2017. február 24., péntek

Éjszakai ragadozók - Nocturnal Animals (2016)

Éjszakai ragadozók - Nocturnal Animals (2016)

Rendezte: Tom Ford


Megtekintés: Sokkal jobb értékelést kapott ez a bosszúfilm, mint amit valójában megérdemel.

Kifejtem bővebben, miért gondolom azt, hogy ez a mozi erősen túlértékelt.
Első kőrben kezdeném azzal, hogy munka után Milóval nekiültünk megnézni, de harminc perc után inkább az ágyat választottam és lassan a negyvenedik perc körül sikerült mély álomba merülnöm, így végül arra sem ébredtem fel, mikor Miló megtekintés után elhagyta az objektumot.
Igen, vannak filmek, amik valamiért megfognak és hiába dolgozom másnap és tudom, hogy négy-öt óra alvás után nyűgös leszek, egyszerűen nem erősebb az alváskényszer és az ágy mágneses ereje, hogy lefeküdjek. Pontosan ilyen mozi volt kb. egy hónapja "A fegyvertelen katona" Mel Gibson rendezésében; Leültem és csak a stáblistánál álltam fel.

A másik pedig, hogy a "Nocturnal Animals" története erősen túl van misztifikálva, miközben valójában egy egyszerű bosszútörténet, még csak nem is a véres leszámolás fajtából. Ahhoz, hogy megértsd, mire akarok kilyukadni, el kell mesélnem egy személyes történetet:
Valamikor, az ősidőkben, mikor még fiatalabb voltam és viszonylag vállalható arcú, pultosként, felszolgálóként dolgoztam egy étteremben. Volt egy törzsvendég lány, aki rendszeresen bejárt hozzánk, pár hetente a barátnőjével és megittak néhány pohár borocskát. Csinos lány volt, elég magas, még hozzám képest is, vékony, hosszú combokkal, kerek mellekkel, tengerkék-zöld szemmel, hófehér arccal, amit keretbe foglalt lilás-vöröses színű festett haja. A szemei kicsit talán hidegebbek voltak a kelleténél - hiányzott belőle a barnákra inkább jellemző tüzesség - viszont egyszer egyedül érkezett és a pultnál kötött ki, ahol jót beszélgettünk. A társalgás vége felé, mikor jelezte, hogy ideje távozni, félszegen felvetettem neki, hogy ha esetleg megadná a számát, szívesen felhívnám és beszélgethetnénk - meg ami még a férfi eszébe jut a hosszú combok láttán, mert nyilván eszünkbe jut - amire rövid úton lepattintott, amit persze meg tudtam érteni.
Eltelt nagyjából egy év és a tüske bennem maradt, amikor megint egy pultnál ülős este lett a lány érkezéséből, mivel barátnője megint nem ért rá valami okból.
Ismét egy jót beszélgettünk és csak szimpatikus lehettem a leányzónak, mert amikor már közeledett a továbbindulás ideje, hasonlóan félszegen, de felvetette nekem, hogy ha gondolom, esetleg megadná a számát nekem és folytassuk személyesebb vizeken a hajóvonták találkozását.
A tüske pedig, amely beágyazta magát valahol a lelkemben, azonnali távozást követelve kihozta belőlem a kicsinyes bosszúállót, amely viszont megfosztott egy lehetséges bensőségesebb kapcsolattól, amit ugye, valójában nem is bánhatok, hiszen amiről nincs bizonyosságunk, az csupán fantasztikum kategória.
Minden józan ész ellenére, viszont valami ilyesmit mondtam a lánynak, nem emlékezve pontosan valamennyi szavamra: - Nézd, tavaly már egyszer elkértem a számodat és nem adtad meg. Az azóta eltelt évben én egy cseppet sem változtam, ezért úgy érzem, az a telefonszám számomra teljesen szükségtelen lett mostanra és maradjunk az eredeti koncepciódnál, hogy nem adod meg.
Hülye vagyok?
Egészen biztosan!
De azt a kifejezést, amit a leesett állú lány arcáról olvasni lehetett, azt nem cserélném el sok más emlékemre, mert ritkán láttam olyan őszinte csalódott meglepetést, mint akkor, azon az arcon.
A lány többet nem jött hozzánk inni és lassan van tizenöt éve is, hogy megtörtént ez az eset.
Hogy ne érezd pusztán jellemem elítélendő gyengeségének, hogy ilyen töketlen módon vettem elégtételt egy korábbi sérelmemért - mint ahogyan Miló többször rávilágított hiányosságomra lelki téren ez ügyben - még tudnod kell a történet egyik leágazását, amit kevesen tudnak, de nekünk, akik ott dolgoztunk, sikerült összerakni, hiszen ismertük a vendégkörünket.

Szóval, ami csak segített a lány re-lepattintásában, az egy apróság, amivel nem volt tisztában:
Miután én nem voltam számára kecsegtető alternatíva, kolléganőm elmesélte, hogy egyik hétvégén, amikor nem dolgoztam és ezért pont nem is lehetettem tanúja, de vörös hölgyünk sikeresen összeismerkedett egy másik törzsvendégünkkel, egy kecske szakállas, ezért nálunk "Kecske" becenevet kapó fiatalemberrel, aki külsejében valahol az igénytelen és a szakadtan divatos között helyezkedett el és eléggé morbid életvitelt folytatott az egyszeri emberek számára, amibe néha eszméletlen, Jackass szintű elemek is belefértek.
Egyszer ez a srác például, mert jobb dolguk nem volt egyik komájával, fogadást kötöttek pár ezer forintra, hogy Kecske nem bírja meginni a barátja - Nem a sajátja!!! - hányását egy cipőből. Kecske megnyerte ezt a fogadást, a kolléganőm pedig hátraszaladt okádni az öltözőbe, habár, talán Kecske az övét ingyen is vállalta volna. Az már nem nagyon változtat a tényen, hogy Kecske az eset alatt mennyi alkoholt fogyasztott, vagy, hogy magának a rókának, ha már állatnevek, milyen volt az állaga, mennyisége.
Szóval, Vörös csinos lány sikeresen levadászta ezt a számára nyilván megfelelőbb partiképes ifjút - mondjuk nálam tényleg jobban nézett ki a srác, bár az nem nagy kunszt - és néhány hónapig együtt is jártak, igaz, kapcsolatuk minőségéről nem tudok többet, mint a bizonyos cipőből felhörpintett "ivadékról".
Gondolhatod, hogy ezek után, a következő pultos beszélgetés alatt, mielőtt a leány számát visszautasítottam, végig a száját figyeltem, hátha találok még ott valami kis elkenődött foltot, visszamaradt cafatkát, annak ellenére, hogy a józan ész szerint is már hónapok teltek el a Kecskével folytatott viszonya óta.

Mit érsz egy hatalmas házzal ha nincs kivel megosztanod?

És, hogy miért hoztam ezt a kellemetlen történetet a filmmel kapcsolatban?
Mert Tom Ford kissé naiv története pontosan ezt a fajta kicsinyes bosszút dolgozta fel, amelyet egy férfi (vagy akár nő is) képes megtenni azzal, akivel érzelmi közösséget vállalt volna, de a másik fél elárulta őt és azokat a felhizlalt érzelmeket. (Oké, az én esetemben persze elég erős ilyesmiről beszélni, de kicsiben kezdődik.)

Edward (Jake Gyllenhaal) valamikor kezdő íróként meghódította ideiglenesen Susan Morrow (Amy Adams) szívét, de mikor kapcsolatuk igazán igényelte volna a kiegyensúlyozottságot, Susan nemes egyszerűséggel lelépett Edward életéből és beadta a válópert.
Látva a filmet pedig bizton állíthatom, hogy Edward csalafinta tervét, hogy visszaszúrjon kicsit Susan-nek, arcába tolva az élet igazságtalanságait, nem azért építette fel, mert Susan elvált tőle, hanem az okért, amiért eljutott a válásig, tudni illik Susan nem hitt Edward írói vénájában, nem bízott irodalmi teremtő erejében és mi ez, ha nem egy hatalmas arcul csapása a férfi egojának, ha a nő nem hisz benne és nem lesz a múzsája?

Susan tehát nem hitt abban, hogy Edward-ból valaha igazi író lesz - ezt arra mondják, aki nem csupán a fióknak ír, mint majdnem én is, hanem sikeresen megjelenteti a könyvét és nem csak azok a példányok fogynak belőle, amiket maga az író küld szét az ismerősöknek, hanem van vásárlója is, azaz kelendő.
Edward pedig, miután kilépett életéből a nő, akit nem tudott korábban meggyőzni tehetségéről, a legelegánsabb - már ha egy bármilyen "bosszú" lehet elegáns - módját választotta, hogy helyre billentse megtépázott énképét és hosszú évek kemény munkájával elkészített egy olyan könyvet, amelyik - és Edwardnak ezért is volt valószínűleg korábban nagy szerelme a nő és ezért is fájhatott annak árulása - pontosan tudta, hogy érzelmileg meg fogja érinteni a nőt és arra sarkallja, hogy minimum elmondja neki, hogy tévedett vele kapcsolatban.
És én ezt a motivációt pontosan értem, mivel velem is megtörtént.

Az hab a tortán, hogy Susan pont akkor a legsebezhetőbb érzelmileg, amikor Edward ismét megjelenik az életében, de ez legyen az ő baja, nem igaz, hiszen milyen már, hogy amikor a férfi kívánta, hogy mellé álljon, faképnél hagyta, most, amikor meg érzi, hogy kapcsolata és jelenlegi élete kátyúba fut, görcsösen kapaszkodna akár a férfiba is!
Ne hidd, hogy nőellenes vagyok. Ha a film forgatókönyve fordított szereposztással dolgozott volna, akkor is így éreznék, csak akkor Edward lenne az, aki nem teljesen szimpatikus számomra és Susan lenne az, akinek drukkolnék.

Biztos dolgoztak a sminkesek Adams fizimiskáján, mert, ahogyan Miló és észrevette, vannak jelenetek, ahol kifejezetten szép, míg máshol eléggé leharcolt a külseje, főleg az arca.

Hogy a történet ezen aspektusát megértsük, a film három szálából kettő építi fel nekünk erre a dramaturgia, míg a harmadik szál maga Edward szerzői regénye, amelynek jogai már eladásra kerültek és Susan, miközben a kéziratot olvassa és véleménye gyökeresen megváltozik Edward teremtői tehetségét illetően, a könyv oldalain elmesélt dráma vizuálisan is megjelenik nekünk a film legbrutálisabb és érdekesebb pillanatait megmutatva, talán még tehetségesebb színészekkel, mint akiket a főszerepben látunk.
A könyv cselekménye egy sokkal profánabb és erőszakosabb bosszútörténet, ami talán pont azért íródott meg, hogy kontrasztot alkosson Edward szándékával szemben és mivel magát is belehelyezte a könyv egyik szerepébe, sőt, még durván el is bánt magával - bár legrondábban még így is a női szereplőkkel végzett a regényben és viszonylag gyorsan ki is írta őket a történetből, hogy ezzel is az író fájdalmára tudjunk koncentrálni - hogy a film végén ne Susan oldalára álljon a néző, ha állást akarna foglalni, hanem inkább a hiúságában sértett, egykori elhagyott férj mellett tegyük le a voksunkat.
Ezek mellett pedig a film a jelenben még bünteti is a nőt, hiszen a második férje mellett van lehetősége egy galéria tulajdonosként kamatoztatni a tehetségét, de pontosan azt kapja a férfitől, amit egy kemény kezű nő, aki igyekszik normális családi életet élni és ez a megcsalás, ami felér egy arcul csapással.

Nem ismerem Tom Ford munkásságát, aki a filmet rendezte és már készített korábban egy filmet illetve, mintha valami divatdiktátor lenne a férfi vagy mi, de borítékolom, hogy ehhez a forgatókönyvhöz valamilyen módon az életéből merített és egy sokkal korábbi sérelmét kompenzálta képírói minőségben, annak ellenére, hogy az alapot Austin Wright regénye képezte. Ezt azért gondolom, mert a film eléggé személyes hangvételű munkának tűnik, ez meg akkor lehetséges, ha a készítő valamilyen módon érintett a témában.

Az elképzelt történet kiemelkedő két színésze számomra a helyi rendőri erőt képviselő Michael Shannon, akinek kissé kétfelé néző szemei és robusztus álla jól kamatoztatható, mint tökös fegyveres segítség, aki felajánlja Tonynak (szintén Jake Gyllenhaal), hogy kellő motivációt kapott, hogy alkalmazza a szemet szemért elvét, míg a másik meglepően jó alakítást a korábban szerethető Ha-ver-t alakító és mostanra a szememben ezzel a szereppel sokat nőtt Aaron Taylor-Johnson alakítja.

Ja és van benne egy Isla Fisher, akinek egyszerűen nem sikerül betörnie a fősodorba, pedig kellemes jelenség. (Karaktere - fehér bőr, vörös haj - eléggé hajaz Amy Adams-re, ezért úgy vélem, nem véletlenül lett végül ő a befutó Edward regényhősének feleségének szerepére.)

Tony nem túl tehetséges lövész, bár, ha azt vesszük, hogy gyakorlatilag két embert ölt meg szinte véletlenül meghúzva a ravaszt, akkor viszont elég profi gyilkológép.

Amire viszont még keresem a választ, hogy mit is akart jelképezni Ford a film főcímébe beépített rengeteg kövér hölggyel, akik - és gondolom a cél ez is volt - enyhe undort ébresztettek bennem, miközben épp a vacsorámat akartam elfogyasztani. Talán ez a rész volt az egyik legváratlanabb számomra a filmben.
Talán a fogyasztói társadalom egyfajta kifigurázása akar lenni, hogy ha elég gazdag vagy, még azt is művészetnek ítéled meg, amit a mindennapokban simán elkerülsz és hidegen hagy, vagy esetleg undorít.

60%

Ha megtekintenéd:
- Éjszakai ragadozók (2016)

Különvélemény:
Erősen szpojleres felvetés, de ha én rendezem a filmet, biztosan beiktatok egy plusz jelenetet a film végére, még akkor is, ha ezzel elviszem az abszurd humor irányába a filmet.
A jelenetben Susan bent ül az étteremben, várja Edwardot, aki kintről figyeli, majd grimaszolva bemutat egyet a nőnek, aki nem látja, de reményekkel telve várja, majd a férfi hátat fordítva a múlt sérelmeinek, elégtételt érezve elhagyja a várost.
tudom, igazi romantikus vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: