Dantés mér azokra, akik ártottak neki, itt buta leszámolásként könyvelhető el, hiába csűri és csavarja az író a szavakat. A többi nagyjából stimmel. Na ja.

A színészi játék egészen kiváló, a szereplő gárda meg illusztris. Van, aki azóta kevesebb reflektor fényt kap (pl. Jason Patric), pedig ebben az időben komoly lehetőségekkel kecsegtető tehetség volt, más már túl volt a legnagyobb sikerein (Dustin Hoffman), és sajnos, van, aki azóta már nincs velünk, pedig tehetsége megkérdőjelezhetetlen (Brad Renfro). Meg az A listások, mint Robert De Niro - egyik legnyugodtabb figura, akit valaha eljátszott - vagy Brad Pitt, aki gyakorlatilag a felépített egzisztenciáját teszi fel két barátja védelmében. (Mely, mint a film fülszövegében kiderül, gyakorlatilag hiábavaló önfeláldozás volt.
És még nem kevesen: Billy Crudup, Ron Eldard, Minnie Driver, Vittorio Gassman (egyik utolsó szerepében).

Amikor tetteinkkel szembesülünk

A zene meg John Williams munkája. Talán nem olyan egyértelműen fülbemászó, mint amiket már megszokhattunk a mestertől, de a lágy, melankolikus darabok nagyon jól illeszkednek a film atmoszférájába.

70%

Kőkemény dráma, kevés akció. A lényeg nem ez, hanem, hogy erkölcsileg ki mellé állunk. A furcsa, hogy két hidegvérű gyilkos mellé fogunk...


2014. június 24., kedd

A szarvasvadász - The Deer Hunter (1978)

A szarvasvadász - The Deer Hunter (1978)

Rendezte: Michael Cimino

Pszichológiai látlelet a Vietnami háború, amerikai munkásközösségre gyakorolt hatásáról.

Cimino filmje egy három órás betekintést nyújt néhány Pennsylvania-i fiatalember életébe, akik szoros barátságot ápolnak, egészen a háború pokláig, amikor is a köztük lévő kötelék, különböző okokból meglazul és elszakad. Mert a háború megöli a lelket és semmi nem lesz már ugyanaz, mint azelőtt. Ehhez remek színészek asszisztálnak, akiknek azóta (ne felejtsük, a film 78-as) neve van a szakmában, sőt, sokan már itt hagytak minket.

Cimino maximalizmusát ennél a filmnél kezdte beépíteni rendezési stílusába (második rendezése a film, sok díjat kapott), hogy e stílus később a bukásra ítélt "A mennyország kapujában" csúcsosodjon ki. A filmről elmondtunk mindent egy mondatban, ami érdekes lehet, az Cimino és a színészek vesszőfutása a film elkészültéig.

A filmben forgatott orosz-rulett jeleneteknél De Niro javaslatára (a másik elmebeteg) igazi golyót tettek a fegyverbe, hogy a színészek feszültsége jobban átjöjjön a vásznon. Igaz, nagyon gondosan ellenőrizték elsütés előtt a fegyvereket, hogy még véletlenül se kerüljön a golyó a kakas alá..

Másik jelenet:
John Savage retteg a patkányoktól. Ez nem akadályozta meg a rendezőt, hogy annál a jelenetnél, amikor Savage fogoly egy vízbe állított ketrecben, bedobjon mellé egy dögöt.

Egy másik jelenetben:
Amikor Robert De Niro visszamegy Vietnam-ba Christopher Walken-ért, és a lelkére beszél, a rendező instruálta Walken-t, hogy köpje arcon De Niro-t. De Niro nagyon meglepődött, de benne maradt a szerepben, igaz, később fenyegetőzött azzal, hogy lelép a forgatásról. A jelenet az egyik változat szerint, amit néztem, a 2 óra 55 perces változatban kb. 2 óra 38 percnél látható. Cimino a felvétel után elismerését fejezte Walken-nek a bátorságáért.

John Cazale (aki De Niroval egy filmben játszott a Keresztapa 2.-ben bár közös jelenetük nem volt.) már nagyon gyenge volt a forgatás kezdetén, miután rákbetegségben haldoklott. Cimino tudott erről, azonban a stúdió fejesei a forgatás kezdete után jöttek rá és igyekeztek lecserélni a színészt. Ekkor Meryl Streep lépett közbe, aki simán megzsarolta a stúdiót: vagy Cazale marad, vagy ő is kiszáll. De Niro pedig zsebből fizette az ilyenkor szokásos biztosítási díjakat, hiszen kérdéses volt Cazale jelenléte a forgatás végéig. Természetesen azokat a jeleneteket forgatták le legelőször, amelyekben Cazale jelen volt. Sajnos, a fiatal művész a bemutatót már nem élhette meg.

Christopher Walken, hogy hitelesen játszhassa el a szinte csont és bőr orosz-rulett versenyzőt, hetekig csak rizst és banánt evett.
Axel szerepét Chuck Aspegren kapta. Róla azt érdemes tudni, hogy a forgatási helyszínen, a városban dolgozott egy gyárban, művezetőként, és miközben Cimino és De Niro kerestek forgatási helyszíneket, belebotlottak. A figura annyira tetszett nekik, hogy bekerült a filmbe. Nem forgatott több filmet.

De Niro fél évre a városba költözött a szerep kedvéért. 
Cimino mind a hat fontos karakternek a forgatás előtt szerzett egy-egy "családi" fotót, melyet a zsebükben hordtak és megfelelő Pennsylvania-i azonosítókat, jogosítványt, hogy jobban érezzék a kötődést.

Brad Dourif jelölt volt Steven szerepére akárcsak Roy Scheider.

Christopher Walken, Nick szerepében. A katona, aki később bekattan.
A filmben több olyan dal hangzik el, ami a történet idején még nem készült el... baki.

A filmet sokan támadták erőszakossága és történelmi hamisítással. Volt fesztivál, ahol a külföldi kritikusok simán kijöttek a filmről. Később sok országban nehéz volt eladni a vetítési jogokat. A politika azóta enyhült és a "Szarvasvadász" egy remek háború ellenes mozivá nőtte ki magát.

75%

Ha tetszett:
- Cimino más filmjei.
- Terrence Malick filmjei.

2014. február 19., szerda

Vérmesék - The Family (2013)

Vérmesék - The Family (2013)

Rendezte: Luc Besson

Nagyon régóta várjuk sokan, főleg rajongók, hogy Besson visszatérjen közénk és ott folytassa, ahol "Az ötödik ellem"-mel abbahagyta. Azóta sem hagyott fel a rendezéssel, csak valahogy mintha nem ugyanaz lenne a célközönsége, mint akiket magához édesgetett pályafutásának első felével. 97 után elkészített egy felszínes és szenvelgő történelmi drámát az Orleans-i szűzről (Jeanne d'Arc, az Orleans-i szűz), szentelt időt egy gyermekmese sorozatnak, amely átmenet "A zöld urai" és a "Hangyaboy" között (Artúr és a villangók), összedobott egy fekete-fehér keserédest (Angel-A) és lezongorázott egy életrajzi drámát (The Lady). Gyakorlatilag 15 év alatt semmi értékelhető a fanatikusoknak. A forgatókönyvek és produceri munkák nem érnek!

Végül, 2013-ban ismét egy ígéretes filmmel jelentkezett, amely egy New York-i maffiózó családról mesél, akinek feje miután társai ellen vallott, kénytelen a tanúvédelmi program keretén belül ideiglenesen Normandiában lébecolni. A reklám egy kellemes akció blődlit vázolt fel, a végeredmény azonban közel sem olyan humoros, mint amennyire sejteni lehetett és a Luc Besson érzékenységből sem sokat kapunk vissza, sem akció, sem karakterábrázolás terén. Sajnos a film mind ötlet és vérszegény, éppen csak az unalom innenső oldalán egyensúlyozik. Rajongóknak kötelező, hisz mégis Robert De Niro a főszereplő, van benne Tommy Lee Jones és kicsit megidézi az aranykort, amikor olyan filmeket dobott ki a színészóriás, mint "Keresztapa 2.", "Casino" vagy a "Nagymenők". Apropó, nagymenők: A film egyik tényleg jópofa húzás, amikor Giovanni-t (Robert De Niro) elhívják egy filmvetítésre, mivel a helyiek úgy hiszik, amerikai író, hogy beszéljen a filmről és annak hitelességéről. A film pedig nem más, mint a "Nagymenők". Az eredetileg kiírt mozi kópiáit ugyanis valahogy elkeverték...

- Uram, mindennapi szétverhető mellékszereplőmet add meg nekem...!
Ez a szentimentális kikacsintás még nem teszi jó filmmé a "Vérmeséket". Tudom, hogy borzalmas a magyar cím, de a film megtekintése után már érthető, miért a címválasztás. A "Vérmesék" egyfajta vámpírfilmre lehetne asszociáció. A filmbeli család pedig gyakorlatilag egy igazi energiavámpír, vámpír család. Környezetükre nézve maximálisan kártékonyak. Bárkivel kerülnek hosszabb-rövidebb kapcsolatba, még ha a Manzoni család a legnagyobb jóindulattal is viseltetik a másik iránt, valahol kisiklik a dolog és az illet nem jár jól. Legjobb példa erre, hogy új otthonukban Giovanni észreveszi, hogy a víz nem megfelelő minőségű. Gondolja, végigjárja az utat, hogy a szennyezett folyó tiszta ivóvízzel árassza el a környék lakóit. Útját pedig betört fejek szegélyezik és mire végül a csapból kellemes, kristálytiszta víz kezd csordogálni, akkora meg a város lakosságát amortizálják le a Manzoni család nyomában loholó pribékek.

Frank/Giovanni, miközben a maga profán módján igyekszik beilleszkedni a nyugodt, kisvárosi létbe, unalomtól és belső késztetéstől hajtva írni kezdi a nagy művet, egy könyvet, ami az életéről szól. Még alig gépel le pár oldalt, amikor az FBI máris kétségbeesésének ad hangot, a készülő könyvvel kapcsolatban, mintha az nem az asztalfióknak íródna, amolyan önkifejező naplóként, hanem egyenesen a New York-i bestsellerek polcára készülne. A film humoros pillanatai, amikor Frank gépelése közben megelevenednek az átélt emlékek, mert a flashback-ek kicsit megidézi a Nagymenők töredezett elmesélő módját. Pár viccesebb fantázia pillanatot leszámítva még a könyv ami humorral szolgál a filmben, ezért nehéz a "Vérmeséket" megjelölni vígjátékként. Legjobb esetben talán komédia.

A film egyetlen nyertesei a négytagú család, a Manzoniék. Csoda, ha a film végén már nem szurkoltam értük annyira. Sajnos, a film egésze alatt nem sok olyasmit tettek, ami miatt igazán szimpatikusak legyenek a néző számára. Hasonlóan az unalmas és irritáló "Személyiségtolvaj" című komédiához.

A film számomra egyszer nézős. Az egyetlen, aki érzelmeket tudott kicsikarni belőlem, az a tinédzser lányt alakító Belle (Dianna Agron), habár a szerelmes kirohanását leszámítva ő szintén csak egy pszichopata, mint apja, Giovanni és anyja, Maggie (Michelle Pfeiffer).

- Ne izélj! Megnézzük a Nagymenőket és besöpörjük a tapsot!
Mazoniék igyekeznek beilleszkedni, kevés sikerrel. Kerti partit rendeznek a környékbelieknek, hogy bemutassák, milyen egy amerikai sütögetés - ami különösen javallott szerintem, ha az ember tanúvédelmi program keretében lapít. Közben az egykori társak nyomozgatnak a lelépők után, kiiktatva valamennyi szemtanút, segítséget, míg végül egy újságcikkben elsütött olcsó nyelvi poénnak köszönhetően szimatot fognak és becserkészik az azóta már Blake nevű családot.

Mire megérkezik a gyilkos különítmény a kisvárosba, a család majdnem atomjaira hullik. A fiúk az iskolai kihágások felelőssége elől igyekszik Párizsba távozni, Belle pedig szerelmi csalódása okán a másvilágra. Maggie-n pedig erőt vesz a klimax, míg Frank/Giovanni pedig a mozizás után szinte önvallomást tesz kb. száz helyi lakos előtt, hogy később legyen kit kinyírni, hisz szemtanú nem maradhat a szakmájában... Talán a következő részben.

A két FBI ügynök olyan szépen végigviszi a filmet, hogy a végén bántó, ahogy kiírják őket...
A végső leszámolás viszonylag izgalmas, de azért furcsa, hogy gyakorlatilag a brigádot a két kiskorú intézi el, míg anyu és apu egy rosszfiúval szarakodik. Meg az ügynököt játszó Tommy Lee Jones besegít a végén. Tehát a kölykök felnőnek az apai örökséghez, ha úgy tetszik. Kár, hogy a hasonló filmekben, valahogy mindig kiöregedett verőlegényeket küldenek a főhős nyomába, hogy azért ne legyen nehéz legyakni őket. Máskülönben a családdal való találkozás előttig tökéletesen működő és gyilkolászó brigád - hisz kiiktatják először a rendőrséget, majd a tűzoltóságot is - simán kicsinálná a Manzoniékat.

Mindegy...

55%

Akire érdemes figyelni a filmben az Dianna Agron. Nagyon szexi és tehetséges.
Luc Besson meg mintha kicsit takaréklángon égne.

2014. január 20., hétfő

Ronin (1998)

Ronin (1998)

Rendezte:



A Ronin története, sok egyéb mellett egy MacGuffin-re épül. Mi a MacGuffen? A MacGuffin egy olyan tárgy vagy személy, amely a történet szereplőit mozgatja, lendületben tartja, de a készítőnek olyannyira mellékes, hogy néha még magyarázattal sem szolgálnak róla. Az anekdota, amelytől a MacGuffin-t, mint filmes klissét alkalmazhatjuk, így szól:
Két skót utazik a vonaton.
-       - Mi van abban a csomagban, amit a csomagtartóba raktál?
-       - Ja, az egy MacGuffin.
-      -  Mi az a MacGuffin?
-       - Hát az egy olyan szerkentyű, amivel oroszlánt lehet fogni az Adirondak hegyen.
-       - De hát az Adirondakban nincs oroszlán!
    - Ja, ha nincs, akkor ez nem is egy MacGuffin.”

A „Ronin”, mely címében egészen a japán kultúrába és történelembe vezet minket, teljesen egy ilyen MacGuffin-re épülő, kalandos akciófilm. A tárgy, egy bőrönd, melyet meg kell szerezni. Szpojlernek minősül, ha elárulom, hogy sosem tudjuk meg mi van a táskában, pedig Sam (Robert De Niro) a feltehetőleg ex-CIA-s ügynök, többször rákérdez, mielőtt belemenne a rizikós akcióba. Mivel nincs megnyugtató válasz, fel lehet srófolni az akcióban való részvételért járó összeget.

Csendes francia utcácskában, csendes francia kocsmácskában, csendes férfiak gyülekeznek.
Nem ismerik egymást, nem tudják mire számítsanak, azon kívül, hogy titokzatos munkáltató, hasonlóan titokzatos munkát kíván rájuk bízni. Sam érkezik utolsónak, feltérképezi a terepet. Öreg róka, látszik rajta, bármibe is csöppenne, nem fogja otthagyni a fogát. Mert a legrosszabb, ami történhet, hogy beletörik a bicskája a feladatba. A kocsma megtelik az odahívott emberekkel, irány a kisbusz, egy kihalt raktár és kezdődhet a tervezés.

Deirdre (Natascha McElhone), a kapcsolattartó felvázolja a feladatot, miközben a munkavállaló férfiak gyanakodva és kíváncsian méregetik egymást. A terv egy táska megszerzése, amiért, mint kiderül, nagyon komoly összeget képes kifizetni a társaság, amelyik Sam-et is behúzta buliba. Első feladatuk egy fegyverszállítmány átvétele, amellyel elkezdődik egy átveréses, lövöldözős akciófilm, ami jól egyensúlyozik a dráma és thriller határán. Megismerjük a vérprofikat és a véletlenül bekeveredett (Sean Bean) ocsút. Információ morzsákból megtudjuk, ki honnan jött vagy merre tart. Lassan ezer kérdésre kapunk választ, csupán azt nem tudjuk meg, mi van a táskában. És le is szarjuk. Mi, mint néző, csak egyek leszünk a kompánia tagjai közül, ha tetszik, a „megfigyelő”, aki Sam.hez csapódva azért izgul, hogy sikerüljön a meló és meglegyen a zseton.

Az árulás, mint motívum nem maradhat ki. Kapunk néhány remek autós üldözést és rövid, de izgalmas puskaropogást. A feszült moziban olyan nevek asszisztálnak, hogy ne unatkozzunk, mint a barátságos beszerző, Vincent (JeanReno), a csöndes és megfontolt Gregor (Stellan Skarsgard) vagy a genyó Seamus (Jonathan Pryce). A mellékszereplők ugyanúgy a helyükön vannak, akár a főszereplők. John Frankenheimer rendező 68 évesen meglepően frissen dirigálta le ezt a kémfilmek legjobb hagyományait idéző, enyhén buddie movie-ba hajló (De Niro és Reno karakterei) egyáltalán nem egyszerű vagy buta filmjét. Néha úgy érezhetjük, kicsit túl sok a machoság a srácokban, összességében mégis emberközeliek maradnak a figurák, nem megyünk el James Bond Style-ba.
Elia Cmiral zenéje pedig szépen megtámogatja mind a melankolikusabb részeket, mind amikor pörögnie kell.

80%

Figyeld:
-      - autósüldözések
-      - fényképezés
-      - De Niro szövegelése. Sosem tudhatod, mikor mond el valami személyeset magáról. Többnyire soha...
-      - Katarina Witt, korcsolyabajnoknő rövid szereplése.


Érdekesség: - hogy Ron Jeremy pornószínésszel forgattak jelenetet a filmhez, ami végül nem került bele a moziváltozatba. Szegény Ron hiába repült át Párizsba.
- Skipp Sudduth, aki a sofőrt játsza a filmben, addig sírt a rendezőnek, hogy végül sok jelenetében kaszkadőr helyett saját maga vezethette a kocsit. Frankenheimer csupán annyit kötött ki ezzel kapcsolatban; „- Oké, Skipp, de nem akarom meglátni, hogy fékezel!”
- Az egyik kaszkadőrvezető egykor forma-1-es piltóta volt: Jean-Pierre Jarier.
- Három olyan színész játszik a filmben, akik James Bond filmben gonosz karaktert alakítottak. Nem írom meg kik...

- Nem kevesebb mint 80 autót nulláztak le a forgatás alatt, egyebet nem számolva (pl. motor, standok) és közel 300 kaszkadőr vett részt az autós üldözésekben, melyekhez minimális trükköt alkalmaztak. (pl. füstölő guminál utólag rajzolták meg a füstöt) 
- Lenni vagy nem lenni? Inkább lelépek...
- Sean Bean bár kifejezetten irritáló figurát alakít, meglepő módon ebben a filmben nem hal meg!!! (Legalábbis nem tudunk róla)
- Túl sok köze nincs a történetnek a 47 Ronin legendájának - csak halványan - de legalább egy jelenetben Sam régi cimborája elmeséli nekünk, amit tudnunk kell.