2017. december 19., kedd

Star Wars: Az utolsó Jedik - Star Wars: Episode VIII - The Last Jedi (2017)

Star Wars: Az utolsó Jedik - Star Wars: Episode VIII - The Last Jedi (2017)


Rendezte: Rian Johnson

A film Mafab adatlapja: Star Wars VIII. : Az utolsó Jedik (2017)

Megtekintés: Mintha a lélek hiányozna ebből a filmből...

Végérvényesen úgy érzem, hogy kiöregedtem a Star Wars (Disney) rajongói klubból. Persze, még premier héten, moziban akartam látni, izgatottan is feszengtem a nézőtéren, ám a végeredmény közel sem okozott akkora katarzist, mint amikor gyerekkoromban a rongyosra nézett videokazettát vettem elő, akár huszadszorra. Igen, ott a gyermeki énem felülemelkedett bennem, ez a mostani pedig inkább elemző, a hibákat jobban észre vevő, és közben a külvilágot - holnap munka van - sem képes annyira kizárni a filmélményből, mint a fiatalkori énem.
És ez csak részben az én hibám.

Az új Csillagok háborúja epizód egy korrekt folytatás, ugyanakkor egy teljesen átlagos sci-fi kalandfilm, amely igyekszik az univerzumot építeni, mégis felemás érzéseim voltak ezzel kapcsolatban.
Mostanra meguntam azt is, hogy a birodalom - vagy jelenleg első rend - még mindig sokkal keményebben jelen van a politikai életben, vasmarkát a galaxis életének pulzáló érrendszerén tartja, pedig hol hagytuk magára hőseinket immár közel negyven éve? - Ott, hogy a halálcsillag elpusztult, a császárt maga a jobbkeze - levágott karok, kézfejek ellenére - ön-kezűleg vetette a mélybe, hogy elhitesse velünk, akkor itt végre sorsforduló pont köszöntött be. Végül a lázadók - sőt, az újra vágószobába küldött speciális változat megmutatta hőseink örömünnepét, amikor tort ültek a sötét erők romjai felett.

Erre ott tartunk, ahol korábban, az első - IV. epizód - idejében: A birodalom kiteljesedett, ereje, armadája az ellenséghez képest ezerszeres garmada. Van fővezérünk is, meg alvezérek, csupa kedves ember, meg olyan flotta, amelyik felépítéséhez Mészáros Lőrinc is kevés lenne.
Akkor minek örültünk annyira 1983-ban, a kis Ewok macikkal együtt?

Luke (Mark Hamill), elhagyva a családi kötelékeket, visszavonult egy szigetre, hogy megvédelmezzen egy picsányi Jedi emléket. Han Solo (Harrison Ford), mint a lázadás egyik központi alakja, valamiért visszament seftelgetni, hogy a VII. részben szemből vágja a fia gerincre, míg Leila (Carrie Fisher) továbbra is kormányközeli helyzetből irányította seregét, amelynek mostanra már rég fel kellett volna számolnia ellenségét, ehelyett, ha egy kicsit nem figyelnek, gyakorlatilag egy apró flottában képesek összpontosulni, hogy a gonosz birodalom akár egy jól irányzott katonai lépéssel picsán rúgja őket. Milyen szerencse, hogy az utolsó pillanatban előrángatnak egy Milf Admirálist (Laura Dern), aki már-már leszbikus érzéseket közvetítve bevállalja, hogy nyomat egy kamikaze akciót, ezzel megpecsételve a birodalmi flotta sorsát - ja, mégsem, mert azok meg néhány perccel később mégis igen komoly haderővel képesek felvonulni egy utolsó védőbástya, amolyan Jerikó falainál, pedig azt hittem, az utánpótlást épp most zúzta szét egy hiper-ugrásba hajszolt lázadó csillaghajó.

Azon már fenn sem akadok, hogy a korábban emlegetett midiklorián, vagy, hogy kell írni, már szóba sem kerül, pedig azért, Rey (Daisy Ridley) esetében csak megérdemelne a kis varázs vérsejt némi felemlegetést, hiszen a lány őstehetség, ha Jedi hatalomról van szó, annak ellenére, hogy egyelőre úgy tűnik, erre a szülei nem jogosították volna fel, már DNS szinten. Annak idején Yoda (Frank Oz) mocsárbolygóján éreztem, hogy az erő körbelengi az ifjú Luke Skywalkert - akire sosem használták a padawan szót, ami szintén az első trilógiában került csak említésre... - most azonban, Luke sziklaszigetén valahogy ez a misztikus erő, amit a Dagobah bolygón éreztem, nem sugárzott bele a retinámba vagy agyamba. Azért a kis plüss kiwi madarak, más néven porgok, pedig a legpofátlanabb merchandising reklám termék, amit a Disney ki tudott találni. Hasznuk valójában semmi, comic relief-nek is kevesek, viszont a boltokban, karácsony előtt, majd jól el lehet adni őket.
Rey közben valahogy összebútorozott Chewbacca-val (Joonas Suotamo), hogy miután Neo mátrixos kicsapongásait megszégyenítve felkerekedjen, mint annak idején a mestere - már ha nevezhetjük Luke-ot annak, azok után, hogy a lány köröket ver rá elemi erő birtoklásában - és egyenesen Snoke admirális elé járuljon, hogy véget vessen a sötét erők ébren maradásának, az ébredés után.

Snoke (Andy Serkis) is megéri a pénzét, hiszen korábban a franc sem tudta, kicsoda, mégis olyan hatalma van, amely felülírta mindazt, amit a császárról, vagy a Sith rendről tudtam. Korábban nem hallottunk róla, most meg ő áll a seregek élén és a szokásos tervekkel van telve, legalábbis, ami ebben az univerzumban megszokott: a.) leigázni mindenkit b.) maga mellé édesgetni az ellenséges erők haderejének egyik leszármazottját, aki logikai szempontból pont, hogy ellene kellene, hogy harcoljon.
- Hallod ezt, te Kylo Ren (Adam Driver)? Áruld már el nekem, hogy anyád és apád mivel húzta ki nálad a gyufát, hogy görög tragédiákat megszégyenítő módon ellenük fordultál a harminc év alatt, amit elvileg legalább egyikük szoknyája mellett kellett volna, hogy eltölts?
Mennyi is lehetsz? Kb. harminc éves?
Anyád és apád tényleg annyira nem kívánt téged, mint örökösét, hogy hagyták, hogy elkótyavetyéld erődet és beállj a konkurenciához, amelyik meg megérzéseire hagyatkozva megtett téged jobb kéznek, vagy két-balkéznek, ahelyett, hogy tárgyalási alap lennél egy egyezkedésnél, vagy valami zsarolási ügyben lennél a vörös hering?
Tényleg Snoke olyan arrogáns, mint egykor a császár, hogy veled végeztetné el a piszkos munkát, mert valami, számomra homályos okból, maximálisan alkalmas vagy arra, hogy szembeköpd a családodat?
Azért tényleg érdekelne, hogy milyen pszichológiai oka lett annak, hogy a fiatal Kylo miért nem apja oldalán csempészkedik, vagy anyja csecsét szopkodva, nem a lázadók támadásait felügyeli, hanem inkább feketét öltve aprítja a rokonságát. Azt a rohadt pónit csak meg kellett volna venni, a nyolcadik szülinapján...

Biztos vagyok benne, hogy a készítők figyelemmel követték a nagyobb filmes fórumokat, amelyekben a rajongók a kívánságaiknak adtak írásos hangot. tuti, hogy a forgatókönyvíró is találkozott több teóriával, hogy vajon Luke milyen mondattal fogja elfogadni Rey kezéből a régi lézerkardját. Azután leforgatták azt a változatot, amelyik ettől a legtávolabb állt és éppen ezért a film egyik legjobb pillanata.
A humor nem rossz a filmben, bár kevés és kissé Disney-s, azaz elég családbarát. Szóval nem az a gyilkos humor.
Az erőszak is elég stilizált, ami mondjuk korábban sem volt a széria erőssége.
A mellékszereplők annyian vannak, hogy agyonnyomják a főszereplőket. Arra akartam kilyukadni, hogy annyi szálon mozog a történet, hogy egyszerűen senkire nem jut elég idő.
Olvasom ám, sok helyen, hogy Mark Hamill mekkorát alakít. Nos, elég okés, mint öreg Jedi mester, de kb. nyolc percnyinek érzem a jelenlétét a vásznon és annak felében is főleg komoran néz a kamerába. (Kicsit sokalltam a túl közeli képeket a szereplőkről, ami nekem sokat rontott a 3D-s élvezeten, hiszen szívesebben néztem volna grandiózus nagy totálokat.) Ennyiből még nem kiáltanék Oscar díjat, bár ennél közelebb szegény srác sosem lesz hozzá.

Carrie Fisher karaktere meg szintén ki lett herélve, hiszen többnyire egy asztalt támasztva osztja a parancsokat - koránál fogva az akció már nem menne neki, igaz - és hozzá kapcsolódik a filmsorozat számomra leg wtf-osabb jelenete is, amelyben Clark Kentet megszégyenítő módon suhan ki szorult helyzetéből. Ezt ki gondolta komolyan a tervező asztalnál, nem fogom megtudni.

Ettől függetlenül a mozi mítoszépítésre remek, még a befejezés enyhén Függetlenség napjás kifutására hajazva is, és még akkor is, ha nagyjából semmi más nem történik benne, mint a gonosz végig a jók seggében van, akik minden eszközzel igyekeznek lerázni magukról a rabigát.

Akikért meg korábban izgultam, azok, nincsenek ugyan parkolópályán - Finn (John Boyega) talán mégis - mégis, a hosszú játékidő ellenére is, túl keveset tettek hozzá a történethez. Ez a baja, ha sok a szereplők. A legjobban Domnhall Glesson szívta meg, aki gyakorlatilag kapott kb. 6-7 perc szopást. Aki pedig az első rész közben úgy vélte, hogy nagyon kezd felforrósodni a levegő a két férfi főszereplő körül, megnyugodhat, mert Poe (Oscar Isaac) inkább az első sorban harcolgat, míg kómás barátja, Finn pedig beújít egy kedves kis keleti csajt (Kelly Marie Tran).
Benicio del Toro is kapott pár percet, viszont tőle ez a szerep számomra kevés. Még a Marvel univerzumos apró megjelenése is több izgalmat szolgált. Ezt a karaktert, DJ-t, rutinból, csípőből hozza. De legalább látjuk szerepelni, mert az is élmény.
Az megvan, hogy Tom Hardy valamiért vonzódik azon szerepekhez, amelyben az arcát részben vagy egészben maszk takarja és csupán a szemével "játszhat"? Itt még azzal sem tud... Mivel egy rohamosztagos maszkja mögé bújtatták a jobb sorsa érdemes fiatal színészt.

A film végén pedig a kis takarítófiú jelképezi az örök körforgást, amikor Luke-ra emlékeztetve elmereng a távolba, a kettős holdat nézve és a csillaghajó által húzott kondenzcsíkot. Mindig lesznek álmodozó hősök, akik majd felveszik a kesztyűt az elnyomás ellen. Pont, mint a kis Anakin, vagy pont, mint a fiatal Luke.

70%

2017. december 8., péntek

Szavak, melyeket használnod kellene! - Moreplate

http://bamesz.com/24-uj-szo-amit-hasznalnod-kellene/

Kedvet is kaptam és gondolkodni kezdtem, mikkel lehet még fejleszteni a jövő, közös nyelvét.

Moreplate - Étkező edény, amit a számítógép közelében tartunk, többször eszünk belőle, napokon keresztül, de ritkábban mossuk el.

Neked is van egy ilyen edényed?

Tudod, ami szélén már lerakódott némi zsírcsík.
Egy edény, amit mosni kellene, mert a leves után a tejes crunchy falatok íze nem lenne olyan élvezetes.
Moreplate.

A többétkezéses tálka.
Lehetőleg műanyagból.
Azt nehezebb tisztára súrolni...


A rendező: Richard Donner

Richard Donner neve még akkor sem mond sokaknak semmit, ha tucatnyi filmjét láthatták. Talán azért, mert valahogy inkább a filmjein szórakoztunk, minthogy piedesztálra emeljük. Tényleg felfoghatatlan, hogy egy rendező, akinek filmjeinek egy része olyan nagy siker és/vagy híres, ismert lett, miért is nem sütkérezik legalább olyan dicsfényben, mint korosztályának esetleg kevésbé termékeny, vagy  "belenyúlós a tutiba" rendezői.
Brian De Palma, George Lucas pl. mennyivel ismertebb lett, mint cikkem hőse, pedig nem merném kijelenteni, hogy munkásságuk legalább annyira színes és változatos, mint Donner pályafutása.
Donner egy csendes napszámos, aki nem magánéletével, nagy hangjával hódít, hanem azzal, hogy egyszerűen szórakoztat. Az 1930 született direktor 2006-ban készített utoljára mozit és hajlott korára való tekintettel már nem is nagyon várhatjuk, hogy fog még filmezni, sajnos.
A hatvanas években kezdte az ipart és sok tévésorozat mellett 61-ben már készített egy nem túl nagy visszhangot kiváltó történelmi drámát, melyben Charles Bronson is játszik. A filmről - X-15 - pedig sokan nem is hallottunk... (Mindezt több, mint 50 éve!!!)
Tucatnyi televíziós munka és kevéssé értékelt mozis bemutató után, hirtelen kezdte gyártani a kultikus mozijait. 1975-ig semmi kiugró, azután 1976-ban egy horrorfilmmel, amely körbejárta a világot, elindított egy hullámot és egyfajta példát mutatott sok hasonló produkciónak. Ez a darab volt az: Ómen

Ómen - The Omen (1976)
Tegye fel a kezét, aki közel negyvenes, videó korszak szülötte és nem látta az Ómen-t, vagy nem hallott róla. Nagyon kevesen lesznek. Damien, az Antikrisztus története meghódította a világot. A film hatalmas szakmai sikere ellenére Donner körül mégsem alakult ki olyan hype, mint egy Spielberg körül.
Az Ómen egy szépen felépített drámai, thriller elemekkel operáló komoly darab. Korának kiváló karakterszínészeit gyűjtötte csokorba - nem feltétlenül a legjobb-képűbbeket - hogy elmesélje, mi vár ránk, amikor a sátán a földre szabadítja gyermekét és életek ezrein képes átgázolni, hogy végül ő uralja a földet. (Ami után el nem tudom képzelni, mi a fenét fog majd csinálni. Ül a romok között és nézi a törmeléket???)
Az Ómen szerintem sokban felelős az olyan horrorfilmek megszületéséért, amelyekben a szereplők szinte misztikus baleseteknek köszönhetően pusztulnak el, sorban. Az Ómen nélkül ma például nem lenne "Végső állomás" sorozat sem. Gregory Peck pedig eljátszhatott egy esendő embert, aki felemelkedne visszavonhatatlan döntése által, de a forgatókönyv csupán csak megágyaz a későbbieknek és hagyja főhősét elbukni. Bátor vállalás és szükséges lépés, hiszen így további folytatások készülhettek és masszív rajongó tábora alakulhatott ki a filmsorozatnak és mellette Damien-nek. Mindemellett a film munkálatait állandó baljós események követték. Balesetek, IRA támadás, időjárási viszontagságok, betegségek, állattámadások. Vannak filmek, amelyeket végig kísérnek egyfajta forgatási átkok. Az Ómen egy ilyen darab. (Talán nem véletlen, hogy egyes keleti országokban, a forgatás megkezdése előtt engesztelő rítusokkal próbálják távol tartani a rossz szellemeket a forgatásoktól...) Ugyanakkor a film azért is minőségi munka, mert a film elvileg "fantasztikus" vonulata nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól. Donner érdeme, hogy átíratta annyira a történetet, hogy kihagyott belőle olyan misztikus részeket, amelyek a valóságtól túlságosan elrugaszkodtak volna. Így végig "lebegteti" a film a nézőt, hogy Damien valóban a gonosz gyermeke e, vagy csak a főszereplő örökbefogadó apa téveszméi okoznak őrületet a véletlenek együtt játszásával.

Azután két év előkészületek után elkészült egy képregényfilm, amely mára már sokat veszített fényéből, mégis, kellő tisztelettel nézve, még ma is szórakoztató darab.

Szuperman - Superman (1978)
Kell ennél többet tudnunk? Gene Hackman mint ripacs ősgonosz és Christopher Reeve, mint Clark Kent, aki azután ki sem tudott mászni a rá telepedő skatulyából.
A film nem feltétlenül koherens és a befejezése is nem kicsit rúgja félre a józan észt/eszet, ettől függetlenül, felépítése, karakterei miatt szerintem az egyik legjobb képregényfilm, hibái ellenére is.
Butuska szórakoztatás. Mit várhatunk egy piros gatyás pasastól, aki kívülre húzza az alsóneműt és ha felvesz egy szemüveget, még a közvetlen környezetét is megtéveszti?
Donner még beledolgozott a második részbe is, - nevét nem jegyzik a stáblistán - majd örökre elfelejtette a kryptonit szülöttét.
Marlon Brando, azon kívül, hogy irreálisan sok pénzt rakott el a rövid megjelenéséért, cserébe nem volt hajlandó megtanulni a szövegét, így volt olyan jelenet, amikor azt a környezetében rejtették feliratok formájában és csak fel kellett olvasnia. (Ez olyan megélhetési celeb dolog. Nem szakmai. Sosem értettem, miért kell valakihez ragaszkodni egy filmnél, akiben egy csepp szakmai alázat sincs és nem akarja a szerepet.)

1982-ben Donner elkészített egy vígjátékot, melyben a hírhedten mocskos szájú Richard Pryor egy sokkal visszafogottabb arcát mutathatta meg.

The Toy - A játékszer - A kis terrorista és a játékszer (1982)
Ez a komédia közel sem olyan ismert, mint Donner egyéb munkái, mégis, akik annak idején látták narrátorosan, emlékezhetnek az egyszerű kisemberre, aki egy milliomos csemete mellé szegődik - már amennyire emlékszem a filmre - hogy az unatkozó kölyök élő játékszereként nyelje a "szart". A film nem lett sem olyan sikeres, sem olyan ismert, mint Donner egyéb munkái, viszont kipróbálhatta magát a nevettetésben is. Sikeresen. Pryor kisembere és döntése egyfajta társadalomkritika: A szegények néha szó szerint játékszerekké silányulnak a gazdagok hatalmi játszmáiban. Sakkbábuk egy hatalmas táblán.
Másrészt a film egy francia, Pierre Richard komédia, "A játékszer" Remake-je
Újra kéne néznem...

Sólyomasszony - Ladyhawk (1985)

Donner a horrorfilm, komédia és kaland-mese után miért ne próbálta volna ki magát más műfajban? 1985-ben elkészített egy fantasy kalandfilmet. Szép környezet, jó színészek és egészen nem odaillő, modern hangzású zene. Sokaknak kellemes gyermekkori élmény a mese, jómagam a mai napig nem láttam a filmet, egy ültemben. Rutger Hauer itt volt a csúcson, bőven a B filmes szarok előtt. Michelle Pfeiffer nevét kezdi megismerni a szakma. (Túl van a Sebhelyesarcú mellékszerepén és a borzalmas Grease 2.-n. (Agyon kéne verni, aki a folytatásért felel.)
Matthew Broderick pedig éppen az ügyeletes tinisztár. Legjobb filmjei a nyolcvanas években készültek, mára pedig csupa mellékszereppel tartja fent magát a víz színén.
A mese nem túl bonyolult: Navarre lovag és Isabeau elátkozott szerelmespár, akiket arra kárhoztattak, hogy míg egyikük ember bőrben járja a földet nappal-addig a másik állat testben és ez fordítva a nap másik felében. Egy kis zsebtolvaj csapódik hozzájuk és elkíséri őket kalandjaik során, mely végén talán sikerül megtörniük az átkot.

Donner annyira belejött a fantasy-ba, hogy alig lépett ki a skatulyából, mert még ebben az évben elkészítette gyermekkorom egyik kedvenc gyerekfilmjét, a "Kincsvadászokat".

Kincsvadászok - The Goonies (1985)

Egy évben két kultikus darab? Donner megcsinálta. Gyermekkorom legszebb nyara volt, amikor apám vett egy videómagnót, vele egy doboz filmet és az egyik kazettán két, a horrort enyhén karcolgató családi filmet rögzítettek. A "Szörnyecskék"-et és a "Kincsvadászokat". Rongyosra néztem a kazit.
A Kincsvadászok magába foglalja mindazt, amitől egy gyermekfilm izgalmas és érdekes lehet. Vannak jó karakterek, rejtély, banditák, csapdák, kalandok és a végén a jól megérdemelt jutalom.
A film jövőre lesz harminc éves. Gyerekszereplői megöregedtek, ennek ellenére újra és újra felröppen a híre, hogy esetleg készül folytatás. Egyik szemem pedig sír, a másik meg nevet, hiszen új szereplőkkel nem lenne a mese ugyanaz, de a régiek meg egészen biztosan nem mutatnának jól egy infantilis töltött káposzta felmelegítésben. Egyszerűen nem lenne már ugyanaz...
Ez a film sem kerülhette el a gyártási problémákat. Volt itt elszabadult díszlet, drága, majd kivágott jelenetek, megfázások, forgatási zavarok.
A kész mű azonban imádni való hullámvasút - néha szó szerint is.

Donner pihent két évet, hogy frissen ugorjon bele egy akciófilm elkészítésébe, amely azután sorozattá terebélyesedett és hatalmas bevételeket hozott, egészen a tíz évvel későbbi kifulladásig. Pedig volt benne szufla.

Halálos fegyver - Lethal Weapon (1987)

Martin Riggs (Mel Gibson) és társának, Richard Murtaugh (Danny Glover) párosa nagyon jól működött a vásznon. Megvolt bennük a kémia és minden ami egy buddie filmhez kellhet. Murtaugh a megfontoltság, tapasztalat és nyugalom, míg Riggs a tökéletes ellentéte, izgága, erőszakos és szuicid hajlamú.
Jól állt a nagy kontraszt, hiszen annyira jó párost szabadítottak a nézőre, ami nagyon ritka rendőrös-akció filmben.
Shane Black első forgatókönyve magán viselte az író valamennyi, később ismert névjegyét - karácsonyi történet, jól eltalált főszereplő páros, sok mellékszereplő, a nők csupán csinos kellékek, stb. - és híressé tette Hollywoodban. Később, a színészkedés és írás mellett még rendezett is. Donner és Black nagyon erősen indították a sorozatot, később a második rész alig bírta megfejelni a látottakat.
De mielőtt folytatták volna a sikeres sorozatot, Donner készített egy "Karácsonyi történet" feldolgozást, az akkor éppen húzónév Bill Murray-vel.

Szellemes karácsony - Scrooged (1988)

Dickens klasszikusa laza kis ujjgyakorlatnak bizonyult a tévézéshez szokott Donner számára. A történet amúgy sem igényli a hatalmas és költséges helyszíneket, hiszen szegről-végről, kamaradarab. A Bill Murray által alakított média guru magányos italozását megtöri mentora és egykori főnökének szellem jelenése, aki figyelmezteti a becsvágyó ifjút, hogy ugyan tehetségét maximálisan kihasználja a munkája terén, de eközben minden mást, ami az életben igazán fontos, elveszíthet. Murray jó komikus és az effektekkel megtámogatva egészen szórakoztató kis pokoljárásnak lehetünk tanúi. A film ettől függetlenül olcsó "szagot" áraszt és közel sem lett akkora siker, mint várhattuk volna. Már aki. Nálunk már csak videón jelent meg.

Halálos fegyver 2. - Lethal Weapon 2. (1989)

Hosszabb, nagyobb, vágatlanabb... A folytatás, ha lehet, még durvább, mint az első rész. Az ellenség veszélyesebb, többen vannak. Az akciók látványosabbak, több a halott, a sérülés és egy csúnyán lezárt szerelmi szál. Utalásokat kapunk Riggs múltjára is, még jobban megszeretjük a karaktereket - mivel az első rész után jobban kötődünk hozzájuk - és kapunk egy idegesítő mellékszereplőt, aki végül családtaggá növi ki magát a franchise-ban, Joe Pesci személyében.
Shane Black pedig itt szállt ki a sorozatból, mert tervei szerint Riggs a film végén meghalt volna, míg a stúdió előre látó vagy gondolkodó fejesei sorozatban gondolkodtak. Nekik volt igazuk, hiszen még további két részt csaptak a szériához és sikeresek lettek a részek, Black pedig az "Utolsó cserkész-szel vigasztalódott. (Amiben persze nem ölte meg egyik főszereplőt sem, sőt, további munkáiban sem nagyon írja ki a főszereplőket. A pofátlan!)

Pár év pihi után Donner készített egy filmdrámát két kisfiúról, akik nevelőapjuk terrorja elől fantáziavilágba menekülnek - Radio Flyer (1992) és még abban az évben elkészítette a Halálos fegyver 3. részét, ami szerintem a sorozat leggyengébb és legérdektelenebb darabja. Gány sztori, unalmas ellenség, nem elég izgalmas akciók. De ez csak az én véleményem, a sorozat kedvelőinek ez a rész is tetszett és legalább behozták Rene Russo-t.

Itt folytatjuk...





Olvasói levél a Fangoriának

Már nem emlékszem pontosan, mikről olvastam az első Fangoriában. Már arra sem emlékszem tíz év távlatából, hogy mi volt a dvd-k sorrendje, amit mellékeltek ehhez a remek magazinhoz. Arra emlékszem, hogy milyen izgalommal siettem megvenni a következő számot, amikor már sejtettem, hogy ideje van... Arra emlékszem, milyen csalódott voltam, amikor nemleges választ kaptam az újságostól a megjelenésre. Arra emlékszem, hogy milyen izgalmas volt kinyitni, beszívni nehéz illatát az oldalaknak, lehetőleg tiszta kézzel, nehogy maszatoljak, mint mondjuk a Vox-szal, a mai napig. De a Fangoria nem maszatolt. A Fangoria rendesen odakente!
Emlékszem, hogy a kis színesben sok olyasmiről olvastam, amit utána levadásztam valahonnan és megnéztem. Sok olyasmit is találtam ott, amikkel később nem kerültem közelebbi kapcsolatba. Ellentétben a szerkesztő fiúkkal, akikkel végül sikerült összefutnom és életem egyik kellemes, bár mostanra halovány emléke egy Giallo-hoz, a Traumához készített rajongói kommentár, amelyet egy apró és levegőtlen fülkében vettünk fel, izgatottan és rendkívül kevés hasznos információval, amiért azóta is ég a pofám. Ma már órákig tudnék pofázni horrorfilmekről és akár a semmiről, mégis úgy érezném, mint akkor: roppant keveset tudok.
Ellenben azok, akik ezt a magazint összehozták és gyengéden nevelték, amíg bírták. Nos, ők igen, tudnának róla mesélni.
Én pedig szívesen hallgattam/olvastam el azokat a meséket és azóta is várom, hogy újra egy kicsit gyerek legyek, akik leül és elolvassa az új történeteket, elejétől a végéig.
Szóval, várom a Fangoriát, mert tudom, hogy lesz még!
Mert kell!

Dave és a labirintus - Dave Made A Maze (2017)

Dave és a labirintus - Dave Made A Maze (2017)


Rendezte: Bill Watterson

A film Mafab adatlapja: Dave és a labirintus - Dave Made a Maze (2017)


Megtekintés: Lehetett volna kőkemény horror, vagy Alice nyomdokain járó filozofikus drgogtrip, esetleg egy könnyed komédia, amelyben szóba kerül a szerelem, felelősség, és társai, de egyik sem lett.

A "Dave és a labirintus" forgatókönyvét összedobó Bill Watterson és Steve Sears egy nagyon jó ötletet hoztak tető alá, amelyből az elgondolkodtató konyhafilozófiai mű helyett egy erősen "Kocka - Cube (1997)" alapon nyugvó, ugyanakkor olyannyira light-os verziót sikerült elkészíteni, hogy kiskorú gyerekek is nyugodtan nézhetik, mert talán kicsit nyugtalanok lesznek, vért azonban nem fognak látni.
Ez a kettősség végig megbélyegzi a filmet, mert itt az erőszak nem pusztán stilizált, hanem egyenesen egy másik szintre lép, azáltal, hogy a meghaló szereplők nem gore effektek véres trutyijában megmártózva lehelik ki a lelküket, hanem idomulva a labirintus összetevő elemeihez simán papírfecnit és konfettit hánynak magukból.

Ez érdekes is, mint koncepció, bár ezzel szinte tökéletesen kiölik a horrort a filmből, halántékot bizsergető érzéseket hagyva csupán. Egy film, amiben azok, akik meghalnak, simán átváltoznak papírmasé figurákká? Na, ne viccelj.

A másik, hogy az egész szereplőgárda túlságosan gyenguska, és, ha ez nem lenne elég, szinte a homlokára van írva a szereplőknek, hogy ki az, aki végigviszi a filmet és i az, akinek a töltelék karakterség jutott.

Az események szinte in medias res. Egy rajzos intróból megtudhatjuk, hogy Dave (Nick Thune) otthon maradt, míg barátnője elutazik. Dave a magányosan töltött időt kreatívan tölti és felhúz a szoba közepére egy labirintust. Mire a szereposztás lefut, a barátné hazatér és máris szembesül pasija agymenésével, azután megjelennek a barátok és mellékszereplők és egy klausztrofób, de annál érdekesebb mikrokörnyezetben találjuk magunkat.


Komoly pozitívuma a filmnek, hogy a díszletek zseniálisak. Szinte végig a labirintuson belül kalandozunk, aminek megjelenítése egészen zseniálisan sikerült, a rengeteg és változatosan kialakított termecskével, szobával, folyosóval. Néha mondjuk erősen érezni a műtermi ízt, hogy szereplőink gyakorlatilag csak bemennek a set-be, majd kijönnek onnan, ettől függetlenül, maguk a díszlettervezők és berendezők munkája tényleg komoly iparos munka.

Sajnos a végeredmény azonban felemás, a célközönséget belőni nehéz, hiszen gyerekeknek talán kicsit komoly a darab, egy felnőttnek azonban nem eléggé az. A humor gyenguska, igaz, volt olyan is, amin fel bírtam röhögni, azonban ezek némelyikének értéke erősen megkérdőjelezhető. Ha a forgatókönyvvel többet keccsölnek, ha jobban beleásnak az emberi pszichébe, egy egészen tanulságos végeredményt is kaphattunk volna.
Ennek ellenére a film begyűjtött különféle fesztivál helyszíneken egy tucatnyi díjat, pedig nem érzem, hogy ehhez eléggé kiforrt, érett mű lenne.

50%

Ha megnéznéd:
- Dave és a labirintus (2017)



A film zenéinek a helye: soundtracksandyou.blogspot.com - Dave Made A Maze (2017)

2017. december 4., hétfő

Brazilok - Brazilok (2017)

Brazilok - Brazilok (2017)


Rendezte: Rohonyi Gábor, Kiss M. Csaba

A film Mafab adatlapja: Brazilok (2017)

Megtekintés: Habár a téma sokaknak lehet, hogy érdektelen, ettől függetlenül a "Brazilok", ha kellően képesek vagyunk kikapcsolni, akkor egy kellemes másfél órás kikapcsolódás.

Vajon tudunk e, mi Európa közepén, filmet készíteni a Brazilokról? Futball nemzetként - kb. annyira vagyunk jelenleg azok, mint lovasnemzet - természetes, hogy tudunk filmet készíteni a foci sportjának egyik meghatározó népéről. De mekkora hülye vagyok, hiszen a cím valójában nem is rájuk utal, hanem Acsa városkájának perifériáján élő roma magyarjairól - illetve akkor már az egész országéról, nem igaz? - akiket fehér bőrű szomszédaik, lealacsonyító gúnnyal csupán braziloknak neveznek. Mivel az argó szlengben a romákat illetve cigányokat - lehetnek különbözőek - nemes egyszerűséggel "brazil" gyűjtőnévvel emlegetjük.
Nem is emlékszem, melyik humoristánknak köszönhetjük ezt az elnevezést, de mintha homályosan emlékeznék valami "brazil gépsor" címzésre...

Sajnos, mivel filmünk sok szereplője amatőr színész, illetve, inkább fogalmazzunk úgy, hogy átlagpolgár, és a névmemóriám meg pocsék, nem nagyon fogok tdni róluk beszélni, pedig egészen szimpatikus kis brigádot sikerült összerántani a mozi kedvéért.

Acsa városkájában egészen jól megvannak egymás mellett fehérek és feketék. Igaz, a rendőrség néha vegzálja a kokerókat, a polgármester is elnéz felettük, néha pedig egy jó asszony megvédése miatt valaki akár egy évre is sittre kerülhet. Ennek ellenére megy itt az élet, fennforgás minimális, kapát még nem ragadtak és csak amiatt kell izgulni, hogy nem megfelelő helyről lopnak el egy-egy közlekedési táblát.
Nagy esemény, amikor végre kiengedik a böriből Puporka Áront (Nagy Viktor Dániel - Néhány jelenetben a fiatal Judd Nelson jutott róla eszembe) aki igyekszik revánsot venni az egy éves kényszerpihenőért, annyira azonban nem ostoba, hogy újra visszakerüljön a hűvösre. A megoldást végül a falu viszonylag új papja (Bánki Gergely) szállítja, akinek biztos kedvenc mozija volt a "Menekülés a győzelembe (1981)". Kitalálja, hogy az idei falu-foci hb-n (helyi bajnokság) indulhassanak a közösség roma fiataljai is, és egy idegenből kapott levél tartalma pedig azzal kecsegtet, hogy aki megnyeri a porban rúgott tornát, az kimehet egyenesen Brazíliába, hogy a helyszínen szurkolhasson kedvenc csapatának a vb alatt. Bosszúnak meg éppen megfelelne, hogy kicsit szétrúgjanak pár fehér lábszárat a kreol bőrű srácok.
Áron miután sikeresen tiszteletét teszi a polgármesternél (Fekete Ernő), hirtelen felindulásból befizeti a nevezési díjat, hogy azután izgulhasson egy sort, mivel eléggé szétzüllött csapattal kell csodát csinálnia.

Ha ez nem lenne elég, Áron kishúga (Farkas Franciska) is kezd eladó sorba kerülni (vagy inkább takarítónő, attól függ, mire van igény), csak mintha nem a megfelelő fiúk kerülgetnék. Az egyikük pedig, amolyan tipikusan drámai "Rómeó és Júlia" helyzetet generál, hiszen nem más ő, mint az oly erősen gyűlölt alpolgármester Józsi (Schmied Zoltán) fia, a kis vörös Török (Dóra Béla). De semmit sem rágnak a szánkba, még a tanulságot sem.


Lehetett volna a film egy igazi sztereotip szemétség és bár azért vannak erre utaló jelenetek, összességében egy pozitív filmecskéről beszélünk, szerethető főhősökkel, akik kivételesen a másik oldalt erősítik. Ezt annak tudatában jelentem ki, hogy munkám miatt volt szerencsém megismerni mindkét magyar kultúrát is és ha valaki, hát én simán lehetek rasszista. Azután jön ez a kis kedves film és nekik szurkolok. Nem csak azért, mert a forgatókönyv azért igyekszik a bőrszíntől függetlenül befeketíteni a fehéret, hanem mert az egyszeri néző az elnyomott mellé fog állni, neki kell, hogy drukkoljon.

Lassan pedig összeáll a kép, van amit homályban tart, mást viszont - táblalopási biznisz - egyértelműsít.
A humora kedves, néha olcsó, többnyire az eltérő kulturális szlengből táplálkozik.

A női szereplők Franciskán kívül nem kaptak lehetőséget, így Dobó Kata örülhet, hogy legalább a filmbemutató vele indul. A nagypapa figurája szintén borzalmasan elnagyolt. Más filmekben megszokhattuk, hogy a "nagy öreg" éleslátása, illetve tapasztalata néha pont áthidalja a generációs szakadékot és megoldja a helyzetet. A nagypapa itt csupán komikus kellék és még csak ki sincs használva. (Gryllus Dorka cameozik egyet, Gáspár Laci pedig megmutatja humorát, pontosabban humoros helyzetbe hozzák...)

A történet mesélője pedig lehetett volna egy második Regős Bendegúz és örültem volna neki, mert a kezdet - a narrátor szöveggel - pont ezt igyekezett alátámasztani, ám hamar elfelejtjük, hogy az egészet egy kissrác, Fingi (Lakatos Erik) meséli el a saját szavaival, mert a kissrác és a szavai is mellőzöttek lesznek.
Szóval, filmes arányok még erősen hibádzanak, amúgy viszont egészen jó.

A film jelenleg megtalálható a youtube-on, de ha van rá mód, támogasd azzal, hogy vagy moziban nézed meg, vagy megveszed dvd-n.

65%