A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jason reitman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jason reitman. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 8., szombat

Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)

 Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)


Rendezte: Jason Reitman

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters: Afterlife (2021)

Megtekintés: Harold Ramis 2014-ben hagyta itt végleg a franchise-t. Korábban úgy tűnt, hogy ezzel vége is a sorozatnak, ám az első két rész rendezőjének, Ivan Reitman-nek a fia, Jason Retiman és Dan Aykroyd, Gil Kenan rendezővel triót alkotva egy méltó lezárást írt az eredeti két részhez, igaz, ehhez minden egyéb Ghostbuster-s darabot át kellett lépniük. Azonban szerintem ez így teljesen rendben volt. A történet egyfajta Remake-je vagy Rebootja is lehet az első résznek, hiszen rengeteg ponton kapcsolódik hozzá a cselekményben, ám nálam betalált, rendesen. 

A harmadik rész méltó búcsú Harold Ramis színész-rendezőtől. Mondjuk, Ramis szerintem inkább rendezőként alkotott maradandót (Idétlen időkig!!!), ám a "Ghostbusters: Afterlife" felvállalta, hogy illendően lezárja Dr. Egon Spengler történetét és ezt ennél szebben nem nagyon lehetett volna. Gondolom én. Hasonló érzelmi hullámvasutat Paul Walker halála után, a "Halálos iramban" sorozatból való kikocsikázása után éreztem. Ez azért lehet kicsit fura nekem, mert Ramis nagyjából tényleg csak ezzel a szerepével mutatta meg nekem a színészi vénáját. 

A stúdió egy ideje már szeretett volna új életet lehelni a márkanévbe, azonban a néhány évvel korábbi, női főszereplőkkel rebootolt mozifilm valamiért nem jutott el a közönség szívéhez, habár, összességében nem egy nézhetetlen alkotás, pusztán, talán kicsit szükségtelen? Az biztos, hogy nem segített neki az sem, hogy éppen a Metoo mozgalom talán legaktívabb időszakában került mozikba és a nézők egy része talán inkább egyfajta propaganda és érzékenyítő filmként tekintett rá, a színésznők kihasználásának a jegyében, mintsem önálló jogán megálló produkciónak. Amolyan, Hollywood annyi fájdalmat okoz azzal, hogy a nőket kizsákmányoljuk, így nesze, egy film, amivel aprót lépünk a rehabilitáció felé, sőt, a komikus és butácska mellékalak szerepébe szuszakoljunk be egy tipikus szépfiút, Chris Hemsworth-öt. (Nagyon remélem, csak én gondolkodom ennyire ostobán a filmről és nem ezért lett kritikailag olyan lenézett.)

Az új rész viszont úgy tűnik, tényleg annak fényében született, hogy korrekt, tisztességes módon folytassák ill. zárják le a sorozatot, így sikeresen telepakolták annyi utalással - főleg a kellékek tekintetében - hogy ember legyen a talpán, aki mindet ismeri és még a fontos szereplőket is sikerült visszahozni, úgy, hogy Bill Murray korábban már temette a franchise-t. A különbség a helyszín megválasztásában és a generációban érhető tetten, hiszen itt az unokák - egészen pontosan Spengler unokái - viszik tovább a családi örökséget, egy amerikai kisvárosban, ahol egyszerűen nincs szükség felhőkarcoló nagyságú szellemalakra és ennél fogva emberi léptéken belül maradunk. Nem állítom, hogy tökéletesen logikusnak érzem végi a sztorit, de feltételezem, a három forgatókönyv író összedugta a fejét és rendesen lekerekítették a történet éleit, amit lehet, első megtekintés után magam sem látok még teljesen. Azonban, ami manapság ritka, de úgy érzem, a harmadik Szellemirtók lett annyira kellemes, nosztalgikus mozi, hogy legalább még egyszer megnézzem és ezt manapság egyre kevesebb film tudja magáról elmondani. Az új Mátrix film is vissza-visszamutat az első részekre, ám ott nem éreztem azt eléggé kereknek és így a negyedik Mátrix film számomra amolyan felmelegített második fogás, míg ez a harmadik rész, inkább egy ízletes desszert, amely megkoronázza a vacsorát.

https://www.artofvfx.com/ghostbusters-afterlife-alessandro-ongaro-overall-vfx-supervisor/

Mondanom sem kell, hogy igazán csak az fogja élvezni, aki látta és szerette az első két részt és belül pont olyan örök gyereknek maradt meg, mint pl. Dan Aykroyd, akin érződik, hogy hazaért. Murray már nagyon megfáradt mostanra és szerintem inkább tisztességből vállalata el a finálét. Hudson pedig, mintha alig öregedett volna, így simán el tudom képzelni, hogy később, ha készül még pár etap, a belebegtetett gazdag üzletemberként előkerüljön. Az igazi főszereplők azonban a gyerekek, sőt, inkább csak a lányunoka, Phoebe (Mckenna Grace) aki simán leiskolázza a többieket. A kamera imádja és elég sokat is foglalkozik vele. Mellette a Stranger Thinges Finn Wolfhard, a tesó szerepében már sokkal klisésebb és a romantikus szál sem működik olyan jól közte illetve a helyi szép lány, Lucky (Celeste O'Connor) között. Tudjuk, hogy dramaturgiailag szükség lenne rá, azonban kicsit gyengére sikerült megírni és azzal sem kezdtek semmit, hogy a lány apja (Bokeem Woodbine) a helyi seriff.

Van néhány sztár, akik nyúlfarknyi szerepeik miatt szinte fel sem ismerhetőek, vagy a stáblista utánra maradtak, de volt, akit egyszerűen sehogyan sem tudtak visszacsábítani a búcsúzáshoz és ezért kicsit haragszom Rick Moranisra. Annie Potts legalább benézett Janine szerepében.

Szerintem kellemes családi film lett a harmadik rész, ha nem is túl eredeti. De a hangulat egyben van, a zenéje mintha az eredeti szerző, Elmer Bernstein kezei alól kerültek volna ki. A trükkök, a vágás, a díszletek is rendben vannak. 

Ritka az, amikor harminc évnyi szünet után sikerül ennyire hasonló hangulatban megalkotni egy folytatást és már ezért is le a kalappal a rendező, Jason Reitman előtt. Pedig, kisfiúként még személyesen fikázta a szellemirtókat a második rész egyik jelenetében. Az biztos, hogy a fiú nagyon megtanulta az apukától a leckéket és kiállásában egy az apuka stílusához nagyon közeli produktummal állt elő. A harmadik részeknek néha van egy kis átkuk, amit itt szerencsére nem éreztem. A harmadik rész szerintem semmivel nem rosszabb, mint a második rész volt.

70% simán jár neki.




2014. április 7., hétfő

Pszichoszingli - Young Adult (2011)

Pszichoszingli - Young Adult (2011)

Rendezte: Jason Reitman

Jason Reitman, ha emberi sorsokról, karakterekről van szó, sokkal érzékenyebb rendező, mint ismert apukája, Ivan Reitman. Talán a filmjeinek témái nem olyan "nagyívűek", legalábbis eddig, mint a papa világsikerű "Szellemirtója", vagy az "Ikrek", de ha karakterfestésről van szó, akkor Jason Reitman felveszi a versenyt a kortársaival. Charlize Theron meg pont az ilyen filmek miatt tehetséges színésznő. Mert ebben a filmben alakítani kell, és ő megtette.

Mavis Gary (Charlize Theron), elvileg sikeres lányregény író, a gyakorlatban pedig éppen befuccsol a sorozata, melyet szellemíróként jegyez és a kutya sem vásárolja. A kiadója ennek ellenére rendszeresen szívja a vérét, hiszen a szerződés még nem járt le és bár a sorozat további köteteit nem rendelték be, az utolsóval adós maradt. Éppen a kéziraton dolgozik - első sorok - amikor levelezését böngészve - mert egy nő több mindenre tud figyelni egyszerre - bababuliról kap értesítőt. A levél szerint szívesen látja egykori élettársa és annak új felesége a babájuk megünneplésére szervezett bulin. Mavis-nek kissé összefolyik unalmas élete és regényének szereplőjének álmodott kalandjai, ugyanakkor egyfajta furcsa dac is hajtja, amikor felkerekedik és visszautazik szülővárosába, Minnesotába.

Mavis beteg. Lelki bajai vannak. Érzi, hogy fut ki az időből, érzi, hogy a valamikori álomszép lány, akinek tervei voltak, lassan felőrlődik a testébe temetve. Még egy esélyt lát megmentenie magát; vissza kell szereznie az ifjú apukát, Buddy-t (Patrick Wilson).
Közben azért belebotlik egy volt iskolatársába, a visszahúzódó Matt-be (Patton Oswalt), akit annak idején Mavis rendre megalázott. Mavis idővel rádöbben, hogy Matt jó ember és ő az egyetlen, akire támaszkodhat, miután végérvényesen dugába dőlnek a tervei Buddy-val kapcsolatban.
Végül felébred a saját maga fingott rózsaszín ködből és visszamegy a nagyvárosba, készen, hogy új életet kezdjen.

Két perc alatt "kicsinálja" a motel recepciósát. - Nem nincs kutya a táskámban... (pedig mozog)
Mavis egy igazi ütni való karakter. Szar az élete, tudja is, de úgy akar változtatni rajta - már szinte mániákusan - hogy leszarja, ezzel másoknak mennyi kárt okozhat. Nem képes elengedni a múltat. Ennek ellenére, ahogyan feltárulnak az érzései a néző előtt, a kezdeti utálatot felváltja egyfajta szánakozó megértés.
És Theron nagyon jól néz ki levetkőzve. Még a mellpótló sem ront a látványon.
Mavis valójában még éretlen belül, gyerek. Sértett kölyök, aki magáról alig képes gondoskodni. Azért kutyust tart, mert az olyan szinglis, és trendis, de azért látszik, hogy nem egy gondoskodó alkat. Pontosan ezért fáj neki az a meghívó a babazsúrra. Persze végül elmeséli azt is, mi az igazi ok.
Mavis frusztrációjának egyik kiváltó oka a munkája. Ő a könyvkiadó zsargon szerint egy "néger", szebb szóval szellemíró. Egy befuttatott franchise neve alatt jelennek meg a történetei, ám a neve nem szerepelhet a borítón, csak a könyv belső oldalán, ha egyáltalán keresi az olvasó. Az olvasó azonban nem szokta keresni. Az olvasó leragad a borítónál és falja a tartalmat. Erre a frusztrációra pedig tökéletes példa, amikor Mavis a könyvesboltban - mert mint író, csak kíváncsi a könyveire, munkáinak utóéletére - felajánlja, hogy pár példányt dedikál a munkáiból, hogy azoknak több legyen az értéke. Az eladó válasza pedig valóságos hideg zuhany - de szpojler lenne kiírni! :)
Nagyon jók azok a jelenetek, amikor Mavis átlagemberekkel lép kapcsolatba. Tipikusan a kereskedelem dolgozóinak mumusa. Gizda, arrogáns, együttműködésre képtelen ember. Jól mutatja az is, ahogyan a kutyájával bánik, hogy valójában nem kész egy kapcsolatra, magának való némber... Nem ostoba, hiszen egyrészt tisztában van vele, merre tart, mit érez, másrészt ostoba, mert úgy épít kártyavárat a jövőre nézve, hogy abban helye Buddy-nak csak egy fontos statiszta szerep lenne. Annál nagyobb számára a pofon, amikor világossá válik, hogy Buddy nem gondol rá "úgy", sőt, a fontos eseményre sem ő hívta meg, hanem az aktuális feleség.
Egy utolsó támadás Buddy védelmi rendszere ellen. Talán ha elég dögös, vissza szerezheti a volt pasit.
Mavis ezért érzi magát feleslegesnek és kitaszítottnak. Visszamenekül Matt-hez, és miközben az érzéseiről beszél és arról, mit keres egy férfiban, rádöbben, hogy mindaz, amit keres, Matt-ben - még ha nem is egy álomlovag - megvannak.
Mavis és Matt kezdetben kóstolgatják egymást, hiszen a múltban sok borsot törtek egymás orra alá. Felnőttként már árnyaltabb a kapcsolatuk, ami hamarosan barátsággá szelídül.
Miután szeretkeznek, amire szükségük volt, hogy kicsit helyre billentsék a nézeteiket a világról és kinek hol a helye benne, Mavis kész arra, hogy teljesebb életet éljen.

Diablo Cody forgatókönyve egyszerű, hiteles. Nincsenek benne gyilkosságok, verekedések, felesleges látványelemek. Helyzetekre és párbeszédekre épül. Teret ad a játéknak. Talán Patton Oswalt egyik legjobb szerepét köszönheti neki, hiszen ágyba bújni Charlize Theron-nal...
Cody első forgatókönyve a kultikus rangra emelkedő Juno volt. Ha nem láttad, pótold!

75%

Ha tetszett, ajánlom bármelyik Jason Reitman filmet.
Finom pipihúsi.
Megjegyzés: A magyar címválasztás eszméletlenül félre viheti a nézőt. Én sokáig azért nem akartam megnézni a filmet, mert, azt hittem, holmi dilis picsáról szól a film. (Pedig arról szól, csak más árnyalattal.)