2018. június 14., csütörtök

A történet - The Tale (2018)

A történet - The Tale (2018)


Rendezte: Jennifer Fox

Megtekintés: Kőkemény filmdráma egy olyan témáról, amelyet nagyon ritkán mernek filmesek adaptálni.

Jennifer Fox 1959-ben született, érzékeny lány, aki fiatalon futóversenyzőként sportolt, majd elismert dokumentumfilmes lett. Gyermekkorában a futóedzője szexuálisan kizsákmányolta.
Ahogy ez olvasva annyira nyers, úgy maga a film is, amely egy ember útját meséli el, aki a múltjának szeletkéiből felnőtt korára összerakja önmagát, szembenézve azzal, amivel gyermekként képtelen volt.
Undorító, hogy ilyesmi megtörténhet, de sajnos, a világ hatalmas és az abúzus egy mindennapos cselekmény.

Jennifer Fox Laura Dern-t választotta ki, hogy megszemélyesítse a tévéfilmes keretek között mozgó életrajzi drámában. Dern/Fox önmagával beszélgetve, saját magára reflektálva tárja fel azokat a sötét emlékeket, amelyeket túl régen elásott magában, és amelyek pusztán azért kerültek most elő, negyven évvel később, mert édesanyja megtalálta Jennifer néhány korai írását és azokból összerakta azt, amit korábban nem értett, nem vett észre: a tizenhárom éves lánya szörnyű titkokat takargat.

Most, amikor a világ ég a metoo lázban, az ilyen filmeknek még több a létjogosultsága, mint korában bármikor. A történet többszörösen kimeríti mindazt, amiért a metoo, mint jelenség, mint szervezet életre kelt. Jenny Fox kislány volt, amikor egy felnőtt férfi nőként kezelte. Védtelen és bár próbálta magának bebizonyítani, hogy nem ő volt az áldozat, nekünk, felnőtt nézőknek nincs kétségünk, hogy William P. Allens (Jason Ritter, John Heard), azaz Bill, ahogy Jenny emlékeiben élt, egy veszélyes szexuális ragadozó. Olyan valaki, aki kihasználja egy gyermek érzékenységét és pszichológiai ráhatással terelgeti a neki megfelelő irányba, amelynek végállomása egy pedofil esetében maga a szex.
Egy színésznek mindig vannak olyan szerepvállalásai, amelyek rányomhatják bélyegüket a további karrierjükre, ezért mindkét színész, akik a fiatal és idős Allens edzőt alakítják, roppant bátor. Sajnos, nem túl szerencsés fintora az életnek, hogy a 71 éves John Heard pont egy ilyen negatív szereppel búcsúzott a rivalda fénytől, mert a bemutatót már nem élhette meg. Mondjuk Heard filmográfiája egyébként is hemzseg a hasonlóan kellemetlen figuráktól, és főleg intrikusokat, kellemetlen fickókat alakított a vásznon.
Jason Ritter színészcsaládból jött - szülei színészek: John Ritter, aki 2003-ban hunyt el és Nancy Morgan, nem túl keresett színésznő - és le a kalappal, hogy egy ilyen bátor szerepet bevállalt. Édesapja inkább vígjátékok szerethető főhőseit vállalta be, egy-egy drámaibb szereppel, de ilyen messzire talán sosem ment el, mint fia, akinek talán ez egyfajta kitörési lehetősége, hogy ne apja fiaként emlegessék fel filmes berkekben.

Laura Dern már rég nem az a szexi és szerethető nő, aki a Jurassic Park környékén volt. Hasonlósága az igazi Jenny Fox-szak néha kísérteties. Nem véletlen, hogy ő lett a tévéfilm főszerepére a befutó. Játéka hiteles és drámai, ritkán kap ilyen lehetőséget, hogy egy ennyire komoly témát boncolgatva feltárjon egy karaktert, aki fejlődik is. Néhány jelenetben döbbenetes érzelmek hullámzanak át az arcán. Ilyenkor érzi úgy az ember, mennyire szomorú, amikor egy idősebb színésznőt elkerülnek az igazi, drámai szerepek és nem valami komédiában kell játszaniuk egy hisztérikát.


Akinek a játéka kicsit visszafogottabb, az a 13 éves Jenny-t alakító Isabelle Nélisse, de nem rónám fel a fiatal hölgynek, hogy játéka több érzelmet elbírt volna, a téma sajátossága miatt. Az abúzust igen nehéz jól visszaadni egy bizonyos kor alatt, ha nem voltál részese, nem igaz? Hol lenne elég tapasztalata a fiatal színésznőnek, hogy megfelelően ábrázoljon egy kisiskolást, akit megrontottak? Szerencsére sehol!
Ráadásul a forgatáson mindent meg is tettek, hogy lehetőleg minél kevesebbet érintsék a kislány előtt a szexualitást, ami megköveteli a kreatív hozzáállást a stábtól is. Pl. azzal, hogy az összes kérdéses jelenetben felnőtt, de gyerekméretű testdublőrt alkalmaztak. Azonban, szülőként még így is erősen megterhelő azokat a képsorokat nézni, amelyben a lányt erőszak éri.

Még kiemelendő Elizabeth Debicki, aki karakterszínészi minőségét igyekszik tágítani ezzel a szereppel. Ő a titokzatos Miss G., aki ha lehet, még veszélyesebb, mint maga az edző. Miss G. gyakorlatilag az értelmi szerzője a kislány elleni "erőszaknak" és szerepe az eseményekben sokkal kevésbé egyértelmű. De nincs illúziónk: Miss G. nem egy ártatlan hölgy a szomszédból.

Ami szomorú, hogy Jennifer Fox önéletrajzi ihletésű története az élő példa rá, hogy mennyire felkészületlenek vagyunk ezzel a visszaéléssel szemben és még ő sem képes megfelelő választ adni arra, hogy hogyan tovább. Karaktere végül szimplán verbálisan rátámad az öreg edzőre egy rendezvényen, amit a férfi tiszteletére rendeztek, amivel megzavarja a nyugalmat, de feloldozást, megnyugvást nem kap.
Az utolsó képsorokban a felnőtt és a gyermek én együtt töpreng rajta, hogy vajon akkor az életet milyen irányba kellene folytatni ezután.

Fox nem tehetségtelen rendező, de sokaknak fárasztó és unalmas lesz ez a tévéfilmes kiállítású filmdráma. Megért volna egy szélesvásznú, szabadabb mozis feldolgozást, kevesebb közelivel, több vágóképpel.
A közel kétórás játékidő viszonylag gyorsan elrepül, csak néhol ül le a történet, hiszen nem akciófilmről beszélünk. A történet egy saját lelkében és múltjában nyomozó asszonyról szól, aki túl későn akar válaszokat kapni.
Akinek van kisgyereke, annak látnia kell, hiszen segítségével felkészültebbek lehetünk. Bár ne legyen, de a film felhívja a figyelmet a veszélyre.

70%

Ha megnéznéd:
- A történet (2018)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: