A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horror. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: horror. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 25., hétfő

Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)

 Nincs, aki megmentsen - No One Will Save You (2023)


Rendezte: Brian Duffield

A film Mafab adatlapja: No One Will Save You (2023)

Megtekintés: Ez ismét egy olyan horrorfilm, amelyik azoknak a fogyasztóknak fog tetszeni, akik képesek egy filmben meglátni a mélyebb rétegeket és van érzékük mind a pszichológiához, mint a filozófiához. Aki azonban egy hentelős, UFO-s home invasion mozira számít, az nem fog tudni mit kezdeni a hozzá adott plusz rétegekkel, ami szomorú, mert ez a film sokkal több, mint gondoltam, az első percekben.

Brynn (Kaitlyn Dever) egyedül éldegél egy amerikai kisvárosban, saját álomvilágában. És ezt itt szó szerint kell érteni, mert Brynn hobbija reflektál a valóságra. Innentől pedig, mivel kicsit szétszórt leszek, egyszerűbb, ha úgy vesszük, a teljes cikk szpojleres, így csak azután gyűrkőzz az olvasásnak, ha túl vagy rajta és megnézted. A benyomásaimról fogo beszélni és tippeimről, amely nagy részt okoskodó konyhapszichológia lesz, így sokaknak terhes hülyeség, de ha úgy veszed, hogy gondolatjáték és inkább "verselemzés" kategória, csak filmmel, mint egy kritika, akkor lehet, hogy szórakoztató lesz számodra.

Brynn tehát egyedül él egy álomvilágban. Két dologgal szórakoztatja magát:  a városka makett változatának felhúzásával és egy 1956-os slágerrel, amik végül kiderül, hogy szoros kapcsolatban állnak egymással. A lány külsőre egy igazi kisvárosi lány, semmi szexuális kisugárzással és mintha ez is a koncepció része lenne, hogy nőies, de véletlenül sem erotikus, sem külsejét, sem öltözékét tekintve, hanem mintha az általa választott korra reflektálna minden porcikájában.

Azonban, mikor kiteszi a lábát a házából és kapcsolatba lépne a város többi lakójával, hamar kiderül, hogy a lány múltjára egy elképesztő teher nehezedik, mert a városka lakóitól semmilyen támogatást nem kap. Ez jó felütése a filmnek, mert Brynn ránézésre egy törékeny, tényleg ártatlan kisugárzású fiatal nő és erre azért is szükség van, mert ahogyan halad előre a történet és felfejtjük a titkokat, szükségünk lesz rá, hogy a hősnővel szimpatizáljunk, hiszen róla szól a film, azonban ha nem végtelenül pozitív a kisugárzása, nem kapcsolódunk eléggé rá ás a film végén esetleg nem működik a varázslat és felfeslik az igazság, hogy bizony, Brynn valójában nem pozitív személy és a város lakói jó érzékkel tartják magukat távol tőle.

Brynn egyik nap egy gyűrű forma kiégést vesz észre a gyepén és még aznap este tanuja lesz annak, hogy valami nem evilági lény igyekszik becserkészni őt a saját házában. Brynn pedig nem kérhet segítséget, mert egyrészt, senkire nem számíthat, másrészt, ahogy benne nem bízik senki, úgy ő sem bízhat senkiben a továbbiakban. A lány egy inváziós esemény középpontjába kerül  és minden erejére és szerencséréjére szüksége lesz, hogy ne legyen ennek az eseménynek az áldozata. Mikőzben egyre kérlelhetetlenebbül haladunk a vgéső forrpont felé, homályos utalások útján mind többet tudunk meg Brynn múltjáról és arról, miért nincsenek barátai.

Kaitlyn Dever


Ha ez nem lenne elég izgalmas, a film a gyönyörű fényképezés és remek hangi világ mellett egy különleges atmoszférateremtő megoldást is kitalált magának:  a filmben alig hangzik el beszéd, azok egy része pedig nincs fókuszban, mintha Brynn süket lenne, de inkább csak ez egy formai nyelv, hogy még jobban elidegenedjen a saját közösségétől, miközben valódi "idegenek" kezdenek begyűrűzni a lakók közé és erről úgy tűnik, egyedül a lánynak van tudomása. Az nem derül ki, hogy ez Brynn szerencséje miatt, végtelenül erős akaratereje vagy valamilyen mentális állapot problémájára vezethető vissza, azonban végül a kívülállósága és a múltja lesz a legfőbb okai, hogy "megmenekül" szorult helyzetéből, ha lehet ilyet mondani. A film kvázi némasága igen irritáló lehet első olvasatra és még azoknak is megterhelő kicsit, akik nyitottak a különleges hangulatteremtésre. Magam is elszórakoztam a gondolatával, hogy milyen lehetne mondjuk egy Walking Dead epizód, amiben a szereplők 45 percen keresztül nem szólalnak meg és elsőre érdekes és vicces ötletnek tűnik, azonban, a filmélményt befolyásolhatja azoknál, akik inkább profán módon, a szövegek értelmezésével szeretik szórakoztatni magukat, mert nekik megterhelő lesz a beszéd hiánya, és ezen nem segít a dalbetét sem. Kb. olyan érzés lehet, mint amikor azért nem élvezel egy filmet, mert a moziélményt számodra erősen bekorlátozza az, hogy egy zárt térben játszódik a film és nem nyit a "világra", míg te a zárt teret inkább elfogadod egy színházi darabtól, de nem egy nagy váésznas filmtől.

Brynn lépésről-lépésre vívja meg mikrocsatáit az idegenekkel, míg végül már olyan szintre emelkedik ellenállása, hogy az ellenség tudatosan dönt arról, hogy elengedik és nem próbálják megtörni, persze azok után, hogy ráébrednek, a lány akaratereje részben egy traumatikus élmény hatására ért benne meg, vagy inkább mondjuk azt, hogy olyan mértékben áll ellen a vele szemben alkalmazott erőszak legkisebb formájának is, hogy azt még a barátaival szemben is kénytelen kelletlen megtorolja és kétséget nem hagy az felől, hogy ezt akkor azokkal szemben is megteszi, akiktől csak fél. Az idegenek talán hamarabb szabadulnának tőle, ha egyszerűen megölnék, de úgy tűnik, ők nem teljesen vallják a lány pszichéjének működését és bár lenne miért eltörölniűk őt a földről, inkább választják azt a lehetőséget, hogy felkínálnak neki egy helyet a jövőjükben, ami pedig szerencsésen összecseng Brynn gondolatiságával és direkt a kedvére való. 



Ugyanis, Brynn-t az idegenek által megszállt emberek már kedvesen fogadják, és a lány, úgy tűnik, teljesen jól érzi magát a külsőségekbe bujtatott kedveséggel, nem szükséges számára a mély érzelem, ami kicsit felül írja azt is, vajon mennyire volt a múltban elvesztett barátnője a barátnője, vagy csak az volt az utolsó valódi emberi érzése, amit sikeresen felülírt azzal, amikor megtette azt, ami miatt mindenki ferde szemmel nézett rá. Most viszont, Brynn szintet léphetett és nem csak egy apró makettváros az amiben elfelejtkezhet, hanem a saját városkája is, hiszen végre kiléphet az utcára, együtt lehet a többiekkel, mintha a város is a saját tulajdona lenne ettől fogva és akik eddig nem szóltak hozzá, most már kedvesek vele, amit a lány akkor is élvezettel fogad el, hogy amúgy tudja illetve tudnia kell, hogy a város lakóit megszállta egy  entitás és saját kénye kedve szerint irányít mindenkit.

Ez persze tényleg azt a kérdést teszi előtérbe, vajon Brynnek mennyire van szüksége a városra és a közösségre, ha ennyire mindegy számára, hogy a testen belül ki vagy mik lakoznak és ekkor értjük meg, hogy Brynn valójában teljesen ellenne egyedül is és nem azért akart beilleszkedni, mert egyedül érzi magát, hanem mert ez az elvárt társadalmilag és akkor tud végre megint nyugodtan élni, anélkül, hogy a közösség kitaszítaná. Miközben neki nincs rájuk szüksége.

Brynn tehát minden, csak nem egy pozitív hősnő és története egy, a háza falain belül létrejött álomvilág után egy olyanban folytatódik, amelyik kitágította a ház falait és bekebelezte a városát is. Erre utalás az is, amikor egy kis kék ház formájú madáretetőt erősít fel egy közeli ház tornácát, amelyik színben és részben megegyezik az épülettel. Ezzel szinte jelzi számunkra, hogy Brynn kilépett otthona falai közül és most már az egész városkára igényt tarthat valamilyen formában. Hiszen, azzal, hogy csak ő ember, míg a többiek talán mind idegenek, az semmivel sem másabb, mint korábban, hsizen, eddig is idegenként élt a többiek között.

Az év egyik meglepetés mozija!

80%



2023. szeptember 11., hétfő

Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)



Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 



2022. június 18., szombat

A 19. sor - Row 19 - Ryad 19 (2021)

 A 19. sor - Row 19 (2021)


Rendezte: Alexander Babaev, Samantha A. Morrison

A film Mafab adatlapja: Row 19 - Ryad 19 (2021)

Megtekintés: Az ázsiai és orosz filmeknél van bennem egy kicsi plusz érdeklődés. Nem másért, hanem mert ezektől a művektől sosem tudhatjuk, mit fogunk kapni. Pl. egy orosz slasher nem olyan, mint egy amerikai. Azt hiszed, de mégsem... Ez a thriller nem egy kiemelkedő darab a horror mezőnyből és valójában egyetlen előnye, hogy felhívta rá a figyelmem, hogy esetleg érdemes lenne egy toplistát szerkeszteni a repülőgépen játszódó horrorfilmekből. Annak tökéletes.

A végeredmény azonban nagyon emlékeztet egy korábbi mozira, ami, szégyen, nem szégyen, most nem vagyok biztos benne, hogy amerikai vagy ázsiai darab volt-e, nem mintha elvileg olyan egyformák lennének. Csak öregszem, bassza meg. Ott a lényeg az volt a végén, hogy a szereplők gyakorlatilag nem kaptak elég levegőt a repülőgépen és a csökkentett oxigénszintnek köszönhetően hallucináltak össze mindenféle baromságot. Az orosz filmben ez nincs, helyette van egy hasonló megoldás, ami miatt, mint írtam, egy korábbi mozi jutott eszembe. Ezek után ne kérdezd meg, mennyire tartom eredeti koncepciónak. (Mint amikor végignézed a filmet, majd, befejezésként kiderül, hogy a főszereplő álmodta az egészet. Ritka patkány megoldás, embernek nem ajánlom, hogy ilyet írjon filmforgatókönyvben!)

Az orosz film szépen, de nekem kicsit túl statikusan van fényképezve. Ezalatt azt értem, hogy a kamera nem nagyon kezd bele semmilyen mozgásba. Sem mélység állítás, sem ide-oda, sem semmi. Pont, akár egy tévéfilmnél, ahol nem foglalkoztak azzal, hogy kicsit játszadozzanak a végeredménnyel. Itt sincs ilyen. A színészek kifejezetten korrektek, amit azért nem fogsz feltétlenül érezni, mert a forgatókönyvben a párbeszédek néha viszont eszméletlenül szembe mennek mindennel, amit két ember végezhet beszélgetés közben.

A cgi jelenetek talán kevésbé sikerültek, de a helyszín és nagyjából az egész hangulat rendben van. Túl sokat nem is érdemes a filmről összehordani - lehet mondjuk, hisz ismersz - helyette ajánlom egyszeri megtekintésre, mert hivatkozási alap nem lesz belőle, sőt, gyanítom, a héten elfelejtem, hogy láttam - pedig már szombat van - ettől függetlenül, pont oroszsága miatt ajánlom, hiszen ha más nem, ez nem egy tipikus amcsi tömegárú. Még akkor sem, ha az a tipikus russia íz nem érződik annyira, csak talán a színészek fizimiskájában.

Gondolom, rájöttél, hogy a "Row 19" egy tucat darab, semmi kiemelkedő pillanattal. Nem is méltatom tovább. A trailernél a youtube-on kiírták, hogy moziba került, de ha ez meg is történt, nem hiszem, hogy komoly visszhangja lett volna. Még egyszer kiemelném, hogy a fényképezés (Nikolay Smirnov) sterilsége ellenére is nagyon szép. A sterilség, nem feltétlenül pozitív megállapítás részemről, hiszen, más megközelítésből az ötlettelen szinonimája is lehetne, azonban Smirnov miatt legalább nem kell epilepsziás rohamot kapnunk. 

Katerina (Svetlana Ivanova) gyermekkorában egyetlen túlélője volt egy tragikus repülőgép szerencsétlenségnek. Mintha tragikuson kívül lehetne bármi más, egy repülőgép szerencsétlenség... Miután eltelt vagy 20 év, kislányával ismét eljött az idő, hogy repülőre kell szállnia (szállnia, érted...) és ahogyan sejted, történik valami megmagyarázhatatlan. Illetve több ijesztő esemény. Katerina pedig verseny fut az idővel, hogy lehetőleg előbb rájöjjön a rejtélyre, mielőtt az végez vele és gyermekével.

Soha rosszabb orosz horrort, de hozzá teszem, nem egy kiemelkedő darabról van szó.

50%



2022. május 17., kedd

Tűzgyújtó - Firestarter (2022)

 Tűzgyújtó - Firestarter (2022)


Rendezte: Keith Thomas

A film Mafab adatlapja: Firestarter (2022)

Megtekintés: Ha fanatikus King rajongó vagy, akkor mindenképpen... illetve... talán pont, hogy akkor nem?

Erről a filmről egyetlen jó cikket nem olvastam. Megtekintés előtt egyet sem, de láttam a címeket amikben mind rendre visszatért, hogy ez egy égés. Azonban, Zac Efron, Stephen King és mert a könyv egyszerűsége ellenére is tetszett annyira, hogy legalább háromszor elolvassam - és mostanra megint alig emlékezzem rá - így nem volt kérdés, hogy adok egy esélyt az újrázásnak. A Remake kifejezés mondjuk annyira nem illik rá, mivel számomra fontos történetszálakat kompletten átírtak. A befejezés pedig pont annyira lett eltolva, mint sokak szerint az új "Kedvencek temetőjének" a vége. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Talán, mert nem akarnak egy korábbi koncepciót szolgai hűséggel másolni, vagy a stúdiók igénylik, mert félnek, hogy előkerül a nézőktől az "ezt már láttuk" toposz. De a legvalószínűbb, és ebben kicsit rosszindulatúnak tűnhetek, hogy néhány forgatókönyvíró ahhoz nem elég eredeti, hogy saját kútfőből emeljen elő egy történetet, így jó alap King, de ugyanakkor igényük van rá, hogy megmutassák, hogy igenis remek saját gondolataik vannak. Azután elkészül egy anyag, amit leforgatnak, amit mi megnézünk és ami nekünk elvileg nem tetszik. Még akkor is, ha majd akad egy-egy rajongó, akinek az új lesz a jó film, a régi meg a nem jó. Mindig akad egy-kettő belőlük. 

A történet röviden: Andy McGee (Zac Efron) és egy Vicky (Sydney Lemmon) nevű csinos lány is részt vesz egy kísérletsorozatban. Ennek egyetlen egy jó következménye, hogy megismerik és megszeretik egymást. Minden egyéb, amit a kísérlettől kapnak, átokként élhető meg számukra, beleértve a kislányukat is, Charlie-t (Ryan Kiera Armstrong) aki a szülőkbe oltott anyagnak köszönhetően mutálódik és veszélyes képességeket örököl. A többes szám pedig jogos, mert egyrészt, nem tudjuk, hogy Charlie a pirokinézisen kívül hány egyéb képesség birtokába jut, azonban egyértelmű, hogy akad ott még más is, amik persze összefüggenek a tűzcsiholással, ugyanakkor már átlógnak másféle latin szóval leírható tudományokba, mert pl. mintha tárgyakat is tudna mozgatni. A kísérletet végző titkos kormányzati vagy az felett álló "Műhely" pedig miután megtudja, hogy a McGee család hol bujkál előlük, megjelenik, hogy betakarítsák azt, amit elvetetettek és mostanra kikelt. Ehhez a betakarításhoz egy titokzatos, hasonlóan képességes indián férfit, Rainbird-öt (Michael Greyeyes) használnak fel, aki igyekszik betakarítani a kislányt, akit a férfi nem teljesen ugyanazon a lencsén keresztül figyel, mint a munkáltatói.

A történet cselekménye nagyjából követi az eredeti regényt, azonban úgy érzem, voltak benne behozott és megváltoztatott részletek, amik teljesen átírták a szereplők közötti dinamikát és kapcsolatrendszert. Innentől szpojleresen...

Az, hogy mostanra mindent leuralt szinte a képregényfilm és szuperhős mozik, nem újdonság. Oké, nagy szavak, hiszen ezeken kívül azért ugyanúgy jelennek meg egyéb műfaji filmek is, de azért azt filmszeretőként látjuk, hogy most épp ez a műfajkategória hasít a filmezés világában. Ebből az új Tűzgyújtó sem akart kimaradni, ezért néhányszor megemlítik a szereplők száján keresztül, hogy Charlie McGee egy mutáns, egy szuperhős. Indokolatlanul sokszor. Úgy, hogy King, annak ellenére, hogy ismeri a műfajt és maga is olvassa, nem erőltette ezt bele a regénybe, nem utal rá. Itt azonban nem hagyják, hogy a néző maga hozza meg ezt a következtetést: Charlie McGee kvázi egy X-Men, akinek Xavier professzor mellett lenne a helye.

A másik, amit teljesen átírtak és szerintem elvett a történetből, hogy míg az eredetiben Charlie kifejezetten ragaszkodik a szüleihez és csak az motiválja, itt lerontották a szülő-gyerek viszonyt, nyilván azért, hogy a befejezés logikátlansága vagy erőltetettsége elfogadhatóbb legyen. Az új Charlie McGee is szereti a szüleit, de sokkal erősebben van benne az az érzés, hogy hibáztassa őket az állapotáért, mint korábban, így végül nem érződik az, hogy a kislány foggal-körömmel ragaszkodna az apjáért, hiszen benne látja sorsának egyik okozóját.

És erre azért volt szükség, hogy a megbízott bérgyilkos és problémamegoldó Rainbird karaktere máshogy ugyan, mint az eredetiben, de végül közelebb kerülhessen a kislányhoz, Ráadásul ezt megúszósan teszi, szinte ad hoc jelleggel. Mert az eredeti Rainbird a gyermek naivitását kihasználva igyekszik a gyermek barátságába férkőzni, itt azonban ezt kihagyták, mert talán nem volt kedvük húsz percnyi gyermekpszichológiát beletenni a filmbe, amiben a nagydarab gyilkos takarítóként odadörgölődzik Charlie-hoz, hogy a gyermek lassan megkedvelje és bízzon benne. Dehogy. Itt már viszonylag korán lelepleződik a férfi a kislány előtt és végül, valami kifacsart módon mégis olyan közel kerül hozzá, hogy azt nem is értem. Persze erre is lenne valamiféle pszichológiai magyarázat, mert mindenre is van, csak ez így nem elegáns. Profán. Egyszerű. 


És unalmas.

A film másik komoly hibája az ostobán átírt karakterviszonyok után, hogy szürke, sötét és unalmas. A párbeszédek épp csak annyira gyorsak, hogy a tej ne aludjon meg az ember szájában. A világítás legyen bármennyi lámpa felkapcsolva egy szobában, ahhoz elég, hogy a körülötte látható 30-40 centit bevilágítsa. Az akciók lassúak, ötlettelenek. A legtöbb karakter lebutított, érdektelen, míg az idős farmer, akivel apa és lánya összefut, meg már fárasztóan túltolt és a befejezést tekintve meg teljesen felesleges.

Megnéztem a filmet és pont az jutott eszembe, ami az "Állattemető" újra után. Sötét és felesleges Remake, amiben pont olyan pontokat változtattak meg, amikhez nem kellett volna nyúlni. Csak az Állattemető picit még tetszett is. Ez a film azonban nem hozott lángba. 

Akkor inkább ajánlom a régebbit, 1984-es változatot, ami szintén nem lett egy erős mozi, sőt, szerintem kifejezetten van benne valami tévéfilmes érzés, talán a kamerakezelés miatt, nem tudom, de abban valahogy sokkal mélyebbnek éreztem a karakterek bemutatását és egymáshoz való viszonyát, és az akciójelenetek sem voltak rosszabbak, mint a mostani filmben, ami viszont nagy szó. Csak ott, hogy a korrekt látványvilágot visszaadják, nem tudtak CGI-t használni, bár, a végeredményt látva, talán jobb is. Ennyit számít, hogy Mark L. Lester kicsit otthonosan mozgott az akciófilmek világában. Meg a szereposztás is ismertebb nevekből állt, hiszen Rainbird szerepében az Oscar-díjas George C. Scott jelent meg és még a mellékszereplők is ismertebb neveknek számítottak pl. Martin Sheen, aki a film másik fő antagonistája. 

A régi Tűzgyújtó tehát inkább tűnik mai szemmel egy drámát és akciót vegyítő mozinak, míg ez az új inkább a horror felé kapaszkodik.

A film zenéje néhány ponton kellemes és ebben John Carpenternek is volt része. Ez filmvilági szempontból csak azért érdekes, mert ő lett volna a rendezője az 1984-es mozinak, csak utolsó pillanatban a stúdió leváltotta, mert épp akkor bukott meg a mozikban "A dolog". Szerintem senki nem állítja, hogy ez jó döntés volt, hiszen az idő a rendezőt igazolta és a sci-fi-horror műfajon belül "A dolog" igen előkelő helyet foglal el. Ennek ellenére 1983-ban Carpenter már sikeresen megoldott egy King adaptációt, mert elkészítette a Christine-t és szerintem az talán épp felér egy Top10-be. Hozzáteszem, ha odafigyelsz az első Tűzgyújtóra, bár Lester neve alatt fut a film, ha ezt nem tudod, azért érezni rajta egyfajta Carpenteri jelleget.

Szomorú tény, hogy a producer Martha De Laurentis filmográfiáját foglalta ez a történet keretbe, mert az első munkája az 1984-es változat volt, az utolsó pedig a Remake. Martha, akinek filmes körökben nem szabad meghalnia - jujj - 4 King filmhez adta nevét és benne volt néhány Hannibal Lecter filmben és egy titkos kedvencben, a Felejthetetlenben is, többek között. 

Állítólag King nem rajongott a régebbi változatért, bár, akkoriban szinte egyik feldolgozás sem nyerte el a tetszését. Hát, el nem tudom képzelni, hogy mi lehet akkor erről az új változatról a véleménye.

35%

- Elég sok szar kritikát fogunk kapni, de anyának egy szót se. - És King bácsinak se! - Pláne!


2022. május 1., vasárnap

Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)

 Boszorkány vadászat - Witch Hunt (2021)


Rendezte: Elle Callahan

A film Mafab adatlapja: Witch Hunt (2021)

Megtekintés: Amikor elkezdtem a filmes blogomat, a terv az volt, hogy azokról a filmekről fogok írni, amiket megnéztem. És nem csupán a tartalmukat, hiszen, azt megteszi a tévéműsor is, amelyik épp adja a filmet. A terv az volt, hogy ami gondolataim feltörnek a látottakkal kapcsolatban, azt osztom meg azokkal, akiket érdekelhetnek a gondolataim. Az évek során két dolog is kiderült, ezer más mellett: Vannak olvasóim és nem minden filmről jut sok minden eszembe. Mert vannak filmek, amik nem mozgatnak meg eléggé ahhoz, hogy írjak róluk néhány mondatnál többet. Na, most az első vállalás miatt, hogy írjak arról, amit láttam, eleve bele kellett volna mennem a kompromisszumba. Néhány filmnél meg is tettem: pár mondatot kapartam csupán össze a látottakról. Hiába, ez van, ha nem érdekel a történet, mert nem fog meg vagy annyira messze áll tőlem.

Hogy miért most ontom ezt rád? Magam sem tudom. Talán azért, mert a "Witch Hunt" egy számomra egyszer nézős mozi, amiről túl sokat, nem tudok összehordani, sem pozitívat, sem negatívat. Azért, azt hiszem, ha már megnéztem és nem is volt egy nehéz darab, adjunk annak a blogolásnak, ami miatt itt vagyunk.

Ahhoz, hogy egy picit hitelesebben fogalmazzam meg a véleményemet a rendező-forgatókönyvíró Elle Callahanről, talán segített volna, ha első rendezését a 2018-as Head Count-ot. De nem láttam. Azonban a szinopszis miatt feltételezem, hogy Callahan erősen vonzódik a spirituális témák iránt, hisz míg ebben a boszorkányok beilleszkedését az átlagemberek közé boncolgatja, addig az első filmjében meg valamiféle démon megidézéséről van szó és mindkettő műfaji besorolásában szerepel a horror. Szóval, Callahan, azon kevés női rendező közé tartozik, aki kedveli ezt az erőszakos műfajt.

Hinném, de a "Witch Hunt" valójában a boszorkányok nélkül is működő mozi lenne, amely a beilleszkedés és idegengyűlölet témájával foglalkozik. A "Witch Hunt" központi szála a boszorkányok kihagyásával ugyanis arról szól, ahogy az amerikai államokban mennyire üldözik az idegeneket és azokkal sem bánnak kesztyűs kézzel, akik segítségükre vannak.

Nem állítom, hogy Elle Callahan harcos feminista, de a mozija még laikus szemmel is erősen kerüli a férfi karaktereket. Gyakorlatilag két férfi színészen kívül szinte csak nőket látunk és a pasasok közül az egyik a polkorrektség jegyében fekete és pozitív figura, míg a másik fehér és a film genyája, aki könyörtelenül üldözi a boszorkányság adottságával rendelkező karaktereket. A fekete pasast meg ráadásul a film elején kiírják.

Martha (Elizabeth Mitchell) két lányával él a város szélén. Férje meghalt, mert állítólag érintett volt boszorkányságban. Hogy pontosan mi történt, nem fontos, de Martha nem tartja a kapcsolatot a nagyszülőkkel, ám a viszonylagos nyugalom helyett mégis nyakig van valamiben, ami az ő világukban roppant veszélyes: Martha boszorkányokat bújtat és juttat ki az országból. A fekete "tejesember", Jacob (Treva Etienne) ebben partnere. A boszorkányokat a hatalmas ház titkos, fal mögött kialakított rejtekhelyekre szállásolják, amíg Jacob meg nem érkezik és autójában nem viszi őket át a határon.

Már a történet elején épp egy kudarcba fulladó menekítés tanúi leszünk, és bár Jacob igyekszik eltitkolni a segítőtársai kilétét, a boszorkány vadász, Smith ügynök (ki más?)(Christian Hicks) elől, de a férfi nem véletlenül a legjobb a hivatásában.

Közben Claire (Gideon Adlon), Martha lánya rémálmokkal küzd és rendre megkérdőjelezi anyja lépéseit, a boszorkányok mentésével kapcsolatban. Martha pedig minduntalan igyekszik meggyőzni őt, hogy ez szükséges lépés és Claire-ért is történik. Kis bepillantást teszünk Claire iskolai életébe, de hiába tűnik különcnek, mégis van baráti köre és bár más filmekben biztos plusz súlyt kapna a történetben a lány szerepe és barátnői között a kommunikáció, itt elég minimálisan keverik bele a többieket a történetbe, ami így kihagyott ziccer. 

Smith ügynök eljut a házukig és rövid úton konfrontálódik velük, hogy közben kiderüljön néhány olyan családi titok, amit már rég meg kellett volna osztaniuk egymással, hogy azután Martha az iker fiaival, Claire pedig friss tudásának birtokában folytassa tovább az útját.

Egyértelmű áthallások vannak a migráns kérdéssel, ami Amerikában ugye, főleg a mexikói bevándorlókkal, sőt, beszökdősökkel kapcsolatos. A film nem tűnik úgy, hogy nagyot akarna markolni és nem is tesz ilyesmit. Röpke másfél órácska, eléggé tévéfilmes ízzel, megoldásokkal, képi világgal. Elle Callahan mint rendező, nem tűnik kimagasló tehetségnek, pusztán korrektül elmesél egy nem túl izgalmas történetet. A befejezés pedig nagyjából már korán borítékolható. Nem állítom, hogy a női kéz hibája lenne a film langyossága, de egy férfiasabb mesélő és hozzáállás egy kicsit erősebb mozit eredményezhetett volna, mert az alaptörténetben még lehetett volna kicsit több is.

Egyszeri megtekintésre elég, de egészen biztos nem lesz egy idézett darab belőle. Ahhoz hiányzik a craft.

A poszteren megemlített Carrie keveredik a Szolgálólány meséjével meg barokkos túlzás...

35%



2022. január 5., szerda

Bárány - Lamb (2021)

Bárány - Lamb (2021)


Rendezte: Valdimar Jóhannsson

A film Mafab adatlapja: Lamb (2021)

Megtekintés: Kicsit úgy érzem, át lettem verve. Szerintem egyértelmű, hogy a film körül sokkal nagyobb a hype (már ha nagy hype az, hogy néhány fórumon szóba hozták a filmet és felmagasztalták, milyen érdekes koncepció, és a kollégám is szuperlatívuszokban méltatta a csavaros befejezést) mint amit megérdemel, még akkor is, ha egy kifejezetten hangulatos kamaradrámáról beszélünk.

Nem érzem elvesztegetett időnek a filmre szánt másfél órát, ezt leszögezem az elején. Azonban az elvárásaim sokkal nagyobbak voltak és ezt a morbid, kiszámíthatatlan befejezés sem tudta kielégíteni.

Maria (Noomi Rapace) és férje, Ingvar (Hilmir Snær Guðnason) a nagyvárosok zajától messze, hatalmas pusztaságok közepén vezetnek, gondoznak egy bárány tenyészetet. Dolgosan, ámde unalmas rutinnal telnek mindennapjaik, amelyek mögött egy tragikus esemény húzódik meg. Korábban Maria állapotos volt, de elvesztették a babát és azóta az asszony bár ellátja feladatait, de sosem lett a régi. Férje, amiben lehet támogatja, azonban rajta is sebeket ejtett a tragédia. Egy napon azonban egy csoda részesei lesznek, amikor egy korábban elcsatangolt, azonban végül hazatért bárány olyan ivadékot hoz a világra, amely talán csak az északi népek mondáiban létezhetett volna korábban. (Azonban Ada figurája nem része egyébként az Izlandi mondavilágnak) A félig bárány, félig emberi mutáns azonban érkezésével teljesen új jövőt nyit meg a házaspár előtt, és Maria szélsőséges tettet is képes végrehajtani azért, hogy az Ada névre keresztelt ivadékot megtarthassa és amolyan gyermek pótlékként felnevelje.

Közben ismét besétál a pár életébe Petur (Björn Hlynur Haraldsson), aki sok évvel korábban még Maria életének fontos része volt, de mára az asszony pontot tett a viszony végére. Petur pedig nem az az ember, aki könnyen elengedi azt, ami egyszer az övé volt. Minden együtt van hát ahhoz, hogy egyenletesen haladjunk egy tragikus befejés felé, azonban a klisés forgatókönyv húzásokat felrúgva a történet teljesen más irányba haladva jut el a drámai csúcspontig, közben feltéve magának néhány olyan kérdést, aminek megoldásával és feloldásával magára hagyja Mariat és a nézőt is.

Magam sem tudtam kiszaszerolni, hogy végül Sjón és a rendező mit kívánt üzenni a történettel, de miután Sjón a "Táncos a sötétben"-nel már megmutatta, hogy vonzódik a drámai és tragikus, nem feltétlenül igazságos történetek írásához, annyira nem lepődtem meg rajta, hogy a film nem pont oda tesz pontot, ahol emocionálisan helyes lenne. Maria érzései egészen addig a pontig helyén valóak, amíg végleges lépésre nem szánja magát a kis Ada mamájával kapcsolatban. Akkor belép a sötétségbe és onnan már sosem fog kilépni a fényre. Értem én, hogy szóba kerül a veszteség is, de annak feldolgozása, ebben a formában, inkább károsnak tűnik és Ingvar sorsára nézve igazságtalan is. Azzal azonban jól kufárkodik a forgatókönyv, hogy egy pontig várjuk a csattanót, hogy a pár zökkenőmentesen élhessen fogadott gyermekével, azonban a forgatókönyv tartogat egy olyan csavart, ami átrendezi a karakterek közötti függési viszonyokat és szinte már pálcát tör felettük, hogy elfogadóbbak legyünk a végkifejlettel.


Szpojlerezni nem szeretnék, mivel Jóhannsson nem véletlenül fejezi be a filmjét egy csavarral, amit előre lelőni, szerintem nagyon sokat ront a befogadáson. Kollégám, aki nagyon ajánlotta a mozit, szintén nem lőtte le a poént, habár, izzadt is rendesen, de utólag belegondolva, csak így működött megfelelően a film.

Filozofálgatni azonban tudunk és érdemes is, hiszen az elfogadástól a gyász feldolgozásáig, a továbblépésig sok mindenbe nyúl bele Jóhannsson filmje. Ráadásul ezt teszi egyenletes stílussal, erős hangulattal, kifejezetten szépen elkapott természeti képekkel és még a nagyon kevés CGI is a helyén van. Érződik, hogy a skandináv direktor korábban hollywoodi, A listás filmek látványvilágának készítésénél segédkezett korábban, mert itt, egyszerűen aminek kell, az tökéletesen a helyén van.

Talán csak a lezárás kérlelhetetlen tragédiája az, amit lehet, hogy oldottam volna valamivel.

Jóhannsson amúgy első nagyjátékfilmjét készítette el és a végeredményt látva, amely leginkább számomra a görög rendező, Yorgos Lanthimos munkásságára emlékeztet, aki egy állatos filmet, Homár címmel már készített és amely hasonlóan zavarba ejtő módon foglalkozott az emberek és állatok közötti kapcsolatról és kvázi az élet értelméről, legalább ilyen bizonytalan befejezéssel. Sajnálatos, hogy 2008 óta, amikor is Jóhannsson egy Dolor című kisfilmet rendezett és azzal tucatnyi kisebb filmes díjat besöpört, egy időre más munkák felé kacsintgatott, holott, látva filmjét, talán lehet, hogy jobban kellett volna a rendezői karrierre rágyúrni. Szükség van egyedi látásmódú rendezőkre és habár a Bárány közel sem annyira fifikás és erős mondanivalóval operáló dráma, mint az említett Homár, vagy Yorgos egyéb munkái, kezdőpontnak, origónak tökéletes.

Noomi Rapace pedig, ahogy elhivatott színészektől megszokhattuk, képes volt egy időre elvonulni egy állat farmra is, ahol többek között az állatok ellátásán kívül megtanulta azt is, hogy hogyan kell szakszerűen levezetni egy bárány születését. Mindezek mellett ez volt az első filmje, amiben Izlandi nyelven szólal meg.

Az enyhén WTF, lassú drámák kedvelőinek egy ajánlott darab a Bárány.

65%


A film hivatalos oldala: Lamb

Szpojleres gondolkodás... csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet és te is keresed a fogódzót benne:

- Szerintem sokat elárul a történet elején, hogy mi is történhetett, amikor a kamera POV szemszögből mutatja, hogy valaki/valami érkezik a lovak közé és azok elmenekülnek. Ezzel jelezhették, hogy az állatok érezhették az érkező bárány mamában beállt változást, amely, megriasztotta őket. Ez pl. lehet utalás arra, hogy érezték, valami olyan erő ejthette teherbe az állatot, amely ösztönösen a menekülést váltotta ki a csapatnyi állatból. Tehát, mintha a bárány elcsatangolt volna és valami démoni lény hágta és termékenyítette volna meg, amely egyszerűen megrémiszti a természeti lényeket, mint pl. a lovak. Természetesen, a film megtekintése nélkül ezt a megállapítást nem tudtam volna megtenni. Így egészen biztos, hogy további apró kulcsmomentumuk találhatóak a filmbe "rejtve", mint akár a bárány bilitájának száma, amely Bibliai utalás is egyben. Jeremiás próféta könyve 31:15 - "Ezt mondja az ÚR: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai."

2021. december 28., kedd

A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

 A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)


Rendezte: Johannes Roberts

A film Mafab adatlapja: Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Megtekintés: A hónapban két film is elém került (A Szellemírtókat még nem láttam) amelyik nagyjából húsz éves franchise múltra tekinthet vissza. Egyikről korábban írtam - "Mátrix: Feltámadások" - a másikkal vártam néhány napot, hogy mit is akarok kezdeni a témával. A mostanában rám egyre inkább jellemző, inkább emlékekre épülő érzéseimről mesélek, mintsem a szárazabb, filmes adatokkal telepakolt kritikával. Asszem.

Az első Kaptár (2002) nem azért tetszett annak idején, mert olyan kiemelkedően jó zombies horror lett volna. Nálam a sikere sokkal inkább azért jöhetett létre, mert nagyon tetszett a nyomasztó, föld alatti technikával telezsúfolt környezete és a kiváló zene. Nem Milla Jovovich miatt, sem a színészi alakítások mélysége vagy a történet komplexitása. Egyszerűen egy korrekten összepakolt horror-akció mozi, amin lehetett izgulni is, drukkolni is. Volt egy egészen jó hangulata, néhány megfelelő érzelmi vagy történeti pillanat. Talán ennek köszönhető, hogy a balatoni nyaralások alatt a "Csillagközi invázió" után úgy emlékszem, ezt láttuk lent a legtöbbször.

Azután jöttek a folytatások, változó színvonalon, néhány animációs epizóddal felhúzva, és egyre érdektelenebben fogadtam őket, mert nem tűntek másnak, mint gyorsra vágott videójáték trailereknek. Persze Jovovich lubickolt a karakterben, de ettől még nem ájultam el és az egyre terebélyesebb Umbrella univerzum mind inkább röhejes erőlködésnek tűnt számomra. Ez azért is lehetséges, mert a játéknak sosem voltam sem kedvelője, sem művelője. Talán, ha 10 percet szánhattam a Resident Evilre az életemből, mert a lassú és nehézkes irányítás, a váltakozó kameraállásokkal teljesen idegen volt tőlem. 2-3, a képernyőn lépkedésnek köszönhető gyors oda-vissza külső nézet és már el is döntöttem, hogy ez engem semmilyen formában nem fog sokáig lekötni. Így is lett. Gyakorlatilag, ahogy írtam, talán 10 percet játszottam vele és sosem éreztem hiányát. Persze, azt tudtam, hogy mekkora név a platformon, meg belefutottam vele foglalkozó játék bemutatókba is, azon kívül azonban csak a filmek maradtak és azok, amennyire hallottam, nem túl közeli barátságot ápolnak az ősforrással.

Közben teltek az évek, sokan, köztük magam is, temettem a sorozatot, erre kijött néhány kósza hír, egy trailer és valami olyan ígéret, hogy a Reboot, vagy mi, sokkal közelebb fog állni az eredeti RE játékokhoz. Ezt olyan nehéz nem lehetett betartani, ha tudjuk, hogy a 2002-es első rész is csak nyomokban tartalmazta a koncepciót. Az előzetes pedig nagyjából tetszett is, ezért, amin lehetőségem volt, nekiugrottam a mozinak is.



Itt kellene dicsérnem a végterméket, azonban nem fog menni. Az tény szerintem, hogy a hangulata azért nem lett rossz. A fényképezése kifejezetten tetszett, a helyszínek is szépek. Az egész kiállítása kifejezetten korrekt. Azonban a végeredmény kicsit klisésnek, összecsapottnak tűnik, olyan apró, számomra logikai hibákkal, amik a filmet nem tartják a realitáson belül, még akkor sem, ha az élőholtak gyilkos városkája eleve nem éppen realista alapötlet. Az biztos, hogy nagyon sok finom részletet emeltek át a játékok világából, néha csak képeket, háttér elemeket, de van, hogy zenei motívumot, ami mondjuk egy, a játékkal foglalkozó promócióban hangzott csak el. 

Eredetileg ráadásul két, a horror világában két ismert név is érdekelt volt kezdetben a film miatt, mert az első vázlatokat szépen kidolgozták James Wan és Greg Russo közösen, majd mindketten kihátráltak, hogy inkább a szintén videójáték alappal és hasonló utat bejáró Mortal Kombattal töltsenek el némi időt.

Claire Redfield (Kaya Scodelario) néhány év után visszatér abba a kisvárosba, ahol gyermekként cseperedett, majd egyszer csak az apja terrorja elől lelépett, hátrahagyva öccsét, Christ (Robbie Amell). Claire az év egyetlen, legszarabb napját választja a hazatérésre, amikor a minden is elbaszódik. A városkát fenntartó cég, az Umbrella elátkozott tevékenységeinek köszönhetően pont ez a karácsony közeli este az, amikor a város utolsó túlélői hosszas fertőző betegeskedés után bezombulnak és rátámadnak azokra, akik még nem azok. A történetben még találkozunk olyanokkal, akiknek nevei a játékból lehet ismerős és néha együtt, máskor szétválva igyekeznek átverekedni magukat az ellenségen, miközben szűkös határidejük is ketyeg visszafelé, mert a szimpatikus óriásvállalat, amelyik évtizedekig mérgezte a környéket, mostanra úgy döntött, hogy a problémát gordiuszi csomónak tekintik és egy komolyabb rakétatámadással orvosolják. 

Ebből az alapötletből egy rém szórakoztató mozi is lehetett volna és végül azt merem mondani, hogy a horror rajongóknak, akik a kevésbé szofisztikált tartalmakat kedvelik, tetszeni fog ez a jellegében Carpenter ostrom filmjeinek tematikáját is megidéző mozi. Sötét kisváros, néhány lakó, misztikus jelenségek, járkáló holtak és a múltba temetett rémület miatt a mozi ha kiemelkedő nem is, de szórakoztató tud lenni. Ha nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amikkel boncolgatósabb nézőként fogok foglalkozni.

Néhány észrevétel:

A helyi prof, William Birkin (Neal McDonough) akinek sokkal több köze van a városban zajló eseményekhez, mint néhányan gondolják, miért vár a távozással az utolsó pillanatokig, miközben családja van? Hülye?

A szellemváros miért tűnik olyan kihaltnak a film elején, és ha annyira elköltözött már mindenki, honnan kerül elő annyi holt az este folyamán? Ez vonatkozik arra a létesítményre is, ahova a rendőrök kimennek és alig látszik élet nyoma, majd mégis, mikor elszabadul a pokol, egy városnyi köpenyes és egyéb zombie jelenik meg, hogy megölje a szereplőket.

Miféle vírus az, amely ilyen, kvázi egy időben lett mindenkin úrrá? 

Miféle hatalommal bírhat egy konzorcium, amelyik megengedhet magának egy rakétatámadást egy város ellen? Ha ilyen hatalmuk van, miért nem tettek meg minden lépést, hogy a város ne jusson ilyen szellemváros sorsra, aminek elpusztítását egészen biztos ki kell majd magyarázniuk?

A legtöbb filmben, ahol kisvárosi rendőrséget ismerünk meg, nagyobbak esetében is, amikor virágzik a hely, alig van néhány rendőr. Itt, miközben végig arról van szó, mennyire a végét járja a város és mindenki elmenekül, mégis van kamion forgalom és a helyi rendőrség 6-8, lényegében ütőképes egyedből áll, nem 3-4 alakból, akik inkább iskolai tanárnak tűnnének.

Még sok ilyen apróság basztatott közben. Nem állítom, hogy így jó filmet nézni, de még a valóságot felülíró filmeknél is vannak olyan logikai lépések, amit a néző elvárhat. Ha ezekből túl sok kezd foglalkoztatni, kiesem a cselekményből. Az biztos, hogy sose költözöm olyan városba, amelyiket egy nagyobb vállalat tart életben.

Mindezek ellenére sem unatkoztam a filmen, de nem lesz olyan kedvenc, mint az első Kaptár. Azért merem ajánlani megtekintésre.

Külön tetszenek Carpenter munkásságára tett utalások, pl. a fényképezés stílusában vagy a feliratok betűtípusa. Sok, korábbi RE forgatókönyvet átrágtak, köztük George A. Romero változatát is, amit még a 2002-es első részhez írt, de kukázták, explicit világa miatt.

65%



2021. december 16., csütörtök

Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

 Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

A film Mafab adatlapja: Slumber Party Massacre (2021)

Nem vagyok benne biztos, hogy új műfaj lesz a bakugrás film-kritika, de abban viszont igen, hogy 86 percet rááldozni az életemből egy SyFy horror filmre, nagyon ostoba lépés lenne. Tekerve néztem meg a filmet, bár, ez így nem igaz. Inkább bakugrással, azaz, bakugrással, melyet az állapotsoron való nyomkodással idéztem elő. Laza csávó voltam, így kb. az első 30 percet eleve skippeltem. Tini horrorfilmnél mi érdekes történhet addig? Ha nem vagy Wes Craven, nem sok minden. Egy Drew Barrymore sem szerepelt a stáblistán, így engedtem egy kicsit a szerzői szabadságnak.

Szóval, egy tucat fiatal bulizik egy vidéki nyaralóban. Csupa meleg gyanús pasi és kb. ugyanannyi, de tökösebb csajszi. A gyilkos pedig, ahogyan minden egyes hasonló moziban, pont, ahogyan imádjuk, legyilkolászik mindenkit. Főleg a srácokat. Annak idején, az első Slumber Party idején nem tudom, hogy történt, de itt a srácok húzták a rövidebbet. Voltak egyébként horror franchise-ok, amiket néztem unásig: Péntek 13, Halloween, Freddy és voltak olyanok, amik teljesen kimaradtak nekem és pótlásukra sem nagyon látok esélyt: Lepreraccser, Silent Night, izé Night illetve a Slámber párti maszakre.

Tudtam, hogy a friss epizódot sem fogom elejétől a végéig megtekinteni, akkor se ha feliratos. Akkor se, ha szinkronos. Ez van, előítéletes lettem öregségemre és egyszerűen sajnálom az időt a szarról. Honnan tudom, hogy szar? Onnan, hogy amiben a gyilkos egy hatalmas fúróval grasszál és közben olyan teátrálisan faszfej arcot vág, mint a gyilkosunk, az műfajparódia, nem egy komoly mozi. Igen, úgy érzem, a horrorfilmek piacán van egy nem feltétlenúl szűk réteg, amely a horrorfilmen belül kb. olyan, mint a Disney tini filmek nagyja, amiben nagyon csinos színészek teátrális grimaszolással igyekeznek elhitetni a nézővel - lehet, hogy tévedek, és senkivel sem akarnak semmit elhitetni - hogy amit látunk, az megfelel a mai tini amerikai valóságnak.

Ha tippelnem kellene és a bakugrásnak köszönhetően a film leginkább a meleg férfi közösségnek igyekszik vagy egy rossz reklámot csinálni, vagy egyszerűen túl sok rossz férfiszínész jelentkezett castingra és őket ki bírták fizetni. Szerencsére, az utolsó percekre megszabadulunk tőlük - beleértve a gyilkost is - és a végső leszámolást a nők vívják meg egymás között.

Sem méltatni, sem lehúzni nem szeretném Danishka Esterhazy rendezését, hiszen, ahhoz túl keveset vettem igénybe a film hosszából, hogy elég hiteles legyek. Bár, az is igaz, hogy voltak filmek, amikből elég volt 5-10 percet látnom ahhoz, hogy borítékoljam, a többi is egy rakat szar. Első blikkre Danishka nem rokona magyar hazánkfia Joe Eszterhas-nak, amin nem tudom, miért csodálkozom, hiszen totál máshogyan írják a nevüket. 

Minden köpedék mondatom ellenére úgy vélem, a SyFy horrorja meg fogja találni a közönségét, főleg azok között, akik fogékonyak a Troma filmek stílusát megidéző röhejes filmek kedvelői között. A film csúcspontja meg egészen végig Hannah Gonera, aki nem tudom, mennyire jó színésznő, de mivel ő a főszereplő és jelenléte egyébként is elég erős, bízhatunk benne, hogy többre fogja vinni.

A film semmi újat nem fog neked mutatni, ha a horror a kedvenc műfajod és nem két filmet láttál eddig belőle. Ellenben egy baráti sörözős estéhez kellemes hátteret tud biztosítani, ha beszélgetnétek közben. A gore egészen vállalható. A többi meg olyan, amilyen egy olcsó tévés csatornától elvárható. A film egyszerűen korrekt. Semmi több.

50%



2021. november 28., vasárnap

Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)

 Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)


Rendezte: Darren Lynn Bousman

A film Mafab adatlapja: Spiral: From the Book of Saw (2021)

Megtekintés: Lehet, hogy az alkotók agyondicsérik a Fűrész franchise aktuális leágazását, mégis úgy gondolom, hogy legalább annyira felesleges, mint a Kőr sorozat hasonlóan félre vitt epizódja, a "Körök (2017)" volt. Pedig elhiszem, hogy Chris Rock a szerelemgyerekének tekintette, csak a végeredmény tűnik nekem úgy, hogy az eredeti sorozat farvizén igyekszik még néhány dollárt kisajtolni a márkanévből, vagy egy korábbi krimiötlethez csak így tudtak pénzt szerezni.

Azt leszögezem, hogy a Fűrész sorozat alapötlete nem eredeti, ha emlékszünk a "Hetedik (1995)" című drámára. Az alapokat már abban is bőven lefektették, sőt, ahogyan a végén Mills detektívnek le kellett volna győznie a haragját a film végén, hogy elbukjon a gonosz, az kb. megfelel doktor Gordon végső harcával önmagával, hogy van-e benne elég kurázsi levágnia a saját lábát. És, ahogyan a jó doktornak a végén nem sikerült megállnia a saját lábán, úgy a folytatások is egyre ingatagabbak lettek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam jól, de az érdeklődésem minden résszel egyre inkább mérséklődött és bár érdekes ötlet volt Rock és Samuel L. Jackson megjelenése a franchise sokadik részében, végig olyan érzésem volt, hogy ez a film nem Fűrész mozi, hanem egy rejtélyes krimi, amelyet átfazoníroztak, hogy beleférjen a koncepcióba. Rock egyébként egy interjúban említette, hogy ehhez a mozihoz erős inspirációt adott az előbb említett "Hetedik", meg a 48 óra című Walter Hill krimi-akciófilm, bár annak megjelenését annyira nem éreztem a kész filmben.

Talán, mert annyira más a hangulata. Talán, mert annyira túlhaladottak azok a csapdák, amelyek a nézőt igyekeznek elborzasztani. A korábbi részekben is voltak necces szerkentyűk, de itt gyakorlatilag mind olyan brutálisan kegyetlen, hogy végig az volt az érzésem, elszaladt a ló a két forgatókönyvíróval. 

A történet szerint most a titokzatos gyilkos a nagyváros rendőrei közül szedegeti össze az áldozatait, miközben Ezékiel nyomozó (Chris Rock) versenyt fut az idővel, hogy az ügyben érintett példaképét és egyben exnyomozó apját (Jackson) kimenekítse a gyilkos karmaiból.

A történet azonban kicsit erőltetett, a gyilkos motivációja még csak-csak, de módszerei erősen brutálisak, míg a végső magyarázat egyenesen röhejesnek tűnik a korrupciós szálra terelve. Néhány kikacsintás még belefér, többek között említésre kerül egy olyan New Jack City, amiben Rock még a szárnyait bontogatta, mint visszaeső kábítószerfüggő. 

Rock igyekszik a kemény zsarut hozni, Jackson már kicsit fáradtnak tűnik, a gyilkos leleplezése pedig egyáltalán nem üt, nem lep meg és nem is érdekes. A rendező ragaszkodott a bábu témához, így azt marionett változatban sikerült belecsempésznie a filmbe. A stáb néhány jelenetet engedély nélkül rögzített a városban, más helyszíneket a film sztárja szerzett meg, némi rábeszélésnek köszönhetően. A metró helyszínt pedig miután a büdzsé nem engedte meg, de Bousman ragaszkodott hozzá, némi vizuális trükközéssel építettek meg egy pincében.


Jelen esetben teljesen feleslegesnek érzem, hogy elkészült ez a film és a látottak ellenére sem tudom a sorozat részeként kezelni. Pont olyan érzésem van ezzel a mozival kapcsolatban, mint a Friday 13 5. részének a leleplezésénél, aminek végső csavarja rendesen megbolygatta a rajongók idegeit. Ha ismered azt a sorozatot, sejted, mire gondolok. (Ha nem ismered, akkor itt jegyzem meg, hogy az 5. részben nem Jason a gyilkos és ez teljesen kizökkentette azokat, akik Voorhees miatt ültek be a moziba. Ennek ellenére a film nem hasalt el a kasszáknál.)

Egyszeri szórakozásnak éppen megfelel, de ahogyan a rendező koncepciója is az volt, hogy kicsit más legyen a film stílusa, mint a korábbi Fűrész filmek, ezt szerintem sikerült annyira elérnie, hogy nem is tekintem a sorozat részének.

55%

2021. november 2., kedd

Post Mortem - Post Mortem (2020)

Post Mortem - Post Mortem (2020)



Rendezte: Bergendy Péter

A film Mafab adatlapja: Post Mortem (2020)

Megtekintés
: Habár, már egy ideje elhiszem, hogy a magyar film igenis minőségi is tud lenni, még mindig vannak zsánerek, amikben nem hiszek, ha hazai földön forognak. Ilyen a Sci-fi, a western és a horror is. A "Post Mortem" azonban bármelyik független külföldi horrorfilmmel felveszi a verseny. Ezt bátran jelentem ki.

A filmet már tavaly megnézhettem volna, ha nem tologatom mint Pató Pál. Mert bennem is volt félsz, hogy a nagy garral beharangozott "első" magyar horrorfilm valójában pont olyan csalódás lesz, mint minden második túlhypolt magyar mozi. Azonban lehet, hogy pont azért, mivel kifejezetten kevés elvárásom volt a filmmel kapcsolatban, sokkal jobban szórakoztam rajta, mint reméltem. Ha úgy vesszük, hogy kicsit művészieskedő és nem is túl pörgős, még akkor is egy figyelemreméltó próbálkozás és ha Bergendy nem ide születik, biztos, hogy minimum B költségvetésű horrorfilmekkel szórakoztatná a nagyérdeműt.

A történet szerint egy holttesteket fotózó (a fényképezés őskorában ez egy létező szakma volt) fiatalember, Tomás (Klem Viktor) meghívást kap egy világtól távol eső faluba, hogy a fagyott föld miatt ideiglenesen leállt temetések megejtése előtt, készítsen utolsó portrét a lakosság halottjairól. Tomás hamar megérkezik és egyre riasztóbb jelenségeknek lesz tanúja, melyek miatt végül kénytelen-kelletlen, de felvállalja, hogy minden szakmai és egyéb spirituális tehetségét latba véve pontot tegyen a falut maga alá gyűrő átokra. Segítőtársa lesz ebben egy árva kislány, Anna (Hais Fruzsina) is, aki lassan felébreszti a férfiban az apai érzéseket, habár, ez korábban távol állt tőle. Néha úgy tűnik, hogy Anna van a jelenségek középpontjában, máskor Tomás, majd végül rádöbbennek, hogy sokkal nagyobb, természetfeletti erők tartják rettegésben a fogyatkozó közösséget.

Nem kell ezt túlragozni. A "Post Mortem" egy erős vizualitású (szerintem tényleg megállja a helyét világszinten is) drámába oltott kísértethorror, amely sok, már ismert panelt is használ, ugyanakkor, beemel korábban kevésbé ismert történelmi eseményeket, miközben stílusa és hangulata is van. Talán erre mondják, hogy erős az atmoszféra. Az biztos, hogy a díszlettervezőknek, a helyszínek felelőseinek hatalmas pacsi, pont, mint a vizuális effektek csapatának, akik még egy olyan jelenetet is hihetően tudtak a vászonra álmodni, amiben egy parasztház félig elsüllyed a fagyott földbe. Tényleg le a kalappal.




A színészek remekek és megkockáztatom, hogy a rendező keze is vastagon benne van, hogy nem érezni annyira a színészeinkre jellemző modorosságot, színházi előadásmódot, sőt, mintha a cél a legeszköztelenebb játék lett volna. Nagyjából mindenki remek, egyedül az igazi nagy öregből, Revicky Gáborból érződik némi manír, de ezt betudhatjuk a filmben játszott karakter jellemzőjének. Ami azonban kiemelkedő, a gyerekszínész, Hais Fruzsina játéka, mert nyomokban sem éreztem vele kapcsolatban, hogy idegesítő gyerekszínész lenne, pedig ez az, amin általában a gyerekszínészek elszoktak bukni. Hogy nem tűnik játékuk természetesnek. Fruzsina azonban majdnem tökéletesen old meg minden jelenetet. Klem Viktor szintén erősen visszafogott, mint külső szemlélő, játéka hiteles. Egyáltalán jó a színészi gárda kiválasztása.
A miliő ábrázolását már méltattam. A zene és fényképezés pazar. A forgatókönyvben talán akad némi bukdácsolás és lehet, hogy a végkifejlet sem lett tökéletesen megírva, összességében mégis jobban szórakoztam ezen a mozin, mint az évben látott sok egyéb amerikai produktumon. Sőt, voltak olyan filmek, amiket egyszerűen végig sem néztem elsőre és még tartozom velük magamnak. Pl. a Démonok között 3. története, amit kifejezetten untam.

Nem állítom, hogy a "Post Mortem" megújította a horrorfilm műfaját, mert azért találkoztunk rengeteg paneljével korábban máshol, azonban az egyértelmű, hogy Bergendy Péter értőn forgatja a filmet, jó arány- és stílusérzékkel. Tényleg kívánom, hogy csörögjön a telefonja és Hollywood-ból hívják. Várom is következő munkáját, és ha azt itthon ejti meg, bízom benne, megfelelő támogatást fog biztosítani neki a hazai filmszakma.

75%



2021. október 21., csütörtök

Az utazás - I onde dager (2021)

Az utazás - I onde dager (2021)



Rendezte: Tommy Wirkola

A film Mafab adatlapja: I onde dager (2021)

Megtekintés: Mindenképpen. Alig 15 éve robbant be Noomi Rapace a filmes világba és mostanra eljutott oda, hogyha a nevét látom a stáblistán, akkor azt a filmet meg fogom nézni. Külön öröm, hogy egy másik remek színészt is kapunk ebben a kamaradrámában, Aksel Hennie személyében, aki egyedi fizimiskájával tett hozzá mostanra jó néhány amerikai mozihoz is. Két északi színész, akik most otthon dobtak össze egy remek kis véres horrort.

Már akkor megvett kilóra a film, amikor megtudtam az első percben, ki lesz a két főszereplő. Rapace-t nem kell bemutatnom, de ha szoktál európai, főleg skandináv krimiket, mozikat nézni, akkor talán Askel Hennie neve sem idegen számodra. A feje biztos nem. Olyan filmekben láttam a hazáján kívül, mint a "Herkules (2014)" a Sziklával, a "Mentőexpedíció (2015)" Matt Damonnal és ezeken kívül is néhány jó darab. Hennie-vel első találkozásom a "Max Manus (2008)" volt, amely egy történelmi mozi egy II. Világháborús szabotőr életéről. Tommy Wirkola nevén legalább egy percig gondolkodtam, mert tudtam, hogy ismerem. Azután beugrott és már mosolyogtam, mert biztos voltam benne, hogy két ilyen színésszel és ezzel a rendezővel nem csak remek kis filmet kell látnom, hanem, Wirkola eddigi stílusát ismerve, kellően véres darabbal leszek gazdagabb.
Hát, nem is kellett csalódnom! A "Náci zombik" remek bemutatkozás volt a horrorfilm kedvelők felé, majd a mainstream és mégis, kellően véres "Boszorkányvadászok" csak hab volt a tortán, még akkor is, ha úgy tűnik, Wirkola nyers, vér iránti szenvedélye eddig nem ásta be a Hollywoodi filmes birodalomba. A "Hét nővér-t (2017)" viszonylagos érdektelenség fogadta, pedig ebben mindjárt 7 Noomi Rapace remekelt. Ezek után Wirkola hazatért, hogy személyesebb darabot hozzon tető alá, amit szó szerint is érthetünk, hiszen legújabb mozija gyakorlatilag egy ház fedele alatt játszódik és egyszerre ötvöz magából egy töredék "Rózsák háborúját (1989)" és egy csipetnyi "Hóhalálábant (2021)".
Segítek: Egy értelmiségi, művész házaspár között a kapcsolat annyira megromlott, hogy egy családi nyaraláson igyekeznek orvosolni a felgyülemlett sérelmeiket egymás ellen, közben pedig néhány bűnöző is tiszteletét teszi a nyaralóban, bár tél van, és azzal fenyegetnek, hogy pontot tesznek a családi idill vagy inkább dili, végére.
Ehhez azonban a főszereplőinknek is lesz néhány keresetlen szava. 

A magyar címválasztás keresve sem lehetne rosszabb egy ilyen fekete humorban és vérben tocsogó filmről lévén szó. Az utazás kb. a film első pár perce, kivétel, ha átvitt értelemben is használjuk, azaz, egy párkapcsolati tréningnek tekinthetjük még, amely azáltal lesz eredményes, hogy a közös életveszélynek köszönhetően, az elhidegült házaspár rohamtempóban roboghat végig az elmúlt éveket számba véve, hogy dacszövetséget kötve döbbenjenek rá, szükségük van egymásra. Akár csak azért, hogy együtt küzdjenek meg egy kínzó problémával. Az eredeti, norvég cím magyarítása, a "rossz napokban" talán sokkal kifejezőbb, hogy árnyalja, a holtodiglan témáját. Eh, mindegy, nekünk a szokásos borzalmas címválasztás jutott. A film értékéből csak akkor von le, ha az egyszeri néző teljes érdektelenséget mutat az egyébként teljesen érdektelen cím iránt.
Csak akkor lemarad erről a remek komédiáról. Már a drámán belül. 




Lars (Aksel Hennie) majdnem sikeres rendező, éppen csak a környezete érezteti vele, hogy a tévéfilmek dirigálása azért nem egyenes út az olyan sztárdirektorok panteonjába, ahol a Spielbergek, Scorsese-k, vagy Hitchcock-ok tanyáznak. Érzi ezt Lars is, bár, ez nem olyan nehéz, ha a nejed is rendre a fejedre olvassa. Lisa (Noomi Rapace) pedig olvassa kegyetlenül. Egyrészt minden keserűségét Lars magas homlokára, másrészt azt a halom forgatókönyvet, amiket rendre eljuttat hozzá a menedzsere és amik megvalósításából nem nagyon lesz semmi, mert Lisa pont ugyanolyan középszerű színésznő, mint ahogy férje rendezői zsenijéről vélekedik.
Azonban mindketten eljutottak életükben arra a pontra, ahol pontot tennének, arra a pontra. Márpedig, pont, pont, vesszőcske, készen van a tervecske.
Egy hétvégi kiruccanás, utazás végén megpihennének Lars apai örökségében, egy gyönyörű erdészházba, hogy ott aztán lezárhassák a múltat. Végérvényesen.
A fogaskerekekbe azonban több lapátnyi homokszemcse kerül, így nagyon gyorsan egy olyan szituációban találják magukat, amiben a középosztálybeli értelmiség nem nagyon szokta. Nem elég, hogy az egymás közötti kibékíthetetlen ellentéttel is meg kell küzdeniük, de még három, frissen szökött, magasan kvalifikált és erőszakos bűnözővel is, akik erősen visszaélnek a házaspár addigra nem létező vendégszeretetével.




Wirkola nem hazudtolja meg magát. Nem tudom, volt-e előképe a történetének, aminek forgatókönyvét hárman vetették papírra, de egészen ügyesen lavíroznak jelenetről jelenetre a végkifejletig és mondhatni, hogy a lezárás is a helyére került, többé-kevésbé. Teljesen nem lettem még így sem meggyőzve persze minden motivációról, de a lényeg nem is a tökéletesen felépített pszichológiai alapokon van. Így viszont a film jutalomjáték két remek színésznek, és külön élvezetes, hogy a bűnöző trió tagjait is remek színészek alakítják.
Unalmas téli estéket - legalábbis egyet - biztosan fel lehet dobni ezzel a mozival. Ha emlékezetes marad, az pedig a pörgő sztori mellett egyértelműen Rapace és Hennie érdeme, akik lubickolnak ebben a szerepben. Minden gesztusukat érdemes figyelni, főleg az első húsz percet, ahogyan megismerjük őket. Mind a vér és a humor is finoman van adagolva. Nincs finomkodás, ha a gore-ról van szó, de ez egy Wirkola mozi esetében nem kell, hogy meglepő legyen, hiszen a Náci zombik második részében már megmutatta a direktor, hogyan kell hagyni, hogy elszaladjon az emberrel a ló. Már, ha véres történetet ír.
Annyiban visszalépés ez a film, hogy nem is mozgat annyi szereplőt, nem is nagy léptékben gondolkodik, mégis, biztos helye van a home invasion mozik között. Csak ajánlani tudom.
Szeressük a Netflix-et, amiért nem csak amerikai filmeket erőltet a piacon, hanem hetedhét határba kinyújtja hatalmas markát és bizony, elcsípi azt, amit érdemes megmutatni a szélesebb közönségnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem baj, ha nem amerikai munkákat erőltet, mert mintha, minden egy kicsit érdekesebb lenne a kínálatukban, ami nem amerikai. Bár, megnéztem volna, mit hoz ki ebből a témából Wirkola, ha egy hollywoodi stúdió égisze alatt rendezheti meg ezt a filmjét.
Talán nem is kell erre sokáig várni.
De addig nézd meg ezt!

80%





2021. október 6., szerda

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)

Valaki van a házadban - There's Someone Inside Your House (2021)


Rendezte: Patrick Brice

A film Mafab adatlapja: There's Someone Inside Your House (2021)

Megtekintés: Horrorrajongónak nem is kérdés, hiszen már a cím is a tipikus klisét vezeti fel, amikor a gyilkos az áldozattal egy házban tartózkodik. Azután kiderül, hogy a cím csak hányaveti módon kapcsolódik a filmhez és legalább egy tucat filmet láttál az elmúlt 3-4 évben, amelyik közelebb állna hozzá.

Patrick Brice vonzódik a horror műfajához, de ez nem jelenti azt, hogy ötösre visszamondja a leckét. Utolsó filmje, amit 2 éve bemutattak a mozik, egyáltalán nem volt meggyőző számomra, sőt, 2019 talán egyik legnagyobb csalódása volt számomra. a "Hivatali eltávozás (2019)" Az a film horrorkomédia lehetett volna, de sem a humor, sem a horror nem működött benne, így nem csodálkoztam, amikor a filmet forgalmazó vállalat FB posztja alatt elszabadult a nézők kommentáradata és sok jót nem mondtak a moziról. Egyébként tényleg azt hittem, hogy írtam a filmről, ám úgy tűnik, csupán álmodhattam ezt és ezek szerint komment-szekciókban osztottam meg róla a véleményem. Sebaj.
Brice mozija tökéletes tinihorror lehetne, ha egy pöttyet ötletesebb és jobban mozgatja a karaktereket. Az áldozatai maszkját viselő gyilkos nem rossz ötlet, de a maszkok minősége túl jónak tűnik ahhoz képest, hogy komoly maszkmestereknek is szükségük van a kiváló végeredményhez az arc gazdájára. Itt természetesen gyilkosunk senkiről nem vesz gipszmintát, a végeredmény mégis kifejezetten korrekt, amikor felhúzza a következő áldozata "arcát". (Szőrszálhasogatás!)

A karaktereket el lehet viselni, és bár teljesen klisések azok is, áldozat final girl, sötét múlttal, csini barátnő, meleg sportoló, gazdag vicces, gender-semleges, stb. az egész csapat valahogy kicsit kilúgozott, színtelen és szagtalan. Elég fura, hogy még a legszimpatikusabb karakternek azt a lányt éreztem, akinek nemi identitását egyedül a szinkron teszi egyértelművé. Igen, a beszuszakolt gender-semleges fiatal. Tehát a film igyekszik minden sztereotípiát beemelni, hiszen a többi szereplő között van latinó és afroamerikai leányzó is. Sőt, ha tudjuk már, ki a gyilkos, akkor a film egyenesen csontig benyal mindenkinek, akiknek olyan divatos mostanában.

A gyilkos indítékait még a főszereplő is röhögve kérdőjelezi meg. Én is, csak nem röhögtem. De hát az ilyen filmeknél nem feltétlenül számít az, hogy logikus legyen minden tett, hanem, hogy legyen min körmöt rágni és a gore jelenetek hozzák a kötelezőt. A gore pedig hozza is a kötelezőt, csak sajnos spórolósan. A történetben érzek néhány logikai bakit is, de hát azokra rá se rántunk már, nem igaz? Pl. a film felénél a házibuli közben gyakorlatilag a tömegből kimazsolázott latin-amerikai első napos szerelmes srác leölése számomra totál wtf jelenetsor, onnan indulva, hogy a házban, a tömeg közepén megjelenik a gyilkos, majd mindenki elmenekül a világába, egyedül a srác marad a ház mellett, hiszen a forgatókönyv szerint ő következik. Oké... nyeltem egyet. Mégsem lehet haragudni nagyon a filmre, hiszen, pici hangulata is van, a fényképezés, vágás és zene legalább korrekt. Persze meglepődnék, ha ez lenne a NETFLIX következő slasher sikere.



Makani (Sydney Park) egy álmos Nebraskai városkában igyekszik elfelejteni a múltját, amelyben egy súlyos baleset következményei miatt a családja szétesett. Az alvajáró nagyival és maroknyi különös, az iskola diákjainak perifériáján mozgó tagjával körbevéve pedig lassan halad előre az úton, hogy talán maga mögött hagyjon mindent, mire emlékezni fájdalmas. Azonban a városkában van valaki, aki pont a diákok múltjában vájkálva érzi magát feljogosítva rá, hogy vélt és valós sötét foltokért véres elégtételt vegyen a fiatalokon. Makani és barátai is hamar érintettek lesznek a gyilkossági sorozatban és vészesen fogy az idejük, hogy kitalálják, ki a maszkos gyilkos, aki félelem nélkül mészárolja le a város bűnöseit. 
Mondanom sem kell, vannak elterelő információk, ám ezek ellenére is igen hamar ki lehet szaszerolni, kit rejthet a maszk. Én nem lepődtem meg, és aki úgy falja a horrort, mint én, az szintén nem fog. Kifejezetten fájó, hogy a karaktereket nem tudja jól mozgatni a forgatókönyv és a gyilkos illetve főszereplők között kicsit ad hoc jellegű a konfrontáció. Amiben lenne jó ötlet, pl. a gyilkos és a helyi látványosság védelmére kirendelt biztonsági erők esetleges találkozása, megoldódik egyetlen holttest mutatásában, pedig lett volna lehetőség benne, hogy néhány nagyképű menő csávót, aki életét a védelemre tette fel, képtelen lebirkózni egy vagy akár több maszkos gyilkost. A slasher filmekben mindig is külön élvezetes, amikor rendőrök, katonák és egyéb, "komoly" emberek esnek áldozatul a vérszomjnak. Hát, itt mikor már dörzsöltem a tenyerem, kiderült, kár volt. Még szerencse, hogy a film nem vállal sokat és alig másfél órát rabol az időnkből.

Szóval, bár vannak szerethető pillanatai a mozinak, ez így is csak egy közepesre futotta. A "Valaki van a házban" nem hiszem, hogy egy sokat idézet darab lesz később, mert eléggé elveszik a 2020 körüli horror dömpingben. 
Megjegyzem, sosem láttam még ilyen egyenletesen égő kukoricaföldet. Az utolsó jelenetben, amiben Makani és a gyilkos mögött pusztán egy sor kukoricát látni, mögötte meg a tűzfüggönyt, az kifejezetten egy szép háttér, épp csak valahogy nem úgy tűnik, hogy valódi tüzet látunk. De mondom, legalább szép!

50%