A következő címkéjű bejegyzések mutatása: d. b. sweeney. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: d. b. sweeney. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 4., kedd

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)


Rendezte: Robert Lieberman

A film Mafab adatlapja: Fire in the Sky (1993)

www.imdb.com
Nekem ez a film majdnem kimaradt. Ezt úgy értem, hogy anyám látta, mert földönkívüli mániás volt, a szomszédunk látta, mert ő is földönkívüli mániás volt, én pedig egyszer sem láttam az elejétől a végig, pedig anyám dicsérte. El kell hinnem neki, hogy nagy UFO mániás körökben ez egy kult filmnek számít és még az sem lehetetlen, hogy ha annak idején valahogy én is végignézem, akár kedvencem is lehet, bár ezt kötve hiszem.
Mert mai szemmel a film fantasztikus jelenetei még egészen jól működnek – nem a tisztáson játszódó vörös fényes balhé, hanem amikor a főhős rémálma (?) megelevenedik és felébred az űrhajóban (?) – sőt, talán az egész film legerősebb része az, amikor Travis felébred a gubóban, majd igyekszik elhúzni a belét ebből az inkább földi elemekből épült létesítményből, amelynek funkciójára, eredetére a film nem ad választ. Azonban a mozi, annak ellenére, hogy az elején megjelenik a hangzatos „Megtörtént események alapján” felirat, mégis több sebből vérzik, vagy a hegyi redneck népek valójában annyira hülyék, mint a film bemutatja.

Ott kezdem, hogy pár sorban elmesélném a történetet, azután kiegészíteném az észrevételeimmel:
Travis (D. B. Sweeney), barátja, Mike (Robert Patrick) és néhány társuk fakitermeléssel foglalkozik a hegyekben. Egyik nap a bagázs rémülten és Travis nélkül jelenik meg a kisvárosi kocsmában, miután végeztek és egy igen zavaros történetet adnak elő róla, hogy Travist meggyilkolta egy vörös jelenség a hazaúton. Senki nem hisz nekik és napokon belül elterjed a pletyka, hogy a fiúk végezhettek a társukkal, de mivel nem nagyon hajlandóak felidézni az emlékeiket, ráerősítenek a szóbeszédre. Végül Travis napok múlva – mikor szinte már jóvátehetetlen károkat okozott a fiúk magatartása – előkerül Travis, aki nem igazán tudja megmondani, hogy az eltelt öt napban – szerkesztési szempontból sokkal több időnek éreztem, igaz, nem utalnak nagyon erre semmivel – merre járt, ám végül mintha egy terapeuta képes lenne transzban felfrissíteni az emlékeit. Az először gyilkossági ügynek tűnő eltűnési ügy nyomozója, Frank Watters (James Garner) akit az állam rendelt az ügyre azonban szkeptikus, de nincsenek bizonyítékai a fiú(k) ellen, meg valójában nem is történt bűntény. De igaz amit Travis és a srácok állítanak, vagy egy hoax az egész, amit azért találtak ki, mert unalmas városkájukra akarták fordítani a figyelmet?

www.imdb.com

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de nem érzem megválaszoltnak a film végén látható jelenet ellenére sem, hogy mi az igazság.

Viszont zavart néhány apróság:
A hegyekbe menő brigád miért választ be olyan zűrös és homályos múltú alakot, Allan Dallis-t (Craig Sheffer) maguk közé, aki a.) eleve vándormadár, b.) alig tudnak róla valamit, c.) pár hete érkezett, így vele ilyen veszélyes munkát vállalni minimum felelőtlenség, d.) a társaság egyetlen tagját sem tiszteli és gyakorlatilag úgy viselkedik, mint aki keresi a balhét?
Tényleg ennyire önsors-rontó a csapat, hogy egy ennyire negatív kisugárzású, veszélyes alakot kell magukkal vinniük terepre, mert egyszerűen nincs más?

Ráadásul Dallis úgy viselkedik, hogy az nem csak a seriffnek (Noble Willingham), de az egész városnak bogarat ültet a fülébe. Oké, hogy kellett egy karakter, akire rá lehet terelni a gyanút, de ha ezt a vonalat fejtegetjük, akkor a filmben is elhangzik, hogy a többi négy férfi miért fogná be a száját és hagyná Dallis-t szabadon kóricálni, ha valóban köze van egy esetleges bűntényhez?
És innen megyünk tovább abba az irányba, hogy ezek a hegyi emberek tényleg ennyire elutasítóak, amikor a nyakukon a kötél? Rendben van, hogy egyszer elmesélték a seriffnek, hogy mi történt velük és maguk sem nagyon hiszik, de úgy érzem, hogy utána az elutasító hozzáállásuk a nyomozás során szintén dramaturgiai okokat szolgál a feszültség fokozása és a játékidő megnövelése miatt, mert a forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a történésekkel.

www.imdb.com

A film első fele bemutatja a főszereplőket, helyzetüket és erősen haladunk egy dráma, esetleg thriller műfaji film felé. Talán az egyetlen esemény a filmben, ami előrevetíti, mintegy rejtetten, hogy a megoldás sokkal fantasztikusabb, amikor a helyszínre érkező Watters hadnagy autója előtt lecsukódik a vasúti átjáró sorompója és csak annak a fényeit látjuk először az autó szélvédőjén tükröződni, meg az autóban elképedő Watters hadnagyot. Bár, az elképedése szimplán a nézők átverése, mert nincs az a bűnügyi nyomozó, aki ne látott volna még lecsukódó, vörösen világító sorompót. Nekem ne mondják...

Később, mikor már a város már lincshangulatban van – a film nem nagyon tér ki rá, hogy öt nap alatt még valószínűleg több száz ember kutatna az erdőségben Travis után, beleértve a brigád többi tagját, mégis annyi minden történik velük a továbbiakban, hogy tényleg megvezetett a film idővonala és azt hittem, hetek teltek el.

Aztán megjelenik egy igazságügyi szakértő is, hogy hazugságvizsgálatnak legyenek a fiúk alávetve, megtámogatandó a rejtélyes mesét az erdő felett utazó vörös fényről, amelyik elvileg „lelőtte” a bátran alá rohanó Travist. (Aki tényleg ennyire hülye?) Persze, megint értékes játékidő megy el arra, hogy a Mike és a többiek egyszerűen nem akarnak kibújni a képzeletbeli hurokból és makacsul a sértődöttet játsszák, míg végül a forgatókönyv megkönyörül rajtuk és együttműködnek – roppant rövid ideig – a hatósággal.

thelastblogontheleft.com

Aztán Travis is visszaérkezik és nem voltam maradéktalanul boldog ettől a megoldástól sem. Mike-ék telefonja késő este csörög. Mike felveszi és a központ interurbán kapcsolja neki Travist, aki segítséget kér és homályosan megadja a tartózkodási helyét, ahová érte mennek. És kit hívnak először a srácok, hogy előkerült Travis, körmére kéne nézni.

A seriffet! – mondanád. Tévedsz.
A hadnagyot, aki a fejüket akarja! – vágod rá. Tévedsz.
Nem. Mike az UFO kutatót hívja oda szakadó esőben, hogy ugyan két Travisnak feltett kérdés után azon vitázzanak, hogy a srácnak pihenésre van szüksége és kórházba kellene juttatni... Hülyék ezek? Hát eleve már a seriffet ugrasztom ki az ágyból és vele egy autóban megyek a helyszínre, nemhogy őket értesítsem utoljára. Vicc az egész.
Szóval, ezzel apróbb és nagyobb sebből vérzik ez a mozi közeli tévéfilm. Elhiszem, hogy 1993-ban nem volt ez rossz, de ne felejtsd: Abban az évben jött ki a Jurassic Park! és a két film között óriási a minőségi különbség.
Mai szemmel ez megkopott, vásári mutatvány, amely nem nagyon találja a helyes irányt és arányt.

50%

2016. február 17., szerda

Szabadesés - Free Fall (2014)

Szabadesés - Free Fall (2014)


Rendezte: Malek Akkad

A film Mafab adatlapja: Free Fall (2014)

Megtekintés: Várd ki, hogy esti műsorsávban leadják. Eleve csak ott fogsz találkozni vele. (Vagy letöltheted az egyik kedvenc oldalamról. Link a cikk végén!)

Malek Akkad nem feltétlenül örökölte producer apukájától a tehetségét, vagy legalábbis nem ebben a moziban fog ez kiderülni. Moustapha Akkad nevét a horrorkedvelőknek talán nem kell bemutatnom, hiszen a Halloween sorozat összenőtt a nevével. Ami fura, hogy a rendezésbe is belekóstolt és 1976 és 1981 között három filmet is rendezett, amelynek pontozásai elég magasan állnak jelenleg az imdb oldalán és még világsztárokat is megforgatott a kezei között, mint Anthony Quinn, Oliver Reed, Irene Papas, John Gielgud, Rod Steiger és ráadásul ezek a művek még kiállításukban is nevezhetők monumentálisnak. Ehhez képest a Halloween komoly visszaesés szerintem szakmailag, viszont legalább öregbítette az úr nevét, egészen egy elszenvedett bombamerényletig, amikor a robbantás után szívrohamot kapott és elhunyt 75 évesen, pedig még volt benne kraft. Malek a fia, gyakorlatilag a horrorszéria elkészülése közben nőtt fel és része is lett neki. A "Szabadesés" a második rendezése, de megelőlegezem, hogy direktori tehetsége nem nagyon fog édesapjához felnőni, mert jelen filmünk borzalmasan átlagos.

A "Szabadesés"-ben minden benne van, ami egy jó leleplezős krimihez kell, csak sokkal olcsóbban. Leleplezős = Van egy cég vagy egyéb fontos tárgy, esemény, személy, akivel kapcsolatban egy sokadik senki kiderít valamit, vagy csak véletlenül beletrafál egy cikk, jelentés, bármilyen nyilvános fellépés erejéig, hogy utána a leleplezett ellenlépést tegyen az illető ellen, legtöbbször az életét fenyegetve, máskor ellehetetlenítve a világ számára. Jelen filmben a legegyszerűbb módot és helyszínt választja a leleplezett; a főszereplőre a munkahelyén kezdenek vadászni, hogy megöljék, mielőtt nyomozásának eredménye kiszivárogna, hiszen kire másra lenne az a legterhelőbb, mint a jótékony vállalatigazgató képében tetszelgő milliomos mágnásra, aki nem mellesleg a főszereplőnk példaképe is?


Jane (Sarah Butler) reggel arra a hírre érkezik a munkahelyére, hogy az éjjel a mentora és barátja öngyilkosságot követett el az irodában. Megjelenik a cégvezető is a hírre és felkínál egy előléptetést a nőnek, amin Jane elgondolkodik. Közben talál egy pen-drive-ot az öngyilkos kolléga irodájában és olyan adatokat rajta, amelyek megkérdőjelezhető tranzakciókat tartalmaznak és sikkasztásra utaló jeleket. Jelenti is az iroda helyi vezetőjének (Ian Gomez), aki azonnal jelenti a főnökének az esetet, mivel pontosan tudja, hogy a nő által megtalált terhelő bizonyítékok az összes érintett bukásához vezethetnek, közöttük magához a cég tulajdonosához, Gault-hoz (Malcolm McDowell) is. Gault a legegyszerűbb módszert választja a probléma elhárításához, így a helyszínre küldi probléma megoldóját és bérgyilkosát, Frank-et (D. B. Sweeney), hogy tüntessen el bizonyítékot és szemtanút egyaránt. Amivel nem számolnak az az, hogy Jane szabadidejében előszeretettel hódol a harcművészeteknek és ha nem is profi, azért képes megvédeni magát.

Ha azt mondod, olcsó húzás és unásig ismert történet, igazad van. Sokan mesélték ezt már el, sokkal jobban. Csak kettőt említenék, ami évekkel korábban készült, de ennél jóval erősebb és érdekesebb darab volt: A pelikán ügyirat - The Pelican Brief (1993) és A Keselyű három napja - Three Days of the Condor (1975).
Ha láttad őket, tudod, hogy mindkét mozi roppant feszült dráma, tele feszültséggel. A "Szabadesés" ennél egyszerűbb és ötlettelenebb. Eleve nem jutunk ki a helyszínről, hiszen a leleplezés utáni órákra szorítkozik a történet. Dramaturgiailag persze ez olcsó húzás és benne van egy akár ügyes akciófilm vagy thriller lehetősége is, csak nem ebben a takarékos formában.
Mire gondolok?
Először is, a helyszínek eléggé korlátoltak és nem is túl érdekesen vannak kihasználva. A macska-egér harc szinte csak egy liftre korlátozódik és sem dramaturgiailag, sem képileg nem hoznak ki sokat a klausztrofób szituációból.
A szereplők száma is erősen korlátozott, pedig óvatos becslés szerint is legalább tucatnyi egyéb szereplőnek kellett volna az események sodrába keverednie a munkaidő után is. (Mert először is nem egyetlen személy szokott ilyen nagy irodaépületeket védeni a munkaidő lejárta után. Fontos cégek épületeit olykor fél tucat ember is biztosíthatja, hiszen gondoljunk bele, a pultnál ülő portár szívrohamot kap és reggelig elhordják a berendezést a szemfüles környékbeliek... De egyébként is van olyan őr, aki végigjárja az épület különböző pontjait és ellenőrzi őket majd csekkol egy speciális kulccsal, ami bizonyítja, hogy rendszeresen arra járt. Aztán ott van a takarító személyzet, akik általában ilyenkor végzik a dolgukat, ha nem is mindenhol, de szükségszerűen miután távozott az irodisták többsége. Plusz azok, akik túlóráznak és jóval később indulnak haza, amikor már elcsendesedett a város.)
Szóval, alig van fél tucatnyi szereplőnk, így eléggé szűkös az akciózás adta lehetőség. Akik meg vannak, azok nem igazán félelmetesek vagy akció sztárok. A felbérelt probléma megoldót alakító D. B. Sweeney-t kedvelem, de nem érzem ehhez a szerephez elégnek a karizmáját. Bár mindent megtesz, hogy jól hozza a félelmet nem ismerő, hidegvérű gyilkost, akkor is zavaró, hogy az arca pl. nem elég markáns a karakterhez, hanem sokkal inkább olyan valaki benyomását kelti, aki az elmúlt tíz évet komoly alkoholizálással töltötte vagy hajléktalanként. Erre van is egy beszólása a filmben, amelyben elhangzik, hogy egy éve nem volt munkája - a jelenetben van értelme a mondatnak - és mint néző egyből elmosolyodtam, hogy igen, biztos legalább egy évet masszív piálással töltött...


A női főszereplő elég kellemes - Sarah Butler - ám sajnos a film nem sokat tud kezdeni a szerepével, hiszen ide-oda ugrál a sebezhető riadt nő és a profi harcművész nő között, meg nem is annyira a drámai játékára van szükség, mint az akrobatikus testére az akció jelenetekben, amikor fut, mászik, verekszik. Viszont roppant kellemes a szemnek és érezhető, hogy ennél több is van benne. Éppen ezért, bár még nem láttam a "Köpök a sírodra" Remake-jét, de biztos, hogy meg fogom nézni, csak miatta.

Malcolm McDowell pedig Malcolm McDowell. Kora és kisugárzása miatt ha a neve feltűnik egy stáblistán, pontosan tudom, hogy a megszemélyesített karakterét hova fogom tudni helyezni a történetben. Itt sem lepett meg, hogy mit fog játszani. Tud valaki olyan filmet az elmúlt tizenöt évből, amelyben McDowell nem a genyót alakította? Nagyon régen, mintha játszott volna pozitív hőst is, de már nem is emlékszem...

Azt hiszem, eleget fanyalogtam.
A film nem a fifikás történetével fog rád hatni, hanem Sarah Butler kisugárzásával. Mert talán ő az egyetlen plusz ebben a butuska akció-thrillernek látszó videó alsó polcos, egy pálcás mozinál.
A címnek csupán közvetve van köze a filmhez. Utalhat az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságra vagy Frank sorsának beteljesülése, de ritka semmit mondó címválasztás, az biztos.

45%

Ha megtekintenéd: F R E E  F A L L

A kötelező feka (Coley Speaks) mellékszereplő, akivel nem tud mit kezdeni a film. Először tök jól felépítik a jelenetet, amely végén elvileg kiírhatták volna, ám kiderül, hogy mégsem, hogy végül egy sokkal profánabb és klisésebb módon végezzen vele a bérgyilkos Frank.