2018. március 23., péntek

Fekete Róbert cikke: Tétova lelkek - Gummo (1997)

Fekete Róbert cikke: Tétova lelkek - Gummo (1997)


Rendezte: Harmony Korine

A 90-es évek az amerikai független film történetének legszebb esztendei közé tartozik. Olyan filmek készültek ekkor mint az Otthonom, Idaho, a Halott ember vagy a Kölykök, ez utóbbihoz szorosan kapcsolódik Harmony Korine első önálló munkája a Gummo, azaz a Tétova Lelkek. Ezt az idők során kultikussá érett alkotást mi is fémjelezné jobban mint Bernardo Bertolucci vagy Werner Herzog elismerése és az hogy ők akkoriban képesnek látták Korinet a filmnyelv forradalmi megújítására, más kérdés hogy ez nem igazán sikerült neki.

Kevés rendező fejében kavarognak olyan dolgok mint pl: egy túlsúlyos down-kóros lány aki szerető odaadással neveli játékbabáját és ezalatt jó amerikai polgárrá próbál válni vagy ott van még 2 jóbarát aki bicikliháton indul portyára, prédájuk pedig macskák melyek tetemét a helyi vegyesboltban teszik pénzzé. Még kevesebb rendező jut el addig hogy ebből filmet készítsen főleg nem 23 évesen. A Kölykök forgatókönyvét jegyző Harmony Korinenak azonban sikerült mindez és filmje a fent említett kettőn kívül még sok hasonló ,,finomsággal” kecsegtet. A film a múltban tornádó sújtotta Ohiói kisvárosban Xeniában játszódik, amit talán úgy lehet a legjobban leírni hogy Amerika fertője melyet felkavart a szél és még piszkosabban dobott vissza mint eddig volt. Akad itt transzvesztita néger törpe, egy székkel ádáz csatát vívó vérbeli amerikai, redneck paraszt, unatkozó, szexre és szeretetre vágyó kamaszlányok és persze macskák, többnyire olyan macskák amik nem élnek és mellé még a szereplők úgy néznek ki mintha különböző korszakok divatját és hajviseletét meghempergettük volna a Xeniai mocsokban. Ezeket a szélsőségesen aberrált, félresiklott embereket és az ő az életüket nem mindennapi módon mutatja be Korine. A film javarészt kézi-kamerás felvétel így nem meglepő ha a film megtekintése közben eszünkbe jutnak a dogmafilmek, ezek mellett a rendező gyakran alkalmaz olykor horrorisztikus elemeket is amik igen nyomasztóvá teszik az amúgy is nehezen emészthető filmet. A film epizódokba van elbeszélve és ezek az epizódok nem feltétlen kapcsolódnak egymáshoz aminek köszönhetően rendkívül töredékessé válik a film.

A film teljes egészét Nashville szegényebb környékein forgatták és a szereplők zöme is helyi, persze azért akadnak hivatásos színészek is mint Chloe Sevigny aki Korine akkori barátnője volt és a film készítésekor jelmez-tervezői feladatokat is látott el. Rengeteg munkálat volt a forgatás előtt ugyanis néhány ház annyira koszos volt hogy a stáb egyszerűen nem tudott a szeméttől és a csótányoktól a házba férkőzni. A környezet mellett az amatőr szereplők is mély nyomot hagyhattak bennünk, különösen a Solomont alakító Jacob Reynolds akiről a rendező azt mondta hogy nincs még egy gyerek a földön aki így nézne ki. Nos, ebbe vélhetően igaza volt. A Reynoldshoz hasonló fiatal szereplők játéka sokkal hitelesebbé teszi a filmet, de még így is sok az extrém túlzás a filmben. Ebben az egészben a legborzasztóbb viszont az hogy a Gummo bizony valós problémákról beszél és bár ezek erőteljesen el vannak túlozva látni mögöttük a szomorú valóságot, a posztmodern amerikai élet nyomorát. Az emberek közti kiüresedett kapcsolatok, az eutanázia, a családon belüli erőszak, a pedofília mind terítéken van.

Nem meglepő tehát hogy ez az epés amerikai mozaik nem ért el kasszasikert, viszont olyan emberek elismerését és rajongását vívta ki mint például Johnny Depp és emellé a Larry Clark köpönyegéből előbújt Harmony Korinet az underground cinema nagyágyúi és a filmvilág elismert személyeinek érdeklődésébe helyezte. A Tétova lelkek sötét, kíméletlen és szórakoztató alkotás mely nézése közben azt érezzük hogy egy kulcslyukon át titkon figyeljük mi folyik ezen a romlott világon. Macska tulajdonosok számára tilos a megtekintés.
10/8


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: