A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ethan hawke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ethan hawke. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 24., hétfő

Stockholm – Stockholm (2018)

Stockholm – Stockholm (2018)


Rendezte: Robert Budreau

A film Mafab adatlapja: Stockholm (2018)

imdb.com
Megtekintés: Jó magam először a Die Hard első részében találkoztam a furcsa pszichológiai jelenség fogalmával, igaz, ott valamiért a számomra kevésbé ismert „Helsinki szindróma”-ként említik meg.  Nem nagyon értem, hogy egy pszichológiai kifejezésnek miért terjed el két Európai városnévvel a megnevezése, de hát nem végeztem pszichológiai tanulmányokat. Mellesleg talán nem ezzel a névvel ugyan, de hasonló lelki folyamatok játszódhatnak le az emberekben, amikor hosszú ideig, hónapokig, évekig, vagy egy életen át megfelelni akarnak egy erősebb akaratnak, egy elnyomó személynek, mert valamiféle függőségi viszonyt realizálnak, amely azonban nem vezet érzelmi stabilitáshoz, főleg azért, mert az elnyomó képtelen racionális érzelmekkel viselni a másik, alárendelt fél felé.

Lars Nystrom (Ethan Hawke), eredetileg svéd, bár sok évig Amerikában cseperedett munkanélküli tolvaja egy szép napon besétál a Stockholmi központi bankba, hogy túszejtés után elmondja követeléseit. Innentől pedig egyenes út vezet a végkifejlethez, ami köszönő viszonyban sincs Lars eredeti terveivel. Merthogy, Lars nem túl okos fiú, de ami még rosszabb, helyzetéből adódóan, hogy vajból van a szíve. Az eredményes akcióhoz pedig ez rossz mixtúra. Ugyan azt még eléri, hogy barátját kiengedjék a börtönből és a bankhoz szállítsák, azonban minden más kitörési kísérletük rendre kudarcba fullad, csupán azért, mert Lars mint említettem, nem is okos, de ráadásul nem gyilkos típus. Ha az lenne, talán egyetlen túsz kivégzésével eléri, hogy a rendőrség simán félreálljon az útjából, azonban viselkedése gyakorlatilag felbátorítja a helyi rendőri erőket, hogy figyelmen kívül hagyják a férfi akaratát és minden eszközzel próbálják elfogni. A huzavona pedig lassan felőrli Lars idegeit és egyetlen megnyugvása, hogy különleges érzelmi viszony alakul ki közötte és fogvatartottja, egy törékeny, lelkileg manipulálható családanya, Bianca között.

A filmben tehát kapunk egy kis látleletet abból, hogy hogyan alakulhat ki vonzalom és függőségi viszony túsz és túszejtő között, feszült helyzetben. Ez egy bonyolult folyamat, amely témában számolatlan tudományos értekezés jelent már meg. A film fokozatosan mutatja meg nekünk, hogyan képes szélsőséges helyzetben a psziché megzavarni egy rettegő embert. Azonban választ nem kapunk arra, hogy a psziché, miközben igyekszik feldolgozni a rá mért traumát, valójában mennyire talmi és felesleges érzéseket közvetít önmagának. Nincs illúzióm: egy ilyen kapcsolat, tűnjön bármilyennek, nem lehet egészséges!

A filmet kicsit hosszúnak éreztem, azonban a színészek jók, a kevés külső helyszín ellenére egészen jól adták vissza az adott érát, pusztán a színekkel, kosztümökkel és frizurákkal. A képi világ és a zene egészen átlagos, ahogyan a lezárást sem éreztem tökéletesnek. Az utolsó perc kifejezetten hirtelen számomra. Láttunk már hasonló történeteket, hasonló befejezést is, ám magát, a Stockholm szindróma kialakulását már sokkal kevesebb filmben dolgozták így fel, kizárólag erre fókuszálva. A „Nincs alku”, ami most eszembe jutott hirtelen és ott is inkább csak erős szimpátia alakult ki a szereplők között, a gyengédebb érzelmek a történet sajátosságából, kimaradtak. A másik ilyen mozi a "Kánikulai délután", de azt meg újra kellene néznem, olyan rég láttam. Denzel Washingtonnak is volt hasonló mozija, amelyben gyermeke egészségügyi ellátása miatt okoz túszhelyzetet, igaz, amennyire emlékszem, ott a szerelemnek nincs szerepe, hiszen a karakter példás családapa és felesége otthon várja. Pár percet még a magyar "Túsztörténetben" is szentelnek ennek az alkotók, amikor a Svidrony Gábor által játszott alakított kisebbik fiú kicsit összegabalyodik a lányiskola egyik szabadelvűbb tanulójával.

Ethan Hawke

Ethan Hawke tehetsége sokkal inkább előjön az ilyen, alacsonyabb költségvetésű filmekben, mint amikor valami nagyobb költségvetésű darabban kap néhány percet. Kedvelem a fickót és vannak filmek, amik szerintem kifejezetten miatta érnek kicsit többet, pedig az igazi munkái – Mielőtt sorozat vagy a Sráckor – eddig kimaradtak nekem. Ha jobban belegondolok, szégyellhetem magam, hogy gyakorlatilag a kommersz oldalát ismerem inkább.

A banki alkalmazott, gyermekes anyuka, Bianca Lind figuráját pedig a skandináv mozi ügyeletes egyik csillaga, Noomi Rapace hozza, aki számomra sokkal inkább érdekes, mint vonzó, és aki kicsit benne ragadt a drámai skatulyában, aminek köszönhetően vagy tíz filmben láttam tőle a kemény asszony alakját. Még amikor esendő volt, akkor sem volt teljesen az. Ezt biztos a „Tetovált lány” image-nak köszönheti és amiből talán sosem fog kitörni. Várom már, mikor látom majd egy kifejezetten komikai szerepben, mert eddig tiszta olyan, mint Michelle Rodriguez. Az a nő, aki lenyom mindenkit, és sosem lesz anyuka fiának kis barátnője.

Mark Strong, mint Lars sittes barátja, azt hozza, amit megszoktam tőle. Semmi többet. Tíz éve azt sem tudtam, hogy létezik, - enyhe túlzással, hiszen már 1999(!) volt szerepe a "A Napfény íze" című magyar családtörténetben és az ismert neveket felvonultató "Napfényben" is tiszteletét tette - ma meg minden harmadik nagyobb produkcióban belebotlom. Nála pozitívum, hogy mind negatív, mind pozitív oldalon, változatos műfajokban kipróbálja magát. Ezért is kedvelem a pasast. Pont ezért, ideje visszanéznem néhány régebbi filmjét. Tiszteletből!

Ha van negatívuma a filmnek, akkor az, hogy Robert Budreau sokkal erősebb forgatókönyvíró, mint rendező. Így pedig ez az egész nem több, mint korrekt. A végeredmény egy nem túl pörgős, nem túl izgalmas és érdekes dráma, remek hangulattal és színészekkel.

50%

Mark Strong, Noomi Rapace, Ethan Hawke

2017. július 26., szerda

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa (2017)

Maggie-mondja: Valerian és az ezer bolygó városa - Valerian and the City of a Thousand Planets (2017)


Rendezte: Luc Besson


Kicsit vegyes érzéseim vannak, amikor a Valerian című filmről írok. Egyrészt mert nagyon-nagyon vártam, másrészt mert imádom Luc Bessont, harmadrészt mert ehhez képest azért némiképp csalódtam.

A bemutatók nekem egy Ötödik elem szintű filmet sugalltak. Habár az is lehetséges, hogy csak az elvárásaim generálták ezt a képzetet. Az Ötödik elemnél Luc Besson elég sokat merített Moebius képregényvilágából, úgy hittem, hogy egy képregényadaptációnál végre ki is élheti ezt a fajta ambícióját.

A Valerian és Laureline egy méltán népszerű francia képregény, amely két temporális ügynök kalandjairól szól. 1967-ben jelent meg először, amit még 39 további rész követett. A sztorikat Pierre Christin írta és Jean-Claude Méziéres rajzolta (aki egyébként az emlegetett Ötödik elem koncepciótervezője is volt). A képregényből 2007-ben francia-japán koprodukciós anime-sorozat is készült, amely magyarul Űrzavar címen futott a tévében.

Nos, a film nyitójelenetei az orosz-amerikai űrrandevútól a változatos idegen fajok kontra emberek kapcsolatfelvételéig kifejezetten tetszett. Mondjuk vicces, hogy minden fajt rászoktatnak a kézfogásra, de ezt egy poénnal ütik el a végén, szóval aranyos. Tetszik, hogy míg végigvezetnek a találkozókon az idő múlását az emberei egyenruhák változásával is jelzik.
Elég látványos a bolygó, ahonnan a történet indul és amelynek lakói láttán erős deja vu-érzés fog el az Avatar és a nav'ik irányában, de ettől eltekintve szép, és magával ragadó a tengerparti paradicsom, amelyben élnek. Komolyan ámul az ember a látványvilágtól és itt még határozottan reménykedik, hogy ez az a film, amire várt.

Aztán megjelenik a vásznon Valerian a tejfelesszájú Dane DeHaan alakításában és hiába próbálják meg az első perctől lenyomni a torkomon, hogy ő egy skalpvadász szívtipró, valahogy nem tudom elhinni. Erre valami sármosabb színészt kellett volna találni, mert a történet szerint Valerian minimum egy fiatal Harrison Ford a Csillagok háborúja idejéből, akire azt tudnám mondani, hogy oké. Laureline (Cara Delevingne) rendben van, bár a súlytalan Valerian mellett azért ő sem tudott igazán kiteljesedni, ahogyan mondani szokás: „nem volt meg köztük a kémia”.
Sajnos ez az ami az egész filmet tönkre vágja, mert a szereplők közti civódások sem jönnek át, így aztán az élcelődéseken sem igazán tudunk nevetni. Megint csak azt kérdezem, hogy hol van az Ötödik elem kiváló humora? És a humor hiánya nem is volna akkora baj, hiszen nem kell minden filmnek humorosnak lennie, de valahogy a történet is lassan áll össze, ezért nem igazán tudunk izgulni rajta, hiszen nem tudjuk, ki miért tesz mit és mi a motivációja. Körülbelül a film háromnegyedénél kezd összeállni annyira a kép, hogy végre megértsük, hogy mire megy ki az egész  és rájöjjünk mi a célja az idegeneknek, a föderációnak és milyen szerep jut ebben a két ügynöknek. De mivel nehezen jutunk el eddig a pontig, nem izgulunk eléggé a szereplőkért, a kémia hiánya miatt meg nem izgulunk azon sem, hogy összejön-e Valerian és Laureline, mert abszolút érdektelen.


Azonban Alpha, az ezer bolygó városa megint csak gyönyörű látvány és a különböző lények is nagyon oda vannak téve. Ezért megéri vásznon nézni, de a 3D is hagyott némi hiányérzetet. Jómagam nem szeretem, hogyha a szemembe dobálnak különböző tárgyakat csak úgy viccből az összes 3D-s filmben, de hogy a nyitójelenet kivételével egyszerűen nem is használják ki a térbeliség nyújtotta lehetőségeket, azt nem értem. Szép, amikor a kamera lebukik a város épületei közé vagy amikor a különböző világokon ugrálunk keresztül Valeriannal és van egy jó pár nagyon ötletes 3D megoldás a piac bemutatásában is, de nagyjából ennyi.
Ami viszont melengette a szívemet, az Rutger Hauer cameoja föderációs elnökként, Ethan Hawke karaktere, aki szerepelhetett volna többet is, mert legalább megfoghatóan élő volt, akárcsak Rihanna aki hol emberi, hol CGI-szereplőként tűnik fel, ezért kicsit vicces, ha azt mondom, hogy így is a leginkább hús-vér karakter. Mindenesetre jutalomjátékot kapott színpadi alakváltós táncának bemutatásával. Ő is lehetett volna hosszabban a történetben.

Na meg a „kacsacsőrű” lények, akik ugyan nem voltak szimpatikusak, de legalább valamiféle vicces mellékszereplőkként funkcionáltak. Az sosem árt egy hős mellé. Bár itt szerencsére Laureline mellett jelennek meg, azért jobban is működnek a figurák.
A kis konverter lényt is hadd említsem meg, akiért az egész csata folyik és aki persze a cuki kategóriát képviseli a történetben. Igazából ezen kívül nem is tudunk meg sokat róla. De tuti kell a merchandise-termékek eladásához. Jó lett volna többet megtudni, hogy miért termel gyöngyöt és miért tudja Laureline azonnal, hogy jobban lesz az urántól, ha soha nem láttak hozzá hasonlót. Bár ő a gyöngyökről is tudott. Talán ismert róluk valami legendát? Ezek nekem valahogy rejtélyek maradnak...


Egyszer talán majd újranézem. Kevesebb elvárással és előtte rendesen áttanulmányozva a képregényt, hátha ott lapulnak még plusz információk a légiesen könnyed, de éppen ezért súlytalanul lebegő, ugyanakkor drágán csillogó látványvilágú történetben.

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

2016. október 14., péntek

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)


Rendezte: Scott Hicks

A film Mafab adatlapja: Snow Falling on Cedars (1999)

Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.

Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.

Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.

Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.


Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben.
Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet.
Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.

Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...

Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.

50% Pedig a történet többet érdemelne.

Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.

A film betétdalai egy másik oldalon: Soundtrack and You - Snow Falling on Cedars

2016. október 7., péntek

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)


Rendezte: Antoine Fuqua

A film Mafab adatlapja: The Magnificent Seven (2016)

Megtekintés: Szereted a western filmeket? Akkor ez is csúszik, akár a sör.

Szpojleres:
Nehezen tudnám behatárolni Fuqua stílusát, hiszen annyi műfajban kipróbálta már magát - és a legtöbb az akcióba is belefért. Barnás, meleg színű szűrő, férfi főhősök, CGI robbantás, por és hamu, állandó színésztársak, lassítások. Ezek biztos benne vannak egy Fuqua filmben.

Van abban valami morbid humor, hogy mikor Chisolm (Denzel Washington) miután végzett a feladatával és hat társával végül sikeresen megvédte Rose Creek-et, az aktuális kisvárost, akit a zsarnok bankár és bandita, Bogue (Peter Sarsgaard) sanyargatott, kilovagol a szarrá lőtt városból, és a városlakók imába foglalják a nevét és megköszönik neki, hogy segített rajtuk. Közben gyakorlatilag újra kell építeni valamennyi házat és legalább kétszáz holttestnek kell végső nyughelyet biztosítani. Idilli kép, ahogy a megmaradt három mesterlövész kilovagol a naplementébe, mint akik jól végezték dolgukat, miközben mögöttük már semmi nem lesz ugyanaz. De ne legyünk hálátlanok, hiszen egy sokkal erősebb várost és közösséget hagynak maguk mögött, mint amibe először betették a lábukat. Egy olyan Rose Creek-et, amely már képes lesz megvédenie magát, hiszen látták, hogy kell, kaptak kezdőlökést és talán sokaknak még tököt is sikerült növeszteniük. A női főhősnek, Emma Cullen-nek (Haley Bennett) egészen biztos.

Annyiban bátor vállalás a film, hogy inkább a férfi nézőknek fog kedvezni; csupa marcona pisztolyhős és karakter, ész nélküli lövöldözés és semmi romantika. Igen, hiába imádom Bennett táskás szemeit, mivel a film elején párját ritkítják, a továbbiakban a forgatókönyv nem erőszakolt rá egy banális és hiteltelen szerelmi szálat. Romantikában Fuqua egyébként sem volt soha erős, amennyire emlékszem.
A rendező néhány interjúban megemlíti, hogy filmjében igyekezett a japán eredeti "A hét szamuráj - The Seven Samurai (1954) szellemiségét megjeleníteni, de ennek ne dőljünk be. Kurosawa több, mint három órás opusa sokkal jobban fókuszált néhány karakter bemutatására és az akciók is monumentálisabbak voltak, amennyiben monumentális, hogy fehér lepedős tömegek feszülnek egymásnak, kerti szerszámokkal, botokkal és néhány szamuráj karddal. Az új "Hét mesterlövész", eleve a műfaji kategória miatt, egyértelműen a korábbi, 1960-as változat Remake-je, igaz, fazonigazítás után: A gonosz itt félig üzletember, a bemutatkozás - főleg a nőgyilkos baltás indián - sokkal brutálisabb, a csapat összetoborzása valahogy sokkal profánabb, a főszereplők figuráit alig ismerjük meg - bár, a korábbi változatban is volt, akiről alig tudtunk meg valamit és valahogy a két órába nem sikerül a karakterépítést sem olyan szépen belevinni, viszont több a humor. Egyszerű humor. Még Chris Pratt is árnyéka önmagának. A "világ legjobb szeretője" beszólás egyenesen fájt tőle, mivel a filmet tekintve üres szócséplésnek tűnt.


Ettől függetlenül a film végig izgalmas, nem unalmas, hamar elrepül a két óra. Újranézése azonban nem feltétlenül javasolt, mert azért végig megvolt bennem az az érzés, hogy az egész hajaz azokra a kaszkadőrparádékra, amiket direkt ilyen célra felépített kirakatvároskákban szoktak a kíváncsi turistáknak bemutatni, és ennél nem sokkal több, hiszen valami hiányzik belőle, ami a korábbi változatban benne volt. Talán a kémia. A két főszereplő közötti dinamika is jobban tetszett a 60-as változatban, pedig Yul Brynner és Steve McQueen elég nehezen tudott együtt dolgozni a szakmai rivalizálásuk miatt - Brynner a második részbe (Mivel az elsőben részproduceri tevékenységet is folytatott) már nem hívta vissza McQueen-t, pedig az túlélte az első részt. Mondjuk, a második rész minősége nem is említhető egy lapon/napon az elsőjével, ezért kérdéses, hogy McQueen egyáltalán részt vett volna benne, miután elolvasta a forgatókönyvet. Szerintem nem.

A mesterlövészek kompániája, ha lehet, még eklektikusabb, mint korábban. Míg Kurosawa mozijában nagyjából mind japán szamurájok voltak a főszereplők, és később is főleg kemény amerikai pasasok alkották a védőket, addigra mostanra Fuqua a politikai korrektség jegyében a lehető legszélesebb spektrumból szedegette össze a srácokat, így jutott közéjük mexikói haramia, indián vadász és egy keleti késforgató is. Nehéz elképzelni, hogy ezek az egyébként a saját poklukat megjárt emberek ilyen kevésért áldozzák fel magukat, ám a film nem is arról szól, hogy mennyire reális az alapötlet, hanem a bátorságról és összetartásról.
Az akcióknak van ereje, a helyszín - Rose Creek - rendesen fel van építve, hozza a kötelezőt. Hogy mi hiányzik mégis? Az eredetiség. Nem gondolom, hogy nem volt szükség leporolni a korábbi változatokat, hiszen vannak filmtémák, amiket érdemes és jó újra és újra előszedni, ha másért nem, hát azért, hogy mai sztárokat láthassunk olyan szerepben, amiben régebbi hírességek már tetszelegtek.


Denzel Washington pont olyan kemény, mint mostanában bármelyik Fuqua moziban. Csak a jelmeze változott a "Védelmező" óta. Chris Pratt igyekszik felnőni a feladathoz és legalább kap egy belevaló jelenetet a figurája és nem erőltetik a nézőre a végén. Ethan Hawke remek, bár kissé kamunak tűnik a kezdetben megcsömörlöttsége, majd hirtelen feltámadt harci kedve. Ebben gondolom cél volt, hogy kicsit összecsengjen a hatvanas változatból Brad Dexter Harry-jével, aki szintén kis időre letiplizik, majd a végére nagyobb elánnal érkezik vissza (Hogy szinte azonnal és teljesen mellékesen lelőjék.)
Akinek az egész egy jutalomjáték, a mostanra mellékszerepekbe töppedő Vincent D'Onofrio, aki kiváló a prémvadász ösztönlény és gyilkológép szerepében. Itt is meghal, mint mostanában sok filmben (Jurassic World-ban pl. ahol együtt nyomta Chris Pratt-tel), viszont legalább addig elég emlékezetes a figurája.
A többiek pedig egyszerűen túl kevés időt kapnak, főleg a mexikói (Manuel Gracia-Rulfo) karaktert nézve. Az indián (Martin Sensmeier) és a keleti (Byung-hun Lee) legalább jót is harcol.


A zene James Horner utolsó munkája, amelyet elkészített, még a film elkészülése előtt. Fuqua már le is tett róla, hiszen a nagyszerű zenész elhunyt, mielőtt a film elkészült volna, ám a családja tudott róla, hogy a zeneszerző annyira akarta ezt a munkát, hogy már jóval korábban elkészített egy remek kottát a film lehetséges képei alá, amelyeket végül csupán össze kellett rendezgetni. ebben Simon Fraglen volt a produkció segítségére. Néhány fúvós-futam ismerős is lehet korábbi Horner munkákból (Pl. Aliens)

Annyira nem voltam elájulva a kész filmtől, mint szerettem volna, viszont mivel vártam már egy Remake-t, kedveltem a mozit.

65%

Ha megnéznéd: A hét mesterlövész (2016)

Korábban:

A hét mesterlövész (1960)

A hét szamuráj (1954)

2016. január 31., vasárnap

Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)

Hátrálás (Regresszió) - Regression (2015)



Rendezte: Alejandro Amenábar

A film Mafab adatlapja: Regression (2015)

Megtekintés: Nagy izgalommal ültünk neki, hogy végül lassan elszenderedjünk.

Amenábar-ról hallottam, hogy "jó" rendező és két egész filmjét is megnéztem, ezért nem én vagyok a legkompetensebb, hogy művészetét megítéljem. Ráadásul a két, amennyire fórumokon olvastam, legpopulárisabb filmjét néztem meg, így a "mély-művész" Amenábar tőlem még messze is áll. A "Nyisd ki a szemed - Abre los ojos (1997)" és a "Más világ -  The Others (2001)" remek mozik, amennyire emlékszem, végig lekötöttek, ám eltelt közben tizenöt év és az "Agora - Agora (2009)" már nem tudott lekötni, a vonzó szereposztás ellenére sem. Talán majd újra nézem...
Szóval, ha saját emlékeimből kellene méltatnom a rendező esetleges zsenijét, akkor pop-corn kedvelő nézőknek egyértelműen a Más világot merném ajánlani, annak ellenére, hogy lassú egy film, viszont cserébe a befejezése egy kisebb sokkot képes okozni az érzékenyebb lelkű nézőkben.

A "Regression" egy teljesen populáris darab és talán ezért is fájó, hogy ilyen remek direktor szánta rá az idejét, mert a végeredmény cseppet sem meggyőző.

A történet szerint - nagyjából valós események felhasználásával - 1990-ben járunk. Hoyer városának rendőrségi hivatalába besétál John Gray (David Dencik, svéd színész és talán ez volt a jegye Hollywoodba) helyi ezermester és ex-alkoholista, hogy feljelentést tegyen saját maga ellen, mert úgy véli, erőszakot követett el a lányán. Ez mind szép és jó is lenne, ha John tökéletesen emlékezne az esetre vagy esetekre, ám elméje mintha el akarna zárkózni a borzalmak elől, ezért az ügyet vizsgáló nyomozó, Bruce Kenner (Ethan Hawke) miután nincs jobb ötlete és nem is ért a lélek mélységeihez, segítséget kér egy pszichológustól, Kenneth Raines-től (David Thewlis) akiknek úgy hírlik, megfelelő módszerei vannak az elme titkainak feltérképezésében.
Lassan érnek el eredményeket és mintha az erőszak mögött egy szerteágazó, okkult és sátánista köröket is érintő összeesküvés lehetséges nyomaira bukkannának, amelynek köszönhetően Kenner nyomozó egyre paranoiásabban tekint a környezetére.
Senki nem képes egyértelmű válaszokat adni és az erőszak kárvallottja, Angela Gray (Emma Watson) is mintha titkolna valamit, ami fontos lehet, hogy felgöngyölítsék az ügyet, amely már beszennyezte a rendőrséget és a várost is.

A film egy üres ígéret, melynek a megoldása olyan felemás érzést kelt az emberben, mint mondjuk a második X-akták mozifilm befejezése. Túl sok titokzatoskodás, rejtély és misztikum, ami végül egy banális gordiuszi csomóvá áll össze és a forgatókönyv, egyetlen huszáros vágással írja felül az egészet. Ezt lehetett volna végig izgalmasan tálalni, egy feszült és letaglózó befejezéssel, ehelyett egy nyögve nyelős magyarázatot kapunk és takaréklángon feszengő befejezést.

A film egyik gyenge pontja, hogy felfújt léggömb a történet a másik pedig Emma Watson kisasszony, aki egyszerűen nem tudott meggyőzni sem az erős drámai tehetségéről, sem arról, hogy ő bizony egy vidéki kislány, aki nem megfelelő körülmények között nőtt fel. Szépsége, vagy legalábbis, arcának üdesége kiragyog a haja alól és csak úgy süt belőle a fiatal színésznő gyermeki erotikája. Szemében nem eléggé süt át a megkínzottság, a fájdalom és néhány gesztusa mintha kicsit színpadiasra sikerült volna. Vagy nem megfelelően instruálták vagy én vagyok Hermione boszijával túl kritikus. Játékán az sem segített sokat, hogy teljesen véletlenül, pont a születésnapján - április 15.-én - kezdték el a film forgatását.


Ethan Hawke jól hozza a nyomozót és úgy vélem, Hawke "öregségére" úgy tűnik, átnyergel a közepes krimik, thrillerek, horrorok világába. Azért ennél a szintnél ne adja alább és akkor azért nem lesz baj. Nem kell utánozni Nicholas Cage-et, aki minden mocskot elvállal.
A film hangulata indulásként erősen megidézi a sokat másolt "Hetedik - Se7en (1995)" képi világát - nem csak az eső miatt. Ezt a szintet végig tartják.
Egyszeri szórakozásnak nyugodtan merem ajánlani, csak lehetőleg pihend ki magad előtte, mert minket kicsit lehúzott a film komor összessége és elsőre simán bealudtam.
A mellékszereplők közül még kiemelném az arca alapján nem éppen színésznői, ellenben roppant tehetséges Dale Dickey-t, aki már akkor szimpatikus volt, amikor roppant hitelesen hozta "A nevem: Earl" sorozat lepukkant prostituáltját. A színésznő arcán minden ott van és mintha az utóbbi pár évben sokkal többet foglalkoztatnák. Nekem még ismerős volt a "True Blood" sorozatból is, "A hallgatás törvénye - Winter's Bone (2010)" című drámából, amiben hasonló figurát alakított vagy a "Vasember 3. - Iron Man 3. (2013)" egyik mellékszereplőjeként.

55%

Ha szeretnéd látni: R E G R E S S I O N


2016. január 22., péntek

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)


Rendezte: Andrew Niccol

A film Mafab adatlapja: Good Kill (2014)

Megtekintés: Kicsit csalódás Niccol korábbi filmjeihez képest, de rajongóknak és akiket érdekel a téma, azoknak egyszer nézhető mozi.

Andrew Niccol szinte csodagyerekként robbant a film világába, mert első saját forgatókönyve és a belőle rendezett filmje kultikus státuszba emelkedett az évek során és a maximumot hozta ki olyan színészekből, mint Ethan Hawke, Uma Thurman és sztárrá tette - vagy ez is közre játszott benne - Jude Law-t. Ezek mellett, hogy hangulatosan van fényképezve, van mélyebb mondanivalója, csavar a végén - amennyire emlékszem - olyan jól sikerült megfestenie egy világot, ami akár létezhet is, hogy sikerült bekerülnie a rangos - nem véletlenül több szerkesztő munkája alapján állították össze - 101 Sci-Fi, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című műfajspecifikus kiadványba. Nem mondtam, én ökör. Ez volt a Gattaca!

Utána a SimOne egy érdekes alapötletre épült, csak nagyon unalmasra sikerült. A Fegyvernepper viszont megint egy sikerültebb munka és segített Nicholas Cage-nek, hogy színész maradjon a sok vacak mellett. A Lopott idő koncepciója érdekes, csak elvérzett megvalósítás közben, mert elég felületesen ültették át vászonra a történetet. A burok, meg szóra sem érdemes, hiszen sokkal inkább Meyer tini kalandfilm, mint Niccol munka.

A Good Kill alapötlete aktuális. Mostanra valósággá is vált. Amerikai katonák apró légi járművekkel, drónokkal behatolnak ellenséges területre, kifigyelik az ellenséget és megfelelő időben, optikailag megjelölik a célpontot, amit azután a térségben repülő vadászgépekről vagy akár sokkal messzebbi támaszpontokon rejtegetett kilövőállomások mélyéről indított rakétákkal elpusztítanak. Ha muszáj. A film azt mutatja be, hogy Thomas Egan őrnagy (Ethan Hawke) és csapata is csak ember, néha felszínre törő ellentétekkel, akik munkájukat igyekeznek helyesen és szenvtelenül végezni. De szól arról is, milyen érzés, ha a kezedben már-már isteni hatalom kerül, amelyet, akár használhatsz rossz célokra is, vagy csak olyasmire, amelynek jogosságát megkérdőjelezed. Vagy arról is szól, hogy mi történik a hadsereg színfalai mögött, ahova nincs rálátásunk és, hogy mennyire káros lehet, ha nem megfelelő parancsokat ráerőszakolnak nem megfelelő emberekre.


Ezért is érzem kicsit hamisnak a film egyik fontos cselekményszálát. Itt a CIA-s befolyásra gondolok, amely előtanulmányok/hatástanulmányok nélkül, nem tudni, milyen kvalitások alapján, ráerőszakolja magát egy szűk csoportra és felsőbb körökre hivatkozva olyan döntésekbe és lépésekbe kényszeríti az amerikai hadsereg néhány katonáját, ami törést okoz a csapaton belül és személyesen is demoralizálja az érintetteket. A valóságban, úgy vélem, ha a CIA olyan titkos akciókat kívánna lefolytatni, mint amit a filmben bemutatnak és ami ellen a csapat tagjai lassan "fellázadnak", azt fű alatt is úgy kivitelezné, hogy akiket bevon a végrehajtásba, azok ha nem is feltétlenül önkéntesek, de minden bizonnyal tökéletesen a CIA álláspontját teszik magukévá. Mert ma már elvileg így működik. Az amerikai külügy és a hadsereg, ha nem akarja, hogy a bili kiboruljon, etikailag megkérdőjelezhető programba nem fog olyan embereket belekényszeríteni, akiknél morális törés fordulhat elő. Vagy, mint a Vera Suarez (Zoë Kravitz) katona figurája, aki nem elég, hogy teljesen frissen érkezett is a csoportba, még érezhetően is egy olyan karakter, aki ki fog lógni a többiek közül.
És akkor a CIA titkos offenzívát kezdeményez és találomra megkörnyékezi az egyik drónokat használó csapatot, anélkül, hogy előtte a felettesek leültek volna, hogy kiválasszák azokat, akik nem fognak esetleg megtörni vagy kérdezni? Hát, legyen szó bármilyen titkos akcióról, a valóságba átültetve nem lenne túl életszerű döntés.

Ha ettől elvonatkoztatok a film még akkor is elég közepes, halovány munka. A színészek igyekeznek a drámaiságot jól kihozni a karakterekből a szituációkból, igaz, korlátozottak benne. Mondjuk eleve érthetetlen számomra, hogy ha ezek az emberek eleve úgy kerülnek oda, hogy rajtuk múlhat egy célpont megjelölése, ami utána a levegőbe röpül, akkor miért nem sokkal edzettebbek lelkileg. Oké, a mesterlövészek sem szívesen lőnek halomra gyerekeket, de ha igaz, amit az Amerikai mesterlövész című film nagyjából állít - illetve annak főszereplője - akkor lélek ide, lélek oda, ők kilövik a lehetséges merénylőket.

A Good Kill tehát végső soron a lelkiismeretről szól és, hogy meddig képes elviselni az ember a nyomást, ilyen szituációban. Mellesleg, úgy érzem, hogy a téma kezelése miatt ez a film eléggé "pongyolán" sikeredett, közel sem olyan izgalmasan lett feldolgozva, mint Niccol egyéb filmjei. És nem csak a helyszínek szűkössége miatt. Egyszerűen a film olcsó és hatásvadász.


A befejezés - szpojleres lehet - meg számomra érthetetlen. Egan őrnagy oké, hogy úgy érzi, meg kell védenie a tehetetlen asszonyt és ezért támadójának seggébe beleküld egy rakétát, de Egan őrnagy nem gondolt arra, hogy a nő maga is lehetséges katona és az erőszakos aktus egyfajta eljátszott szituáció, ami közben esetleg üzenetet cserélnek a felek? Tudom, kicsit paranoiás vagyok, de amikor a katona letiplizett először és a nő szedegette össze magát a földről, arra gondoltam, hogy milyen szép színjátékot nyomtak a figyelő szemeknek, miközben a fontos adatokat egy papírfecnin a nő elrejtette a szoknyája korcában... De csak túlreagáltam! :)
Mellesleg, most még drága talán a drón háború, de idővel simán el tudom képzelni, hogy kiengednek a térségbe ezer drónt, betáplálva a megfelelő paraméterekkel és azok felkutatják az áldozatokat és azok arca mellett robbannak.
Meg azt is el tudom képzelni, hogy egyetlen gombnyomásra elszabadul egy energiaimpulzus és a több ezer drón egyszerre zuhan a sivatagi homokba. Szóval, még bármi lehet.

Szóval, Niccol nem jó irányba halad, ha ebbe fog tartani.
Ethan Hawke nem rossz a szerepében, Kravitz cuki, January Jones öregszik. Helyesbítek, beérik.
Niccol kedveli Hawke-ot, ez már a sokadik közös munkájuk. Hawke pedig meghálálta a bizalmat.
Bruce Greenwood pedig ismét kellemes mellékszerepben. Csipázom a fickót és majdnem minden második jobb filmben elszipkáz valami jó kis karakterszerepet.

60%

Megtekintés az online letöltések első számú oldalán: G O O D  K I L L

A témában hamarosan mozikba kerül egy akciósabbnak tűnő, de hasonló témát feszegető mozi:

Eye in the Sky
Alan Rickman egyik utolsó szerepe.


2014. november 26., szerda

Időhurok - Predestination (2014)

Időhurok - Predestination (2014)


Rendezte: Michael Spierig, Peter Spierig

A Spierig testvérek a 2000-ben gyártott rövidfilmjükön keresztül, átlépdelve egy szinte kultikus státuszba emelkedő horror-komédián (Undead, 2003) végül eljutottak a tudományos-fantasztikum legfinomabb magasságáig egy Robert Anson Heinlein novella egész estés filmé duzzasztásával.
Ebben a történetben Heinlein kimaxolja az idő-paradoxont, mint lehetséges témát, ami amúgy az időutazásos filmek állandó visszatérő témája. A testvérek pedig keveset hozzá toldanak az alig pár oldalas novellához egy kis plusz közjátékot, hogy ha lehet még jobban elnyújtsák a hihetetlent, ami akár lehetséges is lehetne.
Vagy nem.
Ebben partner Ethan Hawke, akivel már dolgoztak együtt 2009-ben a Daybreakers - A vámpírok kora című, vérszívók köré épülő hype-ot meglovagoló, egy új megoldást kínáló - már a vámpírok elleni hathatós védelemről - akció-horror filmjükben. Az erősen rétegfilm a történet helyett inkább a hangulata miatt lett egy szűk rétegen belül népszerű. Ez valószínüleg most sem lesz másképp, mert az "Időhurok" egy beszélgetős, moralizálós-filozofálós mozi. Az esetleges akciók inkább csak visszaemlékezésben jelennek meg. A cselekmény hetven százaléka egy kocsmai beszélgetés, ami lehetett volna unalmas is, de mivel nagyon hűen emelték át vászonra Heinlein vékonyka alapját és az rövid terjedelme ellenére is nagyon erős forrás, a kicsit is fogékony néző számára egyszeri megtekintésre csak ajánlható a darab, ami nem lesz unalmas.
Akik a csihi-puhit keresik egy időutazásos sci-fiben, azok számára felejthető szórakozás. Mindenki más el fog mélázni az alapkoncepció abszurditásán. Szerencsére Ethan Hawke mellett egy nagyon tehetséges színésznő is bekerült a csapatba. Habár Sarah Snook nem tudja maradéktalanul elhitetni velünk, amire a történet vállalkozott, ettől függetlenül rezdülései nagyon jók. Tehetséges és szép színésznő, habár utóbbiból most nagyon keveset láthatunk a cselekmény felépítése miatt.

Sarah Snook. Még hallani fogunk róla.

A filmről ezek után pont a szpojler lehetősége miatt nem érdemes sokat írni, hiszin erősen ronthatja az amúgy egyszeri poénra épülő, mégis nagyon erős cselekményt. Oda kell figyelni, mert ha elkalandozunk közben egy üdítőre a konyhába, simán kimaradhat valami, aminek súlya lehet a feldolgozásban. Másrészt rengeteg kikacsintó elejtett megjegyzés épül a párbeszédekbe, amelyek akkor válnak érzékelhetővé, amikor már megértettük a szituációt.

Ami még nem lövi el a poént:
Egy csapos (Ethan Hawke), aki mellesleg egy komoly cégnél dolgozik, akik az időutazás felfedezése után vállalják, hogy a nagyobb bűneseteket inkább visszamenőlegesen szüntetik meg, beszélgetésbe elegyedik egy fiatalemberrel, akivel fogadást köt, hogy ha meg tudja lepni a története - mivel egy csapos elvileg semmin nem lepődik már meg - akkor meghívja egy üveg whisky-re. A fiatalember beszámol egy kalandos életről, amely valahogy összefonódik a csapos következő munkájával.


70%
Lehetett volna több is, ha valahogy felpörgetik egy "Vissza a jövőbe" stílusú kalandfilm tempójára. Hangulata így is van, csak kicsit lassú. Ettől függetlenül le a kalappal az olyan írók előtt, mint Heinlein, akinek morbid gondolkodása olyan sikeres sci-fi filmekhez adtak alapötletet, mint személyes kedvencem, a "Csillagközi invázió" vagy a hangulatos és unásig feldolgozott témát boncolgató - idegen lények átveszik a hatalmat az emberek testén, majd leigázni készülnek a bolygót - A parazita című thriller-sci-fi egyik változatát.

Ha tetszett:
- Időbűnök - Los cronocrímenes (2007)
- Terminator - Terminator (1984)
- Időutazó: Lyle Swann kalandjai - Timerider (1982) (Annak idején azt hiszem MOKÉP film volt és talán Időlovas címmel került forgalomba.
És még sok más, paradoxont vizsgáló időutazásos mozi.

A rövid novella magyarul a Galaktika 289. számában jelent meg. Letölthető: http://data.hu/get/7889503/Galaktika_289.pdf

Különvélemény, 2015:
Valaki a facebook-on keresztül üzente, hogy a cikk hosszú és unalmas, unalmas, unalmas.
Nos, te meg baszd meg magad!
Hogy cikkben maradjak...


2013. szeptember 22., vasárnap

Versenyfutás az idővel - Getaway (2013)

Versenyfutás az idővel - Getaway (2013)



Rend.: Courtney Solomon

A 80 perc legizgalmasabb pillanata számomra a befejezésen túl az volt, amikor a film vége felé a nagy száguldás közben felismertem a háttérben a MOL benzinkút zöld-fehér-piros logóját.
Karácsonyi mozi...
Ethan Hawke filmje a megszámlálhatatlan autós törés ellenére is low-budget-től szaglik, Selena Gomez pofija meg feldobna egy pornófilmet, viszont színésznőként nem, hogy nem állja meg a helyét, de csak üli. (Érted? Szinte végig egy kocsiban ülnek...eh.)
Solomon patikamérleggel (nem olyan kevés, hanem szépen be van osztva a filmidő alatt) adagolja a rendőrautók összetörését, amivel szerintem dobogós ebben a témában, rögtön a Blues Brothers után.

A lazaságot jelképező szájszéli fogpiszkáló egyszerű kellék, de a filmből szerencsére kimaradt, veszélyessége okán.

Történet:
Klisé, mint állat.
A főszereplő barátnőjét elrabolják és belekényszerítik (pl. Holtidő) egy videójáték szituációba. Előbb lopjon el egy autót, majd Különböző feladatokat végezzen el időre, vagy asszonytárs meghal. Közben bejön egy gombszemű Disney hercegnő, aki az autó jogos tulajdonosa és így tettestárssá avanzsál, egy enyhén "Nekem 8" jelenetben. Milyen szerencse, hogy unatkozó csemete és hacker egyben. Jobban keni a számítógép témát, mint egy tucat informatika tanár.

Gomez lázadó tini karakterének külseje már csak akkor lenne közhelyesebb, ha a kapucni és baseball-sapka mellé orrpiercinget is kapott volna, némi szem körüli árnyékolással.


Végig csörtetnek Szófia városán, rengeteg melót adva ezzel a kaszkadőr unitnak.
A film hiába igyekszik izgalmasan tálalni a nyaktörő mutatványokat, üldözéseket, ha a videóklippes vágás ellenére is ötlettelen és unalmas.
Próbáltam szeretni, Hawke miatt, de a "Gattaca" színésze árnyéka önmagának. Tehetsége nem kap elég teret. Ez, mondjuk felróható a forgatókönyvnek is, hiszen a mimika és érzelmek helyét átveszi a fémcsikorgás és gázpedál-váltó kombó.
Hiába erőlködtek és tettek bele egy kiöregedő legendát (Jon Voight) és egy karakteres rosszfiút (Bruce Payne), ha az elvileg moziba szánt After Dark studió produkciója képtelen ébren tartani a nézőt.
Solomon producerként több mint két tucat produkció felett bábáskodott. Ez a harmadik rendezése, elég nagy szórással. Első munkája a nálunk "alig" bemutatott "Sárkányok háborúja", amelyből csak annyit tanultunk meg, hogy Marlon Wayans ha meghal egy filmben, az attól csak jobb lesz és Jeremy Irons lehet ugyan egy színészzseni, van az a pénz, amiért ő is elkurvul és átmegy ripacsba...


Amire figyelned kell:
- Selena Gomez színész kelléktárát.
- A kopott westerncsizma orrát.
- Mol kút!
- A nem túl eredeti vége csavar, melyben egy percen belül két öreg rosszfiú is cameozik.

A film szinte élvezhetetlenre van vágva, a végén meg kapunk egy indokolatlanul hosszú autós videót, hogy már-már azt hittem, valamikor átkapcsoltam a youtube-ra.


40%