A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mila kunis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mila kunis. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 1., péntek

Jupiter felemelkedése - Jupiter Ascending (2015)

Jupiter felemelkedése - Jupiter Ascending (2015)


Rendezte: Andy Wachowski, Lana Wachowski

Megtekintés: Ha rajongója vagy a tesóknak, akkor persze.

Mire végignéztem a filmet nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy a Mátrix című film felmelegítését kellett végignéznem, amit ugyan kicsit feljavítottak némi fűszerrel, zöldséggel és egy kis ecettel, de ettől ez még ugyanaz a leves, a hagymás alappal, a kockára vágott sertéshússal és a hangsúlyos curry-s ízesítéssel együtt.
Bocs, az élelmiszeres hasonlatért, de ha mindkét filmet láttad, érteni fogod.

Jupiter Jones (Mila Kunis a csini punis - tiszta Neo) unalmas életét éli, mint takarítónő egy orosz rokonsági és munkakapcsolati közösségben. Utálja a hétfőket, utálja a munkáját, utálja az életét. (Kb. mint Neo az unalmas irodaházában.)
Nem igazán tudja, mi lakozik benne, túl nagy elvárásai sincsenek az élettől, hiszen családi múltjában egy meggyilkolt angol apuka és egy orosz anyuka szerepel, akivel együtt sikálják a gazdagok mellékhelységeit.
Amiről nem tud, hogy a föld bolygónak van egy, szabad szemmel, átlagos emberek számára nem látható arca, melyet egy idegen faj tart az uralma alatt. Egy nagyon gazdag faj, kiknek tagjai szinte örökké élnek és mikor végül mégis meghalnak, Buddhához hasonlatosan, lelkük átköltözik egy másik testbe. Már aki: jelen esetben az öreg anyakirálynő.
Jupiter, aki egy tökös csaj, gyakorlatilag az anyakirálynőnek az új... nem tudom, valójában milye, hiszen Jupiter egyáltalán nem emlékszik előző életéből semmire, nem kell tudatának egy királynőjével osztoznia és semmilyen formában nem érzi azt, hogy ő nem a kicsi, de belevaló Jupiter Jones, hanem egy idegen faj által tokként használt porhüvely.
Szóval, amikor az emberre rásütik, hogy ő egy messiás, aki mondjuk megszünteti a világ fájdalmát, az még oké, rendben van. Fenő lassan a feladathoz és megmenti a világot. De mi van akkor, ha nem egy meghatározhatatlan jótevőt tisztelnek benned, hanem azt állítják, hogy te valójában nem is te vagy, hanem egy egykor élt és elhalálozott valaki más.
Azért azt már nehezebb feldolgozni, hiszen, te, fejben, nem érzed magadat a kikiáltott személynek, hanem saját magadnak.
Hú, de zavaros... ám, a film sem sokkal érthetőbb ebből a szempontból.

Talán nem az legjobb választása Channing Tatumnak, de Caine Wise figurája legalább egy igazi tökös gyerek. (Nem mintha egyébként nem azokat alakítana.)

A királynőnek volt három gyermeke, akik ilyen-olyan módszerekkel igyekeznek megkaparintani a hata... van amelyik több hatalmat akar, van, amelyik Jupiter halálát, ami gyakorlatilag családon belüli erőszak az ő vallásuk/véleményük szerint, és egymás között is nehezen osztják fel az uralmuk alatt sínylődő univerzumot.
A leggázosabb figura a családból, Balem Abrasax (Eddie Redmayne - Smith ügynök) aki homályos okok miatt igyekszik eltörölni a föld felszínéről az elvileg anyját. Mikor végre már úgy tűnik, hogy sikerül neki megszabadulnia Jupitertől, Balem csak kinyögi, hogy azért igyekszik legyilkolni a dögös orosz gyevocskát, mert eredeti anya megkérte rá, hogy ölje meg!
Aha!
Hát, ebből az irányból megközelítve Balem nem egy igazi akarnok gyökér, aki magának akarja a hatalmat, hanem egy szeretni való elsőszülött! Ajjaj!
Egyetlen bajom volt Balem figurájával, ami, más, hasonló témákkal foglalkozó netes társaimnak is eszébe jutott: igazi gyökér képregény gonosz.
Végletekig le van szedálva. Egy girnyó majom, aki szenvelegve tud csak beszélni és néha a Tourette-szindróma kirobbanva belőle, bődül egy hatalmasat. az egész filmben van jelen van masszív nyolc percet, de egyetlen gesztusa sincs, ami miatt szerethető lenne, vagy amiért, esetleg az ő szemszögéből nézhessük az eseményeket. 2015-ben, egy esetleges főgonosztól azért jóval többet várunk egy unalmas, álmosító karikatúránál. Pedig Eddie Redmayne egyáltalán nem rossz színész. Jól alakítja a figurát, akinek viszont nem értem valódi szerepét. Tényleg arról szól Balem Abrasax, hogy trónuson ülve, majd elalszik, embereknek szól be, senkihez egy jó szava és lenéz mindenkit? Senkit nem enged közel magához? Akiket mégis, azokat úton-útfélen figyelmezteti hatalmára és, hogy félni kell tőle? (Miközben akkora egyszál bél, hogy kap egy sallert és elsírja magát.) Nos, ha ez egy uralkodó faj egyik legbefolyásosabb tagja, akkor komoly bajok vannak. Balem egyetlen előfordulási helye a mostani világban, valami homoszexuális klub sajtóreferenseként képzelhető el.
A család két másik tagja sem sokkal jobb. Szépnek szépek csak nem elég karakteresek.
(Ki tette az Abrasax családot ilyen hatalmassá? Hol vannak a külső ellenségek? Hol van egy igazi, tökös trónbitorló, egy olyan idegen faj, amelyik szét akarja gyalázni őket?)
Ők az elvileg ellenségek.
Se nem tűnnek elég erősnek, sem elég karizmatikusnak. (De megfelelnek a számítógépnek, aki az embereket felügyelik a Mátrixban)

Érdemes az arcát figyelni... Eddie Redmayne ettől függetlenül egy jó színész.

Jupiter mellett a másik főszereplő Caine Wise (Channing Tatum - Trinity) a "farkasember", akit azért bérelt fel egy másik Abrasax családtag, hogy keresse meg Jupitert és vigye az anyabolygóra, hogy majd elvehesse feleségül. (Az elvileg reinkarnálódott saját anyját?)
Caine nagyon jól dolgozik. Az űrseregtől ugyan leszerelték, némi fegyelmi problémák miatt, minek köszönhetően legjobb barátját (Sean Bean) egyenesen a földre száműzték, ennek ellenére Caine egyszemélyes hadsereg, akivel komolyan kell számolni. (Nem is értem, hogy harci képességei alapján miért nem az egyik főcsaládtag legközelebbi személyi testőre. A filmben bármikor elkezdődik egy random csata, Caine szinte egyedül tesz pontot rá.)
Közben lassan felvilágosítja Jupitert is a világ mögötti világról. Pl. hogy az idegen lények ha szarrá lőnek egy várost, akkor azt villámgyorsan újjá építik és a szemtanuknak törlik a memóriáját. Azt mondjuk nem fejtik ki, hogy az áldozatoknak mi a további sorsa egy ilyen csatajelenet után, de ha tényleg az emberek memóriát csesztetik, ugyancsak sok hozzátartózóban kell kitörölni emberek emlékeit, beleértve a rájuk utaló holmik éltüntetését is. Ez a rész számomra nem volt teljesen tiszta.
Rendben, hogy a földi népeket valamiféle aratásra tenyésztik a földön - a Mátrixban egyenesen bió-elemek voltunk - de úgy gondolom, hogy logikátlan az ilyen tenyésztés, amely folyamatos agymosással és korrekciós munkákkal jár. (Igaz, nem tudjuk, mennyit ér meg az aratás az idegen fajnak, hogy ekkora macerát bevállaljanak.)
Látunk persze pár nyomi idegent munka közben - Jupiter első találkozása velük, miközben munkaadójának és utána az ő emlékeit is törlik jelenetre gondolok, amikor Jupiter fotót készít - de ezt városnyi méretben elképzelni számomra teljesen befogadhatatlan.
Caine persze megjegyzi, hogy akiknél nem sikerül a törlés, azoknak úgy sem hisznek a többiek, csak bedugják a sárga-házba, ettől függetlenül, nem érzem eléggé kidolgozottnak ezt a vonalat annyira, mint a Mátrix esetében, ahol teljesen jól követhető volt a felépített fantáziavilág.

Mila Kunis szép és hatalmas őzike szemei vannak. Jó választás volt főszereplőnek. Majdnem olyan tökös, mint Caine, bár, miután "elhagyja" a földet, kissé halványul.

Mi van még?
A filmben van némi humor is. Ezek egy része alig karcolja az ingerküszöböt, viszont volt olyan is, ami kifejezetten irritált.
Amikor Bob személyi segítő megjelenik, hogy végigkísérje Jupitert a szinte átláthatatlan bürokrácián, míg végül megkaphatja a hivatalos királynői-reinkarnáció titulust, az egy sci-fi vígjátékban tökéletesen illeszkedő jelenetsor lehetett volna. Itt viszont, valahogy nem érzem, hogy működik, hiszen feltételezném, hogy ha már egy évezredek óta élő, univerzum leggazdagabb, legbefolyásosabb lényeiről beszélünk, nem fér bele, hogy sorba álljanak. Nem tudom tökéletesen kifejezni magam, de valahogy, elveszik az egész "hatalmas, királynői, stb." súlyát.
Sokkal hatásosabb lett volna egyetlen helyszín, mondjuk valami szent templom, amelyben - akár Arthur király mondakörében az Excalibur - egy kegytárgy csak arra vár, hogy megérintse, magára húzza, vagy ráüljön és akkor izzani kezd, kidob egy piros golyót 42-es számmal, vagy csak fingik egy embereset. És a jelenlévők meghajolnak és tudjuk: Jupiter tényleg a királynői sarj-utód-előd.

Azért, mert a Harry Potterből átemelünk karaktereket "Rémszem Mordon", még nem lesz humoros egy jelenet. (Persze, tudom, hogy nem ő az, gy.k., csak lehetne...)

Azután van egy kiszámítható és erőtlen szerelmi szál.
Meg a végén egy leszámolás, amely nem elég grandiózus, viszont legalább szétrobban minden, ami a közelben van, ahogy szokott.
A főgonosz elnyeri méltó büntetését, bár, mivel a faj királynője Jupiter testében jött vissza elvileg, nem vagyok benne biztos, hogy Balem nem fog így járni. Amennyit szenvedett haláláig szerencsétlen, megérdemelné.

Végül kapunk egy cuki hepiendet, meg a filozófiai kérdést:
Ha miénk az egész világ, de erről nem szólunk a világon senkinek, annak mi értelme van, abból mi a hasznunk???

Esténként egy felhőkarcoló tetejéről nézegetjük a kis hangya embereket és elképzeljük, hogy felettük állunk?
Azt így is megtehetjük, csak nincs értelme sem.
Mint Jupiter felemelkedésének, ha nem használja semmire.

A végén még egy komplett "Star Trek" brigád is előkerül...

50%

A Mátrixban már sokkal jobban és érdekesebben, logikusabban - már amennyire egy ilyen film logikát tartalmazhat - megmutatták nekünk a Wachowski tesók, hogy mire gerjednek. Ez a film, ha a felesleget leszedem, ugyanaz a film.

Megjegyzés:
Channing Tatum rajongóinak, főleg ha nők, kötelező darab. Van olyan harci jelenet, amelyben kedvencük meztelen felsőtesttel aprítja az ellenséget.

Ami meglepő, hogy néhány közelharcban nem elég, hogy Caine szinte legyőzhetetlen, de még a felszerelése is erősen rásegít harci tapasztalataira. Nem is értem, ha ekkora híre van a harcosnak, minek próbálják bármiben megakadályozni... :)