A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1985. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1985. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 9., szerda

Nyom – Clue (1985)

Nyom – Clue (1985

 Felismered a trailer zenéjét, melyik filmben hallhattad?

Rendezte: Jonathan Lynn

A film Mafab adatlapja: Clue (1985)

Megtekintés: Egyszer valahol olvastam, hogy a társasjáték-filmek között ez a mű az alap. Van egy sejtésem, hogy félreértettem valamit.

Valójában ez a film tényleg egy népszerű, még nálunk is ismert társasjáték alapjait felhasználva készült, azonban nem merném azt állítani, hogy a kész mozi hiánypótló alkotás. Sőt, ha ez alapján kellene megvennem a játékot, egészen biztos, hogy tovább porosodik a bolt polcain.

A játék wikipédia oldala, sok információval!

Rendben van, hogy egy olyan játékról beszélünk, amely családi szórakozás. Ez azonban morális kérdéseket mozgat meg bennem: Valóban szükség van olyan játékra, amelyben egy gyilkossági ügyet kell a csemetéknek kilogikázniuk? Nem mintha az lenne az elvem, hogy neveljünk puhány kölyköket. És nem mintha a népmese univerzum nem eleve a horror műfajjal járna kéz a kézben. De na...

A játék népszerűsítéséhez pedig olyan személy csatlakozott, mint John Landis, aki készített korábban és utána is remek komédiákat. Hogy úgy érzem, ebben mégsem bízott eléggé, azt abból merem kikövetkeztetni, hogy az erősen kamaradarab történet rendezését lepasszolta egy olyan újoncnak, akinek ez volt az első mozija (!). Oké, születtek már ilyen kooperációból csodák is, hogy mindjárt a legjobb filmek egyikeként aposztrofált „A remény rabjait” hozzam fel példának, amit Rob Reiner rendezett volna, ha Frank Darabont átengedte volna a forgatókönyv írása után a gyeplőt. De nem engedte és végül elsőfilmesként egy olyan alkotást tett az asztalra, amilyet talán az ismertebb kollégája sem tudott volna összehozni. Állítólag Darabont makacssága ellenére végül Reiner a háttérből segítette a törető kollégát, azonban ennek "hivatalos" nyomát nem találni az imdb-n.

Itt azonban az van, hogy olyan, mintha híres rendezőnk kihátrált volna a projecktből és odaadta volna valakinek, aki ha esetleg nem hozza a kötelezőt, akkor sincsen baj, hiszen miről beszélünk? Egy hihetetlenül sikeres játékról, amely azt sem fogja megsínyleni, ha a belőle készült adaptáció elhasal.
Nem néztem utána, hogy végül világszinten sikerről beszélhetünk-e a filmmel kapcsolatban, ám miután rászántam a másfél órát, kétlem, hogy meggyőzte volna a kritikusokat. Mert végül, amit kapunk, az egy bohózat, amely leginkább a „Meghívás egy gyilkos vacsorára” című műre emlékeztet. Mintha annak lenne a kelekótya kistestvére. Mellesleg a "Meghívásban..." is akadnak blőd poénok, ott azonban a karakterek rendesen a helyükön vannak, míg itt gyakorlatilag a nevük, ami kapcsolódik a játékhoz, azonban a figurákban rendesen turkálni kell, hogy a néző megtalálja a kapcsolatot, mint pl. az autóik színe, mert a ruháik valami kifacsart humor miatt, ellentétesek a neveikkel.


A szereposztás nem rossz. Többen, akik benne voltak, akkoriban voltak a csúcson (Madeline Kahn, Tim Curry) néhányan valójában sosem lettek elég ismertek (Michael McKean) míg mások pont ettől az évtől emelkedtek fel Hollywood csúcsára, hogy végül megállapodjanak valahol a biztos középszerűségben (Christopher Lloyd, akinek Vissza a jövőbe című moziját szintén ebben az évben mutatták be.). Főszereplő nem is lehet, a történet lényegét tekintve, leszámítva talán Curry-t, aki talán a legtöbb lehetőséget kapta a moziban. Még két nevet ismerek a stáblistáról. Mindketten nők és mindketten ekkoriban tündököltek, hogy a kilencvenes évek után masszív mellékszerepekre kárhozzanak: Colleen Camp és Lesley Ann Warren.

Azonban ez pontosan az a film, amiben nem igazán lehet megmutatni a tehetséget, hiszen a célközönséget úgy kellett belőni, hogy a család együtt nézhesse meg a filmet. És pont ez az egyik legfontosabb motívuma a filmnek: Egyszerűen nem képes komolyan vennie magát és így ez a lehetőség a nézők számára is elveszik. Ugyanis, nem tudom, láttam-e már olyan krimit, ami megfelelően tálalt volna gyilkossági ügyet a fiatalabb korosztálynak, ugyanakkor nem annyira lebutítva, hogy apu is élvezhesse azt a gyerekkel. Ezt a filmet pedig nem fogja az egész család élvezni. A színészek produkciói nagyjából kimerítik a burleszk mozik humormagvait, amelyeket akkor fedezett fel a filmgyártás, amikor megjelent a hangos film. Így, amit látunk, nem vicces, hanem nevetséges, sőt, néha ciki. Számomra a díszletben kóválygó színészek sosem voltak szórakoztatóak, ha úgy éreztem, a mondanivaló hézagait kell betömködni. Márpedig a játék nyomozása, amely aprólékos logikára épül, elveszik, mert a filmes karakterek egytől-egyig impotensek a gondolkozásban és végül a konklúziót a lakáj vonja le, Wadsworth (Tim Curry), igaz, ő rögtön több verzióban. Sajnos, nem más ez, mint lusta maszatolás, pedig egy feszesebb és érdekesebb forgatókönyv megmenthette volna a filmet. Például egy olyan, hogy mindhárom lehetséges változatot más karakter vezeti le előttünk, a saját képen belüli és kívüli tapasztalataiból. Azonban ne várjunk ilyen csavarosságot, hiszen a tizenéves korosztályt is le kell ültetni és még az ostoba hozzáállás ellenére sem túl egyszerű.

Az már eleve mindegy is, hogy a játékra felhúzni egy kerek történetet, szinte lehetetlen feladat. Itt mégis majdnem sikerült, bár, pont azt nem értettem, minek keverték bele a film elején a közjátékot, amikor a "Mustársárga" tábornok a valódi nevén bemutatkozna, a komornyik Wadsworth leinti, hogy hagyatkozzanak azokra a nevekre, amit ő talált ki az érkező vendégeknek. Teljesen felesleges és indirekt a történet szempontjából. Ha már úgyis a komikum a fő irányvonal, miért nem maradtunk annál, hogy a karaktereknek valójában ez a neve és kész???


A másik, hogy hiába ennyi remek karakter ha a történet előre haladásával kiderül, nem nagyon tud velük mit kezdeni a forgatókönyv és csak csetlenek meg botlanak.

Akad pozitívum is: A film befejezése bár erősen kimódolt, mindhárom változat egészen jól sikerült. Merthogy, a Clue egy olyan film, aminek három befejezést – valójában négyet, de az utolsó változatot a készítők is szégyellték és sikeresen eltüntették – forgattak le és ezeket keverve juttatták el a filmszínházakba. Ennek köszönhetően még ma is sokan élnek, akik egy befejezés szerint ismerik a mozit... Mindenesetre, később, mikor megjelent otthoni forgalmazásra a film, már mindhárom lezárást beillesztették, sőt, az egyik mellé odabiggyesztették, hogy ez a valódi, míg a másik kettő elmejáték. Ez amennyire jó húzás, annyira ki is rántja a szőnyeget a kevés néző alól, aki a kissé szétszórt forgatókönyvet eddig követni tudta.

Ettől függetlenül részemről egyszer nézős szórakozás és már ez előre vetítette, hogy táblás, asztali társasjátékból, bizonyos esetekben eléggé segglyukból előrángatott ötlet egy kerek filmet felépíteni. Itt is az a probléma, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy valamennyire "játékban maradjanak". Persze, ez másik oldalról meg pozitív is, mint említettem. Így azonban a komolyságát teljesen elveszíti a film és nem krimiként funkcionál, ami izgalmas, hanem bohózatként, amely színházba való és nevetséges, bazári poénkodással – nem poénokkal... – operál.

Ha már operál, mi annak a játéknak a neve, amikor van egy baba teste, rajta kis égők és a drótokat hozzá érintve tudjuk megnézni, mi a baja? Az melyik játék is volt...?
Talán szabadabban kellene kezelni az alapanyagokat. Ha készülne játék a „Ki az úr a tengeren”-ből, egészen biztos, abból is pont a lényeg nem működne a vásznon – a kötvények, rakományok papírjainak vásárolgatása – és ami mellékes a játékban, arra lehetne építeni – lásd a szerencsekártyákat, pl. a kalóztámadással!

Le a kalappal Tim Curry kaszkadőr munkája előtt.

Mindegy. Egynek elmegy. Azonban, ha jó kamaradarabot akarunk látni, amely egy épületben játszódik , sok ismert színésszel és Tim Curry is benne van, akkor nézzük meg inkább ezredszer Stallone Oscar című vígjátékát, mert ott a bárgyú poénokra rengeteg tényleg vicces jelenet, párbeszéd is jut.

A „Clue”-ban gyakorlatilag vagy ötven perc után nevettem fel először, amikor a ház vendégei megpillantva a pár perce meggyilkolt cselédlány holttestének a látványára az égvilágon semmilyen érzelmi kitöréssel nem reagáltak, csak elfordulnak és elcsoszognak. Az vicces volt! Azon felröhögtem!

A végén jegyezném meg, hogy a filmben megjelenő rengeteg játékos utalást egyedül azért nem szedegettem össze, mert magam ezzel a játékkal ha játszottam is valaha, az olyan régen volt, hogy semmire nem emlékszem belőle.

45%

2016. március 5., szombat

Gymkata - Gymkata (1985)

Gymkata - Gymkata (1985)


Rendezte: Robert Clouse

A film Mafab adatlapja: Gymkata (1985)

Megtekintés: Amikor a videó korszakban minden vackot megnéztünk, ami az USÁ-ból jött, akkor a film előkelő helyen végzett a titkos örömök listán. Mostanra csúnyán megkopott.

Emlékszem – legalábbis felsejlik – első találkozásom ezzel a filmmel. Gymkata. Egy közeli ismerős, talán anyám egyik udvarlója, hívta fel rá figyelmemet. Akkoriban, még alcímeket csaptak a narrátoros filmekhez, melyek néha, a monoton magyar fordítás alatt nem biztos, hogy anyanyelvükön szólaltak meg. Gymkata. Amennyire emlékszem, ezt német változatban láttam, amin egyenletes vajrétegként terült végig egy érzelemmentes narráció. Hú!
Tizenéves gyerekként ez a film volt maga az akció tótumfaktum.

Adva volt egy enyhén Luke Skywalker figura, mellé egy keleti Leia hercegnő, és a film végi szerelmes összeborulás lehetősége, mert ez a kettő, jelen esetünkben, nem egy alom kutyakölyke volt.
Volt néhány mellékszereplő, egy túlélőtúra, kis nindzsa beütés, sportosság és verekedés.
Nem emlékszem már, miről szólt a film drámai cselekménye, csak az érzésre, amely a megtekintése közben elhatalmasodott rajtam: woá!

A férfi főszereplő akrobatikus volt, fogjuk rá, hogy szerethető. Nem mondanám, hogy verekedett, mint Jackie Chan, de a jó hangkeverésnek köszönhetően, úgy tűnt, odateszi a rúgásokat és pofonokat, rendesen. Azután a videónak leáldozott. A készülékek egymás után bemondták az unalmast. A kazetta gyűjtemények úgy lettek az enyészeté, hogy az ember fel sem tudja idézni, mikor vált meg az adathordozók garmadájától. Kámforrá vált a több száz tokba csúsztatott műanyag téglalap. A fiatalként bálványozott filmek pedig az agyunk vetítőtermében éltek tovább, halványan pislákoló mozaiktöredékekként.


Gymkata.
Mit emlékeztem rá tíz évvel később. De mégis…
Megmaradt, hogy tetszett, hogy a zenéje egészen kiváló. Hogy a főszereplő – Kurt Thomas – erőlködés nélkül, behajlított karral mászott végig vízszintes kötélen és láb segítség nélkül a függőlegesen. Megmaradt az alcím kínálta bolondok városa. Ahol az emberek mind gyilkosok, bolondok, elfajzott korcsok, akik hömpölygő masszaként rohanják le az idegent és ezért könyörtelenül le kell törni őket, akár a kukoricaszárat. Szinte már horrorba illő a kis falu. Ki itt belépsz… nem lépsz ki többé!

Gymkata. Youtube. Full movie.
Igen. A technikának köszönhetően már nem kell a kis dobozt egy nagyobba betolnom vacsoraként, hogy azután a szalag forgásával megjelenjen a varázslat a tévé képernyőjén. Néhány klikk és a mozi – igaz, videóhoz hasonlóan elhasznált minőségben – pereg a monitoron. A valamikori varázslat elvesztette rejtélyességét. A megtekintett film pedig felnőtt fejjel annak látszott, ami.
Olcsó és bugyuta akciófilmnek, melyet az ember megnéz és nyugodtan elfelejthet. A rossz elbukik, a jó győz. Kurt Thomas a tehetséges sportoló tehetségtelen színésszé avanzsált. Még két felejthetőbb alkotásban vett részt, majd másfelé orientálódott. A film egyetlen híresség Richard Norton, aki a rossz-fiúként férgeskedett. Norton a Gymkata után már bebiztosította helyét az akció műfajban, hiszen következő filmjében társai olyan nevek, mint a megkerülhetetlen Jackie Chan és a szó szerint nehezen megkerülhető Sammo Hung Kam-Bo. Nem meglepő nagyon, hiszen utánajárva kiderül, hogy Norton a Gymkata előtt azért feltűnt Chuck Norris több mozijában. Soha rosszabb kezdést.
Érdekességek:
Gymkata – a gimnasztika és a karate harcművészet összevonásából született szó.
A film eredeti poszterén a főhős nindzsákkal harcol. ez szép, csak a filmben nincsenek nindzsák. Az érdeklődést azért felkeltette a film iránt.
Clouse azért ennél sokkal "komolyabb" akció filmeket is készített. A történet viszont izgalmas, csupán a megvalósítás lett mára paródia jellegű.

50% (Akkor adtam volna rá nyolcvanat is… de jó, hogy közben öregedtem kicsit.)

A cikk a korábbi jerrycomovie.com-ról lett átemelve.


Ha esetleg nosztalgiáznál, itt megteheted: G Y M K A T A

2016. január 17., vasárnap

Lidérces órák - After Hours (1985)

Lidérces órák - After Hours (1985)


Rendezte: Martin Scorsese

A film Mafab adatlapja: After Hours (1985)

Megtekintés: Scorsese filmjében bárki magára ismerhet a főszereplő alakjában, aki valaha hirtelen ötlettől vezérelve elindult egy randira, ami azután nem úgy sült el, ahogy várta(d).

Én is jártam így. Valamikor a kilencvenes években a metrón a katonatársammal ketten, szóba elegyedtünk két, nálunk fiatalabb lánnyal, akik meghívtak minket egy vidéki diszkóba, hogy szórakozzunk egyet. (Mobiltelefonos kor előtt...) Mit veszíthetünk alapon levonatoztunk a városkába - dögöljek meg, ha emlékszem még a nevére - eljutottunk a helyi diszkóba, ahol előkerült legalább az egyik lány, akitől megtudtuk, hogy a másikat nem engedték el a szülei, az egyiket - akivel beszélgettünk - meg állítólag nem sokkal korábban jegyezte el a pasija. Ilyen indítás után egyértelmű, hogy ittunk, mint barom és mire menni kellett haza, eléggé töredezetté vált körülöttünk a világ. Egy ezüst gyűrűm is eltűnt... és a cimborám meg lehányta a helyi kidobó kocsiját. Nem volt egyszerű kidumálni, hogy ne üssék le a srácot, de a helyi erő nem volt olyan erőfitogtató lesipuskás, mint sokan a pesti éjszakában, akik a szolgáltatás színvonalának emelése helyett edzőteremnek nézik a munkahelyüket és szórakozásból püfölik a kapatos vendégeket. Azért kalandunk hiábavalósága, akárcsak a filmben Paul Hackett-é (Griffin Dunne), bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy a felnőtt életem további részében csak biztosra menjek és a levegőben lógó ígéreteknek ne dőljek be.

Paul Hackett, aki nappal programozó, este pedig kispolgár - értsd. ül egy kávézóban, könyvet olvas, míg elfárad és hazamenne kényelmes kuckójába - beszélgetésbe elegyedig egy csinos, fiatal lánnyal, Marcy-val (Rosanna Arquette) aki ugyan bolondosnak tűnik, de annyira nem, hogy tökéletesen elriassza magától a Paul-ban szunnyadó állati szeretőt. Vagy valami ilyesmi. A hapsi úgy érzi, az ő napja jött el, amikor a lány megadja neki a telefonszámát és nem figyel az apró, intő jelekre. Egyetlen húszdolláros bankjeggyel elindul a telefonban megadott címre, mert reménykedik egy potya numerában. Ne legyen illúziónk, nem szerelmet keres, csak egyszeri kalandot.
Azt viszont meg is kapja, maradéktalanul.
A film, bővelkedik humoros pillanatokban, de ennek ellenére dráma. Dráma a női karakter sorsának szempontjából és dráma Paul életének egyetlen éjszakáján keresztül is, igaz, végül Paul visszatér a fénybe és teljesen újjászületik.

Jó tanács: Ha olvasol egy gyorsétteremben, sose nézz fel a szomszéd asztalnál ülő lányra.

Griffin Dunne tökéletes a szerepre, mert tökéletesen átlagos, sőt, talán kicsit alatti figura. Nem különösebben jóképű, nem is magas, nem is túl sportos. A férfi néző azonnal tud vele azonosulni, mert kb. olyan, mint mi, a többség. Dunne szekere jól gurult a nyolcvanas években, köszönhetően olyan filmeknek, mint a kultikus horror mozi "Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) - John Landis mozija még az előkelő 101 Horror filmes könyvbe is bejutott - vagy a Madonna hírnevét öregbítendő komédia a "Ki ez a lány? - Who's That Girl (1987). Azután a főszerepek lassan megbízható mellék és karakterszerepekre változtak, és Dunne a kilencvenes években rendezőként is kipróbálta magát. Semmi kiemelkedő, de akadt pár szórakoztató cím: Meglesni és megszeretni - Addicted to Love (1997), Átkozott boszorkák - Practical Magic (1988), de mintha ez a vonal is kissé töredezetté vált volna mostanra.
Tehát, Dunne alkatilag tökéletes a figurára, színészileg inkább közepes. Azért vannak jó pillanatai, amikor a történet egyes pontjain idegből kifakad pl.

A női főszereplő, az Arquette dinasztia ötös testvér-csoportjából a legidősebb hölgy, Rosanna Arquette. A forgatás idején 26 évesen volt a színésznő a csúcson - főleg külsőleg - és neki is a legjobb filmjei ebben az időszakban készültek. Ma is aktívan filmez, de elkerülik a nagyobb mozifilm sikerek. Azért néha becsúszott jobb filmekbe, igaz, többnyire felejthető vagy erős mellékszerepekben. Madonnával neki is sikerült együtt dolgoznia a "Kétségbeesve keresem Susant - Desperately Seeking Susan (1985) majd Luc Besson mozi "A nagy kékség - Le grand bleu (1988) és Tarantino is foglalkoztatta a Ponyvaregényben - Pulp Fiction (1994).

Jó tanács: Ha mégis elcsavarogsz az éjszakába, akkor ne egyetlen darab pénzt vigyél magaddal, hanem legyen nálad több, lehetőleg nem egy helyen. Nincs rosszabb, mint amikor az utolsó tízesed - vagy húszasod - felkapja a szél.

A többi mellékszerepben csupa olyan színész jelenik meg, akik akkor voltak sikeresek, vagy később lettek ismertek. Will Patton alig egy perces szerepében hozza a bőrszerkós performance művészt. Talán ma ő a legismertebb vagy legfoglalkoztatottabb a szereplők közül. Azután van egy Teri Garr, akit az Aranyoskám-ban és a Harmadik típusú találkozásokban kedveltem meg. Feltűnnek még Kevin szülei is a Reszkessetek, betörők! filmből, John Heard és Catherine O'Hara és még közös jelenetük is van! Valamint Linda Fiorentino, (Men in Black) akire alig lehet ráismerni, ellenben látszik a melle! (Ami elég fontos, nem igaz?) :) Fiorentino azonban mostanra szinte teljesen visszavonult a filmezéstől, sajnos, akár Teri Garr.

A fényképezés remek és néhány vágás előre vetíti a Scorsese féle történet mesélést. Egyik kedvenc pillanatom, amikor Kiki (Linda Fiorentino) ledobja a tetőtéri lakásának kulcsát és Paul először bátran nyúl a repülő kulcscsomóért, majd az utolsó pillanatban rádöbben, hogy akár el is törheti az ujjait, ha rosszul kapja el a holmit, ezért ijedten visszalép. Szép és gyors vágás. De jó pillanatok, amikor a kávézóból felmegy  a pincérlány lakásába.

A forgatókönyv más helyeken azonban kissé túlírt cselekményileg és előfordulnak benne logikátlanságok is a karakterek részéről. Csak egy példa: Thomas (John Heard) a csapos felnyomja Paul-t a tömegnél, pedig egyértelmű bizonyítéka van rá, hogy a férfi nem lehet betörő - korábban ugyanis Tom még kulcsot is ad a főszereplőnek és a lakásából nem tűnik el semmi.
Vagy amikor a Kikitől vásárolt holmikat eldobják a kisteher gazdája, holott, azokat a tárgyakat épp nem lopták, hanem megvették...
Néhol a film abszurditása pattanásig feszül és a befejezés kissé elnagyolt, vártam volna valami kerekebb lezárást, de ettől függetlenül élvezetes darab, ha rá tudsz hangolódni.
Ha pedig valaha elmentél egy hasonlóan végződő randira, akkor rá tudsz.
A magyar szinkron nem rossz, de Eszenyi Enikő hangja teljesen más, mint Rosanna Arquette-é.

75%

Látnod kell darab: L I D É R C E S  Ó R Á K

2015. április 20., hétfő

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)

Nulladik óra - The Breakfast Club (1985)




Rendezte: John Hughes

A film Mafab adatlapja: The Breakfast Club (1985)

A film Soundtracks and You adatlapja: Breakfast Club (1985)

Megtekintés: Ha véletlenül még nem láttad, akkor... már lehet, hogy nem rólad szól!

John Hughes a nyolcvanas éveken volt a csúcson, ha olyan filmekről akarjuk véleményezni, amelyek egy egész generációnak mutatnak utat a felnőtté válás rögös útján. Megtehette, hiszen még nem volt benne a negyvenes években, így talán még emlékezhetett mindarra, amelyet iskolásként átélt, mint művészetek felé húzó csodabogár. Ha nem az emlékeiben kotorászva vetette papírra ötleteit, akkor meg simán az elmúlt évszázad egyik filmrendező géniusza, akinek filmjein több generáció szocializálódott. A "Nulladik óra" egyesek szerint egy tini trilógia középső darabja, de szerintem, ez valójában baromság. (Tizenhat szál gyertya, Nulladik óra, Különös kísérlet - Melynek inkább a Különös tudomány lenne megfelelő címfordítása!) Igaz, hogy mindhárom film alaposan körbejárja a tinik életét foglalkoztató témákat, ám így viszont kimaradt Hughes - szerintem - leginkább személyes film Matthew Broderick-kel, amit még én is láttam fiatalon, a "Meglógtam a Ferrarival". A "Meglógtam..." ugyanis az életművész Ferris Bueller iskolai távolmaradásának humoros alapötletén kívül olyan komoly dolgokkal is foglalkozik, mint a legjobb barátjának elhidegült kapcsolata gazdag apjával. Ez pedig sokkal inkább beillik a trilógia egészébe, mint a két kissrác, akik számítógéppel, amolyan Frankenstein történetként, egy csinos modell-t varázsolnak maguknak mindennapi használatra (lásd: Különös kísérlet), hiszen ebben a filmben főleg a vígjátéki elemek dominálnak, mintsem a drámai életútkeresés.

A magyar címválasztás bizony nem tudom milyen megfontolásból lett bejegyezve. A srácok nem nulladik órában lesznek bezárva, még tanulás előtt, hanem simán a szombati szabadnapjuk tetemes részét kell összezárva tölteniük, kisebb-nagyobb iskolai kihágásokért. A "The Breakfast Club" jelentése ennél jóval összetettebb:
Eredetileg egy amerikai rádiós show műsor címe volt a The Breakfast Club, amely közel 35 évig szórakoztatta a hallgatókat az éterben, 1933 és 1968 között, ami nem rövid időtartam. Másrészt, Hughes baráti körében hallott a kifejezésről, mert néhány barátjának kölykei emlegették így a New Trier High School a szombati majd' egész napos büntetést. A filmbe így be is került egy közös étkezős jelenet, habár, jóval túl vannak addigra már a reggeli idején, hiszen nyolc körül érkeznek a suliba.

Judd Nelson, Emilio Estevez, Ally Sheedy, Molly Ringwald, Anthony Michael Hall

Hughes-nak komoly érzéke volt a fiatalok problémáinak bemutatása iránt. A megoldásokban már nem ennyire egyértelmű. A film alatt összecsiszolódó öt alapkarakter bár egyfajta barátsági kötelékben válik el, sosem derül ki, hogy ez a kötelék kitart e hétfőig vagy még tovább. Eredetileg Hughes-nak voltak olyan tervei, hogy a tinidrámát egyféle franchise-é bővíti, azonban annyira megromlott a kapcsolata a forgatás alatt Judd Nelson-nal - akinek talán egyetlen hibája, hogy a forgatási szünetekben is hozta a figurát, mert nem akart kiesni belőle - hogy végül csak azért nem rúgta ki a fiút, mert Paul Gleason (ő volt az inkompetens rendőrfőnök a Die Hard első részében) az ellenőrző tanerőt alakító színész a végletekig kiállt a fiúért, mondván, egyszerűen megköveteli a módszere, hogy állandóan kötekedjen és szívja a nála jóval fiatalabb Molly Ringwald vérét.

Az öt alapkarakter egyértelműen meghatározza a film lényegét, hiszen Brian beadandó fogalmazásának a leképezése az öt karakter, akiket a felnőtt kívülállók szoktak tipizálni, pedig belül, mindannyian gyerekek, akiknek vannak, lehetnek problémái, melyet bizonytalanságuk, sebezhetőségük táplál. Ezt ki-ki más módon igyekszik feldolgozni. Így lesz végül a reggeliző-klub egyfajta terápiás csoport.





1.) Bűnöző - Bőrdzsekis rossz-fiú, punk, galeri tag - John Bender (Judd Nelson)
2.) Sportoló - A suli sztárfocistája, agya nincs, csak izma - Andrew Clark (Emilio Estevez)
3.) Hercegnő - a szűz, máskor szűzkurva karakter - Clair Standish (Molly Ringwald)
4.) Kocka - a zseni, az okostojás - Brian Johnson (Anthony Michael Hall)
5.) Elvont - művész, emo-s - Allison Reynolds (Ally Sheedy)

Ennél stílusban, habitusban, külső jegyekben távolabb nem is állhatnának a fiatalok egymástól, hogy a nyolc órás kényszerű összezárás alatt - a valójában az ilyen megnyílásra egyértelműen több idő szükséges, ám itt megoldjuk mindezt egy harmad nap alatt - kiderüljön, belül nagyon hasonló problémák gyötrik őket.
Erre, én kulcsos gyerekként simán rántok egyet a vállamon, hiszen nálunk is voltak gondok, mégis, valahogy felnőttünk, anélkül, hogy elmarni akarnánk a környezetünket. Ezek a fiatalok, ilyen-olyan módon lázadnak a szüleik, a sztereotípiák ellen, az elvárások, a jövőtől való félelem ellen.
Láttam én valamikor ezt a filmet, fél szemmel. Talán egy német csatornán. Nem értettem. Csak a zenei betéteket és a vígjátéki - nem sok van - elemeket. Azt gondoltam, hogy ez egy unalmas, szájba rágós tini film.
Egyrészt tévedtem, másrészt nem feltétlenül.
Aki a gyermekkorát nem élte meg egyszemélyes háborúként, akinek a legnagyobb problémát a reggeli kiválasztásánál a kakaó hőfoka jelenti, annak Hughes filmje nem sokat árul el az amerikai fiatalokról, csak azt, hogy nekik semmi nem elég jó.
Ha viszont nyitottak vagyunk egy kicsit, láthatjuk, hogy mennyire frusztráló érzés egy gyereknek az iskola vége felé felnőni. Mennyire bizonytalanok lesznek, amikor lassan eljön az ideje, hogy a saját lábukra álljanak és, hogy néha a szülők mennyire nem partnerek abban, hogy segítsék ezeket a lépéseket és, hogy az iskola is mennyire nem készít erre fel senkit. Mert elvileg egy nyolc órás bezárás és egy esszé, melynek címe "Hogyan látom magam öt év múlva" ezen semmit nem változtat.
Kész szerencse, hogy hőseink hajlandóak - igaz erősen döcögősen- de nyitni egymás felé. Mindenkinek jut egy rövid monológ, amely árnyalja a karaktert és jobban belelátunk, mi járhat a zavaros és ijedt fejekben.
Egy tabló, a nyolcvanas évek, felgyorsult világú kölykeiről.


A film külföldön kultikus sikerré nőtte ki magát. A popkultúra szerves része. Ha azt mondom, Breakfast Club, akkor egy amerikai azonnal az öt, nehéz sorsú kölyökre asszociál és mellé igazítja önmagát, hogy ő melyik karakter volt, anno.
Több száz filmes utalást találunk a filmmel kapcsolatban. Vannak bújtatott poénok és direkt megidézések. (Az egyik legbénább talán a "Már megint egy dilis amcsi filmben" látható, amelyben Paul Gleason és Molly Ringwald is égeti kicsit magát. Igaz, ez a paródia még  sikerültebbek közé tartozik az elmúlt tizenöt évből.)

Konklúzió: Tökéletesen megértem, miért lett ez a film annyira sikeres a nyolcvanas-kilencvenes évek generációinak számára. Hughes minimális szentimentalizmussal vágja az arcunkba, hogy fel kell nőni és ez nem kellemes.

A szereplők utóélete:
Bármilyen lehetőségek is voltak az öt főszereplőben a nyolcvanas évek derekán, mostanra erősen kikoptak a filmezés világából.

Emilio Estevez, ha nem számítjuk azokat az animációs produkciókat, amelyekhez hangját kölcsönözte, utoljára 1996-ban, a Mission: Impossible-ben játszott blockbusterben és ott még a nevét sem írták ki. A kétezres évtől csak elvétve jelent meg a vásznon, ami azért fura, mert egykor sokkal komolyabb jövőt lehetett jósolni neki, másrészt, mert édesapja Martin Sheen folyamatosan forgat és bátyja, Charlie Sheen is egészen jól él annak ellenére, hogy botrányai híresebbek, mint alakításai. Egyelőre úgy tűnik, hogy szépen leül a karrierje. Sok esély nincs rá, hogy robbantson a pénztáraknál, főleg, mivel 1-2 évente forgat valamit.

Anthony Michael Hall sosem volt sztáralkat vörös hajával és cseppet sem szimpatikus fizimiskájával. Ennek ellenére sikeresen meglovagolta Stephen King "Holtsáv" című regényéből készült sorozat üstökét (lassan annak is tíz éve) és azóta is meg-megjelenik komolyabb filmekben, teljesen mellékszerepben. (Foxcathcer, A sötét lovag) Folyamatosan dolgozik, viszont főleg zs kategóriás munkákban.

Ally Sheedy karrierje is megfeneklett a nyolcvanas évek végén. A Nulladik óra, a Rövidzárlat és a Szent elmo tüze roppant kevés volt, hogy az A ligában tartsa. Néha szerepel együtt a volt "osztálytársaival" ám mostanra inkább csak alacsony költségvetésű produkciók stábját erősíti. Ha kilencven után születtél, valószínűleg a nevére sem emlékszel, vagy eleve nem is hallottál róla.




Molly Ringwald szintén kikopott a bizniszből. Ha nem forgatja le Stephen king "Végítélet" című mini-sorozatát, talán én sem jegyzem meg a nevét, hiszen Hughes filmjeiből amiket többször láttam, azokban ő benne sem volt. Mostanra nagyon mellék szerepeket sikerül megcsípnie, leszámítva az általam nem ismert sorozatot, "Az amerikai tini titkos élete" címűt, amelynek címe reflektál tini kori sikereire. Közel száz epizódban alakíthatta Anne Juergens karakterét. Aki a sorozatból mostanra pofi-profitált, az Shailene Woodley. Mostanra jó, ha évente egy munkát bevállal.

Judd Nelson-t valamiért nagy tehetségnek és lázadónak tartották, pedig olaszos külseje és hangsúlyos orra miatt nem lehet rásütni, hogy szívtipró figura lenne. Utolsó sikeres filmje - nem az ő okán - a Kevin Smith féle "Jay és néma Bob visszavág". Az sem ma volt. Amiben még láttam az a New Jack City - New Jack City (1991)című feka-gengszter akció film, melyben Nelson egy erőszakos és tökös olasz bevándorló ősökkel rendelkező zsarut játszott. Nem volt főszerep, de legalább túlélte a leszámolásokat. Azóta húsz év telt el és ő is mellékszerepekből, sorozatok vendégeként keresi a színészek keserű kenyerét.

Sajnos a tervezett folytatásból nem lett semmi és Hughes halála miatt, érdemben már nem is lehetne a filmet folytatni, habár az eredeti koncepció valami hasonló lett volna, mint Linlater "Mielőtt..." trilógiája, amely kb. tíz évente veszi fel két főszereplőjének élete fonalát.
Hughes és Nelson között tényleg annyira kiéleződött a helyzet - Nelson elvileg komoly filmes karrier előtt állt, Highes-nak meg ez volt a második rendezése, melyet eredetileg nem is neki szántak - hogy végül nem dolgoztak többet.
Hughes két nap alatt vetette papírra a forgatókönyv első változatát.
A filmet lineárisan forgatták.
A filmben rengeteg improvizáció maradt bent végül, amit a színészek rögtönöztek.
Az egyetlen jelenet, amit Hughes később megbánt, amikor Estevez beszívott karaktere becsuk egy üvegajtót és akkorát üvölt, hogy az üveg beszakad. Ezt később a rendező nevetséges momentumnak találta és nem jó értelemben.
A film első, nyers változata közel 150 perc volt, amely később megsemmisült.
Bár a kreditben Hughes nincs megemlítve vágóként, rengeteg jelenetet igazított később titokban a saját szája íze szerint.
A szereplők között kilenc év volt a legnagyobb korkülönbség.
Akik benne lehettek volna a filmben, de ilyen-olyan okok miatt kimaradtak: Nicholas Cage, John Cusack, Rick Moranis, Robin Wright, Jodie Foster, Brooke Shields, Laura Dern.
A Shermer gimnázium nem létezik, viszont több Hughes filmben felhasználják, mint iskolát.
A főcímben olvasható David Bowie idézetet Ally Sheedy ajánlotta a rendezőnek. (...és ezeket a kölyköket te leköpöd, csak mert a saját világukat próbálják megteremteni, mert immúnisak a tanácsaidra, pedig te igazán tudod, milyen út áll előttük..."
És mennyire igaz!
John Hughes nagyjából felvázolta mi lenne a gyerekekkel harminc éves korukra és nem sok jóra számíthattak:
Bender-re visszaüt bűnöző életmódja és megölik vagy öngyilkos lesz. Brian sikeres lesz a munkájában, míg elviszi egy szívroham. Claire a melleivel dolgozik és nagyon megöregszik. Allison meg nem értett művészként tengődik, míg Andrew nem a megfelelő nőt veszi feleségül, aki teljesen rátelepedik az életére.
Ezek után valahogy nem sajnálom, hogy ennek a generációs filmnek nem készült folytatása. Engem egészen biztosan nem érdekelt volna a harmadik rész, amelyből megtudom, hogy mindaz a félelem, amitől hőseink egykor egy iskola könyvtárában rettegtek, mind valóra váltak.

Ugyanakkor, még mind az öten élnek, így elképzelhető, hogy egy kézben tartott, feszes drámát megérne az öt életút.

70%


Negatívum:
- Bender néha összemossa az igazmondást a szimplán bunkóssággal. Túl sok, túl nagy az arca, ahhoz képest, hogy elvileg a karakter bizonytalan és valójában csupán fél.
- Nem tudom, hogy Amerika mire számít ilyen oktatási rendszerrel, de nem tartom előnyösnek, hogy kis szaros tinik úgy beszéljenek egy tanárral, mint, ahogy Bender néha teszi.
Főleg, hogy mennyi hasonló esetről hallunk mostanság, melyben diák veri a tanárt. Ezt semmilyen formában nem tolerálnám, sőt, vasszigorral torolnám meg.
- Claire és Bender csókja nekem túl csinált, főleg, hogy alig valamivel korábban eléggé "gyűlölték" egymást.
- Allison karaktere teljesen fölöslegesen menekül a folyosókon az igazgató elől - a filmben kiderül miért inalnak - hiszen ő az egyetlen, aki önszántából ment be a könyvtárba, így rá nem vonatkozik a büntetés!

                                                          Fent a film ikonikus főcímdala.

2014. november 19., szerda

Score: Legend (2011-09-11)

Jerry Goldsmith - Legend



A film Jerry Goldsmith filmzene borítója:













A két főszereplő, Mia Sara és Tom Cruise, egyik a világsiker, másik a feledés előtt.

Mia Sara ismerős lehet még a "Meglógtam a ferrarival" című John Hughes vígjátékból és az "Időzsaru" című sci-fiből.
Tom Cruise-t nem kell bemutatni.

 A film és zene története:
Ridley Scott két nyomasztó, mégis kultikus sci-fi filmje után - Alien, Blade Runner - könnyedebb vizekre evezett és belevágott egy fantasy mesefilmbe, amire a moziba járó nézősereg nem lett vevő. Pedig a "Legend" remek mesefilm... ha szeretjük a műfajt.
Scott tényleg kihozott mindent a történetből. Remek színészek - csak néhány név a húzónevek (akkor még persze nem volt az) mellett - David Bennent (Bádogdob), Robert Picardo (Star Trek: Voyager), Tim Curry (Rocky Horror Picture Show), Kiran shah (A Jedi visszatér).
A díszletek művi mivoltát ellenpontozták a stúdióba befújt tollak, pihék, azt az illuziót keltve, hogy a szabad ég alatt készültek a felvételek.
Habár Ridley Scott és Jerry Goldsmith között a munkakapcsolat már az Alien film alatt sem bizonyult zökkenőmentesnek, a tapasztalt róka zeneszerző érezte a feladatban a potenciált, ezért elvállalta a munkát. A film score részét ő szerezte, a dalszövegeket pedig - bár ezt igen kevesen tudják - John Bettis, aki a stáblistán meg sincs említve.
Külön érdekesség, hogy a film európai változata alatt csendülnek fel Goldsmith motívumai, míg egy amerikai verzió alá az akkoriban igen sikeres szinti-zenekar, a Tangerine Dream komponált sokkal felejthetőbb muzsikát.
A Legend zenei anyaga több kiadást is megélt/megért.
Kiadták mind Goldsmith, mind a Tangerine Dream munkáját, és Goldsmith csodálatos muzsikáját több változatban is.
Mielőtt a film végleges változata forgalomba került volna, ismét kreatív vita alakult ki az erős akaratú rendező és a hangjegyeket mesterien kezelő zeneszerző között. Goldsmith, miután kifizették, vissza sem nézett a projektre, úgy kiszállt.
Viszont előtte rengeteg hanganyagot készített és rögzített a történethez, így már a hathatós segítsége nélkül is képes volt összeállítani a stáb a musztereket.
Nem félek kijelenteni: Goldsmith zenéje a film legerősebb mozaikja!
Nálam abszolút favorit. A film nem része a top tízes listámnak, de ha filmzene, akkor annyi kedvencem között, első helyre merem tenni Goldsmith nagy-zenekari, koncertterembe való muzsikáját.
A mester itt már használni kezdte a szintetizátort és azt vegyítette a fúvósokkal, vonósokkal, karénekkel.
Ajánlott darab, hallani kell.
Hátsó borító egy complette score kiadáshoz:




képen Tim Curry a "Sötétség urának" maszkírozva.

Ha figyelmesen hallgatjuk az albumot, hamar kiderül, mennyire részletes és kidolgozott a zenei világ. Még ha nem láttuk is a filmet, akkor is életre kell lelki szemeink előtt a jó, a gonosz, a misztikum és varázslat.
Goldsmith sosem titkolta vonzalmát az elektronikus hangszerekért. Úttörő volt a maga nemében, ahogyan a gép által keltett hangokat beleépítette a zenészek munkájába, egybemosva őket. Zenéje önálló életre kell, megállja helyét magában is.

01 Track: Goblins

Hogy aztán az Amerikai változatban végül mégis a főleg szintit használó Tangerine Dream készítette zenék csendülnek fel, annak egyetlen oka, hogy egy Sid Sheinberg nevű producer azt tanácsolta a stábnak, hogy a nem sokkal előtte bemutatott Tom Cruise film sikerét kellene ismét meglovagolni és ha már a siker - Kockázatos üzlet - zenei anyagát a TD készítette el, akkor megint rájuk kell bízni, hogy a filmet sikerre vigyék.
A film nem lett siker Amerikában.
Sajnos Európában hasonló lett a helyzet.
Sheinberg ötletei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A filmet a célkorosztály egyszerűen utálta. Talán azért is, mert akiket megcéloztak, azoknak kissé komolyra sikeredett.
Hosszú évek teltek el, amíg kialakult egy viszonylag kicsi rajongói tábora.
Nem kell a szádba rágnom: ebben nagy szerepe volt Goldsmith zenéjének!

A Tangerine Dream féle változat a film megjelenésének évében már a polcokon volt. 95-ben ismét piacra dobták. Fogyott, fogyott, de lekörözte a Goldsmith verzió, melyből folyamatosan adagolták a bővített változatokat a gyűjtőknek, melyet megnehezített a kiadók közötti jogi viták.
A bővített változat alternatív scénákat is tartalmaz és olyan darabokat, melyet a kivágott jelenetek alá kevertek.

12 Track: Darkness

Goldsmith legjobbjai - csak néhány a 250 darabos repertoárból:
Ómen
Szörnyecskék
Rambó sorozat
Elemi ösztön
Majmok bolygója

Jerry Goldsmith: Legend
100%

Ismétlem: 100 %!!!

2013. november 4., hétfő

Bikinivadászok - Private Resort (1985)


Bikinivadászok - Private Resort (1985)

Rend.: George Bowers

Fősz.:
Ben - Rob Morrow
Jack - Johnny Depp
The Maestro - Hector Elizondo




Szinte minden sztárnak van film kriptonja. Depp-nek a Bikinivadászok az.























Erre a filmre mondom azt, hogy videótéka szökevény, vagy VICO szintű szórakozás. Nem éri meg az időt, amit rászánnál. Szar, szemét, szar.

Johnny Depp második filmje előkelő 4.9-et kapott az imdb-n, de szerintem ezt a pontszámot még húsz éve szedte össze, mielőtt létrejött volna az oldal. A film két kisstílű egyetemista kalandjait meséli el, Florida egyik fényűző hoteljében, miközben folyamatosan nőket akarnak meghágni. Párhuzamosan megismerünk egy ékszertolvajt, aki középkorú nők kirablására specializálta magát. Nem egy észlény, ellenben gizda és erőszakos.

Ostoba, olcsó humor jellemzi a filmet. A 4.9 erős túlzás, szerintem.
Rob Morrow a "Gyilkos számokban" már befutott színész, de ez a film az első filmes munkája volt.
Tipikus cicis mozi. Folyamatos vetkőzések, popsirázások, ripacs alakítások. A történet buta. Gyakorlatilag viccesnek szánt jelenetek laza összefűzése.

Az egyik legkínosabb pl. amikor a fodrász és a hotel biztonsági főnöke összeverekszik a liftben. Biztos viccesnek gondolták...
A "Rendőrakadémia" egyik sztárja, Leslie Easterbrook is feltűnik pár meztelen jelenetben.
A rendező, George Bowers kissé visszaesett a filmes szamárlétrán, mert ez a film volt az utolsó rendezése, ezek után már csak vágóként dolgozott. 2001-ben dolgozott legközelebb Johnny Depp-el, hiszen Bowers vágta "A pokolból", című képregény horrort.
A film "Nyereménynyaralás" címmel is ismert. Mondjuk ez többet elárul a filmről, mint a direkt szexisebb "Bikinivadászok".


20% - de csak a csöcsök miatt.


Figyeld:
- Egyértelmű nyolcvanas évek fíling. Mind színvilágban, mind a frizurákban. A legtöbb popsi nem is kerek.
- Johnny Depp szemtelen és fiatal. Szemtelenül fiatal.
- Siralmasan buta párbeszédek.
- Ford Fairlane is feltűnik pár jelenetben