2018. február 8., csütörtök

A Cloverfield-ellenhatás - The Cloverfield Paradox (2018)

A Cloverfield-ellenhatás - The Cloverfield Paradox (2018)


Rendezte: Julius Onah

Megtekintés: Csak tudnám, miért tetszett ez jobban, mint az "Élet" című "Alien" koppintás?

Pedig pontosan ez történt. Biztos nem a színészekhez köthető, habár, Daniel Brühl és Aksel Hennie is nagy kedvenc lett. Meg Zhang Ziyi... meg Chris O'Dowd is.

De biztosan nem ez az oka, amiért hamar végigrágtam magam a filmen - egy alvással közben - és még végül ki merem jelenteni, hogy a neten keringő ezer elmarasztaló cikkel, kritikával és egyéb véleményezéssel szemben nekem ez a film tetszett.
Pedig mekkora irdatlan-ordas nagy katyvasz és blöff!
Mert ez pontosan az.
Hol is kezdjem?

2008-ban egy gerilla marketinges kampány után bemutatták moziban az éppen a tetőfokára hágott found footage stílus egyik gyöngyszemét, a J.J. Abrams producerelte Cloverfield-et. A film tökéletesen megfelelt minden found footage mozi kitételnek, csak viszonylag nagyobb költségvetéssel és komolyabb technikai háttérrel dolgoztak. A film fokozatosan adagolta az információkat és annak hiányát. A szereplők, ahogy kell, végigmenekültek a díszletek, helyszínek között, fogyatkoztak és még a végén némi poént is sikerült egybe fonni a csavarral, amely simán elfogadható ebben a műfaji leágazásban. Azonban olyan jól teljesített a film a mozikban, hogy nem akarták veszni hagyni, ugyanakkor nem nagyon jött épkézláb ötlet, hogyan is folytassák, hiszen főszereplőink - spojler - kiestek a folytatás lehetőségéből, ugyanakkor egy második "godzilla" történet meg már nem mozgatja meg a tespedő nézőket.
Szerencsére J.J. Abrams nem volt teljesen ostoba, amikor kitalálta, hogy a Cloverfield franchise simán bővíthető úgy is, hogy valójában az első részben eldurrogtatott petárdákat nem kell ismét összeszedni és megtömködni.
Mert némi pofátlansággal szinte bármilyen izgalmas történet beépíthető ebbe az éppen kialakuló univerzumba. Csak meg kell találni az eredeti történettel a kapcsolódási pontot és a film szólhat akár egy csapat kiscserkészről is, akiket megkerget egy sötét lény az erdőben, egymás után levadászva a kölyköket, mert majd azt mondjuk, Cloverfield metró szörny jutott ki a városból... Vagy játszódhat egy öregek otthonában is akár, ahol valaki gázzal öli az öregeket, majd a végén kiderül, hogy egy Cloverfield szörnyből kinyert mérges lehelettel teszi el láb alól az egyik pszichopata nyugger a többi nyuggert. Vagy szólhat egy kattant férfiról, aki ugyan elvesztette a lányát, de épített egy föld alatti bunkert, hogy ha jönnek az oroszok vagy Cloverfield szörnyek, akkor elbújhasson oda előlük. Azután ez a hatvan körüli férfi elrabol egy számára idegen kiscsajt, hogy mintegy saját lányaként, fogva tartsa maga mellett, ki tudja, milyen lelki okokból megtámogatva. Nos, ebből már meg is csinálták a második részt és a befejezést, illetve néhány percet hozzá fazoníroztak a Cloverfield első részében megismert történethez. Ez lett az azóta második részként elhíresült Cloverfield Lane 10.

A második etap eredetileg egyáltalán nem tartozott volna semmilyen franchise-hoz, pusztán egy kamara-thriller, egy pincéről és három emberről. J.J. Abrams azonban meglátta a lehetőséget abban, hogy ha van egy akármilyen izgalmas történetünk, azt miért ne kapcsolhatnánk össze egy másik filmmel, ezzel megteremtve egy filmes univerzum alapjait. És az ötletet tett követte. A forgatókönyv némi fazonigazítással megfelelt annak, hogy egy leágazása legyen a New Yorkban játszódó szörnyeteges fakefuck mozinak. Persze, kissé erőltetetten, de nem mindegy, ha a színészek nagyjából el is viszik a produkciót a hátukon?
Mellesleg reklám kampányra alig költhettek a készítők, mert mire végül kiderült, hogy egyáltalán lesz ez a film, sőt, adásba küldték a trailert, nagyjából már be is mutatták.


A harmadik résznél pedig a Netflix még előrébb lépett. Gyakorlatilag néma csend övezte a film készítését - leszámítva, hogy vagy egy évig halogatta a Paramount a bemutatót - majd a reklámozás napján - amit az Amerikai Super Bowl mérkőzésére tettek - be is mutatta a Netflix szolgáltató. Ezzel médiatörténelmet teremtettek és megelőzték azt is, hogy a filmről beszélgessenek a lehetséges nézők - hiszen idő sem volt rá - és moziba küldve esetleg megbukjon a produkció - mert erre sem maradt így idő. Feltette a szolgáltató és gyakorlatilag valamennyi felhasználó számára máris elérhető lett. Néztek is, mint a moziban.

Azután kettévált a társadalom.
Az egyszeri nézők egészen tűrhetően szórakoztak rajta, míg a kritikusabb filmesztéták és egyéb filmes bloggerek, vloggerek, sárba tiporták.
Mert szerintük ez a film egy buta utánérzés.
Amúgy az!
Hirtelen felidézni is nehéz, mennyi film előzte már be, szinte teljesen azonos témával. Hol is kezdjem?

Gyerekkorom horrorfilmes hatásai közé tartozott egy igen kemény mozi - akkor, 1981-ben az volt - A félelem galaxisa - Terror of Galaxy. Nem volt egy túl fifikás darab. Nagyjából arról szólt, hogy egy helyen a világűrben, a félelmeink megjelentek és halomra gyilkoltak minket, mert egy idegen lény így akart az emberiség fölé kerekedni, ezzel kissé megidézve egy orosz klasszikus sci-fit, a Solaris-t, amelyben szintén a fantáziánkkal játszadozik az ismeretlen egy szeglete.
Nem tudom, hogy ez volt e az első ilyen alapkoncepciójú mozi, de a továbbiakban is rendre találkozhattunk olyan filmekkel, amelyikben egy űrhajó legénysége csak magára számíthat a világűrben és valamilyen külső erő - legyen az egy idegen lény, gonosz entitás, maga a világmindenség - káros hatással lesz rájuk.
Hasonló mozi volt pl. A gömb, Halálhajó, Az Európa-rejtély, Napfény, Supernova, stb. vagy a kézzelfoghatóbb változatokban az Alien vagy pont tavaly az Élet című horror.
A Cloverfield-ellenhatás pedig pontosan ezekből a filmekből biflázta be a lényeget és böfögte vissza az arcunkba, olyan hűvös eleganciával és kiállítással, hogy mi meg majdnem megettük, hogy ez egy remek, kerek filmecske.

Pedig több sebből vérzik. Logikailag is támadható... és ... szóval logikából eléggé silány a végeredmény.
Szinte már mondhatjuk, hogy agyatlan móka.
Az mondjuk csúnyán érezhető, hogy a földön játszódó mellékszál pusztán azért került a filmbe, hogy legyen mivel összefércelni a Cloverfield univerzummal.
Azután a híradókból és egyéb hangsávokból összekapirgált politikai helyzet - a világháború szélén táncolunk - is eléggé ad hoc, főleg, hogy a problémát kezelő személyzet meg a világ összes pontjáról érkezett. Igaz, akad némi összeröffenés közöttük is, de erőtlen és mivel az egyik karakter kurtán-furcsán kiírásra is kerül, hamar elfelejtjük, honnan indultunk.

Valahogy az űrállomás funkcióját sem éreztem tökéletesnek. Szóval van ez a gépünk, amelyet ha sikerül elindítanunk, akkor megoldódik az energiaválság a földön és elmúlik a veszély? Azt meg, hogy? Tényleg egy maroknyi embert küldenek fel, némi paranoiával, hogy megakadályozzák, hogy visszarepítsük magunkat a kőkorba?
Azt gondolná az ember, hogy ha már orosz is akad közöttük, akkor a nemzetek teljes egyetértésben dolgoznak, együtt, globálisan, erre kiderül híradó részletekből, rádió adásokból, hogy az oroszok már-már megnyomták a gombot.
A legénység ezek ellenére sem gondolja, hogy Volkov (Aksel Hennie) veszélyes rájuk? A német Schmidt (Daniel Brühl) sincs jobb helyzetben, de őt meg a kínai Tam (Ziyi Zhang) pártfogolja.
Azután, miután a gépezet végül működik, előidéz egy olyan dimenzió ugrást, amelyiket annyira elfogadnak hőseink, hogy amikor megjelenik egy plusz fő az űrhajón, szinte vállon veregetik és kulcsot adnak neki a minibárhoz. Miért? Miért nem zárják el, mondván, hogy eredetileg ott sem lehetne?
De nem elég, hogy dimenziót ugranak, hanem ezzel egyidejűleg elveszítik az egyik társukat, aki viszont az "Ötödik elemben" már látott módi szerint, magához vesz egy igen fontos tárgyat, amelyre a figyelmet olyan külső forrásból kapják meg - egy levágott kezecske - amelyik valójában dimenziók ide vagy oda, nem is létezhetne. Vagy mégis? Egy biztos, pofátlanul olcsó megoldás, hogy a történetet egy olyan levágott végtag lendíti előrébb, amelyik létezése eleve kivágná hasonló esetben a résztvevők szürkeállományát.


A történet szépen lassan elmegy ökörségbe és nekünk csak annyi marad, hogy találgassunk, ki lesz a végén az "áruló" és kik fognak, milyen módon meghalni. Teszem hozzá, eléggé ötlettelenül, főleg. Vagy úgy, ahogyan már korábban láthattuk, más filmekben. Sokszor.

Talán pont ez miatt az összecsapottság miatt tetszett a mozi?
Azért biztos nem, mert annyira "értelmes" szórakozás.

Végül pedig, igaz, teljesen nyögve nyelősen, beszuszakolják a cselekményt a Cloverfield univerzumba, mert ugye, annak kell a táplálék, ennek a filmnek meg kellett valami plusz hozadék, mert egyébként egy darab lett volna az űrhajós-kaszabolós filmek nem rövid listájában. Így azonban máris egy univerzum része lett! A Cloverfield pedig elbírja, hiszen mint korábban megjegyeztem, szinte bármit bele lehet erőszakolni ebbe a világba és elég, ha valamikor közben megemlítjük, hogy "Jaj, ott a szörny!" és a végén esetleg CGI-jal még bele is vágjuk a végefőcím elé a rémet.

A néző meg majd össze hallucinálja őket, egy egységes világgá.

Ettől függetlenül, a sok baromság mellé azért maradt hely fontos kérdéseknek is - válasz nélkül. Pl. Mi történne, ha egyik világban elveszítenél mindent, de egy másikban még megvan, amiért élték? akkor fogod magad és átveszed a saját helyedet ebben a világban? Vagy simán beerőszakolod magadat saját magad mellé? Lennél pl. a saját másik univerzum ikred? Morális, etikus és legfőképpen, lelkileg kivitelezhető?
Az pedig milyen, hogy mondjuk a halott gyermeked él a másik világban és te simán átmennél hozzá, ebben a világban hagyva minden más értékedet, beleértve a jelenlegi kapcsolatodat, munkádat, életedet, mindezt úgy, hogy a másik világban élő gyermek igazából nem is a tiéd?
Megteheted ezt a hátrahagyottakkal?
Megteheted ezt a másik világbeli gyermekkel és annak szüleivel, akik élnek?
Megteheted ezt magaddal?

Persze a forgatókönyv hányaveti, ezért nem fogunk válaszokat kapni. Maguk a felvetések is pusztán alig érintettek. Még azt sem magyarázza el a film, amiket látunk. Pl. Mundy (Chris O'Dowd) önálló életet élő keze hogyan lehetséges? Az űrhajó személyzete azonban beéri vizsgálatok helyett azzal, hogy egy üvegkalitkába zárja az izgő-mozgó végtagot.

A Cloverfield-ellenhatás egyértelműen középszerű munka és pusztán anyagi okokból lett hozzácsapva a Cloverfield világához. Eredeti címe God Particle (Isteni részecske) volt, ami a film megtekintése után legalább annyira nem mutat utat, mint a végső változat.

Tíz év után egyelőre ide futott ki a 2008-ban belengetett mitológia. Azonban, ha nem is vagy maradéktalanul elégedett, van egy remélhetőleg jó hírem, ha tetszettek az eddigi agymenések a témában: Idén bemutatásra kerül a negyedik etap, amely előzetes tervek szerint egészen a második világháborúig repít minket vissza és talán többet megtudunk vagy az isteni részecskékről, vagy a hatalmas szörnyekről.

A film másik oldala azonban pozitívum, hiszen a díszletek ismét kiválóak lettek, szerintem. Mostanában az űrhajós filmek díszletei egészen tetszetősek. Valahol, egy kritika fikázta a CGI minőségét, de nekem azzal sem volt bajom. A kötelezőt hozta és tényleg érdekelt, hová fut ki a film. Persze nem egy sokszor nézős darab, de arra eleve kevés film képes, hogy akár többször leültesse a nézőjét.

65%

Ha megnéznéd:
- A Cloverfield-ellenhatás (2018)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: