2016. október 25., kedd

Tarzan legendája - The Legend of Tarzan (2016)

Tarzan legendája - The Legend of Tarzan (2016)


Rendezte: David Yates

A film Mafab adatlapja: Legend of Tarzan (2016)

Megtekintés: Rájöttem, hogy engem nem nagyon izgat Tarzan legendája.

Mi is nekem, a Magyarországi srácnak Tarzan és ami körötte folyik. Semmi, döbbentem rá, miközben néztem Yates akció CGI tűzijátékát. (Akkor már inkább a francia honból - tehát Európai - érkezett Rahan és Taraó jelentették nekem a képregényes ősembert.) Gyerekkoromban, amikor fater vett egy fekete-fehér tévét, nem is tudom, hogy volt e hozzá szerencsém, de valamikor láttam pár rész. Biztos nem hétfőn, mert akkor adásszünet volt. Lehet, hogy már színes volt a tévénk, de emlékszem, a film nem volt az. Azután valahonnan kaptunk - talán egy Jugoszláv nyaralásnak köszönhetően - néhány képregényt és az egyik Tarzan kalandjairól mesélt. Akkor kedveltem meg a képeket, habár a szövegbuborékból egy szót sem értettem. Később jelentek meg Rice Borroughs-tól könyvek is, kellemes fekete borítóval, közepén lényegre törő rajzokkal. Talán az elsőt olvastam el. A fekete-fehér változatot is csak azért néztem meg, mert abban a korban bejöttek a marhaságok, az állandóan hülyéskedő Csita, a Jane-t játszó színésznő, aki viszonylag lengén volt öltözve és az az üvöltés, amiről még ma sem tudom biztosan, hogy hangkeverő pulton vagdosták össze, vagy az idegenbe szakadt és ezért, nekünk magyaroknak kis büszkeségünk, Johnny Weissmüller, (Aki ráadásul még csak nem is az első volt a sorban) adta ki őket a torkán. Utoljára, amikor kicsit is érdekelt a téma, az a Disney rajzfilm volt, pedig előtte láttam moziváltozatot is, csak azok nem kötöttek le. Még a Christopher Lambertes se. Mert miről is szól alapjában véve a Tarzan?

Arról, hogy én az átlagos pasi mekkora lúzer vagyok.
Miért?
Mert van ez a kicsávó, akinek ugyan meghalnak a szülei és majmok - gorillák - nevelik fel a dzsungel közepén, mégis sikeresebb és erősebb nálam, mire felnő. Sőt, annak ellenére, hogy eredetileg a halál tökén cseperedik fel, még egy eszméletlen csinos Jane-t is beújít és kiderül az is, hogy az eltelt évek dacára elég csak hazatérnie a civilizációba és máris a készbe csöppen, hatalmas családi örökség vár rá. Hát köszi. Csípett volna halálra egy szúnyog.
De nehogy már az én sikertelenségem miatt szenvedjen ő kárt.
Csak ez így olyan...  kimódolt?


Ez az új film sem magáról a legendáról szól, hiába hirdeti a cím. Nem.
Itt már túl van a nehezén, otthon (?) éldegél Angliában, Jane-nel az oldalán és egy expedíció miatt veszik rá, hogy visszatérjen a kongói térségbe, ahová nem nagyon kívánkozik emberünk, John Clayton (Alexander Skarsgård). Minek is tenné, amikor a családi birtok olyan otthonos, akár egy Erdélyi vámpír kastélya, agyon effektezve köddel és szürkés-kék árnyalattal? Afrika tikkasztó, ahogy Clayton megjegyzi és ha véletlenül nincs kéznél az ügyeletes fekete mellékszereplő - jelen esetben Samuel L. Jackson - akkor otthon marad és a száz szobát népesítené be asszonykájával. Ehelyett elindulnak turnézni, mert elvileg bizonyos politikai körök és idegen országok kapzsi uralkodói rabszolga sorba hajtották az egykori Tarzan szomszédait, a bennszülött fekete népeket.
Szerencséjére, egy korábbi botlás miatt egyik harci díszben alvó csoport törzsfőnöke úgy érzi, ki kell Tarzan szívét vágnia és megennie, egy korábbi összetűzésük folyományaként és ebben pont a kapzsi és Jet Li rózsafüzérét eltulajdonító Leon Rom (Christoph Waltz) lesz partnere, miután kiderül, hogy a világ segglyukában is tud két ember - persze fontos karakter mindkettő - közös nyelvet beszélni.

Szóval, ahelyett, hogy rebootolnák az egészet az elejétől, a gyerekek miatt, inkább kapunk egy bosszútörténetet, amelyet olyan CGI jelenetekkel pakolnak tele, hogy a szemem kettéállt, de azért felröhögtem itt-ott.
Azért az a liános poén tetszett, mert mikor a levegőben hintáznak, valahogy nem nagyon látni, hogy lenne idő ellenőrizni a szakítószilárdságot. Ellenben, amikor a vonat után ugranak, akkor kiderül, hogy a dzsungelben nem kell hálóvető ahhoz, hogy az ember akár száz méteres magasságokat és hosszúságokat áthidaljon, hogy végül, mint a hímes tojás, megérkezzen egy robogó vonat tetejére...
Innen már tudtam, hogy ez egy sci-fi vagy paródia.


Margot Robbie, mint Jane, még sosem volt ennyire jellegtelen és színtelen. (Nem csak a szűrözés miatt.) Persze, nem is csoda, mert legutóbb az Öngyilkos osztagban láttam és ott rendesen kimaxolta a cukiságjelzőt.
Szóval, valahogy mintha mindenki kicsit árnyéka lenne önmagának.
Azt a közös vacsora jelenetet is mintha már láttam volna sokkal jobban "tálalva" Indiana Jones-szal, mikor Belloq és Marion leülnek egy asztalhoz, majd előkerül a kés.
Ez volt az első Tarzan történet, amiben nem vettem egyértelműen észre a jellegzetes "Tarzan" dramaturgiát: Szereplők, főleg teherhordók, mennek A-ból B-be, közben kalandok, veszély, tűzhányó, sziklaomlás, hullanak a a feketék, és a végül csak Tarzan és a slepp fontos része marad meg. (De, kb. ez lett a vége.)

Azt árulja már el valaki, hogy mikor a végén a bivalycsorda televágja a kisvárost, megerősítve egyéb agresszorokkal, hova tűnnek? Oké, látom én, hogy bevetődnek a tengerbe - mivel tengerparti városról van szó, távolban a hajókkal - és úszni kezdenek, mert már nem maradt lerombolni való, de addig hol voltak a krokodilok, amik később beúsznak a partról és mikor a krokik elérik a széteső hajót - amelynek kazánját még a speckó géppuska is alig lövi szarrá, habár korábban Jakcson utalt rá, hogy esetleg puskákkal kéne szétlőni... eh - addigra a bivalyok hova az anyjukba úsztak el? A távoli fregattig?

Szerintem ez az egész film egy parasztvakítás.
Mások is láthatták ezt, nem véletlenül nem olvastam róla sok jót.

Hiába látom annyi filmben Djimon Hounsou-t, ha a legtöbb szerepe totál mellékes. Nem is gondoltam, hogy a pasi nem ugrotta még meg eddig az ötven filmet, hiszen az Amistad óta csak én vagy százban láttam. Vagy úgy tűnt...

60%

Ha megnéznéd:
- Tarzan legendája (2016)


Kultfilm: Showgirls - Showgirls (1995)

Kultfilm: Showgirls - Showgirls (1995)


Rendezte: Paul Verhoeven

A film Mafab adatlapja: Showgirls (1995)

Megtekintés: Igazi bűnös élvezet: olyan rossz, hogy már jó.

Mindig egy meglepetés számomra nekiugrani a Showgirls című Verhoeven marhaságnak. Az első kb. tíz perc lepra elindulása után egyre jobban élvezem a Flashdance csöcsös verzióját. Valahogy, mivel 2-3 évente nézem újra, elfelejtem, hogy valójában mennyire szar Elizabeth Berkley interpretálásában Nomi Malone karaktere az elején. A tipikus hisztis vidékről jött, magát kibaszott titokzatosnak tartott táncos picsa, aki késsel a zsebében utazik, nehogy megtámadják és nem bírja a kritikát és alig hallgat a tanácsokra, mert mindent jobban tud, a problémáit meg vagy erőszakkal kezeli vagy hátat fordít nekik, mintha nem léteznének, esetleg hisztizik, mint egy ovis kislány ezért még azonosulni vele vagy drukkolni sikerének is elég nehéz. Amikor pereg az első negyed óra, és Verhoeven felépíti a cselekmény alapjait - tényleg csak a tipikus karrierfilmek jutnak eszembe, mint Flashdance (Annak a szkriptjét is Joe Eszterhas dobta össze) és Csillag születik - akkor valami borzalmas, amit látunk. Tökéletesen megértem, miért bukott a film a bemutató idején; szinte egyetlen értékelhető pontja a színésznők testének látványa. Mintha nem is egy Verhoeven rendezte volna, hanem valami kontár, elsőfilmes egyetemista, aki a nedves álmait álmodja vászonra, mert a film elejének nagyjából semmi köze a valósághoz és a bemutatott szex ellenére még egy szolid verziója mindannak, amit éjszakai életként a Las Vegasba szakad fiatal lányok kénytelenek átélni, ha sikeresek szeretnének lenni a show-bizniszen belül.
Amiből a film semmit nem tud felmutatni, az a kemény munka, amit ezek a táncosok beleölnek ezekbe a fellépésekbe. A gyakorlások, próbák egyszerűen hiányoznak ebből a filmből. Ami talán az egész lényege lenne. a tanulás, ami a lányokat tehetségessé teszi, ki lett irtva, el lett nagyolva. Nekem hiányzott.

Mi az ami miatt az eltelt húsz évben egy szűk klikk körében ez a trágya felmagasztosult amolyan kultikus mozivá, amit divat fikázni, de ugyanakkor mégis megnézi az ember? Talán, mert van benne egy karriertörténet, egy dögös csaj csodás cicikkel - popsira még gyúrhatott volna - tipikus kilencvenes évek életérzés, pörgés, csillogás és a végére érve még egyfajta konklúzió is. Egy biztos, amilyen nehéz megkedvelni Nomi-t a film elején, azért mert klisés, mint állat, végül a néző legalább olyan optimizmussal engedi útjára a táncoslányt és titkon szorít neki, hogy bejöjjön az élet, amely a lehetséges fiktív jövőben várhat rá.
Biztosan nem tudnám azonban kijelenteni, hogy ezért vagy azért lett a film később pult alatti kedvenc, főleg, hogy bemutatása után megkapta az Arany Málna díjat - amit Verhoeven mint rendező, elsőként vett át személyesen, ezzel is komoly hírverést csinálva a már leírt mozinak és szerzett egy-két plusz rajongót - és a házimozi bemutató csak Amerikában több, mint százmillió dollárt fialt, amely rendesen meglepte az MGM befektetőit.


Elizabeth Berkley nem volt kezdő a filmiparban, mikor beleugrott ebbe a karriertemető vállalkozásba, mégis, tiszta első bálozó, ami teljesítményét illeti. Többen voltak versenyben a szerepre - Drew Barrymoore, Angelina Jolie, Pamela Anderson, Jenny McCarthy, Denise Richards, Vanessa Marcil, Charlize Theron - és aki kimaradt, azok mind örülhetnek. Berkley ázsiója a film bemutatása után sosem emelkedett meg, és ez a film maradt a legnagyobb kereskedelmi sikere, annak ellenére, hogy később instruálta pl. Woody Allen és Oliver Stone is. Berkley, annak ellenére, hogy ebben a filmben főszerepet alakít és a testéből sem keveset mutat meg, bagóért adta el magát. Százezer dollárt tehetett zsebre, miután felvette nadrágját és további aprópénzt a dvd bemutató után. Ezért a pénzért nem csak a testét mutatta meg, de állandóan marták egymást a másod-főszereplő Gina Gershonnal - akinek már előtte is volt valamennyi neve a szakmában és később is tudott választani pár jó szerepet - sőt, Berkley a forgatás idején nem ritkán napi 13-14 órát mozgott, táncolt magassarkú cipőben.

Azért Gina Gershon sem profitálta agyon magát ebből a filmből. Igaz, teste semmivel sem rosszabb, mint Berkley párducmacska megjelenése, pedig Gershon majdnem kerek tíz évvel idősebb fiatal pályatársánál. A versengésük nem csak a forgatókönyvben és így a nézők számára láthatóan a vásznon zajlott, hanem a forgatás alatt végig. Ez a feszültség a vezető színészek között pedig sokat segített Verhoeven munkájában, mert inspirálta őt, ahogy Berkley és Gershon marja egymást. Gershon amennyire emlékszem, nem nagyon tudott a "Fülledtség - Bound (1996)" című thrilleren kívül komoly főszerepet megcsípni magának - abban is van egyenlő partnere (Jennifer Tilly) - de legalább filmográfiáját nem csúfítja el egyértelműen ez a produkció. (Halkan jegyzem meg, a Showgirls után készült a Fülledtség, ezért elképzelhető, hogy a rendezők a korábbi film miatt gondoltak rá.)

A férfi főszereplők közel sem olyan hangsúlyosak, mint a lányok.
Kyle MacLachlan, aki Gershon pasiját alakítja, később a premieren látta a filmet és egyáltalán nem volt tőle elragadtatva. MacLachlan külsőre elég konszolidált fickó és legnagyobb filmes sikereiben sem nagyon alakított olyan excentrikus és hedonista pasasokat, mint ebben a filmben. A Dűne című sci-fi-fantasy drámában egy visszafogott, érzelmeit palástoló uralkodót játszott, a legismertebb szerepe pedig később a kifejezetten karót nyelt stílust képviselő FBI ügynök, Dale Cooper figurája volt a Twin Peaks című, tudatmódosító szereket propagáló tévés drámasorozatban.
A másik férfi főszereplő Nomi félig pasija, a beszédes nevű James Smith, Glenn Plummer tolmácsolásában. A karakter valójában egyfajta kivetülése azoknak a fickóknak, akik barát-haver-szerető stílusban a hasonló sorsú lányok útjába keverednek, majd elkopnak belőle, nem hagyva mást, csak szép emléket. Nem véletlen, hogy végül karaktere nem kapcsolódik Nomi további sorsához. Ahogy James Smith neve beszédes, úgy Nomi Malone neve is egy kicsavart anagrammája a "Noname Alone"-nak. azaz névtelenül, egyedül, ami jól mutatja a főszereplő táncoslány sorsát, aki valójában egyedül rója útját és keresi a lehetőségeit egy szebb jövő reményében. Jön, majd továbbáll.

Beszédes kép, Nomi egyedül van, mint a feltartott hüvelykujja. Keresi útját. Gyakorlatilag a sorsra bízza magát.

Hazugság lenne azt állítani, hogy a filmnek ne lenne mondanivalója, amelyet bőrbe és izzadtságba csomagoltak. De az is hazugság lenne, ha az író, Joe Eszterhas forgatókönyvét úgy próbálnánk eladni a nézőnek, mint egyfajta tanmesét, amely figyelmezteti Amerika lányait, "Vigyázzatok hölgyek, mert ez várhat rátok!" Ettől függetlenül, mikor az első kritikák nem túl kedvező színben igyekeztek tálalni a filmet, Eszterhas saját pénzéből áldozott arra, hogy néhány fontosabb szaklap oldalain promotálja Verhoeven filmjét, felhívva rá a női nézők figyelmét, hogy ne csak egyszerű erotikus filmként tekintsenek művükre, hanem erkölcsi tanításra is, amely a művészvilág bármely szegmensére átemelhető. Mondani sem kell, hogy Eszterhas ezzel a lépésével ellentétes hatást ért el, hiszen addigra már mindenki szexfilmként gondolt a Showgirls-re, amely lealacsonyítja a nőket, beleértve a két főszereplőt. Berkley-t és Gershon-t.
Öngól!

"-Oda kell még egy kis sárga!" - mondja a sminkes csaj, mintha a nézőtérről valaki észrevenné, hogy a táncoscsaj szeme hány fokkal sárgább, mint a többié... A szakma, amiben mindenki olyan kurva fontos és kurvára hiányolhatatlan.

A valóság valahol félúton tanyázik. A filmnek nyilván van igazságtartalma. A vetkőző lányok élete nem fenékig tejfel és ha van lehetőségük, igyekeznek ebből az alantas szakmából bármi mód kitörni. A film egyszerűen töményen mutatja meg az élet árnyoldalát a mimóza lelkű nézőknek. Amerika elvileg nem szívesen vesz arcának erről az oldaláról tudomást. Ott az átlagembert csupán a színpadon zajló műsor érdekli és a szenvedést és zsarnokságot, amely mögötte van, azt igyekszik figyelmen kívül hagyni. Még Jennifer Lopez is azt nyilatkozta a film egyik jelenetéről, amelyben táncosokat válogattak egy zenés darabba, hogy szélsőségesen soviniszta megközelítés és Lopez a való életben hasonló esettel még nem találkozott.

Ja, hogy a történetről nem is szóltam? Dehogynem, ha láttad a Flashdance-t.
Csak ott főhősnőnk a fizikai munkát akarja lecserélni a táncra, itt meg a rúdtáncot a világot jelentő deszkákra. Eszterhas gyakorlatilag ötlettelenül újrahasznosította a már korábban sem túl sok eredetiségről árulkodó forgatókönyvét és megpakolva polgárpukkasztással eladta egy Európai származású rendezőnek, hiszen Verhoeven nyíltan támadta Hollywood álszemérmességét filmjeivel. Olyasmit is megmutatott, amit más, Amerikai rendezők nem vállalnának be. Talán ez egyfajta tengerentúli szemérmesség miatt.

Tudom, hogy alapjába véve egy szar film, de nálam simán 80%!
Hibái ellenére is.

A film egyik táncos karakterét, a Penny-t alakító Rena Riffel úgy gondolta, hogy a szerepben sokkal több van, ezért leforgatta a film számomra ezidáig teljesen ismeretlen, nem hivatalos folytatását, a "Showgirls 2: Penny From Heaven (2011)" című, imdb-n 1,8 csillaggal jutalmazott mocskát, amelyhez az eredeti első részből sikerült megnyernie Glenn Plummer-t, Greg Travis-t és Dewey Weber-t. A film 2 és fél órás!

Ha látni szeretnéd:
- Showgirls (1995)
- Flashdance (1983)


A film soundtrackja: Soundtracks and You - Showgirls (1995)

2016. október 24., hétfő

2016. október 22., szombat

Nyári tábor - Summer Camp (2015)

Nyári tábor - Summer Camp (2015)


Rendezte: Alberto Marini

A film Mafab adatlapja: Summer Camp (2015)

Megtekintés: Egyértelműen 2015 egyik jobb horrorfilmje.

A cím eleve reflektál a műfajra. Nyári tábor. Vajon hol játszódik a legtöbb kaszabolós horrorfilm? Valamilyen nyári táborban, üdülő komplexumban, ahol viszonylag sok az ember, néha gyerek. A Summer Camp címében egyértelműen a slasher műfajt vette célba, azon belül pedig a megörülős horrort és elkezdték kicsavarni. Már az is kamu, hogy nyári. Végig őszies a hangulat, színek alig. Egy főleg homokos, földes környezetben kalandozunk, valahol észak-Spanyolországban, El-Buho-ban. Ide várja négy fiatal harmincas, hogy egy csapat gyerek másnap megérkezzen. A táborvezetők közül három anyanyelve angol, mivel eredetileg egy nyelvtanulást segítő táborba jelentkeztek. A kibérelt kastélyszállón még dolgozik néhány helyi erő is. Estére azonban elszabadul a pokol és hőseink nagyon tanácstalanok kezdetben, hogy hogyan is kellene túlélniük.

Alberto Marini első egész estés horror mozija nagyon korrekt munka és formabontó abból a szempontból, hogy úgy rugdalja fel a kliséket és olyan pontokon tér el a várttól, hogy a néző csak kapkodja a fejét. Persze, mivel műfaji sajátosság, akad néhány jump scream és kamerarángás - talán a film egyetlen negatívumaként tudnám ezt felróni - ezektől eltekintve bárki büszke lehet erre az indulásra a rendezői pályán. Danielle Schleif aki főleg produceri tevékenységet folytat, korrekt társ-forgatókönyvíró. Közös szkriptjük üdítő a sok piszlicsáré tucat horror között.

A főszereplők sem teljesen klisések, habár, karakterben nem sok újat lehet már hozni az ilyen filmekben. A két női főszereplő azért nem a tipikus buta liba típus és a fiúk is nagyjából tökösek. Kimaradt a csapat ribanca és a lúzer figura is - leszámítva talán a szemüveget, mint mellékes kelléket, mivel dramaturgiailag nem lesz releváns különösebben.
Christy (Jocelin Donahue - Az ördög háza) az elégedetlenkedő csajszi, aki nehezebben illeszkedik be a többiek közé, ellenben annak örül, ha tetszik a fiúknak. Donahue kicsit csenevész jelenség, de ennek ellenére elég csinoska amikor ünneplőbe öltözik. A színésznő nem először választ érdekes horrorfilmben szerepet, mert főszereplő volt a weben agyon dicsért "Az ördög házában" és villanásai voltak Az Insidious: A gonosz házában és a The Burrowers - A felszín alatt-ban is.
Michelle (Maiara Walsh) már egy tökösebb és pozitívabb személyiség, aki könnyebben illeszkedik be, bár, itt nem nagyon van hova, hiszen négyen alkotják az induló gárdát. Walsh sem ismeretlen filmes berkekben. Majdnem egy évadnyi Született feleségekben jelent meg, sikeresen lenyomta a Zombieland tévésorozat változatának pilot filmjét - ami után a félórás vígjáték műsort le is húzták a vécén - és egy általam semmire sem becsült paródiában képviseltette magát, aminek a cikkét legalább ezren elolvasták az oldalamon, mióta kitettem - gondolom a cicis fotó miatt - miközben a film egy rakás fos; ez volt a "Flamó tusa - The Starving Games (2013)"
Will (Diego Boneta) karaktere a romantikus és kedves szomszéd srác típus. Aki barátkozik mindenkivel és nem esik nehezére jó fejnek lennie. Boneta Mexikóból áttette székhelyét Amerikába, legalábbis munka szempontjából. Az önmagát végtelenül szenvedélyes és romantikus srácként aposztrofáló színész bejutott a Scream Queens sorozat stábjába.
A többiek elvannak.


A történet szerint, rögtön a szokásos, filmbe behúzó hangulatteremtő - pár sort kiírnak nekünk - felvázolással indulunk, hogy néhány fiatal eltűnt az adott helyszínről és a hatóság tanácstalan. Mondjuk, ez a befejezés fényében elég komoly csúsztatás, hiszen ha láttuk a filmet, pontosan tudjuk, hogy kerekedett belőle olyan balhé, amit nem tudna a hatóság vállrándítással elintézni. De nem ez a lényeg persze.
A három fiatal és a tapasztaltabb táborvezető, Antonio (Andrés Velencoso) első körben bátorság és bizalompróbával múlatják az időt, majd beterveznek egy laza esti iszogatást, amely nagyon gyorsan az egyikük halálával végződik. Innentől kezdve első pillantásra random mód kezdenek egymás torkának ugrani, így az éjszaka folyamán ki kell deríteniük, mi velük a gond. Igyekeztem nem túl részletesen leírni, mi történik. Sikerült...


A film egyik legnagyobb pozitívuma, amit korábban említettem, hogy igyekszik a szokásos filmes kliséket félredobni és újakat alkotni. Van ezért néhány tényleg kemény jelenet és olyan is, amin felröhögtem. A repülő telefonos például, mert ki tudja, hol áll meg?
Az imdb igencsak szűkmarkúan bánt a film besorolásával csillagok tekintetében, de a sok tucat mozi mellett nálam simán viszi a hetvenötöt.

75%

Ha megnéznéd:
- Summer Camp (2015)


2016. október 19., szerda

Zaklatás - Disclosure (1994)

Zaklatás - Disclosure (1994)


Rendezte: Barry Levinson

A film Mafab adatlapja: Disclosure (1994)

Megtekintés: Pár évente újra-újranézem, mert jópofa a történet azon része, hogy Michael Douglas-t szexuálisan zaklatja Demi Moore.

"Miss. Alvarez, negyvennyolc órával ezelőtt a férjem pénisze egy másik nő szájában volt és attól nekem csöppet sem könnyebb, hogy a jog kinek az oldalán áll!"

De ennél jóval több a történet (Habár a trailer főleg a zaklatásról szól, arra utalva, hogy az a fontos a filmben), sőt, kielemezve, elég ostoba is. Erősen szpojleres leírás.
Tom Sanders (Michael Douglas) egy számítástechnikával foglalkozó cég közepesen fontos beosztottja, aki előtt lehetséges előléptetés áll, miközben a cége egy fontos fejlesztést igyekszik piacra dobni az adattárolás és felhasználás piacán. Valamilyen homályos okból végül nem őt nevezi ki főnöke (Donald Sutherland), hanem egy külsős, bár sikeres üzletasszonyt hoz be a kép, Meredith-et (Demi Moore), aki sok évvel korábban Sanders szeretője volt, jóval azelőtt, hogy Tom családalapításra adta volna a fejét.
Meredith már első nap az irodájába hívatja Sanders-t, ahol egyértelműen kikezd a férfival, aki végül, miután már majdnem hajlandó lenne az együttlétre, lelkiismereti okokból inkább eltaszítja a nőt és elsiet az irodából. Másnap reggel már egy zaklatási ügyben találja magát, melynek megoldásaként felajánlják számára, hogy elköltözhessen és a cég egy másik kirendeltségén dolgozzon tovább. Ezt Sanders nem fogadja el, érthető okokból és egy ügyvéd (Roma Maffia) segítségét kéri, akinek komoly hírneve van hasonló ügyekből kifolyólag.
Cégen belül hamar elterjed a piszkos ügyről a pletyka és Sandersnek fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akarja korábbi életét teljesen elveszíteni.

Zseniális jelenet, hogy hogyan kezdjünk ki valakivel, irányítva az eseményeket.

Ez csak a film első fele, mert miután Sanders és ügyvédje beletemetkezik a bizonyításba, szerencsésen hozzájutnak egy felvételhez, ami alátámasztja a férfi állításait. Csak azt érzem problémának, hogy Michael Chrichton, aki a film alapjául szolgáló regényt írta, hogy kb. eddig tudott mit kezdeni az alapanyaggal.
Chrichton mindig előszeretettel nyúlt bele divatos ügyek boncolgatásába, főleg, ha azok valamilyen technikai szegmenst is tartalmaztak. Volt nála űrszonda baleset, kiszámíthatatlan mellékhatással - Az Androméda-törzs - The Andromeda Strain (1971), - DNS-kísérletek, kiszámíthatatlan mellékhatással - Jurassic Park - Jurassic Park (1993) - vagy időutazás, kiszámíthatatlan mellékhatással - Idővonal - Timeline (2003) - és hasonló filmek tucatja.
Szinte mindig bedobott valami fontosnak tűnő apróságot, hogy a történet annak farvizén végül egy profánabb krimi vagy akciófilm legyen, kevés horror beütéssel.
Itt kettőt is kapunk, amik felcsigázzák a néző figyelmét, de sajnos borzalmasan rosszul kufárkodnak mindkét szállal, ezért a film bár nem rossz esti mozi, némi boncolgatás után eléggé bugyuta történetként hatott számomra. Igaz, ehhez látnom kellett vagy hatszor.

Demi Moore karaktere ütni való.

Tehát, első körben azt hinnénk, hogy a film alapja egy szexuális zaklatás, amelyben megfordultak a szerepek és aki az erőszakot követi el, az a nő. Erre egy egész filmet lehetett volna építeni, ha a forgatókönyv bátrabb és nem fogja kézen a nézőt és vezeti végig az esti eseményeken. Ehelyett a kamera nem titkolódzik, hanem bemegyünk az irodába, végignézhetjük, ahogy Meredith Johnson abajgatja hím munkatársát, Tom Sanderst, aki végül feldúltan elrohan, hátrahagyva a fenyegetődző nőt, de még azt is megmutatja a kamera, hogy bizony, van egy szemtanú is. Semmi titok, semmi rejtély.
Pedig mennyivel érdekesebb lett volna, ha Sanders belép az irodába, majd azt látjuk, hogy hazatér, rajta a karmolás nyomok és másnap elkezdődik a balhé. A néző így legalább annyira bizonytalan lett volna, mint mondjuk Sanders felesége (Caroline Goodall) és kollégái. Amiért nem ezt a megoldást preferálta a forgatókönyv, az az, hogy még enélkül a homályban tartás miatt is hosszú a film; közel két órás.

Aztán lassan kibontakozik a cselekmény, aminek nem is maga a zaklatási ügy volt a lényege, hanem, hogy Tom Sanders-t, számomra érthetetlen okból, elmozdítsák jelenlegi helyéről és ehhez felettese valamiért egykori kedvesét, Meredith Johnson-t kívánta felhasználni.
A cég amúgy egy új termék bevezetésének előestéjén van. Az új termék segítségével épp fuzionálna a cég egy másikkal, százmilliós tőke beinjekciózásával, ezért elképesztően fontos, hogy a termék sikeres legyen. Ennek ellenére a korábbi makulátlan hírű cég bevállal egy erősen kétesélyes helyzetet, hogy a termék gyártásáért felelős vezetőt áthelyeztesse?
WTF?
Mi a picsának?
Sanders milyen gátló tényező lehetett, ha eleve a háta mögött képesek átkalibrálni a terveit a készülő termékről és még elő sem léptették, amit még el is fogadott.
Miért pont Sanders-t akarták egyedül kisemmizni, amikor a férfi a cégért ért, és bármit megtett azért, hogy az új termék sikeres legyen. Teszem hozzá, ha főnöke nem kavarja a szart a háttérből, a termék még ráadásul tökéletesen működött is.
Miért volt szükség rá, hogy Sanders szerepét kiemeljék?
Van rá valami homályos utalás, hogy a termék előállítása nem éppen olcsó, ha Sanders tervei mellett maradnak, de hiába szarakodnak a tervrajzokkal és előállítással, ha egyedül Sanders verzió képes utána tökéletesen működni.
Teljesen sántít az egész koncepció.
Arról nem is beszélve, hogy Meredith Johnson karakterét két esetben is egy baromnak állítják be. Először az egyik ügyvédi megbeszélésen kezd felesleges magyarázkodásba, miután már kiderült, hogy ő kezdett ki Sanders-szel, mintha bárkit is érdekelnének a szobában az indokai, miután nem azért vannak ott. A végén, meg amikor egy nyilvános bemutatón kívánja beégetni Sanders-t, hogy a férfi nem képes rájönni, miért nem jó a terméke, akkor derül ki hamar, hogy Sanders beelőzte a nőt, aki nem veszi észre, hogy inkább kussolnia kellene és visszavonulni. Egyszerűen rosszul írták meg a karaktert és motivációit, bár, Jack Nicholson ezredese is elszólta magát egy bírósági tárgyaláson és ebbe bukott bele, mivel más egyéb módon bizonyítani a figura szándékait, nehéz lett volna.

A program készítőjének még arra is volt gondja, hogy ha külső terminálról lép valaki a virtuális világba, akkor a rendszerfotó felhasználásával egy "emberi" formát kölcsönözzön az új felhasználónak. Ilyen baromságokra mennek el dollármilliók, de haszna valójában nincs.

Szóval, ha valaki elmondja nekem, miért volt logikus lépés Sanders szopatása, akár szexuálisan is, a munkahelyi mellett, annak magyarázata érdekel. Főnöke, ismerve Tom hozzáállását, miért nem kérte inkább meg, hogy bármilyen felmerülő problémára a közelgő termékbemutatóval kapcsolatban találjanak egy közös megoldást? Minek vették a fáradtságot, hogy végül ez az oltári bukta kerekedjen belőle, ami még egy lehetséges százmilliós szerződés semmissé tételét is jelentheti.

Ami még zavart, de ismerve Chrichton technika iránti vonzalmát, az a filmbe beillesztett és teljesen felesleges virtuális baromkodás. Hogy megjelenik egy angyal, aki szóban segítséget nyújt annak, aki belépett a programba? Szöveggel, hanggal?
Hát, elképesztő technikai újítás lenne, mert a hangfelismerésen kívül feltételezi a mesterséges intelligencia meglétét is. Szerinted nem?
Másképpen, hogyan reagálna a progiban repkedő angyal a felhasználó kérdéseire? Azokat meg kell érteni és helyesen feldolgozni.
Meg milyen baromság már, hogy megjelenik a beszkennelt test és egy virtuális könyvtárban sétálgatunk vele, hogy adatokat keressünk.
Egy ilyen programnak nem az az előnye, hogy nincsenek benne felesleges program részek - pl. egy hatalmas virtuális könyvtár - amelyeket el kell készíteni és még hardware is kell mellé, ami elbírja a hatalmas információmennyiség feldolgozását, amit a tökéletes működés igényel?
Oké, belátom, hogy érdekesebb ezt a változatot nézegetni, mint azokat a borzalmasan elavult képernyőket, amiket a filmben láthatunk. És azok a borzalmas feliratok, képi megoldások. Ajvé.

Azért a film elszórakozik egy jelenettel, amelyben Sanders bizonyítékokat keresgél ebben a virtuális térben és egyéb felhasználót is talál iratmegsemmisítés közben. Remek. Már az is borzalmasan zavaró, hogy milyen nagy a virtuális helység, miközben a szükséges feliratok gyakorlatilag azután jelennek meg Sanders előtt egy fiókrendszeren, miután a karakter virtuális "keze", kijelöli a fiókokat. Mekkora szerencséje van, nem igaz, hogy pont azt a fiókos szekrényt választotta, amiben az őt érdeklő adatokat rejtegették. Ellenkező esetben még ma is ott bolyongana és nyomkodná a fiókokat.
Szóval, huszonkét évvel a film elkészülte után azt kell mondjam, parasztvakítás az egész, legalább olyan talmi történettel, mint a Sanders ellen megfogalmazott koholt vádak voltak.

Nem nagyon derül ki a titokzatos "A barát" motivációja sem. Viszont legalább ezzel is színesebb a történet.

A szereposztás viszont remek. Még Demi Moore sem rossz bár a Ghost néhány könnyező jelenetét leszámítva nem tartom színésznőnek.
Douglas legnagyobb pillanata, amikor kifakad a feleségének: "A szexuális zaklatás, az hatalmi kérdés! Mondd meg, mikor volt nekem hatalmam?" - és itt van az egész film kulcsa... Ha Sanders ennyire kis hal, miért ő lett a célpont? Minek lenne szükség rá, hogy ilyen sok energiát igénylő lépéseket tegyenek ellene?
Sutherland a szokásos mellékszerepben. Főnök, akiben nem lehet bízni.

A vágás ritmikájával voltak problémáim. Meg azzal is, hogy néha csak "mellékesen" bevágtak jeleneteket, amelyek elvileg a néző felcsigázására irányultak, de az összképet zavarták. Néha a vágás túl gyorsra sikerült, így a tempóját is kritizálnám.

A zene Ennio Morricone. Kellően eklektikus és néha, mikor szükséges, felborzolja a szőrt, de nem kedvelem Morricone-t.

60%

Ha megnéznéd:
- Zaklatás (1994)

Michael Chrichton filmjei:
- Idővonal (2003)
- Kongó (1995)
- Gyilkos nap (1993)
- Kóma (1978)
- Gyilkos robotok (1984)

2016. október 17., hétfő

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)


Rendezte: Ryan Murphy

A film Mafab adatlapja: Eat Pray Love (2010)

Megtekintés: Nagyon női film, amíg rá nem döbbensz, hogyha kicseréled Julia Roberts-et, mondjuk Brad Pitt-re, akkor nagyon pasi mozi.

Nem tudom, ki lehet ez a Ryan Murphy, de már első mozifilm rendezésére olyan sztárgárdát toborzott össze, amit még Woody Allen is megirigyelhetett volna, de minimum már maga is dolgoztatott. Murphy ennek ellenére nem viszi túlzásba nagyfilmes vízióinak elkészítését, ezért főleg televíziós munkáknál merül fel neve a rendezői székkel kapcsolatban.
Elizabeth Gilbert sikerkönyvéből - női olvasók körében mindenképpen - készített egy önismereti és filozofikus keserédest, amely nagyjából önéletrajzi ihletésű, és amelynek megtekintése számomra nem volt ugyan megterhelő, de ugyanakkor megkockáztatom, hogy a film sokkal jobban működik akkor, ha az ember kipihent és teljes figyelmével tud a filmre koncentrálni.

Első körben azon agyaltam, miért is érdekelne engem ez a film? Láttam Paul Giamatti "Kerülőutak - Sideways (2004) című drámáját és az sem volt egy könnyű darab, pedig az férfiakról szólt, főleg férfiaknak. Abban is volt házasság, megromlott kapcsolat, férfiak és nők közötti örök feszültség és finom ételek mellett főleg borok, hogy legyen kulináris élvezet. Ezek után Gilbert kisasszony könyve olyan, mintha egy alternatív második részt néznék, ahol Giamatti örökké kétségek között vergődő karakterét felcserélte mondjuk a húgra, akinek hasonló magánéleti problémái vannak és akit az ismert színésznő, Julia Roberts alakít. A bort meg lecserélték a vallás és ételek kevercsére.

Érdekel ez engem?
Érdekel.
Mert bár soha nem voltam még - nem is nagyon leszek - ötvenes magányos nő, aki számot vet az életével, azért van rá esély, hogy a problémái nagyjából egyetemesek és ráhúzhatóak a férfiak életére is.


Ja.
Ott mondjuk érzek némi kis fricskát, hogy Liz Gilbert (Julia Roberts) aki útkeresése közben beutazza a világot, hogy embereket ismerjen meg, megértse önmagát és esetleg szerelmet találjon, kezdetben nem érzi magát boldognak és tanácstalan, mert nem tudja, férje mellett hová tart az élete.
Mindjárt megsajnálom, de komolyan!
Már az első nagyobb szegmensben kb. négy hónapot tölt el Olaszországban és munkáról nincs szó, ellenben esznek, sétálnak, barátkoznak a szereplők és esznek. Jó így élni, miközben nekem már az is érvágás néha, ha egy hétvégét a magyar tengeren szeretnék eltölteni. Hogyan is tudnék egy ilyen nővel közösséget vállalni?
Ő azért utazza körbe a világot, hogy elmélkedjen, míg nekem elmélkedni max. itthon van esélyem, körbeutazni a világot meg...

Ettől függetlenül Roberts zsenije - amit az Erin Brockovich-ban fedeztem fel - átjön annyira és a remek szinkron megtámogatja (Már a Brockovich-ban is Tóth Enikő "alakította", sőt, azt hiszem ő az állandó magyar hang), hogy lassan érdekelni kezdjen Liz hosszú nyaralós kalandja.
Ez a film annyiban jobban teljesít, hogy Roberts mellett viszonylag sok férfiszínészre volt szükség, akiken keresztül jobban megismertük őt magát is. Így kerül képbe Billy Crudup, James Franco, Richard Jenkins és Javier Bardem. Illusztris brigád és már miattuk, alakításaik miatt érdemes nézni is a filmet, nem csak hallgatni, főzés közben. (Vissza is tekertem néhány jelenetet.)
Mit tanultam a filmből: Néha, nem kell annyit agyalni. Felesleges. Ha éppen jól érzed magadat, ne azon gondolkozz, hogy egyszer vége lesz. Az ellen nem tehetsz. Egyszerűen élvezd az idődet azzal, akivel vagy és akkor, amikor. Minden más csak egy lehetőség.


Mostanában sikerült belecsúsznom néhány önismereti-boncolgatós moziba és rá kell döbbennem, hogy sokkal érdekesebb azok - és nem véletlenül élnek is ezzel a módszerrel -, amelyekben nem csak a karakter agyában teszünk utazást és közben leragadunk egy mikro-környezetben, hanem a történet szerint is körbeutazzuk a világot, mert néha, egyetlen személy agyában a kalandozás nem elég érdekes. Viszont, ha egy karaktert, miközben kielemezzük, belehelyezzük a világba, rajta keresztül megismerünk több kultúrát, reakciót, stb.
Ez az, ami egy önismereti mozi erőssége. Önmagunkon keresztül bemutatni az életet, vagy a világhoz viszonyítva bemutatni önmagunkat.

Ebben ez a film erős közepesen teljesít.

60%

Ha megnéznéd:
- Ízek, imák, szerelmek (2010)

Hasonló mozik:
- Kerülőutak (2004)
- Walter Mitty titkos élete (2013) - kritika: Walter Mitty titkos élete
- Hector a boldogság nyomában (2014)

A film zenéje: Soundtrack and You! blog - Eat Prey Love (2010)

2016. október 14., péntek

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)


Rendezte: Scott Hicks

A film Mafab adatlapja: Snow Falling on Cedars (1999)

Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.

Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.

Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.

Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.


Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben.
Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet.
Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.

Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...

Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.

50% Pedig a történet többet érdemelne.

Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.

A film betétdalai egy másik oldalon: Soundtrack and You - Snow Falling on Cedars

2016. október 13., csütörtök

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)


Rendezte: George A. Romero

A film Mafab adatlapja: Night of the Living Dead (1968)

Megtekintés: Már csak azért is érdemes egyszer megnézni, mert a mai zombie filmes dömping gyakorlatilag innen datálható.

Pedig annak ellenére, hogy sok polgárpukkasztó illetve filmben korábban nem annyira megszokott jelent sorjázik a filmben, ettől függetlenül, talán pont az élőhalottak a leggyengébb láncszemek benne.
Arra gondolok, hogy itt még, financiális nehézségek miatt, a halottak szinte alig különböznek az élőktől. Ahogy teltek az évek, a különbség egyre markánsabbá vált, de itt még inkább embernek tűnnek, akiknek rossz napjuk volt melóban. Mondjuk, néhány zombie szereplőnek nem esett nehezére sápadt arccal végigjátszani a filmet, mivel technikai okok miatt egyes jelenetekben a zombie-k főtt sonkát falatoztak csokoládésziruppal (Bosco csokoládé szirup) leöntve, mivel fekete-fehérben az adta jól vissza a vér színét.
A gyorsaságuk sem a klasszikus teljesen lassú, - amit később az új évezredben felváltott néhány moziban a számomra még most is idegennek ható felgyorsult mozgás, amit én nem szeretek, hiszen a zombik egyébként is veszélyesek, nekem, mint kövér srácnak, nincs rá szükségem, hogy még le is fussanak - hanem eléggé helyzetfüggő, hiszen a film elején Johnny (Russell Streiner - aki egyben az egyik producere is volt a produkciónak, mindössze kb. 300 dollár befektetéssel!) egyszerűen képtelen meglépni a támadója nélkül, aki kifejezetten célirányos mozgással és birkózószámban tehetségesen gyűri le a fiatalembert.
Aztán még ott az eszközhasználat is, amelyet később sok film nem favorizált annyira - meghagyva ezzel a zombie, mint agyatlan és tömegben ártalmas jelenség fogalmát - igaz, Romero, aki kitalálta a franchise-t, nem zárkózott el később sem a "gondolkodó", sem az eszközöket nagyjából felismerő vagy/és használó élőhalottaktól. Itt az első támadó egyenesen rá akar nyitni Barbra-ra, aki bezárkózik a kocsijukba, téglát emel fel a földről, hogy azzal zúzza be a jármű ablakát, stb.
Ambivalens vitatkozni egy filmes szörny lehetséges tulajdonságairól, amelyet mesterségesen hoztak létre, hiszen egyénileg, az adott forgatókönyvíró tollát és elméjétől függ, mivel lesz a halott karakter felvértezve.
Nekem a kedvencem, amikor lassúak, mint a tetű és agytevékenységük megegyezik az enyémmel, ha be vagyok baszva, mint az atom és már elájultam az ágy mellé. Akkor vagyok nyugodt.
Kifejezetten zavaró számomra a jelenet, amelyben a kislány egy kerti kézi ásóval végzi ki a saját anyját, mert számomra egyáltalán nem indokolt egy halott esetében az ennyire célirányos eszközhasználat.


Szerencsére már az első filmben sem az élőhalottak a történet legfontosabb elemei. Sok helyen olvastam, hogy erőltetett belemagyarázni komolyabb társadalmi kérdéseket és filozófiát egy zombie filmben, de úgy vélem, kezdetben, Romero tényleg törekedett arra, hogy ne csak az élettelen szörnyekről meséljen, hanem azokról a szörnyekről is, amelyek az emberben rejtőznek, aki még él.

A film cselekménye nagyjából egyetlen házra korlátozódik. Bravúrosan van megírva, ahogy előkerülnek a karakterek és bepillantást nyerhetünk többféle szemléletbe, gondolkodásba a túlélés érdekében.

Elején megemlítettem, hogy voltak korábban nem megszokott pillanatok, fordulatok a filmben. Először is, elvileg Barbra (Judith O'Dea) lenne a főszereplő, viszont ő nagyjából végig vegetálja a mozit. Az igazi főszereplő egy afroamerikai pasas, Ben (Duane Jones) lesz, ami korábban nem volt annyira jellemző húzás Hollywoodra. Persze, tegyük hozzá, hogy alig pár évvel korábban hunyt el Malcolm X, emberjogi aktivista és pont a bemutatás évében lőtték le orvul Martin Luther Kinget, így, ha úgy vesszük, Romero harcos aktivistaként megtette az első lépéseket, hogy a fekete bőrű színészek egyenjogú részei legyenek a filmművészetnek. Talán nekik is eszükbe jutott annak idején ez és, hogy van benne valami kifordult fricska, hogy egy fekete karakter fehér bőrű embereket "gyilkol" meg, ver agyon vascsővel, lő le puskával, anélkül, hogy az átlagos elmarasztaló fehér néző ezen felhördülhessen. Arról nem is beszélve, hogy beiktattak egy jelenetet, amelyben Ben felpofozza a hisztérikus Barbra-t, amely azért szúrta a cenzorok szemét és a tesztközönséget is megosztotta. (Egy évvel korábban mutatták be a "Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967)" című Sidney Poitier krimit, amelyben a nagyvárosi fekete nyomozó visszakézből torol meg egy pofont, amit egy kisvárosi helyi kiskirály enged meg magának vele szemben, és a színész a jelenet forgatása után rettegve vonult vissza szállodai szobájába, hiszen ahol a filmet készítették és forgatták, ott még abban az időben az ilyesmit nem nézte megtorlatlanul végig a fehér közösség, akkor sem, ha egy megrendezett jelenetről volt szó!)


Nem kívánom azt boncolgatni, hogy mennyire reflektált a film története a világra és benne az átlagemberek helyére benne, a társadalom visszásságaira, stb. Ezt korábban megtette mindenki más. A film végig egy feszült kamaradráma, melyben néhány karakter feszül egymásnak, miközben beütött a szar. Ezzel arra is utaltak, hogy krízis helyzetben mennyire másképpen reagálnak az emberek és ha nincs meg a kellő összhang, összetartás, akkor reménytelen lehet a túlélés. Milyen jó, hogy ez csak egy film.

A film pozitívumai közé tartozik a kreatív fényképezés és hangulatos zene. Ehhez képest a vágás és dramaturgia erősen gyengécske. A párbeszédek viszont egészen realisztikusak, míg az akciók eléggé kezdetlegesek. Szóval vannak a filmnek bőven erényei és hátrányai is.
aki viszont szereti a horror műfaját és nagy zombie rajongónak vallja magát, annak ez a mozi teljesen megkerülhetetlen.

Romero később egész sorozatot épített a zombie világra, de sajnos, túl ritkán készített filmeket, vagy az ötletek hiánya miatt, vagy egyéb okokra visszavezethetően, Sajnálatos, hogy volt, hogy akár tíz évet is várt két epizód elkészítése között, pedig, ötlet lenne elég. (Erre példa az, hogy jelenleg az egyik legtöbb figyelmet igénylő sorozat pont egy zombie apokalipszis után játszódik: The Walking Dead)

A film forgatókönyve volt John A. Russo legnagyobb húzása szakmailag, bár később tucatnyi filmet rendezett, horror műfajon belül. Akadt viszont némi kreatív nézeteltérés közte és Romero között, mert a kult-rendező a további folytatásokban nem vette igénybe a segítségét, pedig Russo még abban is partner volt, hogy az egyik jelenetben meggyújtsák a ruháját, mivel egyik statiszta sem vállalta a jelenetet, rendes kaszkadőrre meg nem volt pénzük. Viszont, talán pont ezért is lettek a második és harmadik etap után egyre kiforratlanabbak a forgatókönyvek és bugyutábbak a történetek. (Szerintem a Holtak hajnala volt a csúcs a rendezőtől és utána lejtmenet következett zombie fronton tőle. Viszont a Holtak hajnala viszont egyértelműen a műfaj csúcsa.) Itt viszont a meghökkentő befejezéstől eltekintve a történetből kifogy a szufla, ahogy elfogynak a szereplők. A befejezés viszont eléggé pesszimista ahhoz, hogy nyugtalanul hagyjuk ott a mozitermet, mint ahogy, 1968-ban a nézők is megtették.
Ezzel együtt az egyik legsikeresebb független film, amit készítettek és az egyik utolsó nagy autós mozis siker, melyet vászonra álmodtak. A hatalmas kereskedelmi sikerből azonban Romero alig látott valamit, mivel a direktor nem nagyon értett az üzlet pénzügyi részéhez és a forgalmazók elvitték a bevételek nagyját.
A film bekerült az előkelő 101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetbe!


70%

Ha megnéznéd:

- Az élőhalottak éjszakája (1968)

Zombie Count a cikkben: 11

Töfi:
- Duane Jones a főszereplő egyetlen Dead és egyetlen másik Romero filmet sem látott ezen kívül.
- Eredetileg Barbra karaktere egy tökös nő lett volna és Romero akarta, hogy egy sebezhető fiatal lány legyen belőle.
- A film elején a kocsis balesetre azért volt szükség a fával, mert a forgatás első napján véletlenül belement egy stábtag a kocsi oldalába és nem volt idő helyrehozni, ezért átírták a jelenetet, mintha Barbra törné össze véletlenül, mikor egy fának hajt.
- Eredetileg Ben karaktere egy szókimondó és durva kamionsofőr lett volna, de az a karakter nem illett Duane Jones-hoz, akit viszont megkedvelt a rendező.
- Már ennél a filmnél volt róla szó, hogy Tom Savini dolgozni fog benne, mint maszkmester, de más kötelezettségek miatt még nem tudott megjelenni a forgatáson, ám később bőven bepótolta amit itt kihagyott. (Pl. Ő rendezte meg a film 1990-es Remake-jét.)
- A háznak, ahol a filmet forgatták, valójában nem volt pincéje, így az ott készített jeleneteket a stúdióban vették fel.
- A temetői jelentben mikor Johnny birkózik a zombie-val a halála előtt, véletlenül megmogyorózta a statisztát. A zombie hörgése spontán és valódi.
- Az egyik producer hentes volt, aki belsőségekkel és vérrel támogatta a produkció elkészültét!
- A film színpadi adaptációját 2013-ban mutatták be Torontóban.
- Monster Flick - Ez volt a forgatási munkacím.

Hogy mennyire eltérőek lehetnek a vélemények, itt olvashatjátok a Smoking Barrels cikkét:
Night of the Living Dead (1968)

Idegpálya - Nerve (2016)

Idegpálya - Nerve (2016)


Rendezte: Henry Joost, Ariel Schulman

A film Mafab adatlapja: Nerve (2016)

Megtekintés: Nem egy kihagyhatatlan darab.

Nem nagyon értettem ezt a film. No, nem az első felét, mert az teljesen rendben volt, még számomra is. Van egy Interneten dinamikusan növekvő nézettségű "Merj és nyerj!" típusú játék, (Nem sok választás, igaz?) amely pénzt fizet a számládra, ha megteszel dolgokat. Legyél bevállalós és viheted a nagy zsét. Eddig oké. Azután elszabadulnak az események és egy roppant komplex balhéban találod magad, amelyből gyakorlatilag csak valamilyen tragikus lezárású eseménysor lehet a kiút. Mindezt úgy, hogy amikor borul a bili, nincs valódi felelős.
Na, itt bukott nálam az egész.
Elhiszem, hogy vannak applikációk és virtuális baromságok, amelyek önálló életet élhetnek, - bizonyos keretek között - miután rászabadítottuk őket a világra. De amit a filmben látunk, annak egészen biztosan vannak tulajdonosai, akiket felelősségre lehet vonni, hacsak nem egy mesterséges intelligencia állt az emberi élettel játszó bátorságpróba mögött.
Kell, hogy legyen valaki. Valakik. Bárkik, akik csuklóján kattanhat a bilincs.
A film igyekszik meggyőzni arról, hogy ebben a játékban maguk a nézők tehetőek felelőssé, elsikkadva afelett, hogy a nézők csupán csak a második fontos komponensei a problémának.
Az első egy homályban maradó titokzatos brigád, akik kitalálták a játékot, kivitelezték, irányították és levezényelték. Őket meg viszont, legyenek bármennyire is érinthetetlenek, valahonnan elő lehet ásni.
Vagy a film arra akar figyelmeztetni, hogy eljön az az idő, hogy megfelelő képesítéssel néhány bennfentes bármire képes lehet a virtuális világban, ami azután nem lenyomozható és visszafejthető? Én ebben hiszek.
És ezért nem tudott meghatni az amúgy érdekes és szórakoztató film banális és összecsapott befejezése.
Meg azokért a dramaturgiailag hiteltelen lépésekért, amely fittyet hányt az ártatlan nézői paraszti logikának.


Igen, nekem kellenek kézzelfogható válaszok, mert a felvázolt játék sokkal komplexebb, mint amit a filmben láthatunk és arcunkba tolnak.
Elsőnek mindjárt itt van a "Világítótorony" című könyv szerepeltetése.
Ki is adja ezt oda hősünknek, Ian-nek, (Dave Franco) hogy azután ezt puncimágnesként felhasználja Vee (Emma Roberts) csókos feladatának elvégzésében?
Igen, engem érdekel, a könyv, ahogyan Ian állítja, hogy valaki odaadta neki, valójában, hogyan került a fiúhoz?
Ki volt az, akinek magasabb fokozatú volt az applikációja, amely gyakorlatilag bevonta tettestársnak az egészbe. Ugye, a játék induláskor két kérdést tesz fel: Nézőként vagy játékosként fogsz belépni. Ha néző vagy, akkor elvileg ott annyi a szereped, hogy némi pénzzel támogatod a vállalkozást, majd hátradőlve nézheted az eseményeket és ha szerencséd van és aktív játékosba botlassz, akkor telefonod segítségével akár közvetítheted is az események egy töredékét azzal, hogy lekamerázod, amit látsz.
Igen ám, de azt meg hogyan?
Oké, elkezdem nézni, majd megfelelő időben meglátom, hogy egy játékos feladat közben elfut mellettem és elköt egy autót. Én, meg mint a kisangyal, nem csak nézem, hanem kamerázom is.
És?
A kamerámat mikor rendeli alá az applikáció saját magának, hogy az általam rögzített képet esetleg visszaköpje a nézőknek? Csak azért kérdezem, mert a játékosok nem fogják kezükbe folyamatosan a telefont - van, hogy farzsebbe teszi - és amennyire tudom, ha egy zsebbe dugott kamerát kell percekig nézni, a szemlélő kurva gyorsan elunhatja magát.
Tehát, ha csak a játékosok telefonjai által rögzített képre hagyatkozom, mint néző, rettentően kevés a felém utat találó információ, amikre hagyatkozva követni akarnám az eseményeket.
Itt is előfordul, hogy Ian és Vee motorozását egy mozgó kisteherből rögzíti egy csapat felpörgetett fiatal, miközben hangosan szurkolnak a fiatal párnak.
Az ő általuk rögzített képek vajon hogyan jutnak el a többi felhasználóhoz? A Nerve milyen csavaros módon gyűjti be és dolgozza fel a nézők aktív felvételeit?
Csak azért kérdem, mert a.) roppant bonyolult szoftver szükséges a real time módon, azonnal felhasznált felvételek sugárzása miatt b.) roppant magas kapacitással c.) roppant komoly és folyamatos háttérmunkával.
Visszakanyarodva, tehát az érdekel, hogy Ian kezébe ki nyomta a könyvet és az illető milyen mód került így bele a feladatba, hiszen nézőként elvileg ilyesmire utasítást nem kaphat, viszont, ha a könyv átadása meg egy hasonlóan feladott 20 dolláros "Merj és nyerj!", akkor sokkal bonyolultabb a háttérmunka, mint amit egyáltalán a mai technikai eszközökkel kivitelezni lehet. Arról nem is beszélve, hogy még így is feltételezhető az emberi tényező az egész eseménysor mögött.
Vagy, csak szimplán a játék készítői adták Ian-nek a könyvet, hogy behúzza ezzel Vee-t, ami szintén tudatos és gondos szervezést feltételez és egy, az események mögött bujkáló felelősségre vonható teremtői hálózatot.


Nem tudom, mennyire voltam világos...
Az is érdekelne a könyv után, hogy pl. ki volt az, aki a ruhabolti akció után a motorra tette a szmokingot és kisestélyit. És nem fogadom el Ian banális magyarázatát, hogy az egyik rajongójuk, mert arra még egy igazi, vad rajongó sem képes, hogy közel öt perc alatt megkedvelje Vee-t, eljusson a boltba, ahol ők is vannak, megvásárolja a két korábban felpróbált ruhát - Ian-ét és Vee-jét is - majd jócskán beelőzve a párocskát, kiszaladjon a motorig és egy reklámtáskában a járműre helyezze azt, mint ajándékot.
Tudom, hogy rém fárasztóan szőrözős vagyok, engem is zavar, de vannak filmek, amelyeknél, ha be akarom őket fogadni és igyekszem jól szórakozni rajtuk, akkor elvárom a realitást vagy a logikát - ami akár lehet filmes is persze.
Vannak műfajok, ahol az agyamat bezárom és a szememet nyitom ki, hogy befogadjam a látványt, míg más műfajoknál vagy témáknál, ha a film az agyamat akarja célba venni, elvárom, hogy az agytorna logikus és érthető legyen, és nem tátott szájjal csak nézek, hiszen lehet, hogy az adott filmnél nem a nézés, hanem a gondolkodásra késztetés is cél volt.

Tehát, a film alapötlete nem feltétlenül bődületes baromság. Tele vannak a videómegosztók szerencselovagokkal - a film is felhasznált néhány youtube videót, amit korábban már láttam - akik néhány másodpercnyi játékidővel figyelmet igyekeznek kunyerálni. Sőt, vannak hasonló tematikájú netes illetve televíziós műsorok is, amelyekben a játékosok feladatokat végeznek el, megkötésekkel, pénzért.
Csak valahogy, a filmben felvázolt mód vet fel ezernyi kérdést, amelyekre nem kaptam választ és a végső megoldásként arcunkba tolt befejezés nagyon nem elégítette ki kíváncsiságomat. Mintha a forgatókönyvíró srácok nem tudtak volna végül mit kezdeni a saját elmeszüleményükkel és igyekeztek volna egy mindenki gyorsan és egységesen kielégítő befejezéssel útjukra engedni. még a nem túl rejtett filozófiát is megértem, hogy mindenki felelős azért, amit a virtuális világban csinál, még ha csupán passzív nézőként teszi is az ember.
De ne akarjunk már egyenlőségjelet vonni néhány ezer passzív kíváncsi ember és egy olajozottan működő hacker csoport közé, akik életeket veszélyeztetnek.

Aztán ott van Vee legjobb barátnője is, Sidney (Emily Meade). Tényleg ilyennek kell egy legjobb barátnőt elképzelnem? Először fikázza az embert, felkóstolja, azután olyan mértékű rivalizálásba kényszerül vele, hogy az már egy klisés Disney gonosznak is fájna, majd, miután már kiborult a bili és jóvátehetetlen fájdalmakat okoztak egymásnak, hirtelen nem, hogy ki vannak békülve és segítenek egymásnak, de olyan szoros és tökös kapcsolatuk lesz, amilyen a filmben korábban sosem volt???
WTF?

Tudtommal nincs, ezért megalapítom a totálisan felesleges színészi jelenlét díját, amit ebben a filmben örömmel adományozok oda Juliette Lewis-nak! Ennyire funkciótlan szülői szerepet már rég láttam!


Eszméletlen elnagyolt Vee haversrác barátjának a karaktere és titkos hacker csoportjának a szerepe is. Jó, örülök, hogy segítenek Vee-nek maga mögött tudnia az egész traumatizáló eseményt, de könyörgöm, én, mint átlagnéző, igenis kívántam volna, ha néhány magyarázó mondattal megosztják velem azokat az információkat, amiket ők szemlátomást tudtak, miközben vadul verték a filmben a billentyűket. Ehelyett a végén kapunk egy badass dumát, hogy feka lady majd visszaszerzi a pénzt, amit korábban leemeltek Vee anyucinak a számlájáról, mert feka lady annyira keni a témát. Taps!

Konklúzió, mert már elég volt ebből mára:
Az alapötlet érdekes és szórakoztató, a kidolgozottság erősen kérdéses.

Esküszöm, mikor Vee lesmárolja Ian-t, mivel az a feladat, azt hittem, hogy végül kiderül, hogy Ian már rég szerelmes a lányba, de mivel kő gazdag és Vee-t nem vonzzák az ilyen srácok - nem minden nő hajt csak a pénzre, cicáim - ezt a csavaros módot eszelte ki, hogy összejöjjön a lánnyal és egy romantikus és egyben kalandos estét kerekítsen kettőjük számára, amelyet egy komplett haveri csapat felügyel, hogy tökéletes legyen és elkápráztassa a fiatal szöszit.
Ehhez képest kaptam valamit, aminek a lezárása több sebből vérzik - kivéve Vee-t, aki meg épp, hogy nem.

A film mellesleg legjobb karaktere és azt hiszem, figyelni fogom a továbbiakban, az Colson Baker, azaz művésznevén Machine Gun Kelly, aki simán ellopja a show-t és kevesebb megjelenésével is izgalmasabb figura, mint a főszereplő Dave Franco.
De, hogy a végén, hogyan sikerül egy telefonhívással "átállítani", főleg egy olyan személy hívásától vezérelve, akinek korábban pont az volt a vezér elve, hogy másodhegedűssé degradálja le legjobb barátosnéjét, az számomra rejtély. Szerintem simán hülyének és vaknak nézték a nézőket.

55%
Nem több.

Megtekintés: NERVE (2016)

Utóirat:
Azért megnéztem volna Sidney visszaútját a létra közepéről, kár, hogy a film nagyvonalúan kihagyta azt a részt.


2016. október 11., kedd

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)


Rendezte: James DeMonaco

A film Mafab adatlapja: Purge: Election Year (2016)

Megtekintés: Lehet, hogy a színvonal a közepest karcolgatja, de az alapötlet tetszik annyira, hogy érdekeljenek az újabb részek, így ez is.

Már az első Purge esetében rengeteg kérdés merült fel bennem, amire az Ethan Hawke féle első rész nem sok választ adott meg. Csak egy: Az infrastruktúra hogyan birkózik meg azzal a rengeteg halálesettel, ami történik? Itt nem arra gondolok, hogyan hantolják el a holtakat, habár az is megérne egy filmet, hanem, hogy a rengeteg áldozat között biztos voltak olyanok is, akik valamilyen formában fontosak a társadalomnak. Ügyvédek, orvosok vagy csak egy ritka vércsoportú donor, stb. Egy éjszaka alatt a terror végigsöpör a városon és másnap a fél kollektíva nem jelentkezik be melóra, mert vagy nem él vagy éppen a vért mossa a kezéről, vagy a temetést készíti elő a közeli hozzátartozóknak.
Érezhette DeMonaco is, - rendező és forgatókönyvíró is, sőt, valójában az egész franchise-t ő találta ki - hogy túl sok kérdést von maga után az egyébként szerintem zseniális alapötlet, amelyet talán már elsütöttek hasonló köntösben, témában, de ez a változat elég modern és durva, hogy egy egész sorozat épüljön rá. (DeMonaco már írja a negyedik részt és előzetes tervben van egy televíziós sorozat is, ha mindez nem lenne elég!)

Az első rész egy mikrokörnyezeteben játszódott, - egy házon belül - míg a másodikban már kimerészkedtünk a városba. A harmadik rész bejárja azt, egészen és felvet néhány kérdést, amelyet talán még én sem boncolgattam az első két rész alatt.
De még mindig vannak kétségek, hiányosságok, kérdések.
Pl. A boltos, aki a saját portáját kénytelen megvédeni a cukorka lopó elmebeteg kiscsajoktól - akik csoda, hogy korábban nem kerültek még börtönbe viselkedésük miatt - miért is nem lövi őket szarrá, mikor az épület tetejéről simán megtehetné, miközben pontosan tudja, hogy a ribancok szemrebbenés nélkül végeznének vele és még visszatérnek, erősítéssel? Ki az a hülye, aki ebben a szituban ad egy második esélyt, mikor már korábban bebizonyosodott, hogy az teljesen felesleges lovagias gesztus az adott szituban?

Egyértelmű az ártó szándék. A tököm gondolkodna, hogy szarrá lője őket.

De ez mellékszál. A főszereplő Leo Barnes, (Frank Grillo - Amerika kapitány: Polgárháború, Fehér pokol) aki már a második etapban végiglövöldözte a filmet és végül felszámolt egy gazdag elitből álló csoportot, akik ezen az estén élték ki szadista hajlamaikat. Néhány évvel később, Leo valahogy az egyik aktuális szenátor, Charlie Roan (Elizabeth Mitchell - Frequency, Lost - Eltűntek) első számú testőre lett, bár nagyjából fingom sincs, hogyan kerülhetett bele a testületbe, mert nem emlékszem, hogy a második részben említették volna, hogy a belbiztonságnál dolgozna, de nem most láttam a filmet... Charlie azt a magasztos célt tűzte ki maga elé, hogy megszünteti a Purge éjszakáját, amit elvileg a szegények nagy mértékben támogatnának is, mivel eddig főleg ők szopták meg az egész balhét. A gazdagok ellenben ellenzik és egy klikk már fel is bérelt egy csoport katonát, zsoldost vagy ki tudja milyen hátterű fegyveres csapatot, akik a Purge éjjelén igyekeznek likvidálni a szenátorasszonyt. Mondjuk, korábban nem hiszem, hogy ezt a balhés éjszakát szavazás útján hozták be a köztudatba, hiszen most az emberek nagyobb részben nem állnak ki a lehetőség mellett, ezért az előzetes számadatok szerint Charlie nagyon esélyes, hogy megnyerje a közelgő választást és megszüntesse a vérengzést. Ellenfele a vaskalapos, bigott és semmilyen eszköztől vissza nem riadó Edwidge Owens miniszter (Kyle Secor), akinek más tervei vannak.

Tökéletes célpont

Ahogy várható, Charlie rejtekhelyét elfoglalják, embereit Leo kivételével megölik, ezért menekülniük kell és valahogy túlélni a következő kb. tizenkét órát. Közben belefutnak néhány elmebetegbe és segítő szándékú emberbe is, akik közül vannak, akik egyetértenek a szenátor terveivel, ezért önként állnak a duó oldalára és akár az életüket is képesek feláldozni a nőért, aki változást hozhat.

Az alapötlet egyszerű és nagyszerű. Úgy B filmes cucc, ahogy van. Minden résszel egyre többet tudunk meg erről a világról és egyre elborultabb lesz az amit be kell fogadnunk. Míg az első részben is akadtak morálisan problémás figurák (a szomszédok, akik irigységből akarják a főszereplőt és családját meggyilkolni) és agyilag zoknik is, (a kissrác, aki úgy gondolja, imponálni fog szíve választottjának, ha simán lelövi az apját, mint egy kutyát) itt már elmegyünk a szimpla túlélő horror irányába is (a bohócnak öltözött brigád, az orosz purge-turisták (milyen durva ötlet ez már???) vagy az iskoláslányok, akik átruccantak a Battle Royale-ból.).

Már a Mad Max 2.-ben is menő volt vérző emberekkel kidekorálni a kocsikat.

Frank Grillo jól hozza az akcióhőst, aki azért nem Seagal vagy Schwarzenegger, de osztja a halált, amikor kell, A mellékszereplők kedvelhetőek és jól alakítanak. Mondjuk a szenátor szerepére egy ismertebb arcot hoztam volna be, de sajnos, az első rész Ethan Hawke és Lena Headey után már nem hiszem, hogy sikerül komolyabb színészt megnyerni a sorozathoz, pusztán, mert sokadik részről van szó. De azért soha rosszabb szereposztást. Mykelti Williamson neve legalább ismert a szakmában, a többiek meg majd azok lesznek.

A fényképezés nem rossz, de néha kicsit belemászunk a szereplők aurájába. A zene is oké a képek alatt, de mostanra egyetlen motívumát fel nem tudnám idézni.
Az akciók közepesek, mivel azért pénzzel nem tömték tele a producerek a mozit, viszont annyit eddig még hoztak a részek, hogy rábólintsanak egy következő fejezetre.
Igazából, ha tényleg sikerül összehozni a televíziós sorozatot, arra leszek kíváncsi, mert véleményem szerint DeMonaco abban adja meg azokat a válaszokat, amiket a három rész megtekintése közben megfogalmaz a néző magában. Mert egy sorozatban lesz a nüanszi baromságokra is idő.
Apró humor azért jutott a filmbe, pl. amikor a boltos segéd politikai tippeket ad a szenátornak, amik végül be is jönnek vagy a drón, amely jön, lát és pusztul, de, hogy kié volt?

60%

Ha megnéznéd:

- A bűn éjszakája (2013)
- A megtisztulás éjszakája (2014)
- Purge: Election Year (2016)

A jók, balról jobbra: Mykelti Williamson, Frank Grillo, Joseph Julian Soria, Betty Gabriel