A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 29., szombat

Hang nélkül - A Quiet Place Part II (2020)

Hang nélkül - A Quiet Place Part II (2020)


Rendezte: John Krasinski

A film Mafab adatlapja: A Quiet Place Part II (2020)

Megtekintés: A Hang nélkül rajongójaként kb. azóta vártam a második fejezetet, mióta megnéztem az elsőt, és kiderült, lesz egy folytatás. Évente talán 2-3 olyan mozifilmet mutatnak be, amit mindenképp látni szeretnék és ez a film bekerült közéjük. Egy év csúszással végre megnézhettem és jól szórakoztam. Ha esetleg felfrissítenéd az emlékeidet: Hang nélkül kritikám!

A film jó egy évet dobozban ült, ami nagyjából minden körülmények között azt szokta jelenteni, hogy vagy betiltották, vagy a stúdió a végeredménytől nem volt lenyűgözve és nem meri megmérettetni a filmszínházakban. Ez így is volt korábban - szerintem - de közben bekavart egy világméretű vírusos betegség, és harmadik okként előlépett a premier halasztások szűk listájába a "betegség miatt zárva".

A filmszínházak pedig pont olyan kihaltak, mint az Abbott család városkája a filmben.

Krasinskinek, hogy van érzéke a feszültséghez és horrorhoz, az első résznél már bebizonyította és az is bizakodásra adott okot, hogy úgy érezte, van annyi a történetben, hogy ráhúzzon egy lapot a második résszel. Innentől meg már csak azért kellett izgulnom, hogy a folytatás ha lehet, ne legyen rosszabb, ha esetleg nem is múlná felül a tesót. Hogy sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az "Ördögűző" 86 éves direktora, William Friedkin egy tweet bejegyzésében már most klasszikus horrorfilmként aposztrofálta. (Halad a korral a jó öreg!)

Az ironikus az egészben, hogy Krasinski egyáltalán nem akart visszatérni rendezőként, amikor a stúdió feldobta neki a labdát, és miután az első etap forgatókönyvírói más terveik miatt kiszálltak a folytatás megírásából, a színész-rendező lassan elfogadta a sorsát, sőt, a rendezés mellett a forgatókönyvet is magára vállalta. Kicsit győzködni kellett az asszonyt is, hogy ne menjen minden simán, ám ez az akadály pitypang erősségűnek bizonyult és Emily Blunt máris egy akciójelenet forgatásán találta magát, ahol nem nagyon kellett megjátszania a félelmet, mivel a busz, ami az autóját "üldözi", elég volt az érzelmeket kiváltani.

Az első részben megismertük az Abbott családot, akik, miután idegen lények támadták meg a városukat - vajon az egész földet is? - csak úgy tudtak életben maradni, ha teljes némaságra kárhoztatták magukat. Egyedül csak így tudtak láthatatlanná válni a földönkívüli támadók előtt, hiszen az kiderült hogy egyedül a hangokra képesek támaszkodni, ha tájékozódni akarnak. Történetesen Abbott-ék legnagyobb lánya süketnek született, így a család már korábban elsajátította a jelbeszédet, ami igen fontos kommunikációs formává lépett elő az életükbe. Azonban a szörnyek továbbra is a környéken ólálkodtak és a nyugalmas, csendes estéket megnehezítette az is, hogy anyu gyermeket várt apától, ami komoly problémát jelenthetett volna, hiszen egy újszülött minden, csak nem néma.

Tehát volt az első részben tragédia, dráma és könnyek, meg a végén egy szokásos cliffhanger, hogy legyen min gondolkodni.
Most pedig megjött a folytatás és kicsit kikerekedett a "Hang nélkül" világa, köszönhető annak, hogy hőseinknek el kellett hagyniuk a korábbi mikró-környezetüket és még egy "visszajátszást" is kaptunk az első negyed órára, hogy ha nem is tudjuk meg, mi is történt, azért legyen egy ici-pici sejtésünk róla. Ez a tipikus nesze semmi, de jól fogd meg, szorítsad, én pedig szorítom is, mert bevallom, még a második résszel sem lettem kielégítve.




Máskor, egy már széles körben bemutatott filmnél itt kezdem a szpojleres részt az írásomban, amiben nagy vonalakban elmesélem a történetet és kiemelek belőle olyan pontokat, amik megfogtak, zavartak vagy amin szívesen agyalgattam. Azonban, a filmet hivatalosan nálunk június közepén mutatják majd be, azért pofátlanság lenne tőlem, ha azért szpojlerezgetnék, mert megtehetem. Azt meghagyom az ovisoknak. Már azzal is beérhetem, hogy köszönöm, én megvagyok.

Ami nem szpojler:
Mivel Krasinski az első részben lezárt karakterívet kapott, a fontos férfi figura bőrébe, a város egyik lakóját Cillian Murphy alakítja. Murphy pedig egy kiváló színész - ismét szerintem - ezért nem izgultam, hogy gagyi lesz amit csinál. Nem lett.
A gyerekek is visszatértek szerepeikbe, ami csak egy pöttyet zavaró, hiszen a valóságban picit több idő telt el, mint a filmes időben, hiszen lineárisan folytatódik a történet, szinte pár órával az első rész után. Noah Jupe és Millicent Simmonds is remekül hozza karatereit, pedig a gyerekszínészeknél ez kétesélyes. Csak a legkisebb fiút cserélték le, gondolom, praktikus okokból.
Egy mellékszerepben még Djimon Hounsou is tiszteletét teszi. Meglepő számomra, hogy a pasas eddig pusztán 62 címben szerepel, miközben olyan, mintha évente legalább 5-10 filmben látnám kisebb szerepekben. Egyszerűen hatalmas érzéke van hozzá, hogy viszonylag nézettebb filmekben játsszon el pici karakterszerepeket. Még szerencse, hogy néha jut neki egy Amistad vagy egy Véres gyémántok.

Mit mesélhetek még el?
A család további kalandokba keveredik, több szereplőt ismerünk meg, a karakterek fejlődnek. És simán jöhet egy harmadik rész is, akár... vagy sorozat... vagy akármi, mert ez az univerzum még mindig érdekes. Persze, nem nehéz, ha az ember szereti a poszt-apokaliptikus mozikat.

A film első negyedórája alatt végig görcsben volt a gyomrom, persze, csak azért, mert az első rész után pontosan tudtam, mire számítsak. Amikor az ember tudja - vagy tudni véli - hogy mi fog történni, nem nyugodtabbnak kellene lennie, hiszen oda a meglepetés ereje. Ennek ellenére megfeszülve néztem a filmet és pattanásig feszülten figyeltem, mert pontosan tudtam, hogy MEG FOG TÖRTÉNNI!
Talán a "Valami követ" volt az elmúlt pár évben olyan mozi, aminél feszkóztam, mert tudtam, hogy az entitás bármikor megjelenhet a főszereplő mögött. 
Itt kb. ugyanez. Tudjuk, hogy a városka elesik és az Abbott-ék visszavonulnak pici farmjukra, ahol a következő több mint egy évben berendezkednek a pantomimre, mégis éreztem azt a feszült izgalmat, hogy most láthatom azt a szörnyűséget, amin átestek.
Ennek átadása lehetett az egyik ok, amiért Friedkin dicsérhette Krasinski-t. 
Szerencsére még később is kapunk néhány hasonlóan erős jelenetsort, ami miatt ki merem jelenteni, hogy a második rész tökéletesen kikerüli a folytatások hibáit, aminek a végén annyi marad meg bennünk, hogy nem volt ez olyan jó...
A "Hang nélkül 2" azonban olyan jól sikerült, hogy a történeti változtatások mellett is annyira egyenletes a minősége, hogy simán össze lehetne vágni a két részt és aki nem látta az elsőt, nem fogja megmondani, hogy két szeletben kaptuk meg a történetet.




Egy apró szpojler: Kapunk egy olyan mellékszálat, ami engem emlékeztetett a "Bird in Box" egy részletére. (Kussolj el...) - balra a Madarak a dobozban kritikáját találjátok.

Úgy érezem, eleget süketeltem nektek!
Tudom, most kaptatok egy nagy semmit, hiszen igyekeztem semmit sem leleplezni, de még egyszer, én jól szórakoztam és azt szeretném, ha te is ezt tennéd, így ha megint előveszem a filmet, akkor a többség már túl lesz rajta!

Egyedül Marco Beltrami zenéjétől nem vagyok elájulva, mert a zeneszerző mintha szinte mindig ugyanabból a néhány motívumából igyekezne zenét készíteni. Persze, szavam nem lehet, mert a film képei alatt jól funkcionál a munkája, azonban az albumot önmagában hallgatni már közel sem akkora élvezet, pedig a napokban háromszor is lepörgettem magamnak. A fő motívum ugyan kellemes, ám közel sem elég fülbemászó és idézhető. A többi pedig, ha nincs megtámogatva a képi látvánnyal, sokkal kevésbé mondható zenének, mint inkább hangi-hangulatnak. Ettől még kedvelem a munkásságát, hiszen a "Sikoly" esetében ez a hangulatfestés kiválóan működött, igaz, abból sem tudnék egy hangsort visszaidézni, de a nyekergő hegedűk azért adták.

75% merek neki adni. 

2020. november 17., kedd

Vongozero - Epydemia - To the Lake - Menekülés a tóhoz (2019)

Vongozero - Epydemia - To the Lake - Menekülés a tóhoz (2019)




Rendezte: Pavel Kostomarov

A film Mafab adatlapja: Vongozero (2019)

A történet alapszituációja a lassan unásig ismert alapra épül, amelyben a társadalmat egy végzetes csapás éri, aminek hatására egy kis csoport, vegyes kapcsolatihálóval, elindul A-ból, B-be. (Csak a szokásos, "valaki tud egy védett helyet" szitu)

Nem tudom, melyik volt az első ilyen történet, amit leírtak illetve megfilmesítettek, de nekem valamiért állandóan az „Egyetlen fűszál se” című kisregény jutott eszembe, amit tini koromban olvastam el a galaktika magazinban, folytatásokban - legalább kicsit emlékeztetett erre a sorozat műfajra, ha belegondolok - amelyben egy vírus elpusztítja a világ ehető növényeinek egy részét és az emberek az éhezés miatt keresztül-kasul járják a haldokló világot, néha más csoportokkal megütközve, akik az idegenek elleni erőszakban látják az egyetlen elfogadható módszert a saját túlélésük érdekében. John Christopher regénye megjelent magyarul is, pdf formátumban hozzáférhető a netről és amit nem tudtam egészen mostanáig, hogy 1970-ben készült egy filmváltozata, amit eddig szerintem még véletlenül sem láttam soha.

Az alapötlet, hogy egy vírus pillanatok alatt elterjed Moszkvában, amit a katonaság által le is zárnak, és ami miatt néhányan úgy döntenek, jobb minél távolabb kerülni a fertőzött várostól. Hirtelen össze is kapaszkodik két család, meg az apró, hogy egy majd’ 1000 kilométerre lévő (vagy mérföld?) tóhoz meneküljenek, ahol egyikük egy kiszuperált hajótestből kényelmes bunkert alakított ki, ha beütne a szar. Erre nem beütött???

Innentől pedig azt látjuk 8 részen keresztül, ahogy az egyébként laza kapcsolatú közösség milyen dinamika útján kovácsolódik össze és mennyi elborult kalandba keveredve állatiasodnak el maguk is, miközben a világ szintén elkorcsosul körülöttük.

Közben érezni is az orosz ízt, mert itt a szereplők nem feltétlenül kifejezetten jóképűek és csinosak – leszámítva a tinilány Polyát (Victoriya Agalakova) – és ha erotikáról van szó, akkor sem olyan szemérmesek, mint a nyugati mozik – kivétel talán az északi népek – talán ezért is láthatunk szaunázást és néhány olyan jelenetet, amiben egy tinilány mellei néha premierben úsznak a képbe. Ha lesz amerikai változat, ilyesmi elképzelhetetlen, hogy lesz benne.

A dinamikát a főszereplő, Sergey (Kirill Karo) és az életében két fontos szerepet betöltő női karakter közötti őrlődés tölti ki: az ex, Irina (Maryana Spivak) és házasságukból született közös gyerekük, illetve a friss kapcsolata, Anna (Viktoriya Isakova) és enyhén aspergeres fia, Misha (Eldar Kalimulin) is igyekszik kisajátítani.

A film egyik kicsit félrevezető és drámai jelenetében bemutatják, hogyan igyekeznek a szituáció kezelni.

Az biztos, hogy néhány szereplőt amikor bemutatják, sikerül kifejezetten negatívan ábrázolni, hogy az első részekben még drukkolni is nehéz nekik. Polya lázadó fiatal lányként pl. ütni való, egészen addig, míg meg nem ismerjük, miért is szegül szembe apjával, Leonid-dal (Aleksandr Robak) amikor viszont a forgatókönyv, felfedve a múltat, sokat lágyít a lázadozó karakter megítélésén. Irina azonban egyértelműen a legkevésbé szerethető figurája a csoportnak. Isten mentsen meg az ilyen nőtől, aki miután elhagyták, sértettségében képtelen a kompromisszumra a többiekkel szemben, bár, egy mellékszereplőnek köszönhetően a benne elnyomott kedves nő is előkerül.

A többiekről is kiderülnek lassan olyan titkok, ami miatt felbomolhat törékeny szövetségük és néha a kalandok is kiszámíthatók, hihetetlennek szánt fordulataik ellenére. Az első epizód kifejezetten erős cliffhangerrel zárult, amit olyan pofátlan megoldással oldottak meg a második rész elején, hogy ezzel sikeresen felkészítettek a további húzásaikra, ami miatt nagy meglepetéseket az ilyen történések alatt már nem is tudtam érezni. Még akkor sem, amikor elvileg az egyik karakter sorsa visszafordíthatatlan irányba kezd elindulni, már akkor is éreztem, hogy nem lépik meg, amire logikusan menniük kellene, és így, az írók húzása, amivel feloldják a drámai pontot, számomra tökéletesen előre látható és súlytalan lett. (Magukra vessenek!)

A nyolc rész viszonylag hamar elrepül, közben gyönyörűen fényképezett orosz tájakat látunk, kellő mennyiségű akciót és kiváló zenei betéteket, amiből az egyik legjobb dalt viszont már-már unásig felhasználták, hogy azután megszabaduljanak tőle. A másik, ami meglepett, hogy John Murphy, a „28 nappal később” alapmotívumát a zenében itt is felhasználták, ami viszont már nem az első pofátlan nyúlása ezeknek a zenei motívumoknak, igaz, többnyire a szerző szokta azt más filmeknél felhasználni. Itt is csak azért nem húztam a számat az egyértelmű plágiumra, mert Murphy motívumait az Isten is arra teremtette, hogy ilyen és hasonló szkénák aláfestéseként szolgáljon. (De ha Murphytól nem kértek engedélyt, akkor később némi jogvita előfordulhat.)



A befejezés kiszámítható, és bár az alap gerincét képező történetszálat lezártnak tekinthetjük, azonnal fejest ugrunk további, sokkal durvább fordulatokba, amelyek miatt azért még egy évadra leülnék a sorozat elé, bár, kicsit olyan érzésem volt a végét nézve, mint amit a „Szökés” első évadának felénél éreztem, amit azért folytattak állítólag utána, mert túl nagy volt a rajongói érdeklődés. Itt, ugyan bemutató előtt készült el a teljes 8 rész, mégis, mintha a vége direkt valamilyen nyomásra készült volna ebben a formában el, hogy kierőszakoljon egy további megrendelést valamelyik filmes szolgáltatótól.

Összességében legalább 75%-ot ér a sorozat.

Töfi: 

- A végeredményt tekintve számomra hihetetlen, hogy 66 nap alatt a teljes nyolc rész anyagát felvették.

- Bár, meglepetésemre a filmben farkasokkal nem vívnak harcot - talán majd a folytatásban - a stábnak egy farkasfalkával azért meggyűlt a baja a forgatás alatt.

- A Szergejt és Mishát alakító színészek korábban egy filmben már játszottak apa-fia párost.

- Yana Vagner 2011-ben írta meg ezt, az első könyvét. Megjelent 2020 többek között francia, cseh, litván, lengyel, szlovák és svéd nyelven.

Kirill Karo, Aleksandr Robak, Mariyana spivak


2018. április 12., csütörtök

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)


Rendezte: Brad Peyton

Megtekintés: Mivel kedvelem a Szikla munkásságát, csak ajánlani tudom. De különösebben nem fog tetszeni, ha nem a te világod a Godzilla alapba ágyazott rombolós filmek.

Volt egy szabadnapom a baba nélkül, ezért ebédeltem egyet, utána sétáltam és választhattam, hogyha moziba mennék, Godzilla szerű lények és óriásrobotok rombolják szét a várost, vagy mutálódott hétköznapi állatok.
Mivel a két film főszereplői közül - John Boyega - Dwayne Johnson - a Szikla néven elhíresült pankrátor áll egyelőre közelebb a szívemhez, nem volt kérdés, hogy a "Joe, az óriásgorilla" egyik változatára ülök be, aminek a címe nem is lehetne lényegre törőbb: Rampage, azaz tombolás!

Persze, már rég nem elégít ki egy olyan mozi, amiben a hangsúly a vizuális zúzdán van. Ezen a mondanivalón gondolom főleg azok a felnőttek maradtak rajta, akik gyerekkorukban is előszeretettel inkább rombolták a homokvára, mintsem építették.
Be kell vallanom, amikor kölyök voltam, volt olyan időszakom nekem is, amikor a közelemben a játékból kő kövön nem maradt. A homokozóban elveszített matchboxok tudnának róla mesélni, hogy a kedvenc szórakozásom a földrengés volt. Volt egy könnyű-fából összeragasztott repülőgépem is. Az megismerkedett a házi King-Konggal, aki én voltam.
Ezeket azonban mára kinőttem és filmben sem feltétlenül a kedvenceim. Oké, amikor a "2012"-ben a limuzin menekül az önmagába forduló városból, azt mind jobban összehúzódva szoktam megnézni és eddig nem untam meg, ám, ha egy száz perces moziban a lényeg, hogy lények odacsapnak épületekre, amik leomlanak, akkor azért nem fogom lengetni a zöld zászlót.

Szóval, elöljáróban, a "Rampage" majdnem igyekszik. Ryan Engle forgatókönyvét végül négyen duzzasztották fel akciófilmmé és szerintem nincs okuk a melldöngetésre, habár vannak jobb pillanatok is.
A film felütése elsőre váratlanul ért, de persze kellett valami, ami megmagyarázza, miért történik minden. A tavalyi év egyik közepesen muzsikáló horror-sci-fijét (Élet - Life (2017)) erősen megidéző nyitány feszes, csak sajnos, ez a film talán egyik legerősebb jelenetsora is, amit utána nem egyszerű megugrani.
Egy űrállomás az utolsókat rúgja, és egyetlen túlélőként Dr. Atkins (Marley Shelton) mielőtt elhagyhatná, azt a határozott utasítást kapja, hogy amíg a kísérlet bizonyos anyagait nem mentette ki magával, nem jöhet vissza. Ezzel megágyaznak a film negatív szereplőinek, hiszen ebben a helyzetben, ha a munkáltató ilyesmit kér, az egy igazi genya főnököt sejtet. Dr. Atkins mindent belead az életéért, beleértve azt is, hogy a körülötte apróra hulló állomáson még az egyik kísérleti alannyal is kergetőznie kell, ami történetesen egy sertés nagyságúra fejlődött patkány és fogakban erős. Végig persze nincs a szöszi kutatónak szerencséje, ezért a mentőkabinba még eljut a cumóval, ám a földre már csak néhány meteorit formájában érkeznek meg, ami ugye, azt jelenti, hogy egyik kedvenc szöszim, Marley Shelton, aki a dokit alakítja, már a film elején kiesik a képből, szó szerint...


A kísérlet töredékei sikeresen hullanak le a David Okoye (Dwayne Johnson) által vezetett állatmenhelyre, hogy ott azután mutáljanak néhány lakót, beleértve Okoye személyes kedvencét, a gyermekkorában megmentett George névre hallgató fehér gorillát. George korábban meglepően magas intelligenciájáról tett tanúbizonyságot, mostanra viszont inkább az agresszióra való hajlama nőtt meg, ami távol áll korábban az állat hajlamaitól.

Eközben Chicagoban az egész balhé kirobbantói, egy kissé ripacs testvérpár, akik a titkos kísérleteiket nem véletlenül helyezték egyenesen a földön kívül, zuhanó értékpapírjaik értékét igyekeznék helyreállítani azzal, hogy begyűjtik a fertőzött alanyokat, további vizsgálatokra. Azonban a problémák erősen a fejükre nőnek. Claire Wyden (Malin Akerman), habár törékeny nő, sokkal erősebb, mint a bátyja, Brett (Jake Lacy) aki inkább kihátrálna az egész ügyből, akár veszni hagyva mindent. Claire felbérel egy vadász és egyben zsoldos csapatot, akiknek a sorsa borítékolható. (Poén, hogy a vezetőjük a Magic Mike és a True Blood szépfiúja, Joe Manganiello, aki sikeresen hozza a klisés karaktert, akit már korábban láthattál pl. a Jurassic Parkban is. Nagy duma, fegyverek, azután szevasz!) Mondjuk ezt legalább poénnak éreztem, mert abban a film nem nagyon bővelkedik.
Ne felejtsük, hogy négyen írták és a legtöbb, amit hozzá tudtak tenni, hogy átemeltek egy kis "Életet", "Jurassic Parkot" és "Godzillát" a művükbe.
Ami még működött, igaz, írhatták volna erősebbre is, az a kormány oldaláról érkező probléma-megoldó, Harvey Russell, akit a "The Walking Dead" és a "Watchmen" rossz-fiúja, Jeffrey Dean Morgan keltett életre. Néha még kicsit meg is idézi a "Walking Dead-es" karakterének, Negan-nek flegmázós, mosolygós kikacsintását.

A történet tehát semmi extra. (Nem csoda, ha azt vesszük alapul, hogy egy videójáték volt az alapja!)
A filmtörténelem talán két legbénább negatív főgonoszát is sikerült összehozni, ha nem számítjuk ide a vígjátékok és paródiák hasonló karaktereit. Brett Wyden szerepében Jake Lacy fájóan semmilyen, míg Malin Akerman legalább a kereteken belül tökösre sikerült, habár haláluk, mindkettő esetében, egészen olcsó és ostobácska. Ráadásul nem is váratlan vagy érdekes.
A filmben található néhány logikai baki, de nem bántóak, felejthetőek, habár a kedvencem megmaradt a fejemben, hogy hazaértem.:
Okoye kérdezi társát, aki korábban a Wyden cégnek dolgozott, hogy van e ellenszer, aki erre azt mondja, ismerve a páros női tagját, biztosan kitalált valamit, amivel megfékezheti a mutálódott állatokat. Pár perccel később náluk is egy szérum, amelyről megint Okoye kérdezi, hogy mennyire hatásos?
- Kell neki tíz perc! - jelenti ki Dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) aki alig pár perccel korábban nem is tudott erről a szerről, és csupán feltételezte, hogy egyáltalán létezik! :)
Claire Wyden utolsó szava pedig felülírta a korábban felépített karakterben rejlő erőt. Mikor George, az óriás gorilla egészben benyeli, Claire még azt üvölti, hogy: - Ez nem ér! - tiszta dedó...

Brad Peyton nem először dolgozik a Sziklával, de kissé komolyabbra is vehetnék a "figurát". Mondjuk, sokat miért várnánk egy olyan mozitól, amely valójában egy jó harminc évvel korábbi Bally Midway Arcade automatából lett összeollózva?
Nem tudom, miért gondolták, hogy jó ötlet leporolni ezt a régi (1986) játékot, habár, végül-is annyira mindegy, hogy egy ilyen zúzda alapötlete honnan származik, ennek meg legalább talán volt némi rajongói bázisa.
A játékban azonban mindhárom szörnyeteg ember formájú, míg a filmben nagyjából ragaszkodtak az anatómiájukhoz, arról nem is beszélve, hogy míg a filmben egy forrásra vezethető vissza a mutációjuk, addig a videójáték mindhárom szörnyének különböző kiváltó okot talált ki.

köszönet a ballymidwaynek!

A film igen lassan készült el, ha tudjuk, hogy már 2011-ben cikkeztek róla, hogy a New Line Cinema esetleg megfilmesíteni és már 2015-ben szóba került Dwayne Johnson neve, mint lehetséges főszereplő.

A filmet sikerült moziban megnéznie a fiamnak és egy barátomnak is. Utána készítettek egy ajánló videót. Mondanám, hogy kritika, de ahhoz nem elég részletes. Viszont jól szórakoztam.


A film Mafab adatlapja: Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Látványos, klisés, bugyuta és kevés benne a poén.

55%

Ha megnéznéd:
- Tombolás (2018) Friss filmeknél borítékolható a gyenge minőség, ezrt azt ajánlom, hogy látványfilmeknél inkább ne sajnáld a jegy árát és nézd meg a filmet moziban!
Én is megtettem!





2016. október 7., péntek

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)


Rendezte: Antoine Fuqua

A film Mafab adatlapja: The Magnificent Seven (2016)

Megtekintés: Szereted a western filmeket? Akkor ez is csúszik, akár a sör.

Szpojleres:
Nehezen tudnám behatárolni Fuqua stílusát, hiszen annyi műfajban kipróbálta már magát - és a legtöbb az akcióba is belefért. Barnás, meleg színű szűrő, férfi főhősök, CGI robbantás, por és hamu, állandó színésztársak, lassítások. Ezek biztos benne vannak egy Fuqua filmben.

Van abban valami morbid humor, hogy mikor Chisolm (Denzel Washington) miután végzett a feladatával és hat társával végül sikeresen megvédte Rose Creek-et, az aktuális kisvárost, akit a zsarnok bankár és bandita, Bogue (Peter Sarsgaard) sanyargatott, kilovagol a szarrá lőtt városból, és a városlakók imába foglalják a nevét és megköszönik neki, hogy segített rajtuk. Közben gyakorlatilag újra kell építeni valamennyi házat és legalább kétszáz holttestnek kell végső nyughelyet biztosítani. Idilli kép, ahogy a megmaradt három mesterlövész kilovagol a naplementébe, mint akik jól végezték dolgukat, miközben mögöttük már semmi nem lesz ugyanaz. De ne legyünk hálátlanok, hiszen egy sokkal erősebb várost és közösséget hagynak maguk mögött, mint amibe először betették a lábukat. Egy olyan Rose Creek-et, amely már képes lesz megvédenie magát, hiszen látták, hogy kell, kaptak kezdőlökést és talán sokaknak még tököt is sikerült növeszteniük. A női főhősnek, Emma Cullen-nek (Haley Bennett) egészen biztos.

Annyiban bátor vállalás a film, hogy inkább a férfi nézőknek fog kedvezni; csupa marcona pisztolyhős és karakter, ész nélküli lövöldözés és semmi romantika. Igen, hiába imádom Bennett táskás szemeit, mivel a film elején párját ritkítják, a továbbiakban a forgatókönyv nem erőszakolt rá egy banális és hiteltelen szerelmi szálat. Romantikában Fuqua egyébként sem volt soha erős, amennyire emlékszem.
A rendező néhány interjúban megemlíti, hogy filmjében igyekezett a japán eredeti "A hét szamuráj - The Seven Samurai (1954) szellemiségét megjeleníteni, de ennek ne dőljünk be. Kurosawa több, mint három órás opusa sokkal jobban fókuszált néhány karakter bemutatására és az akciók is monumentálisabbak voltak, amennyiben monumentális, hogy fehér lepedős tömegek feszülnek egymásnak, kerti szerszámokkal, botokkal és néhány szamuráj karddal. Az új "Hét mesterlövész", eleve a műfaji kategória miatt, egyértelműen a korábbi, 1960-as változat Remake-je, igaz, fazonigazítás után: A gonosz itt félig üzletember, a bemutatkozás - főleg a nőgyilkos baltás indián - sokkal brutálisabb, a csapat összetoborzása valahogy sokkal profánabb, a főszereplők figuráit alig ismerjük meg - bár, a korábbi változatban is volt, akiről alig tudtunk meg valamit és valahogy a két órába nem sikerül a karakterépítést sem olyan szépen belevinni, viszont több a humor. Egyszerű humor. Még Chris Pratt is árnyéka önmagának. A "világ legjobb szeretője" beszólás egyenesen fájt tőle, mivel a filmet tekintve üres szócséplésnek tűnt.


Ettől függetlenül a film végig izgalmas, nem unalmas, hamar elrepül a két óra. Újranézése azonban nem feltétlenül javasolt, mert azért végig megvolt bennem az az érzés, hogy az egész hajaz azokra a kaszkadőrparádékra, amiket direkt ilyen célra felépített kirakatvároskákban szoktak a kíváncsi turistáknak bemutatni, és ennél nem sokkal több, hiszen valami hiányzik belőle, ami a korábbi változatban benne volt. Talán a kémia. A két főszereplő közötti dinamika is jobban tetszett a 60-as változatban, pedig Yul Brynner és Steve McQueen elég nehezen tudott együtt dolgozni a szakmai rivalizálásuk miatt - Brynner a második részbe (Mivel az elsőben részproduceri tevékenységet is folytatott) már nem hívta vissza McQueen-t, pedig az túlélte az első részt. Mondjuk, a második rész minősége nem is említhető egy lapon/napon az elsőjével, ezért kérdéses, hogy McQueen egyáltalán részt vett volna benne, miután elolvasta a forgatókönyvet. Szerintem nem.

A mesterlövészek kompániája, ha lehet, még eklektikusabb, mint korábban. Míg Kurosawa mozijában nagyjából mind japán szamurájok voltak a főszereplők, és később is főleg kemény amerikai pasasok alkották a védőket, addigra mostanra Fuqua a politikai korrektség jegyében a lehető legszélesebb spektrumból szedegette össze a srácokat, így jutott közéjük mexikói haramia, indián vadász és egy keleti késforgató is. Nehéz elképzelni, hogy ezek az egyébként a saját poklukat megjárt emberek ilyen kevésért áldozzák fel magukat, ám a film nem is arról szól, hogy mennyire reális az alapötlet, hanem a bátorságról és összetartásról.
Az akcióknak van ereje, a helyszín - Rose Creek - rendesen fel van építve, hozza a kötelezőt. Hogy mi hiányzik mégis? Az eredetiség. Nem gondolom, hogy nem volt szükség leporolni a korábbi változatokat, hiszen vannak filmtémák, amiket érdemes és jó újra és újra előszedni, ha másért nem, hát azért, hogy mai sztárokat láthassunk olyan szerepben, amiben régebbi hírességek már tetszelegtek.


Denzel Washington pont olyan kemény, mint mostanában bármelyik Fuqua moziban. Csak a jelmeze változott a "Védelmező" óta. Chris Pratt igyekszik felnőni a feladathoz és legalább kap egy belevaló jelenetet a figurája és nem erőltetik a nézőre a végén. Ethan Hawke remek, bár kissé kamunak tűnik a kezdetben megcsömörlöttsége, majd hirtelen feltámadt harci kedve. Ebben gondolom cél volt, hogy kicsit összecsengjen a hatvanas változatból Brad Dexter Harry-jével, aki szintén kis időre letiplizik, majd a végére nagyobb elánnal érkezik vissza (Hogy szinte azonnal és teljesen mellékesen lelőjék.)
Akinek az egész egy jutalomjáték, a mostanra mellékszerepekbe töppedő Vincent D'Onofrio, aki kiváló a prémvadász ösztönlény és gyilkológép szerepében. Itt is meghal, mint mostanában sok filmben (Jurassic World-ban pl. ahol együtt nyomta Chris Pratt-tel), viszont legalább addig elég emlékezetes a figurája.
A többiek pedig egyszerűen túl kevés időt kapnak, főleg a mexikói (Manuel Gracia-Rulfo) karaktert nézve. Az indián (Martin Sensmeier) és a keleti (Byung-hun Lee) legalább jót is harcol.


A zene James Horner utolsó munkája, amelyet elkészített, még a film elkészülése előtt. Fuqua már le is tett róla, hiszen a nagyszerű zenész elhunyt, mielőtt a film elkészült volna, ám a családja tudott róla, hogy a zeneszerző annyira akarta ezt a munkát, hogy már jóval korábban elkészített egy remek kottát a film lehetséges képei alá, amelyeket végül csupán össze kellett rendezgetni. ebben Simon Fraglen volt a produkció segítségére. Néhány fúvós-futam ismerős is lehet korábbi Horner munkákból (Pl. Aliens)

Annyira nem voltam elájulva a kész filmtől, mint szerettem volna, viszont mivel vártam már egy Remake-t, kedveltem a mozit.

65%

Ha megnéznéd: A hét mesterlövész (2016)

Korábban:

A hét mesterlövész (1960)

A hét szamuráj (1954)

2016. március 11., péntek

Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)


Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.


Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó


A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.



2016. február 21., vasárnap

Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni - Shoot to Kill (1988)

Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni - Shoot to Kill (1988)


Rendezte: Roger Spottiswoode

Megtekintés: Vannak olyan filmek, amiket nosztalgikus újranézni.

Menjünk sorjában.
1988-ban ez a film egy korrekt thrillerként működött és az évek alatt sem hámlott le minden héj róla. Az eleje eléggé feszült a gyilkos zsarolóval, gyilkosságokkal. Van a filmnek tétje. Utána jön a kalandfilm rész a szereplők fejlődésével és a becsempészett humorral, majd végül, visszatérünk a civilizációba és a lezárás egy leszámolással végződik, miközben a főszereplők között kialakul a megérdemelt kölcsönös tisztelet és barátság, amire ugyan nem erősítenek rá a végletekig, de ettől függetlenül egy "buddies" moziként is aposztrofálható.
Jól van felépítve, feszesen. Spottiswoode amennyire emlékszem rá - a nevét sem véletlenül jegyeztem meg az évek során - egyenletes minőséget hozó rendező volt. Persze nem állítom, hogy a James Bond film rendezése - A holnap markában - Tomorrow Never Dies (1997) - volt szakmailag a legjobb döntése, de azért voltak olyan filmjei is, mint a szórakoztató "Air America - Air America (1990)" vagy a nálunk kifejezetten közönség kedvencként ismert "Egyik kopó, másik eb - Turner & Hooch (1989)".

A Gyilkos lövés - érdemes megemlíteni, hogy ez a hivatalos magyar forgalmazási cím, míg a klasszikus szinkronos változat esetében a narrátorhang az "Ölni vagy meghalni" címet olvassa be, de a külföldi megjelenés is cikornyás, mert az első angliai címváltozatot (Deadly Pursuit / Halálos hajsza) meg kellett változtatni egy Michael Ryan nevű fiatalember miatt, aki 1987-ben lövöldözős ámokfutást rendezett és túl fájó volt még az eset emléke és sajtóvisszhangja. Az eset Hungerford-i mészárlás néven híresült el. Az már csak hab a tortán, hogy a forgatókönyv első címváltozata "A hegy királyai" címre hallgatott.
A film ma már nem durranna akkorát, mivel komolyabb mozirajongók tisztában lehetnek ismertebb színészek nevével, és így könnyebben párosítanak lehetséges szerepet egy-egy névhez, de 1988-ban még jól ellehetett kendőzni egyes karakterek kilétét azzal, hogy a szereposztásban nem hívjuk fel rájuk a figyelmet. A film is ügyesen aknázta ezt a lehetőséget ki és nagyjából már egy órája megy a film, amikor végre kiderül, ki is a szinte már misztikus képességekkel felruházott gyilkos. Misztikus képesség alatt itt azt értem, hogy nagyon ügyesen képes elmenekülni az FBI karmaiból, bolonddá téve a nyomozókat. Valójában inkább csak elég tökös, ügyes, szerencsés és intuitív.

A film egy sikertelen emberrablási kísérlettel és gyémántlopós zsarolással indul, ami alatt nem ismerjük meg a gyilkost (Clancy Brown) ellenben kiderül, hogy nem hülye, elég erős és könyörtelen. Az FBI nyomozója, a tapasztalt Warren Stantin (Sidney Poitier) is meglepődik rajta, hogy milyen agyafúrtan tud a pszichopata férfi megszökni a rendőrség karmai közül. A tragikus lezárású túszmentő akció viszont felhergeli annyira a fekete nyomozót, hogy a továbbiakban személyes ügyének tekintse a gyilkos kézre kerítését és így, amikor egy füles nyomában az amerikai-kanadai határt kitöltő hegységbe kell bevennie magát, nem habozik, hogy elérje céljait és bár a hegyi életmódban erősen járatlan, kap némi segítséget.
Korábban egy kis csoport túrázni és horgászni indul a hegyekbe, elvágva mindentől. A vezetőjük egy tapasztalt hegyi-vezető, Sarah Rennell (Kirstie Alley), aki történetesen a vidék másik ismert túráztatójának a kedvese. Mikor a kisváros seriffje holttestet talál, a hír eljut Stantin-hoz is, aki gyakorlatilag megzsarolja Sarah kedvesét, Jonathan-t, (Tom Berenger) hogy csak akkor mehet a lány és a feltételezett gyilkos után, ha közben segíti Stantin-t is odajutni. A kényszerű és nehézkes párosításból hamarosan egymásra utaltság lesz, mert a vadon eléggé embert próbáló környezet és mind Stantin, mind Jonathan kerül olyan helyzetbe - nem véletlen dramaturgiai húzás - hogy csak a másik képességeinek köszönhetően tudnak továbbra is mozgásban maradni.
Közel három napos hajsza után a gyilkos és túsza - mondjuk annyira nem logikus, hogy miért nem engedi közben el Sarah-t a férfi, hiszen a városban elég nehéz egy fogollyal lavírozni - egérutat nyer, viszont ezen a terepen már Stantin elemében van és szakmai udvariasságból maga mellett tartja Jonathan-t, míg lezárul az ügy. Erre szükség is van, mert a leszámolásnál mindkettőjük tapasztalatára szükségük lesz.


A film eléggé kerek. Egyetlen negatívumnak az eltelt idő kopottságán kívül talán a befejezés hirtelenségét tudnám felhozni. Van benne kellő humor is és elég feszültség, kaland. Néhány kisebb baki.
Jól építik fel a filmet a leleplezésig, mert finom úgy építik fel a filmet, hogy ne legyen egyértelmű, ki lehet a kakukktojás az öt túrázó férfi közül. Ma már persze van, akinek elég meglátnia a szereposztást és borítékolható, ki lesz a "gonosz", de akkor ez még nem így volt.
Clancy Brown mostanra túlfoglalkoztatott színésszé nőtte ki magát, de 1988-ban alig volt túl a Hegylakó sikerén és a Gyilkos lövés gyakorlatilag csak a hetekig mozifilmje volt.
Sidney Poitier korábban sokat foglalkoztatott karakterszínész volt és Stantin szerepébe tíz éves szünet után bújt. Ma már hajlott kora miatt nem vállal szerepeket, de azt vallom, hogy a filmművészet legfontosabb fekete bőrű színésze, aki szinte valamennyi fontos fekete férfi szerepet eljátszott fiatalsága alatt.
Erre kikacsintva utal is a film, amikor Stantin megjegyzi segítőjének, hogy FBI ügynökként mennyi zűrös ügye volt már. Amiket felhoz példának - Maffia, Klu-Klux-Klan, KGB - azokkal ténylegesen is szembe állt néhány filmjében korábban:
- Csináljuk újra - Let's Do It Again (1975) Maffia (saját rendezése)
- Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967) Klu-Klux-Klán és faji előítélet
- A kis Nikita - Little Nikita (1988) szovjet alvó ügynökök
Megjegyzem, szimpatikus pillanat az is, amikor végül, mikor lehetősége van rá, Stantin ugyanúgy lövi le a gyilkost, ahogyan az korábban végzett a gyémántkereskedő feleségével. Itt megjelenik a szerepben a bosszú is, mint motiváció, ami árnyalja a karaktert.

Amikor Jonathan elkezd átmászni a kötélen, lábbal előre, nagyon nem tartottam azt logikusnak. Azután persze, amikor leszakad a kötél, már egyértelmű, hogy ha fordítva és természetesebben mászik végig a kötélen, a szakadás után lezuhan, mint a szar és vége a figurának. Így viszont Stantin vissza bírja húzni.

Kirstie Alley nagyjából mindenkinek a Nicsak, ki beszél sorozatból lehet ismerős, míg Tom Berenger "A szakasz - The Platoon" filmmel vívta ki a rajongók szeretetét.
A Rotten Tomatoes kritikusainak kissé túl magas a 100%-os értékelése a filmről, de szerintem is simán elviszi a 80%-ot.
Nálam még sokat hozzátett a filmhez John Scott zenéje, amely jazz-es alapokat sem nélkülöz, de igazán a főmotívum használása tetszik benne. Lent belehallgathatsz.

A film Mafab adatlapja: Gyilkos lövés - Shot to Kill (1988)


Ha szeretnéd látni
- Gyilkos lövés aka Ölni vagy meghalni (1988)

A film kategóriában és összképben a már korábban méltatott "Egy ártatlan ember" című Tom Selleck dráma testvérfilmje is lehetne.

2015. november 10., kedd

Az útvesztő - Tűzpróba (2015)

Az útvesztő - Tűzpróba - Maze Runner: The Scorch Trials (2015)


Rendezte: Wes Ball

A film Mafab adatlapja: Maze Runner: The Scorch Trials (2015)

Megtekintés: Young Adult, ami azt jelenti, hogy harminc felett már nem biztos, hogy le tud kötni. Durvának nem elég durva.

A Young Adult mozikkal az egyetlen bajom, hogy vérengzés szempontjából nekem már túl visszafogottak. Persze, hullanak benne a karakterek, akár a legyek, ha odafigyelsz, de hiányzik belőle az őszinte vér, ami pl. benne foglaltatott a Csillagközi invázió sorozatban, azon belül is a cseppet sem finomkodó első részben. Lett is rajongó tábor, még ha nem is lett akkora siker, ami miatt több pénzt öltek volna a folytatásokba, ám mivel, ötlet még maradt, azért kiköhögtek belőle pár részt és animációs sorozatot is. (Ami mellesleg egyenesen meggyalázása egy ilyen témájú történetnek.)

A Maze... továbbiakban útvesztő koncepciója az eddig látott két részben, kb. az, hogy vannak kiválasztottak, akiket a cég, a nagy betűs hierarchikus elnyomás, immúnisnak tart és mint ilyeneket, akár beáldozni is képes egy magasabb jóért. Magasabb; amit a felhasznált emberanyag nem képes ép ésszel felfogni. Vagy nem is akar.

Sokat nem sikerült kihámoznom az első két részből (Maradt egy harmadik etap és két további előzmény történet, amelyből az egyik jelenleg még meg sem jelent.) talán csak annyit, hogy ha a "Veszett" nevű megacég vezetői nem hazudnak, akkor a főszereplő, Thomas ellenkezése valójában egy egoista cselekedet és elítélendő a kisebb rossz nevében. Mert eddig valami olyasmit sikerült kihámoznom a szándékosan is összekuszált történetből - tudod, amikor a szereplők kurvára nem a frankót mondják, csak sejtelmesen célozgatnak, hogy fokozatosan épüljön fel a háttér - ,hogy az elítélt cég morálisan lehet, hogy támadható, azonban logikai szempontok alapján tökéletesen igazat állít: kevesek érdeke nem állhat a tömeg érdeke elé, azaz, lehet, hogy Thomas és barátai feláldozódnak a tudomány oltárán, akár szó szerint is, ami sajnálatos, viszont szükséges lépés, hogy megelőzzenek terjedési sebességében egy olyan vírust, amely eddig, a látható példák szerint, leigázná a földet.


Annyira nem vagyok képben a megtekintett első két rész után, hogy úgy gondoltam, gyorsan belekezdek az elolvasásba, ha már az első három kötet e-book változata elérhető lett számomra. Nincs kedvem kibeszélő posztokat keresgélni, ahol választ kapok a felteendő kérdéseimre, hiszen azok, inkább csak gyarapodtak az eddigi két rész megtekintése alatt.
Egy Young Adult sorozat, ami gondolkodásra késztet?
Nos, azért ne olyan nagy mellénnyel!

Eddig, amit láttam, sehogy sem akar összeállni egy koherens egésszé.
Mi a tököm ez a labirintus?
Mire szolgál?
Csak remélem, hogy a sorozat kiolvasása után megfelelő válaszokat kapok, mert jelen időben egyelőre úgy tűnik, az első rész egy az egyben egy parasztvakítás.

Mert tegyük fel, hogy a mutánsokat létrehozó vírus elleni vakcinát csak az emberekből lehet kivonni. Olyan emberekből, akik hordoznak magukban valami pluszt. De mit?
Valami félelmet legyőző enzimet? (Szerintem is hülyén hangzik...)
A labirintus, gyakorlatilag egy gyilkos logikai és erőnléti játék, amelyből a főszereplőnk kiszabadult és húzta magával a klikket. Oké. És?
Most akkor van benne valami endorfinhoz hasonló vegyület, amely a felfokozott idegállapot miatt jön létre a szervezetben és erre a cégnek szüksége lehet a továbblépéshez?

Ha esetleg így van - más oka mi lehet egy ennyire komplex és monumentális próbatétel létrehozásának - akkor felvetődik a kérdés, hogy amit a labirintus vált ki a célszemélyből, azt nem lehet sokkal könnyebben, "olcsóbban" előállítani???

Tényleg, így a pusztulás határán, miközben a világ fele egy őrületet okozó betegség terhét nyögi, a másik fele, egy hatalmas konzorciumba tömörülve egy olyan gépezetet hoz létre, amely gyakorlatilag egy börtön, amelyből csak megfelelő kondi és logikai készség után lehet kimenekülni. És akkor is esetleges, máskor pedig a szerencsén is múlik.


Fejet hajtok a regényfolyam előtt, hiszen, lehet, hogy abban ezekre a kérdéseimre választ fogok kapni. Nem véletlen, hogy belekezdtem...
A mozi a jövőben játszódik. Valamikor egy atomháború vagy hasonló pusztulás után. Nos, az emberiség gyakorlatilag négy + 1 csoportra szakadt:

1.) a halottak. Habár, nem nagyon láthattunk csontváz halmokat, feltételezhetjük, hogy a második részben látható lepusztult város és sivatag egyértelművé teszi, hogy itt nagy baj történt, amelynek áldozatai kellett, hogy legyenek.

2.) az őrültek. Ők, akik külsőleg zombie jegyeket mutatnak és szereplőinkre vadásznak a törmelék között. Sokat nem tudunk meg róluk, ha csak azt nem, hogy, gyakorlatilag az ők gyógyítására vagy állapotuk romlásának megelőzésére akarják felhasználni a főszereplőket valamilyen eddig homályos - ugyanakkor kellően sötét tónusban bemutatott módon.

3.) a gyerekek és fiatalok. Őket a cég nem tudjuk pontosan miért, de egy labirintusba zárta, és miután egy szűk csoport elhagyta azt - azután kiderül, nem is olyan szűk az a klikk - a többi foglyot igyekszik, holmi homályos célokra felhasználni.

4.) a cég és az emberei. Ez számomra a legérdekesebb csoport. Először is, mennyien maradtak? Azt a monumentális labirintust nyilván nem egy hét alatt, nem száz gyári munkás hordta össze. De, ha mind pénzben, mind emberanyagban voltak elegen, hogy létrehozzanak egy ekkora komplexumot, akkor megkérdezném, mitől is olyan hatalmas gyilkos kór az a vírus, amely a bolondokat hozza létre? Hiszen, a semmi közepén, egyetlen labirintust felépíteni, telerakni technikával, gyerekekkel és robottal hosszú időt ölel fel, nem kevés alapanyag és egyéb technikai háttérrel megtámogatva. És ebből a labirintusból nem egy van, hanem a film szerint... mondjuk néhány. Érted???

5.) Túlélők, akik elvegetálnak a lepusztult világban. Hol egy kommunában, hol egy lázadó csoportban tömörülnek, hol pedig seftes sivatagi banditák. Ha jobban belegondolunk, a cég azon fáradozik, hogy kifejlesszen egy olyan vakcinát, amely ezeket a túlélő közösségeket is hivatott védeni. Meg mindenkit a földön, pedig, amennyi pénzük van, megtehetnék, hogy kivárják, míg kifut a dolog és a végén egy nagytakarítást követően újra benépesítsék a földet. (Kivétel, ha a cég valójában azon ügyködik, hogy a sallangot eltávolítsa a bolygóról, akár úgy is, hogy rájuk szabadít egy halálos kórt, hogy a végén a kiválasztottak csoportja örökölje a földet.)

Következtetés: Tehát, miközben a földet elborítja egy gyilkos vírus, amely az emberekből dühöngő elmebetegeket kreál, a túlélők nem laboratóriumokban bujkálva igyekeznek steril körülmények között választ találni kérdéseikre és vakcinát gyártani, amely az életben maradottaknak kiosztható, hanem időt és energiát nem kímélve, labirintusokat építenek, amelyben gyerekeken kísérleteznek, mintha kicsi, fehér patkányok lennének, miközben a kísérletek végeredménye teljesen esetleges.
Tiszta logikus.


Tudod mit? Akkor inkább pusztuljunk mind! :)

A második résznél egyelőre idáig jutottam.

A film amúgy egy road movie, melynek a végén semmi többet nem tudtam meg, mint amit már az első rész végén ne tudtam volna: Thomas feláll a rendszernek, amely most a "Veszett" néven ténykedik.

Ebben partnere lesz egy a hegyek között túlélő brigád, amely a fene sem tudja, eddig hogyan maradt életben, hiszen, első ránézésre, saját maguk megvédésre sem képesek. Eleve a szabadban verték fel a tábort, ami elég nagy böszmeség, ha tudjuk, hogy a nagybetűs cég légi járművekkel pásztázza a világot, keresve további túlélőket.
Ezen túllépve, elég fura, hogy a túlélők a romok között afféle Szodomát és Gomorrát építettek fel maguknak, miközben Thomas menekülését elnézve a mutáns szörnyemberek egyértelműen kőhajításon belül léteznek. Ez viszont elég érdekes, ha tudjuk, hogy a gyogyók rámennek mindenre, ami egészséges.

Elég nehezen vette be így a gyomrom Thomas (Dylan O'Brien) és Brenda (Rosa Salazar) menekülését a ledőlt épületek között, ha percekkel később máris egy menekülttáborban találják magukat. A mutánsok, akik egészen a sarkukba nyomultak ide mi a tökömért nem jutottak el korábban? Egyáltalán nem úgy néz ki, hogy a romok között élő közösség fel lenne készülve egy esetleges támadásra... Szédelegnek a romok között, ételt sütögetnek, őgyelegnek. Gyakorlatilag arra várnak, hogy a gyogyók elhagyva földalatti barlangjaikat, rájuk törjenek. Mivel Thomas és barátai már első este majdnem áldozatai lesznek egy ilyen támadásnak, elvárnám, hogy a túlélők ennél sokkal komolyabb védelmi rendszerrel fogadjanak egy esetleges támadást. Szarni rá, hiszen úgy néz ki, van itt valaki, aki tudja, hova kell tovább menni innen.

Thomas ezért itt nem áll meg, hiszen némi suttogásból arra következtet, hogy aki segíthetne neki megállítani a hatalmas cég szarkeverését, az a hegyek között él és egy kis sereget vezet. Annál nagyobb a kiábrándulásunk, amikor kiderül, hogy egy szedett-vetett bandát találunk itt, akinek van vezetője (Barry Pepper), ellenben semmi mása sem, amivel hathatósan indíthatna támadást a "Veszett" ellen. Hát köszi. Csoda, ha a cég, mikor megérkezik és rendet vág közöttük, nem használ szinte mást, mint kábító fegyvereket? Jó, egy korábbi árulót - minden nézőpont kérdése - Mary-t (Lili Taylor) szabályosan kivégeznek, ám itt megáll a felszámolás és igyekeznek visszavinni a gyerekeket, hiszen titkos és homályos terveik ezt követelik meg. Szeretnék a cég egyelőre a néző számára is látható vezetőjét - biztos előkerül még majd valaki, akit eddig nem láttunk - felruházni némi negatív kisugárzással, hiszen elvileg a nézőnek - nekem is - őt kellene utálnom. Ezt azonban megnehezíti az, hogy etikailag és morálisan hajlok a céljaik elérésének göröngyös útját magam is végigjárni, ha gondolatban végigviszem az ok és okozati tényezőket.

Magyarul: Thomas, baszd meg, ha egy kicsi esély is van rá, hogy a halálod esetén leküzdhetjük a vírust, amely felzabálta a föld lakosságának az agyát, akkor, már ne is haragudj, de meg leszel ölve.


A film nagy hátránya, hogy két órát nézünk végig, miközben nem történik semmi extra. Jó, van akció, meg kalandozás, ám mindez semmit nem tesz a történethez. Olyan, mintha egy finom süteményre még rányomnánk feleslegesen egy palack tejszínhabot, arra meg rászórnánk egy csomag vegyes színes cukrot. Ettől még a a torta hozza, amit kell neki, a többitől csak feleslegesen édesebb, gejl lesz.

Megjegyzem, arra sem sikerült eddig rájönnöm, hogy a cég vezetője, Ava Paige (Patricia Clarkson) milyen indíttatásból kellett, hogy előadja a halálát a korábbi részben, hogy most meg lebukjon a gyerekek előtt. Ez a lebukás is annyira csinált már, hogy csak arra tudok gondolni, valójában nem a könyv karaktereit hivatott átverni, hanem inkább az olvasót, hogy egyel több "meglepetés" kerülhessen az írott műbe.
Mellesleg, mostanában, mintha az összes negyvenes színésznőnek az lenne a fixa ideája, hogy eljátszhasson egy köcsög karaktert valami fiatal felnőtteknek szóló darabban. Pár éve még egészen ripacs szerepeket köszönhettünk ennek, mostanra azonban, mintha megkomolyodtak volna ezek a szerepek.

Ha most azt mondod, hogy a könyvben benne a van a válasz a kérdéseimre, akkor még annyit tennék hozzá, hogy nem a könyvet választottam médiumnak, hanem a filmet, így elvárom, hogy a felmerülő kérdéseimre majd a vásznon kapjak feleletet. Elvileg, számomra a megfelelő információt a közel négy óra filmnek tartalmaznia kellene. Bármi, amire a könyvben kaphatnék választ, simán félrevezető is lehet.

Összegzés:
- Tehát, van egy cég, amely, ahelyett, hogy laborban kísérletezne emberekkel és fertőzöttekkel, úgy tűnik, inkább kalandparkot épít a srácoknak, amelyben ugyan nincs belépő, viszont az attrakciók életveszélyesek. Ha meguntad a kalandparkot, még mindig kitörhetsz a falai közül, ahol vagy végre kísérleteznek rajtad, vagy elmenekülsz az éjszakába, ahol agyatlan gyilkosok üldöznek kb. addig, amíg el nem érsz egy területre, ahol ők már nem jelennek meg, viszont aki ott él, azok főleg zenés bulikon izzadnak össze. Ha ez is kevés, mehetsz tovább a hegyekbe, ahol egy alig kompetens brigád csak arra várt, hogy te megérkezz, és megmutasd, merre kell támadniuk.

60%

Ha érdekel a film: T Ű Z P R Ó B A ! ! !