2017. január 31., kedd

Énekelj! - Sing (2016)

Énekelj! - Sing (2016)


Rendezte: Christophe Lourdelet, Garth Jennings

Megtekintés: Nem gondoltam volna, hogy egy mese tetszeni fog, aminek a témája olyasmi, ami miatt már nem kapcsolom be a tévét sem.

Az "Énekelj!" egyik legnagyobb pozitívuma számomra az volt, hogy nem volt telepakolva különleges képességű, szuperhős figurákkal és a története is, szegről-végről földhözragadt volt. Mert összességében egy tehetségkutató versenyről - is - szól, amelyben bárki megmutathatja, amit tud és mivel a bárki nem egyetlen főszereplőre korlátozódik, végig lehet izgulni, hogy a kedvenc karakterünk lesz e az, aki a mennybe megy.

Ha tévében kellene megnéznem egy újabb, ezredik énekes műsor, amelyben eddig "elvileg" fel nem fedezett tehetségek kapnak teret, eret kell vágnom. Pusztán azért, mert megcsömörlöttem ezektől a műsoroktól és egyébként sem hiszem, hogy kis országunk olyan hatalmas piac lenne, hogy évente öt-tíz kiváló énekessel kellene gyarapítani a popszakmát, ha esetleg két-három hasonló műsor indult, akkor még többel.
Nem hiszek ebben. Az Internet rákfenéje, hogy ami tetszik, azt letöltöd, ezért, nem gondolom, hogy ennyi énekest képesek vagyunk úgy eltartani, hogy a polcra kirakott termékeiket - kezdetben ugye a cd lemezt, később pedig minden járulékos baromságot, a saját divatmárkától a névre szóló szakácskönyvig - megfelelő mennyiségben fel tudjuk vásárolni.
Könyörgöm, sokszor egy koncert termet nem tudunk megtölteni elég érdeklődővel, nemhogy eladjunk valami válogatáslemezt, középszerű nótákból.

Ez a véleményem azonban nem áll Amerikára. Azért 300 millió ember már össze tud karistolni sok-sok művésznek egy házra valót és marad haszon télire is. Ezért a z "Énekelj!" koncepciója jól működött tengerentúli animációs filmben.
Végre nem azért izgultam, hogy valaki legyőzve félelmét képes lesz e varázserejét kamatoztatva szembeszállni egy szörnnyel, vagy azért izgulni, hogy a világ terhe agyonnyomja e majd a mese főhőseit. Ennél sokkal földhözragadt problémáink voltak, mint például, a családom elfogadja e a döntésemet, hogy a világot jelentő deszkákra kívánkozom, vagy az, hogy le tudom e győzni a saját magam által felépített falakat és ki merek állni mások elé a tehetségemmel, ami nem a láthatatlanság vagy isteni erő, hanem csupán annyi, hogy kieresztem a hangom.

Persze így nincs is akkora tétje a mesének, viszont ezekkel együtt szerethetőek a karakterek.

A főszereplőnk Buster Moon (Matthew McConaughey) -  a színész nevét kiírni egy animációs filmhez, aminek jó eséllyel csak a szinkronos változatát fogom megnézni, ezért a színésszel még hang formájában sem találkozom, elég fura érzés számomra, ezért a többi esetben nem is erőltetném... - apjától egy lepukkant színházat örököl és nagyjából önhibáján kívül belekerül egy ukrán maffiát megidéző ingatlan eltulajdonítási hacacáréba. Végül egyetlen mentőötlete támad, amiből rövid időn elég bevételt lehetne összehozni és még a színházi világon belüli tapasztalatait is ki tudja benne aknázni és ez nem más, mint meghirdetni egy énekes versenyt, amelynek későbbi haknijaival talán sikerül ismét becsalogatni a nézőtérre a városka lakosságát, mert talán majd érdekli őket az a rengeteg produkció, amit nem vérprofik, hanem talán épp a szomszédjuk fog bemutatni nekik, miután felgördül a függöny.

A kedvencem. Amit az áruházban csinál,
zseniálisan kedves.
Az ilyen műsorok elkészítésének szakmai része nem része a forgatókönyvnek, viszont, hogy a szereplő állatkák érzelmileg közelebb kerüljenek a gyerekekhez, a legtöbbhez igyekeztek az írók valami apró kis magánéleti válságot generálni, ami viszont nem emelkedik felül a sok ezer szappanoperában már unásig ismert drámafonál fölé. Kapunk családanya cocamilfet, aki ugyan nem fásult bele az otthon melegének ébrentartásába, viszont szeretne kicsit kilépni az egyhangú és monoton, beszűkült életteréből, visszacsempészni valami kis színt a házassága szürkeségébe. Van nekünk egy gorilla srácunk, aki nem kívánja a rögös családi örökséget tovább vinni, hanem egy sokkal nyugodtabb és éppen ezért, szűk környezetében lenézendő elfoglaltságban látja magát kiteljesedni. Vagy a tini bakfis, aki érzi, hogy legbelül szétfeszíti a tehetség, azonban ezt megmutatni másoknak, egyszerűen retteg.

Szóval, csupa egyszerű, hétköznapi karakter igyekszik elnyerni a fődíjat és vele együtt a szívünket is, miközben néhány, számomra ismertebb és pár másik kevésbé ismert dallal töltik ki a műsoridő nagyobbik részét. A jogdíjak biztos alakítottak sokat a dalok végső megjelenésén.
Maradéktalanul azonban nem vagyok elégedett, mert ha már énekes produkció, meg a figyelemre is áhítozik és nem kevés pénzt húzna ki a zsebünkből, akkor legyen kicsit tökösebb és a dalok frontján is törhették volna magukat, hogy igazán maradandót alkossanak. Például akár azzal, hogy egy-egy dalt műfajilag esetleg más kontextusba helyeznek, azzal akár szöges ellentétben, mint amit már a dal eredetijénél megszokhattunk.
Az lett volna még igazán ütős. Viszont még így is több, mint ötven dal került bele a soundtrack-be, visszanyúlva egészen az 1940-es évekig.

A történet lezárása is túl nyálas és hollywoodi, a figurák élettörténeteinek lerendezése sem hoz magával semmi meglepetést.
Ettől függetlenül az "Énekelj!"-t csak ajánlani merem, mert karakterei kedvesek, van benn sok zene és a humorból is sikerült viszonylag sokat belecsempészni a mesébe, pedig, néha pont ott csúszik el a kész mű, mert kedves és cuki, csak nem elég vicces, pedig a mesefilmeknél a kis közönség akkor a leghálásabb, ha önfeledten kacaghat.
Még a keleti blokk zenés sikereiből is sikerült valamit belecsempészni a kész filmbe, ezzel is előre gondolva, hogy mivel lehetne az USA-n kívül is masszív rajongói bázist felállítani a fotelből és a moziba csalni.

Pofátlanság lenne mégis, ha nem sorolnám fel mindazok nevét, akik eredetiben a figuráknak adták hangjukat, mivel tisztelem a művészeket: Reese Witherspoon, Taron Egerton, John C. Reilly, Seth MacFarlane, Scarlett Johansson és Jennifer Hudson, többek között.

60%

Ha megnéznéd:
- Énekelj! (2016)

Az animációs filmbe becsúszott egy japán anime vöröspanda csoport is, akik előadásának eredetije itt megtekinthető. Hihetetlen, mennyire gyermeki és szexuálisan stimulálóak a japán előadóművészek, ebben a túlrajzolt, túleffektezett környezetben a harisnyáikban. Nem csoda, ha a cosplay mint kifejezési forma tőlük ered, japánból.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: