2016. december 1., csütörtök

A Kaliforniai kölyök - The California Kid (1974)

A Kaliforniai kölyök - The California Kid (1974)


Rendezte: Richard T. Heffron

Megtekintés: Sima országúti bosszútörténet.

Majdnem a szokásos, a hatalom visszaél erejével, kisvárosi mese. A gonosz seriff, erejét fitogtatva a városkába tévedő valamennyi gyorshajtót - de legalább egyenlő a bánásmód - csípőből megbüntet. A gond az, hogy néhányan úgy vélik, meglóghatnak a törvény szigora elől, mivel az eszményi - tyúkszaros - Clarksberg városkától alig pár mérföldre húzódik az államhatár. A probléma az, hogy a seriff verdája sokkal erősebb, mint az idetévedő és eltévelyedő gyorshajtók, ezért, rövid üldözés után, a helyi halálkanyarban a seriff rásegít a lökhárítójára szerelt plusz vassal a sebességre, és menekülő autóból hamar szakadékba bukfencező autó lesz.

A film elején, hogy legyen mire építeni az amúgy roppant sovány történetet, megismerünk két tengerészt, akik hazafelé tartanak, de Clarksberg közelében sem vesznek vissza a tempóból, ezért a seriff (Vic Morrow), hamar rájuk tapad és halálos díszkíséretet biztosít a két fiatalembernek. A korábban említett kanyar elnyeli a menekülő járművet és a város halálozási statisztikája azonnal megugrik két fővel. Az egyik áldozat testvére (Martin Sheen) pár héttel a tragikus esemény után a városba érkezik, hogy elégtételt vegyen. Persze, ez nem olyan egyszerű, ha minden adu a helyi seriff kezében van és hősünk nem kíván törvénytelen eszközökkel - vagy csak igen behatárolt keretek között - élni.

Az amerikai tévéfilmes költségek, amennyire megfigyeltem, kedveznek az autós üldözős filmeknek. Sokkal inkább, mint mondjuk igényes westerneknek, vagy egyéb történelmi tematikájú történeteknek. Mert mi kell az izgalomhoz egy átlag amerikainak? Verdák, erőszak, leszámolás. Mivel autókból jól állnak - beleértve a hozzá tartozó utakat, földutakat - és a többihez meg nem kell túl sok forgatókönyves tehetség, beleszaladhatunk sok olyan moziba, amely a kanapén ülő nézők szórakoztatására készült. Ez a darab is ilyen. Spielberg mindjárt kettő ilyen filmet is elkészített (Sugarlandi hajtóvadászat (1974), Párbaj (1971). Az amerikai filmművészet híres arról, hogy az autóiparban rejlő lehetőségeket - értsd. sok összetörhető kocsit ontanak a futószalagok - kiaknázza. Ezek mellett még az is kedvelt téma a tengeren túl, hogy valaki visszaél a hatalmával - pl. seriff, kormányzó, helyi kiskirály - és érkezik egy idegen, lehetőleg a messzi homályból, aki - megfeleltetve a magyar népmesék legkisebb fiútestvérének, vagy hercegének - megleckézteti a hatalommal visszaélőket.
Ebből kifolyólag rengeteg olyan film készült, amikor egy kisváros seriffje, úgy véli, felette áll a törvénynek és a lakosságot valamint az odatévedő idegeneket, amolyan csicskásnak tekinti és bizonyos okok miatt - néha, csak mert gyökér - rendszeresen megszívatja. Általában nem is kapunk magyarázatot, miért lesz valakiből ilyen figura, mert ha nincs indok, sokkal jobban működik a nézők azon viselkedési normája, hogy a főszereplő mellé álljanak.
Itt azonban a film felénél kapunk egy választ a seriff viselkedésére és ezzel már sokkal jobban árnyalják a figurát, megkockáztatva azt, hogy némi morális pozitívummal ruházzák fel. Szerencsére azért nem teljesen, hiszen elég blőd dolog lenne végül a nyilvánvalóan gyilkos seriff oldalára állítani a nézőt. Viszont legalább kaptunk egy hihető indokot, aminek köszönhetően, egy másik filmben, kissé más beállításban, akár maga a seriff is lehet a jó fiú. (Nos, ami azt illeti, készült is egy ilyen mozi. A címe pedig Mad Max (1979).)

Ettől függetlenül, az arányok és karakterek felfestésével most a seriff lett a genyó és a titokzatos lovas - aki jelenleg autón érkezett - az, aki felszabadítja a városka lakosságát. Mi ez, ha nem egy western mégis, csak lovak helyett autókkal?


Különvélemény:
Ha nagyvonalúan kezeljük a történetet, akkor Martin Sheen tévés munkája emlékeztet fia későbbi videós sikerére, az Interceptor (1986) című, mostanra negyvenesek körében amolyan bűnös élvezetnek számító sci-fi, akciófilmre. Ebben a testvér érkezik a városba, hogy megtalálja a bűnöst és revánsot vegyen, a másikban maga a meggyilkolt fiatalember jön vissza - amolyan Holló parafrázis, hiszen annyira emlékeztet Brandon Lee későbbi sikerére és egyben utolsó filmjére - és vadássza le azokat, akik haláláért felelősségre vonhatóak.

Az egyszerű történethez rövid játékidő dukál. Alig 73 perces alkotásról beszélünk és biztosan lehetett volna mélyíteni a karaktereket és azok motivációit, ám a lényeg elmeséléséhez ennyi is bőven elég. Mondjuk, a forgatókönyv szándékosan nem tér ki a közösség reakcióira, pedig ha máskor nem, akkor illet volna felhördülniük, amikor a seriff balesetbe hajszolja a városka két fiatal lelkét, amelyből az egyik meg is hal. Gondolom, legalább ekkor ki kellene nyílnia a lakosok szemének és rövid úton visszahívni a seriffet - vagy visszahívatni, ha a polgármester jelölte ki esetleg - mert az, hogy idegenek úz a halálba, még hagyján, de amikor saját földijeit, akkor ott komoly gondok vannak szigor terén.

Sajnos, a másik, amit fájlaltam, hogy a hetvenhárom percbe nem fért bele, hogy Martin Sheen csendes és kimért autótulajdonosát - a Kaliforniai kölyök cím nem az ő származására utal, hanem a sportjárművének a neve - jobban megismerjük. Annyi bizonyos, hogy ért a nyomozáshoz és a vezetéshez, valamit a bosszú vezérli, igaz, hidegen tálalva igyekszik azt elfogyasztani, egyáltalán nem forrófejű. Mikor végül is elégtételt vesz, végletes megoldásként belehajszolva a seriffet a saját csapdájába, ahogy érkezik, egy agyőt dobva hátrahagyja a városkát, pont, akár a westernfilmek magányos lovasai, akik belelovagoltak a naplementébe.

60%

Ha megnéznéd:
- A Kaliforniai kölyök (1974)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: